Délmagyarország, 1952. május (8. évfolyam, 101-126. szám)
1952-05-29 / 124. szám
4 CSÜTÖRTÖK, 1952 MÁJUS 29. Gyermek felvonulás, szabadtéri előadás, bábszínjáték Szegeden a vasárnapi Nemzetközi Gyermeknapon _ -Túniius elseje kettős ünnepe lesz a dolgozóknak: ez a nap a megyei békatalálkozó napja, amikor megyeszékhelyeinken összegyűlnek legkiválóbb békohareosaink, hogy megbeszéljék további tennivalóikat, de ez a nap egyben a nemzetközi gyermeknap is, A Magyar Nők Demokratikus Szövetsége gazdag rendezvényekkel teszi nnlékrzelo*sé Sze. geden ezt a napot. Vasárnap reggel 7 órakor zenére ébrednek Szeged dolgozói, a város zenekarai rendeznek zenés ébresztőt. Délelőtt fél 10 órai kezdettel a szegedi gyermekek Vonulnak fel, a dolgozók szemefénye^ akik számára a békés bol. dog jövőt építjük, A fevonulás nz MNDSZ Dugonics-téri székházától indul, végighalod a I>einin ulcán, a Széchenyi-téren a a Horváth Mihály, utcán át a Sztálin-sétányhoz. A felvonuló menetet a dolgozó anyák nyitják meg, felvirágozott gyermekkocsikkal, utánuk az óvódások csoportja következik, majd a Dózsa György általános iskola úttörő zenekara vezeti be az általános iskolások felvonulását. Az általános is. kolások csoportjaiban az úttörők zenenarai játszanak indulókat. A menetet végül a szülők zárják be. Délután 3 órától fél 7-ig az újszegedi .szabadtéri színpadon a szegedi óvódésok és úttörők mutatnak be igen kedvesnek Ígérkező műsort. A műsorban fellép ezenkívül a szegedi Nemzeti Színház több művésze is, Délután fél 5-ltor az újszegedi rózea ligetben az MNDSZ bábszínháza szórakoztatja a gyermekeket nagyrészben új műsorszámokkal. Bemutatják nz „Aranytallér" és „Aki másnak vermet ás'' című új bábjátékot, valamint az igen népszerű „Három kisnyulak" és az „Okos kecske" című darabot. Mind a szabadtéri színpad, mind a bábszínház előadásait teljesen díjmentesen rendezik meg. Az MNDSZ gondoskodik arról is; hogy Újszegeden minél több büffé és tejcsárda álljon a gyermekek rendelkezésére. A béke megvédéséért folyó küzdelem fontos eszköze a munkaverseny A munkaversenyről és a Sztahőnov-mozgalomről rendezett értékes előadást a Faipari Tudományos Egyesület szegedi csoportja — A Faipari Tudományos Egyesülőt szegedi csoportja vezetőség újraválasztó taggyűlésén Léderer Ferenc elvi ars, a Tiszaimenti Fűrészek műszaki osztályának vezo1ője „Munkaverseny- és Sztahánov. mozgalom" címmel érdekes előadást tartott. Megvilágította, hogy módosltot Ötéves tervünk nagy feladatokat ró a dolgozókra, a munka termelékenységének nagyméretű emelésével. Ennek a feladatnak megvalósításában segíti a dolgozó népet a mnnkavereeny. A szocializmus épülésének nagyszerű eszköze ez ezétt is, mert röveli a dolgozók aktivitáséit, kezdeményezőképességét és a versenyben felszínre kerülnek a tömeg mélyén rejlő tehetségek. Léderer elvtárs részletesen beszélt a szocialista mnnkaverseny alapformájáról, az egyéni versenyről, majd hangoztatta: Legfontosabb feladatunk újabb tiz- és tízezreket bevonni a Sz'ahánov-mozgalomba. A szegedi faipari üzemekben sok olyan dolgozó végzi munkáját, aki már magáévá telte a Sztahánov-mozgalma*, így Dovál Mihály, Vass István az Ecsolgyárból, Halmi Gyula Knbó Dezső a Nívóból, Dura József, HarIcai Józsefnő és Michel József művezető a Lemezgyárból. Simon István, Nővé Elek éa Pintér Ferenc, Herczfeld Mihály művezető e Ládagyárból, Abrnhám Ferencié, Orosz Teréz, Unyl István a Gyuiagyárból, Bodó Mihály, Sadlet Katalin, Hégerí József a Bútorgyárból, Förgeteg Szilveszter, Sörös Ferenc és Lebák Lajos a Tiszamenti Fűrészektől, ds sorolhatnánk még hosszan n sztahanovistákat. A szegedi faipari dolgozók közül kerülnek ki azok is, akik az 1952. év ekő negyedévi értékelés etapján a szakma legjobb dolgo| zól elmet kapták'. így Csanádi Antal, Csikós Jánosné a Gyufaipar, ban éa Csányi József mint betanij lőtt munkás falemezgyári dolgozó nyerte el a második helyezést. Elmondotta Léderer elvtárs, hogy június elsejétől a faipari üzemekben ú] formáját vezetik be a szocialista munkaversenynek. Ennek lényege, hogy a versenyszerzödé6eket havonta kötik meg és a dolgozók a hónap első napján az egy havi termelési terv túlteljesítésére kötnek szerződést. Ennek a hafározaiWk az a célja, hogy teljesen kiküszöbölje a munkaversenyekből a kampányszerűséget és szocialista munkaverseny mindenekelőtt a termelés terv végrehajtásának előmozdílását szolgálja. Előadása befejező részében hangoztatta Léderer elvtárs, hogy a béke megvédéséért folyó küzdelem fontos eszköze a munkaverseny, amelyben a szovjet nép pót. damutalásának követése hozza meg a legjobb eredményeket. Török Alti'a a Faipari Tudományos Egyesület ti'kára tartott ezután beszámolót az egyesület munkájáról, majd Somogyi László, nz egyesület országos íötllkára felszólalásában rámutatott arra, hogy pártunk nagy figyelemmel kíséri a tudományos egyeBÜlelek munkáját, mert ezek az egyesületek hivatottak a munkások, dolgozó parasztok és a tudományos kutatók kapcsolatainak ápolására. Ezzel iparunk és mezögzdságunk technikai fejlesztését segítik elő. A taggyűlés megválasztotta ezután az új vezetőséget, amei /ben Szeged élenjáró faipari dolgozói és tudományos kutatói foglalnak helyet. Barát János megbízott tudósító Ratkó Anna elvtársnő, egészségügyi miniszter megnyitotta a Szoviet Könyv Házában megrendezett könyvkiállítást A Szovjet Könyv Háza és a Gorkij Könyvtár szovjet könyv, kiállítást rendezett. A kiállítást, amely megismerteti a szovjet gyérmeknevelési, pedagógiai irodalmat, Ratkó Anna egészségügyi miniszter kedden este nyitotta meg. A saovjet pedagógia, orvostudomány, szépirodalom remekművei hozzásegítik a magyar pedagógusokat. orvosokat, nevelőket ahhoz, hogy az el őt lük álló hatalmas feladatokat a Szovjetunió gazdag tapasztalatainak felhasználásával sikeresen oldják meg. Napjainkban a gyermekeink jövőjéért folyó küzdelem egyet jelent a békéért világ, méretekben folyó hatalmas küzdelemmel — mondotta a többi között. Az ünnepi megnyitó után a je. lemlévők megtekintették a kiállításit. Végül Kovács Ottó, a Pajtás című lap főszerkesztője tartott előadást a bécsi nemzetközi gyermekvédelmi konferencia eredményeiről. Amerikai zsoldban álló pribékek ügyét tárgyalják Phenjanban Phenfan. (TASZSZ). Phenjanban megkezdődött Hon Hir Szun. Coi Han. Li Du Hcn és Jun Men Von perének tárgyalása, A vádlottak a koroa'i néphadsereg ideiglenes visz" szavonulása alkalmával Hvanho tar. tomány SZincson körzetében békés lakosokat gyilkoltak meg. Az amerikaiak Szincson városába érkezését követő nnp a Koreai Munkapárt körzeti bizottsága épületének udvarán 900 lakost lőttek agyon. Harrison parancsára két nap múlva éjtsznkn, gépkocsifényszórók világánál ötös csoportokban 320 embert gyilkoltak meg. A belügyminisztérium körzeti hivavatalának óvóhelyébe 500 embert zsúfoltak össze. Az óvóhelyet aláaknázták, kijáratát pedig kövekkel torlaszolták el. A vádlott Hon Hir Szun részt vett a belügvminiscztérium körzeti óvóhelyén elkövetett tömeginészárlAsban, ő gyújtotta meg nz aláaknázott óvóhely gyujtókanó. cát. Itt 500 ember pnszlnlt el. kőztük 150 nő és gyermekA vádlottak a körzetből történt elmetiekülésük előestéjén Harrison vezetésével tUhb mint 900 olyan nőt, gyermekei és aggastyánt tartóztattak le, aki az amerikai hatóságok parancsa ellenére nem volt hajlandó Dél-Koreába távozni. A letartóztatottakat egy raktárba zsúfolták, majd felgyújtották az épületet, A halálos áldozatok , között 200 gyermek Volt, Hon Hir Szun és Coi Han vádlottak vallomásukkal leleplezték azt a rendkívül szoros kapcsolatot, amely a bűncselekmények elkövetésében a liszinmanisták és az amerikaiak között kialakult. előre ifjusÁg Miért dolgozik gyengén városunk néhány DISZ szervezeíe? DISZ titkár elvtársak, akiknek sürgősen meg kell javítani munkájukat Fiataljaink országszerte^ így Szegeden is jól kiveszik részüket a terv teljesítéséért, a békéért vívott harcból és lendületes munkájukkal méltán érdemlik ki a párt és «z idősebb dolgozók bizaLmát. Néhány szegedi DISZ szervezetünk tagjai éppen a vezetőség gyenge munkája miatt nem tudják betölteni azt a feladatot, aimit a párt éa ifjúsági szöveiaégünk tőlük elvár. Igen gyengén dolgozik például a Gyufagyár DISZ szervezete. Fenyvesi Tibor elvtárs közel fél év óta nem volt városi titkári értekezleten és nem is tartja fontosnak a részvételt, mert — amint mondja — a megyei és városi DISZ bizottság munkatársai, úgyis eljönnek az üzembe". Azt, hogy Fenyvesi elvtárs egy-egy kérdéssel mégis tisztában van., azzal magyarázható, hogy a helyi pártszervezet állon, dóan ségiti munkájában. Az azonban nem helyes, hogy a • szervezet! szabályzat félretételével taggyűlést, ifi napot több hónap óta tartott. A Ruházati Bolt DISZ szervezete gyenge munkájának oka ugyancsak a DISZ vezetőség felületes munkájában található. Törzsi Miklós elvtársait, DISZ.titkárt söntén nagyon ritkán lehet látni a titkári érekezieten. Ebiben a szervezetben a vezetőség két hónapja nem tartott taggyűlést és 5 hónapja ifi-niapof Törzsi elvtársra — minit ilyen széttagolt szervezet titkárára — nagy feladatok hárulnak. Ha azonban ilyen hanyagul végzi munkáját, nem tudja ezeket a feladatokat megoldani. Ezek a hibák főbb szervezetünknél is megtalálhatók. Több .titkár elvtársunk, mint például a Szalámigyárban, Erőműben, a Szegedi Cipőgyár!) in, MAV ignzgatóságon, MEZÖ. KER.nél, Ládagyárban, Vasöntödében, a TEFU-nál nem ér. totfe meg, hogy milyen nagy felelősséget és bizalmat jelent az, hogy a fiatalok aknratából ifjúsági vezetők, DISZ funkcionáriusok lettek. Ezek az elvtársak vegyeseik példát a városi DISZ bizottság vándorzászlaját elnyerő Jutafonógyár DISZ szervezetéről, ahol a vezetőség a pártszervezettel és a DISZ bizottsággal szorosiin karöltve valóban a termelésben és a tanulásban való példamutalásrn neveli a fiatalokét. Hasonlóképpen jó munkál végez az Ltjszcgedl Kender. Textilmüvek, Konzervgyár, Késárugyár, vasutas és számos más szervezetünk, hol a fiatalok a vezetőség jó munkájú nyomán komoly eredményeket érnek cl a termelésben és a ta. nulúsban, R békéért vfvntt harc. ban. Az elvtársak a titkári értekezlet után vezetőségi ülésen beszéljék meg a feladatokat éa ahol hiányos a vezetőség — mint például a Vasöntődében —, új, Iclkrs fiatalokkal erősítsék meg azt. A taggyűlés." ifi-nap megszervezéséhez, az agitációs és oktatási munka megjavításához kérjék n titkár elvtársak állandóan a pártszervezet segítségét, miJjd mikor már elég erős a szervezet — pártmegbízatást, A vezetőség figyelje fokozottabb gonddal a fiatalok részvé. j telét a termelésben és a tanulásban. szervezzenek a párt éa a , vállalatvezető elvtársakkal való megbeszélés után ifjúsági műszakot, Ifi brigádokat, biztosítsák a verseny nyilvánosságát, a felajánlások teljesítését és segítsék a lemaradókat. Bízunk abbanhogy az elvtársiak komolyan fognak hozzá a hibák kijavüásához, akkor ezzel nagy segítséget nyújtanak a DISZ.nek, hogy munkánkat Szegeden még erősebbé és még egységessbbó tegyük. Nagyvári Lás^ó Héthónapi javíté nevelő munkára ítélte a szegedi Járás* bíróság Farkas Dezsőt, a szöregí állami gazdaság dolgozóját Öntudatos dolgozóink munkával, a munkafegyelem pontos betartásával harcolnak a békéért, népi demokráciánk fejlődéséért. Súlyos bűnt követ el népi demokratikus államunk ellen az a dolgozó, aki hanyagul végzi ed a munkájúi és ezáltal megbontja a munkafegyelmet. A munkafegyelem mcgbonlói közé tartozik Farkas Dezső, a sze'iregi állami gazdaság dolgozója, aki munkájút hanygul végezte és több esetben igazolatlanul hiányzott a munkahelyéről, rossz példát mutálva a gazdaság többi dolgozója előtt. Ezért Farkas Dezsőt a szegedi járásbíróság 7 hónapi javitó nevelő munkára Ítélte, amelyet 15 százalékos bércsökkentés mellett a Szőregi állami gnzdaságban köteles letölteni. A FICSÉRI ÁLLAMIGAZDASÁGRAN Nagy Imre traktoros, május 10-én n gondjaira bízott traktorral, amelyen téglát szállított. gondatlanSágból az ároklia hajlott, ahonnan saját erejéből nem tudott kijönni. A gépállomás, hogy kivontassa azúrokban levő traktort. Nagy Imro segítségére küldött egy ..sztalinye* cet", A kivontatásrn küldött „sztalinyec" 7 km utat tett meg. amely idő alatt elfogyasztott 32 kg benzin és petróleum keveréket. Gondatlan* ságérf Nagy Imre traktóristút « Fl* cséri állami gazdaság fegyelmi bizottsága arra kötelezi, hogy az elfogyasztott üzemanyagot és n „sztolinyec" vezetőjének munkabér megtérítését a június l-l munkabéréből fiZcSso kl. Megkezdődtek n% olasz községi választások Róma (TASZSZ). Május 25-én reggel Közép- és Dél-Olaszország több mint két és félezer közséffében megkezdődtek a városi, községi és tartományi önkormányzati szervek választásai. A községi és tartományi válaszlások 22 tartomány valamennyi vámsában és falvában folynak. A „FELAJÁNLÁS" 'A keskeny asztalt hárman ülték körül. Már vagy nulslél órahoszszája vitatkoztak. Dühös lelhorkanásokkal Igyekeztek egymást meggyőzni, hogy a lelajdníds milyen jó dolog. — A békét védjük elvtársak! — Teszketetie meg hangját Tüzér Mihály, a versenylelelő* — Így ... hát mi lenne így a békével, ha nem tennénk felajánlási? Így ón azt mondom, hogy tegyünk felajánlásit1 Ezt a legutolsó „nyomós érvet" azzal is alá akarta húzni, hogy .<zónokias hévvel az asztalra csapott. Igaz, hogy ezt az ülést kissé elvétette, s bütykőjével csak súrolta az asztal szélét. Ebből aztán káliéi e baj is származott. Egyrészt elmaradt a szónaklat mutatós csottanója, másrészt pedig jobb öklének középsO bütyköjéről abban a pillanatban lehorzsolódott a bőr, be is kapta rögtön és csak azt sajnálta, hogy egy ilyen értekezleten nem lehet a pillanatnak megfelelő kacskaringós káromkodást elküldeni az egek ura leié. Ahogy ü véresen drámai belejesés után a versenyfelelős lehuppan/ a székre, az értekezlet másik kát résztvevőjének leginkább neyethetnékje volt. Okmányos Sándor, az OB-elnók alig bírta elnyomni az órrcslklandozó mosolypóst1, melyei a humoros eseten kívül még az is táplált, hogy a sátán londotlnlos Incselkedése folytán az is ebben a pillanatban jutott eszébe, hogy ez az embef, ez a Tüzér Miháiy tulajdonképpen nincs ls. Tüzér neve mellől ugyanit elmaradhatatlan a funkciót jelző ,,versenyfelelős" szó. Ilyen funkció pedig nincs, tehát „eo ipso" Tüzér Mihály sincs. — Ilyen módon ezoíizált agyában talán maga Luciíer, de csakhanwr felülkerekedett a józgn logika, amely Viszont azt súgta: „Ha verseny felelős nincs, akk or neked magadnak, mint szakszervezeti embernek kell törődnöd a versennyel. De mivel le nem törődsz valami sokat vele, hanem Tüzér törődik, tehát van versenyfelelős. Ne vigyorogl léhát, mert meg találod sérteni, s akkor egyből eszébe jut, hogy ö tulajdonképpen a te munkádat végzi." Ilyen meggondolások uldn tehát'. Okmányos Sándor OB-elnök nagyot, okosat hallgatott a versenyfelelős szónoklata után, megj pihentette tekintetét a plafonról lógó agyonporosodott pókhálón, majd tempósan rábólintott: — Tegyünk nol Valahogy olyan hangsúllyal mondta ezt a szót, mintha azt : mondta volna.- „A macska bánja/", i vagy ,,Ezen már ne múljon senki. 1 nek a boldogulásai" A harmadik résztvevő Varga István, a párttitkár. meg in érezte ezt, de úgy gondolta, ha szól, akI kor elviláznak. A vitából úgyse ö ' kerülne kl győztesen, mert s'zárvz torokkal nem leheti vitázni. Neki pedig olyan száraz a torka, de olyan, hogy a Szahara ehhez Képest mélyvísü tenger. így aztán nem is szólt, csak bálin'ott. jelezve hogy neki semmi kilogása nincs a felajánlás ellen. Hasonlóan az epret leső kacsához, leste Tüzér Mihály a két ember beleegyezését. Most, hogy megtörtént, elemében érezte magát, s úgy fickándoztak szavai, mint aranyhalak az akváriumban. Beszélt a konkrét elképzeléseitől, arról, hogy 6 már „átbeszélte" egykét emberrel a dolgot, s elhatározták, hogy a felajánlási lapokra, melyen a ,,kiértékelési" végzik, papírból kivágott vörös csillagokat ragasztanak, hogy így ,,nívósabbá" tegyék a felajánlásokat, — Mindenkinek kell felajánlást lenni! — emelte lel a hangját —. Mindenkinek, mert a béke... — és itt meglendítette az öklét, hogy ismét az asztalra üssön, de hirtelen eszébejutott az előbbi esel és íélúton a levegőben megállt a keze. Nem tudta hirtelen, hol is hagyta abba és kapkodva kereste a szavakat: — így a béke ... szóval mindenkinek kell fenni felajánlástI — Teszünk, de mit?! — okvetetlenkedett bele az VB elnök, de amikor magán érezte a párttitkár rosszaló tekintetét, meg is bánta, hogy nyújtotta az értekezletet. — Ml-ilfU — kapott a szón a versenylelelős olyan svungg al, mintha szentségtörésen ért volna valakit, de aztán hallgatott vagy egy percig, s mintegy magától egészen csendesen megkérdezte: Mit? Kaparászott a papírjai között, végül diadalmasan kivágta; — Hát a tervteljesítést! — Azt úgyis kdll! — horkant bele most már a türelem legvégső határán Varga. Az ÜB-clnölc is felkapta a fejét a szóra és mindketten úgy néztek Tüzér Mihályra, mint egy tettenért bűnözőre. Ás pedig táma—ioz hasonlóan, leszegte fejét. — Azt én tudom — mondta a felelősség súlyától megtört hangon, — de mennyivel jobb, ha ezt ml meg ls erősítjük Így a felajánlásainkkal ... .., itt elhallgatott, de látva, hogy nem győzte meg hallgatóságát, hozzátette: — ...melyeket szocializmusért dobogó szívünk termékeként helyezünk a béke oltárára. Maga is meghatódott ettől a lírai befejezéstől. Az VB-elnök ríjalyolozódotl szemekkel nézte tovább a pókhálót, a párttitkár pe. dig ktíujta az otrát és az ülést berekesztelte, • Tüzér Mihály pedig már másnap hozzákezdett a felajánlások szervezéséhez. Agitált, szervezett, s rövidesen, mint munkája gyümölcsét lobogtatta meg az uB-cInbk orra előtt a legépelt telajánlásl lapot, melyről kiderült, a dolgozók több, mint 50 százaléka vállalta, hogy tejesiti tervét. Okmányos Sándorban ismét felmerült, hogy a tervteljesítés kötelesség, s valami mást kellene felajánlani, de aztán arra gondolt, hogy ezen vitatlcosmi kellene, meg sok vesződséggel járna. Elővette hát gyorsan a stemplit, lebélyegezte. Hagy menjen minél előbb az illetékesek leié, majd szólnak azok, ha valami nem tetszik! .. . Eddig a történet, mely az egyik szegedi üzemben esett- meg. (Akinek nem inge, nem veszi magáta). Hozzátartozik még, hogy egyes illetéktelenek elbeszélése szerint Oi'c,::un:/<M Sándor Utí-elnők másnap hosszasan vitatkozott valakivel teleionon, bizonygaita, hogy nemcsak a tervleljesltóst. ha. nem a Vorosin-, Nazarova-, Guzdaés a tízperces-mozgalmat is lel. ajánlották. Nem sokat érhetett az érvelés, mert nagyon, vörös voit, mikor lefetfe a kagylót. szij — 'J