Délmagyarország, 1951. január (7. évfolyam, 1-25. szám)
1951-01-13 / 10. szám
2 SZOMBAT, 1951. JANUÁR 18. „A koreai események újabb fejleményei" címmel előadás vasárnap 10 órakor kezdődik a Szabadság Moziban a nemzetközi kérdések című előadássorozat keretében. Az előadó Nagy István elvtárs, a Központi Előadó Iroda tagja lesz. ITI AZ IDEJE A SZÁNTÓFÖLDÖN, réten, legelőn rendbehozzuk a vízlevezető árkokat, csatornákat, hogy az arra fzaladl vizeket leengedjük, A HÓFOVÁSNAK erősebben kitett területeken mesterséges hófogó sövényeket készítsünk. A mesterséges hófogókkal nagyban elősegítjük a téli csapadék egyenletes beszivárgását a földbe és megadaályózzuk, hogy a szél a szántóföldről elhordja a havat. AZ ISTÁLLÓTnAGYA kezelésérc nagy gondot fordítsunk. A naponta kihordott Istállótrágyát a trúgyateIrpcn rakjuk össze, tapossuk le. A jó Istálló trágya.kezelés legfontosabb szabálya, liogy a trágyát állandóan tömörítsük és nedvesen | tartsuk. Bár a mostani Időjárás melleit és általában most a téli hónapokban a nedvesítésre nincs szükség, de n taposást feltétlenül végezzük el. FOGJUNK HOZZA s tavaszi vetésterv legapróbb részleteinek kidolgozásához, Számítsuk ki, hogy a már kidolgozott vetéstervünk szerint az egyes növényekből mennyi vetőmag kell. Tisztítsuk ki, válogassuk ki ezeket a vetőmagvakat. Szerszámainkat hozzuk rendbe. A MAGTAR állandó rendbentartásával, tisztogatásával• a hulladék összeseprésévei és megsemmisítésével megakadályozzuk a gabonazsizsik és a gabonamoly elszaporodását. A gabonát rendszeresen forgassuk, a faburkolat és a gerendák repedéseibeit kutassuk fel a kártevőket> elsősorban <j moly gubáit és pusztítsuk eZ. Ha a magtárnak egy része kiilrül. fertőtlenítsük 4 százalékos Hungária Matador permetezőszerrel KEZDJÜK meg n Invaszl vetőmag előkészítését és tisztítását. A célnak legjobban a szelektor felel meg, mert a szelektor a vetőmagvakot osztályozza és megtisztítja a gyommngvaktól, az Üszögös, törött szemektől. Ajánlatos, hogy a rso. port a vetőmag cslrázóképességét megvizsgáltassa. A MAGTÁRUNKBAN tárolt babot állandóan figyeljük a babzsizsik kártétele szempontjából. 'A' bab tárolása lehetőség szerint hideg helyen és zsákokban történjék, mert ez az egyik leghatásosabb védekezési mód a babzsizsik ellen, A FÁK TÖRZSÉT nyúlrágás ellen minél nagyobb magasságig tüskés gallyal, esetleg napraforgószárral kössük be. BIZTOSÍTSUK baromfiállományunk téli tojdslermrlését. Ezt legjobban cslráziatott magvakkal, jól elkészített silólakarmúnnyal és megfelelően összeállított darakeve. rékkel érhetjük el. A cslráziatott zab és árpa a legmegfelelőbb tojástermelő laknrinánv Csont-, hör- és üveghulladékot is vásárol a fűldRiűvesszoveiKezet A szegedi földművesszövetkeze.t a minisztertanács határozata után tervbevette, hogy a takarékosság minél nagyobb kiszélesítése érdekében a toll- és a vashulladékon ki vül minden olyan anyagot átvesz, amely nemzetgazdasági szempontból értéket képvisel. A Mikszáth Kálmán-utca 23. szám alatt levő üzletben megkezdték a csont, bőrhulladék és a kisebb-nagyobb üvegek felvásárlását. A bevitt értékekért a szövetkezeti felvásárló azonnal kifizeti a rendeletben megállapított árat. Azokon a helyeken, ahol egyszerre nagyobbmennyiségű csont, vagy üveg gyűlik össze, a szövetkezet felvásárlója a helyszínen veszi át az összegyűjtött hulladékokat és az elszállításról is a szövetkezet goíiioiosikodik. Kullúrestet rendez az MSzT Belváros II. szervezete Az MSzT Belváros II. szervezet kultúrcsoportjának tagjai lelkesen készülnek a vasárnapi kultúrelöadásra. A szervezetnek egyre fejlődő kultúresoportia énekszámokkal, szavalatokkal• orosz és magyar népi táncokkal, villámtréfákkal készül a vasárnapi előadásra< amelyet a Kölcsey-utca 6 szám alatti helyiségben tartanak meg este fél 8 órai kezdettel. A vezetőség ezúton is meghívja az előadásra a tagságot és minden érdeklődőt. GÁT Szlovák film A hős szovjet katonák ezrei áldozták fel életüket• hogy Európa leigázott népeit — köztük a szlovák népei is — felszabadítsák a német fasizmus elnyomása alól. A felszabadulás után a szlovák nép is kezébe vette sorsa irányítását és a testvéri cseh néppel együtt építi jövőjét Éj lehetőségek nyílnak a szlovák munkások milliói előtt. Agrárországból ipari-agrárországot kell építeni, ez a boldog jövő záloga, Az ország egész területén, a dolgozó nép alkotásai nyomán hatalmas ipartelepek jönnek létre. Csehszlovákiában egyre erősödik a népi demokrácia s a cseh dolgozók a Kommunista Párt vezetésével testvéri támogatásban részesítik Szlovákia dolgozóit. A szlovák filmszakma dolgozói is tisztában vannak azzal, hogy a filmgyártás fejlődése a haza szocialista átalakulásának egyik követelménye, amelyet szintén a cseh filmszakma dolgozóinak segítségével fejleszthetnek ki. Nem is készült még olya" szlovák film, amelyhez segítséget ne nyújtottak volna a cseh filmművészek és filmtechnikusok. így készültek el azok a játékfilmek, melyeket a magyar közönség is jól ismer, így a „Farkasverem", a „Fehér homály"- a „Katka'' és a most bemutatásra kerülő ,,Gát" cimü film, amely abban az időben játszódik, amikor Szlovákia dolgozói lerakják az iparosítás alapjait A film egy, az ipar számárét nélkülözhetetlen gát építésével foglalkozik, amelynek közelében egy falu áll. A munka eredményes elvégzéséhez szükséges, hogy a M" lakóit áttelepítsék. Ebből indul ki a faluban a haladás és reakció erőinek harca, mely két részre választja a falu lakosságát. A harc végül is a haladás erőinek győzelmével végződik. A filmet a Karlovy-Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon díszoklevéllel tiintétték ki. Mindenütt, ahol a dolgozók előtt bemutatták, szeretetteljes érdeklődésre és élénk visszhangra talált. Paló Biclik rendező, n „Farkasverem" cimü film készítője. Dominik Tatarka. a filmnovella, Jariabek és Zacsok, a forgatőköny írói Nemzeti Dljbcm részesültek A filmet ma, szombaton mutatja be a Vörös Csillag filmszinház és egy hétig tártja műsorán. A SZEGEDI TÁNCSICS termelőcsoport tagjai most fejezték be két hold területen a gyiimölcsfacscmeték ültetését. Néhány év múlva öszszesrn nyolc hold gyümölcsös biztosít jó jövedelmet a csoport tagjai, nak. Gondos takarmányozással növelni lehet a teihozamot A szegedi járás termelőcsoportjaiban amellett, hogy a szarvasmarha állományt mennyiségileg is fejlesztik, nagy gondot fordítanak arra, hogy helyes takarmányozással növeljék az állatok tejhozamát. A szőregi Petőfi termelőcsoportban még az elmúlt év nyarán 7 kiló volt a napi fejési átlag. A csoport két tehenésze versenyre lépett egymással a tejhozam növelésére. Az állatokat minden nap pontosan, meghatározott időben etették és a takarmányt szakszerű gonddal kezelték. így a csoportnak mind a 19 tehenénél sikerült emelni a tejhozamot. A napi fejési átlag két kilóval, hétről kilenc kilóra emelkedett. A balástyai Gorkij tszcs-ben pedig a napi 4.9 kilós fejési átlagot 7 kilóra emelték. Kamarazeneest- a Zenekonzervatóriumban Az Állami Zenekonzervwtórium tanári hangversenysorozatában január 16-án, kedden este 8 órakor kamarazene-est következik blter Vera zongoramüsorával, a Zenekonzervatórium nagytermében. A szirtes program első felében Mozart F-dur szonátájáti Kcbalevszkij két prelüdjét, Wengr Leó „Hat magyar paraszt dalát" és Chopin viharos szenvedélyű B-moll Schenzo-ját játszsza Elfér Vera zongoraművésznő, a Zenekonzervatórium új tanára Szünet után Schubert hat léiéiből álló nagy kamaraművét, az Okteitet mutatja be a vonós, és lúvóstanárokból alakult együttes. A konzervatórium célul tűzte ki, hogy a szolisztikus produkciók melleit Szeged dolgozóit megismerted a kamarazene irodalom gyöngyeivel, amelyekben a különböző társas muzsikálások szolgálják a szocialista kultúra kollektív szellemét. Schubert op. 166-óban két hegedű, mélyhegedű, gordonka cs gordon alkotja a vonósegyüitest, amelyhez a klarinét, fagót és kürt fúvóhármasa járul. A kis zenekarnak beillő együttes a schuberli dallamok szárnyán bizonyára megtalálja a hallgatóság szi„ véhez vezető utat. Leleplezték a zu°paprikaőrlők föfészkét Hosszas nyomozás után Szenitmihályteleken lelepleztek egy szervezett paprikaőrlő társaságot, amely métermázsa számra hozott forgalomba feketén őrölt, szennyezett paprikát. Horváth Ferenc szegedi lakos, akit már régebben figyel a rendőrség és Farkas Ferenc, volt paprikamolnár, szentmihályteleki lako3 berendeztek egy kéthengeres nagyteljesítményű paprikaőrlő üzemet és abban a társasághoz tartozó feketézők részére vámőrlést végeztek. Az üzem helyét gyeílcran változtatták, hogy ne keltsen gyanút a zaj és a sok őrlető gyakori látogatása. így sikerült nekik hosszabb ideig zavartalanul üzemben tartani a darálót. A nyomozás megállapította, hogy egyedül Biczók Antalné szentmihálj. teleki lalkos házánál közel egy hónapig működött a vámdaráló. Biczákr.é helyisegbér fejében 15 kiló, Lázár Antal pedig 20 kiló feketén őrölt paprikát kapott. Az őrletők közül Varga Jánosné, ifj. Varga János, Krabóth Mihályné és Hamza Ferenc szentm hályteleki lakosok kerültek rendőrkézre. A zugüzem berendezését és a leleplezéskor talált 25 kiló őrölt paprikakészletet elkobozták, Horváth Ferencet és Farkas Ferencet őrizetbe vették. A társaság többi tagja ellen pedig büntetőeljárást tett folyamatba a rendőrség. Valamennyien azért is felelősek, mert — mint minden zugban őrölt paprika —, ez is tisztátalan, az egészségre káros anyagokat tartalmaz. JANUÁR 15, HÉTFŐ Kossuth-rádió 7 Indulók. 7.20 Magyar népdalok. 8 Balettzene. 12.15 Pénzügyőrzenekar játszik. 13. Operettrészletek. 14.10 Úttörő híradó. 14.25 Muzsika, együttes játszik. 15.30 Szovjet zongoramuzsika. 15.55 Keringök szárnyán. 16.20 Iskolások rádiója. 17.10 Ifjúsági rádió műsora. 17.40 Dalolj velünk. 18 Néphadsereg híradója. 20.30 Hangverseny. 22.25 Magyar kamarazene. 23.20 Tánczene. Petőfi-rádió 7. Zenés percek. 7.10 Beszélő atlasz. 7.35 Operettrészletek 8.15 Heti zenés kalendárium. 9 Hanglemez. 9.20 Iskolások rádiója. 10.10 Lakatos Vince és zenekara játszik. 11. Óvodások műsora. 11.20 Hanglemez. 15 A Házi együttes játszik. 15.40 Elbeszélés, 16.10 Hegedű, zongora. 16.80 Zenés tarka-barka. 17.10 Bolsevik Párt útja. 17.30 Falurádió negyedórája. 17.45 Lengyel zenei hét. 18,10 Előadássorozat. 18.40 Fllmdatok. 19.10 Népdalok. 19.40 Egy falu — egy nóta. 20 Tánczene. 21.30 Szovjet népek dalai. 22 Sziv küldi szívnek szívesen. 22.20 Lengyel rádió szórakoztató műsora a magyar rádió hallgatóinak, JANUÁR 16, KEDD Koasuth-rúdió 7. Operarészletek. 7.20 Magyar népdalok. 8 Tánczene. 11.30 Vonósnégyes. 12.15 Lengyel rádió műso rából. 13 Hanglemez. 14.10 Háziegyüttes játszik. 15.30 Zongora. 15.55 Keringök. 16.20 Iskolások rádiója. 17.10 Magyar népdalok. 17.45 Termelési híradó. 18 Elbeszélés. 20 Nyugtalan boldogság. — Nagyoperett. 23. Zongoruhármas. 23,45 Tánczene. Petöfundló 7 Szórakoztató zene. 7.35 Reggeli zene. 8 Tarka muzsika. 8.30 Hanglemezek. 9 Balettzene. 9.20 Iskolások rádiója. 10.10 Zongora. 10.40 Dalok. 11 Részletek Andicot és Marinello, a varsói Békevilág, kongresszuson elmondott bestédéből. 15 Könnyű zenekari muzsika. 15,40 Zongora, klarinét. 16.10 LenHETI RÁDIÓMŰSOR Állandó műsorszámok: KOSSUTH-RADIO 6.00 Hanglemezek. 5.20 Lapszemle. 5.30 Falurádió. 6.00 Hanglemezek. 6.30 Hanglemezei 6.45 Hírek. 7.00 Hanglemezek. 7.20 Ham le mezek. 7.55 Műsorismertetés. 8.00 Lapszemle. 8.30 Műsorzárás. 12.00 Déli harangszó, 13.20 Hangos Ujság. / l V'i TI? hírek. 14.00 Hírek. 15.15 Hírek szerbül. 15.50 Műsorismertetés. 16.20 Iskolások rádiója 17.00: Hfrek 18.40 Hirek németüL 19.00 Hangos Ujság 19.40 Hírek szerbül 20.00 Hirek. 22.00 Hírek. Sporthírek 20 20 Tfz perc sport 24.00 Hirek. 0.10 Műsorzárás. gyei dalok ég táncok. 16.30 Szov jet kórusok. 17.15 Miről ir az Élet és Tudomány. 17.30 Tánczene. 17.45 Előadás. 18.15 Filmzene. 18.40 Operaáriák. 19 Jókedv az operettben. 19.40 Egy falu — egy nóta. 20 Tánczene. 20.45 Előadás. 21.30 Lengyel művészek muzsikálnak. 22.25 Sziv küldi szívnek szívesen. JANUÁR 17. SZERDA Kossuth-fádió 7.0'5 Hanglemezek. 7.20 Zenekari művek. 8. Filmzene. 12.15 Honvéd Művészegyüttes ének- ég zenekara. 13 Tánczene. 14.25 Zongora. 14.45 Könnyű Múzsa-együttes játszik. 15.30 Énekkar énekel. 15.55 Rádió asszonyrovata 16.20 Iskolások rádiója. 17 Elbeszélés. 17.30 Hanglemezek. 18 Ifjúsági rádió műsora. 18.30 Spanyol tánc. 20.30 Építőipari félóra. 21 Rádiózenekar ját szik. 22.25 Tánczene. 28 Szórakoztató muzsika. 23.30 Zongora. Petőfl-ródló 7.35 Operarészletek. 8 Zenekari muzsika. 9 Magyar dalok. 9.20 Is. kolások rádiója. 10.10 Szovjet müvek. 10.45 Hegedű, zongora. 11 Óvodások műsora. 11.20 Hangversenykeringő. 15 Roósz Emil együttese játszik. 15.40 Szovjet híradó. 15.55 Hanglemezek. 16.40 Tarka muzsi ka. 17,10 Hanglemez. 17,30 Falurádió negyedórája. 17.45 Rádió esti iskolája. 18.15 Tánczene. 18.40 Elméleti tanácsadás. 18.55 Szórakoztató zene. 19.40 Egy falu _ egy nóta. 20 Elbeszélés. 20.25 Előadás. 20.45 Tánczene. 21.30 Rádió tánczenekara játszik. 22 „Nyaralás Kismartonban." 22.30 Hanglemezek. JANUÁR 18, CSÜTÖRTÖK Kossuth-iádió 7. Hanglemezek. 7.20 Népdalok. 8 Szórakoztató muzsika. 11.30 Ebeszélés. 12.15 Kórusok. 12.45 Kamarazenekar játszik. 14.10 Gyermekújság műsora. 14.45 Szomszédaink — barátaink. 15.70 Hanglemez. 15.40 Indulók. 16 C5 Isaolások rádiója. 16.25 Alapfokú rolPka iskola. 17.10 Néphadsereg híradója. 17.30 Hanglemez. 17.50 Üzem' levelezőink jelentik. 18.05 Fel ifjúmunkás. 20.30 Tarka muzsika. 20.50 Erőd a Volgán. Színmű rádióváltőzata. 22.25 Zongora. 23 Tánczenekar játszik. 23.30 Szórakoztató zene. Petőfi-rádió 7.35 Erő, egészség. 7.45 Hang.emezek. 8.30 Szovjetunió a szocializmus országa. 8.40 Tarka muzsi. ka. 9.20 Iskolások. 10.10 Da'ok. 10.50 Tánczene. 11 James lToward és Paul Robeson nozza=zólása a béke ügyéhez. 15. Hang emezek. 15.40 Fiatalok zenei újságja. 46.10 PETOFI-RADIÖ 6.30 MHK-negyedóra. 5.45 Hanglemezek. 6.05 Termelési lapszemle 6.15 Hanglemezek. 6.45 Gyermekműsor. 7 20 Hirek szlovénül. 10.00: Hirek 11.30 Műsorzárás. 15,00 Iskolások rádiója 18,30 Hjrek szlovénül. 21.30 Hírek franciéul. 23.00 Hirek szerbül. 23.45 Hirek silovéniiL Lengyel zenei hét. 16.50 Elbeszélés. 17,20 Lenin Művei 1. kötetének ismertetése. 17.35 Lengyel zenei hét, 18.05 Melódia-együttes játszik. 18.40 Szív küldi szívnek szívesen. 19 Előadás. 19.30 Közvetítést az Állami Operaházból. 22.50 Tánczene. JANUÁR 19, PÉNTEK. Kossulti-rádló. 7.05 Hanglemezek. 7.15 Operettrészletek. 8: Tánczene. 11.30 Regényfolytatás. 12.15 Indulók, 13 Szórukoztató muzsika. 14.10 UttSrő híradó. 14.25 Skála zenekar játszik. 15.30 Zongora. 15.55 Hanglemez. 16 óta 20 Iskolások rádiója. 17.10 Lengyel zenei bét. 17.40 Előadás IS Alapfokú politikai iskola. 20.30 i lengyel zenei hét 21.45 Szovjet tánczene. 22.25 Bor Kálmán zeneka ra játszik. 23.20 Hanglemezek. Petőfi-rádió. 7 Vidám zene. 7.35 Fiz pere ludoirány. 7.45 Hanglemezek. 8 Hanglemezek. 9 Tarka muzsika. 9 20 lskclások rádiója 10.10 Lengyel kórusok. 10.40 Hegedű, zongora. 11 Oldások műsora 11 20 'íanglemeztk 15 Népdalok. 15 10 S/fiJ zenekata játszik 10.40 tánczene. 17 Sziv kiildi szívnek 1745 Oprraáriák 18 Ifjúsági rádió. 18.40 Énekkar. 19 Hanglemez. 19.15 Hanglemezek 19.35 Egv falu. egv nóta. 20 Regény ismertetés. 20.30 Aktuális kérdések. 20.45 Előadás. 21.30 Szov jet filmzene. 22 Lengyel zenei bét. 22.45 Szórakoztató műsor. JANUÁR 20 SZOMBAT. Kossuth-rádló. 7 Operett nyitányok. 7.15 Népi zenekar. 8 Filmdalok 1130 Gverniekzenc. 12.15 Táncdalok. 13 Szórakoztató zene. 14.10 Zongora. 14 óra 30 Gorelik regényének rádióváltozata 15.30 Magyar népdalok. 15.55 Kulturhíradó. 16.20 Iskolások rádiója. 17.10 Szovjet zenekari müvek. 17.50 Előadás 20.30 Hanglemez. 20 45 Ünnepi műsor. 21.30 Operettrészletek 2225 Tánczene. Petőfi-rádió. 7.05 Zenekari hanglemezek. 7.35 Könnyű zene 8 Hanglemez. 9.45 Görög gyermekek műsora. 10.10 Ének, zongora. 10.50 Zongorahármas. 15 Színes muzsika. 15.30 Elbeszélés. 16 Előadás. 16 40 Szív küldi szívnek. 17.10 Tanuljunk énekszóra oroszul. 17.30 Ének és népi zenekar, 18.05 Hanglemez. 18 óra 40 Szórakoztató zene, 19 Lengyel zenei hét. 19.20 Rádió játék. 20.20 Lengyel zenei hét. JANUÁR 21, VASÁRNAP. Kossuth-rádló. 7 Hanglemezek. 8 30 Sziv küldi szívnek, 9 Zenés fejtörő. 10 Egy falu egy nóta. 11 Regényfolytatás. 11.25 A Lengyel Zenei Hét záróhangversenye. 13 Zenés posta 14.10 Kis operett. 15 Előadás, 15.30 Csángó-dalok 16 Hanglemezek. lfi.10 Liszt-dalok 16.30 Hanglemez. 16.40 Szól a harmonika. 17 A Tartós békéért, népi demokráciáért című lap ismertetése. 17.20 Operett részletek. 17,40 Kincseskalendárium 19 Lenin szent zászlója alatt. 20 20 Szovjet operett részletek. 22.15 Tánczene. Petőfi-rádió. 8 Hanglemezek 9 Unitárius vallásos félóra. 9.30 Evangélikus istentisztelet. 10.15 Amiért harcolunk. 10.50 Hanglemezek. II Miska bácsi levelesládája. 11.30 Bányászműsor. 12 Színes muzsika. 13 Lengve! Zenei Hét 14 Tánczene, 14.30 Bach: Parasztkantáta, 15 Kérdezz — felelek, 15.20 Glinka. D-moll szonáta. 15.45 Hanglemezek. 16 Rádió gyermekszinháza. 16.40 Sziv küldi szívnek. 17 Móricz Zsigmond 17.40 Tánczene. 17.50 Stúdió zenekar játszik 18.40 Vidám zenés rádiójáték. 20.10 Ungár Imre Chopin műveiből zongorázik 20.30 Operettrészletek 21.30 Részletek az Ifjú Gárda című operából, 22 Népi zenekar.