Délmagyarország, 1951. február (7. évfolyam, 26-49. szám)
1951-02-24 / 46. szám
6 SZOMBAT, IMI. FEBRUÁR U. A Dorozsmai Pamutszövőben igen nagy vott a 100 százalékon alul teljesítők száma. PesH Erzsébet volt az első, aki 92 százalékos eredményét 100 százalékra fokozta. A Kongresszusi Héten már 121 százalék a teljesítmény a. Ezt az eredményt úgy érié el, hogy átvette Vazts Ferencné munkamódszerét. Munkamódszerátadással a Dorozsmai Pamutszövöben eddig 51 százalékról 31.6 százalékra csökkent a 100 százalékon alul teljesítők száma A koreai néphadsereg főparancsnokságának hadijelentése A TV r<_ai Népi Demokratikus Köziartfe&ág néphadseregének föparaaco'oksága közli, hogy csapatni Phjongcsantól (Heiszszto) kelti !• és délkeletre nagy vasztesá6« okoztak a liszinmani hclidik és kilencedik hadosztály egységeinek. E hadműveletekben a néphadsereg egységül megsemmisítettek és megsebaéitclíek 320 ellenséges tisztet és katonát és foglyul ejtettek több mint száz ellenséges tisztet és üaioi.át. Hadizsákmányra töttek szert, közttik ágyukat, géppuskákat, tankelhárító fegyvereket, puskákat stb. zsákmá•lyo'takA néphadsereg egységei két nt.-v.ii át --- feoiuár 20-án és 21-én — £?t''l:i térségében vívott harcok során elpusztítottak hat ellenséges harckocsit. EGY NAP országokon át Szöul a civilizált világhoz fordult, hogy vádat emeljen az elvetemült amerikai agresszorok ellen, akik a tehetetlenség szégyenletében élve csonkltaimk és élve temetnek el békés polgárokat. A kegyetlen jenkiterror, amely a megvetés legmélyebb érzéséi kelti szerte a világban, nem az első: az angol-amerikaiak ezt már 31 évvel ezelőtt is bemutatták, amikor rablók módjára, hadüzenet nélkül tettek partra csapatokat a Szovjetunió északi részén. A szégyenletes „hadművelet" területén „huiálgyárnkat" létesítettek, nhol a hóhérok tömeges mészárlásokat hajtottak végre a hátbatámadott orosz dolgozókkal szemben. Az áldozatokat vízzel megfagvasztották, izzó vasakkal kinozták és fél testüket földbeásták. Ez volt és ez marad a tengerentúli imperialista zsoldosok harci modora, Dc sorsuk is azonos ma. rad: akkor az orosz proletárok serege, a dicsőséges Vörös Hadsereg, most pedig Korea és Kinn fiainak kemény ökölcsnpásai teritik le a dolgozók vérérc szomjas, gyarmatosító rablókat. Belgrád az éhség városa. Tito Jugoszláviájában járt politikai és gazdasági meg. figyelők — más szóval: a kémek egyöntetűen arról számolnak be, hogy a kényszermunkára hajtott jng 'szláv dolgozók és n mindenből kifosztott szegényparasztok szánalmasan lesoványodva, nemhogy dolgozni nem képesek, de legyengült önmagukat is alig vonszolják. Gyilasz a maga és hóhértársai nevében 5Z4ÜADSAG (8ELVAROSL f ILWSZIHHAZ == TELEFON: 40-25 Február 2fí ÍR. szerdáig fi NAGY HflZBFI II. rész. Előndások lé 14. fél li-kor VÖRÖS CSILLOG (Korzó) MOZI ; TELEFONJ 33-44 " •'• Március 2-ig, péntekig Felszabadult Kína Széchenyi FÁKLYA filmszínház TELEFON: 34-77 u Február 25-itr. vasárnapig Hántsátok ma: a eve] t Február25-én d e.9cs 11 órakor Cirkusz Előadások kezdete hétköznap 0 és 8-kor. vasár és ünnepnap 4. 8 és 8 órakor I'énztúrnyitús délelőtt 11-12ig, délután egy órával az előadás kezdete előtt. rosszallását fejezte ki Londonban a tudósítások felett, mondván, hogy cáfolatul elegendő talán, ha Tito kitűnő testi kondíciójára hivatkozik ... liogy egyébként az utóbbi napok alnll csendesebb a balkáni bérgyil. kosok kardcsörtetésé, az nem téveszti meg a béke híveit. A KeletBerlinben ülésező Béke Világtanács mar az első napon rámutatott a tuiboiiira vágyakozó imperialisták sötét balkáni terveire. Mert Truroan, akinek egész gondolatvilága pontosan megegyezik az őrültetházában ápolt Forster, volt Uo'Á hadügyminiszter felfogásával, — Dél-Korea szerepét szánta Tito Jugoszlá ,'iáiának. Franciaország parlamentje váratlanul elővette az úgynevezett választójogi reformot' Plcvenék ezzel egyrészt ködösíteni akarják Eiscnhower újabb, erőszakos látogatásának célját, másrészt minden eszközzel csökkenteni Szeretnék a kommunista mandátumok számát Ez természetesen nem Franciaország, hanem Amerika és nem a nép, hanem a tőkések törekvése. Polttikai megfigyelők szerint a francia kormánynak ezt a lépését, a legjobb akarattal setn lehet szerencsésnek tekinteni, mert máris áthidal, hatatlan eilentétekre vezetett a kormánypártok közölt. Az ellentéteket most már legfeljebb elodázni lehet, de e'>im!tanl nem. \ Damaszkusz Libanon muftija felhívást intézett a világ összes mohamedánjaihoz és nünder. libanonihoz, amelyben rámutat az imperialista agresszorok hát'Oiús terveire és kéri, hogy mindenk- írja alú a békeíveket. A mufti felszólít mindenkit, hogy legyen kési egv esetleges imperialista betörés elhárítására. A muftit kélséglelenil! az amerikai diplomaták isztambuli tanácskozásáról kiadott hivatalos jelentés bírta rá, liogy figyelmeztesse a lakosságot a háborús uszítók terveire. Newyork kapitalistái arra számítottak, hogy az adott helyzetben, amikor a munkanélküliek ezrei ostromo'ják a gyárak kapuit munkáért, könnyű lesz letörni a sztrájkbalépctt textil, munkások bérharcát. A szakszervezeteken kivül lévő munkások között megindított toborzás azzal a nemsejtett eredménnyel végződött, hogy amikor munkába akartak állani, valamennyien csatlakoztak a szlráj. kolókhoz. NAPIREND 1951 február 21., szombat MOZI Szabadság fél 4 és 8 órakor: A Nagy Hazafi I II. rész. Vörös Csillag 6, 8: Felezabaduit Kína. Fáklya 6, 8: Hódítsátok meg a levegőt. A Fáklya Moziban vasárnap délelőtt 9 és 11 órakor filmmatiné. Bemutatásra kerül a „Cirkusz" című film. * SZÍNHÁZ ,.Aranycsillag" című operett Szombat: ,,Moliere"-bérlet. Vasárnap délután: „Dózsa"-bérlet. Vasárnap este: Bérletsziinet. Hétfő: Gördülő opera vendégjá| teka, a „Bánk bán" című opera. Kedd: Aranycsilla.g, „Petőfi"bérlet. Az előadások kezdete este fél 8 órakor. * EGYETEMI-könyvtár hétköznap reggel 8-tól este 7-ig nyitva. — Könyvkölcsönzés 8-tól 1 óráig. * A Somogyi-könyvtár nyitva: minden hétköznap délelőtt 10 órá!ól délután 5 óráig. * Múzeum: hétfő Invételével minden nap délelőtt 9 órától délután 3 óráig. * Állandó éjjel-nappali szolgálatot tartanak a következő gyógyszertárak: 72. sz. Klauzál-tér 9. 71. sz. Petőfi Sándor-sugárút 11/b., 67. sz. Kossuth Lajos-sugárút 31. Este 8 óráig tart nyitva: 70. sz. Újszeged. 68. sz. Kálvária.tér 7. Reggel 9 órától este 7 óráig 63. sz. Szent György-téri. A Földművesutcai gyógyszertár este 7-ig. 57. sz. Klauzál-tér 3. sz. ICigyó-gyógyszertár reggel 8-tói este 6-ig nyitva. IDŐJÁRÁS JELENTÉS: Változó felhőzet, többfelé kisebb futóeső, havasesö, esetleg hózápor. Mérsékelt, helyenként élénk nyugatiészaknyugati szél. A hőmérséklet alig változik. VÍZÁLLÁSJELENTÉS: A mai tiszai vízállások: Szolnok 100 cm, 31 százalék, Csongrád 100 cm, 35 százalék, Szeged 158 em, 35 százalék. • FEBRUÁR 24, SZOMBAT Kossuth-rádió. 7 Szórakoztató zene. 8 Tarka muzsika. 11.30 Anya. Knorre elbeszélése. 12 Együtt dobban a szívünk, Petőfi-rádió. „ 7.05 Keringők. 7.35 Szimfonikus zene. 8 Hanglemez. 9 A Harmionia együttes játszik. Simon Éva énekel. 9.45 Görög gyermekek műsora, 10.10 Vonósnégyes. 10.50 Feiér György gordonkázik. Molnár Ágnes hegedül, zongorán kísér Hajdii Is'ván. 15 Azonos n Kossuth-rádió műsorával. 18.40 Szív küldi szívnek szívesen. 19 Hernádi Lajos zongorázik. 19.20 Közvetítés a Nemzeti Színházból: Az. élet hídja c. színmű. 22.20 Az. Állami Operettszínház zenekara játszik, Várady László vezényel. Orosz Júlia és Nagypál László énekel. Reggel 5.45-től 6.50-ig a Petőfirádión, délelőtt 11-től ll.OE-ig a Kossuth-rádión. délután 15-től 15.05-ig a Petőfi-adón „A Kongresszusi Hét versenyhírei" címmel számol be a rádió a legfrissebb jelentésekről. Szombaton 9.30-tól 11.30-ig a Kossuth-rádió rendkívüli „Sziv küldi" műsorokkal kö-zönti a Kongresszusi Hét kiemelkedő teljesítményeket elérő dolgozóit. Mindkét rádióból ma. szombaton délután 3 érakor Rákosi elvtárs beszédének közvetítése. x AZ ÁLLAMI Vülamosenergio Szolgáltató Vállalat szegedi üzemvezetősége közli, hogy február 25 én, vasárnap reggel 8—9-ig áramszünet lesz Újszeged, Szöreg, Deszk, Ósz-entiván. Ujszentiván ICübekháza, Dorozsma, Mórahalom Algyő, Tápé. Röszke és Szentmihá'yte'eken. x A SANDORFALVI Vadásztársaság közh-rré teszi, hogy hí egész tertl'ete a mai naptól má jns 1-ig mérgezve van. A KÖZALK \ T,MÁZOTT \ K kulturcs-.rportja február 21-én, szombaton este fél 8-kor tartji m eg a kul hírversennyel kapcsolatos bemutató előadását a III. Honvéd KoriUeti Parancsnokság kultúrtermében (Sztá!in-krt. 17.) A műsor után tánc. minden dolgozót szeretettel várnak. Pártunk kongresszusára már díszbe öltözött a Ruhagyár. A kapun gyönyörű díszítés, a parkban apró zászlókat lenget a szél. Az üzem folyosóján feldiszitetlék a versenytáblákat is. Állandóan cse. rélik az eredményeket, feltüntetik az élenjárókat. Ebédszünetben az üzem dolgozóinak első dolga, hogy megnézzék, ki érte el a legnagyobb eredményt az előző napon. A hangos híradó is zenével köszönti az élenjárókat. A Ruhagyár dolgozói napról napra fokozzák teljesítményüket, senki sem akar a lemaradók közé kerülni. FEL 4 BEKE FEDELMERE Lelkes béke-kisgyűléseken tárgyalták meg Szeged dolgozói Sztálin elvtárs nyilatkozatát A szegedi békebizollságok eddig közel 100 helyen tartottak békekisgyűlést, melyen megtárgyalták Sztálin elvtárs válaszait a Pravda tudósítójának. 'A' Dé'magyarorszúg Cipőgyár békcgyűlésén Straszinszki Sándor a békebizottság tagja a következőket mondotta: „Sztálin válaszait mindannyian megszívleljük és a Kongresszusi Héten a termelésben elért kiváló eredménycinkkel adunk választ az imperialisták háborús uszítására". — Termelését aznap az addigi 120—125 százalékkal szemben 155 százalékra fokozta. A Csongrúdmegyei Mezőker. sze. gedi kirendeltségének dolgozói miután megtárgyalták Sztálin nyilatkozatát, vállalták, hogy napi munkájukon felül még egy megrakott vagont továbbítanak Budapestre. A Madách-utcai iskolában a környék lakói békekisgyűlést tartottak, melyen 50-cn voltak jelen. Városi György hozzászólásában elmondotta. hogy az jmperialisták elködösítik az igazságot. Legyen feladatunk, hogy Sztálin válaszaival mutassunk rá aljasságukra. A bákekisgyűlésen megjelent dolgozók váliglták, hogy házaikat február 24-én méltókénpen feldíszítik. A KonQte<-szusi H ten pé dát mutatnak a békebizottságok tagtai Szegeden a Kongresszusi Hetet mcgríőzően a békebizottságok 470 békekisgyűlést tartottak, amelyek a Kongresszusi Hét előkészítésével fog'alkoztak. Ezeknek eredményeként az iizemi békebizotiságok tagjai élen járnak a termelésben. Szegcdi Tcxtilkombinátban Rick Júlia a békeblzotlság tagja régebbi 78 'százalékos teljesítményével ízemben — az üzemben folyó Kovaljovfé'.e munkamódszerátadás eredményeként — Kongresszusi Héten 112 százalékot ért el, A Paprika-bevú'tó dolgozói békekisgyü'ésscl kezdték a Kongresszusi Hetet. A békegyűlés után a dolgozók békeindulót énekelve n»entek munkahelyükre. Farkas Gvuláné békebizottság tagja a második napi 156 százalékos eredményét a harmadik napon 160 százalékra emelte. Az Ujszegedi Kenderszövőgyárban — mely a kongresszusi versenyben országos viszonylatban első helyen áll — nincs egyetlen száz százalékon alul te'jcsltő békebizottsági tag. Gátvölgyl Pálné, aki mint békebizottsági tag élen jár a felvilágosító munkában, legutóbb elérte a 200 százalékot. A vasárnapi sportbemutatók sorrendje A- sporlszakszövetségek az MDP II. kongresszusa tiszteletére sportbemutatókat rendeznek a Rókusi tornacsarnokban. Az ünnepségek vasárnap reggel fél 9 órakor kezdődnek a sportolók felvonulásával. Az ünnepi megnyitó után körülbelül fl órakor kerül sor a röplabda, fél 10 órakor a kosárlabda, 10 órakor d vivó, fél U-kor a torna, 11 órakor az ökölvivó cs fél 12 órakor a birkózó bemutalókra. A sportbemutatókon a kerület legjobb versenyzői szerepelnek. Vasárnap túra- és ügjess'gl motorosvercenyek Szegetlen 'A' Szegcdi Lokomotív motoros szakosztálya a Szegedi Szabadságharcos Szövetség motoros körével karöltve az MDP II. kongresszusának tiszteletére motoros túrn és ügyességi versenyt rendez vasárnap Szegeden. Indulás reggel 8 órakor a Marx-térről. Útvonal: Kiskundorozsma—Bordány (Kistemplomtanya)—Zsombó— Szatymaz—Jánosizállás — a cél a Széchenyi-tér, A táv körülbelül 50— 60 kilométer. Érkezés 12 óra körül. Az ügyességi versenyt ugyanitt rendezik meg. Holtverseny esetén a befutók helyezésénél az ügyességi pontarányt veszik figye'emhe. Az első három befutó oklevél és éremdíjazásban részesül. Felkérik nz összes motorkerékpárra'; rcnde;kező üzemeket és dolgozókat, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt ezen a demonstrutiv megmozduláson. Ugy a motorok felszerelése, mint az útvonalon való közlekedés a közúti forgalom közrendészeti szabályainak pontos betartása mellett történik. Gyülekezés vasárnap reggel 7 órakor a Marx-téren. A nevezéseket és n felvilágosításokat a résztvevők a helyszínen kapják meg. A Text'lessel játszik vr sárnap a Szegedi Honvéd A Szegedi Honvéd NR. I-es labdarugó csapata vasárnap nem a Vasassal, hanem a Textilessel játszik barátságos mérkőzést délelőtt 10 órai kezdettel a Bihari-úton, AZ OTSB KÖZLEMÉNYE. Az országos Ter nevelési és Sport Bizottság közli: Az Államvédelmi Hatóság bejelentette az Országos Testnevelési és Sport Bizottságnak, hogy megalakította sportegyesületét. Az új sportegyesület neve: „Bástya" — színe: piros-fehér. DELMAGYAIIORSZAG politikai napilap Felelős szerkesztő és kiadó ZOMBORI JÁNOS. Szerkesztő: BÖDAY PÁL. Szerkesztő ég Szeged. Lenin-u 11. Teiefon 35 35 és 30.03. Éjjeli szerkesztőségi telefon: este 8-tól 34-38. Kiadóhivatal: Szeged. Lenin-ü 6Telefon: 31-10 és 35-00 Az x-szel jelzett közlemények díjazottak Délmagyarország Nyomda. Szeged. Felelős vezető: Priskin Sándor.