Délmagyarország, 1951. február (7. évfolyam, 26-49. szám)

1951-02-13 / 36. szám

4 KEDD, 1951. FEBRUÁR IS. Jó munkával készülnek a kultúrversenyre a Szegedi Kender kultúresoport jának fiataljai A Szegedi Kenderfonógyárban a munka befejezése után megélénkül a kultúrterem. A városi kultúrver­senyre készülnek az ifjúmunkások, nagy gonddal és lelkesedéssel. A kultúresoport tagjai éppen most ér­keztek meg az ünnepségről, ame­lyen kiosztották a sztahánovista ok­leveleket. ök rövid kultúrműsorral tették még ünnepélyesebbé ezt a napot. A műsor után kiértékelik a csoport munkáját, hogy ezzel is megjavítsák munkájukat a kuMr­verseny előtt. A szavalatok után népi táncokat próbálnak a fiatalok. Többször megállnak ós elölről kezdik a tán­cot. Azt akarják, hogy kifogástalanul szerepeljenek. A színjátszó csoport a „Béke had­serege" című egyfelvonásos darabot tanulja. Különösképpen időszerű ez a darab, mert a nyugatnémetor­rzági dolgozók békéért folytatott harcát domborítja ki. A diarab sze­replőinek játékából is láthatjuk, mennyire átérzik a békeharc fon­tosságát és hűen mutatják be a bé­kéért harcoló dolgozókat. A kultúrversenyre való készülő­dés óta a vegyes énekkar munkája is megjavult. Azelőtt laza volt a fe­gyelem az énekkarban, mert tagjai nem ismerték fel a kültűrmunka nagy jelentőségét. Most őket is magával ragadta a kultúresoport tagjainak lendülete és lelkesedése. A tagok rendszeresen eljárnak pró­bákra, meghallgatják és magukévá teszik a kritikát. Nagy segítséget nyújt munkájukban a honvédség kultűrcsoportja, amely sok segítséget jelent szá­mukra. A kultúresoport tagjai élenjár­nak a kongresszusi vállalások telje­sítésében is. Egyre inkább megér­tik, hogy nemcsuk a kultúrmunká­val, hanem a példamutatással js nevelniök kell dolgozó társaikat. Bajnóczi László kovácssegéd, a szinjátszó csoport egyik tagja pél­dául vállalta, hogy az üzem átla­gos 148 százalékon álló gépóráját 2 százalékkal csökkenti. Zsiga Éva népitáncos, a legjobb kétgépes üze­mi tervteljesítő, de a kultúresoport többi tagja is jó termelő munkát végez. Ha a Szegedi Kender fiatal­jai tevábbra is ilyen lendülettel és odaadással végzik munkájukat, nem kétséges, hogy jó eredményt érnek majd el a városi kultúrversenyen. Akikre BÜSZKÉK VAGYUNK Szent mihályteleken Katona István négyholdas és ifjú Farkas Pál négyholdas egyénileg dolgozó parasztok mutatnak pét. dát a begyűjtésben. Katona István kenyérgabonából 191, takarmány­gabonából 100 százalékra teljesítet­te begyűjtési kötelezettséget. Be­adott ezenkívül „C"-jegyre 17G kiló búzát, 34 kg kukoricát. Ifj. Farkas Pál kenyérgabonából 237. takar­mánygabonából száz százalékos tel­jesitési eredményt ért el. ő is adott be ,,C".jegyre 36 kiló kukoricát,. Szegeden Csikós Ferenc, Bécsi.körúti lakos dolgozó paraszt is szép eredményt ért el a begyűjtésben. Kenyérgabo­nából 117, takarmánygabonából 106 százalékra teljesítette a begyűjtést. „C"-jegyre beadott 547 kiló búzát. Böcsök Ferencné. Földműves-ut­cai lakos, hárotmholdas dolgozó pa­rasztasszony élenjár Alsóváros dol­gozó parasztjai között, mert ke. nyérgabonából 156, takarmányga. hónából 197, burgonyából 100 szá­zalékig teljesítette begyűjtési köte­lezettségét. Kopasz Mihály, Alsóvárosi fe­keiteföldeken lakó dolgozó paraszt kenyérgabonából 136, takarmány­gabonából 100, burgonyából 100 szá­zalékos eredményt ért el a begyüj. tósben. Országos textilipari szakoktatási ankét A könnyűipari minisztérium or­szágos textilipari szakoktatási an­kétot rendezett vasárnap Budapes­ten a Pamuttoxlilmüvek kultúrhá­zában. Bévezetőbeij ftiss Árpád elvtárs, könnyűipari miniszter ismertette a textilipari szakoktatás problémáit. Elmondta: az ötéves terv végrehaj­tása 480 ezer új munkás és alkal­mazott munkábaállttását követeli meg, ugyanakkor egyre több tech­nikusra, mérnökre, jól képzett szak­emberre van szükség. A Szovjetúnió példája nyomán • náhink is cl kell érni, hogy a te­hetséges munkások, műszaki közép­káderek, élenjáró sztnhánovisták közül mind többen fejlesszék szak­tudásukat munkaidő utáni tanfolya­mokon. A tanulás során minden Iá­mogntúst meg kell adni a sztaha­novistáknak, a legjobb szakmunká­soknak. De biztosítani kell azt is, liogy a frissen szerzett tudást gya­korlatban is hasznosítsák. A tanulás során a szakmai tudás gyors növelése mellett biztosítani kell, hogy a marxista-leninista is­meretek megszerzése semmiképpen ne szoruljon háttérbe. 'A'z értekezlet határozati javaslatot fogadott el, amely előírja: az alsó, közép- és felsőfokú káderképzés biztosítására három bizottságot ala­kítanak. A bizottságok a jövö hónap közepéig kidolgozzák a textilipari sznkkáderképzés egységes rendsze­rét. A Közalkalmazottak Vonószenekara megtartotta első, bemutatkozó hang­versenyét a Zenekonzerv aiórium­bnn. A nagyrészt nem, hivatásos zenészekből álló vonósegyüttes Szatmári Géza vezetésével igen lel­kes munkával készült hangver­senyére, amelyen a zeneirodalom legszebb vonószenekari műveit szó­laltatták meg. Mozart népszerű „Kis éji zenéje", Volkmann — a magyar földön élö német zeneszer­ző napsugaras, könnyed hangulatú szerenádja és két Bach-mü szere­pelt a zenekar műsorán, az igen szép és az előadó zenekarnak is nagy feladatot jelen'ö S. branden­burgi versenymű, valamint a rit­kán hallható f-moll zongoraver­seny, amely Erűss Klára zongora­művésznő előadásában jelentékeny sikert aratott. A műsort záró ma­gyar mű, Szervánszki Endre mai szerző műve eredeti és színes alko­tás, népi dallam-eredetet mutat, bár egyes részleteiben még megtalálha­tók a formalizmus csökevényei. A Szatmári Géza eenekonzer­ratóriumi tanár által diri­gált bemutatkozó hangverseny jog­gal vonta, magára a figyelmet. Egy­részt azért, mert élénkíti és színe­siti Szeged zeneéletét ez az új együties, másrészt, mert a Közal­kalmazottak Vonószenekarának lét­rehívása úttörő zenei kezdeménye­zés, az egész országban alig van néhány vonós kamarazenekar. S ez egyben megmutatja a zenekar to­vábbi feladatait is: az orosz, a szovjet zene s egyáltalán a haladó, széles néprétegekhez szóló muzsika vonószenekarra írott müveit bemu­tatni, terjeszteni dolgozóink köré­ben. Az haladó orosz zenének (pl. Csajkovszkij vonós-szerenádja), de a mai szovjet szerzőknek is sok szép és nálunk még kevésbbé is. mert vonószenekari műve van. A jól induló Közalkalmazottak Vonós­zenekara, ha továbbra is teljesiti ezt a feladatát, akkor művészi mun­kája hézagpótló lesz, amely elé megérdemelt várakozással tekinthe­tünk. (K../..) fíékebizotlsngi hirek Szerdán délután 5 órakor a bé. keblzottsági titkárok részére érte. kez'etet tartunk az MNDSZ.szék­házban. iDugonics.tér 12.) Városi Békebizottság. A SZEGEDI GYUFAGYÁR kongresszusi versenyzői az utolsó 5 napon a termelés fokozásával 19 ezer 050 forintot, az anyagtakaré­kosséggal 1997 forintot takarítot­tak meg. Az egyéni versenyzők kö­zött Juhász György. Unyi István, Kónya István, Móricz Józsefné, Bartók Istvánné, Major Józsefné és Tűri Vibnosné jár az élen. KORLÁTOZZÁK a londoni köz­lekedést-. A szénhiány miatt csü­törtöktől korlátozzák a Irondon­vasút. villamos és trolleybusz for­galmát — jelenti a Reuter. x FAJDALOMMAL és megtört sziwei tudatjuk, hogy szeretett férjem, ifj. Gyenes Béta elhunyt. Temetése február 13-án 4 órakor a rókusi temető ravatalozójából. — özv. ifj. Gyenes Béláné. APROHIRDETESEK FOGLALKOZÁS GYERMEKSZERETŐ, jólfőző min­denes bentlakó felvétetik. SztAlin­körút 42a. Kaiapüzlet. 19405 39 EVES, nyugalmazott járásbiró nagy irodai gyakorlattal elhelyez­kedne. „Járásbiró" jeligére. 19303 ADÁS-VÉTEL KÉPEIT kereteztssse Kárpáti kép. kcretezönél. Mindenféle képek állan­dóan raktáron. Szálin-krt. 53. sz, LACZKö Órás, Széchenyi-tér 9 Zsótér-ház. Jó árat fizetek kar, zseb, ébresztő órákért és szerke­zetekért KERÉKPÁR varrógép, frógép favl­tása szakszerűen Rádió OKA utal­ványra. kerékpárgumik. alkatészek kaphatók Kelemennél. Kclemeo-utca 11 szám. KESZTYŰ harisnya, divatos kar­digánok sálak nagy választékban. Pauluszné, Kölcsei-utca 3. KARÓRÁT, zsebórát, ébresztőórát (hibás is lehet) magas áron meg­vételre keresek. Fischer órás. Sze­ged, Klauzál-tér. SEZLON és mókusketrec eladó. — Petőfi-telep II. utca 53. 19417 KERESEK megvételre használt ak­tatáskát. Ajánlatokat ármegjelö­léssel a kiadóba kérek. „Táska" Jeligére. GÁZTŰZHELY „Prometeusz" 3 égős eladó. Kossuth Lajos-sugárút 23. föld. 10 ajtó. 19411 EGY-, vagy kétszemélyes ételhor­dót keresek megvételre. Cim a ki­adóban. BETEGSÉGBŐL visszamaradt in. sulin olcsón eladó. Partizán.utca 6. I. 4. 19421 KOVÁCSOLT saitú, gyalupad, réz. üst házzal, szivattyú-kerekek, vas­korlátok eladó. Párisi-körút 36a. FAEKE. 4-es jutányos áron eladó. Érdeklődni lehet Hajnal-utca 34. szám alatt. GYERMEK mélykocsi és selyem kocsipapalan eladó. Gyöaigytyúk.u. 23. em. 19415 EGYSZERŰ, erős babakelengyét veszek. Zálogból is. Gosztonyiné, cukrászda, Dugonics.tér 11. 19406 ERŐS, 2 ló után való lőcsös pa rasztkocsi eladó. Hajnal-utca 34. KOMBINÁLT szekrény, rekamié, konyhaberenriezés Spitzer asztalos, nál, készen kapható. Attila-u. 16. ORION világvevő rádió 650 forint. Dugonics-tér 1, rádiós. 19418 ELADÓ 3 plusz, l-es rádió. Szt. György-tér 1. emelet bal, 8—1 órá­ig. 19414 ÚJSZEGEDI Kender és Lenszövő Vállalat megvételre, vagy bérbe keres bölcsőde és óvoda céljára al. kalmas, újszegedi, központi fekvésű nagy villát. „Sürgős" jeligére. HÁROMNEGYED collos 1.40 cm, 75 cm, 50 cm hosszú, 35 cm széles, jó állapotban lévő használt desz­kák eladók, Cim a kiadóban. KÜLÖNFÉLÉK SZANTHÓ cipőüzlet Kigyó-utca 1 szám alá áthelyezve. SZEKSZARDY böröndösüzletét Ki. gyó-utca 2 szám alá helyezte. BŐRKABAT javítás vízhatlan fes­téssel szakszerűen készül. Csordás bőrruha készít önéi. Szt Miklós-utca 7 szám. VASARNAP Dorozsmán MNDSZ­esten pótolhatatlan okmányokat, arcképes igazioványt stb. elvesztet, tem. Megtaláló Dorozsmáin, Má. tyás király-utca 16. alatt adja le, vagy a kiadóban, 100 forint jutal­mat kap tőlem. 19422 TALALTAM egy vadász vizslaku. tyát. Igazolt tulajdonosa átveheti Szabó, Római-körút 85. II. bal. HAZASSAG céljából 40—45 éves özvegy, egyedülálló asszony, vagy leány ismeretségét keresi 50 éves férfi. Teljescimű levelekre válaszo­szolok. „Uj élet" jeligére. 19416 SZABÓ ISTVÁN névre szóló beje­lentőlapot és fényképeket találtak. Tulajdonosa átveheti a kiadóban. EGY darab kesztyűt az alsóvárosi óvoda mellett elvesztettem. Meg­találó jutalmat kap, adja le Dobó­utca 48. 19409 A kongresszusi versenyért A Szegedi Cipőgyár dolgozói túlteljesítik kongresszusi felajánlásukat A Szegedi Cipőgyár dolgozói igen jó eredményekkel ünnepelhetik a kongresszusi verseny minden nap­ját. A szabászaton például Jnnkovics Lajos vállalta, hogy 121 százalékos teljesítményét 126 százalékra fo­kozza. Már 174 százalékot teljesf. Molnár István 62 százalékra telje­sítette normáját és Jnnkovics La­jos munkamód/szerével már elérte a 143 százaiékot. A kikészítöben Zsurkán József­né jár az élen. Kongresszusi válla­lását eddig 51 százalékkal teljesí­tette túl. Varga Pálné a vállalt 144 százalék helyett 169 százalék­ra fokozta teljesítményét. A gép­teremben Lacsán Mihály vállalta, hogy 118 százalékos teljesítményét 128 százalékra fokozzá. Már 163 százaléknál tart. Boroegyevi János a vállait 82 százalék helyett 107 százalékra teljesíti normáját. A tűzőben is szép eredmények születtek, Duna Józsefné 7 Száza­lékkal. Easits Ferencné 44 száza­lékkal. Túri Rozália 39 százalék­kal te'jesítette túl kongresszusi vál­lalását. A brigádok is igen sz''p eredmé­nyeket értek el. A hat brigád ver­senyében első helyen Papdi Antal brigádja áll, 155 százalékos átlag­gal. Közvetlen mögöttük van Zom­bori János brigádja, 150 százaiékos teljesítménnyel. Az ifi-brigád 124 százalék átlageredményt ért cl ed­dig. Ezoket a szép eredményeket még tovább fokozzák a Cipőgyár dolgo­zói, az élenjáró dolgozók munka­módszerének segítségével, a jobb időbeosztással és a fe'rslcjfes mun­kamozdulatok kiküszöbölésével. A Szegedi Gyufagyár töltő-osztályán a műszaki értelmiség segítségével nyolc százalékkal emelkedett a termelés A Szegedi Gyufagyár műszaki veze'öi kongresszusi felajánlásuk­ban a gépek fokozottabb karban­tartását, az anyag osztályozásának tökéletesítését vállalták. A negyed­évre előirányzott 25.126 forint meg­takarításból 14.612 forintot már megtakarítottal;. A töltőben a kongresszus tisztele­tére alakult műszaki brigád kija­vított és munkába állított egy. ed­dig használaton kívüli gépet. Ezál­tal elérik, hogy folyamatosan min­dig másik gépet javíthatnak, anél­kül. hogy a munkamenetben zavart okoznának. A gépek fokozottabb kar. ban tartása, a pépállási idő lecsök­kentése hozzájárult ahhoz, hogy az üzemrósz eddigi 93 százalékos át­lagteljesítménye 101 százalékra emelkedett. Az elért teljesítmények kiértéke­lésénél nemcsak a százalékot tün­tetik fel az üzemrészekben elhelye­zett falitáblákon, hanem minden egyes dolgozó selejt- és hulladék­csökkentési eredményét is. A hán­gos híradó ebédszünetben forintér­tékben is bemondja, hogy az üzem termelése mennyivel emelkedett és nz anyagtakarókosság mit eredmé­nyezett. Február 15-ig tartják nyitva a „Szovjetunió 16 köztársasága" című kiállítást Nagy érdeklődéssel látogatják Szeged dolgozói a „Szovjetunió 16 köztársasága" kópkiállítást, . Az üzemekből, hivatalokból naponta csoportosan érkeznek a dolgozók, de sok egyéni lá'ogatója is van a kiállításnak. A dolgozók kérésére a kiállítást február 15-éig meghosz. sZaibbították. A szegedi szovjet jogi tanfolyam második előadását dr. Perbiró József egyetemi tanár tartotta a szovjet kolhozjogról. Be­vezetőben rámutatott a szovjet kol. hoziuozgaloni hatalmas eredményei­re és a magyar mezőgazdaság szo­cialista átalakításának legújabb ál­lomásaira- A továbbiakban a kol. hoz-mozgalom és a kolhozjog tör­téned fejlődését vázolta, majd a kolhozjogban érvényesülő alapelvek elemzésével foglalkozott. Hangsú­lyozta a szovjet jogtudomány jelen, tőségét mezőgazdasági termelőszö­vetkezeti jogunk kialakulása és fej­lődés© szempontjából és áltatában azt az önzetlen baráti segítséget, amellyel a Szovjclúiiíó a gyakorlat kohójában szerzett tapasztalatának kiapadhatatlan forrásait — szocia­lizmust építő munkánkban — ren­delkezésünkre bocsálju. 'A' szovjet jogi tanfolyam legköze­lebbi, harmadik előadása február 21-én. szerdán délután 5 órakor lesz a Tudományegyetem Dugonics-téri nagytermében. Ez alkalommal dr. Antalffy György egyel. ny. r. tanár, dékán fog előadást larlani „Szovjet állam, és jogelmélet" címmel. A GÁZGYÁR DOLGOZÖI mél­tóképpen kiveszik részüket a kongresszusi versenyből. Min­dig fokonzák termelési eredmé­nyeiket. A legutóbb! kiértékelés szerint Varga István 150, Bokor János 136, Veszel ka János 120, Gémes Sándor 120, Kökény And­rás és Kovács Szilveszter 119, László Pál pedig 114 százalékos eredményt ért el. A SZEGEDI SEBÉSZETI KLI NIKA szombaton délelőtt 12 órakor nyitja meg ünnepélyesen Vérellátó szolgálatát. MSZT-HIREK MSzT-titkárok. figyelem! A Ma­gyar-Szovjet Társaság székházában február 13-án este fél 6 órai kez­dettel titkári értekezletet tartunk. A Belváros II. szervezete (KöI­osey-utCA 6. szám alatt) szerdán, 14-én este 7 órai kezdettel rövid, műsorral egybekötött MSzT-gyülést tart. MNÚSz-HIREK Kedden, 13-án délután 5 órakor üzemi és kerületi ügyvezetőknek értekezletet tartunk titkárságun­kon. DISZ-HIREK Üzemi, területi, középiskolai és egyetemi DISz-titkárok részére ma, kedden este 6 órakor titkári érte­kezlet. SZAKSZEltVEZETI-HIREK 'A' háztartási alkalmazónak szak­szervezete értesíti tagjait, hogy az Uj tagkönyvek megérkeztek, átvehe­tők a csoport helyiségében, minden­nap 2—5-ig. A LEMEZGYÁR kongresszusi versenyzői közül kiemelkedő eredményt ért el Jenei István, Kiss Páhé 199, Dupszki Lajos­né 176. Dura József sztaháno­vista 166, Kiss Istvánné, Förge­teg Mária, Fodor Antalné és Adok Ferencné 155 százalékos eredménnyel. A jó felvilágosító munkával és munkamódszerát­adással a Lemezgyárban egyet­len sz'ázszázalékon alul teljesítő dolgozó n'ncs. A SZEGEDI Lemezgyár béke­bizotteéga pénteken tartotta bé­kebeszámoló gyűlését. Ez alka­lommal mutatkozott be először a tavaszi kultúrversenyre kész­!ő kultúrgárda ie. Több egyfel­vonásos színdarabot, ének- és népitáncszámot mutattak be a csoport tagjai. A SZEGED-RÖKUS ált. iskola síziülői munkaközössége és neve­lő terstülete kongresszusi fela­jánlásként műsoros délutánt rendez február 11-én délután 5 órai kezdettel. Az előadáson a Szegedi Ruhagyár, a Gáz- és Erőmű NV kul túrcsoportjai színdarabokkal, szavalatokkal szerepelnek. Az előadást a Ró­kus II. pártszervezet nagytermé­ben rendezik meg. A MOZGÓKONYHA ÁV dolgo­zói kongresszusi felajánlásuk óta több mint 600 forint értékű gázt és 160 forint értékű telefondíjat ta­karítottak meg. Az üzem egyéni versenyzői közül Német Löszt óni, Begavári Jánosné és Mészáros Sin­dorné járnak az élen,

Next

/
Oldalképek
Tartalom