Délmagyarország, 1951. június (7. évfolyam, 125-150. szám)
1951-06-29 / 149. szám
7 péntek, mi. jvmtw éa Malik elvtárs rádióbeszédének Visszhangja Nyugat-Európában Malik elvtárs rádióbeszéd* nagy reményeket keltet Nyugat-Európa népeiben. Így az olasz üzemektől, szakszervezetektől és békebizottságoktól is tömegesen érkeznek a nyilatkozatot támogató táviratok az olasz köztársasági elnökhöz, valamint a képviselőház és a szenátus elnökéhez. Jellemzők azok a nyilatkozatok, amelyeket ismert Keresztény Demokrata ég más jobboldali politika, sok tettek és amelyeket az Unita szerdai száma közöl. TosalH szenátor, a Keresztény Demokrata Párt egyik vezető tagja ezeket mondotta: „Végre egy konkrét békrjavnsInt, nmeivel még azok sem mernek egyszerűen „manővernek" minősíteni, akik különben Kzembenillmtk a baloldallal" Martino Del Rio, a Keresztény Demokrata Párt balszárnyának egyik vezető tagja kijelentette: „Malik javaslatát higgadtan és minden előítélettől mentesen kell vizsgálni". Artu.ro Labriola pártonkívüli sze. nálor a következő nyilatkozatot tette: „Szeretném, ha Malik javaslatát elfogadnák, mert a korral nép, ennek « pusztító háborúnak hőse megérdemli, hogy békében élhessen. Ez a nép bebizonyította, hogy bátram tud küzdeni eszményeiért és hősies magatartása éles ellentétben áll az amerikaiak lélek nélküli hadviselésével". „Most kettős oélt kell elérni — mondotta Casparotto szenátor. — Mindenekelőtt véget kell vetni a háborúnak és közös erőfeszítéssel •1 kell hárítani az újabb háborúk veszélyé^". A Malik elvlárs rádióbeszéde által keltelt nagy reményeknek .még a francia jobboldali lapok is kénytelenek hangot adni. Az Aurorc szerin' a nyugati ha. talmak nem tehetik" meg, hogy az. gal hagyják magukat vádolni: felele*. nélkül hagytak egy, a békére vonatkozó kezdeményezést. A Ce Matin szerint •Átlátás van a háború beszüntetésére és bűnös dolog volna ezt az alkalmat elszalasztani." A Francé Soir vezércikkében hang. súlyozza, hogy „először is be kell szüntetni a tüzet, azután meg kell kezdeni a tárgyalásokat, mert bár. milyen megoldás jobb, mint a háború". A Comba* azt ajánlja a nyugatiaknak, „ne hagyják, hogy a fő kérdés tekintélykérdések miatt elsik. kadjon. Ha a nyugatiak békét akarnak — írja a lap —, az első dolog a háború megállítása. Akárhogyan legyen is, a nekilendülés megtörtént". ^ A Malik elvtárs rádiónyilatkozatával foglalkozó francia saj'óhangokból azonban az is kiderül: a lapok nem bíznak abban, hogy az Egyesült Államok kormánya való. ban komolyan megragadja a koreai Háború befejezésének lehetőségét. A Combat arra a következtetésre jut, hogy a katonai klikk — MacArthur utódai — máris mindent megtesz a szovjet kezdeményezés megtorpedózására. Az l'Humanitében Pierre Courlade a többi között megállapítja: „Malik elvtárs javaslata csak azok számára új, akik minden eddigi békeindítványt visszautasítottak. Ha ma az amerikaiakra rá lehet kényszerteni más magatartást, ennek az az oka, hogy bebizonyosodott: a támadás nem kifizetődő. Vájjon, ha MacArthur elérte volna a Jalu-foiyót. az Egyesült Államok beleegyezne-e a hadmüveletek megállításába a 38. szélességi körnél?" Courlade a továbbiakban azonban hangsúlyozta, hogy az amerikai Imperialisták korántsem adták fel imreias politikájukat. „Még sok tennivaló van, hogy rákényszeritsük a békés megoldást az agresszorokra" — írja. Az angol sajtó Is nagy fontosságot tulajdonit Malik elvlárs rádiónyilatkozatának, hangoztatván, hogy őszinteségét nem lehet kétségbevonni. Az angol imperialisták fokozzák az idegháborút Irán ellen London (MTI). Az Iránból érkező legutóbbi jelentések, valamint az angol alsóház Iránnal kap_ csolatos keddi és szerdai vitája egyaránt azt bizonyítja, hogy az angol monopól isták erőszakos esz. közök alkalmazását vették tervbe iráni olajérdekeltségeik mggvédéae céljából. Morrison angol külügyminiszter azzal fenyegette meg az iráni kormányt, hogy ha az „nem tudja ellátná az angol állampolgárok védelmének feladatát, úgy az angol kormány kénytelen lesz olyan eszközöket alkalmazni, amelyek szükségesnek mutatkoznak." Londoni tájékozott körök szerint — mint a Reuter jelenti — az angol kormány „utolsó komoly figyelmeztetést szándékozik küldeni az iráni kormánynak, hogy amennyiben nem változtatja meg mostani magatartását, az egész angol személyzetet elszállítják a kőolajtelepekről." Az. angol nyilatkozattal egyide. jűleg Grady, az USA teheráni ngykövete szerdán felszólította az iráni kormányt, hogy „tárgyaljon Nagybritamroiával egy ideiglenes megállapodásról, amelynek célja a Nyugat számára szánt olajkivitel fenntartásának biztosítása" — jelenti a DPA. Az Associated Press teheráni tudósítója jelenti, hogy Shepherd teheráni brit nagykövet szerdán közölte: Dél-Irán legnagyobb olajmezöjétől megszűnt a nyersolaj szivattyúzása, mivel az • AngolIráni Olajtársaság úgy döntött, hogy visszahívja Abadanból tartályhajóit. Az Aga dz&ari olajme zokon a termelés megszűnt, mivel Render Masur kikötőjében nincs töibto megrakható tartályhajó. A Reuter jelentése szerint a Mauritius nevű nyolcezer tonnás angol cirkáló az abadani olajfinomítótól 200 méternyire iraki vizeken horgonyt vetett. A teheráni angol nagykövet ugyanakkor kijelentette, „a cirkáló azért tartózkodik Abadan előtt, hogy angol életeket és vagyont védelmezzen." Teheráni körök szerint arra számítanak, hogy az iráni kormány tiltakozni fog a brit hadihajó jelenléte ellen. Az angol jobboldali lapok nyíltan arról írnak, hogy az Angol-Iráni Olajtársaság angol tisztviselőinek elszállítása „szükségessé teszi a brit fegyveres erftk partraszállítását." Ax amerikai kormány nem engedélyexte a Béke Világtanács küldöttségének amerikai látogatását Párizs (MTI), Fréderic JoliotCurie, a Béke Világtanács elnöke értesítette Malik szovjet küldöttei, a Biztonsági Tanács jelenlegi elnökét, hogy az amerikai kormány nem adott beutazási engedélyt a Béke Világtanács 14 tagú küldöttségének, amely fel akarta keresni a Biztonsági Tanács elnökét. Joliot.Curie felkérte a küldöttségnek az Egyesült Államokban tartózkodó két tagját: Paul Robesont és Willard Uphaus lelkészt, keressék fel Malikot, a Biztonsági Tanác9 elnökét és lássák el a küldöttségre bízott feladatot. az UU moszkvai nagykövete felvilágosításokat kért Malik rádióbeszédévet kapcsolatban Moszkva. Június 27_én Gromikó elvtárs, szovjet külügyminiszterbe lyettes fogadta Kirket, az USA moszkvai nagykövetét. Kirk nagykövet felvilágosításokért fordult Gromikó elvtárshoz Malik elvtárs június 23-án mondott rádióbeszédének a koreai kér. désre vonatkozó részével kapcsolatban. Gromikó elvtárs megadta Kirk. nek a megfelelő felvilágosításokat az általa felvetett kérdésekkel kap. csolatban. A Daily Herald szerint az angol diplomaták véleménye mind Newyerkban, mind Moszkvában az, hogy a Szovjetunió valóban kívánja a fegyverszüneti megbeszélések megkezdését. A Times kedden részletes vezércikkben foglalkozott Malik elvtárs javaslatával. ,.A nyugati hatalmaknak mindenek előtt be kell látniok azl — írja a lap —, hogy a harcok megszüntetésének visszautasítása a pusztító háború folytatását jelenti, amely már eddig is kimondhatatlan szenvedéseket hozott a koreai népre. Ha nem tudják bebizonytani azt, hogy minden tőlük telhetőt megtettek a fegyverszünet megvalósítása céljából. akkor nem lenne meglepő, ba a nytigaleiirópat és más országokban Nemlegességi nézetek vernének gyökerei." A Daily Express részletesen kimulatja. hogy a koreai bckekilútások javulása Malik elvtárs nyilatkozata folytán jelentékeny áreséseket idézett elő. A newyorki és londoni értéktőzsdéken, valamint a terménypiacokon is, mivel — a lap szerint — a nemzelközi feszültség enyhülése kétségkívül mérsékelni fogja a nyersanyagok árait és előbb-utóbb a fegyverkezési versenyre is fékező hatást gyakorolhat. Á tőkés országok dolgozóinak sztrájkharca Párizs. A párizsi bankhivatalnokok hatalmas többsége szerdán fi. gyelmeztetö sztrájkot kezdett, A bankokban 80—90 százalékos volt a munkabeszüntetés Róma. A FIAT.művek 60 ezer dolgozója szerdán 24 órás tiltakozó sztrájkot tartott, mer; az igazgatóság három ilapra kitiltotta munkahelyéről az üzemi bizottság kéttag. ját. Aliién. Athén és Pireusz cipőés bőrgyárainak dolgozói kedden bérsztrájkba léplek. Kormánykitüntetést kapott I Érsek Sándor vásárhelyi úttörő Csütörtökön a parlamentben Rónai Sándor elvtárs, az Elnöki Tanács elnöke a fémgyiijtési héten legjobb eredményt elért fiataloknak munkájuk elismeréséért kormány ki tüntetéseket adott át. Az ünnepségen megjelent Dobi István, a minisztertanács elnöke is. A kitüntetett fiatalok között szerepel többek között Érsek Sándor ált. iskolai tanuló, úttörő (Hódmezővásárhely), aki a Magyar Népköztársasági Érdemérem ezüst fokozatát kapta meg. Bövill a csongrádi járás tszcsinek állatállománya A csongrádi járás lermelőcsoportjainak állatállománya ez évben már jelentősen bővült. A felgyői Petőfi 100 darab juhot, 20 darab sertést, a csongrádi és csanyteleki Vörös Csillag-tszcs pedig 25 darab sertést kaptak. Ezenkívül a csanvtelki Táncsicsnak ezer darabbal és a felgyői Haladásnak 500 darab naposcsibével bővült az aprójószágállománya. Tiltakozási hullám a Német Demokratikus Köztársaságban a Szabad Német Ifjúság szervezeteinek nvugatnémeterszágl betiltása ellen „A Szabad Német Ifjúságnak a bonni kormány által történt betiltása ismét bebizonyítja a lázas ütemben folytatott remilüarizálást — írja a nyilatkozat. A bonni háborús gyújtogatok ar. ért tiltották be a Szabad Német Ifjúság működését, mert a világbéke és a népek közötti egyetértés szellemében kifejtett eredményes munkája veszélyeztette Nyugat-Németországban az újrafelf egyverzésl". A Szabad Német Ifjúság betiltá. sa a háború előkészítését és Nyugat-Németország új rafelf egyverzesét célozza. Bizonyára nem véletlen, hogy a bonni kormány éppen ezekben a napokban beszél egy 250 ezer főnyi hadsereg felállításáról. Berlin (ADN). A Német Demokratikus Köztársaságban nagy felháborodást váltott ki, hogy Ade. nauer kormánya Nyugat-Németországban betiltotta a Szabad Német Ifjúság szervezeteinek működését. A magdeburgi Otlo Gruson nehézgépesífő üzem ifjúmunkásai szolidaritasi műszakok teljesítését vállalták. A rendkivüli munkatel. jesítményekért járó fizetéseket a nyugatnémet ifjaknak adják, akik részt akarnak venni a III. Világifjúsági Találkozón. A magdeburgi állami hajógyár ifjúsága elvállalta, hogy a III. VIT-en 5 nyugatnémet fiatal ellátásáról és elhelyezéséről gondoskodik. A békeharcosok alsószászországi tartományi bizottságának titkársága nyilatkozatot adott ki: A német népszavazási főbizottság ülése Düsseldorf (ADN). A népszavazási főbizottság június 25-én plenáris ülést tartott. A kibocsátott közlemény szerint az ülés elfogadta a Német Demokratikus Köztársaság kormányának a június 3. és 5, között végrehajtott népsza. vazásról szóló részletes jelentését és ebből a jelentésből félreérthetetlenül kiviláglik, hogy a Német Demokratikus Köztársaság lakossága túlnyomó többségében állást foglalt Németország remilitarizá, lása ellen és követeli a békeszerződés megkötését még 1951-ben. A főbizottság elhatározta, hogy nyilatkozatot juttat el a bonni kor, mányhoz, amelyben követeli a nyugatnémet lakosság alkotmányos jogainak biztosítását. A főbizottság nagy felháboro. dtással vőtte tudomásul, hogy 19 tagját Bonniban letartóztatták néhány órával az ülés megkezdés* előtt, A főbizottság a legélesebben tiltakozott a nyugatnémet lakosság béikeakaratának újabb elnyomás* ellen A francia kormány elhatározta a július 15-i párizsi béketalálkozó betiltását Párizs (MTI) A francia kormány elhatározta, hogy betiltja a július 15. re meghirdetett párizsi nagy béketalálkozót. Gazier jobboldali szocialista tájékoztatási miniszter minden magyarázatot megtagadott a betiltás okáról. A Ce Soir ezzel a hírrel össze*, függésben kiemeli: „A kormány intézkedése ismét bebizonyítja, hogy fél a békemozgalomtól. Senkinek sincs azonban joga megakadályozni a francia népet abban, hogy kinyilvánítsa békeakaratát". A koreai néphadsereg főparancsnokságának hadijelentése Phenjan (TASzSz)). A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néphadseregének főparancsnoksága jelenti: A keleti és központi arcvonal egyes szakaszain a néphadsereg egységei, szoros együttműködésben a kínai önkéntesekkel, továbbra is helyi jelentőségű harcokat vívnak. Június 26-án a koreai néphadseregnek a központi arcvonalon tevégenykedő egységei, visszaverve az ellenség ellentámadásaiI, egy ezred létszámának megfelelő embervesz. te.-tégel okoztak az ellenségnek. A keleti arcvonalon megsemmi. sftették a liszinmanista csapatok két zászlóalját. A harcok folyamán a néphadsereg egységei a következő zsákmányt ejtették: több mint 1300 puska, több mint 300 géppuska, 27 könnyű és 20 nehéz gépfegyver, 25 különböző kaliberű löveg, stb. A múltban munkanélküliek — ma megbecsült dolgozók Pályázatot irtak ki a csepeli kultúrpalota terveinek elkészítésére Az építésügyi miniszter a népművelési miniszter megbízásából hyilvános tervpályázatot hirdetett a csepeli kultúrpalota terveinek elkészítésére. A kultúrpalota hazánk eddigi legnagyobb kulturális létesítménye lesz. Az új kultúrpalotának n szocialista-realista stílus megvalósítása úlján példát kell mutatnia az építészet jövő fejlődésérc. A belügyminisztérium felhívja a gépjárművezetők figyelmét arra, hogy a gépjárművezetői igazolványhoz szükséges ellenőrzőlapok kiadása 1951 július 10-ével bezárul. Aki ezideig bármilyen oknál fogva ellenőrzőlapjának átvételét elmulasztotta, ezt július 10-ig haladéktalanul pótolja, mert július 10.e után az ellenőrzőlap nékül vezető gépjárművezető jogosítványát az ellenőrző közegek a helyszínen vissza fogják vonni. A városi levéltár iratai között őriznek egy leveleamelyet Kiss József irt még 1931-ben a város akkori polgármesteréhez. A végrehajtó jelentése így szól: „Kiss József ingatlana értéket képvisel és így öregségi segélyre nem tartom jogosultnak". Ez 1931-ben történt. Az akkori időkben, mint mindenütt, az építőiparban is nagy munkanélküliség volt. Kiss Józseféknál is nagy voll a nyomorúság, mert ncm volt a család számára munkalehetőség, hiába írta a nyomozó, hogy Kiss József két fia „munkaképes". Kiss József ma már nem él. Fiai azonban népi demokráciánkban megtalálták a maguk munkalehe. tőségét, munkájukat megbecsülik. Az egyik fiú, Kiss József ma a Szegedi Cementárugyár vállalatvezetője, Sokszor visszaemlékszik ifjú korára, a keservesen eltöltött esz. lendökre. — Hoszú ideig munkanélkül voltunk, vagy, ha akadt is valami munka, éhbérért dolgoztunk — mondja. — Édesapám már akkor felismerte, hogy ha a munkásosztály kezébe veszi a hatalmat, új világot építünk. Édesapám már akkor résztvett a munkásmozgalomban. Nem törődve az üldöztetéssel, fáradhatatlanul harcolt boldogabb iövőnkért. Apámat a nehéz küzdelmek megviselték. De még megérte a felszabadulást, megérte azl, hogy láthatta annak a világnak gyümölcseit, amelyért küzdött. Kezébe veszi a régi iratot Arcán a gyűlölet, amelyet az akkori rend. szer urai és az amerikai imperia. listák és belső ügynökeik iránt érez, akik újra vissza szeretnék hozni a régi urak világát, — Az akkori rendszer urai nem j tartották öregségi segélyre jogosuknak édesapámat — folytatja—, mert volt egy kis házunk. Visszautasították kérését, de nemcsak az övét, hanem ezrekél, akik szorult helyzetükben segítségért folyamod, tak a polgármester „úrhoz". A felszabadulás telte lehetővé számunkra azt is, hogy ma már a tanácsok intézik a dolgozó nép ügyeit. A ta. nácsok tagfai pedig maguk a dolgozók, akik elsőrendű feladatuknak tart. ják, hogy gyorsan orvosoljál; az ese1leges panaszokat. Tudom, rajtunk áll, hogy ne jöjjön vissza az elnyomók, a kizsákmányolók uralma, Ezt a világot akarták vissza, hozni a Grösz-banda tagjai is. A dolgozó nép ökle azonban keményen lesújtott rájuk és lesújt mind. azokra, akik meg akarják akadd, lyozni a mi szebb és boldogabb életünket. * Kiss József és testvérei lassan elfelejtek a mult szenvedéseit, de nem feledkeznek meg arról, hogy — mint minden dolgozónak — ne- ^ kik is kemény munkával kell helyt, állniok a békés alkotó munkában, hogy ne csúfítsák el többé o városi levéltárat olyan iratok, melyek a dolgozó nép szenvedéseiről, elnyomásáról beszélnek.