Délmagyarország, 1952. február (8. évfolyam, 26-50. szám)
1952-02-23 / 45. szám
4 v SZOMBAT, 1952. FEBRUÁR 28. Zenekari művekkel, kantátákkal, tömegdalokkal köszöntik zeneszerzőink Rákosi elvtárs születésnapját Három szegedi énekkar és a filharmonikus zenekar is feiaianlást leit Március 9 megünneplésére a zeneművészek is lelkeg munkával készülnek. A Magyar Zeneművészek Szövetségéhez ez ideig már 41 mü érkezett, köztük zenekari művek, nyitányok, köszöntők, kantáták, tömegdalok- Rámki György „Ünnepi nykáiny'.t, Sárközi István „Úttörő kantátá".t írt gyermekkórusra cs szimfónikus zenekarra. Patachích Iván ég Kurtág György — két fiatat szerző — gyermekikórusok részére dalokat komponált, Viski János, Kökaj Rezső és Sugár Rezső zeneszerzők indulókat írtak. Vince Imre „Köszöntő'4 című zenekari művében a párt, Rákosi Mátyás iránti háláját és forró szeretetét önti muzsikába. Kossuth-díjas zeneszerzőink kö. ziil Szabó Feranc Devecseri Gábor szövegére ír kantátaszerű tömeg_ d.jlt. A mű szövege és zenéje népünknek Rákosi Mátyás iránt érzőit forió szeretetét igyekszik kifejezni. Kadosa Pál Kossuth-díjas zfineszerzö Raics István Szövegét zenésíti meg. A vers alapgondolata: március 9, az egész magyar nép ünnepe. A szegedi egyetem! énekkar, a szegedi MAV szakszervezeti énekkar óg a Szegedi Városi Tanács énekkara is fed ajánlást tett Rákosi elvtárs születésnapjára. A három énekkar közösen tette meg a felajánlását a szegedi filharmönikus zenekarraj és ajánlágukat díszes albumba kötve valamennyien aláírták. Az albumba bekötötték a megtanulásra vállalt kórusművek kottaanyagát is és így juttatják el Rákosi elvtárshoz. Ezzel együtt a következőket írták: „Drága Rákosi elvtárs! Mi, a három kórus énekesei, szeretett vezérünk 69. születésnapja alkalmából jó egészséget és hosszú életet kívánunk, hogy vezetése és útmutatása alapján kuKurforradalmunk még teljesebbé váljék. Felajánljuk, hogy Tardos: Tiéd ez az ország és Barlók—Kertész: Magyar népdalok kö_ rusmüveket külön tanórákon megtanuljuk, azokat a dolgozók széles tömegei között népszerűsítjük és szeretett Rákosi elvtárs 60, születésnapjára rendezendő ünnepségen — az állami Nemzeti Színházban — füharmómikus zenekari kísérettel bemutatjuk." A dolgozók művészeti nevelését segíti elő a képzőművészeti tanácsadás rendszere A művészet népünk nevelésének ' igen fontos eszköze. Ez azt is jecnli, hogy minden lehetőséget meg kell adni dolgozó népünknek, hogy magát a művészet minden ágában képezhesse. A Szovjetunió példájára nálunk is lehetővé válik a képzőművészeti tanácsadás olyan dolgozók f-'ámára, akik a képzőművészei kcdve'öi, de körülményeik miatt mta formában képzésben nem részeM'i'helnek. Ennek érdekében a Népművészeti Intézel Képzőművészeti O'ztá'ya januártól az egész ország területén megindította a levelező-ianácsadást képzőművészeti vonalon. A levelező-tanácsadás m-nele: a levelezők beküldik munkájukat a legközelebbi képzőművészeti kör vezetőjének, aki részletes irásbe'i tanáccsal látja el. A levelező tagok egy évben 5—6 rcladalot kapnak megoldásra és 'cgalább kétszer egy évben személyesen keresik fel a kör vezeiőjél, hogy a további munkához szóban is szakmai és elvi tanácsot és úlmut tást kapjanak. A levelező-tanácsadást fo'ytató képzőművész kör vezetők félévenként munkájuk eredményéről a Népművészeti Intézetnek jelentést adnak. A képzőművészeti oktatásnak ilyen módj i v«l dolgozó népünk képzőmüvés eti nevelését nagymértékben vihettük e'őre. Az érdeklődök a képzőművészeti körök cfraét vagy a Népművészeti Intézettől (Budapest. V.. Kálmánulca 4.), vagy az illetékes megyei trnács mellett működő képzőmövé-) '/eti munkaközösségtől tudhalják roeg. A megyében működő képző- I művészeti körök címei: Szeged. MSZT székház, Horváth Milhályutca 5., Szentes: Kultúrotthon, Hódmezővásárhely: Ságvári-utca 4. 6zám. A rádió ünnepi műsorai a Szovjet Hadsereg Napján Szombaton, február 23-án a Szovjet Hadsereg Napján 20.45-kor a Kossuth-rádió ünnepi hangversenyt közvetít szovjet szerzők műveiből. Ugyancsak a Kossuth-adón 21.30kor irodalmi összeállítás hangzik el „34 éve született a szabadító 6ereg" címmel. A Petőfi-rádio 15 órakor „A dicsőséges Szovjet Hadsereg dalairól" címmel nangversenyt közvetít. Új irodalmi folyóirat indul A DISZ Központi Vezetősége és a Magyar írók Szövetsége az. ifjúság irodalmi érdeklődésének fokozása és általános műveltségének emelése érdekében február 24-től szépirodalmi és kritikai folyóiratot ad ki az ifjúság számára. A folyóirat elme „Űj hang". Az ,,Űj lnang" irodalmi eszközökkel neveli az ifjúságot és mozgósítja a békeharcra és a honvédelemre. Lehetőséget ad a fiatal költök, írók és kritikusok müveinek megjelenésére, segít az új írónemzedék kinevelésében. Ezenkívül rendszeresen közli neves íróink irodalmi műveit és cikkeit is. A folyóirat havonként egyszer .96 oldal lerjeelelem.ben, háromforintos árban jelenik meg. Testnevelés és sportegészség-védelem Szegeden NAPIREND SZOMBAT, 1952. FEBRUÁR 23. MOZI Szabadság: 6 és 8: Nagy koncert (február 29-ig). Vörös Cslilaq: 8 és 8: Szemplllád 7 zzenésé-e — Aladdin és a csodatompa ifobruár 29-ig). Fáklya: 6 és 8: V.ráqzó Ukrajna.— uzbcq táncmes'erel (rebruár 24-ig). SZÍNHÁZ rié'után fél 4: Havasi kürt. Honvéd eladás. Esc fél 8: Havasi kürt. Gorkij bérlet ta). TAJSZINHAZ Este 7 érakor Tömörkényen: Tüzko. esztséq. MUZEUM Fejlődéstörténeti, tép'.ön Ovés-.ett es nepi csciepesséB kiállítás-: délelőtt 9 órától délután 3_ig. szombat és vasárnap délelölt o löl l.la. KÖNYVTAR Egyetemi: Délelőtt 10 órától este p orstg (Könyvkölcsönzés: 12-től 8 óráig. sotnogvtt Köznapokon délelőtt 10 órától délután 5 lg. tDÖJARASJELENTÉS Várható Időjárás szombaton estig-. Felhőátvonulások, néhány helyen, foként északon és keleten még lehet kisebb eső, havaseső, éjjel esetleg havazás, éjszakai fagy inkább csak a hóboritotta és szélvédel'ebb he yeken. nappal enyheség- Helyenként élénk nyugati, északnyugati szél. 4 Február 23-án, szombaton a várha'ó nant kBzéphőmérsékl'É Dunántúlon 4 fok alatt, másutt négy fok fölött lesz. BEETHOVEN-EST A MUZEUMBAN A Múzeumi Vasárnapok holnapi műsorán Beethoven művek szerepelnek: az Egmont nyitány, a Hegedűverseny és a VII. szimlónia. Minden érdeklődőt szívesen Idf a Közalkalmazottak Szakszervezete és a Móra Ferenc Múzeum. A műsor pontosan tél 6 órakor kezdődik a Múzeum nagytermében- A belépés díjtalan. ÉRTESÍTÉS! r r _r Értesítjük az állami gazdasagokat, termelőszövetkezeteket, szerződéses és magángazdákat.hogy vállalatunk a tavaszi munkálatokhoz szükséges trágyát márciusi szállításra biztosítani tudja, tőzeges fekál, tőzeges sertés és vegyes istállótrágyából. A szállításokat te'epünkön átadva, vagy vasúti kocsikban rendeltetési állomásra szállítjuk. Bővebb felvilágosítást a 2-es számú Szervestrágyagyüjtő ég Kereskedelmi Vállalat, Szeged, Jósika-u. 2. nyújt. Értesítjük a középkáder politikai gazdaságtan Szakon tanuló elvtársakut, hogy résziikre a harmadik témakörből konferenciái tartunk. A konferenciákat töbli helyen fogjuk 'ariani. Az Újszegedi Kendergyár és a Kísértett Intézet dolgozói részére az Újszegedi Kendergyárban szombaton délután fél 3-kor; a Szegedi Kender, a Gyufagyár és a Ruhagyár dolgozói részére szombaton délután fél 3 órakor a Szegedi Ken. derfonó területen: a MÁV-tól tanuló elvtársak részére a MÁV igazgatóságon szombaton délután 2 órakor; a Városi Tanács és a bankok dolgozói részére a Városi Tanács pártszervezetében. ugyancsak szombaton déluián 2 órakor. A többi szervezettől tanuló elvtársak részére a régi beosztás szerint a I'árloklatás Házában vasárnap reggel 8 órakor kezdődik a konferencia. Kérjük a pontos megjelenést. Értesítjük a felső és középkáder szakon tanuló elvtársakat, hogy 3z Állami Könyvkiadó Vállalathoz érkezett az anyaghoz kapcsolódó iro. dalom. Értesítjük az alapfokú propaganda szemináriumi hallgatókat hogy a politikai iskolán február 25-én kerül sor Rákosi elvtárs élete című anyag 2 hélen keresztül való megtárgyalására. Értesítjük a középfokú propaganda szeminárium hallgatóit, ho-gy A klerikális reakció c. anyag helyett Rákosi elvtárs élete című anyagot tárgyalják meg. Az anyagot az atapszervezethez küldik. Vegyék át az elvtársak és tanulmányozzák. A politikai iskolán február 25-től 2 héten át dolgozzák fel. Értesítjük az alap. és középfokú politikai iskolák hallgatóit, hogy a „Rákosi elvlárs élete" című anyag megérkezett- Átvehető a Pártoktatás Házában. Agit. Prop. Osztály. Értesítjük a középfokú politikai iskolavezető elvtársakat, hogy feb. ruár 25-én, hétfőn 'a politikai is kólán Rákosi elvtárs élete c, anyagot dolgozzák fel a propaganda iskolán megbeszélt szempontok alapján. Értesítjük az alapfokú politikai iskolavezető elvtársakat, hogy a 25 i politikai iskolán Rákosi elvtárs éle. te c. anyagot dolgozzák fel a propaganda szemináriumon megbeszélt szempontok alapján. Értesítjük az alapismere'ú tanuló, kör vezető elvtársakat, hogy lé szűkre február 27-én, szerdán délután 5 órakor propaganda Szemináriumot tartunk a Párloklalás Házában. A propaganda szeminárium anyaga Rákosi evtárs élete c. anyag. Az alapismereti tanulókörön Rákosi elvtárs élete c. anyagot csak március 3-án kezdjük feldolgozni, ad. dig a klerikális reakció című anyagot dolgozzák fel. Agit.Prop. Osztály A VÁROSI TANÁCS HÍREI A minisztertanács határozata értelmében felhívom a termelök figyelmét a tavaszi vetőmagvak kötelező tiszlttására A tisztításhoz megfele'ö szelektor f. hó 22.. 23., 24.. 25-én áll a termelök rendelkezésére a Földmüvesszövetkezet Szövetkezeiúti raktárában. A vetőmag tisztítását ez idő alatt mindenki saját érdekébe végezze el. A BÉKEIRODA HÍREI Béketitkárok részére a beszédvázlatok megérkeztek. Átvehetők a városi Békeirodán (Horváth Mihály-u.) vagy a Városi Tanács portáján. MSZT-HIREK Szombaton. 23-án este 6 érakor a Móra II. MSZT szervezet (Petőfi Sándor sugárút 8I/a) ünnepi estet rendez. melyre mindenkit szeretettel vár a vezetőség. Belépődíj nincs. Felsöváros I. MSZT szervezete, Római körút 35. szám alatti helyiségében 27-én, szerdán este aktívaértekezletet tart. pénteken, 29-én este ö órakor a Mngvar-Szovjet Barátsági Hónap a'kalmából ünnepi MSZT-napot rendez, melyre a tagságot elvárja a vezetőség. A Baloldalt szérflgazdasdg pásztorfogadó gyűlést tart 27-én délelőtt 10 órakor az alsóvárosi földmüvesszövetkezet helyiségében. Vasárnau parasztgyülésetae! tartanak Szegeden Vasárnap délelőtt Szeged különböző pontjain gyűlést tartanak a dolgozó parasztok, ahol az időszerű mezőigazdasági kérdéseket beszélik meg- Részletes felvilágosítást kapnak a begyűjtési és a tavaszi munkákról szó'ó rendeletekről. A gyűléseket mindenütt a DÉFOSZ helyiségében lartják meg. Alsóvároson délelőtt 10 órakor. Újszegeden délelőtt 9 órakor. Felsővárcson a Retek-u. DÉFOSZ helyiségben délelőtt 10 órakor és Baktóban a Kéri-fé'-e vendéglőben délelőtt 11 óraikor tartják meg a gyü. lést Február elsején új egészségügyi intézmény — a Szegedi Testnevelés és Sportegészségügyi Intézet — kezd le meg működését. Sportorvosi rendelő ezelőtt is volt városunkban, de igen korlátozott körülmények közölt, kevés rendelési idővel működölt. Az új intézet Április 4.-űlja 15. szám alatti székhelyér minden nap délelőtt 9-től 1 óráig, délután 4 órától 8 óráig áll a sportolók rendelkezésére. Az intézet orvosainak feladata egy mondatban foglalható össze: mindenki sportoljon, aki egészséges, de senki se sportoljon, aki beteg.' Az intézetben rendszeres szűrővizsgálattal vizsgálják mqg a torna alól felmentett beteg tanulókat és sportolókat. Szaktaná. csiotcat adnak, kezelik a beteg sportolókait és egészségügyi tanácsokkal látják el az MHK-mozgu!omban résztvevőket. Az intézet dolgozói ellenőrzik, irányítják Szeged .város testnevelési és sportegészségügyét. Az intézet fő célkitűzései közé tartozik az élenjáró szovjet tudományos irodalom tanulmányozása, a szovjet tapasztalatok átvétele és azok megismertetése az egészségügyi dolgozókkal. A szocialista orvostudomány egyik legfontosabb célja a betegségek megelőzésamelyben igen fontos szerepet játszik a testnevelés, a lestkultúra helyes alkalmazása egész fiatal kortól kezdve. Csákig ez biztosítja fiatalságunk, dolgozóinknak egészséges. helyes testi fejlődését és nagymértékben hozzájárul a serdülő fiatalság kiegyensúlyozott lelki életéhez is. A haladó szovjet orvostudomány tanítása alapján ma már mi is tudjuk, hogy alig van olyan betegség, amelynek kialakulásában az idegrendszer egyensúlyai ne befolyásolná a betegség lefolyását. Nagy jelentősége van a sportolásnak felnőtt korban is, amikor a napi munkában elfáradt fizikai és szellemi dolgozók a testedzéssel, tornával frissítik fel erejükei. A lestkultúra fejlesztése előkészítés a szocialista termelőmunkára, a haza védelmére. A testnevelésnek kell elősegítenie a dolgozó egyéniségének, testi és szellemi képessé, grinek teljes kibontakozását. Ez nyújt segítséget egészséges, erős, határozott, bátor szocialista ember kialakításához. A múltban a sportolás részben üzleti vállalkozás, részben a kiváltságosok szórakozása volt. Ma már minden. do'gozó sportolhat. Az SZT SI mogakkulí'ssa bizonyítja, hogy a sport minden ieriiletén érvényesülnék azok a szabályok, melyeknek betartása nélkül nem lehetséges a sportolók egészségvédelmét , biztosítani. Dr Forgács Pál. A városi és iárósi labdarugóbainokságok nevezési határideje A Labdarugó Társadalmi Szővelséq I szerda dóiig lehet benevezni a VTSB értesíti a sporlköröket, hogy a várc- i hivatalos helyiséqében. s< ós járási labdarugóbajnokságra I A Petőfi vezet az úszók pontversenyében töfi 2:14; 2. Dózsa 3:40; 4x50 feünött, vegves 1. Haladás,'A. és a Dózsa holtversenyben 2:17: 2. Haladás/B. 2:50; 3x50 ifi, női vegyes 1. Haladás 2*20. 2. Petöl'I/A. 2:22.3; 3. Petöfl/B. 3:85. 3x50 nőt. vegyes 1. Haladás 2:34; 4x50 ifi gvors 1. Petöft/A. 2:0-7; 2. Haladás 2:0.9; 3. Dózsa 2:16; 4x50 felnőtt, gyors 1. Haladás/A. 2:02.5í 2. Dózsa 2:03; 3x50 Ifi női. mell 1. Petőfi/A. 2:21; 2 Haladás 2:21.2: 3. Petőfi/B. 2:50; 3x50 női, m?H 1. Haladás 2:30 A postverseny állása: 1Petőfl 885 pont. 2. Haladás 618 pont. 3. Dózsa 314 ponttal. Az úszók pontversenyének negyedik fordulójában a sportkörök versenyzői váltószámokban mérték öszsze erejüket. Eredmények: 4x50 ifi, piti. váltó 1 Petöft/A 2:23.4; 2. Haladás 2:23.6; 3. Petöfl/B. 2:45: 4x66 serdülő pillangó 1. Petőfi/A. 2:47: 2. Petöfl/B 3 perc: 4x50 felnölL pillangó 1 Haladás/A. 2:19.4; 2. Dózsa 2:28.8: 3. Haladás/B 3:18: 3X50 Ti. női gyors 1. Haladás 2:12; 2 Petőfi 2:15.6; 3x50 női gyors 1. Haladás 2:21; 4x50 ifi, vegyes 1. Haladás 2:20; 2 Petőfi 2:20.8; 3. Petőfi/B. 2:31.5; 4x50 serdülő, vegyes 1. PeElutaztak a Honvéd labdarugók Budapestre A Szegedi Honvéd labdarugócsapata pénteken délután elutazott Budapestre hogy résztvegyen a labdarugóbajnokság szombat délutáni ünnopélyes megnyitóján. Vasárnap az Sz. Honvéd a Bp. Dózsa ellen játszi első NB I.-es mérkőzését az újpesti stadionban. A Bp. Dózsa elleni csapatot 15-ős keretbőt közvetlen a mérkőzés előtt jelölik kl. A szegedi labdarugóválogatott Szentesen Szeged város válogatott labdarugó- ! csapata 'melyben az NB I.-es és NB I I.-es játékosok nem szerepelnek), vasárnap Szentesen Játszik Szentes város válogatottjával. A szegedi csaMeqyei III. osztályú kardverseny A Haladás 8K rendezésében vasárnap reggel 9 órai kezdettel harmadosztályú megyei kardvlvóversenyt tartanak a Tömörkény leánygimnázium tornatermében. A kardvlvóversenven az Sz Postás. Sz. Honvéd, Sz ' Dózsa, Hmv. Dózsa és a Szentesi Vörös Meteor versenyzői vesznek részt. A VI. TÉLI OLIMPIA HÍREI A VI. téli olimpiai Játékok nyolcadik versenynapján a férfi műkorcsolyázó olimpiai bajnokság szabadouv ál osztott gyakorlataira került sor. Eredmények: Olimpiai bajnok: Button (USA) 192 256 pont. 2 Seibt (osztrák). 3. firogan (USA). 12. Czakó György (magyar) 132.333 pont. pat összeállítása: Martinék — Kertész. Szabó. Rnjmund — Rajcsányl. Szöts — Ma |oros, Sebestyén. Fülöp. Gréczi, Bíró. Cserejátékosok: Ludas és Kara. Csütörtökön délután az alábbi olimpiai bajnoki Jégkorongmérkőzéseket Játszották le: Csehszlovákia—Finnország 11:2. Kanada—Svájc 11:2. Nyugat-Németország—Norvégia 6:2. Svédország—USA 4:2. X ARAMSZÜNET. A D. A. V. szegedi Üzemvezetősége közit, hogy 24-én. vasárnap, 6—9 óráig a következő helyeken szünetel az áramszolgáltatás: Dorozsma. Mórahalom, Röszke, Szentmthálytelek. Gyála. Újszeged, Tápé Szőr'eg, Deszk. FerencszálláE. lilára falva, Kübekháza. Ö- és UJszentiván. X KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Köszönetet mondunk mindazon elvtársaknak és tóbarátoknok. akik drága jő édesanyánk, özv. Eötvös Józsefné temetésén résztvettek. Dr. Záport Dezső és felesége. EGY kis Singer csónakos varrógép eladó Alsóváros, Daru-u. 20 ELADD marhatrágya. Tompa Mthályutcá 30/b. EGY 15-ös és egy 30-as ajtóbélés borítás eladó. Debreceni-u. 18/b. Mákat. KÉTAKNÁS Lampart kályha, háromnegyedes fekete női kabát eladó Rt- . gö-u. 19. .SEZLON, kifogástalan állapotban eladó. Petőfi-telep. IV-es u. 140. Búréi. , I BÜRKABATJAT most festesse, javíttassa Csordás bőrruhakészítö mesternél. Szent Mlklós-u. 7. SZÖLOOLTVANYOK, tugasgyüjtemények. berlandirl. ripária gyökeresek terme'őíől Béres István, Abasár. FORDSON traktorhoz 4 drb gumikereket keresünk megvételre. Cím: Domaszéki Földművesszövetkezet. HASZNALT keményfa szekrények, könyv, iratszekrény kifogástalan állapotban eladók. Galnmb-u. 7. OLDA1.SZEKRÉNYES konyhabútor eladó. Sztálin-sétány 2. Érdeklődni: szombat, vasárnan. fogtechnikusnál. MODERN hálószobabútor ós íróasztal eladó Polgár-u. 2. asztalos. SZÉP bútorok, asztalok, székek, stb olcsón eladók. Szllágy!-u. 6/a. fldszt. 2. udvarban balra KERESÜNK lakásokat minden méreti ben vattaiatok részére, késznénzfizetés ellenében Vidékiek lakásügyét ' soronkívül intézzük. Csongrádmegyei Ingatlanközvetítő Vállalat, Széchenyitér 8 "l GUMIBÉLYEGZŐKET új eljárással, tartósan és gyorsan készít DÉLMAGYARORSZÁG NYOMDA ÁV SZEGED, LENIN-UTCA 9 FISCHER órás. KlauzáJ-tér. Magas árban vásárol kar- és zsebórákat. 10—12 éves FIÚNAK keveset használt sötétkék ruha eladó. Katona-u. 79. szóm. ELADÓ erkélyre, eresz alá. udvarra való -1 drb fém virágtartó. Láncon függ. Cím a kiadóhivatalban ELADÖ vadonatúj szines 12 személves damaszt abrosz. 12 szalvétaval. Clm a kiadóhivatalban. ELADÖ nagy. modern íróasztal. Iratszekrény kihúzható Íróasztal-lappal, székek. Cím a kiadóhivatalban. EGY vitrin hat fiókkal és egy kisebb kredenc, edénynek, eladó. Partizán-u. 28. TALÁLTAK egy pár kesztyűt Igázott tulajdonosa átveheti a kiadóhivatalban. PUSZTAMÉRGESI édesitalú bor literenként kapható. Lengyel-u. 12. 90 literes RKTHüZ való üstház, új állapotban. samottos szép kályha, villany ventillátor, aktatáska, bőr, fahordó eladó. Mikszáth Kálmán-u. 2b. OLCSÓN eladó kliünő tűzhely, samottos kis kályha. Kossuth Ln.ios-sgt 63. EGY drb 10 hónapos süldő eladó. Boszorkány-ú. 26. JÓ állapotban levő mély gyermekkocsi eladó Érd.: Sebészeti klinika. 500 KÉVE levelesszár eladó Érd.; Fö'dmüves u. 11/b. JOAL.LAPOTBAN levő kétszemélyes kajakot vennék. Címet a kiadóba kérek. délmagyahorszAg po'tttkat naulkjp. íelelóz izerkeiztó *> Lódéi ZOMBORI jANOS Szerkeszti; o tzerkezz'óbkoUzóg Szerkeizlósóg: Szeged, Lenin-u. 11. lelefon . 35-35 és 40-80. — Ejtszalzoi zzerke sitílíf lelefon •><• 8- tói 34-38. Kiadóhivatal i Szeged, temn-u. é, Telefon: 31-16 ós 35-00. Oélmagva-mzág Nyomda, Szegezi Telelői vezetó: PriskTn Sandát