Délmagyarország, 1951. február (7. évfolyam, 26-49. szám)
1951-02-15 / 38. szám
A» agres$oorolt egynapi vess lesén? tíoreábnm 1100 emSier, 200 gépkocsi és 20 löveg A koreai néphadsereg főparancsnokságának hadiielentése CSÜTÖRTÖK, 1951. FEBRUÁR 18. ' A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néphadseregének főparancsnoksága közli, hogy február 12-én a néphadsereg egységei a kínai öiiKéntesekkel együft Vonzsutól (Gensziu) nyugatra fekvő körzetben ellentámadásokat intéztek az amerikai éa liszinmamista csapatok ellen. Az ellenség nagy veszteségeket szenvedett. Az amerikai 7hadosztály 500 katonáját és tsztjét bekerítették. A harcok során foglyul ejtették az amerikai 2. hadosztály több mint 100 katonáját és tisztjét, valamint Li Szin Man 8. hadosztályának több mint ezer katonáját és tisztjét- Zsákmányul ejtettek 200 gépkocsit, több mint 20 tábori löveget és sok egyéb felszerelé&t, valam'nt lőszert. Henszon (Odzio) irányában a néphadsereg egységei február 2-től 6-ig ellentámadások során I jelentékeny sikereiket értek el. EGY NAP országokon át A Finnországban megtartott szakszervezeti válaSztősokoit a jobboldali szociáldemokraták súlyos vereséget szenvedtek. Kilenc szervezeti poziciót • vesztettek, ami r kétszínű, áruló politikai magatartásuknak egyenes következménye. A választásokat kővetően a szervezett munkások és a demokra. tikus szervezetek hosszan tüntettek • béke mellett. Oslóban és egész Norvégia területén lázas készülődések folynak az áprilisban megtartandó, n varsói Békekongresszuson résztvett küldöttek beszámolójára. Berlinben a német és francia nők képviselői tartottak közös tanácskozást. A tanácskozáson hozott határozat értelmében felhívással fordultak az össznémet, a francia és az Északatlantiegyerménybe tartozó országok aszszonyaihoz: fokozz&k tiltakozásukat a német nácizmus felfegyverzése és a háború ellen, nehogy Európa is Koron sorsára jusson — mondja a felhívás, Pórlaban olyan nagyarányú tüntetésre készül a Deportállak, Internáltak és Ellenállók Szövetsége, hogy a rendőrfőnökség közleményt tócsátólt ki, amelyben megtiltja, liogy bárki is tüntetni merjen a csütörtökön Párisbn érkező volt náci tábornokok ellen. A francia parlamentben kétszer is leszavazták Guy Mollet álInmminiszlernek egy-egy javaslatát. A javaslatok olyan választási „reformot" tartalmazlak, amelyek a népjogok további megszorítását célozták, A két javaslat elleni parlamenti harcot a kommunista képvlselök vezették. Iaradonban tizenegyezer munkás sztrájkol. 'A'kikötőmunkások nagygyűlést tartottak, amelyen n szervezet háromezer tagja jelent meg. Követelték, hogy bocsássák szabadon a korábban vád alá helyezett és letartóztatott hét munkásvezetöt. A nagygyűlésen kimondták, hogy február 80-án, a hét vád alá helyezett tárgyalása napján újból sztrájkot rendeznek. Olaszországban összeült a két háborúimádó: Pleven francia és de Gasperi olasz miSZ4BADSÁG (BELVÁROSI) FILMSZÍNHÁZ TELEFON! 40-25 Február 2 l-ig, szerdáig Mindennapi kenyerünk VÖRÖS CSILLAG (Korzó) MOZI ír TELEFON: 33-44 ===== Február 16-ig, péntekig Kálin, a sas Széchenyi FflKLYQ filmszínház - TELEFON: 34-77 u • Február 15-ig, csütörtökig Támadás 6.25-!;or Vasárnap délelőtt 2 előadást tartunk 9, 11 óiakor Fiúk a gáton Jegyelővétel péntektől Előadások kezdete hétköznap 6 és 8-kor, vasár- és ünnepnap 4, 6 és 8 órakor. Pénztárnyilás délelőtt 11-12ig, délután egy órával az előadás kezdete előtt. niszterelnök, akik zárt ajtók mögött mérlegelik, hogyan lehetne minél több dollárt kapni cserébe n feláldozandó olasz és francia ifjúság ezreinek életéért. Jugoszlávia ifjúsága — mint erről „A szocialista Jugoszláviáért" irja, Tito minden terrorja ellenére töretlenül megőrizte forradalmi hagyományait Az egyetemi hallgatók illegális szervezetét Rankovicsék nem tudták felszámolni. A szervezet minden erejével harcol az imperialisták ügynökei ellen és ezt a harcot viszi a végső győzelemig. • A szabad országokból érkező hirek a szocialista munkateljesítmények és az új alkotások sikeréiről számolnak be. Pekingből közölték, hogy 1950-ben 700 ezer tonna gyapotot termeltek, ami jóval több a tervelőirányzatnál. Ez a termésmennyiség felülmúlja a japánok elleni háborút megelőző mennyiséget, jóllehet kisebb a bevetett terület, de a szovjet munkamódszerek elsajátítása máris jelentős eredményekre vezetett. Tankénti jelentések arról számolnak be, hogy Uzbekisztánban 5 év alatt 50 nagy vizíerőmüvet építettek és helyetlek üzembe. Sok kolhozban vezették be máris a viziművekkel termeit villanyáramot, amely újabb nagyszerű terméseredményeket igér. Lezigy clországba n januárban összesen 132 új termelőszövetkezet alakult. Ezekkel együtt most már közel két és félezer termelőszövetkezet működik Lengyelország terüeltén, A Prágában megtartott Világifjusági találkozó után a Végrehajtó Bizottság határozatot hozott, amelyben kimondja, hogy a legközelebbi berlini találkozó alkalmával hatalmas bcketünietést rendez. A találkozóra az öt világrészből' és Európa több fontos központjából békestafétáknt indítanak. A VIT ideje alatt több mint száz moziban mutatnak be háborúellenes filmeket a résztvevő országokból. Tiranából azt a hírt lcözli a Pravda, hogy felépült az évi húsz millió métert gyártó albániai textilkombinát és befejezés előtt áll a selitai nagy víxierőmü felépítése. A textilkombinátot szovjet gépekkel szerelik fel. A hatalmas teljesítményű textilkombinAtot a nép kívánságához képest ,.Sztálin"-komhínátnak nevezték el. Ehhez hasonló üzem még nem épült a balkáni félszigeten. A vízierőmű is olyan alkotás, amelynek megvalósítását a kapitalizmusban elképzelni sem leheteti volna. Építéséhez hét kilométer hosszú csöalagutat kellett fúrni a tiránától keletre húzódó hegyekben. MA ESTE a Hungáriában Darvas Ibolya es Lóránd György az Állami Operaház művészeinek operett- és opera-estje. Bclépő-díj 2 forint. NAPIREND 1951 február 15, csütörtök MOZI Szabadság 6, 8: Mindennapi kenyerünk. Vörös Csillag 6, 8: Kálin, a sas Fáklya C, 8: Támadás 6.25-koi A Fáklya-moziban vasárnap délJött 9 és 11-kor filmmatiné. Bemutatásra kerül a „Fiúk a gáton" című film. * SZÍNHÁZ Üzenet az élőknek Csütörtök: „Tolsztoj"-bérlet. Péntek: „József Attila".bérlet. Szombat: Traviata, „Vasvári"bérlet. Vasárnap délután: „Blaha"-bérlet. Vasárnap este: Bcrietszünet. Hétfő: „Ady"-bérlet. Az előadások kezdete este fél 8 órakor. * Táj színház Február 15. Deszk: „Házasság hozománnyal" 7 órakor. EGYETEMI-könyvtár hétköznap reggel 8-tól este 7-ig nyitva. — Könyvkölcsönzés 8-tól 1 óráig, * A Somogyi-könyvtár nyitva: minden hitköznap délelőtt 10 órától délután 5 óráig. * Múzeum: hétfő kivételével minden nap délelőtt 9 órától délután S óráig. * Állandó éjjel-nappali szolgálatot tartanak a következő gyógyszertárak: 72. sz. Klauzál-tér 9. 71. sz. Petőfi Sándor-sugárút 41/6., 67. sz. Kossuth Lajos-sugárút 31. Este 8 óráig tart nyitva: 70. sz. Uj' szeged. 68. sz. Kálvária.tér 7. Reggel 9 órától este 7 óráig 63. sz. Szent György-téri. A Földművesutcai gyógyszertár este 7-ig. 57. sz. Klauzál-tér 3. sz. Kígyó-gyógyszertár reggel 8-tól este 6-ig nyitva. IDÖJARASJELENTÉS. Változó keleti, helyenként élénk délnyugati nyugati szél .A hőmérséklet kissé csökken. VÍZÁLLÁSJELENTÉS. A mai tiszai vízállások: Szolnok 94 cm 30 %, Csongrád 28 cm 36 %, Szeged 75 cm 28 %. A Maros Maikónál 4 cm 10 %. * A RÁDIÓ MAI-MÜSORA FEBRUÁR 15, CSÜTÖRTÖK Kossuth-rádló 7. Vidám hangszerszólók. 7.20 A rádió népi zenekara. 8 Dalok. 11.30 Elbeszélés. 11.50 Hanglemezek. 12.15 Régi és új farsangi énekek. 12.45 A rádió szórakoztató zenekara. 14.10 A rádió gyermekújság műsora. 14.45 Szomszédaink — ba. rátáink. 15.30 Vonó rnekar. 15.40 Dalok. 16.25 Alapfokú politikai iskola. 17.10 A Néphadsereg híradó ja. 17.30 Hanglemez. 17.50 Üzemi levelezőink jelentik. 18.05 Fel, ifjúmunkás! 21.20 Népdalok és bal. íadák 22.25 Magyar művészek muzsikálnak. 23 Tánczene. 23.30 Szórakoztató zene. Petőfi-rádió 7 Verbunkosok. 7.35 Erő — egészség. 7.45 Hanglemezek, 8.30 Szovjetunió a szocializmus országa. 8.40 Szórakoztató zene. 10.10 Zongora, hegedű. 10.50 Tánczene. 15 Zenekari muzsika. 15.40 Fiatalok zenei újságja. 16.10 Vonósnégyes. 16.60 Elbeszélés. 17.10 Fúvósötös. 17.20 A Kongresszusi Képes Al. bum ismertetése. 17.35 Melódiaegyüttes. 18.40 Sziv küldi szívnek. 19 Előadás. 19.15 Népzene. 19.45 Tánczene. 20.15 Szöktetés a ne rályból. 21.30 Az Opera II. és III. felvonása, Köszönetünket nyilvánítjuk ] mindazon rokonoknak, munkatársaknak, júharátoknak, isme. rösöknek, akik Cseh Pál temetésén megjelenlek, és fáj| daliminkut részvétükkel, koszo- J r(likkal, megemlékezésükkel | enyhítették, Gyászoló család. Békési BéSáné szül. Pletlkaszlch Janka rövid szenvedés után elhunyt. | Temetése február hó 15-én dél. | után fél 4 órakor a Belvárositemető kupolacsarnokából, Gyászoló család. A vásárhelyi Kötöttárúgyár Polyák brigádja jár élen a kongresszusi versenyben. Képünkön a Polyák-brigád tagjai: (balról jobbraj Széli Mihály, Zsoldos Mihály és Polyák István brigádvezető Kétmillió forintos beruházás a Pick Szalámigyárban A Piok Szalámigyár évente csak 4—5 hóna.pig volt, üzemiben. Nyáron a füstölők felmelegedése akadályozta a téli szalámi készítését. Az 1949-ben megkezdett kompresszor-ház építésiével, a kompresszorok üzembehelyezésével lehetővé válik a füstölők és raktárhelyiségek hűtése. A munkálatok nagyrészt 1950-ben befejeződtek, ebben az évben már valamennyi kompresszor működni fog. A 2 millió forintos beruházással az üzem idényjellegét teljesen megszüntetik. A jövő évben elkészül a budapesti földalalti gyorsvasút első próbakocsija A Győri Vagon- és Gépgyárban 1952-ben készítik el a budapesti földalatti gyorsvasút első próbakocsiját. A kocsi a moszkvai Metró kocsijainak mintájára, a modern szerkesztési élveknek megfelelően, könnyű acélvázas, hegesztett kivtelben készül- A kocsi négytengelyű, minden tengelyt egy-egy 110 lóerős villamosmotor hajtja. Elején van vezetőfülke, ebből nyúlik a nagy utasfülke, amelynek mindkét oldalán 4—4 kettős tolóajtó lesz a forgalom gyors lebonyolítása érdekében, így az ál'omáson mindössze 20 másodpercet kell tartózkodni a vonatnak. A kocsi falai mellett 54 rúgozoít bőrbevonatú ülést helyeznek el s a középső szabad terület az állóhely. Egy kocrba összesen 240 utas fér beA jármüvet villamos-, lég- és kézifékkel látják el. A kocsi hossza 19 3 méter, szélessége 2,7 méter, magassága 3.5 méter lesz- Az első mintakocsit a HÉV vonalain próbálják ki. A Szegedi Honvéd SE közgyű'ése A Szegedi Honvéd SE megtartotta évi rendes tisztújító közgyűlését. A közgyűlésen a honvédelmi minisztérium képvi se'etében megjelent Furinda Mihály főhadnagy. A Lzépcn feldíszített közgyűlési teremben a gyűlést Lőkös Elek törm. alelnök nyitotta meg és üdvözölte a megjelenteket, majd Perényi György főtitkár tarlotta meg az elmúlt évi beszámolóját. A beszámo'ójában kiemelte az eredményeket, de rámutatott a hiányosságokra is és a jövő évre feladatként elsősorban a hiányosságok kiküszöbölését jelölte meg. Befejezésként a következőket mondotta: Vezetőinknek és versenyzőinknek a jövőben is törekedni kell, hogy a honvéd színeken keresztül emeljék Szeged város sportját és honvédségünk a sporton keresztül is összeforrjon dolgozó népünkkel. Ezután a számvizsgáló bizottság je öntése hangzott el, melyből kitűnt, hegy az egyesület vezetése az elmúlt évben 21 százalék meglakari'ást eszközölt. Az elmúlt évi vezetőség leköszönése után került sor az új tisztikar megválasztáséra. A közgyűlés az 1951. évre, az alábbi vezetőséget választotta meg: E'nök: Bálé János ftörm,, alelnökök Anta'i József hdgy. Bité Vi.ice elvtárs, a Szegedi Pártbizottság tavja, Szlavek János örgy. Pintér Péter fhdgv, Schernell Győző hdgy, í eregi Bálint fhdgy, főtitkár: Perényi Oszkár őrgy. Szakosztályvezetők: labdarugó- Lftkös Elek törm., birkózó: Papp Gyu'a ftőrm., ökölvívó: Tá lai András törm., röplabda: Endreffi Lóránt fhdgy. atlétika: Varga József alhadgy., lövész: László Béla ftörm., kerékpár: Szabó Irtván törm., teke: Fekete István törm., sakk: dr. Csikós Mik'ós szdis, asztalitenisz: Szentirmai Ernő szds. Az új vezetőség nevében Báló János ftörm. mint az egyesület új elnöke mondott köszönetet a kapott bizalomért és beszédében kihangsúlyozta, hogy az új vezetőség Pártunk irányvonalát, a jövőben is szem előtt tartja, A közgyűlés végül hálájának és könzönetének kifejezésképpen üdvözlő táviratot küldött Rákosi elvtársnak. Farkas, Nógrádi és Ilku elvtársaknak. Gyuris visszatért Szegedre Gyuris JánoR, a volt SZSZMTF, jóképességű balhátvédje, az őszi idényben a Dióagyőri Vasas csapatában játszott, visszatért véglegesen Szegedre és a tavaszi idényben valószínűleg a Petőfi SE védelmét fogja erősíteni. Ma Honvéd—Dózsa edzőmérkőzés Ma délután 3 órai kezdettel a Szegedi Honvéd a Szegedi Dózsával játszik edzőmérkőzést az Adytéri pályán. A Szegedi Petőfi SE játékosértekezlete A Szegedi Petófl SE értesiti tagjait, hogy péntek este 6 órai kezdettel a Klauzál-téri klubhelyiségében játékosértekezletet tart, amelyen úgy a volt SZSZMTE, mint a volt KASE játékosok megjelenése kötelező. Ma Petőfi SE—Sz. Lokomotív edzőmérkőzés A Szegedi Petőfi SE ma délután 3 órai kezdettel az újszegedi pályáján edzőmérkőzést játszik a Szegedi Lokomotivval. DELMAGYARORSZAG politikai napilap Felelős szerkesztő és kiadó: ZOMBORI JÁNOS. Szerkesztő: BÓDAY PÁL, Szerkesztőség: Szeged. Lenin-u 11. Telefon: 35-35 és 30-03. Éjjeli szerkesztőségi telefon: este 8-tól 34-38. Kiadóhivatal: Szeged, Lenin-u 6. Telefon: 31-16 és 35-00 Az x-szel jelzett közlemények díjazottak Délmagyarország Nyomda, Szeged, Felelős vezető: Priskin Sándor,