Délmagyarország, 1951. március (7. évfolyam, 50-75. szám)

1951-03-23 / 69. szám

PÉNTEK. 1931. MÁRCIUS J». ^ÁRTÉLET Népnevelőink a kongresszns határozatainak végrehajtásáért i Az ros), Jcári ,t*zt i letek tunk elmúlt héten tartott vá­járásj, alapszervezeti tit­értekezletek, majd az követő népnevelöértekez. megtárgyalták Pár­II. kongresszusán hozott határozatokat, egyben megszab­lak az abból adódó feladatokat is. Mind a titkári ért*k«r|efefc. mind a nápnevelúértekezletek ál­taliban jól sikerültek. Megtár­gyal rák a kongresszus határo­zatának szellemében a Párt és a tóm egek közötti kapcsolat meg­,erősed/.-ének kérdését, a nép­nevelő munka megjavíiását, a pártépitéa, tag- é» tagjelölt fel­vétel teiületén mutatkozni hi. •bák kijavításának módját, s az előttünk álló közvetlen felada­tokat, mint az üzemben a ter­vek túlteljesítését, illetve batár­idő előtti teljesítéséi, n mező­gazdaságban a tavaszi munkák kérdését, mint a szánti vetés, plsősorífem az árpa < : rab ve­tés határidő előtt vló ?|vég­raését. Jó volt a sí 'esi vá­rosi pártbizottság titkárának, Nagy János elvtársnak \ beszá­molója, s mivel a tr -rámoló jó volt, jók volt"k a v'onevejft i&rteker!etek is. Többi.keiéshbé pl lehet ugyan ezt mondani a szentesi járásról ér ,r- k6 vá­rosról. Szeged- . H'/mezövi­vásárhelven. Cs? /rádo* és a psongrádi járásban a tii'cári be­számolók kevés ú'nt adtok az alapszervezeti iitkároter k. E1­kflvettók azt a : vvc hibát is, inint Szegeden, he • e'őra meg­szervezték. felkrá iftttík a hoz­zászólókat. A beszámolók nem konlcrétizálták helyileg a kon­gresszus határozatát. lefény­képezték csak a hiányosságokat, de r->m mutatták meg azok ki­javításárak módját. Minden nap tanulmányozzuk » Korgri-u/.us hnféro/n<At Pártbizottsá,iáinknál, s ebből kifolyólag altroszervereti ve­zetőaégein-tré! mutatkozik az a jelenség, hogy a kongresszus határozatát már egyszer letár­gyaltuk, s e-z;! mindent eiin. téntüTüi. Nem! A kongresszus ha­tározata hosszú időre szabja meg felada'ainkat. Tehát min­den nap tanulmányoznunk kell a kongresszusi határozatot. Nap, mint nan elő kell venni, s munkánkat abból kiindulva kell meghatározni. P rtbizottságaink tőbbé-kevésb-bé ' áttanulmányoz­ták a korMTr- • tus határozatát, de alap:rervezeti vezetőségeink ezen a téren lemaradtak. Ezért pártbizottságainknak fokoaot­t-aifcib segítséget és támogatást kell nyujtaniok alapszervezeti titkárainknak, vezetőségeinknek, hogv azok lássák a kongresszus határozatából adódó minden­napi munkájukat, mint például az alanszerve-eti vezetőségeink moverfísífésónek, a tag- és tag­jelöltfelvé'el munkájának meg­javítása, az agitációs és pro­paganda munkánk kiszé'esítése. a békebizottság megerősítésének kérdéseit, A kongrezazus hatáiwatát ak­kor hajtjuk igazán végre, ha húsukká, vérükké válik a párt­funkcionáriusainknak, népneve . lőirkm-k, párttagságunknak, dolgozóinknak. Pártunk kongresszusából ezer és ezer javaslat érkezett, ezt figyelembevéve. Pártunk kon­egy helyen hozzá aem fog­tak Pártunk Politikai Bizott­ságának az agitációs munkáról szóló határozatának végrehaj­tásához. Ez mutatkozik abban, hogy pártbizottságaink titkárai nem irányítói a népnevelő rmunkénak, aet még mindig át­tolják az agit, propaganda tit­károkra. Alapszervezeti titká­raink most mér kezdenek fog­lalkozni a népnevelőkkel, csak hiányzik a pártbizottságok ré­szérő) a.z alapszervezeti titká­raink részére a segítség, a tá­mogatás. Népnevelőink szociá­lis összetétele nem igen javult. Még igen sok a tisztviselő, az alkalmazott-, a kisiparos és ke­vés a termelőmunkáiban részt­vevő népnevelők arányszáma, de rendkívül kevés a pártonkí­vüli, egyénileg dolgozó kis. és középparasztok arányszáma. Népnevelő csoportjainkban ke­vés az ifjú és nő. Pártbizottságaink és alap­szerveze'eink a DISZ-ifjúságot az előttük álló feladatokra nem mozgósították még kellően, de a békebizott»ág tagjait sem. Pnrthi/ottiúuaink Ifibbel foglalkozzanak az alapszerrezetekkel A lemaradás Csongrád me­gyében a begyűjtés, a tavaszi mezőgazdasági munka, a párt­építés, az agitációs és propagan­da munka területén abban ke­resendő, hogy pártbizottságaink nem fordítanak kellő figyelmet az alaparervezetekre. Nem járnak ki alapszervezeti vezetőségi ülésre és népnevelő értekezletekre. Ez Hódmezővá­sárhelyen a sregedi járásban, a makói járásban, de többé-ke­vésbbé a többi pártbizottságok­ra! is fennáll. Pártbizottságaink általános szempontokat adnak csak és félórákat töltenek kint csupán az alapszervezeteknél és így r-em tudnak konkrét segít­séget nyújtani. 5em a pártbi­zottságok, sem az alapszerveze­tek nem mozgósítják a tömeg­szervrzeteket. S ezek közül a legszélesebb tömegsnervezetet, a tanácsot. A tanács tagjai nem kapnak feladatot, nem tartanak beszámolót munkájukról, arról, hogy ők hogyan végezték el a tavaszi munkát, hogyan telje. títeUék a begyűjtést. Nem egy esetben a? alapszervezeti ve­zetőségi tagjaink, népnevelőink, a tanácstagok sem járnak elől | példamutatóan a begyűjtés, a tavaszi munka és a termelés egyéb területén. Ilusjia javítsuk kl H hibákat? Pé rtbi zottsága i nk, a 1 apszier­veze leink alaposan tanulmá­nyozzák dicső Pártunk II. kon­gresszusának határozatait és he­lyileg sraabják meg a feladato­kat. Ennek szellemében vizsgál­ják meg, hogyan áll helyileg a tavaszi mezőgazdasági, munkák elvégzése, megtették-e min­dent. hogy időben elvégezzék a munkát. Hogyan járnak elől példamutatóan a kommunisták, a tanácstagok. Mozgósítsák párt­szervezeteink a tömegszerveze. teke!, a békebizotf Ságokat. Mimim erői a InvnKzl winlá*, veié® időben) elvégzéséért Csongrád megye a többi me­gyékhez viszonyítva a tavaszi gresszusa határozatokat, hozott, j mezőgazdasági munkákban az Tehát a dolgozók javaslata Pártunk kongresszusának ha. tárórata. Hogy alaposan meg­értsük a haláraintot, ehhez szük­séges Rákosi elvtársnak. Gerő elvtársnak bearómolóit. s a többi vezető elvtársnak felszó­lalásait ismernünk. UH HSUK végre a Politikai Bizottság határozatni A legutóbbi népnevelő érte­kezletek megyénkben azt mu­tatták, hogy pártbizottságaink alapFzervézeteirh cím hajtot­ták végre, vtgy csak részben Muntáfc . vpgre, w>t «*» utolsó helyen kullog. Miért? Mert pártszervezeteink. de eisősor. ban a pártbizottságaink és maga a megyebizottság sem fordít kellő figyelmet erre. Népnevelő­ink eltűrik azt a ..pató pálos" hangulatot, hogy .,ráérünk arra még." Nem eléggé kemény és kö­vetkezetes a kulákoknak a le­leplezése. akik azt mond iák, hegy nem eléggé száraz a föld, esik* az e'ö. A kulák jó! tudja. ! ha most késleltetni tudji a ta­: vaíTi munkák elvégrését, ak­tt" újra élelmezési zavarokat idéz elő. Népnevelőink magya­I ra&aak mq§| panaazt-' j jajuknak, hogy úgy állnak ki igazén a béke mellett, s csak akkor a béke hívei, ha azért harcolnak is. Es a harc a bé­kéért, most a traktoron, a vető­gép mellett, a föideken folyik. Pártbizottságainknak. párt­szervezeteinknek tudnio-k kell. hogy ők a felelősek a. tavaszi munkák jó elvégzéséért. Ezért minden erőt, faluban, városban egyaránt erre a munkára kell összpontosítani. Harci kérdés a tavaazj mezőgazdasági mun­kák elvégzése. Harc a kulák, ság elleai, mely igyekszik ezt a munkát ís akadályozni. A ku­lákság s a klerikális reakció jól tudja, hogy életszínvonalunk emelését csnk magasabb ter­melési eredmények elérésével tudjuk biztosítani. Ha kevesebb terem, kevesebb jut. ha több te­rem, több jut minden dolgozó­nak, de a többtermésből keve­sebb jut népünk ellenségeinek, a kuliknak, a klerikális reakció­nak! Legyen népnevelőink jel­szava, hogy: a tavaszi mezőgaz­dasági munkáikat határidő előtt mindenütt elvégezzük! Lelke­sítse népnevelőinket, dolgozóin­kat Sztálin elvtárs nyilatkozata, lelkesítse őket a béketábor hatal­mas ereje. Míg Koreában a koreai dolgaié parasztok fegyverrel a kézben harcolnak, addig me­gyénk dolgozó parasztjai a ve­tőgép mellett harcoljanak a bé­kéért. Agitációoik főmódwzere az egyéni agitáció legyen. Egyéni­leg beszélgessünk el minden dolgozó paraszttal, de e mellett tartsunk kisgyűléseket. Állami gazdaságaink, termelőszövetke­zeti csoportjaink mutassanak példát, ők legyenek az elsők, akik elvetik az árpát, zabot, cu­korrépát. Kövessék ezek példá­ját- egyénileg dolgozó paraszt­jaink, Minden egyéb más fel­adat tavaszi munkánk sikeres elvégzését támasztja alá. A Magyar-Szovjet Barátság Hó­napja enm-ek a munkának le­gyen mozgatója, a Szabad Föld kampány is e2t segítse elő. KőmfiljDok méltóképpen a taggyűlésre Al-ip.szervezflteinkben márci­us 28-tól 31-ig mindenütt tag­gyűlések lesznek. Alapszerve­zeti titkáraink csak akkor le­hetnek büszkék, ha területü­kön zömével elvégezték a ta­vaszi munkákat. Megyénk kom­munistái, dolgozói induljanak harcba a tavaszi munkák idő előtti elvégzéséért. Legyen a jelszó: A taggyűlésig árpa, zab, kukorica, cukorrépa, lucerna, mák vetéseinket befejezzük! Pártbizottságaink, alananervraeti vezetőségeink munkájának fok­mérője az lesz, hogy hogyan tud­ják időben, jól elvégezni a tavaszi mezőgazdasági mun. kát. Népnevelő értekezleteink legyenek mozgatói a munkánk elvégzésének. A kommunisták járjanak élen minden területen. Legyen a dicsőség azoké, akik jó munikát végeznek, s szégyei­jék magukat azok, akik elmarad­nak. Előre a tavaszi mezőgazdasági munkák határidő előtti elvég­zéséért . Sinkó Antal a Csongrádmegyei Pártbizottság agit. prop. titkára. * Párthír ek Ma MSzT»aklívaértekezlet A Magyar-Szovjet Barátság Hó­napja már eddig is igen szép ered­ményeket hozott Szegeden. A to_ vábbi, minél jobb eredmények el­érése érdekében szükséges, az ed­dig végzett munka kiértékelése és ennek alapján további feladatok meghatározása. Ezt a célt szolgál­ja a mai. pénteki MSZT aktíva­értekezlet, amelyre délután 5 órai kezdettel keiül sor a Magyar-Szov_ jet Társaság székházában. Ezen az «ktiva.-ülésem értesülhetnek a^ MSZT-szervezc-tek legjobbjai arról, hogy melyik alapszervezet jár élen abban a versenyben, amely a Ba­rátsági Hónap sikeréért indult, A lemaradóknak is a tapasztalatok alapján lesz még idejük arra, hogy április 4-ig, a verseny befe. jezéséig helyrehozzák a hiányos­ságokat és elnyerhessék az MSZT-* versenyzászlaját, vagy különböző, értékes jutalmait. Három szorencsekerúkhől húzzák ki a tervkölcsön-nyereméiiyeket A Pártoktatás Házában 23-án d. ii. 6 órakor előadás n „Magyar Ta­nácsköztársaság 1919'' eínjmel. Elő­adó: Csendes Károly .elvtárs, a Köz­ponti Vezetőség munkatársa. Ezen az clöidáson feltétlen jelenjenek meg n pártvezetöségi tagok, propa­gandisták, tömegszerveMti funkcio­náriusok és a történelemtanárok. Agit. Prop. Osztály. Szombaton délután 2 órakor üsz­szevunt titkári ért'kfZ'etet tartunk Kálvin tér 6. szám matt. Pál-szervezeteink az alap- és középfokú po'itikal iskolákat a március 25.től 81-ig terjedő héten kedden. 27-én tartsák meg. Agit, prop. osztály. A tervkölcsön március 29. és áp­! rilis 1. között megrendezendő máso­dik sorsolásán a nyereményeket a tavaly megtartott első sorsoláshoz hasonlóan húzzák ki, A nagyobb nyereményeket most i-s egyenként, mig a kisebbeket sorozatonként húzzák ki. Az összehajtott számle­vélkéket szerencsekerekekben helye­zik el és a húzást a három kerék mellett egy-egy úttörő fogja vé. gezni. Az öt-, tíz-, huszonötezer forin­tos nyeremények sorsolása úgy tör­ténik, hogv az első szerencsekerék­ből kihúzzák a nyerő kötvény bal fel.-osarkán található sorozatszá­mot, utána kihúzzák a másik ke­rékből a kötvény jobb felsősarkán lévő sorozatszámot, végül a hárma, dik kerékből húzzák ki a nyerő számra eső nyeremény összegét. Az ezer, ötszáz és háromszáz fo­rintos nyereményeket sorozalhúzás­sat sorsolják ki, vagyis egyszeri húzással száz nyeremény keiül ki­sorsolásra Ezeknél a húzásoknál minden olyan kötvény nyer, ame­lyiknek sorozatszáma és sorszá­mának utolsó számjegye azonos a kihúzott számokkal. A sorsolás eredményeit a sajló naponta fogja közölni. Az összes nyereményeket tartalmazó hivatalos listát a sorsolás befejezése után mindjárt kiadják és mér április másodikára eljuttatják az ország minden részébe. A hozzájárulásból NEM AKAROK KIMARADNI A szegedi Ady Endre-diókotthon if|ú«óga megáitette, ho;y mi o kötelessége népi demokráciánk iránt A munkaértekezlet mindig nagy esemény a diákotthonok életében. Itt méri le a tagság az elért ered­ményeket, itf derülnek ki a. hibák és a fejlődés útija is itt rajzolódik ki a beszámolók és hozzászólások alapján. A szerda esti értekezlet még job­ban sikerült, mint a megdőzők és örökké emlékezetes marad a szege­di Ady Endre-diákot thon éleiében. — Knzlebh érezzük magunkat a diákotthonhoz, mint eddig. Ezután még büszkébbek leszünk szocialista huzánic gyarapodására mert nem­csak tanulunk, de tehetségünkhöz mérten anyagi áldozatot is hozunk érte — így beszél a tagság az ér­tekezlet óta. A hangulatos műsor után a di­ákotthon vezetője tarolt alapos be­számolót. Jó tanulásról, erősödői-" gyelemről beszélt, de nem maradt el a hibák felsorolása sc-m. — A békeharc és az építés ha­falamas lendülete jó munkát, ke­mény fegyelmet és sok áldozatot követel. Az épülő szoc'alizmus bő­ségesen visszafizeti a dolgozók erő­feszítéseit, százszorosan megtérít minden áldozatot. Az idén százhat­van milliót fordítottunk diákszoci­ális célokra, jövörc százkiltncrcn millióval segíti a nép állama a dol. gozók gyermekeit. — Á növekedés és a fejlődés ha­talmas irama lehetővé tette az üze­mek. termelőcsoportok és más mun­katerületek dolgozóinak is, hogy gyermekeik neveltetéséhez hozzájá. ruljanak. Egy diákotthonban lakó tanuló havi ellátára 280 forintba kerül. A tanulók fele ezután is in­gyenes ellátásban részesül, 25 szá­zaléka 50 forinttal, 15 százaléka. 100 forinttal, 10 százaléka 150 fo­rinttal járul ellátásához, anyagit« lutsége yzerint A szülők levelei, a tanulók megnyilatkozásai azt mu­latják, hogy helyesnek tartják * hozzájárulást. Nem kívánják, hogy a szocializmus aranytálcán nyújt­son feléjük mindent, amit csak szemük-szájuk megkíván. Maguk is őrömmel hoznak bőven mcglérü­lő áldozatot. A hozzászólásokból is kiderült ez a lelkes áldozatkészség. — Van két kezem, dolgozom a nyáron, hogy minél többet keressek. Boldogan hozok áldozatot azért a rendszerért, mely boldog életemet biztosította — mondta lelkesen Lá­tó Sándor IMSZ-felelőe. Gyuris elvtárs így nyilatkozott: — Földet kaptunk. A lormelö­csopor nyugodt, boldog megélhetést biztosít családunknak. Örömmel vál­lalom a hozzájárulást, mert a bé­két is erősítem vele. — Apám, anyám üzemben dol­goznak. Jól keresnek. Igaz. hogy jövőre hárman leszünk középisko­lások, de a hozzájárulásból nem akarok kimaradni — jelenti ki ön­tudatosan Horváth Mátyás, az inté­zet legjobb tanulója. Hajnal Sándor, Orosz Imre, Ke. rek.es István, Késő Pál hozzászólá­saiból is az egyre ön tudatosabbá váló ifjúság hangja szólalt meg. Járkiné elvlársnö a megyei ta­nács, Gallé László igazgató a Rad­nóti-gimnázium részéről szólt ;v tanulókhoz, jó tanulásra és fegyel­mezett magatartásra buzdította őket. Az értekezlet Máramarosi György elvtárs, a felsővárosi MDP pártszervezet kiküldöttének hozzá­szólásával ért véget, aki a diákott­hon minden jelentős kérdésében út­mutatást adott. A lelkes hangulatú gyűlés ha­tárkövet jelenlett az Ady Endre­diákotthon életében. Jobb munká­ra, nagyobb fegyelemre, öntudato­sa bb magatartásra nevelt és utal mutatott ifjúságunknak. Május elsejére minden szegedi park viráütó és üdetöld less fogadták meg csütörtöki termeié i értokez'etülön a szegedi kertészet dolgozói A szegedi Kertészet Állami Vál­lalatának dolgozói is jó munkával készülnek április 4-e megünneplé­sére. Termelési értekezletükön lel­kes felajánlást tettek a különböző brigádok, A felajánlások közül ki­tűnt Kiss István cserepező brigád­ja. Vállalták, hogy április 4-e. il­letve május l-nek megünneplésére kitűzött munkatervüket 5 nappal előbb befejezik, az újító-mozgalmat kiszélesítik. Egri Kálmán és me­legágyi brigádja felajánlotta, hogy a dolgozók élelmezésének megköny­nyítésére jó munkával igyekeznek minél több zöldségfélét termelni. Előirányzatukat 2 nappal előbb be­fejezik és az üvegtörést legkisebb­re csökkentik. Jungen Emil az iro­dai dolgozók nevében 800 forintos megtakarítást ajánlott fel. amelyet a használt kartonok és borítékok felhasználásával érnek el. Laci An­tal és brigádja a városi parkokat és tereket részben április 4-re, majd május l-re mind rendbehoz­zák, hogy valamennyi virágzó és üdezöld legyen* Ezzel járulnak hozzá a dolgozók egészség-védelmé­hez. mert így munka ulán a szé­pen gondozott és padokkal ellátott tereken tölthetik a dologtők szabad­idejüket, A vállalat dolgozói szerszámaik jobb karbantartására kiszélesítik a Nazarov-mozgalmat. Tudják, hogy jó munkájukkal a békét védik, ez­ért mindannyian lelkesen kapcso­lódtak be felajánlásaikkal hazánk felszabadulásának megünneplésélte, Lelkes hangulatban záródott a csü­törtöki oemelési értekezlet: a dolgo­zók éltették a Pártot és bölcs sző­lőjét. Rákosi elvtársat. VÁROSI békkbizottsag hírei, Béketltkárok figyelem! Minden kerületi békebHottsúg e héten pén­teken béke-kfsgyü'éseket tartson. MNDSZ HÍREK: Pénteken. 23.An délután ?> órakor .12 üzemi és kerületi gazdaságfe!e!ő_ süknek a titkárságon értekezlet. A Belváros I, alapszervezetben 0 óra­kor tagityúlés. Rókuson és MóravA­rosban 6 órakor nőnapot, a Belvá­ros II. alapszervezet pedig ugyan­csak 6 órakor orvosi előadást tsrt. DÉFOSZ HÍREK: A móravárosi DEFOSZ-szervczel helyiségében pénteken. 23-án este 7 órakor filmvetítése® előadás lesz. melynek címe: A mezőgnrdn­' gj gépek fejlődése. f

Next

/
Oldalképek
Tartalom