Délmagyarország, 1952. január (8. évfolyam, 1-25. szám)
1952-01-27 / 22. szám
HUSÖ AZ ÚJSZEGEDI KENDERSZÖVŐ A KENDERVÁLLALATOK KÖZÖTTI NÉGYESVERSENYBEN A KINAI KÖZPONTI NÉPI KORMÁNY KÜLÜGYMINISZTÉRIUMÁNAK NYILATKOZATA A KINAI NÉPKÖZTÁRSASÁG ELLENI ANGOL PROVOKÁCIÓKRÓL N GR A D íffl VIII. ÉVF. 22. SZÁM ÁRA 50 FILLÉR ZOTTS riifei VASAKNAP, 1952. JANUÁR 27. EREDMÉNYES MUNKÁT A TERMELŐSZÖVETKEZETEK ÉS GÉPÁLLOMÁSOK ÉLENJÁRÓ DOLGOZÓI MEGYEI TANÁCSKOZÁSÁNAK A termelőszövetkezeti mozgalom Csongrád megyében is győzelmes utat tett meg. Minden közeégben és városban nagy földtáblák hirdetik: gyökeret vert nálunk is, Csongrád megyében a föld korszerü, fejlett technikával, tudományos módszerekkel való megművelésének egyedüli módja, a nagyüzemi gazdálkodás. És ez a biztos talajba kapaszkodó gyökér nap, mint nap új hajtásoitat táplál; mind nagyobb és nagyobb eredmények, mind több éa több egyéni parasztot győznek meg a tények erejével. Megyénk területén a termelőszövetkezeti csoportok szánul mintegy 2 év alatt két és fél. szeresére, taglétszámuk nyolcszorosára, földterületük pedig háromszorosára emelkedett. Feltartóztathatatlanul növekszik az új út követői, nek a száma. Az eredményekben azonban nem. csak jót, sorozatos győzelmeket láthatunk. Az eredményei; vizsgálata igen élesen veti fel azokat az árnyoldalakat, amelyeket, ha sikerült volna elkerülnünk, még nagyobb, még fényesebb eredményekről számolhatnánk most be. A termelőszövetkezetek számszerű növekedésével nem haladt párhuzamosan a munkaszervezet fejlődése. A termelőszövetkezetek éa gép. állomások élenjáró dolgozóinak országos tanácskozása megmutatta, hogy még mennyi a hiányosság, a javítanivaló termelő. szövetkezeteink éleiében. S a ma tartandó megyei tanácskozáson az lesz a feladat, hogy az országos tanácskozás felhívásának alapján meg vizsgáljuk megyénk termelőszövetkezet: inek munkáját, utat szabjunk az országos tanácskozáson elhangzott javaslatok figyelembevételével a további szervezeti és politikai megerősödéshez. A vezelők, a gépállomások és termelőszövetkezetek vezetói, legjobb dolgozói tanács, kozmk a helyes munkaszervezet kialakításáról. a munkafegyelem megszilárdításáról, a termelőszövetkezetek fejlesztéséről. Számtalan példa bizonyítja tavalyról, hogy mit jelent a szövetkezet fejlesztése, jövedelmezősége és ezzel együtt a tagok jövedelme szempontjából a helyes munkaszervezés, amelyet a szilárd vezetéssel lehet megvalósítani. A szentesi „Felszabadulás" ma a megye egyik log. jobb termelőszövetkezete, annak ellenére, hogy két évvel ezelőtt még a hátulkullogok sorában volt. Ma a termelőszövetkezeti tagoknak lénye, gesen több árujuk van, mint a környékbeli egyéni gazdáknak. Rizsből, cukorból, olajból, búzából ós tejtermékekből jelentós feleslegük van. A Keller.család például, akik a mull évben 964 munkaegységet 1eljesí!elt«k, hat zsák cukrot vitt haza a szövetkezetből. S mind<*t a szilárd vezetéssel kialakított helyes munkaszervezésiéi érték el a szövetkezeiben. Idejében felléplek a fegyelem-lázi lók ellen s felelősségre vonlak őket. A jó munkaszervezés tette erőssé a földeáki Dózsa-ter. melöszövelkezetet is. A mult évben megalakították az állandó brigádokat és munkacsapatokat, a tagok felelősséget vállallak a rájuk'bízott munkáért. Az eredmény? Gazdag eredménnyel zárták az évet: 20 holdon 9 és fóámázsás átlag gyapot, termést takarítottak be, amely mennyiségben országos jelentőségű, minőségben pedig a megyében a legjobb volt. AT irdezek olyan eleven, élő péidák, amelyek a szöveikezeti (gazdálkodás fölényének biztosításán kívül megmulatják, hogyan ketl a. termelőszövetkezeteknek dolgoz, niok. Hogyan kell dolgozni, hogy ezt az évet még gazdagabb eredményekkel zárhassák le. A tanács, kozúson résztvevő gépállomások vezetői. legjobb dolgozói szintén ilyen kérdésekkel foglalkoznak. Hogyan szilárdítják meg ők is még jobban a vezetést, a munkafegyelmet, hogy még hathatósabb segítséget tudjanak nyuj'ani a szövetkezed gazdálkodás fejlesztésében, a mezőgazdaság szocialista átszervezésében. Az ő minőségi munkájuk nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a ter. melőszöveikezetek ebben az évben még tovább fokozhassák termésáffcaigaikat s ezáltal még jobban meg. ftrősödjenek. u Mindkét részről — a termelőszövetkezetek és gépállomások részéről —alapos megtárgyalásra kell, hogy kerüljön a munkafegyelem! megjavítása. Sak termelőszövetkezetben azért nem tudták elvégezni időben a mezőgazdasági munkákat s azért maradt kapálatlanul, gázosán a föld a tavaszi munkák során és késett sokhelyen az aratás, pergett a szem, mert a tagok egyrésze, felrúgva a termelőszövetkezet munkaszervezetét, a kulákokhoz járt el dolgozni, vagy napokig minden ok nélkül a piacra járlak S ennél a kérdésnél meg kell tárgyalni, hogy a járási mezőgazdasági osztályok vájjon milyen szakirányítási adlak a termelőszövetkezeteknek. A hód. mezővásárhelyi tanács mezőgazdasági osztálya is elnézte, hogy a vá. sárhelyi termelőszövetkezetek lemaradlak a tavaszi növényápolási munkálatokban s nem tett semmit, hogy segítségével ezt az elmaradást behozzák. Ugyanez vonatkozik a szegedi járási mezőgazdasági osztályra is. A gépállomások őszi tervteljesítésén is sokesetben — és mondhatjuk: minden esetben — azért eseti csorba, mert jó néhány traktorista hanyagul bánt gépével, önkényesen eltávozott munkahelyéről és sorozatos fegyelmezetlenségével gátolta a tervteljesítés sikerét. A megyei tanács gépállomás csoportja is hozzá, járult ezekhez a lazaságokhoz. Elhanyagolták a gépállomásokon a politikai munkát, az oktatást, nem gondoskodtak a politikai nevelésről, ezért történt az meg hogy különö. sen a nyári cséplések ideje alatt sokszor egész napokat állták a cséplőgépek, mert rosszul javították ki őket. Most az a feladat, hogy a megyei tanács gépállomás csoportja hathatósabb segítséget nyújtson a gépállomásoknak a polilikai munka megjavításában. Megszervezzék minden gépállomáson a téli politikai és ezakmai oktatást, a gépek jó és gondos kijavításával készüljenek fel a tavaszi és a későbbi mező. gazdasági munkálatokra és hcvgy megszilárdítsák a munkafegyelmet. Az országos tanácskozás óta javult a munka, a munkafegyelem, mind a termelőszövetkezetiben, mind a gépállomásokon. A szegvári Gor. kij-termelőszövetkezetben mintegy 60-an dolgoznál; rendszeresen, akik azelőtt csak hébe-hóba jártak el dolgozni. A kiszombori Petőfi-termelőszövetkezetben 7 feketézőt zártak ki a tagok sorából s itt is mintegy 60.an dolgoznak ismét rendesen. Javult a munkaiegyelem a batidai gépállomáson is, ahol Palócz Sándor traktorista^ sorozatos fegyelmezetlensége „miatt halhónapi javító-nevelő munkára ítélték. A mostani megyei tanácskozásnak az a feladata, hogy meghatározza, hogyan szilárdíthatjuk meg még job. ban a munkafegyelmet. A megyei tanácskozás után még szélesebb kör. ben keli elterjeszteni azt a közhangulatot, amely elítéli, kiközösíti a munkafegyelem megsértőit, még jobban átérezteti, hogy a lógás, a fegyelmezetlenség szégyen és gyalázat. A megyei tanácskozást közvet** lenül a termelőszövetkezetei; ezévi termelési tervének elkészítése előtt tartják meg. A tanácskozás módot ad arra, hogy az országos tanácskozás felhívásának megvilátása során az itt felmerült javaslatokat és szempontokait eredményesen használják fel termelőszövetke. zeteink eziévi munkájuk megszervezésében, mindenekelőtt jó javaslatokat és szempontokat kapjanak állattenyésztés kiterjesztéséhez, a minőségi állattenyésztésre való áttéréshez. Az országos tanácskozás is megállapította, hogy termelőszövetkezeteinkben nem használják ki azokat a lehetőségeket, amelyeket a minőségi állattenyésztés, az állatállomány növelése nyújt számukra. Most a tanácskozáson ezt a kérdési is meg kell tárgyalnunk; hogyan ludjuk a legrövidebb időn belül megvalósítani minden termelőszövetkezetben és III. típusú termelőcsoportban együttesen a szarvasmarha-, sertés- és baromfitelepekel. Mert csak ez a három tenyésztési ág együttvéve tudja biztosítani, hogy a termelőszövetkezet tagjai va. lóban jómódúakká váljanak, semmiben se szenvedjen©!; hiányt és hogy a termelőszövetkezet könnyen, minden fennakadás nélkül tudja teljesíteni az állammal szembeni kötelességét. Nálunk, Csongrád megyében is el kell érni, hogy a termelőszövetkezetekben minden 10 katasztrális holdra legalább egy szarvasmarha és minden 16 katasztrális hold földterületre szintén legalább egy koca jusson. De meg kell szervezni minden termelőcío. portban, az I. típusú tszcsben is a közös hizlaldát. Mindezek együttvéve biztosítják a termelőszövetkezetek további gazdagodását, t/ zzel a kérdéssel egyidőben fel J-J kell vetnünk az egynéhány termielőcsoportban megmutatkozó szekfáns magatartás kérdéséi. A szektáns magatartás különösen azokban a termelőszövetkezetekben mutatkozik meg, amelyek az elmult években sokat fejlődtek és ebben az évben kimagasló eredményeket értek el. A makói József Altiiatérmelősaövelkezelben a mult év. ben kimagasló eredményeket érlek el a tagok egyénenként is. Szabó József a feleségével együtt dolgozott a termelőszövetkezetben, mintegy egy év ót®. Az egy év alatt 7400 forintért házat vettek, ezenkívül vá. gátollak egy kerékpárt, rádiót, 1200 forintért télikabátot és kaplak a többi természetbeni és pénzbeni jáÁtadták a minisztertanácsi vándorsássiót a Textilkombinát és a Sertéshíslaló dolgosóinak Szombaton délután ünne; keretek között adták át a Textilkombinát dolgozóirak a minisztertanács vándorzászlaját. Kiss Árpád elvtárs, könnyűipari miniszter nagy beszédben értékelte ki az üzem dolgozóinak munkáját, méltatta az eddig elért eredményeket s rámulatott a feladatokra, melyeket az 1952-es döntő tervévben meg kell oldani a Textílkombinűt dolgozóinak. A minisztertanácsi vándorzászló átvétele után közel kétszáz dolgozó kapott nagyösszegű pénz. juta.imaf, egyrészt abból a 60 000 forintból, amelyet a vándorzászlóval együtt kaptak, másrészt pedig az igazgatói alapból. A lelkeshangulotú ünnepi gyűlésen megfogadták a Textiikombinát dolgozód, hogy a jövőben még nagyobb eredményeiket érnek el, az lesz a célkitűzésük, hogy harmadszor is elnyerjék a büszke kitüntetést. Hasonló lelkes hangulatban vet. ték át a minisztertanács vándorzászlaját az élelmezési iparban első helyet elnyert üzem, a Szegedi Serféshízlaló dolgozói. Az MSZT-székház nagyterme régen öltölt ilyen ünnepi díszt mint ezen a napon. Az emelvényt vörös és fehér drapériák fogiák körül, amelyről Lenin, Sztálin és Rákosi olvtára képe mosolygott az érke. zókre. A Serléshízlaló valamennyi dolgozója réezlvett az ünnepségen. Kopasz György párttitkár elvtárs megnyitó szavai u'ián Biczó György elvtárs, a Szegedi Pártbizottság nevében köszöntötte a megjelenteket, majd Kovács Imre begyűjtés* miniszterhelyettes mondott beszédet. Méltatta a Sertéshizlalda dolgozóinál!; eddiig elért eredményeit, ugyanakkor rámutatott az 1952. év fokozottabb feladataira. Kovács Imre elvtárs az ünnepség végén közel 30.000 forint pénzjutalmat és nyolc Sztahanovista kitüntetést oszlott ki a legkiválóbb dolgozóiknak. Az ünnepi gyűlések lapzártakor még tartottak, így a részletes beszámolót lapunk keddi számában közöljük. R „Termeli ma többet, mini tegnap"-mozga!om segítségével még több szenei adunk népgazdaságunknak A legjobb magyar bányászok értekezletének távirata Rákosi elvtárshoz Szombaton a Bányász Szakszervezetben összegyűltek a magyar szénbányák legjobb szfahánovislái. frontmesterei és csapatvezetői, hogy megtárgyalják Loy Árpád alberttelepi sztahánovlsta froötmeater mozgalmával, a „termelj ma többet, mint tegnap" mozgalom elterjesztésével kapcsolatos feladatoka Loy elvtár3 előadása után számos felszólalás hangzott el, majd az étrekezlet résztvevői egyhangú lel. kesedéssel táviratot intéztek népünk szeretett vezéréhez, Rákosi elvtárshoz. A távirat a következőképpen hangzik: „Drága Rákosi Elvtárs! A frontmesterek, csapatvezetők, sztahanovisták január 26-i értekezletén megtárgyaltuk a szénbányászat Időszerű kérdéseit, elkövetke zendő feladatainkat és meghallgattuk Loy Árpád albertfetepl sztahanovista frantmester beszámolóját munkamódszeréről, amellyel sikerre viszi bányájában az általa elindítóit „termelj ma többet, mint tegnap!" mozgalmat. Nagy lelkesedéssel határoztuk el. hogy csatlakozunk a mozgalomhoz és megfogadtuk, hogy szereteti ve zériink és tanítónk, Rákosi elvtárs születésnapját minden eddiginél kiválóbb teljesítményekkel ünnepel, jük. Biztosak vagyunk abban, hogy az új mozgalom kiszélesítésével, munkánk megjavításával még jobban ki tudjuk fejezni hálánkat és szeretetünket Rákosi elvtárs iránt, még több szenet tudunk adni népgazdaságunknak. Frontmesterek, csapatvezetők ég sztahanovisták értekezlete." Rákosi Mátyás elvtárs távirata a Leawyel Munkáspárt megalapításának tizedik évfordulója alkalmából A Lengyel Egyesült MunkáSpá rt Központi Bizottságának. Kedves Elvtársak! A Magyar Dolgozók Pártja nev Lengyel Egyesüli Munkáspártot és Lengyel Munkáspárt megalapításána A Lengyel Munkáspárt hősies lók ellen, valamint a felszabadulás országépítő munkája joggal tölti cl Munkáspárt minden tagját, minden A Lengyel Egyesült Mnnkáspár a szocializmus építése és a béke RÍ Forró kommunista Üdvözlettel VaíSÓ ében szívből üdvözü'jüb a testvéri az egész lengyel éirgozó népet a k 10. évfordu'ója a'kalmából. küzdelme a hitleri fasiszta megszól, ntánl években kifejtett hatalmas büszkeséggel a Lengyel Egyesüli lengyel dolgozói. Inak újabb nagy sikereket kívánunk egőrzésc terén. A Magyar Dolgozók Parija Központi Vezetősége RÁKOSI MÁTYÁS randóságon kívül 32 mázsa búzát' Ann/ak ellenére, hogy a tagok ilyen jó eredményt értek el. a kívülállók' felé letagadják eredményeiket, iU tetve nem szívesen beszélnek róla. Nem szívesen beszélnek az egyéniekkel a földeáki Dózsa-termelőszövetkezetben, de még a szentesi Felszzlbadalás-termelőszövetkezetbea sem. Különösen a csongrádi és a szentesi járás termclőszövelkezetei. ben mutatkozik meg ez a befeléfordulás. Nem kell elfelejtenünk Rákosi elvtáis mondását, hogy a tcrmelöszöveikezel csak akkor /esa életképes, akkor fejlődhet bizloJtt-itf ha tagjai között minél főbb közép-t parasztot számlálnak. Azok a termelőszövetkezetek tehát, akik el. zárkóznál; a kívülállóktól és külö. nősen a középparasztoklói saját termelőszövetkezelük a'att fűrészelik az ágat, egyenes akadályozójává válnak a termelőszövetkezeti mozgalom fejlődésénei;. Különösen irányt kell venni a középparasztok megnyerésére továbbra is, akiknek évtizedes szaktudása sokat jelent a termelőszövetkezetek számára. Meg kell valósílani, hogy a termelőszövetkezeteken belül is a becsüleles, jó szaktudású középparasztok beke. rüljenek a vezetésbe. Cok feladat álj tehát ebben aiZ ^ évben a termelőszövetkezeteink előtt, amelyeket jó alaposari meg kell tárgyalni a megyei tanácskozáson. Ki kell térni a megyei tanácskozáson annak a megtárgya. lására is, hogy hogyan biztosítsa a termelőszövetkezet, hogy idejében hozzákezdhessen a rohamosan kö. zelgő tavaszi munkálatok elvégzésé-, hez. Erre a gépállomásoknak is készülniük kell a gépek minőségi kijavításával. Az évi termelési terv elkészítésével párhuzamosan már konkrét intézkedéseiket kell arra tenni, hogy egy hónap múlva erő, teljesen megindulhassanak a tavaszi munkálalok. Jó javaslatokkal kell elősegíteni a megyei tanácskozáson, hogy a termelőszövetkezetekben a legkorábban, a legalkalmasabb időben kerüljenek a tavaszi magvak a földbe, biztosítva legyen, hogy a tavaszi növényápolási munkákat minden fennakadás nélkül el ludják végezni. A megyei tanácskozáson a terme, lőszövetkezeték é.s gépállomások legjobb vezetői, tagjobb dolgozói mondják majd el, hogy mii végeztek eddig, hogyan látják a legjobban_ megvalósíthatónak fitt országos tanácskozás felhívását és a megyéi tanácskozáson felmerüli javaslatokat és szempontokat. A legjobb dalgozók kövelelik majd, hogy mindet nütt vonják felelősségre mindazokat, akik nem hajtják végre az országos határozatokat és rendelője, ket, büntessék meg azokat, akik hanyag munkájukkal gátolják a ter. melöszövelkezeli mozgalom fejlesztését, a termelőszövetkezetek megerősítését. Alaposan megvitatják, a pártszervezetek feladatait a termelőszövetkezetek megerősítésében. A leTfnelősaövetkczet csak akkor tud jó munkál végezni, ha nem támaszkodik a rendeletek és határozatok mechanikus végrehajtására, hanem a pártszervezetek alátámasztják a rendeletek végrehajtását, a megfe. lelő politikai nevelőmunkával. Csak akkor Inának a termelöszövelkeze. tele ebben az évben még kimagasló eredményi elérni, ha a pártszervezetek minden termelőszövetkezetben megszervezik a tagok téli politikai oktatását, ha a pártszervezetek rendszercsen ellenőrzik a termelési tervek teljesítését, az dUctmi kötelezettségek teljesítését. Az egész termelőszövetkezet tagságának éretnie kéli, hogy a szövetkezét jó munkája most a legdöntőbb láncszem á itta. zögazdáság szocialista szervezésében és hogy ezt valóbán átérezzék a szőve!kezet tagjai, Szükséges, hovy á párttagok járjanak elől jó pél-'á. val, minden brigádban. minden munkacsapatban példamutató ueve lök dolgozzanak. ^ tanácskozás résztvevőinek Jő munkája fonto9 kiinduló, pontja lesz a csongrádmegyei termelőszövetkezetek fejlődésének Ve. zesse siker a megyei tanácskozás munkáját, hogy gépállomásaink és termelőszövetkezeteink szociai izmust építő munkája ebben az évben még jobban gyümölcsözzék a sr.o. cialisla mezőgazdaság szervezésében.