Délmagyarország, 1951. május (7. évfolyam, 101-124. szám)
1951-05-12 / 109. szám
4 SZOMBAT, 1951. MÁJUS 12. Egyénileg gazdálkodó parasztok is résztvesznek termelőcsoportunk ünnepi értekezletén (Tudósítónktói.) A Táncsicstszcs hétfőn ünnepi értekezletet tart. Ar. értekezleten kiértékelik a csoport eddig elvégzett munkáját. Az értekezlet előtt a vezetőségi üiésmi az intézőbizottság meg. vizsgálta már, hogy a csoport teljesítette-e maradéktalanul a kongresszusi határozatokkal kapcsolatban reáháruló feladatokat és meghatározta, hogy mik a tennivalóik a jövőben, felemelt ötéves tervünkre vonatkozóan. Az értekezleten megbírálja a tagrág, hogy a vezetőség újravá. Jasztá&L.után, az új vezetőség kiéntemelt.e.e a beléje helyeselt bizalmat. A vezetőség viszont a tagságot bírálja meg, hogy jóminőségü munkájával hogyan vette ki részét a tavaszi munkák ei'végzéséből. Megvizsgálják az érte. kfzieten, hogy hogyan teljesítették a tavaszi mezőgazdasági munkák során az ütemtervet. Teljesí. tették-e a brigádok, munkacsoportok és egyes tagok eddigi versenyvállalásukat. mik voltak ezen a téren a hibák és hiányosságok, hogyan javították ki, illetve, te. váböi munkák során hogyan ja- j vítják majd ki azokat. Beszélünk arról is az értekezleten, hogy a soronkövetkező nö_ vényápolási munkánknak milyen dönlö jelentősége van a többtermelés szempontjából, ha ázt időben és jól 'elvégezzük, ha nem hagyjuk elgyomosodni földjeinket. Elhatározzuk az értekezle. ten, hogy a tovtábbi beruházások folytatásaként a már korábban tervbevett 24 karapácsos villanymotoros darálót rövidesen felállítjuk, továbbá épületátalcikítássai egy raktárt és egy irodahelyisé, get létesítünk. Megtárgyaljuk az értekezleten az aratási előkészületeket is. Eldöntjük, melyik búzatáblát h: gy.iuk vetőmagnak és azt minden idegen növénytől haladéktalanul megtisztítjuk. Megvizsgáljuk azí is, hogy csoportunk további erősítése, fejlesztése céljából megtettünk-e mimtent annak érdekében, hogy a környékünkön lakó és földszomszéd dolgozó parasz. tokkal a szoros jóbaráti kapcsolatot kiépítjük. Végül, de nem utolsó sorban megvizsgáljuk az értekezleten fzt i.. hogyan folytatjuk a harcot az ellenség, a kulákság aknamunkája ellen, akik látják eredményeinket és még dühösebben tá. mádnak. Értekezletünket még ünnepélyesebbé teszi az a tény, hogy a csoporton kívüli dolgozó paraszttá, gunkfoól is többen megjelennek, mert érdeklődnek csoportunk belső élete iránt. Egyénileg dolgozó paras.z.ttársainkat felkérjük, hogy ainél többen jelenjenek meg az értekezletünkön, amelyre szeretettel meghívjuk őket. Katona Antal, Y Táncsics-tszcs párttitkára A VÁROSI TANÁCS HÍREI Értesítem a lakosságot, hogy a -selyemhernyók ltikeltetése megtörtént. Séyem tenyésztésünk emelése érdekében minél több tenyésztő sürgősen jelentkezzen a selyemhernyók és a tenyésztő.papirok átvétele végeit Nyilasi József kikeltetöné!. Kossuth Lajos-sugárút 72. szám alatt,- a földművesszövetkezet darálójában. A gubó be. váltási ára kilogramonikint 16 forint és 4 méter kedvezményes texti'áru utalvány. Az épületek tulajdonosai, vagy kezelői kötetesek bejelenteni a le. bontásra megérett, ki nem javítha. tó laké - mei.'ék- és üzemi épületeiket. A bejelentés határide. je: 1951 május hó 20. A bei'lenlés he'ye Városi Bérház, II. emelet, 221. számú szoba. Bejelen. tésá űrlapot is ott lehet kapni. A bejelentés elmulasztása büntetendő cselekmény. • Ilrtesítem Szegíd város hús. ellátásban részesülő lakosságát, hogy május 12-től kezdive a dolgozók és családtagjaik munkahelyükön. míg a nyugdíjasok, OTIjáradékosok s a nem Szegeden dolgozó szegedi lakosok a Bérház udvarában vehetik át' húsjegyei, ket. A 71. számú jegy 1, 2. kockájára 10—10 dkg hús (vagy ló. húsból 20—20 dkg). A 73. számú jegy N l-es kockájára 10 dkg hús (vagy lóhúsból 20 dkg), 9. szelvényére 10 dkg hentesáru. A 72. számú jegy 9. szelvényére 10 dkg hentesárú szolgáltatható ki. MNDSZ.H1RKK. A Postás MNDSZ-csoport sztjnibalon délután fél 6 órakor a Főposta kultúrtermében orvosi előadással egybekötött nőnapot lart. DISZ-HIREK. A DISZ városi bizottsága ma délután 6 órakor a DISZ olvasókörök vezetői részére megbeszélést tart l'ontos megjelenést kérünk. MSZT-HIREK. A Magyar-Szovjet Társaság móravárosi szervezete vasárnap este 7 órakor MSZT.napot tart műsorral egybekötve. Mindénkit szeretette! vár a Vezetőség. DÉFOSz-HIREK A külsőbaktói iskolában május 13_án délután 3 órakor parasztgyűlés.' 13-án délelőtt 10 órakor a PetőFi telepi DÉFOSZ-helyiségbcn taggyűlés. ' A felsővárosi DÉFOSZ Vásárhelyi-sugárúti helyiségében 14-én délután 3 órakor taggyűlés. , A baktói DÉFOSZ-helyiségben 13án délelőtt, 10 órakor a gyümölcs, termelők egyéni szövetkezete tart gyűlést. " Az alsóvárosi DÉFOSZ 12-én este 8 órakor dülöfelelős értekezletet tart. 2 DARAB négyhónapos süldő el. adó. Kossuth Lajos-sugárút 101. BOZSÓ MIHÁLY névre szóló igazolványaimat elvesztettem. Ké. rem a becsületes megtalálót, mivel számára értéktelen, adja le nz igazolvány címére. 7715 ELVESZETT egy fehér gyapjú kötöttsapika. Kérem a becsületes megtalálót, adja le a kiadóban. 43-as. JO állapotban lévő gumicsizmát veszek. Solymosi, Marxtér 8 sz. 7705 NÉGYKEREKŰ kézikocsi és egy hasznátt ajtó tokkal eladó. Makai, Debreceni.u. 18b. 27561 30 MÁZSÁT biró laposkocsi eladó. Cserzy M..u. 25. szám. 3 +l-es STANDARD rádió el_ adó. Érdeklődni: délelőtti órákban, Keiemem-u. 8., I. em., 3. ELVESZETT pénztárca pénzzel, csütörtökön a központi villamosmegál'ónál. Kérem a megtalá'ót. adja le a kiadóban. 7710 GYUMÖLCSSZALLITO kocsi és toalett tükör eladó. Kossuthu 21. NAGY B. tárogató eladó. Szeged. Pálfi.u. 11. szám. 7667 ARATNI valót keresek. Cím: Ee_ keteszél 451., Sági Lajos. ASZTALKA lámpával, csillár, finom férfikesztyű eladók. Petőfi Sándor-sugárút 46. I emelet bal. 8—4-ig. 7649 JOÓ Ferenc órajavító műhelyét Lenin-utca 17. szám alá helyezte át. Szemüvegiaviiás ] Műszaki fényképezés LIEBMANN. Kelemen a U 'eieion 48-35 ELADÓ szőnyeg, slelázsi és egy kerek asztal Kossuth Lajos-sugárút 23.. földszint 2. 7717 SAJATTERMÉSU pusztamérgesi zöld-fehér fajborok litereként kimérve kaphatók. Icngyel-ulca 12. Csongrádniegycl Ingatlanközvetítő Vállalat közli: SZOBA-konyhás, előszobás lakás átadó. Ugyanott búlor, tüzelő azonnal eladó Zoltán-Utca 17, Mészáros. 1004 JÓKAI-utca 4 számú ház fél-, vagv negyedrésze eladó. Érdeklődni ugyanott. 7711 MAGÁNHÁZ Rokkant-telepen a t.omniczi-utcában eladó. Tud,: Faragó-utca 32. £7568 ; 100-as Szaksz motorkerékpár eladó. Megtekinthető vasárnap, Zol1 lán-utca 8. 7725 * l'art k irek — — Pártjelvények érkeztek. Átvehetők Kakuszi elvtársnál, a pártbizottság tudakozójában Felhívjuk a középfokú politikai iskola egyéni tanulóinak figyelmét, hogy a soron következő tanulókört t2_én, szombaton délután tí órakor tartjuk az Iparostanuló iskolában. Agit. Prop. Osztály. <3-án délelőtt 9 órakor a Vörös Csillag-moziban folytatódik a „Bolsevik Párt útja" című előadássorozat. 'A' következő előadás cime: „A kommunizmus építése a Szovjetunióban". Jelenjenek meg azok a népnevelők, akiknek látogatási jegyeik vannak a „Nemzetközi kérdések", illetve a „Bolsevik Párt útja" című előadásokra. Agit. Prop. Osztály. Értesítjük a középkáder tan. lyam magántanulóit, hogy ré. szűkre a 9. számú anyag első két hetéből tanulókört tartunk a Pártoktatás Házában 12-én délután 6 órakor, Agit.-prop. osztály Értesítjük az alapszervezeteket, hogy a politikai iskolában Rákosi elvtárs II. pártkongresszuson elmondott beszéde lesz a következő anyag. Az alapszervezetek gondoskodjanak róla, hogy a hallgatók részére az anyag meglegyen. Ahol kifogyott, sürgősen rendeljék meg a Propaganidíaanyag Ter. jesztőtől, Budapest, VI. kerület, Révai.u. 16. szám. Agit.-prop osztály Felhívjuk az üzemi és kerületi titkár elvtársak figyelmét, hogy folyó hó 12-én, szombaton délután 2 órakor összevont titkári értekezletet tartunk Kálvin-tér 6. szám alatt. Szervezési osztály. Értesítjük az alapszervezeteinkel, hogy a Gerő elvtárs II. kongresszuson mondott beszéde megérkezett. Átvehető délelőtt 9 órától a Párloklatás Házában. Agit. Prop. Osztály. Értesítjük az alap- és középfokú hallgatókat, hogy a jövő héten a politikai iskolákat 15-én, kedden tartjuk. Agit. Prop. Osztály. A Szervezési Osztály instruktorai szombaton, pontosan 2 órakor feltétlenül jelenjenek meg a Szervezési Osztályon. Szervezési Osztály. * A SZEGEDI PÁRTOKTATÁS HÁZA í-KOUHAMJA Május 16, szerda. Előadás és konzultáció délután 6 órakor „A kultur agitáció kérdései" címmel. 'Agitáció és népnevelő felelős, tanács, DISZ, MSZT, kulturfelelősük részére. Agit. Prop. Osztály. NAPIREND 1951. május 12, szombat. ' MOZI Szabadság (tel. 40-25) fél 7, fél 9: A költő ifjúsága. (Puskin életéről). Május 18_ig. Vörös Csillag (lel. 33-44)' fél 7, fé< 9: Távol Moszkvától. (Május i6_ig). Fáklya fél 7, fél 9: Épül a békemű. (Május 13-ig). A Fáklya-moziban vasárnap dél. elölt 9 órakor „A költő ifjúsága" (Puskin), ifjúsági előadás. 11 órakor filmmatiné, bemutatásra kerül a „Becsületbíróság" című film. SZÍNHÁZ Széles mező. Bérleiszünetben. (*A szinház bérlői jegyeket bérleti áron válthatnak). Szombat. vasárnap délután és este, hétfőn délután és este. Az előadások kezdete délután 4 és este fél 8 órakor. * A technológiai könyvtár nyitva hétköznap 2—9-ig, vasárnap 9—13 óráig * FEKETEVÁGÁS MIATT szigorú bűnvádi eljárás indult ilj. Dóczi András szegedi lakos ellen, aki engedély nélkül vágott le egy borjút. A SZEGEDI Zenepedagógus Munkacsoport második nyilvános növendékhangversenyét 12-é.n, szombaton délután 6 órakor tartja a Zenekonzervatóriumban. Nagyszabású sportesemenyek Szegeden vasárnap és hétfőn Érdekes sporteseményeket rendeznek vasárnap és hétfőn Szegeden. A vasárnapi sportműsort délelőtt 9 órakor a Széchenyi-téren térzenével nyitják meg. A térzene ulán fél 11 órakor országos házlömbkörüli motorkerékpárversenyt rendeznek a Széchenyi-téren és környékén, Vasárnap délután • fél 3 órakor a Lokomoliv sporttelepen ál Szegedi Lokomotív és a Szolnoki Lokomotív játszik NB. II. osztályú bajnoki mérkőzést. Ezután fél ötkor a Szegedi Honvéd és a Csepeli Vasas játszik NB. I. osztályú bajnoki mérkőzést. A hétfői sportműsort vasárnapi lapunkban közöljük. Verseny a legjobb MHK-üzem címért 'A' szegedi Textilkombinát sportköre versenyre hívta ki a Győri Állami Fonó és a pápai Textilművek sportkörét a legjobb MHK üzemi sportkör címéért. A verseny célja — mondja a ver. senyfelhívás — a békénk megvédését és a szocializmus felépítését szolgáló ötéves tervünk minélelőbbi megvalósítása érdekében .mindent meg keli tennünk, így a testnevelési és a sportmozgalomban is, hogy a feladatainkat sikeresen tudjuk megoldani. Feladatunk: az Vasárnap Sz. Honvéd—Cs. Vasas NB l-es mérkőzés .Szegeden. Vasárnap délután 5 órai kezdettel kerül lejátszásra a Lokomotívsportpálván az Sz. Honvéd—Cs. Vasas NB l-es labdarugó merkő. zés. Előtte 3 órai kezdettel az Sz. Lokomotiv—Szolnoki Lokomotív NB M-es mérkőzést tartják meg. Mindkét mérkőzés iránt nagy éri deklödés nyilvánul meg. Megkezdődnek a városi asztaliteniszbajnokságok. Szegeden vasárnap 58 férficsapat részvételével megkezdődnek a városi asztalitenisz csapatbajnokságok küzdelmei. A női csapatbajnokságok mérkőzései május 20-án kezdődnek 14 csapat részvételével, összeállítások a Szeged—Diósgyőr kardcsapat mérkőzésre. Vasárnap délelőtt 11 órai kezdettel tarlják meg a Szeged. Diósgyőr városok közötti hatos kardcsapat, versenyt a Hungária nagytermében. Az érdekesnek Ígérkező küzdelemre a két város a következő csapattal áll ki. Szeged: Magay, ör.ley, Kiss, Szobonya, Mónus, Török. Diósgyőr: Csiszár, Lengyel, Tóth, Pillér, Kasza, Kelemen, Tavaly az összecsapásból 19:17 arányban Diósgyőr kerüli ki győztesen. Most a szegedi csapat az esélyes. ÚSZÁS. A Szegedi Petőfi, Szegedi Dózsa és a Budapesti Tipographia vasárnap délután 3 órai kezdettel az újszegedi uszodában úszóversenyt rendez. ; A megyei I. osztályú bajnokság állása Az eddigi bajnokiak során esak a Makói Lokomotív és a Postás nem szen vedéit vereséget. 1. H. Dózsa 9 26: 5 16 2. Makói L. 8 26: 8 14 3. Sz. Postás 8 32:13 14 4. Sz. Dózsa 8 22: 9 11 5. Dorozsma 8 27:20 11 6. Sz. Petőfi 9 23:19 11 7. Sz. Honvéd 8 17:11 10 8. Szőreg 9 17:33 7 9. Csongrád 7 10:11 6 10. Vörös L. 8 12:23 5 11. Mindszent 8 15:24 4 12. Szentes 7 8:17 4 13 Sz. Lokomotív 8 14:24 ••> 14! Kistelek 8 10:24 O 15. Szeg. K. 9 9:27 3 Szeged város sakkbajnokságának küzdelmei. Szeged város 1951. évi egyéni sakkbajnokságáért folyó verseny első része befejeződött. A döntőbe jutott 14 kiváló játékos erőviszonya kiegyensúlyozott s így minden pontéri nagy küzdelem folyik. A hetedik forduló után a vezetők sorrendje a következő: 1. Dr. Bakos 6, £. Simon 5.5, 3. Szántai 5, MHK testnevelési rendszerrel a dote gozók széles tömegeit bevonni a sportolásba, hogy a termelő mun. kára edzett és erős dolgozókat neveljünk. A versenyfeltételekben többek között szerepel az is, hogy június 30ig minden aktiv sportoló elérje a termelésben a 100 százalékot, az aktiv sportolók számát 15 százalékkal felemelik és a szerzett ta. pasztalatokat átadják a versenyben lemaradóknak. 4—6. Konrád, Mosonyi, dr. Tarnai 4.5 pont, 'A' hátralevő hat fordulóban még fokozódik a küzdelem a város sakkbajnokságáért és a csongrádmegyei bajnokságban való részvételért. Rossz Idő esetén is megtartják a vasárnapi motoros versenyt A Szegedi Honvéd motoros szak. osztálya vasárnap délelőtt fél 11 órai kezdettel rendezi meg első liáztömbköriili motoros versenyét a Széchenyi-téren és környékén. Az országos kiírási gyorsasági versenyre eddig 93 nevezés történt. A nagyszabásúnak ígérkező viadalt rossz idő esetén is megtartják, a küzdelmeken az ország legjobb versenyzői indulnak, A. versenyt 1000 méteres körökkel rendezik meg a következő útvonalon: Széchenyitér, Városháza, Kiss.utca, Kigyóulca, Bajzsy-Zsitinszky-utca, Kölcsey.utca, Lenin-utca. NÁGYARANYÜ SPORTESEMÉNYEK zajlanak le május 13-án és I4.én. A 13-i, vasárnapi sportműsor dél. előtt fél 11 órakor háztömbkörü'i motorversennyel kezdő'dik. A motorverseny előtt 9—fél 11-ig tér. zene. Délután fél háromkor a Lo. komotfv sporttelepen a Szeged; Lokomotív és a Szolnoki Lokomotív között NB II. bajnoki mérkőzés Fél ötkor pedig a Szegedi Honvéd és a Csepelii Vasas között NB. I. osztályú bajnoki futba'ilmérközés* A 14_,i hétfői sportműsort követ, kező számunkban közöljük. A RÁDIÓ MAI MŰSORA: MÁJUS 12. SZOMBAT Kossuth, rádió 7 Kórusok. 7.15 „Tisza partján elaludtam", népdalfe'dolgozás. 8 Szovjet művészek énekelnek. 11.30 Erenburg irása. 12.30 A Rádió népi zenekara játszik. 13.15 Az Állami Operettszínház zenekara ját. szik. 14.10 Fiatalok hangversenye." 14.30 Elbeszélés. 15 Népzene, 15.30 Ipari szaktanfolyam. 15.45 Állami vállalatok hírei. 15.55 Kultúrhíradó. 16.10 Szovjet pok — szovjet emberek. 16.20 Iskolások rádiója. 17.10 Hangverseny a moszkvai rádió műsora, ból. 17.50 Falurádió. 18.25 A XIX. század magyar dalai. 20.20 Tíz perc sport. 20.30 Majális. 21.30 Két elbeszélés. 22.25 Tánc éjfélig. Pctőfi.rádU 7.05 Keringők. 7.35 Reggeli hangverseny. 9.45 Görög gyermekek műsora. 10.10 Enek és zongora. 10.50 A Budapesti Zongora, hármas játszik. 15 Táncos operettrészletek. 15.40 Játék a tűzzel. Regényismertetés. 16 Zenei újság. 16.40 Sziv kü'di szívnek. 17.10 Tanuljunk énekszóra oroszul. 17.40 Hanglemez. 17.55 Lengyel népdalok. 18.40 Szórakoztató zene a moszkvai rádió műsorából. 19 Gordonka és zongora. 19.20 Köz. vetítés a Nemzeti Színházból. 22.20 Tarka muzsika. Vasárnap és hétfőn gazdag műsorral szerepe! Szegeden a Tiszántúli Nagycirkusz A Szegedre érkezett Tiszáníúli Nagycirkusz szombaton, vasárnap és hétfőn gazdag szórakozási lehe. tőséget biztosít a szegedi ifjúságnak kedvezményes előadások rendezésével. A szombati előadás délután 4 órakor kezdődik, vasárnap és hétfőn pedig délelőtt 9 órakor kezdődnek az előadások "A'z előadáson tréfás erőmutatványok, állatszámok, kulyák, elefánt és ló, akrobatikus mutatványok kerülnek bemutatásra. A belépődíj egységesen 150 fo. rint. A cirkuszt a Valéria-téren állították fel. • A közép- és általános iskolások a jegyeket az iskolákban kapják meg, A fiatalság lehetőleg csoportosan tekintse meg az e'űedásokat. DÉLMAGYAFOR57ÁG ooSHkaf napilap 'elelíi szerkesztA 4i kiadói -'OMBOA (NO? Szerkeszti i izerkeiz'Abl'OttiAg SzerltezztAfég Szeged lenln-u. tt Telefon 35-'35 ás 40-80 - Éjtszokoi ized iftéj telefon ette ótól 34-38 riadóhivatal, Szeged Lenln-u t Telefon: 31-16 éi 35-00. DélmagyarorszAg Nyomda, Szeged Felelói vezeti: Priskin Sóndaz.