Délmagyarország, 1951. február (7. évfolyam, 26-49. szám)
1951-02-25 / 47. szám
VASÁRNAP. 1951. FEBRUÁR 25. 5 A szegedi íizemek dolgozói pztahánovista termelési eredményekkei köszöntötték a pártkongresszus napját A Kongresszusi Héten naprólnapra fokozódott a verseny lendülete a szegedi üzemekben. Február 24-ét, a kongresszus napját mindenütt esiícsteljesítméni/ekkel ünnepelték dolgozóink. Azzal, hogy teljesítették, illetve túlteljesítették a kongresszus tisztelőiére teH felajánlásaikat. Szegedi KenderfonógyAr jloígozói tegnap, február 24-én a következő levelet küldték el Rákosi elvtársnak: •* ,,Szeretett vezérítnk, Rákos": plvtárs! Mi, a szegedi Kenderfonógyár dolgozói a Magyar Dolgozók Pártja II. kongresszusára tett pmnkafelajánlásckkal fejeztük ki kommunista szeretetünket a Párt és szeretett vezérünk, Rákosi elvtárs iránt. Február 24-én jelentjük, bogy február 23-ig a pártkongresszus A szegedi Kenderfonógyár, zalékot ért el. Igen nagy telje dolgozói Rákosi elvtárshoz írott | sítményre vállalkoixrtt a Szél levelüket szombaton is hatalmas eredményekkel támasztották alá. Bárkányi Józsefné — aki a kongresszusi verseny előtt csupán 85 százalékra tudta teljesíteni normáját — 183 százalékos teljesítménnyel ünnepeltTóth BT. Sándor 222, Kiss Lajos pedig 218 százaiéikos teljesítményt ért el. A legnagyobb eredményt Laudjsz Lajos, a kézigerebenező dolgozója érte ei, normáját 316 százalékra teljesítette. Az újszsgedi Kenderszövökoo a kongresszus napjára még az eddiginél is kiválóbb teljesítmények születtek meg. A szövődében Ferenczi Jánosné jár az élen 205 százalékos te'jesi'tmv. tiszteletére tett mennyiségi vál- i -jyével. A kopszolófoatn Gátvöl lalásainkat l'O százalékra, i gyj Pálné 210 százalékos: ered anyagtakaréko'-sági vállalásun- vényt ért el- A keresz torsózóban kat pedig 209 százalékra teljesítettük. ígérjük azt, hogy termelékeny. pégünk további fokozásárai, kommunista éberséggé a Magyar Dolgozók Pártja irányításával továbbra is helytállunk r bév V/ott Pál szigete'ő-brigád. Azt aján lotta fel, hogy 600 százalékos teljesítménnyel köszönti a párt kongresszust. A műszak befejezése után a kiértékelők alip akartak hinni szemüknek. Kitűnt. hogy a Szél Pál-brigád felajánlását csaknem duplájára. 1139 százalékra teljesítette. Rendkívül* eredményeket értek el az ácsok Is- A Báló-brigád 325 siúzalókos teljesítménnyel ünnepelt. A Benkő és a Börcsök kőműves-brigád 218 százalékos teljesítményt ért el. A LAdagyárban is a többi üzemekhez hasonló, kiugró teljesítmények születtek meg. Ebben az üzemben szombaton rendkiirüli sztahanovista kitüntetésben részesítették a. kéziszegezö üzemrész egyik dolgozóját. Kovács Imrét, aki a kongresszusi verseny során igen kiemelkedő eredményeket ért el. Szombaton 207 százalékos eredménnyel ünnepelt a, Sonkó máglyarakó brigád, a Bindis anyagelhordó brigád 204 százalékos teljesítményt A~t el. legkiválóbb, 205 százalékos 'telkéért és szocializmusért harcbanÉljen a világbéke őre, a ha-; ért eh talmas Szovjetunió! Éljeu a béketábor lángeszű Vezére, Sztálin elvtárs! Éljen a Magyar Dolgozók Pártja! Éljen a magyar dolgozók forrón szeretett vezére, Rákosi elv. társ! láh Andrásné 185 százalékos teljesítménnyel köszöntötte Pártunk kongresszusát- Igen jó eredményt ért <»! a eém áéóh?iv» Gulyás Mihály, afei ezan a r.aPon 250 fiókra teljesítette j a sertéskoppasztó_brigád ért el normáját. A felvető uzemzvrr 1, -A Normáját Asaeqodi Vágóhídon ^ eredmény* a ^ ^^tiesüette. A A <uegedi Magasépítési latnál is olyan eredmények születtek r.íeg »zen a r.«poji, melyekre eddig még pélJa nem volt- A Sári '<• Dványor-jó-brigáó 488, »• Szabó asztalos-brigád 324 száMa délelőtt folytatódik a rJoteevik Párt útja" előadássorozat Ma délelőtt folytatódik a Bolsevik Párt útja előadássorozat Smely számos szegedi dolgozónak adja meg a lehstöséget ahhoz,hon, megismerkedjék a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának tvrféneiével s a tanultak felhasználásával megjavíts* gyakorlati nw-káját. .4 mai előadás is a szokásos időpontban, reggel 3 ómkor kezdtük * „Vörös Csillag"-moziban. FELSZABADULT KÍNA fza magyarul beszélő, színes dolcumentfűm szovjet és kínai művészek közös munkája, Kína földje csodálatosan szép. Bővizű folyók, beláthatatlan rizsföldek, sokmilliós városok országa. Látjuk a Keleten morajló végtelen tengert s a Nyugaton égfelé törő hegyeket — Észak háborította síkságait és Dél tropikus banánligeteit. E filmből megismerhetjük, hogy az égbenyúló amerikai-lobogós felhőkarcolók tövében hogyan éltek a folyók hátán a csónakok mélyén családok ezrei, aleiket a külföldi fosztogatók kiűztek saját földjükről. És a dúsan termő földeket, melyeken három termést takarítanak be évenként — és mégis milliószámra halnak meg éhen az emberek. Megismerjük az ösi Pekinget, a ,,tilt&B városrész"-szel, ahova a dolgozók bc sem tehették lábukat, vagy Sanghait, az imperialisták fellegvárát. Évezredeken át gyötörték, kizsákmányolták Kína 475 milliós népét. Az igavonó barom színvonalára süllyesztett kuliban — s az ékenhalásra ítélt földnélküli kínai parasztban nőtt, forrt a gyűlölet és az elkeseredés. Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme tette lehetővé a sokmilliós kínai nép szabadságának kivíváséit. A szovjet emberek ma is ott állnak kínai testvéreik mellett akiket segítenek és támogatnak a békés, alkotómunkában, az új életért folyó küzdelemben. A film egyik legnagyszerűbb jelenete az. a pillanat, amikor Moszkvában aláírják a szovjet és kínai barátsági és segélynyújtási szerződést. És a képeken oH láthatjuk a világ dolgozóinak szeretett vezérét, Sztálin elvtársat és a kínai forradalom győzelmeinek szer. vésőjét, MaO'Ce-Tung elvtársat. Sztálin elvtárs mondotta 1925-ben: ,.A kínai forradalmi mozgalom erői óriásiak, Még nem mutatkoztak A meg igazán. De megmutatkoznak a jövőben." S láthatjuk a filmen, mi. ként válnak valóra Sztálin elvtárs jövöbeWó szavai. Megjelennek az első marxista tanulókörök, amelyeket Mao-CcTung elvtárs vezet. A. forradalom tanai futótűzként terjednek Kínában és nyomukban fellángol a forradalom. Láthatjuk a népi felszttbadító háború kemény és hosszú' harcokban kivívott győzelmét: 1940 október 1-én Peking főterén bejelentik a Kínai Népköztársaság megalakulását. A győzelem uján a hatalmas felszabadult ország előtt nagy feladatok állanak. Újjá kellett teremteni az ország gazdasági, életét, amely, vek óriást veszteségeket okoztak az évtizedes háborúk, az állandó külföldi intervenció. A háború évei befejeződtek, az építés, a munka esztendei következnek. J ehetetlen felsorolni a szebbnél-szebb jeleneteket, melyeknek hosszú sora gazdagítja a filmet. A kínai nép nagy áldoza. tok, kemény harcok órán szerezte meg szabadságát, drágán Jziharcolt szabadságát nem is veheti cl tőle semmiféle hatalom, A film minden egyes kockája a kínai emberek harcos békesseretetéröl beszél, A hatalmas Kína ma a béke'-ábor szilárd oszlopa. A kínai dolgozók százmilliói aláírásukkal — s akik nem tudnak írni, ujjlenyomatukkal — üzéliik áz imperialistáknak. hogy nem akarnak ismét háborút. De figyelmeztetik öliet arra is, hogy Kína nem lesz többé az imperialisták gyarmata, nem engedik többé, hogy a nyakukra üljenek az elnyomók. A fűmet, melyet tegnap mutatott be és egy hétig tart műsoron a „Vörös Csillag".filmszínház, a világhíres, Sztálin-díjas Sze.rgej Geraszimov, a Szovjetunió Érdemes Művésze íria és rendezte. sertésbélbontó-brigád 140, a marhabélbontó-brigád 200 százalékos eredménnyel fejezte ki hűségét Párturik iránt. Jó eredményeket értek el még a zsírkeverő. £isírolva©zt<>, sertéábőrfejtö és a sertéshasí tó-brigádok. A szegedi Ecsetgyár dolgoüwi még jobban fokozták a verseny te-düleiét r, pártkongresszus napjának tiszteletére. Kardos András szalagfűrésamunkás ezen a napon 204, Korom Jánosné pedig 200 százalékra teljesítette normáját. A jó eredmények nyomán az üzemátlag 125 százalékra emelkedett. A szegedi MÁV üzemrészeiben újabb sztahanovista eredmények születtek meg. A Fűtőházban Kiss István sztahanovista kazánkovács C 45 százalékra teljesítette normáját. Kovács II. József 197 százalékot ért el. Szögi János, Timár József, Tóth Mátyás 218 százalékos eredménnyel, Tóth Ágnes pedig 223 százalékos teljesítménnyel köszöntötte a kongresszus napját. A Tisza-pályaudvar szerelésvezetőségi műhelyében dolgozók közül kitűntek Magyar József _ és Bozóki András kovácsok 232 száza, lékos teljesítménnyel. Homolya Gyula, Lengyel Zoltán és Kiss György lakatosok 188 százalékra teljesítették n crmájuka t. a szegedi Gyufagyárban legnagyobb eredményt a küldoboz készítésnél Major Józsefné ért el, aki normáját 204 százalékra teljesítette. A kongresszus napját Ábrahám Ferencné sztahánovista 172 százalékos, Csapó Gyuláné sztahanovista 160 százalékos, Csamangó Istvánné 184 százalékos, Lipták Jánosné pedig 173 Százalékos eredménnyel köszöntötteA szegedi Épületszerelő Vállalat dolgozói is méltóképpen ünnepelték aiít a napot, melyen öszszeüit Pártunk II. kongresszusa. A legkiemelkedőbb eredményt Zboján Lajos érte el, aki normáját 475 százalékra teljesítette. Papp Ferenc 387 százalékos. Nagy László 312 százalékos eredményt ért el ezen a napon. Az egyéni dolgozók és brigádok egész sora teljesítette normáját ennek a napnak tiszteletére 200 százalékon felül. Gyöngyösi Jenő 260, Domokos Károly és Gruics Sándor 250, Gróf Mihály 215, Nagy József 201, a Csányi-brigád 212, a Pataibrigád pedig 239 százalékos átlagteljesítményt ért elA Szegedi Jutafonógyárban a kongresszusi versenyben eddig a „Rákosi"-szövőbrigád jár az élen. A Kongresszusi Héten 132 százalékos eredményüket 143 százalékra fokozták. Különösen Pesti Jánosné 156 százalékos teljesítménye és Gulyás Mihályné 153 százalékos teljesít menye fokozta a brigád eredni nyét. A szövőbrigád minden tagja két gépen dolgozik és munkamódszerüket átadják az üzem dolgozóinak. Márta Jánosné például az új munkamódszerrel 13 százalék teljesítményemel, kedést ért el. Március 7-én kezdődik a Magyar-Szovjet Barátság Hónapja Dolgozó népünk évről-évre lelke* ünnepségekkel, a magyar-szov. jut barátság hónapjának megrendezésével is elmélyíti a felszabadító aswvjc: népek és a magyar nép közötti barátságot. A szovjetmagyar barátság hónapja is évrőlévre nagyszerű tüntetés a két nép összeforroltsága és a béke ügye mellett. Szovjet vendégek: tudósok, művészek és művészegyüttesek, sztahanovisták és kolhozparasztok látogatnak el hazánkba, hogy mégjobban megismertessék a szocializmust épitő magyar néppel a szocialista Szovjetunió magasrendű kulturáját. A szovjet vendegek előadásai és szereplése mellettt magyar rendezvények egész sora: ismeretterjesztő előadások, magyar művészek és üzemi, falusi kultúresoportok fellépése sportesemények egészítik ki a barátsági hónap műsorát. A fővárosban és vidéken, üzemekben és falvakban kiállítások százai nyíl. nak meg, amelyek a kommunizmust épitő Szovjetunió nagyszerű terme'ési, tudományos és művészi fejlődését hirdetik. Ebben az évben is lelkes örömmel készül a magyar nép a magyar-szovjet barátság hónapjára, amelyet március hetedikén nyit •neg ünnepélyesen Népköztársaság gunk kormánya és a Magyar.Szovjet Társaság. Az operaházi megnyitóünnepélyhez hasonlóan az ország minden részében március 7— 14 kőzett megnyitó ünnepségeket rendeznek. A Scanteia testvéri üdvözlete a Magyar Dolgozók Pártja II. kongresszusának A Scanteia szombati száma testvéri üdvözlettel köa'önti a Magyar Dolgozók Pártja II Kongresszusát. A ]ap liangsűjozza, hogy a magyar dolgozó nép, a világbéke arcvonalának elszánt csapata, lankadatlanul harcol az amerikai éá angol imperialistáik és balkáni lakájai aljas támadó tervei ellen. A Magyar Dolgozók Pártja II. Kongresszusa hatalmas megnyilvánulása lesz a magyar nép szilárd elhatározásának, hogy harcolni akar a békéért. A Román Népköztársaság munkásosztálya s ennek a munkásosztálynak pártja szívből üdvözli a testvérpárt II. koni gresszusát — írja a lap. Megjelent a „Tartós békéért, népi demokráciáért" legújabb száma A „Tartós békéért, népi demokráciáért" legújabb száma vezető helyen közli I. V. Sztálin elvtársnak a Pravda tudósítójával folytatott beszélgetése teljes szövegét. Ugyancsak Sztálin elviárs nyilatkozatával foglalkozik ,,'A' népek békéjének és biztosításának harci programja" című vezércikk is. Jacques Duclos elvtárs, a Francia Kommunista Párt titkára a NyugatNémetország újrafelf egy vérzése elleni harcról és a Francia Kommunista Párt feladatairól írt cikket. Gustav Bares elvtárs, a Csehszlovák Kommunista Párt főtitkárhelyettese cikkében a februári győzelem harmadik évfordulójával foglalkozik. „Az irodalom és művészet harca az új Lengyelországért" címmel V. Sokorski, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága póttagjának cikkét közli a iap. Hetvenéves Wiltiam Foster elvtárs, az Amerikai Kommunista Párt Országos Bizottságának elnöke. Guj Hall elvtárs, a Párt Országos Bizottságának titkára méltatja az amerikai munkásosztály e kiváló vezetőjét. Albert Norden cikkébén az amerikai sajtóból veit adatok alapján megcáfolhatatlanul bebizonyítja, hogy a háborój az amerikai monopolisták készítik eiö A lap jelentést közöl arról a ra. gyogó győzelemről, amelyet a kommunisták és pártonkívüliek sztálini tömbje aratott a szovjet szövetséges és autonóm köztársaságok legfelső tanácsainak választásain. A lap végül bőséges lájékoztaló anyagól ad Kínáról, Németországról, Franciaországról. Olaszországról, Romániáról, Lengyelországról, Magyarországról, Ausztriáról és más országokról. valamint közli Jun Marék „politikai jegyzeteit'. Török Mihály kongresszusi újításaival évi 1 millió 200 ezer forint megtakarítási érnek el a szegedi Ruhagyárban A Szegedi Ruhagyárban a | kongresszusi verseny óta 37 újítást vezettek be. Ezek közül a két leglényegesebbet Török Mihály rajzoló szabása nyújtotta be. Török Mihály a Kongresszusi Hét első napján újabb újítási vezetett be. Az esőkabátok készítésénél — az által, hogy az anyagon a szabásmintát észszerűbben helyezi el — kahéronkiát 10 cm megtakarítást éi el. Török Mihály 3 újítása évi l millió 200 ezer forint megtakarí óit eredményez a Szegedi Ruhagyárban,