Délmagyarország, 1952. szeptember (8. évfolyam, 205-229. szám)

1952-09-02 / 205. szám

2 KEDD, 1952. SZEPTEMBERI EL&RE IFJÚSÁG Pártunk Központi Vezetőségének júniusi határozata segítségével új harcba indulnak DISZ-szervezeteink A DISZ megyei kibővített választmányi ütése politikai munkánk főfeladatai a kö­vetkezők: den tszcs-ben, állami gazdaságban és gépállomáson, valamint az egyé­nileg gazdálkodó fiatalok között is, hogy azok taglétszámát duplá­jára emeljük a DISZ-ben, Létrehozni és megerősíteni a szo­cialista szektorokban a DISZ szer­vezeteket, hogy azok a nevelőmun­Leljees hangulatban zajlott le va. A választmányi ülés elhangzott aárnap a DISZ megyei kibővített beszámolójában Savanya elvtárs, « válasz'inányi ülés, amelyen Jegyi- DISZ csongrádmegyei titkára rá­ndít János elvtárs, az MDP csőn- mutatott arra, hogy pártunk hatá­grádmeg^ei titkára ée Szirmai Éva rozatainak minden esetben milyen elvtársúő, a DISZ Központi Veze- nagy eredményei voltaik hazánk, tőség intézőbizottságának tagja is j népünk további fejlődése szempont, césztvett. i jából. Hassa át az egész DISZ munkáját a párt politikája — Valamennyien a felszabadu­lás óta tapasztalhattuk, hogy pár­tunk és Rákosi elvtárs mennyit foglalkozott velünk fiatalokkal. A DISZ alakuló kongresszusára pár­tunk Központi Vezetősége által Írott levél tartalmazza azokat a feladatokat, melyeknek megvalósi. •ásával valóban a párt segédcsa­patává válhat a DISZ. Hz4 a fel. adatot csak abban az esetben tud­'juk végrehajtani, ha iljúsátji szö­vetségünkön belül soha nem teled­kezünk meg arról, hogy a pdrf vezetése szövetségünk lelke, sike­reink biztosítéka. Sokhelyen tapasz­taljuk, hogy egyes alapszervezeti DISZ titkár elvtársak milyen szűk keretek közé zsugorítják a párt. vezetés kérdését Arról pHnaszkod­nak sokhelyen, hogy a párttitkár elvtárs nem adott fát vagy mindig elveszi tőlük a helyiséget, amikor kultúrműsort próbálnak. Megvizs­gáltuk jónéhány alapszervezetünk munkáját és Vitilnt, hogy a be­gyűjtés időszakában az egyik el­maradt község DISZ szervezetének titkára csupán azzal a próblómával ment a párttitkár elvtárshoz: has­son oda. hogy a földmüvesszövet. kezet adja kölcsön a kocsiját a DISZ szervezetnek, mert az vasár­nap labdarugó mérkőzést játszik a szomszéd község DISZ fiataljai­val. Elsősorban nekünk, vezetők­nek, kell, hogy vérünkké váljon az, amit Farkas elvtárs a párt Köz­ponti Vezetőségi ülésén elmondott: „Ugy kell n D/SZ-nek munkáját végeznie, hogy munkája egészét a párt politikája hasra át. hogy a DfSZ szervezeteinek vezetőiben és tagjaiban elevenen és kiolthatni, lánul éljen az a tudat, hagy ifjú­ságunk csak ajrknr jár helyes úton, csak akkor tudja helyesen szol­gálni a nép, a szocializmus, a béke megvédésének ügyit, ha tűzön-ví leninista nevelésében még komoly lemaradás van. A politikai nevelő­munka elhanyagolásának tudható be az, hogy középiskoláinkban a tanulók részéiől közömbösség ós néha tudatos ellensége® megnyil­vánulás volt észlelhető az egyes tananyagokkai szemben. DISZ szer­vezeteinknek a főiskolákon, az egyetemen, a középiskolákban az legyen fő irányelvük, hogy ezeken a helyeken a szocializmus építésé­| nek, népünk nevelésének új pa­Ne csak utazgassanak, hanem segítsenek is a Kéziszerszámipari Tröszt vezetőt Növelni a DISZ befolyását m'n-! ranésnok, kara nevelkedik. Ezek­nek a DISZ szervezeteknek a mun­kájához a megyei ós városi DISZ bizottságoknak minden eddiginél több segítséget kell nyujtaniok. Ezután az úttörő mozgalomról beszélt Savanya elvtárs, amely igen szép eredményekkel dolgozik, majd elmondotta, hogy javítani nek értékes hozzászólásai után Je gyinák János elvtárs szólt fiatal­., . jainkhoz. Hibának tarlotlta, hogy a zen át követi nagy pártunkat és választmányi ülés fóleg a hibákról népünk nagy vezérét, a mi szere, beszélt, hololt vannak komoly eredmények is, amelyeket pártunk vezetésével érték el a csongrád­ira, a kultúr- és sportmunka köz- kell a DISZ tagszervezö munkáját, pontjaivá váljanak az egész falu mert a megye DISZ-hez tartozó ifjúsága számára, hogy ezen ke- fiatalságának csupán 25 százaléka resztül is fokozottabb mértékben van a DISZ-ben. tudjuk propagálni a dolgozó pa- — Különösen komoly ez a lema­rasztság felé a nagyüzemi gazdái- radás — mondotta Savanya elvtárs kodás fölényit. \ _ ami a falusi fiatalok bevonása Meg kell értetnünk azt fiatal- 1 területén mutatkozik. Mindez azt jainkkal, hogy a szocialista szek- bizonyltja, hogy bár sokat fejlő­torok jó munkája elősegíti a falu dötf a DISZ nevelőmunkája a fia­szocialista átszervezéséi. Különösen télok között, de általában • ez a fontos az, hogy gépállomásaink munka gyenge növekvő feladata­DISZ szervezetei segítséget nyújt- tokhoz mérten. Különösképpen sanak a tszcs DISZ szervezetei hiányzik a harcosságra való neve­számára. Vegyék át a hódmezővá- lé« tszcs és a falusi DISZ szerve­sárhelyl" gépállomás DISZ ezerveze. zelelnk munkájában. Az osztályel­tének kezdeményezését, amely kö- lenség hizelgése nem kötheti be zötj vezetőségi ülésre hívja meg «m alapszervezeti vezetőink, sem a területéhez tartozó termelöszö- DISZ tagjaink szemét Meg kell a vetkezetek DISZ titkárait. i kulák és az osztályellenség aljas cselekedeteit világítani a falu ifjú­DISZ a tanintézetekben sága elótt, hogy kíméletlenül har­1 colhasson ellene. DISZ szervezete­A továbbiakban rátért Savanya inknek világosan kell látniok azt, elvtárs az egyetemi középiskolai, hogy fiataljainkat kemény osztály­föLskotai DISZ szervezetek mun- harcos, párt és haza iránti hüség­kájának ismertetésére. Elmondotta, re k'ell nevelni. Pártunk és a DISZ hogy ezek a szervezetek az elmúlt Központi Vezetőség határozatait iskolai évben komoly eredménye- maradéktalanul végre kell hajtá. ket érlek el a tanulmányi ered- mumk, hogy elnyerhessük azt a mények javítása terén, de úgy eb- megtisztelő címet; pártunk és dol­ben, mint a közép- és főiskolás gozó népünk szeretett vezérének, fiatalok, az egyetemiek marxista- i Rákosi elvtársnak ifjúsága. Fokozottabb figyelmet a termelőszövetkezeti mozgalomnak A választmányi ülés résztvevői, tü] hassanak azok szüleire, hogy D olgozóink lelkes munkával har­colnak országépílő ötéves ter­vünk nagyszerű célkitűzéseinek megvalósításáért. Üzemeink kollek­tívái, vezetők és beosztottak egyem­berként fognak össze, hogy mara­déktalanul teljesítsék a tervet. Kü­lönösen nagy felelősség hárul eb. ben a harcban a vezetőkre, akiket a párt és dolgozó népünk bizalma ab­ban a me gt isztettetésbfm részesített, hogy irányíthatja, szervezheti a terv sikeróért vívott harcot. Mégis van­nak egyes vezetők, akik megfeled­keznek arról, hogy ml a feladatuk, elszakadnak a tömegektől, rem el­lenőrzik a munkákat — az íróasz­tal mellett dolgoznál:. Ezt tapasztal­hatták a köze'imiult.ban a Szegedi Késárugyár dolgozói is ipari köz­pontjuk. a Kéztszerszámipari Tröszt több vezetőjének magatartásában. TV' evezetesen a következő „ese­-1-4 mények" történtek: három ve. zető jött Szegedre, ami önmagában véve helyes s csak dicsérhető, hi­szen a közvetlen kapcsolat csak se­gítheti a vezetők és beosztottak kö­zötti helyes viszony kialakulását. Azonban ezek az elvtársak semmi érdemleges tevékenységet neim fej­tettek ki. Törő Ferenc, a Kéziszerszám­ipari Tröszt főkönyvelője például azérl jött csupán Szegedre, hogy a Késárugyár helyettes főkönyvelőjét, Slrauss Bélát védelmébe vegye. Slrau«s Béla ugyanis egy jogos bí­rálatot kapott a faliújságon, mert munkaidő alatt sorozatosan szemé­lyes ügyek intézésére — például piaci bevásárlásra, Ismerősének „el. kísérésére" —,a városba távozott. Az voi't az egész ténykedése Törő Ferencnek, hogy polemizált a fő. könyvelő jogairól. Jutaisi Ágoston műszaki tisztviselő egy egyszerű be­jelentést tett, még pedig azt, hogy a tervet ennyivel, meg ennyivel meg­emelték. de semmi máa munkát tpem végzett," csupán helyettesített égy egyébként is írásban később köai?lt utasítást. Mihalkó Ferenc személyzeti osz­tályvezető sem sokkal másképpen járt el. ő azt hozta tudtára az üzem vezetőségének, hogy személy­zeti előadót kell beállítani az üzem­ben s majd keressenek erre a beosz­tásra valakit. Az egész esethez még csak azt kell hozzáfűznii, hogy bár Szeged?" járlak, „lementek". mint vezelÁk oda, ahol a termelőmunka folyik, de a dolgozókkal már nem beszél­getlek, nem kérdezősködtek, hogy milyen meglátásaik, problémáik, ja­vaslataik. vagy esetleg nehézségeik vannak. Nem ellenőrizték, miképpen folyik a termelés, milyen az üzem vezetése, rendben mennek.e a dol­gok. Nem. Az egyik vitázni, a má­sik két vezető pedig bejelenteni jött! Az egészei még csak érdeke­sebbé teszi, hogy hárman az állam pénzéből gyorsvonat! költséget fi­zettek, napidíjat vettek fel, nem is szólva az egyébként is járó fizeté­sükről. Közel ezer forintba került a szegedi útjuk, egy jó munkás havi keresetébe. A vezetőknek meg kell tanúim helyesen vezetni és példamu­tatóan dolgozni. Ezért kívánatos volna, ha megjavítanák a vezetés munkáját a Kézászerazámipari Trösztnél is az érintettek e kiküszö­bölnék azokat a káros jelenségeket, melyek veszélyesek a fejlődésre. Ne íróasztal mellől, az élettől elszakad, va adjanak ki utasításokat ® ha „ki­szállnak" valamelyik vidéiki üzembe Igen helyesen —, akkor jó veze­tőhöz méltó munkát végezzenek, .el­lenőrzéssel, tanácsokkal, útmutatá­saikkal segítsék az illető üzem kol­lektíváját a még jobb, még eredmé­nyesebb tervteljesttés érdekében. Leuéi a faíiúfsáq UiáttUásiét tett Rákosi elvtársunkat." — Ennek a feladatnak a megol­dása nélkül, az ezirányban elkö. vetett hibák' és hiányosságaink feltárása nélkül neon tudjuk a jö­vőben teljesíteni azokat az egyre növekvő feladatokat, amelyek a szocializmus építésében reánk vár­nak. A parasztifjúság közötti politikai munka főfeladatai — Megyénk ifjúságiénak többsé­gére mondhatjuk azt, hogy szere­ti a pártot és Rákost elvtársat, amit mutat az augusztus 20-ra kez­deményezett rounkaverseny Is, amelyben ifjúmunkásaink 79—80 százaléka vert részt. Leszögezhet­jük azonban azt, hogy úgy az ipar, mint a mezőgazdaság, de különö­sen a mezőgazdaság területén az | Töhb vidéki városban ünnepé-, Az Ünnepi Könyvhét idején a eredmenyek nem klelégitőek és fő- iyai keretek között a Móricz Zsig- városokon kívül 50 községbe® ren­leg nem szilardak. Komoly lemara- mand esteken kerül sor az ünnepi dez irodalmi előadásokat a Ma­megyei DISZ szervezetek. Ezeket az eredményeket kell továbbfej­leszteniük fiataljainknak. Etmon. dotta Jegyinák elvtárs azt is, hogy megyei, járási éis városi DISZ bizottságaink fokozottan mérjék fel a termelőszövetkezeti moz­galom jelentőségét. Dolgozó pa. raszlságunk fejlődése a torme. Ifiszövetkezet felé irányul. Ezért a DISZ szervezetek az áltam! gazdasági és gépállomási DISZ szervezetekkel együtt a falusi DISZ központjai legyenek. Ezek tömöritsék' soraikba a kí­vülálló Hutátokat és rajtuk keresz. lépjenek a nagyüzemi gazdálkodás útjára. Felhívta Jegyinák elvtárs a DISZ funkcionáriusok figyelmét arra. hogy a pártszervezetek és pártbizottságok által átadott párt­lagftátalokkal többet törődjenek. Adjanak ezeknek az elvtársaknak munkát a DISZ-ben, hegy teljes mértékben kifejthessék képességei­ket. Befejezésült beszélt .Jegyinák elvtárs arról, hogy az Ifjúság honvédő szellemé*, hazafias nevelését az eddiginél sokkal eredményesebbé kell lenni hazánk, eredményeink — a béke védelméért. Ugy az ifjúság hazafias nevgjése, mint össze® feladatainak végrehaj­tásában nagyobb önállóságra töre­kedjék a DISZ. A kibővített választmányi ülés Savanya elvtárs rövid válaszbeszé. dévai fejeződött be. Móricz Zsigmond-est keretében nyitják meg Szegeden is az Ünnepi Könyvhetet Szeretném néhány szóval clmon­| d :.ni tapasztalataimat, melyet a fali. | újság kiállításon szereztem. Nugy . érdeklődéssel vártam a faliujság­, kiállítást, mert tudtam, hogy mint j faiujságfelelős, sok gyakorlati se­gítséget kapok majd munkámhoz. A faliújságnak komoly feladata van a dolgozók neveiérében és ép­peni ezért fokozott szorgalommal igyekeztem jó munkát végezni, A kiállításon meggyőződtem ar­ról, hogy fal uj ság'cikkcinkriek ru­galmasan kell válaszolni az esemé. nyok re. Gyorsain, határozottan rá kell mutalniok a hibákra, hogy még Idejében segítsünk azok kija­vításán. Láttam azt, hogy faliújsá­gainknak ötleteseknek kell lennlök, j hogy felkeli rék a dolgozók érdeklő­I dósét. A kiállítás cikkeiben a dolgo­I zók hangja jut kifejezésre. Helyi konkrétumok szerepelnek a cikkek­ben melyek visszatükrözik a külön­böző üzemek életét, problémáit. Sóik saép és értékes faliújságot láttam. Az Ecsetgyár faliújságját jónak találtam, mert sikeresen ol­dotta meg azt a feladatot, hogy » dolgozók érdeklődését felkeltse a faliújság iránt. Rajzzal illusztrált cikkei érdekesek. Hedyefc gondolatot váltott valóra a fogklinika faliúj­ságja, amely több rövid cikkben hívja fel a dolgozók figyelmét e fontosabb eseményekre. A fallujság-kiállíláson láttam, mi­lyen irányban: kell haladnom a jö­vőben ahhoz, hogy eredményes munkát végezhessek. Láttam, az üzemek faliújságjai milyen kérdé­sekkel foglalkoznak cikkeikben, me­lyeket nekünk is be kell vezetnünk a gyakoraltban. A kiállításon meg­fogadtam. hogy ezentúl még több gondossággal, még alaposabban végzem faliujságfelelősi munkámat és fokozottabban támaszkodom a dolgozókra, hogy faliújságunkon minden esetben dolgozóink vélemé­nye tükröződjék vissza, Ördögh Géza, az Igazságügy dolgozóinak falujságfelelőse. dós van a fiatal sztahánovisták Könyvhét megnyitására. Ezeke-i az nevelése terén. Megyénkben össze- estéken Íróink is felszólalnak. Szegeden szeptember 7-én Kucz­ka Péter iró vesz részt az ünnep­ségeken. gyar írók Szövetsége és az Állami Könyvterjesztő Vállalat központi előadókkaL A falvakban az ünnepi könyv­heti bizottságok lelkes jó munkája A vidéki városokban rendezendő következtében a tervezett 400 he. irodalmi esteken neves előadómü- Iyett több mint 600 helyen rendez­vészek olvasnak fel kőnyvrészle-; nek irodalmi előadásokat helyi tekét. I előadók bevonásával. A bolgár dolgozók nagy lelkesedéssel fogadták az árleszállítást sen 8$ f sztahánovista van, ezek közül csupán 144 ifjúmunkás. Me­gyénk területére ls érvényes Far­kas elvtársnak a Központi Vezető­ség ülésén elmondott beszédének az a része, amelybe® hangsúlyozza: „MunkásUjúságunk egésze még nem vdlf a termelés rohamcsapa­tává. szdmos helyen távolról sem kielégítő példamutatása, magatar­tása." — Igen gyenge a DISZ befolyá­sa a paraszlflatalok körében. Me­gyénkben közel húszezer paraszt­fiatal közül csupán háromezer egyénileg dolgozó parasztfiatal van bevonva szövetségünk tagjai sori­ba. Nevelőmunkánk kevéssé hatott kl az egyénileg dolgozó paraszt, fiatalok zömére, de még az alap­mVvím Feketevágókat ítélt el a járásbíróság tehát feltétlenül azükzéges, mivel A kizsákmányoló osztály utolsó , tén vágó dolgozó kisparasztot ttélt megyénk határmenii megye, köz- maradványai, a kulákság, hogy el. Bordás József Zákány 481 szim Velle® határos a fasiszta Tito Ju- akadályozza előrehaladásunkat, a alatt lakó dolgozó parasztot 6 hó­gosziávlájával. Mindenkor munkánk gabonabe-adás ne®» teljesítése után, napi börtönre, 500 forint pénzbün­középpontjában álljon az, hogy feketevágásokkal pusztítja últótál- tetősre és a közügyektől 1 évig Ttto és gazdái arra várnak, hogy lotmányát. Engedély nélkül vágja tartó eltiltásra ítélte, mert augusz­hazánkra, népünkre tarjenek. Eved. le fiatal állatait. De nem elégszik tus 9-én este egy bikaborjút enga­ményrinket megsemm'siUék és íj- meg azzal, hogy saját maga vág dély nélkül levágott. Trombitás ból a Károlyi grófokat, a gyára- feketén, a bűncselekménybe be. ' Sándor Pusztaszer tanya 45 szám sokat üttessék he azokra a helyek- vonja a megtéveszthető kisparasz- j alatti lakost szintén feketevágás re, ahol ma a m«nkások és dolgo- tokát is, Rábírja őket arra, hogy miatt 6 havi börtönre, 500 forint (Folytatás az első oldalról) gyar nép szeretett vezetője, Rákosi Mátyás elvtárs" — fejezte be nagy tapssal fogadott bestédét Darvas József elvlárs. Eziutáo Turi József elvtárs, az Egyetemi Pártbizottság titkára, az egyetemi pártszervezetek fe'aclatui­ról beszélt, kiemelve a Központi Ve­zeiöség ülésének jelentőségét az egyetem munkájának megjavítása, barn. Felavatták a TermészelluHamányí Kar új „Béke épületet" Szófia (TASZSZ). A bolgár dol­gozók hatalmas lelkesedéssel fogad­ták a minisztertanácsnak és aBol. gár Kommunista Párt Központi Bi­zottságának határozatát az, élelmi­szer éa közszükségleti cikkek egy­séges állami kiskereskedelmi árai­nak új leszállításáról. Az egész or­szágban, a gyárakban és üzemek, ben, az új építkezéseknél, a szövet­kezetekben gyűléseket tartanak, amelyekon a dolgozók köszönetei mondanak a Kommunista Pártnak azért a szüntelen gondoskodásért, amelyet a nép jóléte iránt tanúsít. A Természettudományi Kar „Bé­ke épületét" héttőn délután fél 4 órakor avatták' fel az egyetem ta­nárai fe nagyszámú hallgatóság Je. lenlétében. Az ünnepi beszédet Bán Rozália elvtársnő, a Csongrádme. gyei Pártbizottság képviselője mon­dotta, majd Erdélyi Károly sztahá­novista, vasbetonszerelő munkás az építkezés dolgozóinak nevében át. adta az épületet Darvas József elv­társ, közoktatásügyi miniszternek. — Soha Magyarországon a tudó­soknak — mondotta Darvas József elvtárs — olyan megbecsülésben nem volt részük, mint most. Soha Magyarországon olyan munkatelté­teleket nem teremtettek számukra, mint mi teremtünk. A Szegedi Tu­dományegyetem Terméazettudoraá­1 nyi Karán tanító kiváló profesz­azorok közül hetei Kossuth-díjjal ' tüntettek ki. Nemcsak hazai, de nemzetközi viszonylatban is komoly eredményeket ér'ek és érnek el, zó parasztok legjobbjai do'goznak vágják le ök is zugban állataikat. A parasztifjúság között végzett, A szegedi járásbíróság két feke­pénzbüntetésre é® a közügy októl 1 évi eltiltásra ítélte. ' Azt kérem most tőlük, hogy ebben az épületben még nagyobb sike­teket érjenek el szocialista építé­sünk javára, s nz épület nevének . megfelelően a békéért dolgozzanak. j Ezután köszönetet mondott azok. í nak a nuiakúsokrwk,, akik. határidő­re felépítették az épületet, majd az építkezés élenjáró dolgozó-nak el­ismerő okleveleket nyújtottak át, s átadta az épület kulcsalt Fodor Gábor elvtárs, egyetemi rektornak. Az ünnepség végén Darvas József elvtárs és az ünneplő közönség megtekintette az új épületet. A korszerű, a tudományos munka minden fettételét, s a nyugodt la. nutá6t biztositó közel 60 helyiség­ből álló épületben egy 80 munka­paddal ellátott laboratóriumon kí­vül még 12 kisebb-nagyobb labora­tórium van. 220 személyt befogadó • előadó terem várja az ifjúságot. 'Az alagsorba® modern üvegtechni­kai műhely létesült. Az új épület mellett folyik már a városi tanács ál'al az egyetem­nek átadott volt Dugonics g'mná­, ziutp átalakítása ta. Az új épület. ; tel és a volt Dugonics gimnázium­jmal együtt kialakult hatalmas épü­lettömbben valamennyi fizikai és | kémiai intézet elhelyezést nyer. (Ezzel a Természettudományi Kar még az idén kétszeresére bővül. Az építkezésekre, az intézetek új fel­szerelésére népi demokráciánk kö­Lwl 9 millió tortótot

Next

/
Oldalképek
Tartalom