Délmagyarország, 1952. május (8. évfolyam, 101-126. szám)

1952-05-22 / 118. szám

6 CSÜTÖRTÖK. 1952. MÁJUS 22. * Párthirek Felhívjuk a titkár elvtársak fi­gyelmét. hogy május 22-dti minden Üzemi. hiva:ali, keiü'eti és tszcs pártszervezetben púrtnapot tartunk A titkár elvtársak készüljenek feli Értesítjük a pártalapszervezetek titkárait, hogy 22—25 között vala­mennyi pártszervezetben szabad­pártnapot tartunk. Előadókat kül­dünk, de ettől függetlenül a párt­titkár elvtársak készüljenek fel a pártnap megtart; sá a. EiöaJáa. vázlatot a pártközpont küld. A Párltörtéml felsőfokú hallgatói részére 24-én. szombaton délután ö órakor a Pártokt«tás Házában a Pártlörténct V. fejezetéből tanuló­kör. Kérjük az elvtársak pontos megjelenését. Agit prop. osztály Az őszi mezőgazdasági munkák megkezdésére új gépállomást kap Kisietek Kistelek a szegedi járás egyik legszebb nagyközsége, villanyvilágí­tásai. mozival, kuttu.o t ionnal. Az öléves terv harmadik éve 620 ezer forint befektetéssel új gépállomással ajándékozza meg Kistelek dolgozóit. A gépáll imás teljesen elkészül az őszi mezőgazdasági mun­kák megkezdésére. A köz ég do gozó p:\rasztjni nagy örömmel fogadták a gépállomást, mivel eddig. igen nagy nehézséggel küzdöltek a gép. ákomás hiánya miatt a mezőgazdasági munkák elvégzésénél, ősszel már a község gépállomásának traktorai szántják Kistelek födjét­Gyorsabban mery a munka es mégis jobban, ami biztosítja a termés­hozam emelkedésit. Ezenkívül áj mázsaház épül a község szélén, harmincezer forint beruhá ás al. me'yn k építé-e jt'nius 15 lg teljes. n brfe ezödlk. Ed­dig a mázsaház bent volt n Tanácsháza ud-arán. Itt mérték le az el­adásra kerülő ál atokat és takarmányokat, fgy nem lehet U kellő tisz­taság a Tanácsháza környékén. Ez megszűnik jánlua 15.én az új má. csaház fe'épf ésévcL Épül, szépül, gazdagod k Kistelek ugyanakkor lakosainak é'ef­szlnvonalT nap-ó>.napra emelkedik. Néhány bét múlva az 1952 második negyedévében 600 darab távvezetékes rádiói kap a község, hogy mi­nél több dolgozó nMhonúha eljusson a kul'ura és a művészet. Ugyan­akkor négyezer forint befektetéssel kibővítik a község kuilurotlbonáf. Ezek a beruházások mind-min,i do'gnzóink életét teszik szebbé, azokét a dolgozókét. akik minden munkájukkal, cselekedetükkel a ml erős és tarlós békénkért küzdenek. Nem szabad kiszántani a növényeket Csongrádmrgyc Tanácsa Végre­hajtó Bizottságának Mezőgazdasági Osztálya közli: A beérkezett jelenté*ékből és el­lenőrzések rnrén megá lapítást uyeit, hogy egyesek már is némc y növény kl sínlásához kezdtek. Már pedig a fagy ál'al szenvedett kár kőzve lenül az e'fagyés után nem állapitható meg, hanem többnyire csak pár nap mu'va, miért is .el. hivom minden termed Ügyeimét arra, hogy kisfán anl semllyen nö_ vényt sem szabad fagykár miatt. A helyi tanácsok a tanácstagok út­ján, mig a mezőgazdasági á.'andó blzcllságok aktivá k út án kell,;en tudatosítsák a klszántás szigorú M­lalmazását. ami egyben m ndenk ­nek érdeke Is, nehogy a fagykárt meggondolatlan klszán lássál súlyos­bítsák. A helyi tanácsok a kls/ántási ti­lalom betartását szigorúan ellen őrizzék és annak betartását biztosít­sák. A tilalom ellen vétőket azon­nal fel kell jelenteni. Mezőgazdasági sztrájk Toscanában Róma (TASZSZ). Május 19-én a ioscar.ai iartorr.án> okban ötszázezer mezőgazdasági munkás 24 órás sztrájkot folytatott. A toscanai paiastok a fő'dhasz­nálati sze;z::dé«k felülvizsgálását és a fö dcsúri ön' ény felszámolását kövitelnk. A földesurak ugyanis gyakran e'.űzik a parasztokat az ál. táluk megművelt földekről. A tör­pebirtokosok és a zso'térek az uga­ron álló földesúri földeknek a tör­vény által előírt felosztását követe, lik. A mezőgazdasági munkások har­colnak a tömeges elbocsátások ellen is, amelyekkei a földbirtokosok a falusi dolgozók szervezett mozgal­mát igyekeznek elfojtani. MNDSZ-HIREK Szendroy Julin csoport csütörtökön délután 6 órakor orvosi előadást tart. x KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Köszö­netet mondunk mindazoknak, akik (érjem. Nádudvardy János temetésén megjelentek és vlrágadományalkkal fájdalmunkat enyhítették Fogadják köszönetünket Gyászoló család. HASZNÁLT vagy út különböző go­lyóscsapágynt vesz készpénzért a Vasönódc, Tolbuchin-sgt 67. SÜRGŐSEN, olcsón eladú egy kredenc 330 Ft Tápéi-u. 22. f dszt- 1. SZEGEÖVIDEK1 Halász Szövetkezet elmére szóló nyuglakönyvot ta'áltak. Kérlük, vegyék át a kiadóhivatalban. ELADÓ két dugattyús taligás Kézi fecskendő tömlővel. Petőfi H.-sgt. 83. Lehosl. B1EDFRMAYER íróasztal karosszék­kel. ebédlőasztal, négy székkel el­adó Francla-u. 29 emeeten. ELADÓ szekrény, nagy asztalok, elő­szobára!. Klauzál tér 2, II. em 4. ANYANYUI, három fiával, belga órtáa eladó Tolbuchln-sfft- 89. VASAGY, összecsukhatós, gázrezsó el­adó. Vldra-u. 3. I. em 1. KISLEÁNYT vsgv flntn'abb n«t lakó­társnak keresek Bokor-u. 15. ELADÓ Slngor süUycsztös varrógép vTlanyszcrcléssel és élelmiszer árusí­táshoz n k-ilmas üvegszekrény 90 ma­gas 60x122 azélos. Újszeged, Felső­kikötösor 7. FEKETE vllrln. karnisok négy mé­teres egyes 16'rn, agyncdtsz.es virág­edénv, kamrnholmtk. eladók. Deák F.­2 Házfe'ügyeiénél. KFREPEK egy olyan c.aládot Felső .ái-osbsn, uki egy idős asszonyt ápo­lásra 1 hónapra elvállalna IIlJós-u 2P. szám. 10 LITERES valkészPő kézigén. 2 db 60 literes bo-rács ketté ágyra vntlo terítő eladó. Dugonics-u 37. EGY szoba konvhAs 'akás nzonn-il átadó írd.: Juhász Gy-u 33. Mol­nér. _ . LAC7IKO órás. Szé-henvl-tár 9. Zsó­tér-ház. Jó - rakat fizetek kar-, zeeb­és ébre z.'.dórákért ELCSERÉLHETŐ két egyszobás lakás (egyik mnr'ánh',zbn'ri kert használat­tal) be'városl ke»*ő szobásért. Háló­u. 11 m->"Rsfőldszlnt. 1 VARRÓGÉP c'adó. tellescn ló. Megte­klntbe'ő Rengel. Széchenyl-tér 3 Különvonat Gvo'ára Jegvok a' IBUSZ-nál és a Petőfi K'u' ban l apha'ók (29 forint) f" EGYÉVES koca 8 drb 2 hónapos ma­lac, egy új tüzhelyplaitnl eladó. Tá­vol-u. 7. Alsóváros JÖKARBAN lévő vendéglői nagymé­retű pohdrszekrényeket és Jégszekré­nyoket. va'amint 25 mázsás teherbí­ró lantkocslt és 1 drb fiatal Igáslo­vat Vásárol a Szegedi Szál'oda és Vendéglátó Vállalat, Vár u. 7 A SZEGEDI Villamos Vasút üzemi bizottsága Jóá'lapotban lévő rövid keresz húros zongorát keres megvé­telre. Jelentkezés Külső Pulcz-u. 2, vagy 34—72. 44—72. 9-es mellékállo­más ÜZEMKÉPES tejfölözőgépet készpénz­ért vásárolunk. Szegedi Tejüz.em Sze­ged. Páriisi-krt. 16. ELVESZETT 17-én este egy sz.őke ma­lac. a Csongrád i-sugárúton Megtalá­lója értesítsen Csuka-u. 42. ÜZI.ETBERENDFZ6S eladó Kossuth I.ajos-sgf. 9. Drogéria JÉGSZEKRÉNYT, klsméretfl, egyajtósat veszek Mórica Zsigmond-rakpart 3­f'dszt 3. EGYPÁR lóra út kantár, gveplö, ka­'aoácsok, reszelők, fúrók etb. eladók Szűcs U 3/a. 400 EGÉSZ és 300 fél tégla kétattős könyvszekrény eladó Nádas-u. 4/a. HEGEDŰ, ágy, srekrénv. hokkedbk, kézlszlvattvú. csövekkel. csarokkal, víztartály eladók Kálmán-u 2/b. EGY s*ob», konyhás lakást kereoek Fc'sőváros vttgv Rókus környékén költsécrnogtérltéssel. Hunyadl-tér 21. Berkesék. KOT ONPEJARATU szép bútorozott szobát keree msgénos dolgozó nő lún'us l-re. vagy azonnalra. Kiste­lek l-ti 9 JÉGSZEKRÉNY, szslmnorés, senrőkö­tőgéo. márvánvlsn, -rácvaros'ák el­adok. Dugonlcs-'ér 11. I. em 3. SZÉP tűzhely, fürésznoros kályha el­adó Somogyi-u. 11. I em. 1 FT.VFSZETT cpv lótakaró nö'Tóc tr Zászló-tiTótó' a »Pnrttzáo-u'cálg. Ké­rem a becsole'es me"tWő», jutalom ekeiében adta le a kiadóba. VILAGVEVÖ rádió, sez'on, vaságy, olcsón eladó. Veszek rekamiét vagy rekamlévdzat. Szt Miklós u. 13. MODERN konyhabútor, Jó állapotban lévő. eladó. Dózsa György-u. 16/b. fldszt. 18. 1952 MÁJUS 22 CSÜTÖRTÖK] I DOJARASJELEN res Várható Időjárás csütörtök estíq: Fel liőá .vonuláson. .) KR néhány helyen, el­SS? sősorben északke­lé en kisebb esi). Időnként méq élénk északnyugati, északi szél. a hl. dcq idő tovább tart. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére csütörlökön req. gel mínusz 1, plusz 2, délben 13—16 fok között. MOZI Szabadság, 7 órakor díszelőadás a Német Fi'mhét n'ka'mából Bemuta­tásra kerül Harcos élet; pénteken 6 és 8: E>dó lány (má|us 28.lg). Vörös Csd'aq: 8 és 8: Képzett be­teq. va'amint rajz- és kisfilmek (má­jus 28.lg.) Fáklya: csütörtökön 6 és 8: Eladó lány; pénteken 0 és 8: Harcos élei (május 20-ig.) SZÍNHÁZ Este fél 8: A fösvény. Mollere bér­let (13). Bemuía'ó e'őadás MUZEUM Móra Ferenc-em'ékkiállftás: Koszta József képzőművészeti klállftás; sze­gedi paprtkskiá'IItás: fellé'déstörténe­tl és természetrajzi kiáüPrtsok: hét­fő kivételével nanonta 9-töl dé'után 6-lg, szombaton 9 tői dé'u'án 5-lg. vasár- és ünneonsnokon 9-től l-ig KÖNYVTÁR Egyetemi; Délelőt, 10 fától esje 9 óráig (Könvvkölcsönzé9t 12-1,01 8 óráig) Somogyi: Délután 2-től 9-t» (Könyv, kölcsönzést délután 2-től 7-1 g). Az ország legjobb motorosai Szegeden A Szegedi Honvéd Motoros Szak- nagyszabásúnak ígérkező versenyen osztályának rendezésben vasánlap rőváros1 élversenyzők és az ország déie őí, 10 órai kezdettel országos , , ^ .... . . . " meghívásos gyorsasági motoros ver- legjobb vidéki versenyzői is részt­senyt tartanak a Széchenyi-téren. A vesznek MEGÉRKEZETT MOSZKVABA MAGVA RORSZAG VALOGATOTT LABDARUGÓ CSAP ATA Moszkva (TASZSZ). Május 20-án Moszkvába érkezett Magyarország válogatott labdarugó csapata. A ms­gyar labdarugók bitrátságos mérkő­zésen vesznek részt a moszkvai lab­darugókkal Spottegészségügyi ankét a Gyermekklinikán Szeged Város Tanácsa VB egészség- t az Iskolás gyermekek testnevelés aló­ügyi osztálya a Szegedi Testnevelés I II felmentése kérdéséről vasárnap és Sportegészségügyi Intézet és a délelőtt 11 órakor a Gyermekklinikán Szegedi Gyermekklinika bevonásával sportegészségügyi ankétot rendez Június a „Béke-spartakiád** versenyek hónapfa A Járási, városi és megyei TSB-k az egész ország területén Június 1­től 30-ig , .Béke-SpartakI ád-' sportver senyeket rendeznek az egész ország területén A versenyeken kereszté; dolgozó népünk mind szélesebb ré­tegei szervezik be a sportversenye­ket. A sportban szerzett edzettség, küzdeni akarás elősegíti a szocia­lista munka termelékenységének fo­kozását. A dolgozók az MHK köve­telményeket ezeken a küzdelmeken versenyszerűen teszik le Az elért szintek alapján minősítik a verseny­zőket A Spartaldádákon részt ve­hetnek azok. akik 16. é'etévüket be­töltötték és Ttl o. m'nösitésnél ma­gasabba!! nem rendelkeznek a ki­írásban szereplő sportágakban. Egy Ma ismét perdül a kerék VÁROSI TANACS HÍREI Szeged Város Tanácsa végrehajtó 1 bizottsága a Kálmán.utcát Kálmány , Lajos-utcának nevez e el- . A házszámtáblák kicserélésével | érintett ingatlantulajdonosok, illetve az Ingatlan keze-ŐJe 30 forint 50 • fillért, azaz harminc forint Ötven f"­lér, tartoznak az ÚJ házazámtáblák felszerelése alkalmával a vállalkozó cég megbízottjának kifizetni. Ma kezdődik az I. Békekölcsön második sorsolása. Képünkön az a szerencsekerék látható amelyből a kis úttörő a 25-000, 10.000 és 5000 forintot nagy nyeremények számle­velkéit húzza. A Békekölcsöntkötvények sorsolá­sának ideje alatl az Országos Ta­karékpénztár szegedi fiókjánál és a Városi Tanácsnál (Bérház, I. eme­ld, 108. szoba) díjmentes sorsolási tanácsadó működik. A HAUTE-Loire megyei Gros Mesnil környékén egy bányalégrobbanás 13 bányászt megölt. A dolgozók azonnal nagyarányú mentőakciót szerveztek meg, de ez nem veze'e't eredmény­re Hat halottat, mar fe'szinre hoz­tak és minden reményt fel kell adni a további hét botemetett bányász sor­sát illetően. GRACBAN megkezdődött az Osztrák Béke'anács vezetőségi ülése. Az ülé­sen Brandwelner egyetemi tanár be­számolt az rmerika'ak koreai bakté­riumhábor j.'áről. A vezetőségi ülés határozatot fogado't el, amelyben kö­veteli a baktérlumháború messzünte­tését és egy tudósokból ál'ó vizsgáló­bizottság Koreába küldését A NÉMET Demokratikus Köztársaság írószövetségének kongresszusán a magyar Írókat Urbán Ernő Kossuth­d'las és Devecserl Gábor képviseli. A két magva- író málus 21-én repülő­gépen Berlinbe utazott. A NORVÉG haditengerészet és légi­erő alakulatai a beírta, holland dán, frane'n, portugál, engol, kanadai és amerikai hadtengerészeti és lóq'erök­kel eevittt lún'usban részt vesznek az atlan'í sz"vc*sí-i haditenge-ószetl erőinek Északi-tengeri naqy hadgya­korlatain. A Povle* News című lap beszámol a Japín-Szovlet Társaság nemrég tartott kongresszuséról és kiemeli, hogv a Icutóbbi két év alat' a tár­saság tng''hs-/,ma megháromszorozó­dott. lnp'alnsk példányszáma pedig megtízszereződött AZ OCZTRAK rendőrség le»artAi»at­ta Schuber arz'atost és MayerhSfler sofőrt, mert Bécs házaira a követ­kező Je'szőt írtákt „Amerik-lak, pes­tis terjesz'ől. takarod'aFok hrzal" és Ma-erhöfe-t a rendőrségen több órán kere-z'ül faggatták. A rendőrök vallatás közben arra hiva'koztak, hogy a letartóztatás rz amerikai ha­tóságok parancsára törfínt. OÉL MAG VARORSZAG ooll'tka, napilap Felelős s-erkos7fő éc kiadó: Z0M80RI JÁNOS Rzerkesstt a szerkesztőbizottság Szerkesztőség s7eoreg l en n-u 11 Te efon 35 3* és 4'i-RO P'ts7aka; telefon este 8-tól 34—38 Kladóh'vstal- Szeized l.enln-u 8. Telefont 31-10 é« 35-öa Váloqalott szegedi labdarugó mér­kőzések eredményei A két válogatott megyei labdarugó keret szerdán délután barátságos mérkőzést Játszott Szegeden. Az egyik keret a Szegedi Lokomotív e'len 1:1 arányban döntetlenül végzett. A másik megvel keret 3:2 arányban ve­reséget szenvedett a Szegedi Petőfi­től A megyei túlkeménv Já'éka miatt három Sz. Petőfi Játékos: Cserhalmi. Ránáti és Klrcst megsérült. Az If­júsági A) válogatott 6:2 arányban győzött a B) válogatott ellen. Ma Bástya—OKISz labdarugó mérkő. zés Czeqeden Az Sz. Petőfi sportpályán ma dél­után fél 5 órai kezdettel Bástya— OKISz vároel I. osztá'yú bajnoki mérkőzés kerül lejátszásra. Totótájékoztató 1. Budapest-Szófia 1—1: 2. Szófia B -Budapest B 2—1, 3. Egri Fáklya— Sajószentpéteri Bányász 1—1; 4 Mis­kolci Lok.—Debreceni Lok. 1—1: 5. Debreceni Dózsa—Miskolci Építők 1— x- 6. Gyu'al Építők—Szegedi Petőfi x —2; 7. Kiskunfélegyházi Vasas—Szol­noki Lok. 1—x; 8 Szolnoki Szikra— Bp. ÉpISük 1—2; 9 Zalaegerszegi Vö­rös Meteor—Veszprémi Bástya 1—2; 10. Székesfehérvárt Építők—Szombat­helyi Vörös Lobogó 1—1: 11 Soproni Lök—VL Sorlex 2—2; 12. Nagykani­zsai Bányász—Pécsüjhegyi Bányász 1 —1. Pótmérkőzések: 13 Debreceni Honvéd—özdi Vasas 1—1: 14. Kapos­vári Vasas- Tatabányai Építők 1—x; 15 Szegedi Lok.—KecskcméM Kinizsi 1—1; 16. Hatvani Lok.—Dunakeszi Vasas 1—1. versrrvzö legfeljebb ké, aportágban Indulhat. Versenyszámonként két-két versenyző vehet részt egy sportkör­ből Versenyszámok: Férfiaknál atlé Ilkából 100 m síkfutás; 1000 m sík­futás, gránátdobás távolugrás, súly­lökés, 8000 m-es gyaloglás. Nőknél: 100 m, 500 m. gránátdobás, távol­ugrás. súlylökés Tornából MHK I. szabadgyakorlat, kerékpárból 20 km férfiaknak, 10 km nőknek. Röplabda férfi és női. A spartakládokon el­ért eredményeket az MHK próbákba beszámítják, ha minősítési szintet Is elérte a versenyző, akkor minősít­hető Is A megyei versenyek szep­tember 20-án lesznek -Hódmezővásár­helyen. A RÁDIÖ SPORTSZERKESZTOSÉGE MHK PALYAZATOT IRT Kl A rádió sportszerkesztösége MHK pályázatot irt ki. A pályázók két té­ma között választhatnak: 1. Hogyan készült fel üzemem, hi­vatalom, Iskolám vagy sportköröm az idei MHK próbákra? 2. Hogyan tettem lo az MHK pró­bát? A pályázók élményszrü leírásban, riportban, verseben vagy novellában — mintegy három gépelt oldal terje­delemben — küldhetik be pályázatu­kat a rádió sportszerkesztőségének Június 25-ig. A beérkezett legjobb írásokat, a rádió sportműsora keretében közlik s a pályázók értékes Jutalomban ré­szesülnek. N8 II. déli csoportja 1. Szegedi Petőfi 13 24: 4 21 a. Va-s&s Izzó '3 32:11 ia 8. Szolnoki Lok. 13 23:15 16 4. Gyula 13 23:17 18 5. Békéscsaba 13 19:14 15 8. Keltex 13 21:17 15 7. Bp. Előre 13 22:19 15 8. Ceglédi Lok. 13 22:20 15 9. Orosháza 13 15:19 14 10. Klsiext 13 24:21 13 11 Kőbányai Lok. 13 18:23 12 12. Bp Szikra 13 14:23 12 13. Klskunfé'egyh. 13 22:21 11 14. Bp. Építők 13 22.22 11 15. Szegedi Lok 13 1219 10 16. Szolnoki Szikra 13 13:24 9 17. Kecskemét 13 7:27 7 18. Pénzügyőrök 13 12:29 4 HÁLÓK, KONYHÁK nagy választékban kaphatók­BUTORF-RTÉKESITÖ V.. Szeged. Bajcsy Zsilin&zky. utca 19. OTP beváltóhely. BÁRMILYEN HASZNÁLT BÚTORT váráról a Bizományi Áruház Vállalat Vétel, eladás, csere. Frdiklódés és cím k bekül­dése: Szened, Br'csi Zrilmssky utca 15. B zomány. Áruház VálMat szegedi fiókja. Te. lefon: 38-43. Elsü BMülcsön II. sorsolása A PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZBAN május 22-én délután fél 4 órakor ünnepélyes megnyitó, május 23-án délu'án fél 4 órától, május 24.én délután fél 4 órától, május 25-én délelőtt fél 10 órától. SZABAD BELEPÉS! Csongrádmegvei Nyomdaipari Váhalat. Szeged Folelőa vezetői Vincze. Gy&rgy LEGJOBBAN ERTEKESITHETI a HANGSZEMERESKEDELMI V Á l l A l A L. EE szegedi fiókjánál, lenin-utca 3. E=EE <

Next

/
Oldalképek
Tartalom