Délmagyarország, 1951. május (7. évfolyam, 101-124. szám)
1951-05-19 / 114. szám
^ SZOMBAT, 1951. MÁJUS 19. A Bolsevik Párt tapasztalataiból A pártmunkások szélesítik látókörüket Natalja Vasziljevna Hiskovát lial éven keresztül választották meg megszakítás nélkül a moszkvai .,1'rolelarszkij Trtid" selyeingombolyító gyár pártbizottsága titkárjává. H.skova — szövőcsalád ivadéka. Nagyapja Ivan és nagyanyja Praszkovja még ma is emlékeznek a kurovi gyárra. Anyja szintén szövőnő volt. Natalja az ö nyomdokain halad. Természetesen neki már nem kell napi 12 órát dolgozni néhány kopekért. A szovjet hatalom megnyitotta előlié az utat a szabad, boldog, alkotó munkához. Natalja az üzemi iskolából került a gyárba. A tudásszomjas fiatal lány a textjlszakiskola elvégzése után lépett be a „Proletarszkij Trud"gvárba. A "gyárVian mindenki megszerette ml vhű séféért, rn«r«iáidért, » Párt iránti odaadó szeretetéért. Minden ember ismeri őt a gyárban, és ö is ismer mindenkit. Népszerűsége túllépett a gvár kapuján, a kerületi tanács küldötte. A pártbizptlság titkárának kötelességei rendkívül sokrétűek. Natalja Vasziljevna behatoll a gyár életének gazdasági és technikai kérdéseibe, eredményesen mélyült el a marxista-leninista elmélet tanulmányozásába. figyelemmel kiséri a nemzetközi eseményeket, érdeklődik az új könyvek, új színdarabok iránt. Könyvtarában Lenin és Sztálin munkái mellett igen sok szépirodalmi müvet találhatunk. „Néha megkérdeznek — mondja Natalja Vasziljevna —, liogvan győzöm mindezt* Őszintén szólva ez nem olyan nehéz, Beosztás kérdése és mint pártmunkásnak kötelességem nap mint nap szélesíteni látókörömet". A pártmunkás politikai vezető. Jól kell látnia a társadalmi élet minden oldalát. 'A' pártmunkás a legkülönbözőbb kérdésekkel találkozik, s ez megköveteli a gazdaság, a politika, az irodalom, művészet, a tudomány és a technika ismeretét. Természetesen ostobuság azt gondolni, hogy a pártmunkásnak minden vonalon szakembernek kell lennie De tudásának ••koMaíá elmélyítése lehetőséget nvujt arra, hogy önállóan eligazodjék ezekben a kérdésekben. Miből merítik a pártmunkások hutalmus erejüket gyakorlati működésükhöz? A marxi-lenini elméiéiből. mely a pártmunkásnak tájékozódást, hitet ad a munkában, föltárja az események belső összefüggéseit, kifejleszti bennük a felmerült kérdések helyes politikai megoldására való készségéi. A Szovjetunióban a kommunisták politikai nevelésének minden feltétele biztosítva van. A pártoktatás széles hálózatában a SZK(b)P ötmillió tagja és tagjelöltje vesz részt. Az élet megköveteli a pártvezetők általános lm Illír min iofmi Iának emeléséi. V. I. Lenin rámutatott, hogy nem lehet kommunista az, aki nem gazdagítja tudását azokkal a kincsekkel, amelyeket az emberiség létrehozott. A pártaktíva kulturális .színvonalának emelésével mintaszerűen törődik a szerpuhovi városi pártbizottság. Szerpuhov pártmunkásai nagv érdeklődést mutatnak a tanulás iráni. Sokan magánúton főiskolákat végeznek. Scsukin elvtárs például, a „Lenin útja"-kolhoz párttilkára a moszkvai „Lomonoszov"egyetem történelmi karának negyedik évfolyamát végzi. A pártmunkásnak nemcsak többel kell tanulnia, mint másoknak, hanem többet kell látina is. A munkásokkal és kolhozparasztokkal, a pártonbelüli és pártonkívüli értei, miségiekkel való állandó kapcsolat segít a pártmunkásnak meglátni és kijavítani saját hiányosságait és hibáit, elősegíti vezetői képességének kifejlesztését. Romanov elvtárs, az opocseszki körzeti bizottság titkára már régi mozgalmi gyakorlattal rendelkezik, mégis gyakran kikéri a munkások és szakemberek tanácsát. Mindig talál idői arra is, hogy elmenjen az egyszerű traktorislákhoz is és érdeklődjön a munkájukkal kapcsolalos kérdésekről. A tömegekkel való kapcsolat segíti a körzeti bizottság tilkárát a gyakorlati vezetés kérdéseinek helyes megoldásában s az előforduló hibák kiküszöbölésében. A Szovjetunióban a Kommunila Párl a marxizmus-leninizmussal felfegyverzett, edzeti káderek tízezreit nevelte ki. A Párt mindig arra tanítja kádereit, hogy nem szabad megállni a fejlődésben, elszakadni az élettől, hanem mindig a tömegek előtt, a tömegek élén kell haladni. Amerika ismét Kína ellen használta fel az ENSz-közgyűlés politikai bizottságát Newyork (TASzSz). Az ENSZközgyülés politikai bizottsága május 17-i ülésén megtárgyalta azt az amerikai határozati javaslatot, amely a Kínai Népköztársaság részére történő szállítások eltiltását követelte. A. Malik elvtárs, a Szov. jetunió képviselője kijelentette, hogy a Biztonsági Tanács joga ilyen kérdésekben dönteni. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok ngresz88Ív cselekményei álcázására a jogsértő határozatok egész sorát erőszakolták veá az ENSZ.re Emlékeztetett, hogy I. V. Sztálin elvtárs szégyenletesnek bélyegezte azt a közgyűlései határozatot, amely Kínát „agresszornak" nyilvánította. — Világos — mondotta Malik elvtárs —, hogy az USA-nak a Kínai Népköztársaság részére tör. ténő szállítások eltiltóiét indítványozóé javaslalának célja a koreai háború kiterjesztése. Malik elvtárs befejezésül kijelentette, hogy a közgyűlésnek nincs joga ezzel a kérdéssel foglalkozni, tehát a szovjet küldöttség nem vesz részt a probléma megvizsgálásában. Kait Suchy, Lengyelország képviselője határzottan támogatta Malik elvtárs állásfoglalását. Felszólította a politikai bizoltsá. got, ismerje el, hogy a közgyűlésnek nincs joga ezt a kérdést megvizsgálni és tegyen közzé felhívást a koreai konfliktus békés megoldása érdekéhen. Ha a bizottság ragaszkodik e kérdés megvitatásához — tette hozzá Katz Suchy — akkor a lengyel küldöttség nem vesz részt abban. Bjelorusszia. Ukrajna és Csehszolvákia képviselői ugyancsak kijelenteilék, hogy nem vesznek részt a tilalmi javaslat jogsértő meglár. gyalusában. Az elnök bejelentette, hogy szavazásra teszi fel Malik elvtársnak a napirenddel kapcsolatos kijelentését. Malik elvtárs azonban rámutatott, hogy a szovjet küldött, ség nem kérte, hogy a kijelentés felett szavazzanak. Ha az olhök mégis szavazásra teszi fel a kérdési — lelte hozzá — a szovjetküldöttség nem vesz részt n szavazásban, mert a kérdés jogellenes. Rövid vita után az elnök úgy döntött, hogy a szovjet megbízott kijelentése felett tartandó szavazás nélkül áttérnek a határozati javas, lat megtárgyalására. Groas, az USA képviselője bizonyítani próbálta, hogy a tilalmi határozat elfogadása „szükséges". Lacoste, Franciaország képviselője támogatta az amerikaiak tiJfthni határozati javaslalát. Jebb. Anglia képviselője, a csatlós államok képviselői, valamint a Kuomintang küldötte szintén támogatták a tilalmi javaslatot. Rau, India képviselője rámutatott, hogy ez a határozati javaslat továbbfejlesztése a Kínát „agreszszornak" nyilvánító korábbi határozatnak. Hozzátette, hogy ilymó. don India nem vehet részt a nrost javasolt vagy ahhoz hasonló intézkedésekben. Világos, hogy a határozat elfogadása nem fogja elősegíteni a há. ború megszüntetéséi, sőt fokozni fogja a háborút — mondotta. Rau befejezésül kijelentette, hogy J India a határozati javaslat kérdé-1 sében tartózkodik a szavazástól. A délutáni ülésen az amerikai tömb elfogadta a Kínai Népköztársaság számára történő szállításokat eltiltó határozati javaslatot. Az amerikai határozati javaslat mellett '45-en szavaztak. A Szov. jetunói, Ukrajna, Bjelorusszia, Lengyelország és Csehszlovákia küldöttei nem vettek részt a szavazásban. minthogy a közgyűlésnek nincs joga ezt a kérdést megvitatni. Kilencen — Afganisztán. Burma, Ecuador. Egyiptom, India, In. donézia, Pakisztán, Svédország és Sziria — küldötte tartózkodtak a szavazástól. Luxemburg küldötte távolmaradt az ülésről. J5 Időszerű nemzetközi kérdések" Vasárnap délelőtt előadás a Szabadság-moziban A* MI)P Szeged városi péit bizottsága rendezésében május 20. án Prieszol József elvtárs, a Központi Előadó Iroda tagja, beszá. moló előadást tart a „Szabadság" moziban délelőtt 10 órakor „Időszerű nemzetközi kérdések" címm el. A szegedi dolgozók számára különösen fontos és jelentős kérdésekről lesz szó az előadáson, hiszen Szegedtől alig pár kilométerre Tito, az imperialisták béren ce áll ugrásra készen, hogy tőkés gazdáinak egyetlen Inlésére rom bolni, pusztítani akarással törjön békés, építő életünkre, népünkre. Ezért nekünk fokozott éberséggel kell «rt államink a béke fron'ján, nehogy az imperialista háborús gyújtogatok Koreát csinálhassanak Európában is. Fs míg mi többtermeléssel küzdünk a békéérf, addig az elnyo. mott országok dolgozói szívós sz'rajkókkal, életük feláldozásával akadályozzák meg az imperialisták háborús terveinek megvalósítását Komoly és kemény feladutok á«l nak a békeszerető emberek száz. és százmilliói előtt. A békéért való küzdelmünkben a Szovjetuniót követjük. A Szovjetunió gazdag, virágzó élete az útmutatás minden szabad ország népének. De a Szovjetunió példája ad erőt a ma még elnyomott népeknek is felszabadulásukért vívott harcukban. Ezekről és még sok Igen fontos kérdésről beszél vasárnap -délelőtt Prieszol József elvtárs. Az előadáson még világosabban, tisztábban látjuk majd feladatainkat « mai feszült nemzetközi helyzet, ben. D. Zaszlavszkij és Szimonov előadása Sztálin elvtárs távirata a Német Demokratikus Köztársaság kormányához Berlin, (ADN.) Sztálin generalisszimusz május 17-én a következő táviratot intézte Walter Ulbrichthoz. a Német Demokratikus Köztársaság miniszterelnökének helyetteséhez: „Walter Ulbricht elvtársnak, a Német Demokratikus Köztársa, ság miniszterelnöke helyettesének, Berlin. A Német Demokratikus Köztársaság kormányának és Önnek szemé'vesen szívé'yes köszönetet < ondok azért a baráti íráséri, amelyet Németországnak a fasiszta járom alól való felszabadulása hatodik évfordulóján hozzám intézett. További sikereket kívánok a német népnek és a Német Demokratikus Köztársaság kormányának Németország demokratikus erői egyesítésében és a béke biztosításában." Előre ifjúság! Két köldöttvélasztó értekezlet tanulságai Dávid Zaszlavazkij, a Pravda szerkesztőbizottságának tagja, aki a Nemzetközi Újságíró Szövetség végrehajtó bizottságának ülése alkalmából érkezett Magyarországra, csütörtökön este a Magyar.Szovjel Társaság országos központjában előadást tartott „Utijegyzeteim a népi demokráciákból" címmel. Az előadáson megjelent Mihály fi Ernő népművelési miniszterhelyettes, Bernáth György, a Magyar-Szovjet Társaság országos titkára. Az MSZT-székház hatalmas előadótermét zsúfolásig megtöltő közönség feszült érdeklődéssel hallgatta végig Dávid Zaszlavazkij kétórás előadását s az előadás végén hosszantartó lelkes tapssal ünnepelte a kiváló szovjet újságírót. Végül Mi. húlyfí Ernő népművelési miniszterhelyettes köszönetet mondott az ér. tékes előadásért. Konsztantyin Szimonov Sztálindíjas szovjet író csütörtökön este az MiSZT és a Színház és Filmművészeti Szövetség rendezésében a Magyar-Szovjet Társaság székházában előadást tartott a szovjet drá. mairodalom kérdéseiről. Az előadás után Konsztantyin Szimonov részletesen válaszolt több hozzá intézett színházi és filmvonatkoeású kérdésre. 4 koreai néphadsereg főparancsnokságának hadijelenfése Pkenjan (TASzSz), A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néphadseregének főparancsnoksága jelenti május 17-én: A néphadsereg egységei, szoros együttműködésben a kínai önkéntesekkel, valamennyi arcvonalon sikeresen visszaverik az angol-ame. rikai intervenciósok csapatainak ellentámadásait, Ahol a kritika éa önkritika jelentőségét nem ismerik A SZEGEDI JÁRÁSI DISZ.bi. zoltság május 13-án tartotta kül. döttértekezletét. Kilenc órára hir. dették, de még 10 órakor is nehezen tudták megkezdeni, ami nagy hiba volt, mert az értekezlet végén sokan elmentek félve attól, hogy a vonatot' lekésik. A küldöttértekezletet egyáltalában nem szervezték meg, a, tagsá,gol senki sem fogadta, az ment be a terembe, aki akart. A járási DISZ.bizottságnál nem sokat vergődtek az éber%ég kénlésével. Mindez azonban még a kisebbik hiba volt, A nagyobbik az volt, hogy a járási DlSZ.titkár elvtárs másra hízta a küldöttértekezlet megtartását; annak az értekezlet, nek a megtartását, amelyikre leg. alább százan összejöttünk, hogy megtudjuk a soronkövetkezö feladatokéit; azt, hogy hogyan készüljenek az alapszervek az aratás és cséplés jó megszervezésére. A TITKÁRI BESZÁMOLÓ 10 percig sem tartott, a beszámoló, ban minden volt, csaj: a legfontosabb maradt ki. A Pártról még csak meg sem emlékezett a beszámoló. Pedig szerintem a Pártot egyetlen beszámolóból sem lehet kihagyni, mert a DISZ-nek Pártunk iránymutatása szerint kell dolgoz, nia és tanulnia, A járási DISZ-bizoUságba meg. választott küldöttek feladatát úgy ismertetlék, hogy még jómagam sem értettem meg a feladatokat, össze-vissza beszéli az előadó, név. szerint Csányi elvtárs, mert egyál. talán nem készült fel erre a nagy. jelentőségű értekezletre. A beszámoló után az elnök kérte a jelenlévőket, hogy szóljanak hozzá, de hozzászóló nemigen akadt. Nem. is igen lehetett hozzászólni ehhez a rendszertelen beszámoló, hoz. Én felszólaltam, bíráltam a be. számolót, de bírálatomat nem fo. gndták el. hanem inkább panaszkodni kezdtek a feladatok nehézségéről. A járási DISZ.bizottság tele van problémákkal, de arra nem gondolnak, hogy mi is azért mentünk be, hogy a falu if júságának a problémáit előterjesszük, megbe. széljük és nem azért, hogy egy olyan előadást halhassunk vénig, amiben semmi politikai, munkáról nem esik szál. Ha az összes hibákat leírnám, akkor 10 ív paoír sem lenne arra elegendő. Igy felnit csak eayel sorolok fel: a küldöttértekezletről vem vezetlek iegyzökönyvet, pedig eveikül mi még egy ifinapot sem tartunk. A Ml KIS FALUNKBAN almi a politikai munka még eléggé el. maradott, eau iái megszervezett if. júséíni politikai-est maaasahh színvonalú. mint a iárási értekéje' volt. Pedig n iárási értekezlettől váriunk irányítást munkánk további megjavítására. S-nlő-i elvtársat okolom m''nden hibáért, mi. vei ö a szegedi iárási DISZ-bizottság titkára Neki kellett volna meatarlani az iiUsi mén akkor is. ha iskolára megy. fin. mint a kisteleki DISZ-szervezet kűldn'le arm kérem n iárási pt^Z.bizottsága' " sajtónkon kérésziül, hnay a jövőken munkáját johhitn véae.zc. meri különben nem tudtuk betölteni azl a hivatást nm>' t'á r'u>>ás szere. 1 fii vezérünk. Rá'-asi elv'árs e'rdr tőlünk. Szölö.si elvtársid' n-dia a-t férem .• fogadia. el kritikámul én az iskolán, amelyre most elment, soka' tanuljon. 01vw"t el a nagy szovjet bolseviknak. Kokainnak ,.A kommunista nevelésről" cimű könuvél és abhál meatanulia. hogy egy ősz. szevnnt érlel".letel hogyan kell meataricni Kérem mén egyszer a iárási titkár elvtársa1: tannlion soka' az iskolán, hogy iá politikus raliéi: belőle hogy mikor az iskoláról hazaion, az ifiúságot iá' hidia veze'iv azon az ú'on. melyet Pártunk kjelölt számunkra Schvéd Ferenc, ' Kistelek. , Egészért munkánkat megbírálta a küldöttértekezlet Május 13-án megtartottuk • Csongrád városi küldött válasz ló értekezletet. A gyűlést jól meg. szerveztük. A TEREM DÍSZÍTÉSE pás volt. A falakon feliratok, jelszavak: „Éljen ,a Párti Éljen Rákosi elvtárs!" Az emelvényt vörös drapériákkal vontuk be és a szemközti falról Lenin. Sztálin és Rákosi elvlárs arcképe mosolygott ránk. ARGYELÁM SÁNDOR elvtárs, Csongrád város IMS hizotts'"! titkár beszámolt arról, hogy 1959 június 18, az egyesítő kongresz. szus óta, milyen eredményeket ér_ tünk el és milyen hibákat követtünk el. Elmondotta: a DISz, ha nem Is egészen, de mintegy 80 százalékban már elvégezte azt a munkát, amit a Párt bízott rá. Felsorolta eredményeinket: a tanácsválasztásokban 12 kultúrbri. gáddul és 6 énekkarral vettünk részt; vezetőségünket újjászerveztük és széleskörű tagtoborzást kampányt indítottunk, amely alatt 130 fiatallal gyarapodott létszámunk. — Uj vezetőségünk azonban — mondotta a tjfkár elvtárs — nagy hibát követett el, mert elszakadt a Párttól. A niSz-bizottság azon. ban felfedte ezt a hibát és utasította az alapszervezetek titkáralt. hogy vegyék fel a kapcsolatot a Párttal. Ez meg is történt és azóta javulás mutatkozott szer. vezetőink életében, Hibának rótta fel azt is Ár. gyelám elvtárs, hogy nem foglal, koztal. funkcionáriusaink a párt. építéssel. Mindössze csak 30 tagjelöltet adtunk a Pártnak. Beszámolója további részében is. mertette az április 4. és május 1. munkaversenyekben elért eredményeket. A Bútorgyárban 120-an tettek felajánlást az ifik közül a termelés növelése ég a selejt csökkentése érdekében. Felajánlásukat a fiatatok 110 száza'ékban teljesítették. Beszámolóját azzal fejezte be, hogy szervezeteink további harci feladata a termelés növelése mellett a selejtcsökkentés és a pártépítés. A titkári beszámolót szünet kö. vetle. majd a hozzászólások kezdődtek el. E sőnek Varga András a pártbizottság küldöttje zóialt fel. Felhívott bennünket, hogy hoz. zászólásiiinkban éljünk a kritika és önkritika fegyverével, mondjuk meg bátran véleményünket, bármikor bárkiről. Felszólalása u-án az úttörő küldöttség üdvözölt bennünket. A FELSZÓLALÓK Mrálták a DISz.bizottságot. mert nem ellenőrizte eléggé az a •:;• ze.v let. A gépállomásról, a tsziskhől é-1 az üzemből nagyvi sokan szó láttak fel, ne stinos, iUm iliVIt minden feis/Jla'ásra ,Jj. Fniatt 20 felszólaló után löbo fe azótalást nem engedélyeztünk. A vita után a demokratikus centralizmus elve alapján meg. vá'asztnttuk a választmányt és s küldtöteket a fekvő UlSz-értekezletre ti kos szavazással. A ie. löltek valamennyien a legjobb munkát véscö csongrádi fiatalok közül kerültek ki. A titkos szavazás alatt a küldütlek mozgalmi dákokat énekeltek. Ezntfn '-ín rD''!, a ráasz. tás eredményét, amely 100 °zázalékos volt. A kü'döttértíkex el ezzel végetért, de utána rögtön «szszeült a megválasztott választ, mány és megtartotta első ü ését. A városi niSz-ér'ekezlet újabb erőt adott munkánkhoz. . SARUSI LAJUS Csongrádi Bútorgyár,