Délmagyarország, 1952. február (8. évfolyam, 26-50. szám)
1952-02-27 / 48. szám
A SZOVJETUNIÓ KORMÁNYA JEGYZÉKET INTÉZETI AZ OLASZ KORMÁNYHOZ MA VICTOR HUGÓ EMLÉKEST 'A SZEGEDI ZENEKONZERVATÓRIUMBAN JAVITSA MEG MUNKÁJÁT AZ ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT DÍSZ-SZERVEZETE AZ MDP CSONGRÁDMEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁN AK LAPJA VIII. ÉVF. 48. SZÁM ÁRA 50 FILLÉR SZERDA, 1952. FEBRUÁR 27. A szilárd népi és állami fegyelem további sikereink feltétele Már csak két nap választ el bennünket márciustól, ami azt jelenti: rohamosan közeledik a tavaszi mezőgazdasági munkák ideje. Ebből következik: a nagy feladatoknak az elvégzésére az eddiginél még nagyobb gonddal kell készülniök állami gazdaságainknak, gépállomásainknak, termelőszövetkezeteinknek, mert az 1952-es évben szinte ugrásszerű fejlődést kell elérniök. Ezl kívánja meg tőlük épülő hazánk, ezt kívánja meg től'ük a párt és dolgozó népünk. Rákosi elvlárs állapította meg ugyanis a Központi Vezetőség november 30-i ülésén, hogy mezőgazdaságunk szocia'lista szektorai még mindig abban a gyermekbetegségben szenvednek, amely jórészt gyors növekedésük velejárói: gyenge a szervezetük, hiányos a munka megszervezése és főleg laza a munkafegyelem. Most a tavaszi munkák előtt mezőgazdaságunk szocialista szektorainak ezeket a hiányosságokait feltétlenül ki kell küszöbölniük, hogy az 1952-es év első komoly lépéseit — a tavaszi munkákat — már zökkenőmentesen. zavartalanul kezdhessék meg. Termelési feladataink megvalósításának legdöntőbb feltétele ugyanis éppen a jó tervkészítés, a munkaszervezés és a szilárd munkafegyelem. Nézzük meg, hogyan áll jelenleg Csongrád megyében mezőgazdaságunk szocialista szektoraiban a munkafegyelem? Meg kell állapítanunk; száz és száz termelőszövetkezeti tag, traktorista és állami gazdasági dolgozó lelkesen, áldozat, készen, példamutatóan végzi mun káját és olyan hőstetteket visz végbe a termelés vonalán, amelyekre a falun a múltban soha nem volt és nem is lehetett példa. Egyre többen érnek el a mindennapi bcesületes, fegyelmezett munkával kiváló termelési eredményeket, akiket népünk állama kitüntet és megjutalmaz. A példamutatók és szorgalmasak mellett azonban még vannak hanyag-ok. lusták és fegyelmezel lenek; olyanok, akik el-elmuradozniak, vagy elkésnek a munkából, avagy roszszul végzik el' kötelességüket, roszszul gondozzák a gondjaikra bízott jószágokat, nem törődnek trakloraikkal, munkagépeikkel. A fogycl. mezeiíeruek rontják az állami gazdaságok, termelőszövetkezetek eredményéit; gátolják azt. hogy a gyakorlat eredményeivel is meggyőzzék dolgozó parasztságunkat a nagyüzemi gazdálkodás vitathatatlan eredményeiről. Ugyanakkor a fegyelmezetlen dolgozók maguk is megkárosodnak, hiszen kevesebbet tudnak keresni, de megkárosítják becsülettel dolgozó társaikat is, mert hanyagságuk érezteti hatását az egész gazdaságban. A munkafegyelem lazasága ellen a pártszervezetek megerősítésóvel, a polilikai munka megjavításával vehetjük fel legjobban a harcol. A becsületes. példamutató dolgozóknak is harcba kell indulniok hanyag, lusta, lógós társaik ellen. Nem szabad Visszariadniok még a komoly fegyelmezéstől sem. „A legfontosabb fegyelmezési eszköz annak a szellemnek n Icialakítása, amely elítéli, megbélyegzi a fegyelmezetlenséget, amelyben ct fegyelem megsértése, igazolatlan kimaradás, selejlgyárlás szégyen és gyalázat" — mondotta Rákosi elvtárs november 30-i beszédében. Útmutatása alapián Csongrád megyében is mind bátrabban, mind élesebben lépnek fel a termelőszövetkezeteink, gépállomásaink, állami gazdaságaink dolgozói fegyelmezetlen társaik ellen. Élesen megkritizálják hanyagságukat, lustaságukat és ha az eset súlyos, akkor az üzem, a gazdaság társadalmi bírósága is í-ftAikezlk. A szegedi „Dózsa"-t,ermelőszövetkezetben a sertéstenyésztő gondatlanul látta el feladatát. A csoport ve. zetiői és t agsága munka közben és a csoportérfekezJe teken is többször bírálták hanyagságáért. Egy alkalommal a malacok kiszabadultak a tenyésztő ismételt gondatlansága miatt és a konyhakertészetben a korai tavaszi vetésben karf, okoztak, A csoport fegyelmi bizottsága 4 munkaegység levonásra büntette. A pusztamérgesi gépállomáson a munkahelyükről igazolatlanul távolmaradó és munka közben fegyelmezetlenül viselkedő traktorisiák családjához írlak levelet a feladatukat becsületesen teljesítő dolgozók- A levélben megírták feleségének, vagy szüleinek, hogy viselkedésével hogyan hátráltatja a gépállomást a terv teljesítésében. A deszki gépállomáson pedig a notórius, javíthatatlan fegyelmezeitlenkedőbet a dolgozókból alakult társadalmi bíróság kizárfa a munkából. Nagyobb gondol kell fordítanunk a munkafegyelem megszilárdításán kívül gz állami fegyelem megerősítésére is. Az eddiginél sokkal nagyobb súlyt kiell például helyezni mind a termelőszövetkezetekben, mind pedig az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztok között a beadási kötelezettségek teljesítésére. Rákosi elvtárs a termelőszövetkezetek országos tanácskozásán mondotta: „Én november SO-i beszédemben felsoroltam egy sor jó szövetkezelet, amely messze túlteljesítette kötelezettségéi, elsősorban beadási kötelezettségét az állammal szemben,. De erős kísértésben is vo'tam, hogy elrettentő például felsoroljak egy sor olyan szövetkezetet is, amely bizony jól el van maradva a beadás terén és egyáltalán nem töri magái, hogy az állam/mai szemben fennálló kötelezettségét teljesítse. Szeretném, hogy az elvtársak, amikor fegyelemről beszélnek, az állampolgári fegyelemre is gondoljanak Az, állampolgári kötelezettségek maradéktalan és példaimuitiailó teljesítésére való nevelés is tehát döntő jelentőségű — mint ahogy azt Rákosi elvtárs hansúlyozta — öléves tervünk sikere szempontjából. Termelőszövetkezeteinknek és községeink dolgozó parasztságának tehát ugyanolyan fontos érdeke és kötelessége. hogy a munkafegyelem megszilárdítása mellett harcot indítson az állami fegyelem megszilárdításáért is. Ebben a harcban megyénk területén példamutatóan, élenjárnak a csanádi dolgozó parasztok legjobbjai, akik élesen meg róják azokat a termelő társaikat, akik többszöri felszólítás ellenére sem teljesítik kötelességeiket és ezáltal csorbát okoznak Csanád hírnevén. „Mi magunk is nieim egyszer, nem is kétszer beszélgettünk velük, de nem használt a szép szó. megátalkodtak a rosszban, csak neveltek a mi becsületességünkön. Felszólítjuk tehát ezeket a dolgozó psiraszlókat, tegyenek eleget elmulasztott köíele zelségükmek, fizessék meg, amivel tartoznak a nép államának. Mi nem tűrjük, hogy a mi falunk becsijeiét néhány ember kapzsisága be szennyezze" — szólítják fel a csanádi becsületes dolgozó parasztok a köteles ségmulasztókat. Lépjenek fel határozottan Termelőszövetkezeteink, gépállomásaink dolgozói minden fegyelmezetlenség ellen. Ne tűrjék azt. hogy bárki is akadályozza, hátráltassa a mezegazdasági munkák végzését. Tekint, sék példának a szegedi Dózsa termelőszövetkezetet, a pusztamérgesés deszki gépállomások, a csanádi do'gozó ravisn""»'c bírálatát a lázság elleni és állami fegye'em megHarcban a március 9-i felajánlások teljesítéséért Pénteken békenagygyűlés a budapesti Sportcsarnokban Az Országos Béketanács és a Magyar.Szovjet Társaság február 29-én, pénteken délután fél hat órakor fcékenagygyűlést remlez a .Sportcsarnokban. Az ünnepi gyűlésen felszólal: K. I. Szkrjabln, a Szegeden is járt Sztálin-díjas akadémikus, Anna Seghcrs, Nemzetközi Sztálin-díjjal kitüntetett írónő. V P. Ku.-ser, Pz'áPn.díjas szén. komhájnkezelő és Rusznyák István, a Magyar .Tudományos Akadémia elnöke. Az Újszegedi Kender- és Lenszövőben a március 9-i munkaversenyben mind jobb és jobb termelési eredményeket érnek el a dolgozók. Az Unyagtakarékosság terén az üzem dolgozói 1,700.000 forintos felaján. lást tettek. Ebből a vállalásból ed. dig 902.000 forintot teljesítettek. Á többtermelés terén 1,117.000 forint értékű a dolgozók felajánlása. Ezl a felajánlást jóval túlteljesítették, s a többtermelés terén 3,113-279 forintot értek el. Az Újszegedi Ken. der- és Lenszövőben januárban 99-46 százalékig termeltek elsőosztályú árut. A felajánlások teljesítésével elérték, hogy február 1-től 10-ig 99.63 százalék elsőoszi.ályú árut termetlek a dolgozók. Az l-es partiban januárban 620.000 vollt a napi vetések száma. Ez a szám februárban felemelkedett 670.000.re. A „legtakarékosabb dolgozó'' címért folyó versenybein kiemelkedő eredményt ért el Ábrahám Jánosaié szövőnő, akinek legkevesebb a hulladéka és 100 százalékig elsőosz. tályú árut gyárt. Egyéni felajánlásként Szemmárl Gyuláné sztahánovista copsolónő vállalta, hogy 1952. évi tervét már. cius 9-re, Rákosi elvtárs születésnapjára befejezi. Szemmári elvtársnő február 20-án már 1952 de^ cember 10-i tervét teljesítette. Bartók Anidlrásné tömlőszövő azt ígérte meg, hogy 122 százalékos teljesítményét 126 százalékra emeli. Vállalását 135 százalékra teljesítette. Gárgyán Istvánné szövőnő arra lett ígéretet, hogy eddigi 117 százalékos teljesítményét 122 százalékra emeli s emellett kifogást®!®® minőségű árut gyárt. Vállalását máris túlteljesítette, mert 125 százalékos eredményt ért el. Varga Mária copsoló ifjúmunkás eddig még nem ért el száz százalékos teljesítményt. Rákosi elvtárs születésnapjára vállalta, hogy eléri a 100 százalékos eredményt. Már 106 százaléknál tart. Börcsök Ferenc sztahanovista festő vállalta Rákosi elvtárs születésnapjára, hogy eddigi 174 százalékát 179-re emeli. Vállalását teljesítette, s normáját m'a már 191 százalékra teljesíti. A DÉMA Cipőgyárban kimagasló eredményeket ért el a vállalások teljesítésébein Maros Jánosné, aki vállalta, hogy 110 százalékos teljesítményét 120 száza, lókra emeli. Vállalását 25 százalék, kai túlteljesítette s így 145 százalékot ért el. Rózsa Istvánné megígérte, hogy 108 százalékos napi teljesítményét 115 százalékra emeli. Rózsáné 123 százalékra teljesítette felajánlását. Az ifjúmunkások közül Szilágyi Irén sztahánovista vál. laka. hogy eddigi 120 százalékát 125-re emeli. Jó- munkával elérte, hogy ma már 142 százalékos termelési eredményt ér el. A Rőd-ermozgalom keretében igen szép eredményt ért el Rózsahegyi Ist. ván, aki vállalta, hogy Engi Sándornak átadja munkamódszerét s ezzel hozzájárul ahhoz, hogy Engi Sándor 95 -százalékról 100 százalék fölé emeli teljesítményét. Engi Sándor teljesítménye a II, dekáidban 123 százalék volt. 4 Szegedi Szőrmeés Bőrruhakészíto Üzem dolgozói is több, jobb munkával ké. szülnek Rákosi elvtárs születésnapjára- K ii [önösen Vasas Lás zló, a szakma legjobb dolgozója ért el szép eredményt felajánlásának teljesítésében. Vasas László vállalta, hogy 163 százalékos teljesítményét 170 százalékra emeli. Felajánlását jóval túlszárnyalva, 289 száza'élcos eredményt ért el. Most pól fel ajánlásként újabb 10 százalék többtermelést vállait Vasas elvtárs új munkamódszerével érte el kiváló teljesítményét s öntudatos dolgozóhoz méltón átadta munka, módszerét dolgozótársainak. így ér betett et szép eredményt Szabó Magda, aki 140 százalékos teljesítményt vállalt Rákosi elvlárs születésnapjára. Vállalását Vasas elvtárs segítségével 165 százalékra teljesítette. Pótlólag vállalta, hogy ez-, az eredményi 170 százalékra emeli. Kiss Julia 120 százalékos eredmény elérését vállalta, s felajánlását 150 százalékra teljesítette. Most újból tíz százaiékos teljesilményemeiést igért meg- Szunyogh Lajos bőrruha gépvarró 121 százalékról 130 százalékra vállalta teljesítményének emelését Rákosi elvtárs születésnapjára. VáLlalását 145 százalékra teljesítette, a ismét 6 százalékos többtermeléat ígért meg. De fűltek, jesítette vállalását, sőt pótfelajánlást telt Hódi Imre ruházati ~bőr„ szabász, Tóbiás György szőrme. szabáaz, Győri Györgyné lekészítő nő. Konkoly Mária ifjúmunkás. Forgó Teréz ifjúmunkás. Az üzem tíz brigádja versenyben dolgozik. A legjobb brigád a szücsgépész „Fürst Sándor" birgád 220 százalékos eredménnyel. Utána követke. zik a szőrmeszabász „Rákosi Mátyás" brigád, melynek átlagteljesít ménye 166 százalék. A D£l magyarország Nyomda dolgozói is túlteljesítették már felajánlásaikat. Kassai Tibor sztahanovista önlö vállalta, hogy első negyedévi tervét három nappal a határidő előtt teljesiti. Kassai elvtárs már hat napos előnyt -tet el tervének' teljesítésében- Heckmann. László gépmester két dolgozótársával: Kassai Tiborral és Turai Andrással vállalta, hogy egy ezétszedett állapotban lévő gyorssajtót üzembehelyeznek Vállalásukat 100 százalékig teljesitik. Kőnig Sándor laptördelő azt ígérte Rákosi elvtárs születésnapjára, hogy negyedévi tervét öl nappal határidő előtt teljesíti. Vállalását túlteljesítette, meri öl és fél nappal előljár tervének teljesítésében. Teleki István lapgépszedő vállalása az volt, hogy négy nappal előbb teljesíti tervét. A február 20-i kiértékelés szerint. 15 napos előnyt ért el a tervteljesitésben. A kötészetben Székely Károlyné három nap előnyt ajánlott fel. ezzel 6zemben nyolc nappal előljár tervének teljesítésében. Kopasz Sándorné a kötészet dolgozója megígérte, hogy első negyedévi tervét négy nappal a határidő előtt teljesíti, 6 ma már 17 napos előnyt szerzett a férvteljesitésbem Minden nap új győzelmek születnek a szegedi üzemekben Rákosi elvtárs születésnapjának tiszteletére. A dolgozók hatalmas munkalendülettel teljesítik vállalásaikat, Ezt a munkalendületet Rákosi elvtárs iránt érzett soha el nem múló szeretet adja nekik, s jó munkájukkal, a leiajánlások teljesítésével. túlteljesítésével biztosítják ötéves tervünk döntő éve tervé' nek teljesítését A% Olasz Szocialista Párt Központi Bizottsága összefogásra hívja fel a kterikalizmassal szembenálló politikai erőket A legközelebbi községi választásokon a Szocialista Párt egybekapcsolja listáit a Kommunista Párttal Róma (MTI). Az Olasz Szoeiar lista Párt központi bizottságának háromnapos ülésén Pielro Nenni fő. ilkár jelentésében hangsúlyozta, hogy az olaszországi demokratikus erőknek meg kell akadúlyozniok a tavasszal megtartandó közép- és déloíaszországi községi választások elhalasztását. Nenni megállapította, hogy most — egy évvel a legközelebbi általános választások elölt .— a kormánypárti tömb és maiga a Kereszténydemokrata Párt is a szétesésnek olyan előrehaladott stádiumában van, hogy egységes akcióra nem képes. Ebben a helyzelben — folytatta — a klérus szükségét 'rezte araiak, hogy az Actio Calhoi liea útján közvetlenül beavatkozzék a politikai éleibe. Nenni ezután rámulatott, hogy az Olaszországot fenyegető jobboldali veszély a Kereszténydemokrata Pariból indul kl. Ezt a pártot — mondotta — a mögötte álló monopoltőkéa és nagybirtokos csoportok az Actio Catholica támogatásával olyan „politikai megoldás" felé sodorják, mint amilyet Portugáliában S a'szar létesített. A továbbiakban hangoztatta, hogy az Olasz Szocialista Pártnak támogatnia kell a Szociáldemokrata Párt azon tagjait, aikik nem hajlandók a Kereszténydemokrata Párttal választási szövetséget kötni. Kijelentette: a legközelebbi községi és általános választásokon meg kell szilárdítani a Szocialista Párt és az Olasz Kommunista Párt szoros akcióegységét. A központi bizottság hétfői ülésén határozati javaslatot fogadták el, mely megállapítja, hogy Nyugat-Németország felfegy. vérzésé és a nyugateurópai országok fokozódó gazdasági válsága mind jobban bizonyítja az atlanti politika belső ellentmondásait. Ez a körülmény kihat olyan mozgalmakra, pártokra és csoportokra is, amelyeknek „hithű" atlanti magatartása eddig miniden vitán felül állolt. Olaszország — állapítja meg a határozati javaslat — gyenge láncszeme az „atlanti felvonulásnak". A továbbiakban a határozati javaslat felhívja a figyelmet arra. hogy az olaisz kormány — mivel törvényes eszközökkel nem képes megtörni a dolgozók harci szellemét — egyre inkább jobbfelé tolódva tekintélyuralom létrehozására törekszik. , A jövő cvben tartandó általános választásokital kapcsolatban az Olaisz Szocialista Párt központi bizottsága az arányosságon alapuló választói rendszer módosítása ellen foglal állást. A párt a legközelebbi községi választásokon egybekapcsolja listáit az Olasz Kommunista Párt és minden olyan politikai csoport listájává), amely felismeri annak sürgős szükségét, hogy a népi erők vegyék át az olasz községek és tartományok igazgatását. A központi bizottság álláspontja szerint ebbe az erőcsoportosulásba be kell vonni azokat a szociáldemokratákat, liberálisokat és köztársaságiakat is, akiket nyugtalanítanak a klerikalizmus és a szélsőjobboldali erók megmozdulásai. Az említett politikai erők közölf a Szocialista Párt olyan megállapodást javasolt, amely az egyes csoportok önállóságát nem érinti. A párl központi bizottsága ebben b.z érlelőmben felhívja a klcrikalizmus. sal szembenálló demokratikus erőket. kezdjenek a kereszténydemokrata jobboldal ellen közös offenzívát és az általános választásokon akadályozzák meg olyan választójogi rendszer alkalmazását, amely lehetőséget adna a választás eredményeinek meghamisítására.