Délmagyarország, 1951. január (7. évfolyam, 1-25. szám)
1951-01-14 / 11. szám
f \ Ma délelőtt 10 órakor előadás a koreai helyzet újabb fejleményeiről a Szabadság Moziban viii. évf. ii. szám. ÁRA 50 FILLÉR. VASÁRNAP, 1951. JANUÁR 14 ÜDVÖZÖLJÜK A SZEGEDI PARTÉRTEKEZLETEI Ezer és ezer szegedi dolgod fordul ma érdeklődéssel ég Szeretettel a szegedi pártértekezlet felé. A szegedi kommunisták leg jobbjai ülnek ma össze, hogy si kerre vigyék a pártértekezlet munkáját, amely egyik láncszeme lesz majd annak a lelkes és áldozatikész harcnak, amelyet az ország kommunistái és pártonkívüli dolgozói folytatnak az Országos Pártkongresszus sikeréért. A szegedi dolgozók Is munkafelajánlásokkal. a több és jobb munkával készülnek az Országos Pártkongresszusra g ez a tény mindennél ékesebben bizonyítja hogy az Országos Pártkongreszpzus g a szegedi pártértekezlet is ünnepet jelent a szegedi dolgozók számira. A mi ünnepeink, s így a szegedi pártértekezlet napja Is, elsősorban számadást jelent számunkra. Eddig végzett munkánknak kiértékelését és a fokozott felkészülést az egyre növekvő feladatok végrehajtására. A szegedi pártértekezlet azonban nemcsak a pártszervezetek. hanem az egyes emberek eoámára is a számvetés idejét jelenti. Miért szükséges az, hogy felmérjük eddig végzett munkánk eredményeit, felmérjük hibáinkat és hiányosságainkat ? Mindenekelőtt azért, mert nemzetünk életének döntőfontosságú eseményére, az Országos Pártkongresszusra készülünk. A PáríJcongreszusra, amelynek jelentőségét aláhúzza az a tény, hogy Öoleozó népünk az elmúlt évek porán a szocialista építőmunka harc.ai g az ellenséggel szemben vívott küzdelem közepette mégJnkább összeforrott a Párttal, ínég inkább meeszerette országunk vezető erejét. S ez azt is jelenti, hogy a dolgozók, akik bizalommal és hűséggel fordulnak a Párt felé, az Országos Kongresszustól szocialista éoítőmuukánk sikereinek fokozását, a békéért folytatott harc újabb eredményeit várják. Ezt várják a szegedi dolgozók a mai pártértekezlettől is, amely az építés és a békéért folytatott harc szegedi szakaszán jelöli meg a szegedi üzemek, falvak és hivatalok dolgozói számára az elkövetkezendő feladatokat. Január 4-én, a Hofherr-gyár dolgozói Rákosi elvtárshoz intézett jevelükben jelentették be, hogy a Pártkongresszust munkájuk jobb elvégzésével akarják megünnepelni. Azóta már készülnek a szénfejtő kombájnok, a traktorok, amelyeknek elkészítését határidő előtt vállalták. Azóta egyre szaporodik a megtakarított nyersanyagok és munkaeszközök száma. De ma már nemcsak a Hofherr-gyárban folynak lelkes előkészületek a kongresszusi vállalások teljesítésére. Itt, Szegeden is, a Textilkombinát dolgozóinak munkavállalása nyomán ezer és ezer dolgozó szorgos keze formália tettekké azokat a munkavállalásokat, amelyeket a Pártkongregzezus tiszteletére tettek. A szegedi dolgozók is sokat várnak a Pártkon,gresszustól s a mai szegedi pártértekezlettől is Tudják, hogy a Pártkongresszus határozatai az elénk tűzött feladatok jobb megvalósítását, gazdagabb. boHo<*sbb seoctalista jövőnk kialakítását eredményezik majd. Ehhez a boldogabb és gazdagabb jövőhöz akarnak hozzájárulj kongressuisi munakfelajániásaik teljesítésével. A kommunisták példamutatása magával ragadta pártonkívüli dolgotokat is. A Szeeedi Ruhagyárban Kertes elvtárs már 1952 júniusi tervénél tart. és most vállalta, hogy a szegedi pártértekezietet megelőző napon két és félnapi normáját teljesíti. Ebben g gyárban Husiztik Ferencné pártonkívüli dolgozó, amikor megtette kongresszusi felajánlását ezeket mondotta: „Pártonkívüli vagyok, de számomra is egyet jelent az élettel a Párt. 142 százalékos teljesítményemet az Országos Pártkongresszus tiszteletére 160 százalékra akarom fokozni. A szegedi pártértekezlet napjáig pedig 150 százalékos eredményt érék el." És Husztik Ferencné szava és építeni akará sa ezer és ezer szegedi dolgozó szava és munkalendülete. Ma A béke frontján való rendíthetetlen helytállással ünnepeljük Pártunk kongresszusát! már nemcsak a kommunisták, ha- . , , . , , , , ., ,, , nem a pártonkívüli doigozók is ^ÍL^SS^Í*^ felismerték, hogy a Párt jelenti számukra a békés életet, az egyre gazdagodó országot, egyszóEgyre folytatódik üzemeink lelkes csatlakozása a kongreszszusi versenyhez. Azok a felajánlások, levelek, melyet népünk zeretett vezetőjéhez, Rákosi elvtárshoz eljuttatnak üzemeink, tanúskodnak arról a hűségről, szeretetről és ragaszkodásról, mely a dolgozókat Pártunkhoz fűzik. Tanúskodnak azonban arról is, hogy a szegedi üzemek dolgozói átérzik azt a felelősséget, mely a szocializmus építésében rájuk hárul és fokozott munkával, áldozatvállalással állnak őrt a béke frontján. Az fj szegedi Kenderár dolgozóinak levele Rákosi elvtái shoz Drága Rákosi Elvtárs! Mi, az Újszeged! Kender Lenszövő Vállalat dolgozói röpgyű'óseken, békegyűléseken és tervval az életet. Ezek a napok mindennél jobban bizonyítják, milyen hatalmas a dolgozó népben rejlő erő. Ezt kovácsolja most még acélosabbá Párt szava ég iránymutatása. Ezt az erőt állítják most sorompóba Szeged dolgozói a Pártkongresszus sikere érdekében Kmetykó Lajosné, a Szegedi Textilkombinát kártolója is kifejezésre akarta juttatni a Párt iránti szeretetét, ö is ott volt az első felajánlók között. „Hogyan ünnepelhetnénk meg méltóképpen a Pártkongresszust?" — vetette fel a kérdést dolgozó társainak. S Kmetykó Lajosné egyet gondolt Vigh Ferencnével Gombos Andrásnéval és Privinszki Istvánnéval. A kongreszszus megünneplésére brigádot I meg azokat a célkitűzéseket, melyeket szocializmust építő ötéves tervünk mindannyiónktól megkövetel. Tudjak, hogy a nemzetközi helyzet élesedése és az egyre fokozódó osztályharc tőlünk, a könnyűipar dolgozóitól is nagyobb lendületet és áldozatkészséget, több és Jobb munkát követel. Az ötéves terv első évét Párunk bölcs vezetésével és irányításával igen jó eredménnyel fejeztük be és most az új tervév első napjaiban megfogadjuk, hogy a termelés és termelékenység emelésével, a minőség javításával és önköltségük további csökkentésével válaszolunk a háborús uszítóknak. így fejezzük ki a béketábor melletti rendíthetetlen helytállásunkat és így ünnepeljük méltó módon Pártunk Kongresszusát. alakítottak s ma már négy kiló- J Elhatároztuk, hogy a kongreszval növelik napi teljesítményüket — s ugyanakkor egy kilóval csökkentik a selejtet. így jönnek létre építőmunkánk nagyszerű eredményei, amelyet a dolgozók agya és> szíve diktál s amelyet az alkotó, a tőkés társadalom bilincseitől megszabadult munkáskéz formál valósággá. A szegedi dolgozók nemcsak a termelés eredményeinek növelésével készülnek a Pártkongresszusra, hanem a párttagság és a pártonkívüli dolgozók javaslataikkal is elő akarják segíteni a Pártkongresszus sikerét. A DEMA Cipőgyár, a Fodor-telep és Rókus II. pártszervezeteinek javaslatai és a többi pártszervezetek és üzemek javaslatai is hűer igazolják, a dolgozók bizalommal fordulnak a Párthoz, mert a Párl nagy feladatainak megoldása előtt a dolgozó tömegekhez fordul, A szegedi pártértekezlet nyomán még fokozottabb mértékben áthatja majd párts-zervezeteinl: és minden egyes dolgozó munkáját a Kongresszusra való méltó felkészülés. Méginkáhb tudatosodik ma jd a szegedi dolgozókban a Pártkongress'ms jelentősége, még inkább elmélyül a szeretet és ragaszkodás Pártunk ós Rákosi elvtárs iránt. Még inkább megacé'ozódnak az építő munkára lendülő karok, amelyek szilárd védőbástyává építik ki a béketábor magyarországi szakaszát, hirdetve az új háborúra készülő imperialisták felé, a szegedi dolgozók is élharcosa: akarnak lenni a békéért folyó harcnak, amelyet a Szovjetunió támogatásával. Pártkongresszusunk határozatainak felhasználásával újabb és újabb diadairr vezet a Magyar Dolgozók Pártja Minden becsületes szegedi dol gozó nevében forró szeretetté' köszöntjük a szegedi pártértekezletet és jó munkát kívánunk ta nácskozásához, amely hozzájáru' Tártunk Országos Kongresszusának sikeréhez* zusra az eddig megtett több mint ezer felajánlás kiértékelése alapján az 1951. év első negyedévére a következőket vállaljuk: 1. Átlagosan 4.3 százalékkal csökkentjük az egész üzemben a gépállási időt, amely 96.000 forint megtakarítást jelent népgazdaságunknak. Az egyénre bontott terv alapján szövőüzenünk dolgozóinak felajánlásait kiértékelve, a negyedévi tervhez viszonyítva 64.635 méter áruval termelünk többet, mint az előrányzat, ami azt jelenti, hogy 1,600.000 forint ériékben, három nappal hamarabb fejezzük be első negyedévi tervünket. 2. Hulladék százalékunkat, amely decemberben 1.8 százalék volt, további 5 százalékkal csökkentjük. Üzemünk tervszerű termelését január, február és márciusi átlagban 95 százalékra emeljük. Az előirányzott 9S.5 izázalékos anyagkihasználást át'agban 97 százalékra teljesítjük túl. 3. A takarékossági mozgalom keretén belül vállaMuk. hogy aversanyag raktárkészletünket 15 százalékkal csökkentjük a negyedév folyamán 1.5 millió foint értékben. A műszaki ü~em"enntartási és javítási murkák. ' oz. valamint a nrofilozás befe'ezéséhez szükséo-es e'knt-észek és vegyianyagok 25 százalékát a gyáron belül tá-o1t ócskavasból •s használt ajkatréS'ekből fedez-, iik. A segédanyag felhasználást az elmúlt negyedév átlagához vizonyítvn 5 swSzalékket csökkentük, 40.000 forint értékben. 4. A minőség terén tett felajánlások értelmében vállaljuk, •ogy p.z első neTedévben csak osztályú exnnrt órut gyártunu. amely mi-őtegi kifogás alá nem -sik. Az össtps gyártmányok átagáhan vállal iuk 98 százalék I. sztályú áru gyártását és a III., IV. osztályú áruk teljes kiküszöbölését. 5. Munkamód szerátadási mozgalom célkitűzéseinek megfelelő en vállaljuk, hogy a száz száza lókon alul teljesítők számát az első negyedévben, az 1950 december 31-i állapothoz viszonyítva 30 százalékkal csökkentjük a szövőben. Az üzemi átlagteljesítmény százalékát az utolsó negyedév 93.7 százalékához képest 96 százalékra emeljük. Az Ujszegedi Kender Lenszövő Vállalat dolgozói nevében: Palotás László párttitkár h. Bossányi Györg; vállalatvezető, Sebesi János üb-titkár, Jeney Irén DISz-tit'kár. A Pick Szalámigyár vállalása: fokozott takarékosság 1. Az üzemünkben dolgozóknak jelenleg 38.3 százaléka normáját száz százalékon alul teljesíti. Vállaljuk, hogy a Kovajlovbrigádon keresztül a Pártkongrresszus tiszteletére, február 15-ig felszámoljuk ezt. Erre az időpontra üzemünk minden dolgozója száz százalék fölött fog teljesíteni. 2. Vállaljuk, hogy február havi termelési tervüniket február 24re befejezzük ós így 72.000 forint többletértéket termelünk. 3. Anyagtakarékossággal, melyet üzemünk valamennyi munkájára kidolgoztunk, 43.474 forintot takarítunk meg február 24-ig. Ezt úgy érjük el, hogy a szalámigyártásnál az anyagnormákat szigorúan betartjuk, a hentesárugyártásnál a jelenlegi anyagnormákhoz viszonyítva háromszázaiékos megtakarítást eszközlünk. A szén, villanyáram éq egyéb segédanyagok mennyiségét csökkentjük, így összesen 115.474 forint többtermeléssel járulunk hozzá népgazdaságunk fejlesztéséhez. Megfogadjuk, hogy vállalásunkat, amit a legnagyobb Ielkesedésspl tettünk meg. kommunista becsülettel teljesítjük, hogy ezzel hozzájáruljunk ahhoz, hogy idő előtt építhessük fel szocialista hazánkat. Szalámigyár dolgozói nevében: Haiducsák László párttitkár; Kovács Ferenc vállalatvezető; Pásztor Elemér üb-titkár. Az Ecsetgyár dolgozói többet, /óbbat let metnek ,Szeretett Rákosi elvtárs! Mi, a Szegedi Ecsetgyár dolgozói a mai értekezleten megtárgyaltuk Pártunk Kongresszusának jelentőségét és őszinte lelkesedéssel csaidokozunk a Hofherr-gyár dolgozóinak felhívásához. Ennek érdekében uz alábbiakat vállaljuk; I. Az 1951. évi terv 1. negyedévét 25.000 darab padló- és mázolóecsettel, 480 darab korongecsettel, 1800 darcb mcrokecsettel és 5000 darab vegyes ipari ecsettel túltel iesitiük. Az iskolaecset gyártó üzemrész vállalja, hogy negyedévi ferwéf öt nappál előbb befejezi, 2, Vállaljuk, hogy megszervezzük egész üzemünkben az anyagtakaré• kossági mozgalmat ég ennek eredményeképpen 1951. évben célul tűzzük ki; a) a hasábfák jobb kihasználásával havi 50 mázsa faanyag megtakarítását; b) a rendelkezésünkre álló nagymennyiségű rövid sertét fokozotabban használjuk fel és ezzel pótoljuk a hiányzó hosszú belföldi és drága külföldi sertéket anélkül, hogy az a minőséget érintené; c) a villamosenergia terén fokozott takarékossággal 10 százalékos csökkentést érünk el; d) vállaljuk, hogy ag előirányzott évi 500 mázsa szénből 120 mázsát takarítunk meg a rendelkezésünkre álló forgács és fürészpor pótlásával, A fentiek együttvéve évi 97.400 forint megtakarítást tesznek ki. 3. A szőrmühely dolgozói vállalják: a negyedévi terv keretében február 24-ig, a Pártkongresszus idejéig 100 kg nyersanyaggal, valamint 103 kg télkész szőranyaggal többet készítenek ki. 4 Sztahanovista fs élenjáró dolgozóink vállalják, hogy az üzemben száz százalókon alul teljesítő dolgozóink számát február 24-ig felére csökkentik 5. A műszaki értelmiséglek váUalják, hogy minden akadályt elhárítanak a vállalt kötelezettségek teljesítése érdekében és a megfelelő műszaki feltételeket biztosítják. ígérjük Pártunknak és szerelett Rákosi elvtársunknak hogy vállalt kötelezettségeinket teljesítjük» hogy ezzel a munkánkkal meggyorsítsuk hazánkban a szocializmus építését és erősítsük a béke táborát, amelyet a nagy Szovjetunió és a mi forrón szeretett Sztálin elvtársunk vezet, ördög János párttitkár. Fodor Sándorné vállalstvezéW, Doktor Lajos üb-titkár." Jelentős feladatokat teljesítenek február 24-re a Bőrgyár dolgozói „Szeretett Rákosi Elvtárs! Mi, a Szegedi Bőrgyár dolgozói őszinte lelkesedéssel tesz. szük magunkévá a Táncsics bőrgyár dolgozónak felhívását és a február 24-i Országos Pártkongresszusra szocialista munkavállalással kívánjuk forró szeretetünket és ragaszkodásunkat Pártunk iránt kifejezni. 1. Vállaljuk, hogy árutermelésünket, amely február 28-ra volna esedékes, már február 24én, minőségünk további javítása mellett legyártjuk. 2. Vállaljuk, hogy jóváhagyott áram csúcs-csökkentési tervünket, valamiint áramfo gyásztási tervünket öt százalékkal túlteljesitjük. 3. Vállaljuk, hogy csökkentett szénfogyasztási tervünket további három százalékkal csökkentjük. 4. Vállaljuk, hogy az első negyedévre megkötött hosszúlejáratú versenyszerződésünk február 28-án esedékes részletét már február 24-én, öt százalék túlteljesítéssel fejezzük be. Fentekből származó összes megtakarítás 4000 forint. Minden erőnkkel és tudásunkkal azon leszünk, hogy vállalásunkat kommunista becsülettel végrehajtsuk, mert tudjuk, hogy ezzel is erősítjük a hatalmas béketábort, amelyet a nagy Szovjetunió és az egész világ dolgozó népének lángeszű vezére, a ml szeretett Sztálin elvtársunk vezet. Sándor Ferenc párttitkár Nagy Géza vállalatvezető Engi István ütK-titkár ,r_