Délmagyarország, 1951. július (7. évfolyam, 151-176. szám)
1951-07-20 / 167. szám
MINDENÜTT SZERETETTEL FOGADJÁK A MAGYAR PARASZTCSOPORTOKAT A SZOVJETUNIÓBAN SZEGED TÚLTELJESÍTETTE TAKARÉKBEGYÜJTÉSI TERVÉT CSAK BÉKEKORMÁNY OLDHATJA MEG OLASZORSZÁG BELSŐ VÁLSÁGÁT AZ M D P. VII. ÉVF. 167. SZÁM. TB ÍZ OTT S AGA N A K LA P J A AIU 50 FILLÉR PÉNTEK, 1951 JULIUS 20. Kommunisták mutassatok példát! Raymon Die kis vidéki francia gépíróleány nevét ma öt világrész békeharcosai írták zászlajukra. Mit tette a kis francia leányt a hősök példaképévé? Raymon Die csak azt tette, amit a béke ügye megkíván a világ minden becsületes emberétől: élete feláldozásával is védte az emberiség békéjének nagy, szent ügyét A tankokat Vietnámba szállító vonat elé feküdt, hogy a gyilkos fegyverek ne érhessék el a testvéri szabadságharcosok testét. Kommunista volt... Hős volt! Ilyennek ismerte meg a világ a kommunistákat; olyanoknak, akiknek lelkük acél. jellemük gránit és a szivük forró tűzben lángol azem. beriségért. Matruszovoknak, Zóják. nak, Mereszj eveknek. A magyar népnek Sallaiakat. Schönherzeket, Kulik Györgyöket. Fürst Sándorokat adott az élcsapat. A Pártba a magyar dolgozók olyan erődöt és olyan vezérkart látlak mindig, amely a Sztálin nevelte Bolsevik Párt példája és tanítása nyomán a munkában és a harcban mindig az élenjár, A Párt vezérén, Rákosi elvtárson keresztül is ilyennek tudja Pártunkat a nép. Hisz a népért való harcból és áldozatból elsősorban ő vette ki részét; Ő, aki 16 esztendőt a börtönben ült — éret. tünk; ő, aki Horthy vérbírái előtt oly rendíthetetlenül állt, mint az égre tornyosuló hegygerinc. A kommunisták hősiessége, a kommunisták élenjárása mindig, minden időszakban olyan termesze, tű. melyet minden becsületes ember követhet. Nem az átlagnál erősebb Toldi Miklós példáját mutatja a Párt a dolgozóknak, hanem az egyszerű munkások, a hétköznapok embereinek erejéhez mért hősiességet. És a hétköznapok embereinek, a gyárak, kohók népének a Párt által összefont akarata, ereje, hősiessége és szive több. nagyobb, mint Ézázmillió Toldi ereje. Újból és újból szükség van a kommunista 'példamutatásra. Arra, hogy a kommunisták a tettek, a éselekedetek egyszerű nyelven beszéljenek a dolgozók óriási tömegé, hez. Jó ötszáz évvel ezelőtt mondot. ta Dózsa György: „A vezér cselekedete jobban lelkesíti a vezetetteket, mint a nyelve". A kommunisták jól ismerik ezt a forradalmi igazságot és a szovjet bolsevikok nemcsak a szovjet népnek, hanem az egész világnak iskolát adtak példamutató hősiességből. Példát, nemcsak a harcban, hanem a szocializmus forradalmi építésében, az elénk tornyosuló nehézségek bátor, elszánt legyűrésében. Az ő lelkesedésük serkentette egész dolgozó népünket a hároméves terv győzelmes megvalósításához, a fasiszták által lerombolt országunk újjáépítéséhez, új gyára, ink. üzemeink létesítéséhez. Az ő Izzó hazaszeretetük bátorította, ser. ken tette dolgozó népünket arra is, hogy a hároméves terv után megkezdje az öléves tervet is. mely a béke terve, mely boldog, szocialista hazánk felépítésének záloga. Mi most építjük a szocializmust az ő példájuk nyomán. Az ő lángoló lelkesedésük, élet. és véráldozatuk nyomán megértük a felszabadulásunk utáni legbővebb aratást. Földjeinket az ő verejtékükkel és munkahős tetteikkel alkotott kombájnok aratták. Most rajtunk a sor. Raj tunk, csonerádmegyei kommunistákon; rajtunk a sor Csongrád megye falvainak kommunista parasztjain, hogy példát mutassunk, példát a falu dolgozó parasztjainak az állam iránti kötelezettség teljesi. lésében. Arról van szó. hogy a begyűjtés kulákellenes harci frontján a kommunisták legyenek az elsők és a tettek egyszerű nyelvén magya. rázzák meg minden dolgozó parasztnak, hogy ez a mi érdekünk, a mi kötelességünk. Megyénk kommunistái érzik és érezték ezt a kötelességet. Tudták, hogy nem azt kell mondnniok a falvak dolgozó népének, hogy hazafias kölelességiek a gabona gyors beadása, hanem azt, hogy hazafias ócölelességünk a gabona gyors beadása és azt is tudták, hogy a begyűjtésben a legjobb érv. a legjobb felvilágosító munka e büszke mondat: „Ügy csináljátok ahogy én". Párttitkárok és egyszerű párttagok most a békéért folytatott ke. nyércsafa harci szakaszán ragyogó példát nyújtanak megyénk dolgozó parasztjainak. Magyarcsanádon Rakity Áron párttitkár 4 holdas dolgozó paraszt ezelőtt két héttel 295 százalékra teljesítette begyűjtési kötelezettségét. Nem teh bele két nap és Mándoki Sándor tagjelölt ezekkel a szavakkal teljesítette 400 százalékra gabonabeadási kötelezettségét: — Méltó akarok lenni a Párt tagságára, Rákosi elvtárs pártjának teljesjogú tagja akarok lenni. Hiba lenne azt gondolni, hogy csak Csanád kommunistái érzik e fölemelő, e megtisztelő köteleseéget. Földeákon - Göller György pártlit. kár az első között teljesítette 200 százalékra beadási kötelezettségét. Bajusz József és PruszLicska István versenyre hívták egymást, hogy ki tud többet adni a hazának. 200 százalékon felül teljesített mindkél elvtárs. Kommunistának nem születik az ember. Később lesz azzá. mégpedig úgy, hogy leküzdi a saját magában lévő, a gondolkodásában lévő kapitalista maradványokat. Tévedünk sokszor, hibázunk sokszor, mert bennünk van még a mult társadal. ma. Tan István királyhegyesi párttitkár elvtárs például az elmúlt negyedévi tojásbeadás teljesítésében elmaradt. Nem teljesítette a Párt, a haza iránti kötelezettségét. Amikor a hibát elkövette, még nem gondol arra, hogy olyat tesz, ami nem méltó egy kommunistához. Most, hogy a járási pártbizottság megbírálta, a bírálatra forrad a'mi kommunista önkritikával így válaszolt: — Elvtársak! Hibát, vétket követtem el a Párt ellen. Nem tagadom. De most, a gabonabeadásban helyrehozom a bajt. 500 százalékra teljesítem gabonabeadási kötelezettségemet. A tojásbeadásban rossz példát mutattam a falunak. Most olvan példát mutatok, hogy nyugodtan versenyezhet velem bárki a Párt és a haza iránti kötelesség teljesítésében. Mostmár követhet a falu tiszta lélekkel. Ez az igazi önkritika. A nem szavakban de tettekben megnyilvá. nuló forradalmi önbírálat. Megyénkben mások is vannak, más kommunista elvtársak, akik a Pár! és a haza iránti kötelesség teljesítésében az elmúlt negyedévben vagy félévben hibát követtek el. Itt az alkalom, hogy most lemossák a jellemükön éktelenkedő foltot a gabo. nabeadás példamutató teljesítésével. A példa, a jó példa százakat követésre késztet. Rakity Áron Csanádi párttitkár példáját már eddig is több mint 20 dolgozó paraszt követte Csanádon, akik mind 206 százalékon felül teljesítették beadási kötelezettségüket. A cséplőgép azonban nem egy időben megy mindenkihez. Akinél most nem csépel a gép, az mutasson példát a behordásban, mert az ellenség egy olyan hangulatot terjeszt, hogy rá. érünk akkor behordani, ha majd jön hozzánk a gép. A haza és a nép érdeke követeli meg a kommunistáktól a példamutatást. A mi népünk forradalmi hagyományai, nemzeti szabadságharcunk hagyományai megkövetelik a ma szabadságharcosaitól, a ma forradalmáraitól, a kommunistáktól, hogy a forradalmi országépítés. a forradalmi kötelességteljesítés példaképei legyenek, mint ahogy népünk forradalmárai mindig azok voltak. Amikor a nagy forradalmi hazafit, Vasvári Pált 1849-ben a mariselli csatában tisztjei meghátrálásra akarták késztetni, így válaszolt : ,,... készebb vagyok az el len sáp golyózáporát egymagam felfogni, mintsem beszennyezni azt a zászlót, melynek dicsőséges lobogtatására esküm kötelez". Csongrád megye kommunistái! Bennünket „eskünk", a párttagság: könyvünk piros színe kötelez, hogy mocsoktalan tisztasággal megőriz, zük és magasan lobogtassuk a szocializmus építésének sztálini vörös zászlaját. Előre kommunisták, mutassatok példát a begyűjtés, a gabonabeadás teljesítésében! A hazafia'sságban F Naponta újabb győzelmek születnek az augusztus 20-i verseny nyomán ÜZ UJSZEGEDI KEKDER- ÉS LENSZÜVÖ GYfiRBBN Az Üjszegedi Kender- és Lenszövőgyárban egyre fokozódik az Alkotmány ünnepének tiszteletére indult verseny. Az üzem vezetői a népnevelők segítségével kiküszöbölték a versenyszervezésnek azt a kezdeti hibáját, mely abban mutatkozott meg, hogy az egyéni verseny a csoportos versenyformák rovására ment. A dolgozók és a vezetők 'elismerve ezt a hibát, versenyt indítottak az üzemrészek között, a brigádok és a partik között. Az üzemrészek közötti verseny nyertese vándorzászlót kap. a partik és brigádok versenyében legjobb ered. ményt elérő szintén várományosa egy-Pgy gyönyörű vándorzászlónak. A brigádok és a partik közötti ver. senyben győztes brigád, illetve parti minden egyes tagja megkapja a vándorzászló kicsinyített mását. Pótfelajánlások Az alkotmányi verseny kezdetén hiányosságok mutatkoztak a verseny nyilvánossága biztosításában is. Ez a hiányosság is rövidesen kiküszöbölődött, ami a verseny nagyarányú fellendülésé} eredményezte. A verseny nyilvánosságának maradéktalan biztosítása ered. menyeképpen az üzem dolgozóinak 95.5 százaléka felajánlást tett Alkotmányunk ünnepének tiszteletére. A verseny eredményeire jellemző az. hogy egyes dolgozók már pótfelajánlásokat is tesznek, mivel első felajánlásukat már teljesítették. Külön ki kell emelnünk Szemmári Gyuláné copsolónöt, aki már teljesítette második felajánlását is és megtette a harmadik felajánlást az Alkotmány ünnepének tiszteletére. Anyagfakarékosaág Az augusztus 20-ra tett felajánlások összege ebben az üzemben — augusztus 20-ig számolva — 1 millió 219.162 forintot jelent. Adol. gozók ebből július közepéig közel 250.000 forintot teljesítettek. Különösen jelentős az anyaglakarékossági vállalások túlteljesítése. A dolgozók az előirányzatnál jóval nagyobb mértékben csökkentették a hulladékot. A szövőüzem például azt vállalta, hogy a mutatkozó 1.04 százalékos hulladékot 1 százalékra csökkenti. Az üzemrész jelenlegi hulladéka 0.91 százalék. Az egész vállalat globálisan vállalta, hogy az 1.57 százalékos hulladékot 1.50 százalékra csökkenti. A vállalást az üzem dolgozói túlteljesítették, mivel a hulladék pillanatnyilag 1.45 százalék. Az erőtelep dolgozói '50 ezer forint importanyag megtakarítását vállalták azáltal, hogy saját anyagból készítenek vízmentes kalandergépekhez hengereket. A hengerek elkészítését megkezdték s munkájuk a mai napig 15.000 forint megtakarítást jelent. Emelkedett a vetésszám A verseny egyre fokozódó lendülete elősegitette az exportvállalások határidő előtt való teljesítését is. A nedveskikészíiő üzemrész például 10.000 yard exportárut július 20 helyett július 12-re készített el, jelentős mértékben meggyorsítva ezáltal az exportszállításokat Jelm. tős a copsoló üzemrész eredménye, ahol a dolgozók a verseny segítségével közel 7C0 kilogrammal emelték fel átlagos teljesítményüket. Ebben az üzemrészben gátolta a munkát a gyakran fellépő csigahiány. Az augusztus 20.i verseny sikere érdekében elsősorban a csigahiányt kellett megszüntetni.. Ez a művezető újításával sikerült is. Megakadályozták az eddigi gyors csigaelhasználódást és. a csigák élettartamát úgy megnövelték, hogy. ezzel is nagyértékű beszerzést tud nélkülözni az üzem. A szövőbén a partik közötti párosverseny azt eredményezte, hogy a vetésszám 25 ezer 500-ról 26.l00.ra. a gépkihasz* nálás pedig 52 százalékról 53 száza* lékn'a emelkedett. Az élenjárók Mindezeket a kiváló eredménye, ket nagymértékben elősegítették é$ lehetővé tették az Űjszégedi Kender- és Lenszövőgyár dolgozóinak kiváló egyéni eredményei.' Révész Imréné keresztorsózó például a váU lalt 13.530 forintos tervtúlteljesítése helyett már 30.200 forintnak megfelelő tervtúlteljesítést éri el, Szsndrei Mária ifjúmunkás, négy. gépes szövőnő vállalását már 200 százalékra teljesítette. Krasznavölgyi Jánosné sztahánovisla szövőnk 19.800 forint értékű vállalásából 10.800 forintot már teljesített. Mo„ gyorósi András festő azt vállalti, hogy normaszázalékát 125 százalék, ról 130 százalékra emelL Teljesítú. se 164 százalék. Az Üjszegedi Kender- és Lenszövőgyár eredményei, a dolgozók kiváló egyéni teljesítményei azt bizonyítják, hogy az Alkotmány tiszteletére indított verseny naponta új munkahösöket termel ki az üzemben, olyan munkahősöket, akik méltó versenytársai az üzem jelenlegi 18 sztaihánovistájának. Az üzem dolgozói újabb felajánlásaikkal, a versenyben megmutatkozott hiányoságok feltárásával és kiküszöbölésével ismét bebizonyító!, ták, hogy az Üjszegedi Kenderszövőgyár minden munkása; -Pártunk útmutatása nyomán méltóan ki akarja venni részét abból & küzdelemből. . amely a béke megvédésé.' ért,- ötéves tervünk sikeréért folyik,? Több mint félmilliárd forint értékű iparcikk juttatás a beadási kötelességét teljesítő dolgozó parasztok részére Hat aszályos év éta első bőséges termésünket takarítjuk be az idén. A jó termés nemcsak azt teszi le. hetővé, hogy dolgozó parasztságunk törvényes beadási kötelezettégét könnyen, gyorsan, maradéktalanul teljesítse, hanem, hogy azt jelentősen túl is teljesítse, a rnagy termésböl sokkal nagyobb kenyérés takarmánygabona felesleget ad. jon el a dolgozók államának. A beadási kötelezettség túltelje, sítése anyagilag is érdeke dolgozó parasztságunknak. Amellett, hogy C-vételi jegyre beadott termény után felárt kap a termelő s a fejadagon felül a beadott C-gabona arányában többszörös őröltetési kedvezményt. (A kiőrölt liszttel szabadon rendelkezik s tetszése szerint értékesítheti a szabadpiacon.) A Népköztársasági Elnöki Tanács az állami begyűjtésről szóló törvényerejű rendeletben gondoskodott arról, hogy a beadásban élenjárók több ipari cikket is vásárolhassanak,' az ipari cikkeliátásban elsőségben részesüljenek. Népköztársaságunk kormánya a beadási kötelezettségű, ket túlteljesítek részére a falu szokásos áruellátásán felül 550 mii ió forint értékű iparcikket bocsát ren. delkecésre! E hatalmas árumennyiségből hő. ségesen jut majd minden beadását túlteljesítő egyéni dolgozó parasztnak. termelőszövetkezeti dolgozónak és földművesszövetkezeti raktári munkásoknak. Kik részesülnek a külön iparcikk ellátásban és miiyen mértékben? Az az egyénileg dolgozó paraszt, aki A—B vételi jegyre történő beadási kötelezettségének 100 száza, lékos teljesítésén fejül C-véte.i jegyre gabonát ad be az állam, nak. a beadott termény rendes, hivatalos megszabott árának megfizetésén kívül minden mázsa C. gabona után 75 forint értékű iparcikk vásárlására kap jogositó utalványt! Az utalványt a C.gabona beadás után a helyi tanács állítja ki. Az a termelő tehát, aki Cjegyre 10 mázsa búzafelesleget adott el a dolgozók államának, ősz. szesen 750 forint értékű iparcikk vásárlására kap jogot. Aki 20 mázsa C-gabonát szállított be a földművesszövetkezeti gyűjtőhelyre, 1500 forint értékű iparcikket vásárolhat Azok a dolgozó parasztok, akik begyűjtési versenymozgalomban a legkiválóbb eredményt érik el százalékosan, tehát gabonafeles, legeik eladásával többszörösen túlteljesítik beadási kötelezettségüket. még ezen felül a túlteljesítés mértékének megfelelően 300— 800 forint értékű Iparcikk vásárlására kapnak külön ufel'ványt. Az utalványokat a helyi tanácsok a begyűjtési versenymozgalom két hetenként történő kiértékelése alapján szeptember 30-ig, öt al. kalommal adják ki, mégpedig úgy, hogy egy-egy alkalommal községenkint átlagosan 10 élenjáró dol. gozó parasztot jutalmaznak. Augusztus 20_a, tehát Alkotmányunk napja előtti héten községenkint a begyűjtési versenyben leg. jobb eredményt elérők közül átlagosan 20 dolgozó parasztnak kell a külön utalványt kiadni. A fermeiőkzövetkezetek és III. típusú termelőszövetkezeti csoportok terménybeadási túlteljesítésük minden egy százaléka után tagonként 70 fillér értékű külön iparéi kkrte kapnak vásárlásra jogosító utalványt. A szövetkezett városok. Türkévé, Karcag, Kisújszállás, Mezőtúr. a 70 fillér helyett 80 fillér értékben kapják az utal. ványt. A beadott C-gabona után járó ösz_ szes iparcikkből az egyes szövet, kezeti tagok eddig teljesített mun. kaegységeik arányában részesülnek. Az a szövetkezeti tag, aki július l-ig 50 munkaegységet nem teljesített, az külön iparcikkellátás kedvezményben nem részesülhet. Az I. és II. típusú termelőszö. vetkezti csoportok tagjai beadási kötelezettségük teljesítése után az egyéni dolgozó parasztokhoz ha. sonlóan részesülnek a külön áruellátásban. Az állami gazdaságok legjobb dolgozói, amennyiben az állami gazdaság üzemtervét teljesítette, külön iparcikk juttatásban részesülnek. Az állami be gyűjtőhelyek, szövetkezeti raktárok legjobb ered. ményt felmutató rakodó és raktári munkásai szintén részesülnek a külön iparcikk juttatásban. A belkereskedelmi minisztérium gondoskodik arról, hogy a földmüvesszövetkezeti boltokban és népboltokban a terménybeadásban élenjáró dolgozók részére a legkedveltebb és legjobban keresett köz. szükségleti cikkek bőségesen áll. janak rendelkezésre. így karton, ágynemű, olcsó női- és férfi ruhaszövetek, konfekcionált pamutáru. cipő. bakancs, téli gumiáru, kerékpár, varrógép, zománctűzhely, kályha, zománcedények, háztartási eszközök, gépek, építőanyagok, cserép, tégla, s;b. A külön ijiarcikk vásárlására jogosító utalványokat a földműves, szövetkezeti boltoknak és népboltoknak legkésőbb november 7-ig kell beváltaníok. Nincs értelme tehát a gabonafeleslegek beadásával várakozni. Az a termelő, aki elcséplés után a be. adási kötelezettsége teljesítése és szükségletei biztosítása után fenn. maradó kenyér- éa takarmánygabona feleslegének C-vételi jegyre történő beadásával késlekedik — saját kárát okozza, önmagának ellensége! Minden dolgozó paraszt tehát minél több C-gabona beadásával saját anyagi jólétét is szolgálja — egyben erősíti a dolgozók államát, a népgazdaságot és erősíti a munkás, paraszt szövetséget.