Délmagyarország, 1952. április (8. évfolyam, 77-100. szám)

1952-04-04 / 80. szám

2 PÉNTEK, 1962. ÁPRILIS 4. KÉT BRIGÁD VERSENYBEN Ilyenkor lavaaxidöben valósággal megfiatalodik >őlük a vén Tisza űjszegedi parija. Kora reggel, vagy délidőben, — amikor a mutzalcválhis van — szőke, barna, fekele haj koronákon csillan meg a nap sugara, formás bokák fölolt libbenő szoknyákba kap bele a tavaszi szél a a csengő kacagás úgy fodrozik végig a folyó tükrén, mint hárfa húrján a művész új ja. Életvidám lányoknak ismerték a kendergyári lányokat a múltban is, pedig akkor elegendő ok lelt volna a szomorúságra. Hát most? Most, amikor széles. rctárul előttük a jelen, mely ezer színnel festi a jövendöl? Valósággál robban belőlük a tettre feszülő életöröm, a vidámság, mely ott csillog szemük ravasz fényeiben, ott bujkál mosolygó szájuk szögletében, de ott él kezük, gyorsaságában, a különböző színű haj koronák alatt örökké új után törő gondolataik fürgeségében. Nagy gyár az Űjszegedi Kenderszeoő 8 o benne dolgozók jó részét ezek a fiatal lányok, asszonyok teszik ki. A személyzeti osztály bizonyára számontartja hányan vannak, annyi azonban bizonyos, hogy kitellett belőlük 15 ifjúsági brigád. Tizenöt brigádnyl fiatal, nevelő sze. mű lány határozta sl március elején, még Rákosi elvtárs születésnapja előtt: megmutatják, nemcsak táncban fürge a lábuk, hencm a munkában is gyors a kezük, a fiatalos lendület versenyre képes kelni az idősebbek tapasztalatával. Most. már csak az volt a kérdés, melyik brigád tudja ezt a szavakon túlmenően teltekkel legjobban bizonyítani? Ax Oxeml DlSZ-btxottxdg (gy adott feleletet erre a kérdésre: >rAz a brigád, amely elnyeri « vándorzászlót t" így lelt az Űjszegedi Kender szövőben a DISZ bizottság vándorzászlaja jelképévé a fiatalok harcossáígának, győzelmi jelvényévé a legjobbaknak. Jó munkaerőket képvisel mind a tizenöt brigád, de két brigád: MincH Ida és Lalcatos Gizi brigádja pályázott legnagyobb eséllyel a vándorzászlóra. Már a versengés megindulása előtt is méregették egymás erőit, s amikor a vetélkedés megindult úgy döntöltek: legjobb lesz, ha ök ketten, a két brigád külön is párosvertonyre lép egymással. A célt — rtAfég többet termelni, mint eddig!" — a vándorzászló testrrilctie meg, s a zászlóról esett legtöbb szó, amikor a „haditervet" megbeszélték. Amikor az öltözőben öt l&nyfcj ösi zehajoll, a brigádvezető, a kis Ménesi Ida valósággal elveszett a többi közölt. Falam 0ior a lányok ilyen öszazebújva csalc az „édes titkokat!', a legutóbbi bál, vagy tánciskola éh vényeit tudták megbeszélni. Nem arról van szó, mintha most linyole közöt ilyesmiről nem esne szó, de az bizonyos, hogy ezen az „öszebújáson" nem fiúneveket suttoglak, hanem bonyolult számokat, gyártmányokat, minőségi tényezőket latolgattak éppen olyan izgatottan, mintha aról lenne szó, hogyan rendezi meg valamelyikük az eljegyzését. Tóth II. Piroska a brigád sztahanovistája vitte a szót: — Gyerekek 1 Ne a mennyiséget firtassuk most. Az már úgyis megy. A minőségre menjünk rá, s akkor „nincs mese". ... Ez alatt a „nincs mese" alatt azt értette, hogy a minőség megjavításával ijvék a győzelem isNem tudni már Kocsis Juli, vagy más valaki szólt közbe: — Megmondjuk Giziéknek is, hogy mi a minőségre megyünk rá?! Valahogy olyan hangsúllyal mondta, hogy ezt nem kellene közölni a másik brigáddal, de azonnal letorkolták ketten is. — Söt — mondta a brigádvezető — még azt is elmondjuk nekik, hogyan akarjuk a minőséget megjavítani. Azt kell /megértenetek — s ezt úgy hangsúlyozta mintha nagyon nagy vitában volna valakivel — hogy a vándorzászló csak szimbólum. A cél sokkalsokkal nagyobb... Ettől kezdve a Ménesi brigád copsológépei sokkal jobban ontották az anyagot, mint eddig. De még milyen anyagotI Beváltották a szavukat a lányok. 100 százalékos minőséget gyártottak. Mit tettek még a győzelem érdekében? Míg az egész gyárra vonatkozó hutladékszázalék 1.1 százalék, addig ők úgy dolgoztak, hogy a hulladék lecsökkent 0.02 százalékra. Mindezek mellett az első dekád ezerinti átlagteljesítményük 128 százalék volt A győzelem ntán, amikor átvették a zászlót, haza feli menet horgosabban szállt a kacaj, hamarabb kiesúszott a szájon a csípős szó a lemaradt párosversenytárs felé, s m(ur eszükbe sem jutott, hogy a brigád egyik tagja, Kocsis Júlia csak 86 százalékra teljesiti a normáját. Ugy érezték, nem is volt olyan nehéz elérni a győzelmet s talán még az is eszükbe jutott, hogy őket úgysem lehet legyőzni. Nem új sikerekre ösztönzött a Ménesi brigádban a diadal, hanem már ekkor megszülte a későbbi kudarc forrását: az elbizakodottságot. A versenytársak, Lakatos Giziik ugyanis másnap szintén „összehajoltak" az öltözőben. Nagy „kiértékelést" tartoltak a vereség okát kutatták. „Aki keres, az talál is!" — tartja a közmondás s Lalcatos Giziék is megtalálták az okot, amiért lemaradtak párosversenytársaik mögött• Kiderült, hogy bár két sztahanovista is van a brigádban, a brigád egy tagja Szűcs Júlia IOO százalékon alul termel. Nemcsak ez derült ki, hanem az is, hogy az élenjáró dolgozók nem segítették megfelelően Szűcs Júliát. — A szálkötözés megy lassan! panaszkodott elmaradó társuk. Másnap a brigád valamennyi tagja sűrün-sürün megfordult Szűcs Júlia gépénél. Kivették kezéb'il a szálat, előbb lassan, majd gyorsan mutatták, hogy kell kötözni úgy, hogy a gép emiatt minél kevesebbet álljon. — Ez a gyors szövés titka — tanította Lakatos Gizi, de megmondta a Ménesi brigádnak is, mi a biztosíték arra, hogy eredményeiket megtartsák. — Tanítsátok a gyöngébben ter. melőket! — mondta komolyan, de bizony Ménesi ék nem nagyon hallgattak rá. Pedig Dudás Jánosné a Lakatot brigád másik tagja is figyelmeztette őket. Sxücn Júliának, a Lakatos brigád elmaradott dolgozójának egyre emelkedett a termelési eredménye. Mire elérte a 160 százalékot, elérkezett a második kiértékelés ideje is. Regdon elvtárs DISZ titkár szar vait, amellyel a zászlót átadta a Lakatos brigádnak, mindkét brigád hallotta: — Jól harcoltatok Lalcatos elvtársnő április 4 méltó ünneplésééri, 142 százalékos eredményetekkel, IOO százalékos minőségi munkátokkal, méltó választ adtatok a gyilkos amerikai imperialistáknak. Dolgozzatok továbbra is így, s akkor a zászló a tiétek marad •. , Hazafelémenet nem ragyogott győzelemitiasan a Ménesi brigád tagjainak szeme. Nem is titkolták: lehangolta Slcet a vereség. Igen jó eredményt értek el ők is, de bántotta a hiúságukat, hogy őket, a győzőket lehagyták. Valaki még azt is felvetette közülük: „Persze, ha nekünk is két sztahanovislánk lennel... „De kelten is feleltek rá egyszerre: „Az csak rajtunk áll!" A brigádvezető ugrott talpra sütőnek a lehangoltságből: — Azt hiszitek, vissza tudjuk szerezni a zászlót, ha lógatjuk az orrunkat? A következő nap már zengett a dal a copsológépek mellett, mintegy fogadalomként, hogy utolérik a győztes szövődebelieket. A szövődéből válaszolt a vidám dal: „Érjetek utol és hagyjatok el bennünket... Ha tudtokl" ... ... Hogy a vándorzászlő most melyik brigádé az nem is érdekes. Az azonban érdekes, hogy mindkét brigád jóval túlteljesítette április 4 tiszteletére tett vállalását, hogy a vidám táncoslábú, fürgekezü kendergyári lányok, a Lakatos Gizik és Ménesi Idák fiatal szívük legszebb virágát, a hálát, dolgos két kezük bő termését, a jő munkát helyezik ma, szabad életünk hetedik évfordulóján azoknak a fejfájára, akik életüket sem sajnálták odaadni a mi mostani jelenünkért, szocialista jövendőnkért. A J N A L (Résziéi egy hosszabb költeményből) Az évek, mint a kínunk, egyre nőttek, jól ránk ültek a náci németek, csakhogy Sztálingrád után már sürögtek csaholva, mint kulyálc, ha vedlenek. A Don-kanyarnál vérbe, sárba fagytak a führert játszó apró führerekNácin taposlak náci csizmasarkak, — a fű, a lomb is csak rájuk leseit. Szovjet apák és fiak hősi harca elűzte őket: falvak, városok asszonya, lánya, öreg » fiatalja a drága honért mind fegyvert fogott. És jöttek, jöttek messzi Grúziából, Urálon túlról, tenger széliről. Hetek, napok, percek nyesték a távolt.. • — Eszem, szívem mindezt ma méri fői. Figyeltem útjuk. Fönt a határszélen a messzehordók törték az utat, 8 kibontott zászló csattogott Erdélyen, de nem végezték még el dolgukat. Hazánk m.aradl még hátra meg a náci híz fészkek: Pest s a berlini csata. Hátra volt még a nép, a két országnyi, alcilcnek béke kellett és haza. Arad felöl a nehéz szovjet tankok megölelték a tajtékos Tiszát, s mint kerge birkák, mini az ijedt barmok, tiport a német egymáson tovább. A hídjainkat itt is vízbelökték, s az űjszegedi szövőgépeket részeg dühükben a folyóba ölték, s mint meggyalázott lány, úgy sírt Szeged Ezerküencszdznegyvennégyb-n végre oszlott a lőpor, tiszta lett az ősz. Szabadság és a béke szent nevébe' köszöntött minket ő, ki oly erő'. Sztálin mosolygott ránk a sok-sok areon, a hősökön s a győztes fegyveren, t Sztálin állf altkor itt a Tiszarpanrton katonáival nálunk, Szegeden. Szőreg felől még füstölgött a tájék, hamvul kavart a szél a rom körül. Tiszán innen tudtuk: — a kátránygyár a náci munkán hóhér, ördög üli Szegeden túl még dúlt a harc, s mi máris úgy éltünk, mint a szabad emberek. — Az asztalunknál ült négy-öl továris, • előbb nekünk szegték a kenyerei. Éljen sokáig ő, — szólalt az egyik — Sztálin elvtárs, apánk, a hős vezéri — És messzi néztek, tán a tornyos Kremlig •. és párolgott a megszegett kenyér. Éljen a győztes, vérünkből kovácsolt Vörös Sereg, az óriás ököll S áldott legyen, őt dicsét em, a bátort, hi elesett, ki velünk jött elöl. Éljen erőnk, a Párt, — mondta egy másik a Párt, mely minket harcunkban vezeti — S kitágultak a fáradt szempilláik, s megcsillantak a nyugvó fegyverek. Bíztunk magunkban, s bízunk, a jövő még csak most fogamzik: békét vár a nép! Kalász susogja majd a földeken szét a testvér népek boldog életét! Magyar barátok! itt van már a hajnal, csiszoljátok hát ki szerszámotok friss tetterővel, munkával és dallal! — Kihűlt a gyár, a gép még nem forog. Föl, föl a gyárbal traktor hangját várja a szabad föld: ez üt már a haza... Számíthattok a szovjet katonára: Pest ulán jön a berlini csata! LÖD! FERENC HARCOS GOND IRTA: NAGY SÁNDOR, SZTÁLIN-DÍJAS ÍRÓ Ki ne Ismerné Alsóvároson Tanács Antalt, A Táncsics termelőcsoport elnökét? Azt a gazdag embert, aki a csoporttagok bizalmából 300 hold jó tlszalapályi tőidnek iclelöse? .,. Bizonyára sokanl Ha valaki magyar töldön a /ejtett szovjet agrótechnikal módszereket akar. ja tanulmányozni, akkor csak öt keresse tel. A röszkei és a szabadkat-út elágazásában lakik, hetven főnyi családiával, — nagy vörös csillag világit hosszú háta tölött. ö aztán meg fogja mutogatni a gazdaságot és szóban is elmondja ami lonlos: semmit nem tesz hozzá, de el sem vesz belölel Ez a Tanács Antal még hét évvel ezelőtt Is teljesen ismeretlen ember volt, kulák bérese, senki Ha. Sanyarú munkáséletét két országban élte le: a királyi Jugoszláviában, — ahonnan 1934-ben kitoloncolták, és Horthy-Magyarországábam de egyik kormányzat sem adott neki szavazati jogot. Tiltó pa ragratus volt elég! Nincs megtelelő Iskolai képzettsége, zsellér, nem Hzeti rendesen az adót, titkos dolgokon töri a lejét, szidta a pápát, kommunista gondolkodású. S valóban! A Tanácsék házának durva, mestergerendáján biblia helyett, egy cirabarás táblájú hatal. mas könyv volt, amit még az öregapjuk kezdett el írni, s az apja folytatott, aki, — már amennyire a szétráncigált szegedi tanyavilágban tehetett — a szociáldemokrata párt harcosa volt. Ebben a könyvben szó volt még Sztancsics Mihályról, n pápák világi bűneiről is, de a Tanács-család mindennapi küzdelmei is beleíratlak, a bérszámadások, a napi herce-hurca a gazda lovalva', összersapúsok a csendőrökkel, stb. Amikor Tanács István, a Tanács elv. társ apja meghalt az első világháborúban, akkor, mint a legidősebb fiúra, őrá maradt a könyv. De fi egy sort sem Irt bele. Nem tudott a szegénység bölcse lenni, semmiből hiteket kovácsolni, mint az apja, nem tudta tollba ölni keservét. Amint mondja: hitetlen volt csecsemő korától, mert az élet tanította orra. Édesanyjában ls csalódott korán, akt hajnalban szuszogva a tarlóra cipelte és lerakta a kereszt tövébe: — — Maradj nyugodtan kisHaml — KenyeretI Kenyereit — kérte 6 lolyton, de az Inkább sírt, minthogy adott volna. Máskor, amikor kenyeret kért megint, akkor még csendőr figyelmeztette puskatussal, ö már az imperializmus korszakában nőtt fel, amikor különösen sárga és nyüt parasztok teremnek, soványabbak a kiszipolyozott tőidnél ... akik azonban mtuden régi Dózsáknál forradalmibban mentek volna az Ipari munkássággal, s lordították volna az urakat pokolba. Hej! Hányszor kutatta Tanács elvlárs 's az újságokat: Mi /esz már? Mikor less föld és ki adja? — Jön-e ide Is Lenin! Mert ha a rendszernek sunyi alázatot is mutatott, belül már készüli az ütközetre, egyre dühösebb, erösebb lett, mint az összenyomott rugó. Tanács elvtársnak nem termeti semilyen utópista képzelete a jövendőről, 6 már csak ütni akart, megfojtani a vérszopóka/l „És elkövetkezett ez a nap isi Elég erőm maradt rá!" — mondja szinte magának. — Megszabadultam a bilincsektől! Aprüls 4-én. Azaz én már korábban: októberben, de akkor még nem volt teljesen szabad a haza. Azon a reggelen Ofoszldmos felől mozsarak zuhogtak és még akkor hajnalban bekopogtatott hozzám két verejtékes szovjet katona: Zdrasztugyel — Vtzef kértek. De én telet adtam nekik, mert éppen tejésböl jött az asszony. A szerzsánt pénzt nyújtott át. — Ne togadd el! — intett mosolyogva az asszony. — Miért nel — mondtam — hiszen rajta van Lenini — Akkor a bankjegyen láttam elöször az arcképét. — Zdrásztutye Rákosii — emelte lel géppisztolyát a szovjet katona ...! — Éljen Sztálin I — mondtam én. Felszabadultam1 De nem egyszer s mindenkorral Azóta mindig tart a támadás, mindennap elszakad egy-egy régi kötélI Hátrébb és hátrébb tutamodik az ellenség. Amikor bejöttek ide a szovjet katonák, rögtön fegyvert fogtam, velük akartam menni Berlinig, de csak vörös őr, rendőr lett belőlem. Egy szovjet hadnagy, aki nálunk szállt meg, kinevetett, amikor elmondtam neki kívánságomat és mellére ütött: — Majd én helyetled! — mintha csak ezt mondta volna muJ fogató kezével. De mikor ebbe nem akartam belenyugodni, kin vltotta aiz ablakot és kimutatott a tavaszi mezőre: — Mir! Eta tozse trónt!.,. A béke, az Is egy trónt! — E szavakat soha sem tele/tem el, pedig keveset értek oroszulI És megfogadtam a tanácsát: Azóta nem mozdultam el a vörös katonák vérével tel szabadit ott löldröll A rendőrségtől is leszereltem! így meséli Tanács elvtárs, miköz. ben barázdás arcáról, zömök vállairól, szokatlan erő árad. A pártirodában ülünk,— én a vendég katona — és beszélget VP, vtintkozvr mérjük az életet. Me:t semmi se.n 011 addig, míg m' ülünk: a termelő, szövetkezet április t-e ünnepére ké. szj'. ördögh Istvánné cz a ragyogó szemtű, lelkes asszony, már meghozta a vá osböl a dekorációkat és a gyűlésterem előkészítésének lógott. A miidenkiníl kedvesebb szavú Farkas né, c, párttitkár, beszámolóra készíti, s 3 oaplrra 'skolás gyöngy betűket sorakoztat. Tisrtul az udvar, a forgalmi szeme:lé', a nemrégiben eme't gazdasági épületek teteje frissen csillog, az Új kovácsműhely tátit vakolja az építő brigád. Papp oácsi a legöregebb szövetkezeti tag, szemeles talicskáját nyikorgatja. Nagy a sürgésforgás a disinófiaztaió körül is, Hévizl elvtárs, a tehenek gondozója ősszemarakszik velük az igáslo-, von, Mind előbb akart készen lenni a másiknál, s kevés az egy Iga, amikor a többi mind a földön van. — Hallja? — kacsint lelém az elnök elvtárs. — Ez már nem akármilyen, hanem szocialista veszeke-; dés. Ki-ki védi a maga reszortját!1 — Néhány csillapító szót kiált kl nekik, 8 azok végül megosztoz-! nakl Mi ia kilépünk a tavaszi szélbe. Tanács elvtárs felemeli kérges tenyerét és a levegőben tartja. Mint- j ha az egész gazdaság, s végig a zöld halmok, a kertészet, a gyümölcsiák, mind a tenyerében ülnének. — Ezt is mind Tőlük kaptuk!, Még a tudományt lg Tőlük ... — | mondja izgatottan. — Hát álmodott valaha ilyenről egy szegény ember? i M» csak krajcárokról álmodtunk ... | Ki Bejiette, hogy nekem még ilyen édes gondom lesz valaha? ÉS di-j csekedve mutat/a meg a tehén istállót, ahol nemrégen vezették be a háromszori fejést, s a szovjet tapasztalatokat elleive, az egyedi takarmányozást. Azután a széles | disznóólba vezet, ahol ellő kocák fekszenek külön rekeszekbe: rn'n-! den fehérre meszelt és tiszta. — Látja, hogy mennyire hat a tisztaság, még ezekre az oktalan kis állatokra is, _ miközben újjerí bütykével megvisítoztat egy kis lajmálacot. — Párnaposak, de mind a sarokba megy szükségelrel Aztán a csoport büszkesége, a meleg- j ágyak következtek: haragos zöld I kalarábé, paprikapalánták, vajsárga saláták1 — Nagy pinsl — mondom. Tanács elvtárs elmosolyodik, s mintha valami kapzsiság is kicsillanna szürkés szeméből: — Mindnyájunké leszi — A mezőre megyünk. — Na ezt nézze meg az elvtársi Éjjel vetettük! Hü, micsoda babonás népség. Éjjel vetni... ? De megbukott a babona. A szovjet Igazságból magyar Igazság lettl... Sikerült. Keresztsoros vetés! Leguggolt és belemarkolva a buja gobonacsomóba, orra elé veszi, simogat ja és szagolgatja. — Hát van ilyen gabona még? ... Még csak Nálunk terem ilyen1 Játszik vele a tenyere. Integetünk a talajművelőknek, a gépállomás embereinek, akik odébb dolgoznak. Tanács elvlárs fülemhez hajolt, mintha titkot súgna: — Az a tervünk, hogy április 4-rc bevetünk minden magot/ burgonyát és kukoricát, 50 százalékig. Felhevülten érkezünk vissza a központba, de azt mintha kieferéfék volna. Az előbbi vidám hangulatnak vége. — Megölték Beloiannisz elvtársat! — lép e'énk ördögh Istvánné, és kötényét szeme elé kapja. — Kicsodát? hökken Tanács elvtárs, — Azt a görög bős'.,, akinek a lényképe ... úgy mosolygott még szegénykém a Szabad Népben ... én nem is hittem, pedig már a városban Is hallottam. — Mintha a tiamal,.. dermedt Tanács elvtárs a/ka. — Meg akarták rontani az ünnepünket. Megsérteni a Szovjetuniót.., Bitangok. De bosszút állunkl Ez Beloianniszért leszi — és mellényéből elő kapja a gyapottermesztési munkatervet. Kivirágoztatunk mindent, — kiáltja leheleten haragjában. Tenyerében összesajtolja a gabonatüveket.