Délmagyarország, 1952. február (8. évfolyam, 26-50. szám)
1952-02-21 / 43. szám
4 CSÜTÖRTÖK, 1952. FEBRUÁR 21. „Öu^iídmusoc" q<z ifú (fáida j-iúfittu&h&oh Az újszegedi villamos végállomásától jó húsz percnyire, magas, •sárga épület mellett kanyarodik az országút Szőrcg felé. Ez az épület az Ifjú Gárda Állami Fiúotthon. Szaké, barna buksifejű kisfiúk a lakói, huncutszemű, komolykodó gyerekek, akiknek otthont adott a dolgozók gondoskodása,akiknek nem kell már csavarogni, koldulni, akik melev szobát jóízű éleit, játékot, okos, megértő, baráti szavakat kapnak nyakleves és fülcibálás helyett. Vidám, nótázó, nevetgélő csoport száll le a villamosról és indul neiki a szőregi országútnak. A fiúk kezében csizma, a lányok karján tarka selyem szoknya, színes kendő. A aseji»dl Ncmaeíi Sxínháx OtSX-axervexete brigádműsorral kedveskedik a gye. rekeknek. Lehetnek vagy húszan. Mind jókedvűen vág neki a hosszú útnak. A csípős, februári fagy pL ro9 rózsákat rajzol a fiatalok arcára, cipőjüket barnára festi az orstaágút sara, de lelkesedésüket Semmi nem tudja letörni. Még az egyediül bandukoló járó-kelők is felderülnek ennyi-" fiatal, mosolygó arc láttán. Az út végén már várja őket otthon igazgatója. A folyosók mélyéről ídváncsl gyerekfejek bukkan, nak ki majd izgatottan viszik a hírt a többi elmék: — Itt vaunak! Megkezdődik a műsor. Ének. lánc, versek váltogatják egymást, A gyerekek szomjas szemmel hallgat, ják a művészeket, ragyogó kis ar. cukon látszik az elragadtatás. Kicsi mellükbői néha fel .feltör egy méiy sóhaj, szájukat nyitva felejtik a csodálkozástól. Iamerő3. orosz dar lókat játszik tangóh'aarmouikáin a színház zenekarának egyik tagja s a gyerekek lassan felbátorodva éneklik együtt a dalt. „Saél, szél, szállj keletről hozzánk. Szé|; szél, új vitágot hozz ránk..." Talán sphae volt még ilyen hálás közönsége a szegedi színészeknek. Minden számot dübörgő taps, ujjongás, „hogy volt.,., hogy volt!'" fogad. A gyerekélt,, őrüuie határtalan. Égő arcuk, csillogó szemük minden dicséretnél többet ér. Kedves, kérő hangjuk, az utolsó szám után — ,.n« menjetek el még! l'nekel jelek még!..-" — jobba® fogva tartja a színészeket, mint a felnőt lak elismerő mosolya. Késő délutánha nyúlik a látoga. tás. Most xxerepet cserélne!r. A színház tagjai leülnek a gyerekek közé éa az otthon tánccsoportja, zenekara szórakoztatja őket. Magyar táncot, orosz táncot táncolnak a. gyerekek, komolyan, pontosan, ügyesen. Egyik kis pajtás Petőfi: „Szeget szeggel" című versét szavalja el, két másik énekel. Csengő gyerckhamgjuk megtölti a termet, megtölti a színészek szivét Az otthon úttörő zenekara az Úttörő Indulót játsz*a, furulyán, dobbal, cin tányérral. A gyerékek beszé'getnok a színésziekkel. Elmondják, hogy mit tanulnak az iskolában, hogy szabadidejükben szakkörökre járnak, ahol mindegyik pajtás azt csinálja, amit szeret. Egyik az asztalos szakkörben van, másik a modellező-szakkörben, harmadik fotós.,. Megmutatják a maguk-kószítette sakkfigurákat.' a játékokat, a. komoly, művészi felvételeket, beszámolnak a Micsurinszakkör tava'yi eredményeiről, tervekről, • beszélnek termelésről, építkezésről, könyvtárról. Egész kis gyerek-város született itt a szőregi országút memtén és a gyerekek érzik, hogy gazdái, tulajdonosai ennek a birodalomnak. Szeretik és gondozzák, mint gazda a jószágát. S most úgy mesélik el apró életük minden kis örömét, hogy a színészekben is le'ikesedéa támad, együtt örülnek a gyerekekkel. Későre Jár, este előadás. Indulni kell. A gyenclick a kapuig kísérik vendégeiket éa csak úgy engedik el, hogy azok megígérik, hamarosan eljönnek megint. Az otthon kis lakói most felmennek a termekbe, tanulnak, készülnek a holnapra. A szinészrk ped'g visszaindulnak a színházbaAz országúton már égnek a lám pák. Februárban hamar sötétedik a? idő De a DISZ.tagok szivében ragyogó lánggal ég kicsi elvtársaik köszönete, jól végzett munkájuk öröme és bevilágítja az útat a színpad és az iskolák között. Varad t Zsuzsa Barátság Nem mint kl szörnyű istenek elüti mély, térdet hajló alázattal áll, villámtól félve, tebclettenUI szorong és átkot, áldást vár, sem szolgaként a hízott úr előtt, csupasz kebellel, rongyban, mezítláb les kis kegyet, vagy bő pofonokat s gerinctelen görnyeszti derekát... (Mert Ily ,,barátság" is akad nem egy. ekép hajlong ezer frakkos lakáj Dollár az isten, tröszt az úr neve » Ily baráthoz ily barátság talál.,.) De jókedvvel és forró hittel övez ki békéért küzd, Népek reménye, te — tudjuk mind: a FöldUnk egyhafodán már nő a népek közös kenyere. Ml Párizs volt n hős Petőfinek — több annál, százszor, drága Moszkva ma: Negyvennyolc csak más láncot adott — minden láncot szétzúz Sztálin szava. Mert crösebb, mint minden fegyverek s égi villámnál tüze pusztilóbb, gyilkosra sújt, bennünket feleinél — szeresd, tiszteld a Szovjetuniót! BODOR PÁL V Első a Szegedi Tudományegyetem Jogi Kara az egyetemek közötti versenyben Rákosi elvtárs születésnapjának évfordulójára még fokozottabb jó tanulással, a fegyelem megszilárdításával készülnek fel Szocializmust építő országunk: dolgozó népe nagy érdeklődéssel és figyelemmel kísérté az elmúlt hónapban az egyetemista fiatalok munkáját. A kollokviumok annyit jelentettek az egyetemista fiatalok életébein, mint az- aratás a dolgozó parasztoknál. Országos viszonylat, ham indult verseny az egyetemek és főiskolák közölt a tanulmányi színvonal emeléséért. A Szegedi Tudo. mániyegyetem Jogi Karán is megszervezte a párt, a DISZ a versenyt s önnek meg is lett az eredménye: a Sziegedi Jogi Kar első lelt 4.28-aa tanulmányi átlagával a tudományegyetemek versenyében. A pécsi Jogi Kar 4.3, a budapesti 4.1 átlagot ért el. A munkás- és dolgozó paraszt származású fiatalok beibizo. nylíották, hogy rájuk különösképpen építhet dolgozó népünk. Karunkon a IV. évfolyam munkás- és dolgozó parasztfiataljai 4.92-es kitűnő tanulmányi eredményt tudtak felmutatni. De szép az I. évfolyam 3.74, a II. évfolyam 4.33, a III. év. folyam 4.29-es állaga is. A szakérettségis haüiigalók közül az T. éves Páczi Lajos ért el kiváló i-rrdményt. Nemcsak egyéni tanulásban mutatott példát, hanom az elvtársi segítségnyújtásban is. Simonyi Sándorral, mint tairuulópárok, 5.ös átlagot érték el. A DISZ ünnepélyes taggyűlésén a hallgatóság teljes számban megjelent. A jutalonioszlás után Németh László párttitkár elvtárs pártmegbízatást adott a DISZ.fia tülöknek: 1. Szün'essüJc meg a késéseket, akadályozzuk meg a hiányzásokat. S. EmeljiUi tovább a tanulmányi szinvonalat s szilárdítsuk meg a munkafegyelmet. 3. Vállaljuk el. hogy a marxizmus-leninizmusból jeles átlaggal szigorlatozunk: az óv végén. A hallgatóság egyhangúlag meg. fogadta, hogy a párfmegbizatást teljesíti. Rákosi elvtárs 60. születés, napjára a hallgatóság vállalta, hogy karunkon is magukévá leszi a Felsőoktatási Tanács elnökének, Orbán elvtársnak a kaedeményezósére indult mozgalmat: „Tanuld meg mindennap — eimit aznap előadtak". Ez a mozgalom a folyamatos tanulást biztosítja. Sárvári Sándor elvtárs, DISZ-lilkár hangsúlyozta, hogy Rákosi elvtárs szüle. tésnapját méltóképpen úgy ünnepelhetjük, hogy ez a félévünk a „Rákosi félév" nevet kapja. Ez azt jelend, hogy minden hallgató úgy ta. nul majd, hogy ez méltó legyen né. pünk szeretett vezére: Rákosi Mátyás nevéhez. A taggyűlésen értékes egyéni felajánlások is hangzottak el Szegvári Kailalin, Mihalovics István, SZÍ SZÁK Gyula, Kunos József, Gyuris Ká. roly és Tör öcsik Gábor elvtársak részéről, a tudományos kutatómunka. a lanulás fokozása érdekében. A csütörtöki taggyűlés óta már sok joghallgató teljesítette is pártunk vezetésével, a tanárok segít?©, gévet március 9.re tett felajánld, sál. Stamimer József. KÖNYV JELENT MEG Kálmány Lajosról \ Közoktatásügyi lat a magyar Megjelent a Szovjetunió Kelet-kutató Intézetének két újabb kiadványa A Szovjetunió Tudományos Akffl- Hámok rabló.hódító politikájának lédémi áj átrak könyvkiadó vállalata nyegét a távo'lketoti országokban, két új művet adott" ki, melyek a ke. ' ' ...... letkutalás időszerű kérdéseivel foglalkoznak. Jevgenyij Zsukov professzor Kzirkesztésében megjelent a „Nemzelközi viszonyok Távol-Keleten" című gyűjtemény. A gyűjtemény gazdag dokumentumanyag alapján tárja fel az imperialista álbcmuiaja az imperialisták egymás-! közti harcát a gyarmati uralomért. Alekszej Gysíkov professzor „India a második világháború alatt és után" című monográfiájában azokat a gazdasági, szociális és politi. kai változásokat tárja fel, amelyek nemrégiben maglörén'ek Indiában. A HE1EDIK tíAHYAMEZÖ Nyikolaj Karacsincev, a hetedik bányamező vezetője elgondolkozva ballagott hazafelé. Arcán kedvetlenség ült, fülében mondatok moraj. lotfak, amelyek értelmét újra és újra átgondolta: ,J£eveset követelek az emberektől, rossz a munkabeosztás, gyenge ütemben halad a gépesítés, van kapjuk idejében a bányafái. Szóval minden rossz..." Pedig nem is olyan régen mennyi szeretettel dicsérték munkáját, továbbképző tanfolyamra is küldték, majd kineveztélc a hetedik bányamező vezetőjévé. A páribisalmi beszélt felöle mindig a legnagyobb cl. ismeréssel, ugyanaz, aki ma a fejére olvasta: — Rosszul dolgoztok, Karacsinecv elvlárs. Kárt okoztok a népgazdaságnak ... A hibákat a pártgyülésen tárták fel. Megtárgyalták, mi az oka, hogy a vezetése alatt álló bányamező, amely nemrégiben még vándorzászlót nyert, most lemaradt a ver. senyben. Újra fülébe csenglek Gra. bovszkij brigádvezetö szavai Már csigának csúfolnak bennünket ... És mindennek a szervezetlenség az oka... A szervezelb-nség Tehát a vezetés rossz. Ide lyukadt ki a bírálat és a sok hozzászólás. Ezért volt Ka. racsincev olyan keserű hangulatban. Odahaza, amikor leült az asztal mellé, még a vacsora sem ízlett. Eltolta maga elől as ételt... Nyugtalanul aludt. Az álmatlan forgolódásban sokszor feltódult venne az önvád: „Rosszul dolgozom". Másnap reggel, amikor a bányába igyekezett, találkozott a pártbizalmival. Elhatározta, hogy elmondja, amin annyit gondolkozott az éjszaka. — Belátom, rosszul vezetek, rosz. szül dolgozom. — Nem egészem így van! — vágott Jcözbe a pártbizalmi. — Az aj Nyikolaj Karacsincev fásulton, bajod, hogy sok erőt pazarolsz el— keserű hangulatban indult el haeredmény nélküli A részlegedben | zutróí és — bizakodással, frissen, szép számmal vannak bányászcsa- új emberként ért le munkahelyére. ! risztika patok, de elfelejted, hogy neked kell1 Égett- benne az elhatározás, hogy 1 életrajz Kálmány irányítanod a munkál. Ez vedig j lelveszi a harcot. És ahogy az nagy hiányosságára is, arra. hogy hidd el, nehezebb, mint maga a, embereivel beszélt, érezte, hogy t különben széleskörű gyűjtőmunkája a lobogása rájuk is átragadt. Nem ' nem terjed ki a dallamkutatáara. lankadnak a legutóbbi sikertelen- | Kálmány elvileg látta a dallamség miatt, hanem a kommunisták gyűjtés fontosságát, de részben atz, KiadóváUa„ a magyar tudományo9 élet régi adósságának törleszt ás't kezdte meg Kálmány Lajos népköl.lési hagyatékának sorozatos kiadásával. Több. n,agy kötetre terjedő gyűjtésének első gyűjteménye a „Katona dalok", a napokban hagyta el a sajtót. A megjelenés túl közeli idieje nem teszi még lehetővé, hogy a gyűjteménnyel magával részletesen foglalkozzunk, a kötet elé írt életrajz azonban, mely könyvalakban külön is megjelent, ugyancsak a Közoktatásügyi Kiadó kiadásában, megérdemli, hogy külön is foglalkozzunk vele. Péter László, Kálmány Lajosról írt életrajzának nem az a különös érdeme hogy a nagy magyar néprajztudós munkásságát teljes részié, te seggel rajzolja meg, hanem az hogy rámutat Kálmány Lajos állandó üldöztetésére, magárahagya. totiságának társadalmi okaira, leleplezi a Kálmányt számtalanszor meghurcoló, a feudalizmusban bennragadt egyház haladásellenes, tudományellenes arculatát, bemutalja a folklorista Kálmáuyon túl a feudális viszonyokat élesen bíráló Kálmányt. Péter László, Kálmány Lajos munkásságának alapos ismeretében meggyőzően bizonyítja nemcsak azt. hogy Kálmány észrevette kora társadalmának hibáit, hanem azt is, hogy egész magatartásával mindig a nép mellett állott. írásaiban keményen és bátran lárta fei az egyházi és világ! birtok kizsákmányoló jellegét. Egy alkalommal így ír Csernok János akkori hercegprímáshoz: „... nem akarom, hogy nevem szerepeljen, ha egykor az a vihar, amelyik ma Oroszországban dúl, hazánkba is eljut s elsepri az egyházi birtokokat itt is, amelyet a nép várva vár." Az Alföld délkeleti sarkában kitörő parasztszlrájkok kérdésében a szirájkoiók mellett áll. „A mun. kászavargánoknak tcliát alapjuk vian — állapította meg a Torontál megyei földesurak falvakat kiirtó, ocsmány mohóságát leleplező írása végén — mit csak az okokat fürkészni neim szerető, esetleg nem akaró nem lát meg/' Kálmány a bajok megszüntetésére telepítést sürget. „Telepítse be a kincstár a nrqgyar Kánaánon lévő birtokait. ., éspedig az elsősorban itllakő, do földdel nem dicsekedhető magyarokicai ; megérdemlik!" A z életrajz Kálmány Lajos mun, kásságának tárgyi ismertetése, haladó, meg nem alkuvó magatartásának megrajzolása ulún alaposan tárgyalja Kálmány jelentősé, gél a miaigyar néprajzi kutatás történetében. Rámutat arra, hogy r.i mcsalc a népköl löszét-kutatás heI lyes módszerének kialakításában volt nagy szerepe, hanem a néprtaíjzfculalás' elvi ^kérdéseinek megoldásában is úttörő volt. Szövegközlcselnek hitelessége egyik legfontossabb újítás a magyar folklotörténetében. Rámutat az munkásságának munka. Jól dolgozni s egy nagy kollektívát jól dolgoztatni: két különböző fogélom. A vezető legyen olyan, mint a karmester: pálcájával beint és a zenekar sok külön, bözo hangszere egy hangnemben zendít rá. — Úgy látszik, belőlem sohasem lesz karmester... Engedd meg, hogy újra csak jó bányász lehes. sek... — Nem úgy van az, Nyikoláj! Nem hátrálni kell hanem szembenézni a feladatokkal1 Gondolkozz, láss hozzá és tanulj meg dolgozni és komszomoltagok erős akaratával bíznak, hogy kikerülnek a hullámvölgyből. Pontos tervet készítettek a legközelebbi teendőkről és másnap már felszerelték a szállítószalagot. A következő napokban felállították a csörlőt, a bányamező dolgozói között megindult a munkaverseny, a kiváló bányászok egyéni felajánlásokkal jártak az élen, a brigádok jobb munkával, új módszerekkel és csökkentett önköltség az emberekkel. Szűrd le a tegnap hallottakból a tapasztalatokat ..1 'melleit indultak'harcba a szénter Ne fojtsd el dolgozótársaid kexde- melés íokozásáé,t. Ha akadályok ményezését, mert, ha csökkented jeien,keztek, ha a kitermelt szén energiájukat, magadnak ártasz.. .1 eltorlaszolta a csúzdát vagy nem Nem gondoltál arra, hogy nála'ok j voli cíég ía hogy a kifejt-, még mindig kézierővel vontatják a \ nyateret dúcolják, ha zökkenők fát? Miért nem állítjátok fel a m,,tr,llr„rfnl, „ srins-ráJHt/ishnn csörlőt?,.. Fiatalember vagy, az iskolapadból jöllél hozzánk. S fiatalok a munkatársaid is, akik a hetedik bányamezőn dolgoznak. Tu. dod, mire képesek? Csak meg kell szervezni őket ós meglátod, csodákat művelnek. Beszélj arról, hogyan dolgozott a ,JSztálin" bánya a iáborii idején. Juttasd eszükbe a nagyszerű munkaversenyeket.. . ldenézzl Tyumen kerület ,JíujbL sev" kolhoza versenyre hívott ki bennünket..: — és eléje tartotta a zsebéből kihúzott levelet. A kolhozparasztok levele mégha, tolta Karácsén-evet. Tudta, hogy a versenyben általában bányák bányákkal áV-nak szemben És most — bánya és kolhoz. Indulni készült munkahelyére. A párt bizalmi utánaszólt : — Aztán fogd meg a gyeplőt 1 hogy ő maga nem tudott kottázni, — nem volt zenei hallása — majd az, hogy fonográfra sem tudott szert tenni, megakadályozta abban, hogy rendkívül gazdag dalgyiijtését a népdalok dallamaival is kiegészíthesse. Vágezetül, már nem az életrajz tanulmány ismertetése, ként. de mégis idetartozván fö| kell említeni ogy kérdést. A Szovjetunióból. a népi demokráciákból itt járt népi sgyüitesek, a Magyar Állami Népi Együttes szerepiéeeántk hatására Szegeden is megindult a népi együttesek szervezése. Eddig k'Í0Jit(L!!tL- egyetlen próbálkozástól eltekintve, nincs nyoma annak, hogy népi együtteseink felhasználnák munkájukban I Kálmány Lajos több évtizedes munmutatkoztak a szénszállításban, mindig megtalálták a módot a hiba kiküszöbölésére és a munka ' tagjai között, de a többi részleg \ adott gyüjlétéit. Kálmány gyüjté. dolgozóival is. Uj, észszerű el- sei kimeríthetetlen forrást jelentegondolásokat valósítottak meg és nek . . egyiilleseink számára. Jól a gépesítés, amit eddig elhanva- 1 . coltak, hatalmas lendületet vitt megszervezőit kiegwzílo-gyüjtomunmunkájtikba. | kával a Szegeden és a Délalföldön ... A hetedik bányamező ma I dolgozó folklóristák és kultúrmun. újra az egyik legeredményesebben kások Kálmány szövege® közléseidolgozó részlege a „Sz'á/in'-bányá. nek dallamait még sok esetben félnők. 'kutathatják. Nép" '-'-r/at'inknnk és A hetedik bányamező Nyikolaj népi együ'tereinknek ez a néphaKaracsincev vezetésével, a pártsze{. gyoirányokat felelevenítő és új tar. vezet iránymutatásával és támogató_ tálammal eltöltő munkája méltó lensával megtalálta a helyes u'at, a-me- ^ ne a táj nagy néprajztudósának lyen erősen, biztosan halad ál., emlékéhez. nagyszerű eredmények leié. 1 (szabolcsi)