Délmagyarország, 1951. május (7. évfolyam, 101-124. szám)
1951-05-17 / 112. szám
CSÜTÖRTÖK, ll»1. MÁJUS 17. 3 Mihály fi Frno népművelési miniszlerhelreítes beszéde Apró Anlal elvlárs ulán Mihályfi Ernő népművelési miniszterhelyettes mondott beszédet. Mihályfi Ernő népművelési miniszterhelyettes beszédében arra mutatott rá, hogy a felemelt ötéves tervről szóló törvényjavaslat a kulturális fejlődés terén is hatalmas táviatokat nyit meg. Nemcsak új városok születnek, nemcsak iparunk, elsősorban nehéziparunk lesz az alig másfél éve elképzeltnél is erősebb és nagyobb, nemcsak a mezőgazdaságunk szocialista fejlődése gyorsul meg, hanem mindezzel együtt hatalmasabb lendületet vett az új embertípus megszületése, a szocialista ember kialakulása is Magyarországon. — A népművelés terén az eredeti ötéves terv 447 millió forintos beruházása több mint 577 millió forintra emelkedik. Az ötéves tervidőszak végére nem lesz olyan kis falu Magyarországon, amelyben kultúrotthon ne működne. A felemelt ötéves terv az állami népi együttes fejlesztésére az ereretileg előirányzott összegnek közel négyszeresét fordítja. Kellő mértékben gondoskodik továbbá az ipari vidékek kulturális szükségleteiről is. 'A' csepeli kultúrpalotára, a dunapentelei, diósgyőri és salgótarjáni nagy kulturotthonokra szánt beruházásokon feiül az cgves ipari tárcák keretében kiilön 80 milliót biztosítanak üzemi knllnrolthonok létesítésére. — A felmelt ötéves terv mozit és rádiót ad minden falunak. A keskenyfilm mozik számának 6 és félszeresére való emelése biztosítja, hogy az öléves terv végére Magyarország minden községében rendszeresen vetítsenek filmeket. Továbbfejlesztik a falu rádióhálózatának kiépítését is, s a vezetékes rádiózás bevezetésével a legszélesebb tömegekel kapcsolják be a rádió hallgatásába. 1949-hez .viszonyítva a népkönyvtárak szántál 7 és féísze. résére emeli a módosított ötéves terv, a kötelek számát pedig nem kevesebb. mint 32-szeresére. Hangsúlyozta Mihályfi Ernő, hogy a felemelt ötéves terv kulturális programjának ez a néhány kiragadott résziele is azt bizonyítja, hogy ez a terv a békés építés szolgálatában áll. A békés termelésről beszél a felemelt ötéves terv minden szakasza, minden mondaia, minden egyes szava, Ml ebben is a Szovjetunió példáját követjük — mondotta —, ahol a békéről beszélnek az árukkal és vásárlókkal zsúfolt áruházak, az épülő felhőkarcolók. Békéről beszélnek az épülő egyetemek, békéről beszélnek a művészek, a béke épül, a béke számára épiil minden, a béke hatalmát növelik minden olyan erővel, amely legyőzi a háborút. Mihályfi Ernő beszédével az országgyűlés szerdai ülése befejeződölt. Az országgyűlés következő ülését csütörtökön délelőtt 10 órakor tartja, A csütörtöki ülésen az országgyűlés folytatólagosan tárgyalja az öléves tervlörvény módosításáról szóló törvényjavaslatot és megkezdi a büntető perrendtartásról szóló törvényjavaslat tárgyalását. Gépészmérnöknek, pedagógusnak készülnek nz Árpád téri általános iskola VIII. osztályos tanulói Csendesek az Arpiűl-lcrí általános fiúiskola folyosói. Csak a nevelők hangja hallatszik az ajtókon át. A folyosó falain ízléses, színes dekorációi képek, jelmondatok. A faliújság-táblán anyák napjára írt cikk is mulatja, hogy a gyerekek komolyan foglalkoznak a cikkírással. Sűrűn cserélödnek az irkalapokra hol géppel, hol kerek gyermekbetűkkel írt cikkek. A békefalivjságon Mesküi György VI. osztályos pojtás cikkéi olvashatjuk. Arról írt Meskál Gyuri, liogy a békének a jó és többtermelés az alapja, Az iskola úttörői több. jobb tanulással segítik szüleiknek az üzemekben a termelés emeléséért vívott harcát. Éles csengetés zúg végig a csendes folyósokon. A mai napra vége a tanításnak. Pár perc múlva kinyiinak az ajtók és rldúmareú fiúk beszélgetve, szép sorvendben vonulnak ki az iskola kapuján. Az utcán szétszélednek a város minden irányába, A VIII. osztálynak ma az utolsó órája torna volt. Most még kicsit fáradtak a fiúk, de ebéd után újult erővel kell megkezdeni a tanulást. Ök már nem sokáig járnak ennek az iskolának a falui közé. Pár hét mindössze s itt lesznek a vizsgák. Addig a: egész évben tanult anyagot át kell venni, nehogy a vizsgákon valljon szégyent uz osztály, amelynek minden tanulója tovább akar tanulni. Addig is fokozni kell az osztály 3 9 százalékos átlagát, ami elég szép eredmény, _ Leginkább a természettudományos pályák felé vonzódnak a pajtások. Közülük sokan a vegyipari, gépipart technikumba szeretjének iratkozni. Van. aki tanítóké zöbe, vagy a Magasépítő Technikumba készül s akad olyan is, aki a Kertészeti Technikumba jelentkezett. Munkásak, munkásból lett igazgatók, pedagógusok, orvosok gyermekei. Dc kivétel nélkül mindnyájan építőivé akarnak válni a szocializmusnak. Szüleik örömmel látják, hogy gyermekeiket fűli a tudásvágy és szívesen egyeztek bele, hogy arra a pályám menjenek, amelyikhez kedvéi éreznek. Hazafelé indul a VIII. osztály is. Párosával sorakoznak fel a folyósón és fegyelmezetten hagyják el az épületet. Ők a legnagyobbak az iskolában, példát kell mutalniok a kisebbeknek. S ez a példamutatás nem is hiányzik. Ott megy közöltük Prelagg János is. Édesapja bányász, Tatabányán dalgoxih. A felszabadulás elölt alig tudta nevelni egyetlen gyermekét és most fia Pestre szeretne menni a gépipari gimnáziumba. Szegeden is járhatna iskolába, de közelebb szeretne kerülni édesapjához. — Mint gépészmérnök szeretném azt a sol: jót: a tanulási lehetőséget, az új iskolát, lakóházakat, gyárakat meghálálni a népi demokráciának — mórul ja. Prágai György tanulmányi eredménye 5. Énnél jobb már nem is lehetne ő elektrotechnikusnak készül s amint mondja a höretkexő ötéves tervben szeretné dolgozótársaival együtt minél több faluba elvinni a villanyfényt. Sziles István gépészmérnöknek készül. Már alig várja, hogy tudásával hasznára legyen egyre szépülő országunknak. Mindnyájan gondtalan, fiatul diákok. És pár év múlva olyan szakemberek válnak belőlük, akik m:nden tudásukkal az ország építésén, a szocializmus, majd a kommunizmus felépítésén fáradoznak. A vezetőség hanyagsága miatt 100.000 tégla tönkrement a Keramit légiagyár telepén Kit terhel a felelősség a 12.00(1 forintos kárért? Szakkörök kezdődtek a megye kilenc termelőszövetkezeti csoportjában és tizenhat állami gazdaságában Bebizonyosodott az, hogy a ter_ méshozamot csak úgy tudjuk emelni, ha a magyar mezőgazdaság is rátér a modern, nagyüzemi gazdálkodásra. Nagyüzemi gazdálkodás azonban fel sem tételezhető a dolgozták politikai és szakmai képzése nélkül. Minden törekvés, nek arra kell irányulnia, hogy az állami gazdaságok clf termelőszövetkezetek dolgozói minél hamarább elsajátítsák a fejlett agro. technika módszereit. Kedden Csongrád megye 9 termelöszövetkezeitében éts H államai gazdaságában megkezdődtek a mezőgazdasági szakkörök. Ezeken a szak. körökön a dolgozók megvitatják a terméshozam emelésének módszereit. kicserélik egymás tapasztala, iáit. A szakkörök előadásain a megyei tanács által megnevezett előadók a Szovjetunió fejlett mezőgazdaságát, a szovhozok és a kolhozok munkamódszereit, a szovjet dolgozók életét ismertetik. Az előadást követő viták alkalmasak arra, hogy a hallgatók összekössék az elméletet a gyakorlattal. Új gyárak, új házak czerei épülnek szerte az országban. Soha még ennyit nem építettek Magyarországon, mint az elmúlt hét év alatt Öléves tervünk még hatalmasabb összegeket fordít új építkezésekre, átalakításokra, illetve kibővítésekre. Szeged dolgozóinak gyakran út. jukal állják az épílgállványok. melyeken vidáman dolgoznak a kőművesek. Ha úljuk a Marx-tér melletti üres telek felé vezet, képzeletükben már látják az új munkásbérházat, melyet itt építenek majd fel. Az Újszegeden épülő munkásházaknak is kijelölték nuír a helyét és sok üzemi dolgozó várja, hogy felépítsék új otthonát, -4c egyetem épületét is kibővítik, már meg is kezdték a munkálatokat, hordják a kavicsot, meszet, homokot, léglát. A dolgozók nem akarnak lemaradni Téglát, sok-sok téglát, mer! ahhoz. hogy a terv valóra váljon, gyár, vagy ház épüljön, sok téglára van szükség. Ezt tudják jól a Keramit Téglagyár dolgozói is. Azért vállalták május 1-i felajánlásukban, hogy termelési átlagukat 88 százalékról 100 százalékra emelik. A verseny folyamán azonban elérték a 110 százalékos átlagteljesítményt. Felajánlásul? összege 206 ezer 200 forint, teljesítményül? pedig 325.800 forint volt. A rossz időjárás ellenére a dolgozták azóla is igyekeznek jó munkát végezni, mindent meglesznek, hogy az elért eredményeiket továbbra is megtarthassák. Nem akarnak lemaradni és ez meg is látszik munkájukon: napi teljesítményük 104— 108 százalék, A többtermelés érdekében az égetőkemencéknél hamarosan bevezetik a szovjelmintájú Duvanovrendszerű égetési módszert, melynek bevezetésével megrövidítik a tégla égetésének idejét. A tégla anyagához szénport is kevernek éa az égetökemencébs ritkábban rakják és így rövidebb idő alatt jobb minőségű téglát égetnek ki. Éi a vezetőség ? Az elért eredmények azonban szappanbuborékok, a dolgozók munkája kárbaveszett fáradság akkor, ha egyes vezetőik felelőtlensége, tervszerűtlen munkája, ébartelensége, fele-ősségtől való menekvése lönkreleszi, lerombolja az elért sikerekel. Az elmúlt hétéin például az eső több mint 100.000 félig ké-z téglát telt tönkre. Hiába végezték munkájukat olyan lelkesen a dolgozó'.?, hiába érték el a 110 százalékos állagleljesílniényt, a munkájuk eredménye ott hever most kinn a szabadiban szétszóródva, veri az eső és újra sárrá válik a már félig kész tégla. — Kevés a szárítószinürk. Nincs hol szárítani a léglát — feleli a vezetőség, — Itt a szabadban kell elhelyeznünk. Gyékénnyel és náddal takarják J le a félig kész léglarakásokat (már amelyikről nem fújta le a szél. Nem gondollak arra, hogy nem-.-.lég téglákat rálenni a takaró tetejére, meri bizony azt könnyen lelöki a szél. Oda kellett volna erősíteni azokat a gyékényeket a téglasorok oldalához). A téglasorok alá égettett téglát raknak, hogy ne áztassa el az eső. ha alá folyik. Ahol ezt megcsinálták, olt nincs is jlyun nagy kár, de ezt nem csinállak meg mindenütt. Ott, ahol nem volt a nyerstéglasorok alatt égetett tégla, bizony kimosta a víz az alsó sorokat és így a szél könnyen összedontötle az egész rakást. Igy ment tönkre a Keramitlégiagyárban több mint 100.000 félig kész. égetésre váró légla. Az üzem dolgozói jogosan írlak kritikát a vezetőségről, hogy nem teszik meg a kellő óvóintézkedésekel. A munkájuk így semmivé válik, viszont a kárért senki sem vállalja a felelősséget. 100.000 kiégetett téglának az ára 26.000 forint. így nyers állapotban is több mint 12-ezer forintot ér. KII terhel a felelősség a 12.000 forintos kárért? ja helytelenségéről, azt állítót la, hogy bizonyára az üzem vezetősége nem is kéri védőberendezést, amig végül kilyukadt oda, hogy faanyag hiányában nem iis tudtak volna nekik adni. — Kísérleleztek-e a más anyagból készült védőberendezéssel? — Nem! — Fordultak-e a dolgozókhoz az újítókhoz ilyenirányú javaslatokért? A vezetők hímelnek-hámolnak kezdeményezés hiányára, anyagtakarókosságra, a terv feszítettsége re hivatkoznak. Az üzem vezetői az Egyesülést, az Egyesülés vezetői áz üzem vezetőit és a munkásokat hibáztatják, végül közö. se-n megegyeznek abban, hogy a minisztérium a hibás. (Gondolják, az elég nagy szervezet ahhoz, hogy bárkit is Szemé ye szerint felelősségre lehessen vonni.) -Elmélet" a felelősség clkcnésére A hiba s a felelősség elkenésé. re még „elméletet" is gyártottak, íme: ,,ha a szabadban lévő tízezer tégla közül négyezer tönkremegy, még mindig marad hatezer téglánk." De azzal nean számolnak, hogy a megmaradt hatezer téglának az előállítási ára a legyártott tízezer tégláé s így az előállítási ár majdnem megkétszereződik. Arra sem gondo'nak, hogy azt a falat, melyet 10.000 téglából kell felemelni, nem lehet 6000 téglából megépíteni. Az anyagtakarékosságról, öuvkö.tEégcsjökkentésről és a gépkihasználásról sem hal'ott még a vezetőség? Mi történne, ha például szövőgyárainkban is így gondolkoznának? Nem harcolnának az anyaglakarékosságérl, a . minőség megjavításáért és miniden ezer mé_ ter anyagból hatszáz métert tud_ námk fe'használni, mert a többi selejt volna? A legtöbb üzeimbeu most még a fáradt olajat is összegyűjtik. A Keramit Téglagyár vezetősége pedig tehetetlenül áll és hagyja, hogy az eső tönkretegye téglagyártó gépiink termelését, az üzem dolgozóinak munkáját. Azzal hogy szidják az időt. még nem segítenek a bajon. Mi lesz, ha egész nyáron esik az eső? Akkor a nyáron majd minden tízezer téglából négyezer téglát eldobnak, mert az eső széfmossa? Mit szólnak majd ehhez a dolgozók? Szigorú kivlztgálúal ! Nem! A felelősség ide-oda to. logatásának, a hibák clkeuésénck ideje lejárt. Az illetékesek azon. nal vizsgálják ki ezt az eset::, állapítsák meg, kit terhel a hatalmas kárért a felelősség. Ha komolyan utánanéznek a dolognak, bizonyos, hogy az e'jlenség kezét is megtalálják a kártevés mögött. Már most gondoskodjanak arról, hogy hasonló károk többé elő ne fordu'hassanak s ha a vezető ég tehetetlenségéiben képtelen a károkat mega.kadá'yozni, állítsanak helyükre másokat, olyanokat, akik hivatásuk magaslatán állnak. A Keramit Téglagyár dolgv.ói ezért fokozzák munkájuk eredményeit, hogy az általuk gyártott téglából minél több házat, gyárat, bölcsödét, kultúrolthont építhes;enek dolgozótársaik részére, r n pedig azért, hogy egy pár ember szabotázzsal határos hanyagsága miatt újra sárrá vá'jon az általuk elkészílett tégla. Békeharcunkat segíti a nemzetközi kérdések ismerete Békeharcunl: szempontjából rendkívül fontos, hogy núrulcn dolgozó tisztában legyen az időszerű nemzetközi kérdésekkel. Napi munkánkat jobban, tervszerűbben végezzük akkor, hú erősít benn ket az a tudat, hogy becsülettel teljesített feladatainkkal a Szovjetunió által vezetett hatalmas béketábort erősítjük. Ennek a béketóbomaJc ereje világszerte napról-napra növekszik, hiúba támadnak illene az amerikai háborúra uszító imperialistái:. A szegedi dolgozóknak különösen éberen kell vigyázniok az el. lenség minden mesterkedésére, hiszen itt a közelünkben folytatja gyalázatos politikáját az áruló, népelnyomó Tito-banda, az imperűdiéták elsőszámú lekájtársasága. Éberségünk azonban csak akkor lehet, igazán alapos, lia tisztában vagyunk mindazokkal a nemzetközi \ervetekben folyó küzdelmekkel, amelyeket a béke és a háború, a hala. dás és a reakció erői vívnak egymással. Fokozottan fontos tehá', hogy megismerkedjék minden dolgozó a békeharcnak időszerű kérdéseivel. Ezért lesz nagyjelentőségű az az előadás, amelyre vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel kerül sor Szegeden a Szabadság-mosibnu. Prieszol József elvtárs, a Központi Előadó Iroda tagja beszél eznlkalommal az időszerű nemzetközi kérdésekről s ismerteti a legutóbbi idők kiemelkedő eseményeit. Az előadáson való részvétel párlvczc'őségi lapoknak, a felső- és középkádertanfolyam hallgatóinak, propagandistáknak, népnevelőfelelösökne k, népnevelőknek, 'gazdasáai és la. megszervezeti funkcionáriusoknak különösen fontos MI oldást választva — az esőt és a szeszélyes időjárást okolják. A"tatarozó vállalatot hibáztatják, inert nem fejezi be a számukra olyan fontos szárítószín cserepezését. Az üzem vezetői a Téglaipari Egyesülésre hárítják a felelősséget, hogy az nem biztosított számukra megfelelő védőberendezést az esőzés ellen. A Téglaipari Egyesülés egyik vezetője. Lukács elvtárs egyideig azt próbálta bizonygatni, hogy senki sem hibás, „mert kérem, ki tehet erről az időjárási-ól?!" Azután, amikor meggyőztük álláspont. ' 4 Közös erővel a növényápolások sikeréért Elmélyítették a kapcsolatot a tszcs-tagok és egyénileg dolgozó parasztok között a termelőcsoportok ünnepi értekezletei A szegedi és a szegedi járási termelöesoportokban ünnepi csoportértekezletek zajlottak le. A tapasztalatcsere, az egymáson való segileniakarás, ugyanakkor a bírálat hangjai hangzottak ezeken az ertekezleteken. Egyben az is bebizonyosodott, hogy az egyénileg dolgozó parasztok egyre nagyobb érdeklődéssel figyelik a termelöcsoportok fejlődését, eredményeiket. Ila hibát látnak: építő kritikával igyekeznek segíteni. Igv történt A a szegcdi ..Dózsa"tszcsben is. A megjelent csoporlonkíviili dolgozó parasztok még mielőtt elismeréssel nyilatkoztak volna a jó eredményekről, birálalot mondtak a csoportról. Szóvátették, hogy a tanya körül nincs elég tisztaság, de utána elismeréssel beszéllek a csoporl munkájáról, eddig eléri nagyszerű eredményeikről. A kívülállók érdeklődését a termelöcsoportok iránt a „Haladás"-' lermelőcsoporlban lefolyt értekeza legkönnyeb meg-(lel is mulatta. Itt 35 egyénileg dolgozó paraszt vett részt. Átadták a tszcs-tagoknak munkájuk során szerzeit jó lapaszlalalaikal. de ők még gazdagabb tapasztalatokkal távozlak: a tszcs-tagok elmondták nekik azokat a hasznos, sikeres munkamódszereket, melyeknek segítségével olyan szép eredményeket tudtak elérni. Igen figyelemreméltó ebből a szempontból ifj. Nyilrai Antalnak, a kecskéstelepi „Táncsics"-lerme!öcsoport tagjának felszólalása. aki a többi között arra hívta fel a figyelmet, hogy tartsák minél szorosabban a kapcsolatot az egyénileg dolgozó parasztokkal. Segítsék őket a csoportúk munkájukban s meglátják, nem marad cl az eredmény. A „Táncsics"-termelőc5oport elnöke az aratás-cséplésre való felkészülésről beszélt az ünnepi csoporlértekezleíen. Már most meg kell kezdeni a szerszámok rendbehozását, hogy amikor beérik a termény, zökkenő nélkül menjen minden. A gépállomás dolgozói is minden segítséget megadnak, hogy szemveszteség nélkül, időben raklúrban legyen a gabona. A szegedi járásban is minden termelőcsoport megtartotta az ünnepi csoportgyűfést. Domaszéken a „Vörös Csillag"-tszcsben például ezen a gyűlésen írta alá Katona János és fe'esége a belépési nyilatkozatot. Az idei termést még ők takarítják be, ők szállítják bc a gabonát a raktárba, de őszre az őszi mélyszántást már közösen végzik. Papp László és Nógrádi Kálmán is régen figyelik a csoport életét és közös elhatározással őszre ők is belépnek a Iszcsbe. Gazdag tapasztalatokkal hagyták e! a tszcsk irodáját a csoporttagok, de az egyénileg gazdálkodó parasztok is. Másnap újult erővel láttak hozzá a növényápolási munkálatokhoz, hogy minden kapavágással, minden gyom kiirtásával a jobb termést, a kövérebb búzaszemeket biztosítsák Egymáson segítve, jókedvvel folytatják munkájukat, erősítik, védik békénket,