Délmagyarország, 1951. augusztus (7. évfolyam, 177-202. szám)

1951-08-24 / 196. szám

SZERENCSE FEL! h^ákosi elvlárs mondotta az áruló jobboldali szociáldemokraták és a klerikális reakció aknamunkájával kapcsokéban: „Ha mi a dolgozók legjobbjainak szocialista öntudatá­ra. hazaszeretetére, önfeláldozására és szorgahgára apellálunk, úgy ők az elmaradókra, dohogxókra, önzők­re, butákra és naplopókra veszik az irányt". A ,JSzerencse fel* című szovjet film meggyőzően tárja elénk mit jelentenek ezek a Szavak, a valóság­ban; hogyan válnak az ellenség cin­kosaivá a karrieristák, a, duhajko­dók, a tanulásra és munliára lusták s hogyan harcol a Párt az alapjá­ban becsületes munkások megmenté­séért, a legjobbakra, a sztahánovis­tákra, élnvunkásokra. támaszkodva. A film. történetének színhelye egy bányászfalu. Főhőse egy Balun ne­vű vájár, aki cimborái be-folyására korhely életmódot folytat, nagyhan­gú, .garázda fickó — könyvet hó­napszám sem vesz kezébe. Hadarov párttitkár és Kozodojev, öxeg szta­hánovista bányász segítségével Ba­lun tanulni kezd és megigibi, hogy az ivást is abbahagyja. A bányá­szok között meglapuló ellenséges elemeknek nem tetszik Balun elha. távozása és körmönfont taktikával újra maguk közé rántják, A fiatal bányász leissza magát és részeg fej­jel durván viselkedik szerelmével, $zonyával szemben• A bányászok társadalmi bírósága ítélkezik az ügyben, a vádló Kozo­dojev. Mig a tárgyalás tart, Kuzim és Ljogotin az eikrség fizetett sza­bo.tőrjei tárnabeomlást idéznek e/ő. Balun a társadalmi bíróság kemény kritikájának és az ellenség leleple­zésének hatása alatt,— mely végre teljesen felnyitotta szemét — új ter­melési csúcseredményt ér el, Kozo­dojev sztahánovista módszere sze­rint. Igen érdekes, sokatmondó figura még Uszinyin, a bánya üzemi bizott­ságának egyik tagja, ö nem tuda. tos ellenség, cselekedeteinek súlyát fel sem tudja mérni, de beteges tör­jtetése, módszerekben vem válogatós karrierizmusa az ellenség egyik leg. kezesebb eszközévé teszi. A film hűségesen visszatükrözi a bányászok döntő többségének a munkához való szocialista viszonyát s megérteti azt is: a Kozodojevek, a szlahánovisták kiváló teljesítmé­nye nem egyéni tehetségen nyugvó különlegesség, hanem egy széles népi tömegmozgalom élharcosainak példamutatása s ezenfelül a szocia­lizmus építésének egyik legfőbb tör. vénye.. A valóságnak ez a szocialista ábrázolása elsősorban a rendező, Lukov érdeme. A film — amelyet ma, pénteken mutat be a Fáklya-filmszínház és vasárnapig tart műsoron — rend­kívül időszerű mondanivalója mel­lett bővelkedik kedves, humoros, ze­nés jelenetekben is. Izgató, rágalmazó kulákot vettek őrizetbe Az öntudatos dolgozó parasztság megelégelte Nagy István rókusi kulák gyalázkodásait Napról-napra ismételten bebizo­nyosodik, hogy minél nagyobbak, minél erőteljesebbek lesznek népi demokráciánk eredményei, annál dühösebben, annál vadabbul támad nak vele szemben ellenségeink. A dolgozó nép egyik legnagyobb el­lenségeinek, a kulákoknak szemé­ben különösen a termelőszövetke­zeti csoportok eredményei jelente­nek szálkát. A legagyafurtabb fszközökkel igyekeznek támadni a boldogulásuk útjára lépett dolgozó parasztokat. Ezek köré az aljas rágalmazók közé tartozik Nagy István ismert rókusi kulák, aki már régóta ferde 6zemmel nézte a DózsajermeiScso­port kitűnő eredményeit. Nagy Ist_ rágalmakait szórta a termelőcso­portokra. különösen a Dózsa-tszcs. re. Azt híresztelte, hogy a tszcs tagjai kiszántották a földből a ve. teményeket. a babot, „ borsót. Ez­zel szemben az az igazság, hogy a tszcs mintegy 60—60 mázsa babot borsót árult a szegedi piacon. Minden eszközzel, <, legképtelenebb hazugságokkal igyekezett elriasz­tani az egyénileg dolgozó parasz. tokát a tszcsbe való belépéstől. Az öntudatos dolgozó parasztok azon­ban nem hallgattak rágalmaira, sőt mind nagyobb számban fordul­tak felháborodottan vele szembe. A dolgozó parasztság feljelentésére a rendőrség őrizetbe is vette az izgató, gyalázkodó kulákot és rö­ván maga is kulák, de az egész rokonsága is az, anyja pedig jó- videsen a bíróság előtt felel tet. módú sörgyáros volt. A legvadabb I teiért. A beteg nyugalma a gyógyulás feltétele — ezért szabályozták a kórházi és klinikai beteglátogatásokat A közelmúltban jelent meg a korházi beteglátogatások szabályo­zásáról szóló rendelet. Az egészségügyi minisztérium a beteglátogatások szabályozásáróli megjelent rendelete a dolgozók be­vonásával készült. Maguk a dolgo­zók kívánták azt, hogy eredménye­sebb, gyorsabb gyógyulásuk érdeké­ben a látogatási szabályozzák. A betegek gyógyulását ugyanis nemcsak az ápolók jó munkája se­gíti elő, haneír) a környezet nyu­galma, tisztasága, rendje is. Régi, rossz szokás volt az, hogy ha va­laki megbetegedett, akkor közeli hozzátartozóin kívül távoli roko­nok, ismerősök is kötelességüknek tartották őt meglátogatni. A gya­kori beteglátogatások, kérdezőskö­dések kifárasztották a betegeket, zavariák nyugalmukat. A bevitt, Sok'szór meg nem engedett élelmi­szerek pedig visszaesést idéztek elő a beteg állapotában. Akárhányszor a rendszertelen be­teglátogatás betegségek be- és ki­harcolásának veszélyét idézte elő. Különösen fontos a beteglátoga­tások csökkentése szülő-nőknél* A Szülő anyáknak a szülés ulán tel­jes nyugalom kelt. Ez gyorsítja szervezetük teljes helyreállását. De n gyermekek gyógvulását sem segí­ti elő a gyakori látogatás. A kór­házba kerülő gyermekek hamar megszokják új környezetüket. A szülök látogatása akárhányszor nyugtalanságot idéz elő náluk, ami Tndnl az órai labdarúgó bajnoki idény! Az NB I. és NB II. csapatok gyógyulásukat hátráltatja. Nem egyszer a felnőttek látogatása meg­hűléses vagy egyéb betegségeket vi­het be a gyermekosztályokra. Ért­hető az is, hogy nyugalom kell az operált betegnek is. Éppen ezeket megértve fogadja népünk szívesen ezt az intézkedést. Eredményes végrehajtása a gyor­sabb gyógyulást, a termelésbe való mielőbbi visszatérést jeleníti. Tart­suk magunkba} ezért a kórházi lá­togatást szabályozó rendelethez és értessük meg másokkal is, hogy a beteg nyugalma a gyógyulás előfel­tétele­BÉKEKÖLCSÖN KÉSZPÉNZ­JEGYZŐK FIGYELEM! Azok a Békekölcsön kész­pénzjegyző-k. akik az általuk jegyzett összeget teljes egészé­ben kifizették, de a kötvénye­ket nem kapták meg, saját ér­dekükben haladéktalanul for­duljanak a városi tanács pénz­ügyi osztályához. Szeged, Ta­nácsháza földszint 8. MSZT-HIREK A Magyar-Szovjet Társaság mó­ravárosi alapszervezete augusztus 25_én este 7 órai kezdettel (Haj nal.ii, 25 sz. alatti) helyiségében MSzT gyűlést tart. Mindenkit sze­retettel vár a vezetőség. A Magyar-Szovjet Társaság Belváros III. alapszervezete aug. 29.én este 7 órai kezdettel ,,Ismerd meg a Szovjetuniót'' című előadást tart. Mindenkit Szeretettel vár a vezetőség. Felemelték a nyáron átadott hízottsertések után fizetendő prémiumot bajnoki mérkőzéseire és a Bp. Dózsa. Bp. Bástya Esti Kupa döntő mérkőzésre tip­pelhet a TOTO eheti 34. sz. szelvényein. Kérjen díjmen­tes uj toto-kulcs táblázatot. Tippeljen. Szórakozik! Nyer. het! Vöröskeresztes hírek Rókusi Vöröskereszt csoport ala­kuló taggyűlést tart augusztus 24­én este 6 órakor Feltámadás-utca 20. szám alatt, MSzT Rókus L, a volt Parádi vendéglőben. A tagok megjelenésére számítunk* * Párthír eh Ma, augusztus 24-én dél­után 6 órakor békefelelősi értekez­letet fariunk, amelyre minden bé­kefelelőst meghívunk. Agit.-prop. osztály NAPIREND Péntek, 1951 augusztus 24. MOZI ' Szabadság-mozi: Fél 7, fél 9: Ezred fia (ma utoljára). Vörös Csillag: Fél 7, fél 9: Windsori víg nők (augusztus 29. ig). Fáklya: 6, 8: Szerencse fel (augusztus 26-ig). • SZÍNHÁZ SZÜNET • A Múzeum nyitva keddtől pén­tekig délelőtt 9-től délután S-ig, szombat és vasárnap délelőtt 9-től 1 óráig. » Az Egyetemi-könyvtár augusztus­ban szünetel. * A Somogyi-könyvtár nyitva van köznapokon délelőtt 10 órától 14 óráig. * IDŐJARASJELENTÉS: Váltó­zóan felhős idő, többfelé esővel, zi­vatarral. Mérsékelt, helyenként megélénkülő szél. A nappali felmele­gedés tovább mérséklődik. — Vár­ható hőmérsékleti értékek az or­szág területére: reggel 16—19, dél­ben 24—27 fok között. * RÁDIÓ MAI MŰSORA: Péntek, 1951- augusztus 24. Kossulh-Rádié 5.20 Uj dalaink a békéről* mun­káról. 5.40 Női szemmel. 6.20 Da­lok- 6.45 Versenyhíradó. 7.35 Ma­gyar hegedűmuzsika. 8.0ö Szóra­koztató zene. 11.30 Előadás* 12.30 Egy fan — egy nóta. 13 Zenekar. 13-45 Román dalok. 14.10 Úttörő híradó. 14.25 Szórakoztató zene. 15 óra 30 Orosz kiettősö-k. 15.55 Franck—Gui: Bevezetés, ária és fi­nálé. 17.10 Dolgozóknak zenéről­17-40 A tudomány úllörői. 18.15 Vidám Balaton. 18.25 Dózsa György. Előadás. 19 Szovjet tánczene. 20 óra 35 Versenyben az ország ke­nyeréért. 20.45 Egy falu — egy nó­ta. 2! Magyar zenekari művek. 22 óra 25 Baranyai dalok. 23,10 Szó­rakoztató műsor. 23.30 Purcelb Aranyszonáta. Petőfi-Rádió 5.30 Szovjet muzsika. 6-15 Köny­nyű zene. 6.40 Román zene. 6.50 Készül a Sztálin-szobor. 7-35 Da­lok. 8.15 Szórakoztató zene. 10.10 Zenekari müvek. 10.40 Liszt mü­veiből. II Óvodások műsora. 11.20 Strauss: Denevér-nvitánv. 13 Csán­gó dalok. 13.30 Balettszvit. 16 A Könnyű Múzsa-együttes. Raskó Magda és Loránd György énekel. 17 Szív küldi szívnek* 17.40 Szov­jet és magyar operarészletek- 18 Ifjúság Hangja. 18.10 Énekkar. 19 A Vatikán — a népek békéjének ellensége. 19.15 Sportnegvedóra. 19 óra 30 Falurádió. 19-45 írók béke­tizperce. 19.55 Népek táncai. 21.30 Előadás. 21.55 A Magyar Operaze. nckar játszik­MNDSZ-HIREK. Kossuth Zsuzsanna pénteken 6 órakor nőnap, „Március 8" pénte­ken fél 8 órakor taggyűlést tart, Martos Flóra péntek 8 órakor nő. nap. Postás csoport pénteken dél­után 6 órakor nőnapot tart, Kos­suth Lajos-sugárút 4 szám alatt. Fodor-telep pénteken fél 7 óra. kor műsoros nőnapot rendez. x KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Köszönetet mondok mindazoknak a jóbarátoknak, ismerősöknek és szomszédoknak, akik felejthetetlen jó férjem, Péterffy Béla temeté. sén megjelentek. x FELHÍVÁS. Felhívom a város mezőgazdasági termelői figyelmét, hogy haladéktalanul, még az őszi mezőgazdasági munkák megindu­lása előtt, gondoskodjanak a nyári mezőgazdasági munkák befejezésé ről. A növényápolást és a trágya kihordását minél előbb, a tarlóhán­tást 8 napon belől be kell fejezni. A mulasztókkal szemben büntető eljárást indítunk. VB-elnök. Kőműveseket, ácsokat, vala­mint férfi és női segédmun­kásokat keresünk azonnali belépésre szegedi és környéki munkahelyeinkre. Csongrád­raegyel Tatarozó és EpftőváL Jalat szegedi telepe, Pnlcz-u. 16 a. szám. Az élelmezési minisztérium a nyáron átadásra kerülő hízott sertések után fizetendő prémi­umot felemelte. A felemelt prémiumot azok a dolgozó pa­rasztok kaphatják meg, akik a szerződéses alapon hizlalt ser­téseiket augusztus 31-ig leszál­Tchetségkutató országúti kerékpár­verseny Vasárnap reggel 9 őrai kezdettel az algyői országúton tehetségkuta­tó országúti kerékpárversenyt ren­deznek. Gyülekezés reggel 8 órakor a Vásárhelyi-sugárúti vámnál. A versenyen résztvehet mindenki, aki nincsen egyesületbe leigazolva. Ez az országúti kerékpárverseny egy­ben MHK-próbázásnnk is Számít. Nevezni a helyszínein lehet. Az Sz. Dózsa vívóedzései A Szegedi Dózsa SK vívóedzéseit a Felszabadulás-útján (volt Szent­háromság.u-) leány Pedagógus Fő­iskola tornatermében tartja kedden és pénteken délután '3 órai kezdet­tel Tárkány Ferenc vívómester ve­zetésével. Röplabda Áz Alkotmányunk ünnepére Ten­dezetl röplabda villámtornát a Sze­gedi Építő női csapata nyerte, A ma esti kosárlabda Béke Kupa mérkőzések A rókusi iskola udvarán ma este 8 órakor Hmv. Dózsa—VLSz. Ken der női, utána Hmv. Dózsa—Osz­tálymérnökség férfi kosárlabda Béke Kupa mérkőzéseket bonyolít­ják le. ELADÓ szekrény, éjjeliszekrény, stelázsL konyhakredenc, kották, csirkeketrec, fotel. Hullám-u. 8, II. 16. TALÁLTAK egy úttörő sapkát és egy gyermek kötött retikült. Iga. zolt tulajdonosai átvehetik a ki­adóban. EGY öthónapos malac eladó. Uj. szeged Jobbfasor 55. VESZÜNK egy teliajtót tokká:, kb. 1x2 métereset, egy ugyan­olyan méretűt üvegeset, kettő drb kb. 80x120 cni.es kétszárnyas ab­lakot. Belvárosi temető. TIZENNÉGY bogja széna Szőre­gen eladó. Bővebbet Szeged, Mérey utca 21 sz. Házmesternél. EGY hathónapos ártán süldő el­adó. Feltámadás-u. 15/a. ELADÓ paradicsomos üvegek, több motring fehér horgoló fonál, zománcozott ágytál. Vadász-u. 4/a, III. 9. Érdeklődni délelőtt 8—l.ig. KÉT gyógyszerészhallgató leá­nyomnak keresek otthonosan búto­rozott szobát. Cím: Lukács, Szen­tes, Kirbilint-U. 5. SZEGEDI belvárosi háromszobás összkomfortos lakásomat elcserél, ném vásárhelyi hasonlóért. Cím a kiadóban. KÉT drb öthónapos berksirei ma­lac, 2 dbr kocsitengely, ráfok el­adók. Debreceni-u. 11/b. GYERMEKAGY. reformszék el­adó. Újszeged, Bethlen.u. 2. Jó állapotban tévő kokszos kályhát veszek. Árpád-tér 3, Elek, PÉN tülG 19ftt. A+titlSZ't'US K Iítjáík, továbbá azok aa egyén? gazdálkodók, akik szerződést ugyan nem költötték, de hízott­sertéseiket augusztus 31-ig át­adják. Utóbbiak azonban csak a beadási kötelezettségen felüli súly után. SAKK Nyolc, napi Cfős küzdelem ntán Makón befejeződött Csongrád me­gye egyéni bajnoksága. A verseny győztese és megyei bajnoka Mák Ernő (Sz. Petőfi) 9 ponttal. 2. Rie­ger (Makói Lok.) 8 pont, 3—4 dr. Bakos és Konrád 7.5 pont. 5. Kal­lós 6.5 pont. VÍZILABDA Á megyei vízilabda bajnokiságot a Szegedi Petőfi csapata nyerte meg. A csapat ezzel bekerül az or­szágos döntőbe. A megyei bajnok­ság első helyzettje a Szegedi Pető­fi 20 pontot nyert, 93:8 gól­aránnyal. Második a Szegedi Dó­zsa­Sakk 'Alkotmányunk ünnepén rendezték meg a szentesi gyorsbajnokságot. A Szövetkezetek sakkszakosztálya állal rendezett versenyt Gallasz Béla nyerte meg, 2. Rostás J, 3. Bugyi F, 4. Ugrai J, 5. Németh G. 6. Hajducsák M, 7. Bors J, 8. Török J, 9. Pintér, 10. Mucsi lett. A győztes művészi kerámia bás. tyát kapott, amelyet néhai Salvó Rudolf emlékére ajánlottak fel tisz­telői. PERFEKT gyors- és gépírónőt, valamint szecs és kötbér ügyek­ben jártas adminisztratív munka, vállalót azonnali belépésre felve­szünk. Délmagyarországi Áram­szolgáltató Vállalat, Szeged, Kiau. zál-tér 9. JÓLFÖZÖ mindenest, megbízhatót,, azonnal felveszek. Hajdú Ferencné. Attila-u. 8, fszt. Jelentkezés reg­gel 8_ig. Csongrádmegyei Ingatlanköz. vetítő Vállalat közli: ÚJSZEGEDI. lehetőleg közműves kertet keresek megvételre, esetleg kisebb épülettel. Csongrádmegyet Ingatlan Vállalat. ELCSERÉLNÉM hódmezővásárhe* ]yi kétszobás összkomfortos lakáso. mat hasonló szegediért. Cím: Ár­vízvédelmi Hivatal, Szeged, Sztálin­sétány 4. LAKÁS átadás. Egy szoba, konyha, kamrás, jószágtartásos lakás azon. nal átadó. Tisza Lajos-u. 23. Ambróziné. BÉEMAGYXRŐRÍRÉIÖ ootlHtol napilap NUlót nerlcMlW ét ltod* ZOMBORI JÁNOS Szeiknszfl i a n>rt*n<6bl'olti4g 8zart«n16s4gi Szngnd Innirv-a. tt. TnWíom 55-35 ét <0-60 — Éjt.zakci tuilt izMittf tnlofon nta é-tü M-34 Cladóhivatd, Szngnd Innm-a 4 telefoni 31-15 4. 35-00 ^ Délmagyarorzzdg Nyomda, Szegnd fnlelb yezetiiPrlíkm idadon A felemelt prémium a következő: 106—115 kilós sertés után kilónként 116—126 „ 127—136 „ 137—156 ,. 157 kilón felül E •» f 2.50 Ft 2.— 1.— 1.40 1 _ »* Szeptember 1. és 15-e között átadott sertéseknél még az ere­deti nyári prémium fizethető ki. Ezeket a prémiumokat tehát megkapják azok a dolgozó pa­rasztok is, akik a hízlalási szer­ződésben szeptember 15-e utáni szállításra vállaltak kötelezett­séget, de sertéseiket szeptem­ber 15-e előtt adják át. Augusztus 31-ig történő át­adáskor szerződiéses hízott ser­tések esetében a magasabb nyári prémiumot megkapják a termelőik a beadási kötelezett­ség alá -eső súly után is. n Magasépítők nyerték a felajánlási MHK-próbayersenyt Szegeden az Alkotmányunk tisz­teletére rendezett MHK-próbázáso­kon szombaton és vasárnap több mint 1200-an tették le a próbákat* Sokan próbáztak le a DÉMA Ci­pőgyár, az Egyetem, a kendergyá­rak, a Tcherfuvar. a Magasépítők, a Bútorgyár, a Ruházati Bolt dol­gozói, valamint a rendőrség tagjai. Az MHK felajánlási próbaver­senyt és a TSB által felajánlott zászlót az augusztus hóban elért eredmények alapján a Magasépítők •nyerték. 2. Ruházati Bolt, 3. MÁV osztálymérnökség. A zászló átadá­sával kapcsolatos megbeszélés vé­gett a győztes üzemek MHK-bizott­cágának az elnökei jelentkezzenek a VTSB-ben. \ ' Az MHK-próbákban elmaradás tapasztalható a Közalkalmazottak­nál, Városi Tanács, Járási Tanács dolgozóinál, Vízgazdálkodásnál, Körtisztasági Vállalatnál, a Talaj­javító NV-nél és a Posta dolgozói­nál. Az Alkotmányunk. ünnepére végzett föla'jánlási próbálásokkal természetesen nem zárultak le az MHK-próbázások Szegeden, sót nem is lanyhulhatnak el. Továbbra min­den szombaton délután és vasárnap délelőtt négy szegedi sportpályán: a Lokomotív sporttelepen, felsővá­rosi pályán, újszegedi Textiles-pá­lyán és a Cserepessori pályán fo­lyamatosan próbázhatnak Szeged dolgozói, y

Next

/
Oldalképek
Tartalom