Délmagyarország, 1951. augusztus (7. évfolyam, 177-202. szám)

1951-08-10 / 185. szám

HÉNTEK, 1951. AUGUSZTUS 1*. A három legnagyobb szegedi üzemben ünnep.iyes keretek között osztották ki az élenjáró dolgozóknak az első Békekölcsön-kötvényeket A tegnapi szabad pártnapokon •i szegedi üzemek dolgozói megtár gyaltak azokat a problémákat, me­lyek az augusztus 20-i versennyei kapcsolatban jelentkeztek s álta­lában mindenütt különösen felve­tették a dolgozók a munkafegyelem lerén tapasztalható hiányosságo. kat. A pártnapok hozzászólói igen értékes javaslatokkal segítették hozzá az üzemek vezetőit ahhoz, hogy kiküszöbölhessék nemcsak a munkafegyelem, hanem a munka egyéb területein jelentkező hiányos, ságokat. A pártn.y keretében osztották ki t gyes üzemekben — például az Újszegedi Kenderszövőben — a jutalmakat és sztahanovista okle­veleket a munkájukat legjobban végző dolgozók saámára. Az Új­szegedi Kenderszövöbsn jutalmat, illetve sztahánovista oklevelet kaptak: Nagy Lászlóné, Szécsi lm. réné, Vincze Istvánné. Ábrahám Györgyné, Varga Istvánné. Szem. mári Gyuláné, II. Kiss József. Hangyái Károly, Vitusz Gyula. II. Tóth István és Dobó János. A három legnagyobb szegedi özemben, a Textilkombinátban, az Újszegedi Kenderszövöbcn és a Szegedi Kenderfonógyárban a teg­napi pártnapon mégegy meglepe­tést készített elő az üzem vezető­sége. Itt kapták meg — Szegeden először — a termelésben élenjá­rók. kitüntetett dolgozók, sztahá. novisták a Békekölcsön.kötvénye­ket. A TEXTILKOMBINATBAN a pártnap végén a dolgozók nagy tapsa közepeti e adta át Sajtos La­josné elvtársnő, az üzemi bizott­ság termelési felelőse az első Békekölcsön-kötvényeket. A gyű. rüsfnnő néjy legjobb dolgozója: Zomborí Mária, Rózsa Mária. Ju. hász Piroska és Gulyás Rózsa kap­ták meg elsőnek a kötvényeket. Az előfonóból 3 dolgozó nő: Simon Erzsébet, Savanya Imréné és Hu­szár Erzsébet kapták meg a köt. vényeiket. A pártnap résztvevői hosszú ideig tapsoltak, amikor a kötvények átadása előtt Sajtosné elvtársinő bejelentette, hogy példá­ul Simon Erzsébetnek 128 száza­lék az átlagos teljesítménye, Sava­hya Imréné 125 százalékra teljesíti normáját, ugyanúgy, mint Huszár Erzsébet. A nyújtó üzemrészből Csillag Í lem a és Dudás Margit, a szalagegyesítőből pedig három dol­gozó nő — akik közül például Le. hóczki Emma 117 százalékos át­lageredményt ér el — kapták meg kötvényeiket. A kártoló üzemrész egy, a keresztorsózó kettő és a ja. vítómühely kettő dolgozójának nyújtotta át még Sajtos elvtársnő a Békekölcsön-kötvényt. Az értei, miségi dolgozók közül Simon Mi­hály művezető ás Bessenyei Já. nosné bérelszámoló részesült ab. ban a kitüntetésben, hogy előbb megkapta kötvényét. A SZEGEDI KENDERFONÓ­GYARBAN l — szintén a pártnap egyik napi­rendi pontjaként — osztotta ki Csikós elvtársnő az üzemi pártbi. zottság titkára az első Békeköl. csön-kötvényeket a legjobb ered­ményt elérő fizikai és értelmiségi dolgozóknak. Elsőnek Boros Pál elvtárs, az ismert sztahánovista vette át a dolgozók lelkes tapsától kisérve a kötvényét. Rajta kívül a következők kapták még meg köt. vényüket: Ungi István, Détári Istvánné, Silóczki-Mihályné. Hege. dús Mihályné, Szabó Viktor és Juszt József. Az ÚJSZEGEDI KENDER. SZÜVÖGYARBAN — a másik két üzemhez hasonlóan — ünnepélyes keretek között osz­tották ki az első Békekölcsön-köt. vényeket a következő élenjáró dol­gozóknak: Kopasz Istvánné, Bódi Istvánné, Lindák Zsuzsa, Ábrahám Györgyné. II. Csányi János, Ma­gyar Béláné, Csűri József. I. Csípő- Ferenc, Igaz Imre, Bódi László, Csordás Antal és I. Kovács István. A három üzemben az élenjáró dolgozók büszkén és boldogan vet. lék át ilyep kitüntetésszámbamenő ünnepélyes - keretek között az első Békekölcsön-kötvényeket. Isméte'­ten bebizonyosodott: íme a dol­gozók állama kölcsönként kérte a dolgozók megtakarított forintjait, s mint a Tervkölcsön.kötvények sorsolásánál megmutatkozott; az állam a legtöbb do'gozónak busá­sam, többszörösen visszaadja a köl­csönvett összeget. A Békekölcsön, kötvények kiosztása a közelgő köl­csonsorsolások előjátéka. A dolgo­zók hamarosan meggyőződhetnek arról, hogy a Békekölcsön jegyzés — amellett, hogy saját fejlődésün. ket is elősegítettük vele — igen jó befektetés voll. Ma reggel indul a Rendező-pályaudvarról a „Béke-vonal" Ma. augusztus lO.én reggel n szegedi vasúlas dolgozók Szeged. Rendező-pályaudvarról „Béke vona­tot" Indítanak a Vasutas Nap t sz­téléiére. Ezl q vnnnlot a legkivá­lóbb vasú Sasdolgozók kísérik, akik a vastifasdnlgozúk mnnkafela jánii. suil díszes vállalási! lapokon viszik Budapestre Rákosi elvtársnak. A „Béke-voniatol" egy, az 5(10 kilométeres mozgalomban résztvevő mozdony vontatja feleme't sebes­séggel és túlterheléssel. Csnngrádmegyci Ingatlanközvetítő közli: EGY- vagy kétszobás lakrész! bú­torozva keresek albérletbe a bel­városban. Címeket a kiadóba ké­rek. EGY 100 literes szö'öprés eladó. Rzemtháromság-ulea 13. TÉGED IS ÉRDEKEL, hogy a TOTO augusztusban is rendez tárgynyereménysor­solást. A heti nyereményeken és vigaszdijalkon felül 3 fo­rint 30 fillérért motorkerék­párt, varrógépet, kerékpárt, rádiót, márkás fényképezőgé­pei és számos egyéb ériékes tárgyat nyerhelsz. * Párthírek Ériesitjük a nyári előadóképző esti iskola hallgatóit, hogy az alap fokú anyag megérkezett, átvehető a Párioktatás Házában. Agit.-prop. osztály Pénteken délután 6 órai kezdet le! békefelelős értekezletet tartunk Sztálin-sétány 10. szám alatt. Kér­jük a békefeleüís elvtársak feltétlen pontos megjelenését. Felhívjuk aiapszerveze leink fi­gyelmét, hogy a „Cséplőmunkás" újság árával a pártbizottság gazda­sági osztályán minél előbb számol­janak el. Gazdasági osztály. NAPIREND Péntek, 1951 augusztus 10. ^ MOZI Szabadság-mozi; Fél 7, fél 9: Bajazzók (ma utoljára). Vörös Csillag: Fél 7, fél 9: Három találkozás (augusztus 12­ig). Fáklya; 6, 8: Az élet nevében (augusztus 12-ig). SZÍNHÁZ Szünet. • A Múzeum nyitva keddtől pén­tekig délelőtt 9-töl délután S-ig, szombat és vasárnap délelőtt 9-től 1 óráig. * ^z Egyclemi-könyvtár augusztus­ban szünetel, — • A Somogyi-könyvtár nyílva van köznapokon délelőtt 10 órától 11 óráig. IDŐJÁRÁS JELENTÉS: Várhaló időjárás péntek estig: Nyugat fe­löl felhőátvonulások, többfelé zápo­rokkal, zivatarokkal. Mérsékelt dél. keleti-déli, majd megélénkülő dél­nyugati szél. A meleg mérséklődik• — Várható hőmérsékleti értékek az ország területére: Pénteken reggel nyugaton 15—18, keleten 19—22 fok, délben nyugaton 25—28, ke­leten 28—31 fok közölt. Megindultak az MHK-próbázások Szegeden Megírtuk, hogy Alkotmányunk ünnepének tiszteletére a szegedi üzemi dolgozók tömeges MHK próbázásokkal fejezik ki harcos békeakaratűkat. Az elmúlt szom­baton és vasárnap a sportpályán szép számmal jelentek meg üze­mek és hivatalok dolgozói és sike­resen próbáztak. Pénteken dél­után az Építők 70 dolgozója tett sikeres próbát 100 m-es futás, akadálypályán. 10O0 m.es futás és súlydobás számokból. Az Építők területéhez tartozó Ládagyár, Le. mezgyár, Ecsetgyár, Tiszamenti AV üzemek sportfelelősei, vezetői, azonban nem kapcsolódtak be az Alkotmányunk tiszteletére történő próbázásokba. Ezekben az üze­mekben úgylát&zik közömbösek az MHK testnevelési rendszerhez és ezen keresztül a békeharchoz. Szombaton délután a Jutagyár, Bútorgyár. Seprőgyár, a MÁV szervei, a Ruhagyár dolgozói több mint 180-an tettek sikeres próbá­kat. Vasárnap reggel a pénzügyi szakszervezet dolgozói több mint 300-an jó irányítás mellett pró­báztak le. 180.an négy sportágból sikeresen próbát tettek. A többi dolgozó szorgalmas edzés után re­mélhetőleg sikeresen teszi le a pró* bákat. Itt ki kell emelnünk Gott-" lieb Jenő sporttársat, aki mint a! Vörös Meteor területi elnökségének' tagja, a jó szervezésen kívül még, maga is próbáztatott. i. Az elmúlt hét eredményei azt mutatják, hogy a szegedi üzemek sportvezetői megértették az MHK: testnevelési rendszer fontosságát és jól tudatosították a dolgozókká} s így az eredmények nem marad* tak el. Az MHK testnevelési rend* szer azonban nem azt jelenti, hogy, egy alkalommal jelenjünk meg a, próbákon, hanem állandó edzése-t ken keresztül készüljünk fel a to­vábbi próbavételre. Azok a dolgo* zók, akik három vagy ennél többi számból letették a próbát, a követ­kező alkalommal a hiányzó szá­mokból próbázzanak. Az ,MHK testnevelési rendszer csak akkor, tölti be hivtását. ha minden dol­gozó erőssé, állóképessé és harcra, késszé fejlődik a bébe megvédé. sére. Ez akkor lehetséges, ha aj dolgozók rendszeresen résztvesE-. nek az edzéseken és ezt követőleg a tömeges próbázásokon. xt jgU, ix*. Nagy László j ^fSJíi M\i VTSB MHK-előad<j A Főiskolai Világbajnokság hírei , PARADICSOMOSÜVEGEK, villany, "főző, 5—6 éves fiúcskaruhák, per­zsaszőnyeg e'adó. Sztálin-kőrút 91, f. em. 1. ' KIFOGÁSTALAN fehér sportkocsi és egv kis tűzhely eladó. Kelemen­utca 5, Kovács. EGY nagykocsi kukoric.afallv el­adó. Hajnal-utca 34. sz. alatt. SAJÁTTERMÉSÜ bor literenkint kimérve délutánonként kapható. — Lengyel-utca 12. RÓKUSI állomás felé menő villa­moson elvesztettem ehavi élelmi­szerjegyeimet. Kérem a becsületes megtalálót Kossuth Lajos-sugárút 29., Szolnoki névre leadni. ZONGORA és pianinó megbízásból sürgősen bérbeadó, hosszabb időre is esetleg. Rakovszky zongorahan­goló, Jósika-utca 31. Tel.: 49—06. VENNÉK új 1306. sz. és 1207. sz. golvóscsapágyakat. Fülöp fodrász, Sztálin-kőrút 46. KÉT drb új ikerablak és egv zo máneozott fürdőkád eladó. I'álfi-n. 54. szám. Nyeremény takarékbetétkönyvek sorsolása 1951 augusztus 11-én, szombaton délután 3 órakor az Országos Takarékpénztár főpénztártermében (Budapest, V. József Atilla u. 2.» Kisorsolásra kerülnek az 1951 február 1-től kezdődően 1951 június 30 ig bezárólag váltott és a sorsolás napján Is betétet tartalmazó betétkönyvek. A sorsolás nyilvánost RÁDIÓ MAI MŰSORA: 1951 augusztus 10, péntek Kossulh-Rádió 5.00: Falurádió. 5.20: Hangié, mezek. 5.30: Hírek. 5.40: Női szemmel... 6.00: Népzene. 6.20: Dalok. 6.45: Hírek. 7.05: Zene. 7.45: Lapszemle. 8.05: Balettzene. 11.30: Regényrészlet. 12.00: Hírek. Hangos Újság. 12.30: Egy falu — egy nóta. 13.00: Népzene. 13.15: Zenekar. 14.10: Úttörő Híradó. 14.25: Szórakoztató zene. 15.30: Olasz dalok. 15.55: Szonáta. 16.20: Iskolások rádiója. 17.00: Hírek. 17.10: Zeneiskola. 17.40: Előadás. 18.00: Az ifjúság a békéért. 18.25: Előadás. 19.00: Tánczene. 20.00: Hangos Újság. 20.35: Versenyben az ország kenyeréért 20.45: Egy falu — egy nóta. 21.00: Nagyze­nekar játszik. 22.00: Hírek. 22.20: Helyszíni közvetítés Berlinből. 22.50 Tánczene. 23.10: Szórakoztató mű. sor. 23.50: Operanyitány. 24.00: Hírek. Petőfi-Rádió 5.30: Balettszvit. 5.50: MHK­negyedóra. 6.05: Üzemi ;apok. 6.15: Hanglemezek. 6.40: Román zene. 6.50: Előadás. 7.35: Da!ok. 8.15: Könnyű zene 9.20: Iskolások rá­diója. 10.00: Hírek. 10.10: Kórus. 11.00: Óvodások műsora. 11.20: Balettzene. 15.00: Népdalok. 15.30: Közvetítés a III. Világifjúsági Ta lálkozóról. 17.30: Hírek. 17.40: Operarészletek. 18.00: Ifjúság Hangja 18.40: Komszomol-dalok. 19.00: É'őadás. 19.15: Sport. 19.30: Falurádió. 19.45: Népzene. 20.00: Színes muzsika. 21.30: összeállítás. 21.55: Offenbachról előadás. A berlini Barlay-cirkuszban szer­dán megkezdődtek a XI. Nyári Fő­iskolai világbajnokság görög-római birkózóbajnokságának küzdelmei­Légsúly: Babajev (Szovjetunió) a 13:36 percben tussal győzött Völgyi (Magyarország) ellen. Harmatsúly: Hódos (Magyaror­szág) 11:55 percben tussal győzött Wal (NDK) ellen. Pehelysúly: Popescu (Románia) pontozással győzött Polyák (Ma­gyarország) ellen. Könnyűsúly: Tarr (Magyaror­szág) 2:1 arányú pontozással győ­zött Iluridze (Szovjetunió) ellen. Váltósúly: Szilvási (Magyaror­szág) 3:1 arányú pontozással győ­zött Beiusica (Románia) ellen. Jakovlev (Szovjetunió) pontozás­sal győzött Szilvási (Magyaror­szág) ellen. Középsúly: Kartozia (Szovjet, unió) 2:1 arányú pontozással győ­zött Gurics (Magyarország) ellen. Félnehézsúly: Növényi (Magyar­ország) 8:52 percben tussal győ­zött Popescu (Románia) ellen. Soltész (Magyarország) ponto­zással győzött Suli (Románia) el­len. Pehelysúly: Parvulescu (Romá nia) . pontozással győzött Völgyi (Magyarország) ellen. Babajev (Szovjetunió) a 39 rap. ben tussal győzött Ingred (NDK) ellen, ökölvívás: Légsúly: Kukier (Lengyelor­szág) pontozással győzött Wágner (Magyarország) ellen. Pehelysúly: Szokolov (Szovjet­unió) pontozással győzött Kellner (Magyarország) ellen. Kisváltósúly: Budai (Magyaror­szág) pontozással győzött Iíempa (Lengyelország) ellen­Középsúly: Papp (Magyaror­szág) kiütéssel győzött Musiak (Lengyelország) ellen. • Félnehézsúly: Hessler (NDK)" el, len Kovácsot (Magyarország)) szemsérülése miatt leléptették. Az esti mérkőzésele során Hor­váth, Farkas és Bene III. győzött, Plachy vereséget szenvedett.' A cantian-strassei stadionban kös zel 20 ezer néző előtt került sor a? atlétikai versenyed; folytatására. 100 méteres női síkfutás: Főiss kolai világbajnok: Preibisclj (NDK) 12 mp. Női távolugrás. Főiskolai világr bajnok: Csudina (Szovjetunió) 586 cm, 2. Gyarmati (Magyarország) 570 cm. Súlylökés (férfi). Főiskolai vi­lágbajnok: Fjodorov (Szovjetunió) 16.09 méter (főiskolai világrekord^ Gerelyhajítás (női) főiskolai vi­lágbajnok: Nabokova (Szovjetunió) 49.14 méter (főiskolai világrekord), Négyszer százméteres férfi váL tófutás. Főiskolai világbajnok; Szovjetunió 41.4 mp. Négyszer százméteres női váltó, futás. Főiskolai világbajnok: Szov. jetúnió (Maisina, Csudina, Duho, vics, Szofronova) 48.3 mp. (főis, kolai világrekord). 2. Magyaror. szag (Rákhelyné, Lohász, Bartáné, Gyarmati) 48.5 mp. 400 méteres férfi síkfutás. Fő. iskolai világbajnok: Adamik (Ma." gyarország) 49.1 mp, 2. Bánhalmi (Magyarország) 49.1 mp. Főiskolai világbajnokságot nyert Magyarország férfi asztalitenisz főiskolai válogatott csapata hatal­mas küzdelem után 5:2 arányban győzött Csehszlovákia csapata ellen. Csütörtökön kosáriabda férfi vá­logatott csapatunk győzelmet ara. tott Lengyelország együttese ellen, női válogatottunk vereséget szenve­dett a Szovjetunió csapatától. M agya ror szág—Lengyel ország 75:57 (44:30). Szovjetunió—Magyarország 50:27 (32:9).' MNDSZ-HIREK Móraváros, Belváros, Kossuth Zsuzsanna csoport pénteken dél­után 6 órakor. József Attila.telep. Fetsőváros pénteken 7 órakor tartják meg a nőnapot. Postás csoport pénteken délután 6 órakor orvosi előadást tart. Martos Flóra csoport pénteken 8 órakor taggyűlést tart. Petőfi-telep pénteken 8 órakor műsoros nőnapot tart a 43. utcai iskolában. MSZT-HIREK Az MSzT Belváros V., VI. alap­szervezete közli, hogy az augusz­tus ll.ére jelzett kulturestje tech­nikai okok miatt szeptember 1-én lesz megtartva. Vezetőség. A Magyar Népköztársasági Kupa kézilabda elődöntője Vasárnap délután 4 órai kezdet­tel játszák le a Kálvin.téri pályán a Magyar Népköztársasági Kupa elődöntőjét a Szegedi Építők—Bp. Vasas Tonalit férfi kézilabda csa­patai. A ma esti kosárlabda Béke Kupa mérkőzések A rókusi iskola udvarán ma este 8 órakor Sz. Lokomotív—Sz. Hon­véd női, 9 órakor Sz. Lokomotív— Sz. Honvéd férfi kosárlabda vil­.anyfényes Béke Kupa rangadó mérkőzéseket játszák le. A mai Kinizsi Béke asztalitenisz díjmérkőzések Ma délután öt órai kezdettel a Pick teremben Malmok—Kenyér, gyár, a Konzervgyár termében dél. után öt órakor Sertés—Paprikás férfi asztalitenisz mérkőzések ke­rülnek lejátszápra. A Sz. Kinizsi Hamóczi-utca 5 szám alatti ter. mében délután öt órakor Paprikás —Húsos és Konzervgyár—Kenyér, gyár női asztalitenisz mérkőzése­ket bonyolítják le. A megyei felnőtt atlétikai bajnokságok Szegeden A Csongrádmegyei Testnevelési és Sport Bizottság szombaton dél­után 4 órai kezdettel az Ady-téri sporttelepen rendezi meg a me­gyei felnőtt atlét'kc.i bajnokságn. kat. A versenyeket vasárnap dél­előtt fejezik be. Országos vasutas kerékpárbajnok­ságok Szegeden Szombaton és vasárnap Szegede,, rendezik meg az országos vasutas kerékpárbajnokságokat. Szomba­ton délután 3 órakor az országúti bajnoki futamokat bonyolítják le különféle kategóriák részére. A start és a cél a Tűzoltólaktanya előtt. Vasárnap délután fél 3 órai kezdettel az országos vasutas ke­rékpáros pályabajnokságokat tart. ják meg a Lokomotív sportpályán. Itt a legtöbb pontot szerzők lesz­nek a bajnokok. A szünetekben az Sz. Lokomotív különféle szakosz­tályai tartanak bemutatókat. Röpteniszbajnokságok a városi strandon A szovjet kézilabda sportok min. tájára meghonosítják véglegesen a röptenisz sportot is Szegeden. Ennek a népszerűsítésére a TSB kitűzte a városi röpteniszbajnok­ságot, mely szombaton délután 4 órakor férfi egyéni bajnoki küz­delmekkel kezdődik a városi stran­don. DÉLMAnYATtemSZjCa oo'IHkof ftODilap, •élelő, „srkentí él klódéi ZOMBOHI |ÁNOS Szerkeszti- o zzéífcéfi tóbtt efttóg Szerkésztőség. Szeged lénin-o. 11 Téléfon 35-35 éz <0-80 - fitsrokol tzérlz szlőiőf telefan élté *ló> S4-3& Cladöhlvatd . Szegea tenln-o é téléfon i 31-14 «< 35-00 Oélmagyarrrszdg Nyomda, Szeged Félélői vezető i Prizklé kőndeé

Next

/
Oldalképek
Tartalom