Délmagyarország, 1951. július (7. évfolyam, 151-176. szám)
1951-07-17 / 164. szám
CSÜTÖRTÖK, 1951. JULIUS 20. a drótsövényen innen — és túl... Térvár, 1951. Július 10. Autónk lassan halad. A learatott gabonaföldeken katonás rorrendben állanak a keresztek. Egyik részét vidám dolgozó parasztok, asszonyok, emberek kocsira rakják és a kövér gabonaszemektől duzzadó kévékkel elindulnak a szérűskert felé. Majd zöldelő földek melleit haladunk el. Az aratás u'án kevés földet lehet látni bevetetlenül Mindenütt másodnövények zöldéinek, lucerna, csalamádé, icö'o.v. Szorgos munkákról tanúskodnak ezek a földek: A felszabadult, boldog életet élö dolgozó parasztsásunk munkájáról. m A távolból halk gépzrtgás hallatszik, ahogy közelebb ériink, hatalmas kombájnt látunk. Az újszentiváni dolgozó parasztok későn érő gabonáját aratják. Megállunk egy pillanatra, hogy közelebbről megcsodálhassunk a szovjet technika vívmányát, a kombájnt. Nem ritkaság már hazánkban, az ország számos területén láthatunk ilyet. A szovjet nép — mint már annyiszor, most is segítséget nyújtott. Segített, hopy az aratás-cséplés nagy munkájában siker kísérje dolgozó pavnsztinink békeharcát. Tovább megyünk. A gép zúgását, ameíy oly kiedves számunkra, már csak távolról halljuk. Utunk Térvár felé vezet, ahol mindössze 20—30 ház jelzi a kis falut. A réten gyermegsereg hancúrozik. Az egyik kisfiú hatalmas almát gyömöszöl szájába s két harapás között társát bíztatja, hogy fussanak versenyt. Gondtalanul játszanak a gyermekek, mitsem gondolnak a falujuk mellett húzódó határra. Hisz oly bíztatóan és mosolygásukat viszonozva néznek rájuk azok a bácsik, akik rendíthetetlen szilárdsággal állanak ott a géppisztoly agyát megmarkolva. Szemük pillantásával üzennek a gyerekek felé: „Játszatok csak, mi vigyázunk rátok!" Ott húzódik a falu mellett a drótból kiépített határ... Földet választ ketté, hirdeti; Átlépni tilosKét különböző világot - választanak el azok a drótok. Mindössze pár méter széles az egész, A nap tüzö sugara ugyanolyan bőven önti éltető erejét a drótsövényen túl is a földekre, mint Itt. Az eső vizét ugyanolyan szomjasan issza fel a föld, mint nálunk, pár méterrel arrébb. Azonban az a kép is bizonyítja, ami elénk tárul, hogy odaát egy egészen más, szomorú világ van. A föld túlnyomó részén még áll a gabona. A kalászokból kipergő búzaszemek, mintha segítségért kiáltanának: Ne hagyjatok elpusztulni! Távolabb a halálra ítélt földterülettől már lekaszálták a gabonát. A körülbelül 60 cm hosszú búzaszálak szanaszét hevernek a földön s a szűk kenyérellátást biztosító gabonából a madarak lakmároznak. És az, aki mindezért felelős, valahol messze pöffeszkedik palotájában, számolgatja az amerikai dollárokat, a jugoszláv nép szabadsága árát, rabol, hízik az ártatlanul legyilkolt ezrek vérén. ED Most lovaskocsi döcög a gabonaföld felé. Bár a kocsi üres, a .csontig lesoványodott íó mégis csak lépésben tud haladni. Mögötte kis csoport ember bandukol, önkéntelenül is azt gondolja az ember: no, ezek az emberek megpróbálják menteni a menthetőt... Nem! Nem ez történt odaát! Fáradtan, a sok szenvedéstől megtörve kezdenek a munkához a jugoszláv dolgozó parasztok. Látszilo, hogy sir a lelkük minden elhullott gabonaszemért, pedig tudják, hogy az nem övék. Megbotránkoztató, amit ezután látunk. Három-négy titolsta katona megy hozzájuk. Fegyverrel kényszerítik a parasztokat gyorsabb munkára. így akarják biztosítani a dolgozóktól elvont, de Amerikának odaítélt gabonaszálHtmányt. Az üzletet már megkötötték: az USA kapja a gabonát, Titoék megkapták a fegyvereket, a jugoszláv nép pedig a nyomort, éhezést, börtönöket, korbácsot, kényszermunkát. Az üzlet fölé cégtábla is kell. Kiírták hát nagy hivalkodóan; szocializmus. luj Cséplőgéptől a begyttjtőhelyre BÁBA FERENC BOLDOGAN VITTE GABONÁIÁT Szorgalma* munka, gépi szántás után szépen fizetett a föld és megkapja jutalmát a dolgozók államától i* Lelkesen ünnepelték Szeged vasutasai a szovjet vasutasok napját A eoegedá vasutak dolgozók vasárnap este &x alsóvárosi kultúrházban. ünnepi kultúrműsort ren. deztek a „Szovjet vasutas nap" alkalmából a Szegedi Szovjet va&utparamcsoak és helyettese jelenilétéA szovjet és magyar himnusz után Lengyel István elvtárs; vasút, politikai tiszt beszámolt arról, hogy • szovjet vasutasnapra tett felajánlásokat a Szegedi vasutas dol gozók szépen teljesítették. A vállalt felajánlásokban nagyszerű eredmények születtek, amelyek len. dtilebet adnak az első vasutas napra és augusztus 20-ra, Alkotmányunk ünnepére. Molnár László Majakovszkij „A Párt" című versét szavalta ezután, majd Hajdlu Rezső elvtárs; a MÁV szegedi politikai osztályának ve. aetője mondott ünnepi beszédet. Beszélt arról a hősi munkáról, amelyet a Nagy Októberi Szocialista Forradalom után végeztek a fiatal szovjet vasút dolgozói. Fáradságot nem kímélve küzdöttek a kilométerekért, hogy minél több élelmet és hadianyagot tudjanak szállítani. A továbbiakban rámutatott Hajdú elvtárs arra, hogy a felszabadulás után milyen nagy segítséget nyújtottak a szovjet vasutas dolgozók. A szovjet vasutasok elküldték a legjobb sztahá novistáikat, miint például Pányin elvtársat, hogy a magyar vasutas dolgozóknak átiadják munkamódszereiket. Ennek köszönhetjük, hogy ma már a magyar vasutasok között is sztahánovista mozdonyvezetők és fűtők is dolgoznak, akik már edidig is kiváló eredményeket értek el. A szovjet példa nyomán indítottuk el harcunkat a felemelt sebesség eléréséé^, a minél több 500 és 2000 tonnás vonatokért. Beszéde végén ünnepélyes keretek között ajándékokat adott át a szovjet vasutasoknak, akik ezután válaszukban biztosították a szegedi vasutas dolgozókat, hogy a jövőben még fokozódik a Szovjetunió támogatása a magyar vasutasok Rzá. mára. Szépein és gondosan előkészített kulturműsor kezdődött ezután. Bálint Margit Csajkovszkij Románcát énekelte és az „Aranykulcsocaka" című filmből dalokat A szegedi vasutasok kulturgárdája a „Mélyszántás" című színdarabból a gépállomáson lejátszódó jelenetet adták elő. A tánccsoport orosz népi táncokat mutatott te. A szegedi .vasutas dolgozókban az előadás után még erősebb lett az az elhatározás, hogy fokozottabban harcolnak az első magyar vasutas nap sikeres megrendezésé, ért és ezzel is ötéves tervünk sikeréért. a békéért. Az állami vállalatok tehergépkocsi vezetői mozgalmat indítottak a terménybetakarítás sikeréért Szégyen? Ezt nem ismerik a Tito-fasisztákl A jugoszláv határőrség kapuja fölött ötágú vörös csillagot vehet észre az ember. A proletér internacionalizmus e szent jelképe alatt kényszerítik fegyverre, rabszolgamunkára a jugoszláv dolgozó parasztokat, díszítik Amerikától kapott fegyvereikkel az Örs környékét. A nap fényében szinte haragosan csillan le a vörös csillag a jugoszláv katonák nevetséges figuráira. Az egyik amerikai egyenruhában pompázik, a másik SS-katonaruhában feszít, a harmadik valósággal szerénykedik jugoszláv katonaruhájában. Lehet, hogy ennek kisebb a rangja! ... Mindössze pár méter széles a határjelző drótsövény, mégiis óriási különbség van a két földterületközött. Ideát gyermekek kacagnak, boldog életet élő dolgozók építik a szebb országot. Alig pár méterreüi odébb egy megkínzott nép szenved amerikai láncra fűzve, gyilkos árulók korbácsa alatt. Ma még húzza a jugoszláv nép az igát, de a börtönökben sűrű erdők mélyén bitófák árnyékában a nép legjobbjai már kovácsolják a szebb holnapot. Napról-napra forrósodik a talaj a Tito-banda lába alatt s egyre jobban érik az az idő. amikor a jugoszláv nép lemossa azt a sok gya,lázatot, amelyet a titoista janicsárok rákentek a Térvár határában titoista őrház kapuja fölött szomorkodó vörös csillagra. Cs. M. A szegedi földművesszövetkezet Bocskay-utcai raktára elé egymásután érkeznék a porlepte gabonaszállító kocsik. Egyénileg dolgozó parasztok hordják te a gabonájukat, Mindegyikük izzad és poros, de hiszen nem is csoda, mert egyenesen a cséplőgéptől jöttek. Izmos munkáskezeik emelik le a kocsikról a gabonával telt zsákokat. Bába Ferenc egyholdas egyénileg dolgozó paraszt árpáját nagy megelégedéssel vizsgálják a munkások. Egy keveset tesznek belőle a fajsúlymérőbe és elismerően mond. ják: — A 60-as fajsúlyhoz tartozik! Bába Ferenc gabonája majdnem a legjobb minőségűek egyik*. Az arca megelégedett, boldog. — 1939-ig kubikoskén} dolgoztain — emlékezik vissza az elmúlt évekre. — Már akkor is földet szerettem volna, de a Horthy-világban erről álmodni sem lehetett. De nem hiába vártam, hogy lesz egyszer még jobb világ is számomra. Valóban, ez a jobb világ 1945-ben el is jött. 1945-ben a felszabaduláskor földet kaptam. Boldogan láttam a műveléséhez gyermekeimmel együtt. Amikor eljött az aratás ideje, mégis csalódotton tapasztaltaim, hogy a földem keveset ler. mett. Tavaly azután megértettem, hogy mi volt ennek az oka. Az aratás idején láttam, hogy a szomszédos tszcs földje mennyivel több és jobbminőségű termést hozott, mint a sajátom. Ott ugyanis géppel szántottak. Elhatároztam, hogy földemet a gépállomással szántatom fel és vettetem be gabonával. Meg is lett az eredménye. Amig tavalyelőtt egy holdról csak 10 mázsát arattam le. addig az idén már 17 mázsa árpát kaptam. Az árpámat még viaszérésben arattam le, hogy a szemveszteség minél kisebb legyen. Elhatároztam azt is, hogy beadási kötelezettségemen felül annyi gabonát adok az államnak, amennyit csak adhatok. Tudom, hogy a beadási kötelezettségemmel az ötéves terv sikeres befejezését segítem elő, vagyis az én még boldogabb jövőmet és minden szem gabonám több kenyeret jelent a dolgozó nép asztalán. Bába Ferenc becsületesen teljesítette is beadási kötelezettségét, öt. ven kilét kellett beadnia, de 150 kilót adott te. A beadásnál azután örömmel újságolta, hogy az idén már többet tud vásárolni abból a pénzből, amit a gabonájáért kapott. — Sok minden kellene a ház körül: mezőgazdiasági szerszámok, ka. sza, kapa, eke. De azért jól lenne egy kis malacka is őszre. A gyerekeknek ruhát is akarok venni. Boldogan mondla mindezt. A jó munkát végzett ember öntudatos boldogságával. Közben újabb és újabb kocsik foglalják el helyüket a földművesszövetkezet raktára előtt. Rajta Bába Ferenchez hasonló, becsületes dolgozó parasztok, akik eljöttek, hogy hazafias kötelezettségüknek mielőbb eleget tegyenek. R szegedi Texlllfcombinát első helyet ért el az augusztus 20-i munkaverseny szakmai kiértékelésében A könnyűipari minisztérium most állította össze az Alkotmány ünnep tiszteletére kiszélesedett verseny eddigi eredményei alapján az egyes ipari üzemek versenyállását. A szegedi üzemek közül a Textilkombi. uát az első, a Szegedi Kenderfonógyár a második, az Űjsaegedi Kender- és Lenszövő pedig a harmadik helyei érte el a szakmai helyezés, ben Ma délelőtt fél 10 órakor kezdődik a csongrádmegyei papok békebizottságának alakuló értekezlete (Tudóéitónktól). A Csangrádmegyei ÁV sztahánovista gépkocsivezetői: Gninyi Imre és Szemerédi György elvtársak Alkotmányunk ünnepének tiszteletére mozgalmat indítottak annak érdekében, hogy segítséget nyújtsanak a dolgozó parasztságnak a terménybetakarításban. Vállalták, hogy azzal az üzemanyaggal, amelyet havonta megtakarítanak, munkaidejük után a messzefekvő tszcSk és egyénileg dolgozó kisparasztok földjéről az elcsépelt gabonát a cséplőgéptől a szegedi gabonaraktárakba szállítják* Csatlakozott ehhez a nagyszerű mozgalomhoz a Szegedi Kiskereskedelmi Vállalat két gépkocsivezetője, Molnár István és Kardos József elvtárs is. A vállalatnál megtartott termelési értekezleten nemcsak csatlakozásukat jelentették be, hanem megfogadták, hogy az összes állami vállalatok gépkocsivezetőit felhívják a terménybetakaritás meggyorsítására irányúié mozgalomhoz való csatlakozásra és egyúttal kihívják őket üzemanyagtakarékossági és gabonaszállítási versenyre. A Kiskereskedelmi Vállalat vezetősége örömmel üdvözölte a felajánlást, Alexiin Mihály elvtársvállalatigazgató rámutatott arra, milyen nagy jelentősége van nemzet, gazdaságii szempontból a tszcsk és egyéni dolgozó parasztságunk ilyen irányú megsegítésének. Kifejezte azt a reményét is, hogy ezt a mozgalmat magukévá teszik a többi tehergépkocsival rendelkező állami vállalatok vezetői is és megadják a lehetőséget a gépkocsivezetőknek, hogy a versenymozgalomban résztvegyenek. Radócz Gyula. Az fiusztrla! Szövetséges Ellenőrző Tanács ülése Bécs (TASzSz). Az ausztriai Szövetséges Ellenőrző Tanács szombati ülésén az osztrák kormány egyes törvényeivel foglalkozott. „A kózilöfegyverek és a lösze, reik kötelező megvizsgálásáról szóló törvénnyel" kapcsolatban Cinev vezérőrnagy, a Szovjetunió képviselője rámutatott, hogy a törvény a nyílt áttérést jelenti az Ausztria felfegyverzésével kapcsolatos intézkedéséül re. Az amerikai és az angol küldött támegatta az előterjesztett törvényt. Cinev vezérőrnagy kijelentette, hogy a szovjet megszálló hatósá gok nem engedik meg az új tör. véfty alkalmazását Ausztria szovjet megszállási övezetében. R Szegedi Fűtőházban a tervteljesítésben június hónapban még komoly lemaradás mutatkozott. A széntúlfogyasztás 11 százalékot tett ki. A pártszervezet és szakszervezet vezetősége, amikor a lemaradás okait kivizsgálta, felhívta a fűtőház dolgozóinak figyelmét a szén takarékosságra és a Szovjetunió sztahánovistái munkamódszerének alkalmazására. Ennek a figyelmeztetésnek meg is lett az eredménye. A mult hónapi lemaradást behozták és ma már 3 százalékos szénmegtaknrítást mutathatnak ki, ami 41.900 forintot tesz ki. Ebben a versenyben, kiváló eredményt ért el sztahánovista brigádjával Tassy Mihály sztahánovista mozdonyvezető és fűtői, Szakái Ferenc és Csonka Mihály, akik vállalták, hogy tervüket 120 százalékra teljesítik és ezt 132 százalékra túlteljesítették. Hat vonatot továbbítottak felemelt sebességgel és túlterheléssel: elért megtakarításuk értéke 2860 forint. Nyomában van a sztahánovista j brigádnak Takács István mozdony- [ vezető, Moldovány János és Varga 1 György fűtők, akii'k ugyanígy továbbítottak négy vonatot, megtakarításuk 1643 forinl. Ezzel válaszoltak a Grősz.bandának és imperialista gazdáinak. Jó eredmények mutatkoznak a kazánmosóknál is. Szögi István 143 százalékot ért el a munka jó megszervezésével. Börcsö'k Ferenc szénrakó 127 százalékos, Kovács Pál géplakatos 152 százalékos. Szabó Mihályné kocsitisztító 165 százalékos, Kovács József kazánkovács 160 százalékos teljesítményével járul hozzá ötéves tervünk sikeres megvalósításához és a béke védelméhez. A csongrádmegyei papok békebizottságának alakuló értekezlete ma délelőtt fél 10 órákor kezdődik Hódmezővásárhelyen. Az értekezlet iránt az egész megyében nagy az érdeklődés, különösen a néphez hü alsópapság körében. A katolikus alsópapság közölt eddiig is szép számmal akadtak olyanok, akik úgy érezték, hogy a világ dolgozóinak nemzetközi béketáborában van a helyük, de a cselekvő részvételtől a békeharcba sok papot vissza tartott eddig a püspöki kar egyrészének a magatartása, Grősz érsek ellenzése. Az amerikaiak kegyetlenkedése Koreában, a Grösz-per gyalázatosságai azonban az alsópapság többségét immár rendíthetetlenül a béke, a szabadság dolgozó hívei oldalára állították. Ezért kér részt az alsópapság Is abból a haroból, melyet a magyar dolgozó nép az egész világ dolgozóival együtt folytat a tartós békéért. A mai értekezletnek éppen ebből a szempontból van nagy jelentősége. Ünnepélyesen fogadják Szegeden a III. VIT váltó futóit Az egész világ ilfjúsága nagy | |ius 25-én este 20 óra 45 perckor lelkesedéssel készül a III. Világ, ifjúsági Találkozóra. A szegedi fiatalok is nagyszerű munkateljesítményekkel akarják megünnepelni a VIT-et, amely a békéért küzdő fiatalok hatalmas sereg, szemléje lesz. A Világifjúsági Találkozóra a világ minden részéből stafétát indítanak. A délkeleteurópai staféta Albániából indul és Románián ál érkezik Magyarországra. A staféta áthalad Csongrád megyén s így Szegeden is. A szegedi fiatalok jú. ünnepélyesen fogadják a váltóin. tá9ban résztvevő fiatalokat, akiket a Szegedi Pártbizottság, a DISZ és a tömegszervezetek küldöttei üti. vözölnek. A szegedi fialatok harcos üdvözletükéit küldik majd a ber. 1 ind VIT résztvevőinek ás szalagot kötnek a zászlókra, amelyekel a staféta visz Berlinbe. Ezen a napon számos ünnepséget rendeznek a fiatalok, hogy ezzel is kidomborítsák a VIT nagy nemzetközi jelentőségét. Ma továbbfolytatódnak Szegeden a tanácstagok beszámolói Szeged dolgozói — az ország valamennyi dolgozójához hasonlóan — a tanácsválasztások óta meggyőződhettek arról, hogy a kisebbnagyobb nehézségek, zökkenők ellenére is a tanácsok működésével gyökeresen megváltozott a köz. igazgatás munkája. Dolgozó népünk által választott tanácstagok irányítják Pártunk vezetésével Sze. ged életét is. A tanácsitagok munkáját minden dolgozó állandóan ellenőrizheti, sőt maguk a tanácstagok is időnkim kötelesek beszámolni munkájukról. Szegeden nagy érdeklődés mel. lett már megkezdődtek a tanácstagok beszámolói s a most következő hetekben minden tanácstag egy-egy körzetben, tizemben beszámol munkájáról választói előtt. Ma, kedden a gázgyári kullurott. honban Pozsár József tart beszá. mólót; holnap, szerdán este 7 órakor a rókusi iskolában Benedek Károly, szombaton -pedig az Orion és Piek gyár dolgozói részére a Piok gyár kultúrtermében Nagy Géza, a rendőrség részére a rendőregyesület helyiségében fél 2-kor Hegedűs László, a dolgozó parasztok számára a Székháti iskolánál délután 6 órakor Bán Béla és ugyancsak déultán 6 órakor a mó_ ravúrosi iskolában Komócsin Jó. zsef számol be munkájáról.