Délmagyarország, 1951. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1951-10-12 / 238. szám
2 PÉNTEK, 1951. OKTÓBER «• A Központi Vezetőség határozata a pártvezetősége!! ujjáválasztásának végrehajtásáról A Központi Vezetőség határozatot hozott arról. hogyan kell végrehajtani a pártszervezeteinkben az J951- október 13. és 1952 január 20. között lezajló vezetőség, választásokat. Ezt a határozatot a „Pártépítés" ea> év október 10-i s/áma teljes egészében közölte. A Központi Vezetőségnek ez a határozata nagyjelentőségű pártokmány. amely intézkedik az évi beszámoló és vezetőségválasztó taggyűlések, pártértekezletek lefolytatásáról. A határozat végrehajtása biztosítja a politika] és szervezeti feltételeket ahhoz, hogy a választásokat teljes egészében a pártdemokrácia szellemében bonyolítsák le és azokon maradéktalanul érvényesülhessen a párt t agtág többségének akarata. A határozat módot nyújt, hogy a párttagság kezdeményező ereje és bírálata akadálytalanul kibontakozhassék és ugyanakkor figyelmeztet is « )tárt tag felelősségére. Tudatossá 'eszi minden kommunistában: személy szerint 5 is felelős azért, hogy a vezetőségválasztás a pártmunka megjavításának új kiindulópontja legyen, amely a pártszervezet megerősítését és ezen keresztül az ötéves terv gyorsabb megvalósítását eredményezi, Minden párttag és tagjelölt személy szerint felelős azért, hogy valóban a legjobbakat válasszák a vezetőségbe, akikre a párt, a dolgozó nép milliói nyugodtan rábízhatják a kommunista pártszervezetek, a szocializmusért és a békéért folytatott harc veze. tését egy-egy üzem, falu, hivatal, város stb, területén. A pártdemokrácia egyik alaptör. vénye jut kifejezésre a határozat legelső pontjában, amely kimondja: ,.Az alapszervezet vezetőségének beszámolója, valamint a vezetflség és a küldöttek megválasztása az alapszervezet taggyűlésén történik." A beszámoló és a választás nagy. fontosságú kérdéseiről az alapszervezet legfelső vezető szervének, a taggyű'éanek ke,! döntenie. A taggyűlésen résztvehet az alapszervezethez tartozó valamennyi párttag szavazati joggnl, valamennyi tagjelölt tanácskozási joggal. Résztvehetnek a felsőbb pári szervezetek megbízott képviselői is. A taggyűlés csak akkor határozatképes, ha a párttagság kétharmad résae jelen van. Ilyen módon maguk a párttagok és csakis ők, a pártszervezet gazdái dönthetnek arról, kiket választanak meg vezetőjüknek. A pórtélét demokratikus szelleme jut kifejezésre abban is, hogy a KV határozata nem csupán választásról, honom a vezetőcégek beszámolási kötelezettségéről is szól. A kommunista pártokban a vezetők kötelesek tevékenységükről a párttagságnak beszámolni, hogy a tag. ság véleményt mondhasson munkájukról. A beszámolónak foglalkoznia kell a pártélet minden lényeges, a párttagságot érdeklő részletével, hogy ezáltai bevonja a párt. tagokat a vezetés munkájába, A beszámolóban a vezetőség értékeli nz egész évi munka eredményeit, bírálja a hibákat és fogyatékosságokat. A beszámoló nemcsak a vezetőség munkájáról szól, hanem az egész párttagság tevékenységéről. Felveti, hogyan állta meg a helyét a pártszervezet, a párttagság a termelésben, a párt politikájának megvalósításáért, a dolgozó nép ügyéért, a nehézségekkel és az ellenséggel szemben vívott harcban. Név szerint is kiemeli a legjobbakat, nevükön nevezi a hibák elkövetőit és világosan megszabja a pártszervezet előtt álló feladatokat. A határozat kiemeli, hogy a fit. kári beszámoló a taggyűlés első napirendi pontja, amelyhez hozzátartozik „annak megvitatása és a határozati javaslat elfogadása". Ki. mondja, hogy <a jelö'és és a választás csak :» beszámo'ó feletti vita és a határozat elfogadása ulán történhet meg." A KV határozata ezzel is aláhúzza a beszámoló nagy jelentőségét. A jő beszámoló, amely felkelti a tagság érdeklődését, befolyásolja az egész taggyűlés menetét, aiapul szolgál a vitára és elősegíti, hogy a taggyűlés eleven és magasszinvonalú legyen. A párttagság feltadlata boev a tx>na&m<»iát réc*le= tekbemenőan megvitassa, feltárja a hiányosságokat, kifejtse véleményét a hibák kijavításáról. A beszámoló feletti vitában minden szavazati és tanácskozási joggal bíró párttag, Illetve tagjelölt fel. szólalhat és szabadon kifejtheti nézeteit a páriszervezet munkájáról, feladatairól. Ez a vita ég maga a beszámoló veti meg a pártszervezet egész további munkájának alapját. Ebben a munkában minden párttagnak részt kell vennie. A beszámoló n«gy fontosságára való tekintettel - és a pártszerű, kollektív vezetés elvét tiszteletben tartva — a KV határozata kimondja, hogy „az alapszervezet vezetőségének beszámolóját a vezetőség előzetesen tárgyalja meg." A határozat rendkívül alaposan foglalkozik a taggyűlés lefolytatásának szabályaival, rendjével, a választás technikai kérdéseivel is. Ez nem egyszerűen rendkívüli körültekintésből történik, hanem azért, mert ezeknek a kérdéseknek elsőrangú politikai jelentőségük van. A taggyűlés ügyrendjére, a szava, zés módjára vonatkozó intézkedések végrehajtása külön biztosítéka, alátámasztása a választás demokratizmusának. Ilyen intézkedése a határozatnak, hogy' a taggyűlés erre az alkalomra külön elnököt és jegyzőt választ. A tagság bizalmát bíró elnök vezeti a taggyűlést. Nagy politikai jelentőségű a 3—7 tagú jelölőbizottság megválasztása, ,,a vezetőségbe választandó tagok és a küldöttek jelölésére". — ,.A pártszervezet lelépő vezetősége — hangoztatja a határozat — jelöltlistát nem terjeszthet be. A jelölőbizottság a taggyűlés tanácskozása aiait állítja össze a vezei őségbe és a küldöttként javasoltak névsorát." Ez ftz intézkedés azt a célt szolgálja, hogy semmiféle klikk szel lem ne érvényesühessen a választásoknál és seními se csorbíthassa a taggyűlésnek azt a jogát, hogy a magaválasztotta jelölőbizottság javaslatai felett döntsön. A jelölőbizottságot a pártszervezet legtekintélyesebb, köztiszteletben és közszeretetben álló, legmegbízhatóbb tagjai közül választják ki a taggyűlés résztvevői. Azokat kell ebbe megválasztani, akik maguk Í9 példamutatóan kivették részüket a munkából, jól ismerik a pártszervezet aktivistáit, figyelembe veszik és tiszteletben tartják a párttagok, a dolgozó tömegek véleményét és ennek alapján a legjobbakat jelölik az új vezetőségbe. A jelölőbizottság tagjai itak Jól kelj ismerniük azokat, akiket jelölnek. A bizottság ej. nöke és tagjai közösen, nagy felelősségük tudatában állítsák össze a jelöllek névsorát és az elnök készüljön fel arra, hogy a párttagság előtt meg keh okolnia: miért az illető elvtársat javasolták a vezetőségbe és nem valaki mást. A taggyűlés elnöke a jelölés előtt köteles tájékoztatni a párttagságot arról, hánytagú vezetőséget választanak és hány küldöttet küldenek a felsőbb pártszerv pártértekezietére. „Az elnök a listán szereplő nevek sorrendjében, egyénenként, külön-külön bocsátja vitára a jelölő bizottság javaslatát — hangoztatja a határozat. — A vita során az egyes jelöltek megválasztásához a párttagok és tagjelöltek korlátlan számban szólhatnak hozzá, megokolhatják, miért tartják alkalmasnak az illető jelöltet, vagy javasolhatják a taggyűlésnek a je. lölő bizottság által beterjesztett jelölt elutasítását" A jelöltek megválasztásáról folytatott vita _ a taggyűlés legfontosabb harci kérdése. A KV határozatának betűi és szelleme egyaránt megkövetelik, hogy a párttagság a legnagyobb éberséggel és felelősségtudattal vitaesa meg a jelöléseket, ne gép'esen szavazzon felettük. A Központi Vezetőség nagy súlyt helyez és számít a tagság kezdeményezésére, alulról jövő ellenőrzésére, éberségére és felelősségtudatára, hogy a taggyűlésen minden egye* jelöltet gondosan megvizsgálnak és eldöntik: valóban alkalmas-e vezetésre. Számítani kel arra, hogy ebben a vitában veti be erejét, a pártszervezetbe esetleg •befurakodott ellenség, megkísérelve hetcüldeoi embereit a párt szervezet szivébe. Itt dől el hosszú időre, hogy erős vagy gyenge kéz, harcos kommunisták vagy ingadozó, vezetésre alkalmatlan emberek kerülnek-e felelős vezető tisztségébe. Ebbén a vitában kell a jók fogyatékosságait megbírálva, a rosszak gyengéit, esetleg az ellenséget leleplezve harcos kommunista szellemben nevelni a párttagságot. Minden párttag és tagjelölt felelős azért — és a vita során harcolnia kell érte —, hogy méltatlan, nem odavaló, vagy éppen ellenséges elemek ne maradhassanak a vezetőségben és ne kerülhessenek be oda. Minden párttag harci feladata hogy éberségégével, bírálatával segítsen megóvni a párt sorainak tisztaságát. Élni kell azzal a joggal, amit a határozat biztosít: „A jelöltek a párttagok, illetőleg a tagjelöltek kívánságára tartoznak a taggyűlésen bemutatkozni, életrajzukat röviden ismertetni, a fel. tett kérdésekre válaszolni." A jelölőbizottság egyes javasla. tainak elutasítása eselén a párttag, ság és maga a bizottság újabb ja. vaslatokat tehet. Az új jelölések lezárásáról, az új jelöltek megválasztásáról, a tagság hasonló módon — felelősségteljes vita ulán, egyszerű szótöbbséggel — dönt. mint az eredeti jelölések esetében. A taggyűlés vezetőséget választ, de nem állapítja meg az egyes vezetőségi tagok funkcióját. Az új vezetőség feliadata, hogy — tízné több taggal rendelkező szervezetekben — a beszámoló és választói taggyűlés után egy héten belül összejöjjön, megválassza saját köréből a pártszervezet titkárát és a titkár javaslatára elossza az egyes funkciókat a vezetőségi tagok között A KV határozata kimondja, hogy „a taggyűlést munkaidőn kívül kell megtartani. A több műszakban dolgozó üzemek, műhelyek pártszervezetének taggyűlését — ha arra lehetőség van — a műszakok kö zös szabadnapján tartsák meg." Ennek az intézkedésnek nemcsak az a célja, hogy a taggyűlés n okozzon kiesést a termelésben, hanem elsősorban és döntően az, hogy minden párttag és tagjelölt részlvehossion pártszervezete életé nek e döntő eseményében. A hatá rozatnak ez a pontja szolgáljon figyelmeztetésül ia arra, hogy minden párttagnak cs tagjelöltnek kommunista kötelessége az évi beszámolón és taggyűlésen való részvétel. Aki kommunista, nem maradhat tétlen, nem lehet közömbös abban a kérdésben, amely lioszú időre megalapozza. pártszervezete további munkáját. Ennek a taggyű lésnek előkészítése a pártszervező, egyik legfontosabb feladata. A pártbizalmi aknák és népnevelőknek minden egyes kommunistát mozgósíianlok kell a taggyűlésen való megjelenésre C3 a vitában való részvételre. A KV határozata nagy nyomatékicai, külön felhívja a pártbizottságokat: „Nyújtsanak segítségei sz alapszervezeteknek a beszámoló és a választás előkészítésében. anélkül azonban, hogy megsértenék a vezetőség önállóságát. A pártbizottságok segítsék elő. hogy az alapszervezetek vezetőségei beszámolóikat a kommunista bírálat és önbírálat szellemében tartsák meg." A KV határozatának ez a pontja &ft jelenti, hogy a felső pártszerveknek az erejükből telő' legnagyobb segítséget kell adnlok a választások előkésztéséhez, de ugyanakkor szigorúan tartózkodniok kell a gyámkodás, a kijelölés. a pártszervezetek jogai megsértésének pártszerű llen és káros módszereitől. Elvtársi segítséget kell nyujtaniok, olyan módon, hogy nagyobb önállóságot. több kezdeményezést biztosítsanak az aiapszorvezeteknek a beszámoló és vezetőségválasztó tag. gyűlések előkészítésénél, lebonyolításánál és a jelöléseknél. Elvtársi segítséget és támogatóst kell nyujtaniok, hogy a választásokra készülő alapszervezetek még jobban megerősítsék soraikban a belső PÁRTÉLET Hogyan későül Pécsi Antal elvtárs a Ssegedi Texiilkombinái I. alapsoerveoeténck ÍUhara a vezelösegvaiasslo taggyűlés beaoamo.ó/ára Hónapok, hetek óta készülnek Szeged pártszervezetei a vezetőség, választó taggyűlésiekre. Az elmúlt hónapok, hetek és napjamk haroai: az augusztus 20-í munkaverseny, parasztiakta kerületekben a begyűjtés, a tszcs-fejlesztéa éa különösképpen a békekölcsönjegyzés megmutatják, hogy a párivezetőségek, pártszervezetek tagjai közül kik méltók a párttagság bizalmára. Megmutatják azt is, hogy az elmúlt vezetőségválasztás óla, a szocializmus építése közben új, fejlődő, harcos elvtársak százai neveődtek városunkban, akik mind az elméleti, mind a gyakorlati munka torén bizonyságot tettek arról, hogy méltók a legnagyobbra: a pártvezetőség tisztségre. Ezt fel ismerve, helyesen járnak el Szeged pártbizottságai és alapszervezetei, amikor nagy gondot fordítanak a vezetőségválasztás jelentőségének a tudatosítására. Szegeden október 18-án kezdődnek a vezetőségválasztó taggyűlések. Ezen a napon több alapszervezetben foyik le a vezetőségválasztó taggyűlés. így a Textilkombinát I. a: önszervezetében is. Péc«í Anlal elvtárs. az alapszervezet titkára alaposan fel ia készül a vezetőségválasztó taggyűlés beszámolójára. Az alapszervezet vezetősége a Szegedi Pártbizottság és a Textilkombinát Pártbizottsága útmutatásával és segítségével eddig is igein komoly munkát végzett, hogy a tagság és a pártonkívüli dolgozók körében tudatosítsa a vezetőségválasztás jelentőségét és megismertesse velük azt, hogy a vezetőségválasztás előkészítésében nekik ls fontos aktív sze. repük van. Pécsi elvtárs a Szegedi Pártbízottságon legutóbb megtartott titkári értekezleten megkapta az útmutatást a vezetőségválasztó taggyűlés beszámolójának elkészítésére. Ezt a másnapi kibővített vezetőségi ülésen — amelyen a tönegszervezetek titkárai is jelen voltak — ismertette. Az ülésen sze. mélyi felelősséggel kijelölték a tennivalókat az egyes vezetőségi tagok és a tömegszervezeti titkárok s-zámára. A tömegszervezeti títkárok feladata a pártonkívüli dolgozók megszervezése a vezetőségválasztó taggyűlésre. 11 ól tőn tart az alapszervezet pártcsoportvezetői értekezletet. Itt megkapják a páricsoporivezetök a feladataikat. Feladatuk, hogy iá. togassák meg egyenként a csoporttagjaikat. ismertessék . velük még/gyszer alaposan a vezetőségválasztás jelentőségét, készüljenek fel hozzászólásaikra és javaslataikra. Pécsi elvtárs így reméli, hogy a tagság 100 százaiékig megjelenik a vezetőségválasztó taggyűlésen. A mai napon már plakátok jelennek meg az, tizem falain és velük együtt az üzem hangos híradója is rendszeresem tájékoztatja az üzem dolgozóit a vezetőségválasztással kapcsolatos teendőkről. A vezető. ségválasztó taggyűlés jó előkészítését szolgálja az is, hogy az alapszervezet egyik üzemrésze, a javítóműhely, kommunista műszakot szervezett meg a vezetőségválasztó taggyűlés tiszteletére. Egyébként a. Texiilkombinát minden egyes üzemrészén történtek felajánlások és új felajánlások a vezetőségválasztó taggyűlés tiszteletére. így készíü elő Pécsi eűvtárs először tetbekkei a vezetőségválasztó taggyűlésen elmondandó beszámolóját. Elkészítette Pécsi elvtárs írásbeli beszámolójának vázlatát is, amelyet a bővített vezetőségi ülés elé terjesztett. Ez a vázlat módosul a vezetőség tagjainak, a pártcsoportvezetőknek és a tömegszervezeti titkároknak az adataival. A beszámoló mindenekelőtt tartalma/.. tia ma'jd a Szegedi Textilkombinát eddigi történetét. Rámutat a beszámoló arra, hogy a Textilkombinátot Szeged a hároméves tervnek köszönheti és az ötéves terv folyamán épült fel és fejlődik tovább. Az üzem termelési eredményei mellett foglalkozik a beszámoló azokkal az intézményekkel is, ame. lyek az üzem dolgozóinak kulturális emelkedését és jólétét szolgálják, mint csecsemőotthon, könyvtár, sportpálya, sportfelszerelések, modern kulturterem éa új ebédlő. Nem feledkezik el a beszámoló ez oktatásról sem, rátér az elmúlt oktatási évad eredményeire és hiányosságaira és megemlíti, hogy mit telt a vezetőség az új oktatási évad előkészítésére. A kritika és önkritika hangján szól a beszámoló a népnevelő munkáról, annak eredményeiről és hiányosságairól, a tömegszervezetek munkájáról, a nekik nyújtott segítségrőlA beszámoló foglalkozik azzal is, hogy mit tett az alapszervezet a Párt állandó erősítése érdekében. A tag- és tagjelölt felvétel kérdése tehát igen lényeges pontja lesz a beszámolónak. Rámutat a beszámoló arra is. hogy mit tett a vezetőség az ellenséges nézetek és személyek tevékenysége ellen, hogyan tisztította meg az üzemrészt az ellenséges elemektől, illetve •azoknak befolyásától. Pécsi elvtárs minden igyekezete arra irányul, hogy a vezetőség tagjai és a tömegszervezelek titkárai, valamint az egész tagoág segítségével a beszámoló színvonalas legyen, amely mozgósítja a párttagokat, aktivizálja őket új feladatok megoldására. A titkári beszámotó ezért befejezésül határozati javaslatot terjeszt a vezetőségválasztó taggyűlés elé. amelynek végrehajtása az új vezetőség irányításává; megy majd végbe. Olyan beszámolóra készül Pécsi elvtárs, ameiy biztosítók arra, hogy a vezetőségválasztó taggyűlés az alapszervezetnek valóban nagy eseménye legyen, amely megszilárdítja a® alapszerv vezetését és megerősíti a kapcsolatot a pártonkívüli dolgozókkal. Darvas József Sztálin elvtárs nyilatkozatáról Sztálin elvtársnak a Pravdában megjelent nyilatkozatával kapcsolatban Darvas József közoklaiás agyi miniszter, az írószövetség elnöke nyilaikozott az MTI munkatársának. Darvas József a többi között a következőket mondotta: — Mi az, ami annyira megragadja a békében hívő, egyszerű embert Sztálin nyilatkozatában? — Csak az tudhat Így. ilyen bölcs nyugalommal, ilyen szilárd elhatározottsággal szólani, akinek a szavái mögött százmilliók vágya, akarata, elszántsága áll. Százmilliók ereje, amely erő kípes megfékezni egy új háború eszeveszett ügynökeit. — A Sztálin Tvtóla'kozat s. bizakodás cs az erő forrása ma mindazok számára, akik hisznek az élet győzelmében a halál felett. Milyen jó láini azt. hogy itt nálunk is, a mi országunkban a nyilatkozat elhangzása óla még fényesebben ragyog a dolgozó emberek szeme, még biztosabb és önludatcsabb a lépésük: még bizonyosabbak abban, hogy a győzelem hadseregének a katonái. S milyen jó ezzel az érzéssel gazdagabbnak lenni az írónak is, aki népe győzies, szép jövendőjének akar munkása lenni. Betűi még bátrabban kelnek s képei, melyek egybeölelik a mai valói c a holnap leendőt: míg merészebben szárnyalnak. Nem a vágy, hanem a bizonyosság szárnyain. demokráciát, fokozzák a kritikát és önkritikát. A pártbizottságok se. gítsék a munkát, de ne végezzék el azt az alapszervezet vezetősége és tagsága helyett. A KV határozata megvilágítja a pártBzerfi helyes úrat a vezetőségválasztások előkészítéséhez és sikeres lefolytatásához. De erre a határozatra is érvényes igazság, hogy annyit ér, amennyit végrehajtanak belőle. És a végrehajtás első, alapvető feltétele, hogy a pártbizalmiak, pártcsoportok, népnevelők segítségével valamennyi párttaggá.] meg kelt ismertetni ezt a fontos határozatot. A pártszervezetnek biztosítania keH, hogy minden párttag, minden tagjelölt feldolgozza és teljesen megértse a KV határozaténak intézkedéseit, ennek szellemében cselekedjék a választási előkészület:!: során és magán a beszámoló, és vezetőségválasztó taggyűlésen. A Központi Vezetőség határozata a vezetőscgvátaEZtások 'végrehajtásáról megteremti a siker feltételeit. Most a kommunistákon. a párttagokon cs tagjelölteken a sori nekik kell a határozat végrehajtásával Jdvfvniok a sikert.