Délmagyarország, 1951. december (7. évfolyam, 280-304. szám)

1951-12-16 / 293. szám

YASÁRNAP, 1951. DECEMBER 19. 3 A SZEGEDI KENDERFONÓGYÁR LOLGOZÓI RÉSZLETEIBEN IS TELJESI1IK A TERYET A terv teljesítése harci feladat, szocializmusunk építésének döntő kérdése. Hazánk fejlődése és meg­erősödése. dolgozó népünk életszín­vonalának emelkedése mind a terv­teljesítéstől függ, attól, hogy dol­gozóink hogyan állják meg helyü­ket a termelési csatában, ötéves (ervünk hazánk iparosításának, a szocializmus építésének, a békének a terve. Ennek a tervnek minden­egyes részletét teljesíteni kell! Ez­ért számít mindenegyes megtakarí­tott nap. minden túlteljesítés győze. lemnek, ezért jelenlenek diadalt a tervek teljesítéséről szóló jelenté­sek. A Szegedi Kenderfonógyár már több héttel ezelőtt jelentette, hogy dolgozói befejezték globálisan évi (ervüket. Mindenki osztatlan öröm­mel fogadia ezt a híradást, hiszen a Kenderfonógyár dolgozóinak ered. mónye az egész munkásosztály győ­zelme is. Jeleniős a globális terv­veljesítés, de még jelentősebb akkor, ha részleteiben is megtörtént a tér­iéi jesí lós. Az, hogy egy üzem részleteiben is teljesítette lervét, azt jelenti, hogy tervszerű, alapos munka folyik, nincsenek le­maradó üzemrészek, minden elő. irányzatának megfelelt a gyár, nem maradt adósa dolgozó népünk áFamána.k semilyen területén sem. Ezt mutatja a Szegedi Kenderfo­nógyárban is az értékelés. Ha_ néz­zük a minőségi tervet, azt látjuk, bős az, hogy megfelelő, jó minősé­gű árut küldenek-e, vagy sem! Külön kell szólni az exporteiőinjnyzat teljesítéséről is. Erőnket és fejlődé­sünkel nem utolsó sorban azon ké­résziül is mérik külföldön, hogy miiyenek az cxporiáll áruk, megér­keznek.e idejében és kellő mennyi­ségben. A gyár do'gozói itt is helyt­álltai?! Fe.ismerték az exportszállí­tás nagy jelentpségél. Megérlelték, hogy a magyar áru minősége fok­mérője munkásosztályunk, álla. munk erejének. Ennek a szellemié­ben dolgoztak s december 24-re minden exportárut leszállítanak, ha. fonló elismert minőségben, mint ed­dig! A Szegedi Kenderfonógyár dolgozói is azok közé tartoznak te­hát, akik elismerést — értékes va­.ulál szereznek népi demokráciánk­nak. Fontos része miég a terviéi jesí tési. niek az áruforgalmi terv betartása. Vágjon eleget tettek-e en­nek az üzem dolgozói? Ha egy gyár késedelmesen szál­lít nem torija be a határidőket, nem szállílja le idejében a kellő meny. nyiséget, kötbért köteles fizetni. Ha valaki megtekintené a Szegedi Ken­derfonógyár elszámolásait, láthatná, hogy egész esztendőben egy fillér hogy ezen a területen'is helytálltak kötbért sem fizetett az üzem. Tehát az üzem dolgozói. Az üzem állal a jól megszervezelt munkával, pon. lossággaii, fegyelmezettséggel elér­ték a kenderfonógyár dolgozói, hogy azt is büszkén elmondhatják: „Betartottuk az áruszállítási és ha:. leszállított áruk egy esetben sem maradlak alatta az előírt minőség, nek, az átvevő üzemel? reklamációt nem nyújtottak be Ezzel a Ken derfonógyár dolgozói segítették a táridős terveket is". Ennek a jelen­löbbi üzemeket, hiszen nem közöm- tőségéről sem ke,11 sokat beszélni, hiszen nyilvánvaló, hogy a határ, idők betartása, a megrendelt anya­gok kellő mennyiségben való le­szállítása elősegíti az üzemmel kap­csolatban lévő vállalatok tervszerű munkáját, tervteljesítését — ezen keresztül népgazdaságunk erősödé, sét. A globális tervteljesítés mellett fontos szerepe van még az úgyne­vezett választéki tervnek. A választéki terv azt jelenti, hogy egy üzemnek teljesítenie kell a köz. vetlen felettes szerve állal meghatá­rozott gyártási programmot, mely tartalmazza az egyes cikkekből elő­állítandó mennyiségei. Ezt is jól betartották a Szegedi Kenderfonó­gyár dolgozói, mert tervízerűségi százalékuk 97.4, s iit meg kell je­gyezni, hogy ez a szám 100 száza­lóknál nagyobb nem lehet, tehát az üzem dolgozói csaknem maradékta­lanul teljesítették ezt a feladatot s ezen a téren is a legjobb üzemek sorába kerültél?. Mindezek a tények azt mutatják, hogy a Szegedi Keraterfonógyár dolgozói alapos munkát végeztek, Nemesek globálisan teljesítették tervüket, hanem maradéktalanul megfelellek a részlelfe'adatoknak is. Ezzel a munkájukkal jól álltak őrt a szocializmus építésének és a békéért vívott küzdelemnek a rá­jukeső szakaszán s néldál mutattak más üzemek dolgozómak is. A fel­adat most a Szegedi Kenderfonó­gyár dolgozói előtt az, hogy ezt a lendületet és tervszerű jó munkát továbbra is megtartsák. eddigi eredményeikhez méltóan küzdj enek még nagyobb sikereik, termelési győzelmek eléréséért! Határidő-napló Az üzemek egész sora fejezte be eddig 1951. évi tervét és valameny. nyi üzemben azért folyik a harc, verseny, hogy minél előbb követ­hessék ezeknek az élenjáró üzemek, nek a példáját, minél előbb jelent­hessék, hogy ők ís befejezték ter­vüket. A dolgozók vállalásai alap­ján valamennyi üzem fogadalmat tett Rákosi elvtársnak. "»*ndalma­!>an megjelölte a terv^r>v*w5s idő. pontját ts. Azok az üzemek, ame. lyek már befejezték a tervek, szin­te kivétel nélkül a megígért idő. pontnál előbb vállot'ták be adott szavukat Ezeket az üzemeket kö­vessék a többiek, példájuk lelke, sítse őket a vállalás túlteljesltéséra. Ahol már befejezték az éri lerTet Tóbiás-féle Vasöntöde október 25_én; Szegedi Géokocsiköz'eikedési Vá'lalat november 2-án; Varga Kötélgyár november (5-án Tápéi Folyamszabályozó Vállalat november 7-én; Nagylaki Kenderfonógyár november 21-én; Szegedi Kenderfonógyár november 24-én; Szegedi Betéped november 30_án; Szegedi MÁVAUT Kirendeltség november 30_án; Ujszegedl Kenderszövőgyár december tO-én; Teherautó Fuvarozási Vállala't december 10-én; Szegvári Kendergyár december 10-én; Szegedi Textil-kombinát december 11-én; Szegcdi Cipőgyár december 13_án; Délmagyarország Nyomda december 15-én; Ahol közeledik a vállalás határideje A vállalás határideje December 21 December 21 December 21 December 21 December 24 Dccemher 25 December 29 December 31 December 31 Az üzem neve Szőrme, és Bőrrohűgyár AVESZ Szegedi Vlllnmcsvnsiit Erőmű DÉMA Cipőgyár Gázgyár Ruhagvár Szegcdi .Tutngyár Szegedi Késáru gyár Hány nap van még hátra a teljesítésig? 5 5 5 5 R 9 13 15 15 Ahol nem váltották be az adott szót LEVELEZŐINK ÍRJÁK A TERV SIKERÉÉRT FOLYÓ HARCRÓL A Szegedi MÁV Felépítmény és Vasanyagjavító Vállalat do'gozói sikerrel fejezték be a Megyei Pártértekezlet tiszteletére tartott „becsület műszak"-ot Üzemünk dolgozói december ll.én „becsület-műszakot" tartottak a Megyei Pártértekezlet tiszteletére. Dolgozóink becsületesen is min­den tudásuk teljes latbavetésével járultck hozzá, hogy a ,,becsület, műszak" nevéhez méltóan sikerül­jön is. Dicséret illeti meg a pályames lerí hajtókaműhely 6 dolgozóját, Varga Istvánt, Temesvári Sándor', Halmos Istvánt, Bartók Mihályt, Meggy esi József vili. hegesztő és Kocs.s Sándor csoport vezetőt, akik Sztálin elvtárs 72. születésnapjára vállaltál?, hogy ezévi tervüket de­cember 21.re befejez ;k és decem­ber 11-re már be is fejezték. A „becsület-műszak" legjobbjá­nak a kovácsműhely dolgozóit kell tekintenünk, mert valamennyi tag ja; Bar;a Ferenc 271, Fodor Fe­renc '271, Mucsi István Szelei Já­nos, Kovács Sándor és Nagy Sán. dor 223, Scmogyvári Vilmos és Nacsa Imre 213 százalékot értek el Külön dicséret illeti a kovácsimű. hely veterán csoportvezetőjét. Cson. ka Antalt, aki fáradtságot nem kí­mélve azon fáradozott, hogy cso portja a „becsület-műszak" ela.t kiváló teljesítménnyel köszöntse a Megyei Párt értekezletet. A következő legjobb eredménye­ket az öntöműhe'y dolgozói érték ej. Átlagos teljesítményük 180 szá. ralék. Egyénenként: Takács József, Csillag István, Kovács József, Eichinger Ferenc és brigádjuk ér­tek el kiváló eredményeket. Itit kü­lön meg kell emlékeznünk Pálfi Gyuláné és Kubai Lászlóról, akik rövid pár hete dolgoznak az öntő­műhelyben, mint szakmunkások és már is jól beilleszkedtek ez új munkaikörbe, 135 százalékos ered­ményi értek el. Dolgozóink most már a hétköz­napok gyakor'atában érzik és lát­ják, milyen hatalmas jelentősége van annak az intézkedésnek, me­lyet pártunk kezdeményezésére hozott kormányzatunk. Nem kell többé jegyekkel bajlódni, nem keil azt kérdezni az üzletekben, hogy vájjon kanható.e ez, vagy amaz az árucikk. Mindezt dolgozótok foko­zott jó munkával köszönik meg pártunknak, Rákosi elvtársnak és kormányzatunknak. Ezt a szerető gondoskodást, min­den rendelkezésünkre álló eszköz zel igyekszünk meghálálni úgy, hogy nem elégszünk meg az eddig elért eredményeinkkel, nem ülünk rá babérjainkra, hanem arra törek­szünk, hogy mindég többet és job­bat adhassunk drága magyar ha­zánknak. Hibáink is vannak, nem tagad, juk. Vannak még egyesek, akik nem járnak rendszeresen az okta­tásra, vagy más rendezvények lá­togatása alól vonják ki magukat, vagy több esetben késnek el a munkából. Kóti István esztergályos, például több esetben késve jön « munkába. Igaz, ho-gy Vásárhelyen lakik, de ez nem mentség, mert több vonat áll a dolgozók rende'ke zésére és a nap bármelyik szaka­szában jöhetnek. De Kóti elvtárs talán úgy gondolja, ha nem ér be reggel 6 órára, majd bejön fél 8-ra. Ez nem helyes, mert mi lenne akkor, ha miniden dolgozó úgy jár­na munkába, ahogy neki tetszik. Mulasztásáért pénzbírsággal bün­tették meg Kóti elvtársat a több­szöri késése miatt. Katona Lajos A Délmagyarország levplezöje Az Újszeged: Rostkikészílő Vál­lalat vállalta, hogy évi tervét de­cember 15-re lefejezi. Ezt a válla­lást az üzem nem tudta teljesíteni. December 10 ig tervüket mennyi, ségbon 87 9 százalékra teljesítet­ték. A lemaradásnak oka az, hogy III. negyedévi tervük teljesítésé­ben annyira elmaradtak, hogy ezt az elmaradást még az utolsó két hónap kélségtelenül emelkedő ered­ményei sem tudták behozni. A Vajháti Rsmdergyár dolgozó, ugyancsak azt fogadták, hogy ter­vüket december 15.re befejezik. December 15-én azonban még csak 81-6 százalékos tervteljesftésné tartottak. A lemaradás oka az hogy tervük két műszakra szólt. / beruházások elhúzódása azonbr, nem adott módot arra, hogy a üzem két műszakban dolgozzék. A Kiskirálysági Kendergyár sz'r tén december 15 re akarta beff jezni tervét. Ebben az üzember december 10-én 89.1 százalékos tervtcsjesílésnél tartottak. Ma kezdődik Szegeden az MSZT kulfúrhél­Győzelmi jelentés a Szegedi Sertéshizlaldából Jelentem, a többi dolgozótársam nevében, hogy az Élüzem ván­dorzászló még mindég a mi kezünkben van. A hatalmas Élüzemjel­vény még mindég a Szegedi Sertéshízla'da épületét díszíti és hirdeti, liogy az üzem valamennyi dolgozója becsületesen és öntudatosan végzi el feladatát. Ezért a két kitüntetésért a harc napról-napra fo­í kozódik s - brigádok egymás után jelentik be, hogy Sztálin elvtárs születésnapjára telt vállalásukat idő előtt teljesítették és e nagy nap tiszteleiére újabb felajánlást tesznek. Dolgozótársaink tudják, hogy a vándorzsázlóért és az É'üzemjel. vény elnyeréséárt az ország valamennyi hizlaldái között folyik a harc. Ml viszont Ígérjük, hogy e két kilüntelés továbbra is a mi kezünk­ben marad és harcolunk, hogy egyre fokozódó munkánkkal és elért eredményeinkkel hozzájáruljunk ötéves tervünk mielőbbi sikeres befe. jezéséhez. OilHk Károly Szegedi Sertéshizlalda Déhnagyarorozág levelezője Kiemelkedő eredményeket értünk el az „MSZT-műszakban" ii Üzemünk dolgozói Pártunk út­mutatásával és irányításával de­cember 11-én befejezték évi ter­vüket. Ezzel is bebizonyították, hogy a békeharcból méltó mó­don kiveszik részüket. Hogy mennyire egységes vcitt egész üzemünk ebben a munkában, azt bizonyítja az is, hogv Új, még nagyobb eredmények elérésére Sztálin elvtárs születésnapja tisz­teletére, a Szovjetunió iránti sze­retetből egész üzemünk dolgo­zói 12-én MSZT.műszaürot tartot­tak. melyben a „C"-műszak ver­fenyre hívta ki az „A"- és „B"­műszakot. A versenyből az „A". müszak került ki győztesen 107.2 százalékos eredménnyel, mig a >,B"-műsz:k 105.4 százalékot, a „C"-műsziak pedig 104.4 százalé­kot ért el. Az előző napihoz ké­pest m'ndenütt emelkedtek a termelés eredményei. Az MSZT-nap termelésében kü­lönösen kitűnt Titd Gyuláné gyű­rű fonó ,,A"-műszakas 105.2, Ju­hász Mária „B"-műszakos 104.2 és Csermák Istvánné „C"-műszak 105 százalékos teljesítményével. A brigádok versenyéből a „C"­műszak keresztiorsózó brigádja került ki győztesen 118.6 szá­zalékkal. Jó eredményt ért el a ,,B"-műszak keresztorsózó bri­gádja 113.3 és a „C"-műszak kár­toló 110-2 százalékos eredménnyel. A többi üzemrészben is kiemel­kedő eredmények születtek. Az MSZT-mozgalmi munkában a ,.B"-műszak tűnik ki legjobban, különösen tagszervezés terén. Ezt bizonyítja az, hogy a kártoló, előfrnó és keresztiorsózó dolgozói mind MSZT-tag. Ugyanezt mond. hatjuk a javítóműhely dolgozói­ról is. Azonban a „C"-múszak is igyekszik, hogy utolérje a „B"-mű­szakoll Ebben a munkában egyé­nileg legjobban kitűnte:k Erdész Antal, Gyukin P'rcoka és Novotny Károly. A fenti eredmények mu­tatják, hogy Textilművek párt­tagjai ée pártonkívüli dolgozói egységesen harcolnak ötéves ter­vünk mielőbbi befejezéséért. Balasi Ilona . i .-Liii. _ Szegedi Textilművek December 21-én ünnepli az egész ország doCgozó népe felszabadítónk­nak, hazánk legjobb barátjának, békénk hatalmas oltalmazójának, Sztálin elvtársnak 72. születésnap­ját. Az egész ország dolgozó népe. így Szeged dolgozói is nagy lelke­sedéssel készülnek erre a napra. A Magyar Szovjet Társaság is mél. tőképpen akarja ünnepelni ezt a napot, mégpedig feladatainak jobb elvégzésével s a magyar-szovjet barátok táborának nagyarányú nö. vetésével. Ennek érdekében a Magyar­Szovjet Tárraság Szeged városi szervezete december 16-tól 22-ig kuHurhctet rendez. A kulturhét tar­tama alatt különböző megmozdu. lásainkat mind összekötjük a tag szervezéssel és „Uj Világ" előfize. lés-gyűjtéssé!, hogy szervezetünket ezzel is erősíteni tudjuk. A kulturhét megnyitója ma, va­sárnap délelőtt 10 órakor lesz az MSZT városi szervezet dísztermé­ben (Horváth Mihály-u. 3 sz.). Ünnepi beszédet Kortk József ne elvtársnő, a városi tanács oktatási és népművelési osztályának veze­tője mond, majd a szegedi rendőr, zenekar ad hangversenyt. Délután 5 órai kezdettel a Sze gedi Békezenokar két óra hosszá3 hangversenyt rendez. Műsorra tűzik a szovjet klasszikusok műveit, va. 1 Iamint szovjet és magyar népda'o. kat. Budasikin Orosz nyitányát, Sosztákovics. Iíacsaturján, Duna­jevszkij egy-egy művét. cA kuttűrhél mt'íjora Hétfőn délután 6 órai kezdettel a Szovjetunióban járt parasztkül­döttségünk egyik tagja, Veszelinov Mii ad in délsz'áv dolgozó paraszt tart beszámolót a Szovjetunióban szerzett tapasztalatairól és élmé­nyeiről. A beszámo'ót kultúrmű­sorral kapcsolják egybe. A műsort a Belváros IV. MSZT alapszerve zet adja. Kedden este 7 órai kezdettel a szegedi 1VJAV központi kulturcso. portja rendez egész estét betöltő műsort. Szerdán este 6 órai kezde tei a városi szervezet e'őadói termében könyvankét Gorelik „Sztá: in-díjas • című könyvéből. Az ankétot dr. Szabolcsi Gábor elvtárs vezeti. Csütörtökön es'e 7 órai kezdettel a „Szabadság" filmszínházban Sztálin elvtárs 72. születésnapjának tiszte'etére film díszbemutató az ..Eskü1' című hatalmas, magyarul beszélő szovjet filmalkotásból, me­lyet Sztálin-díj jaj tüntettek ki. A díszbemutatón műsort ad a Szegedi Rendőrzenekar. A város nagy tudományos könyv­tárai is felismerték a kuliurhéttel kapcsolatos feladataikat, a könyv­nek, a szoctalista építés egyik leg­nagyszerűbb fegyverének propagá lása terén. Az MTSZ székházban ezért az Egyetemi és Somogyi könyvtár, valamint a Technológiai könyvtár, az Állami Könyvier. jtesztő Vá Ua'at közreműködésévej az egész kulturhét időszakéra könyvkiállítást és künyvárusítást szervezett. A könyvkiánításon Sze. ged dolgozói Sztálin elvtárs művei­vel, a szovjet irodalom nagyszerű alkotásaival, a szovjet technikai irodalom magasrendűségével, a sztálini korszak tudományával és terveivel) kapcsolatos szakirodalom, mai, a leghíresebb szovjet szerzők magyarnyelvű műveivel ismerked­nek meg. A kiállítás külön foglal­kozik az élenjáró szovjet pedagó­gia eredményeinuk bemutatásával s ezzel is elősegíti remiink fiaiban az új szocia'ísta tudat kialakuló sát. A kiállítás a fyíten mindennap reggel 8-tól es'e 8 óráig van nyitva. 4 Koreai Közoonti Távirati Iroda kommentárja a fegyverszüneti tárgyalásokról Phenjan (Új Kína). A koreai Központi Távirati Iroda december 12-i kommentárjában megbélyegzi az amerikaiaknak a koreai fegyver­szüneti tárgyalások aktodályozá ára irányuló mesterkedéseit és a többi között megállapítja: — Tizenöt nap mult el azóta, hegy az albizottság megkezdte a napirend harmadik pontjának tár­gyalását. Az amerikai félnek a tár. gyalusokat akadályozó polilil?ája c® Korea elleni támadásra irányuló taikhoz. makacs szándéka azt eredményezte hogy még mindig nem jött 'léire megegyezés ebben a nr.p'rendi pon'. ban. A küldöttségünk által java. solt alap ve'ő elvek a leg-yagyobl mérfókbsn megfelelőek e napirend pont kiietágílő rendezésére. Az amerikaiak azonban makacsul -1­utasitják javaslatainkat és ragasz­kodnék küldőiIségünk számára elfo­gadhatatlan, észszerűden javasla.

Next

/
Oldalképek
Tartalom