Délmagyarország, 1952. február (8. évfolyam, 26-50. szám)
1952-02-17 / 40. szám
VASÁRNAP, 1052. FEBRUÁR 17. EL& RE IFJÚSÁG A Szegedi Kötélgyár DISZ-szcrvezete erélyesebben harcoljon a munkafegyelem megszilárdításáért * Bárthirek NAPIREND f Ma már fiataljaink nagy 'többsége incg'ér'íi azt, hogy a munkafegyele n Juztlúi, a lúgosok a munkában későn jövök 5 éves tervünk teljesítésének akadályozói, szocialista éuitésünk kerékkötői. A mi üzentünkben, n Szegedi Kötél- és Hálógyárban tnem is olyan régen még nagy hiányosságok voltak. Egy pár kevesltbé öntudatos fiatal többször indokolatlanul elkésett munkahelyéről, indokul hozva fel azt, hogy rossz a villamosközlekedés. Ezt az érve? hozta fel gyakran Nngypál Mária eivlársnő is. ki a vil'aniosra hivatkozva, sorozatosan elkésett. De voltak súlyosabb esetek is nálunk, voltak köztük olyan öntudntlan fiatalok, Vörös Márta és Vörös Erzsébet (annak ellenére, hogv DISZ tagok) az egyik vasárnapi bálázás lilán hétfőn nem jelenlek meg a munkahelyükön. A lógósok. n késők, munkafegyelem lázítók ellen nz üzemi pártszer. vezet és n villnla? vezetősége erőien felvette a harcot és így már megtVIttpflhaljuk, hogy ezen a lércn javulás mutatkozik, de megállapíthatjuk azt is, hogy DlSZ-szervezetünk ezen a téren nem nyújtott a pártnak olyan segítséget, melyet tőle Rákosi elVtárs és pártunk elvár. A DISZ vezetőség nem figyeil fel arra, hogy a késők, hiányzók jórésze ifjúmunkás. Fiataljaink túlnyomó többsége, köztük Ábrahám Julia, Pozsonyi Katalin, Rakusz Mária elvtársnők — élesen elítélik a munkafegyelem lazfióit. DTSZ-szervezelünknek, de városunk többi DISZ-szervczeteinek is jó agitációs munkával, meggyőzéssel, de ha szükséges, törvényeink által biztosított eszközökkel határozottabban és bátrabban kell harcoiniok a munkafegyelem megszilárdításáért, mert nz ötéves tervünk teljesítésének. illetve, túlteljesítésének cz egyik fontos alapvető biztosítéka. Csiszár Irén, a Délmagyarország levelezője Szőrme- és Bőrruha Vállalat DISZ-fiataljai teljesítik Rákosi elvtársnak adott szavukat ! Hogy fialaljaink nagyon szeretik azt, kinek megváltozott életüket, ragyogó jövőjüket köszönhetik, mutatják azok a felajánlások, amelyeket fialaljaink népünk nagy tanítójának, a fiatalok példaképének, a mi 6zeretelt Rákosi elvtársunk szülelésnapjára tettek. Hogy csak egy pár kiemelkedő felajánlást emlilsck, Konkoly Mária ifjúmunkás vállalta, hogy 114 százalékról 120 százalékra emeli teljesilmónyét és már most 142 százalékra teljesili napi tervét. Vagy pedig Gál Zoltán elvtárs, ki váltatta, hogy 107 százalékról 110le teljesíti és már most 10 százalékkal túlteljesítette felajánlását. Hann Sándornó eivlársnő eddig csak 70 6záza'ékos teljesilményt ért el, de március 9-re vá'.ialta, hogy 105 százalékra teljesili normáját. Már most 6 százalékos túlteljesítéssel bizonyítja be. hogy tudja, hogy az adott szó mire kötelez. örvendétea Javulás mutatkozik az oktatári munka terü'elén is. A fiatalok közül pé'dául Komsa Mag. dolna, Konkoly Mária, Jakus Margit elvtársnő rendszeresen felkészülnek az előadásokra ós hozzászólásuk bizonyítja, hogy DISZ tagokhoz méltóan igyekeznek e'sajálilani a marxizmusWeninizmust. Hiba mutatkozik azonban azon a •éren, hogy ipari tanulóink, többen, — igy Dancsó Irén és Martinék Mária — elmaradnak a polilikai oktatásról. DISZ vezetőségnek fokozottabban kell foglalkozni ezekkel a fiatalokkal és meg keil nekik magyarázni a tanulás jelentőségét Én egyébként, mint munkás-levelező megértettem a leve'ező-mozgalom fontosságát és legutóbb a városi DISZ sajtóértekezleten vállaltam, hogy az Országos Levelezési Kongresszus tiszteletére leve'ezőőrséget állok és teljesílm ínyemet 144 százalékról, 196 százalékra teljesítem azon a napon. Ennek a felajánlásnak teljesítésével bizonyítottam be: tudom, hogy a kommunista levelezőnek munkában is helyiállónak és példamutatónak kell jenni. Forgó Teréz a „Délmagyarország" levelezője Értesítjük a felsőfokú káder, képző polilikai gazdaságtan szakán tanuló elvtársakat, hogy részükre a konferenciát ma. Vasárnap reggel 8 órai kezdettel tartjuk meg a Pártoktatás Házában. MSZT-H1REK ' Felsflváros T. szervezető 17-én esto 8 órai kezdettel ünnepélyes keretek között nvitla meg n Magvm-Szovjet FnrtitsrtfTl Hónapot. Az ünnepségre mindönkit szeretettel vár a vezotőBég. MAGYAR REPOLO SZÖVETSÉG HÍREI A Magyar Repülő Szövetség szegedi körző o ii szentesi, békéscsabai és kecskeméti körzettel együttesen rendezi meg 17-én. vasárnap délelőtt 9 órai kezdő től körzeti zárttéri modellversenyét. A versenyre vidékről la sz imoa versenyző nevozett be és Igen érdeke inele Ígérkezik a 2—3 grammos gépek röpl'ése. A verseny befejezése I órakor lesz, mely titán kedvező Időjárás esetén n Dóm-téren körzet körrepülő bemutatót tart. A bemutató 3 órakor kezdődik. Belépés díjtalan. DISZ-HIREK A DISZ Városi Bizottsága felhívja lfjüsnRÍ sahólevetazőlt, hogy 17-én. vasárnap délelőtt 10 órakor levelezőankétot tart. Előadót a Szabad Ifjúéig szerkesztőbizottsága küld. Az elvtársak feltéttan megjelenését elvártuk Az ankét helye a Városi DISZ bizottság. Ét" estijük üzem!, területi és középiskolai titkár elvtársakat, hogy' 19-én. kedden est© 6 órakor a DISZ bizottságon tikári értekezletet tartunk. Pontoa megjelenést kérünk. Baloldali és Cserencs-sorl szérűgazdaság 17-én délelőtt 10 órakor elszámoló és pásztorfogadó gyűlést 1 tart az alsóvárosi FöldmüvesszövetkeI zet helyiségében Értesítjük az alap- és középfokú politikai iakola hallgatóit, hogy részükre megérkezett a látogatási könyvecske. Átvehető a Pártoktatás HázábanÉrtesítjük a Sztálin elvtárs élei. rajzát tanulmányozó elvtársakat, hogy részükre megérkezett a IV. szánni anyag. Álvehelö a Párloktatás Házában. Értesítjük a középfokú és alapismereti tanulókör propagandistákat. hogy részükre a következő propaganda szemináriumot február 20-án tartjuk. Értesítjük a felső és közép/káder szakon tanuló elvtársakat, hogy az Állami Könyvkiadó Vállalathoz érkezett az anyaghoz kapcsolódó irodalom. Értesítjük az alapismereti tanulókörvezelő ég ellenőr elvtársakat, hogy részükre február 20-án délután 5 órakor propaganda sze.inináriumot tartunk a Pártoktatás Házában. Kérjük az elvtársak pontos megjelenését. Értesítjük az alapfokú propaganda szemináriumi hallgatókat, hogy részükre február 20-án propaganda szemináriumot tiartumsk, az anyag Rákosi elvtárs élete című anyag, amelyet február 18-ig az alapszervezetek megkapnak. Az elvtársak vegyék át és tanulmányozzák. A politikai iskolán feb. ruár 25-én kerül sor Rákosi elvtárs élete című anyag 2 héten keresztül való megtárgyalására. Értesítjük a középfokú propíaganda szeminárium hallgatóit, hogy részükre február 20-án A klerikális reakció című anyag heiyeitt Rákosi elvtárs élete című anyagot tárgyalják meg. Az anyagot az alapszervezethez küldik. Vegyék ót az elvtársak és tanulmányozzák. A politikai iskolán február 25-től 2 héten át dolgozzák fel. Agit Prop. Osztály A SZEGEDI Szovjetjogi Ta«fo. Iyam legközelebbi előadását 19-én, kedden délután 6 óraltor dr. Horváth Zsikó László egyetemi adjunktus tartja »,A hivatali bűncselekmények n szovjet büntetőjogban" címmel. Az előadást dr. Schulthotsz Emil egyetemi tanár vezetésével konferencia követi a büntetőjogi tagozat előadásainak eddigi anyagából. A POPULAIRE DE PARIS közli, hogy a barcelonai katonai bíróság a Spanyol Országos Munkaszövetség kilenc aktivisijáját halálra ítélte. Az elítélteik két éve börtönben sínylődnek. VASARNAP, 1952. FEBRUÁR 17. MOZI Szabadsáq: 4. 6 és 8: Naqy koncert (február 29-lg). Vörös Csillaq, 4. 0 és 8: Déryné (február 21-ig). Fáklya: 4 6 és 8: Sztálini sólymok ünnepe — Azerbajdzsán Imii utoljára). Hétfőn: 6 és 0: Volt eqyszer eqy kis'ány (február 21-ig). Hétfőn az előadások 6 és 8 órakor kezdődnek. SZÍNHÁZ Délulán fél 4: Harminc ezüstpénz. Fagyejev bérlet (9). Este fél 8: Harminc ezüstpénz. M. K. bérlet (9). Hétfőn nincs előadás. MUZEUMI VASARNAPOK Dé'után fél 6 órakor: Bartók—Kodáty-hanqverseny. (S. ftapp Julia, Pataki Béla cs az Úttörő énekkar). ELOADAS Délelőtt fél 11. Vörös Csillag-mozi: Orvostudomány a Szovjetunióban (dr. Lantos György). Délután 0 óra. Zenekonzervatórlum: Szinházmüvéeszetünk haladó haqyományai. (Bálint György). — Színdarab részletekkel. HANGVERSENY A vasárnapra hirdetett Svéd-hang* verseny 25-én. hétfőn lesz a Szegedi Állami Nemzeti Színházban este 8 órai kezdettel. MUZEUM Fejlődéstörténeti, p © VTIÜ vés-e tl é" népi cserepesség kiállítás; délelőtt 9 órától délulán 3.1 g. szombat és vasárnap délelőtt 9-től ljg. KÖNYVTÁR Egyetemi: Délelőtt 10 órától este 9 óráig (Könyvkölcsönzés! 12-tól 8 óráig. Somogyi: Köznapokon délelőtt 1* órától délután 5 lg. IDÖJARA8JELENTÉS Várható Időjárás vasárnap esllqi Több helyen méq havazás és havaseső Élénkebb szél, a hőmérséklet csökken. * Február t7-én, vasárnap a várható napi középhőmérséklet az ország egész területén négy Celsius fok alatt lesz. A MAI SZEGEDI SPORTMŰSOR LABDARUGAS Újszegedi Sz. Petőfi sportpálva: reggel 9 órakor Sz. Petőfi ifi—Géntpari Technikum, barátságos. Egy órakor Sz. Petőfi II— Sz. Lokomotív vegyes, barátságos. 3 óra: Szegedi Petőfi—Kinizsi Sörgyár barátságos mérkőzés. Ady-téri sportpályán: Délelőtt fél 10 órakor Szegedi Bástya—Szegedi Haladás, bará'ságos. RÖPLABDA Rókusi tornacsarnokban reggel 8 órai kezdettel nagyszabású röplabda villámtorna férficsapatok részvételével. A döntőkre 12 óra után kerül sor. SÚLYEMELÉS A Lokomotív sportpálya tornatermében délután 2 órakor országos vasutas, felnőtt súlyemelő bajnokságHÉTFON a rőkust tornacsarnokban délután 4 órakor kosárlabda férfi, várost bajnokság első fordulójának küzdelmei. BARATSAGOS LABDARUGÓ MÉRKŐZÉSEK DOROZSMAN Vasárnap délután egy órakor tí Szegedi Postás II.—Szegedi Haladás, délután fél 3 órakor a Szegedi Postás I.—Pécsi Postás labdarugó csak patai barátságos mérkőzést Játszanak KIskundorozsmán. fl VLSZ Kender Sportkör hetedik helyen a SZOT versenyében A SZOT MHK vándorzászlnjáért fozyó verseny kiértékelése alapján a Vörös Lobogó Szegedi Kender Sportköre a. hetedik helyen végzett többszáz üzemi sportkör versenyében. Minek köszönheti a sportkör ezt a szép helyezést? Rövid néhány év leforgása alatt vállalatunk pártszervezete, vezetősége és üzemi bizottsága erőteljes támogatásával a dolgozók sportkörük szakosztályalt tizenhatra emelték, amelyek mindegyikében biztosítva van a fejlődés alapfeltétele a dolgozók számára. így tudtuk teljesíteni sportfejlesztési tervünket. és MHK tervünket ls. A Szegedi Kender snortolói megértették a SZOT felhívását és nemcsak a munkában hanem a sportban Is komoly munkával résztvettek a tervteljesitésben. sőt túlteljesítésben. A mindennapos kitartó és tervszerű munka meghozta a gyümölcsét ebben az országos méretű nagy versenyben. A kitüntetés nyomán a sportolóink körében megindult a mozgalom, hogy ne pihentünk meg a babérokon, hanem még szebb eredmények elérésére törekedjünk mind a munka, mind a sport terü'elén. Ez a szép helyezés nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ló munkánk eredményeképpen sportkörünk állatni támogatásban részesül amely lehetővé teszi. hogy a megnövekedőit feladatok maradéktalan teljesítésére függetlenített sportelnök Irányítja a Jövőben sportfejlesztési tervünket és MHK* mozgalmunkat. Teschner József A rádió műsora VASARNAP, 1952. FEBRUÁR 17. KOSSUTH-RADIÚ 7 Zenés reggel. 8 Hírek. 8.30 Néphadsereg híradója. 9 Egy falu — egy nóta. 9.30 Zenés feltörő. 10-30 Békeműsor. 11 Regényrészlet. 11.25 Zenekari hangverseny. 12 Hírek. 13 Zenés posta. 13.30 Hangos újság. 14.15 Hangverseny. 15.30 Magyar tájak dalai. 16 Előadás. 16.30 Énekkar. 17 Előadás. 17.20 Magyar népdalok. 17 óra 40 Kincses kalendárium. 19 Tánczene. 20 Hírek. 20.20 Opera részletek. 21.20 Sporthangképek. 21.40 Gordonkaszámok. 22 Ilitek. 22. 10 Tánczene. 23.10 Szimfonikus zenekar. PETŰFl-RADIó 8 Népi zenekar. 8.30 Falurádió. 9 Ref. vallásos félóra. 9.30 Unit. Istentiszt. 10.15 Tanuljunk énekszóra oroszul! 10.35 Táncdalok. 11 Miska bácsi lemezeslddála. 11.30 Bányászműsor. 12-05 A 111. VIT da'laibói. 12 óra 50 Versek. 13 Magyar operarészlet (Dózsa György). 14 Bach— Haydn-zene. 14.50 Hanglemezek. 15 Fejtörő negyedóra. 15.20 Hanglemezek. 15 óra 45 Előadás.. 16 óra EGY Jóá'lapotban lívő fehér, mély gyermekkocsi eladó. Boszorkánysziget utca 10. KOMBINÁLT. vagy hálószobf.bútort vetnék (használtat). Csongi'ádl-sgt 32. szám. KOMPLETT ebédlő minden olfogndhntő áron eladó Szlálln-krt. 20. Házfolügyolö. F1AS tehén eladó. Osz-utca 7 EGY új sezlon eladó. Súndor-u. 56. EGY keveset használt sülét festett h.Uőezohr.bú or e'adó. Hattvaa-sor 17 KERESÜNK lakásokat minden méretben vdlln'atok részére készpénzfizetés ellenében. Vidékiek lakásügyöt eoronklvül Intézzük. CsongnUlmegvel Ingatlanközvetítő Vállalat. Széchenyitér. ALIG hcsznált kifogástalan modern, móly gyermekkocsi, löhangú, kifogástalan rádió eladó. Béke u. 2/b. -egfelaö esengő KETTŐ drb bötejfl tehén eladó Szentmlliályto'ekl szérűskert! csősznél. KOMBINÁLT fényezett hálószobabútor majdnem ÚJ. eladó. Megtekinthető vasárnap 9 órától, festőműhely. Deák Ferenc-u. 8. LACZIÍÖ órás. Széchenyi-'ér 9, Zsőtérthúz. Jó tiltat fizetek kar-, zsebús ébresztőórákért és szerkezetekért. GYÓGY HASKÖTŐT, melltartós kombinát mérték után. gumiharisnya kosztyü füzüjavitás. HCfle, Klauzáltér 3. EGY drb 2 szárnyas fehér zománcozott ajtó eladó Monholy-u. 1/b. BEGEDAGRONÖMUST keres Szegedkörnyéki állami gazdaság. Hosszabb szakmai és adminisztratív gyakorlattal rendelkező dolgozók ajánlatot kéri részié oa életlelrással a Lovetérvl Állami Oazdaság, Mindszent, Csongrád megye. GYOR8- és gépírót felveszünk kellő gvakorlat nl és adminisztrációs munkai).,n való Jártassággal. Loveknyi Állami Gazdaság, Mlndszont, Csongrád megye. ELADÓ erkélyre, eresz nlá udvarra vata 4 drb drb fém virágtartó. Láncon függ. Clm n kiadóban. EI.ADO vadonatúj színes. 12 személyes dnma abrosz. 12 szalvétával. Cím n kiadóban F.LADO nagy. modern Íróasztal, iratszekrény kihúzható Iróasztal-luppuL székek. Clm a kiadóban. EGY ló után való könnyű parasz.tkocsl eladó. Tápé. Rákóczi Ferenc-u. 36. szám , ATALAKITASRA Ls alkalmas. használt ebédlőbütor és egy fehér festoLt előszobaszekrény eladó. Kálmánu. 16. LI,CSERÉLNÉM vágótehenem fejősért. A'sótiszapwt 231. Hétház. Újszeged. TR\GYA eladó. Batthyány-u. 7. (Zerge-u.) PARKETT KE FÉLŐ gépet, kézi vagy viltanyerőre, keresünk. Ajánlatok: Margl'-utcal leányiskola. EGY fehér m Ív gyermekkocsi eladó. Ujs-eged, Kál'al-fasor 58. IIVZ eladó. Petőfi telep, LVI. utca : 1303 a. ELADÖ ház, gyümölcsössel Érd. Mórahalom. Szegedi-utca 66. (volt szeszI főzdo). j ELADÖ: kétszemélyes sezlon, használtabb pehrlvrnplnn. szoba WC. dunyhahu-at, fórftballon. Kolozsvári-tér 8. 3. nltó. ELADÖ gyermekágy. matraccal, nyitható gvermekszékek hinta, ágysodronnyrJI pu'tok, szekrények. üst, té'la. nagy konvhanszta'ok, ágyterítő, tivegal'ó. Faragó-utca 22 FÜSTÖLT tölpv-ebédlő luLányosain eladó. Pelöf'-'clep, IV. utca 119. HADIÖ 3 + 1-es szövet sezlonterltő. 2 szék e'adó. Hattyastelep. Vaskapu-utca 34. szám. APOI.ÖNÖ gyermekgondozást vállal, egész napra, vagv betegápolást, özv. Berendás Károlyné. Madách-utca' 1/b. YORKSIREI elöhasl koca eladó. Földműves-utca 15. EGY ö/mázsás tehén olcsón eladó. Brszo'gáltatásrn ls alkalmas Móra-u. 40. VENNÉK fotolágyat. fényképezőgépet gramnfonos rádiót. Cím: Kossuth L-sugárüt 3. utságpavlllon. FLADO hlmzi'igép. sezlon. nagy hordók lcocsla'katrósz, Szllágyt-u. 8,b. 13 ADO gyermekágy matraccal Gém-u. 19. Hajcsár. ELADÖ két tízhónapos, fajtiszta dán- | dog egy majdnem új, nagy köpeny. Cserenessor 9/a. KOMBIN ALTSZEKRÉNYT vennék. Érd. fodrászüzlet Sztálin-körút 73. EGY kifogástalan állapotban lévő női kerékpár eladó. Petőfi-telep, 47. utca 1134. M MOR AKOS gyorsfrólskota ÚJ tanfo'yama megnyílt P/*befratás 20-Ig. Bocskai-utca 4. BŐRKABÁTJÁT most festesse. Javittasst.' Csordás bőrruhakészltö mesternél. Szel. Miklós-utca 7. VENNÉK egv Jókarban lévő mély gyermekkocsit, esetleg akác tűzifáért. cserélek, Szent György-utca 10. Verebélyi. 2-rl-es STANDARD rádió eladó. Rigóutca 19. EGY gyermek fürdőkád eladó. Zákány-utcai 52. I. 8. HANGVERSENY. Svéd hangverseny f. hé 17-íke helyett 25-én esfe 8 órakor a Nemzeti Szín/házban lesz megtartva. Országos Filharmónia Romos, roncs, vagv használt bútorát megvásárolja, becseréli a Bútorérlékesitö Vállalat Ér. deklödós, címleadis: Szeged, Bajcsy-Zsilinszky-uka 19. sz. fióküzletében. Telefon: 31-52. HÁLÖSZOBABUTOR nagyon szép csontszinű eladó. BaJcsy-Zs-u. 15. 1.4. ELADÓ rádió, 3 + 1-es, gyermeklábzsák. női fekete kabát, bőröndök. Kovács. Hajnóczt-u. 15. I. 15. FEHÉR mély gyermekkocsi, alig használt eladó. Újszeged Szent Rozál-u 10 szám. JO állapotban lévő steppelt sportkocsi e'adó. Petőfl-te'ep 24. u. 987. EGY sötétkék férfiruha, kézéptermetro eladó. SztáUn-körüt 42/a. Házfelügyelő. ÍRÓASZTAL eladó. Kálvárttf-tér 2. II. UJ motoros béirmellény báránybéléssel eladó. Nemestakács-u. 32. EGY Jókarban lévő gyermekágy és 10 db. mükőlépcső 125 hossz., eladó. Tisza L.-u. 48. KIFOGÁSTALAN 21 kötetes Révai lexikont megvennék Kápolna-u. 9 KÖNYVSZEKRÉNY eladó. Kossuth Lsugárút 31. emelel. ŰLETJARADÉKOS hdaíat természetbeni Járandósággal azonnal! megvételre keresek. Clm: Csongrádmegyei Ingaltankiym(tg^ VáJJtatat Szeged, _ AZ UJ ÉLET-tszcsben vetöborsó (P. Provengál) középszárú kapható. Széesl-u. 5. szám. ELCSERÉLNÉM szoba, konyhás, kamrás lakásom hasonlóért. Szillén sugárút 51. KISEBB családhoz elmennék háztartást vezetni. Lantos Mihályné Makó, Dózsa Gy.-u. 6. KOMBINÁLT szekrény, politúros, sürgősen eladó. Komoly darab. Érd.: Marx-tér 13. Szabó. EGY szép fehér mély gyermekkocsi eladó. Kossuth Lajoe-sgt. 81. fldszt 3. KEVESET használt fehér gyermek sportkocsi eladó. Tápé. Munkácsy-u 5. szám. PARHÖNAPOS csecsemőt magamhoz vennék gondozásba. Klgvó-u. 1. III. 12. ajtó. SERTÉS kanokkal fedeztelek. Mangalica hasaskoca eladó. Szücs-tanya, Tarián. ÜRES szoba kiadó dolgozó nőnek, konvhahasználattal ls. Hetek-u. 48 TAKARMÁNYRÉPA és tengeriszár eladó. Felsötlszapnrt 31. BERKSIREKEVERÉK süldőkoca, 7 és félhónaoos, továbbtarásra eladó Csaba-u. 43. ÖSSZECSUKHATÓ vaságy matraccal eladó. Horváthné. Valéria-tér 10- I. em.. 6. LAKAST keresek egvszoba. kanvhásat, költségmegtérltéssel. Bodó Bútorértékesltó Vállalat, Bajcsy-Zsilinszkv-u. 19. TÖRT ezüstöt és régi ezüstpénzeket veszek. Bárdóczkv Nagy Jenő-u. 3. JOHANGU 2+1 Standard rádió eladó. Alföldl-u. 1. I. 4. RADIö. 18 köves zsebóra, börakbát eladó. Sztálln-krt. 46. (kapu a'latt. 1. ajtó, balra). SPORTEGYLETEK, figvelem' Egy príma .Heuer" 5 mulatós 18 köves stopper karóra eladó. Érd.: Szól-u. 18. szám. GyermekszInhAz. 16 40 Szív kükH szívnek. 17 Berzsenyi költészete 17 óra 40 Tánczene. 18.40 Kákóczi. (Történelmi daljáték). 20.10 Magyar dalok. 21.30 Ének- és zeneszámok. 22 óra' 10 Gordonkaszámok. 22.35 Szovjet operákból. A VÁROSI TANACS IMREI FELHÍVÁS A Városi Tanács felhívja a dolgozó parasztok figyelmét, hogy mindazok, akik állami tulajdonban iévő tartalék és felajánlott földet naszonbérlet vagy bármely címen használnak, f. hö 18—19. és 20-án a mezőgazdasági osztályon Jelenjenek meg. Azok meg'elenése ls kötelező, akiknek h isznáiatában a műit évben Ilyen földingatlan volt. Akiknek érvényes szerződésük van. hozzák magukkal. A meg nem te'enöket a földről lemondottnak tekintjük és a földet müvelésre másnak adjuk át. * Közlöm az érdekeltekkel, hogv ta, adóügyi csoport általános jövedelemadó bevallási Ivet. csak Igényjogosult részére ad kl. Az igénvjogosultságot az 1951. évi általános jövedelemadó fizetési meghagyással kell igazolni. Ennek hiányában más irazoió Ivet, adóív, stb. bemutatandókVB.-elfiök Csikós Mihály MÁV vezető főellenőr 1952. II. 12-én meghalt. Temetése fe'bru«ár 18-án d. u. 3 órakor a felsővárosi Gyevi. temetőben. Gyászoló család x FODOR ERZSÉBET és Pogány László házasságot kötöttek. Minden külön értesítés helyeit. x KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetet mondunk mindazoknak, akik csonka lliska temetésén résztvettek. Fogadják hálás köszönetünket. Gyászoló csatiád. x HALALOZAS. özv. Mészáros Istvánné magyar szabó elhunyt. Temetése az aLsóvárosi temetőben 1952. február 18 án 2 órakor. x ARAMSZUNET. A D. A. V. szegedi üzemvezetősége közli, hogy 17 én, vasárnap, 7—13 óráig Dorozsma Móraha'.ont. Röszlce, Szentmlhélytelek, Gyála, Algyő Sándorfalva és Kistelek községekben szünetel az áramszolgáltatás. Délma'gyarorsztigi Áramszolgáltató Vállalat szegedi üzemvezetősége. x A' KISIPAROSOK kereseti és forgalmludőjukat a P. M. '.0/195'J ta. rendelet értelmében csak adóközösségben fizethetik. Aki tnég nem adta be adövallomását, az i megküldött, nyomtatványon haladék/alapul pótolja. A vallomást a KIOSZ csongrádmegyei adóközösség Szeged. Vörösmarxy-u. 5. számra kell küldeni. F,sedékes adó.lát a 283.235. sz. csekkszámra fizesse be, legkésőbb február 28-ig. Későbbi befizetés sdópótfék alá esik. Az adóközftsség alakuló gyűlése február 24 én délelőtt 10 órakor Szegeden. Vörösmarty-u. 5. szám alatt lesz. Minden adózó kisiparos részivehet ős gyakorolhatja szavazati Jogdt. DÉLMAGYARORSZXa po'ltlkal napilap, F»l«lí« mifcniM «• Irladéi ZOMBOR! lANOS liprkstzlt) a !!•+•,i '6PI 'ottnSg Stprltpiztdaégi ?z«g«d, Lenin-u. 11. telefon/ 34-Í5 *t 40-80. — Ejhialm. uerkeiiMUj lelefon elte 8 W 34 SS Kiadóhivatal: Sieged tenin-a i, felefon: 31-10 és 35-00. Délmagya-anóg Nyomda, Szeged edt w WsIknisWAfcteSM ....