Délmagyarország, 1951. január (7. évfolyam, 1-25. szám)
1951-01-31 / 25. szám
Több mint háromezer új előfizetővel növekedett Szegeden a Szabad Nép olvasóinak tábora VIII. ÉVF. 25. SZAM. ÁRA 50 FII.LÉR. SZERDA, 1951. JANUÁR 31. MINÉL TÖBB NŐT A TRAKTORRA, A BÉKE TANKJÁRA Gépállomásaink rohamos fejlődésével, gépparkjaink számbeli növekedésével komoly munkaerőhiány mutatkozik Csongrád megyében gépállomásainkon. Zz a hiány döntően megmutatkozott az őszi munkák végzésénél, amikor két hét alatt több mint 30 új erőgépet kaptak gépállomásaink és ezt azonnal be kellett állítani a termelő munkába, hogy a dolgozó parasztsággal kötött ta 1 aj mű vei és i szerződésünknek határidőre eleget tudjunk tenni. Az őszi munkák idején kénytelenek voltunk munkaerőhiány következtében olyan parasztfiatalokat is bekapcsolni a versenybe, akik még csak 2—5 hete ültek traktoron. Természetesen igyekezetükkel, szorgalmas munkával megálltak helyüket a termelésben. De műszmki tudás hiányában komoly hibákat vétettek, gépkiesést okoztak. Tulnyomórészben ebből adódott az a nagy gépkiesés, ami mintegy 10 ezer munkaórát tesz ki és aminek következtében 5000 kat. hold szerződésileg lekötött földet nem tudtunk felszántani Csongrád megyében. Derekegyházán vagy Batidán pl. az őszi munkáik végzésénél a munkaerőhiányban előfordult, hogy a főgépész ment ki szántani, vagy az állomásvezető ment szerelni a traktort. , Az őszi munkák idején a munkaerő utánpótlás hatalmas tartalékának tagjai, az ifjak és nők egyaránt kivették részüket a munkából. Megyénk területén az elmúlt őszön 24 női munkaerő dolgozott. Ezek a női kádevek úgy a termeié? terén, mint a politikai felvilágosító munkában komoly helytállást tanúsítottak és nem egy esetben túlszárnyalták a férfi ttaktoristák eredményeit. Az elmúlt év januárjában a gépállomások és termelőszövetkezeti csoportok első országos értekezletén mondotta Rákosi elvtárs: „A nők, akár mint traktorvezetők, akár mint a gépállomások egyéb munkásai a tapasztalat szerint nagyszerűen megállják a helyüket." A csongrádmegyei női traktoristák eredményei is igazolják Rákosi elvtárs szavait. Például Fejes P-ózsa 144, Kiss Júlia 140, Kerek,.s Margit 135 százalékra teljesítette őszi tervét. Ugyanakkor a politikai helyettesek között Kovács Pálné, vagy Stabereez Erzsébet a legjobb harcosai Pártunknak a falusi osztályharcban. Mikor a nők eredményeit meglátjuk. észre kell vennünk a női káderekkel való foglalkozás, a káderutánpótlás terén mutatkozó komoly hibákat Csongrád megye gépállomásain. — Több nőt és több ifjúmunkást kell a gépállomásokra bevonni — mondotta Rákosi elvtárs. Pártunk határozata értelmében megyénk területén a tavaszi munkák megkezdéséig 230 fiatal munkagépkezelöt kell kioktatni a kívülállók tanfolyamán, hogy a tavaszi munkáknál az alapismerettel lényegében tisztában legypnek és a kisebb hibákat észre tudják venni munkagépeiken. A munkaerő utánpótlás 50 százaiékát a nek soraiból kell hoznunk. Sőt ezen felül, későbbi utasítás szerint, további 100 női munkaerőt kell toboroznunk génállomásainkra. Az eddigi eredmény összesen 54. Hogy r-ég csak ennyinél tartunk, abban nem kis szerepe van az ellenségnek, aki igyekszik lebeszélni a nőket, hogy a génállomásra menjenek. És ebből kiindulva, ami még komolyabb hiba, pártszervezeteink vezetősége a könnyebbik ellenállást választva arra hivatkozik, hogy a női káderek félnek a gépállomásra jönni, vagy szüleik nem engedik őket. Ilyen helyeken nem is igyekeznek, hogy konkrét példákat hozzanak ki azokról az eredményekről, amit női kádereink elérnek gépállomásainkon. Nem mutatnak rá pl. arra, hogy Tanács Magdolna, a mónahalmi tanács tagja, mint egyszerű dolgozó közvetlen részese a falu ügyei irányításának és a munkában is megállja a helyét. Másutt viszont azt hangoztatják, hogy már mindent megtettek, hogy minél több nőt behozzanak a gépállomásukra. Ez azt mutatja, hogy gépállomásaink vezetősége jó részben elbizakodott. Dc meg keli állapítanunk, hogy vannak olyan gépállomások is, ahol a férfi traktoristák a vezetők szemeláttára akadályozzák a női dolgozókat munkájukban. Itt még Sem lépnek fel erélyesen a gépállomáson belül megbúvó ellenséges elemnek ellen. Nagy hiba még az is, hogy nem teremtik meg gépállomásaink vezetői a női munkaerő alkalmazásához szükséges előfeltételeket (tisztálkodási lehetőség, hálókocsi, stb.). Nesn becsülik meg a női munkaerőket és sok helyen durva magatartást tanúsítanak velük szemben. Ezt sok esetbein a gépállomások megyei központja sem látta meg és nem lépett fel erélyesen az ilyen megnyilvánulások ellen. Innen adódik az. hogy pl. Mindszenten, Derek egyházán. Felgyőn, vagy Pusztamérgesen még egyetlen női munkaerőt sem tudtak beszervezni a gépállomásra. Azokon az állomásainkon, ahol a vezetőség látja a női munkaerők bevonásának fontosságát, ott sikerült is eredményt elérni. Részkén 9, Sándorfalván 7, Deszken 8. de több állomásunkon 5—6 női munkaerőt szerveztek be ezideig, nemcsak az oktatásiba, de a gyakorlati munkába is. Ezeken a gépállomásokon biztosítva van az, hogy kiépül a tavaszi munkák beindulásáig a jó kollektív szellem ás a nők mint a férfiakkal egyenjogú munkások fognak hozzá majd a munkához. A hibák kiküszöbölésére, az eddigi lemaradás pótlására gépállomásaink pártszervezetei indítsanak a Pártkongresszus tiszteletére széleskörű mozgalmat minél több női munkaerő bevonására. Leplezzék le az ellenség hangját, aki igyekszik visszatartani a nők vonzódását a gépállomások felé. Kapcsolják be ebbe a munkába az MNDSZ-t, a DISZ-1 és egyéb tömegszervezeteket is. Személyi felvilágosító munkár keresztül magyarázzák meg. hogy a dolgozó parasztlányokbó! a gépállomásokon szakmunkások lesznek és sikeres Ievizsgázásuk esetén szakképzettségükről bizonyítványt kapnak. Hangsúlyozzák, hogy milyen lehetőség van a gépállomásofcon a lányok, a nők fejlődésére. Különböző oktatásokon és tanfolyamokon vesznek részt és ha megállják helyüket a termelő munkában brigádvezetők, sőt gépállomásvezetők is lehetnek, mint Dénes Vera, a makói gépállomás vezetője. A gépállomásokon nemcsak a nyári hónapokban van dolog, hanem állandó munkalehetőségek vannak. A tél folyamán politikai és szakoktatásban részesülne!^ a dolgozók. Egyes kampányok előtt szintén elméletileg kioktatják a traktoristákat, hogy a műszaki kieséseket a legkisebb százalékra le tudják csökkenteni. Meg kell értetni a szülőkkel azt ÍB, hogy ha gyermekeik a gépállomáson dolgoznak, földjüké*; még Műszakiak a kongresszusi versenyben „Az értelmiség és a fizikai dolgozók egységes munkája teszi a szocializmust a korlátlan lehetőségek hazájává" — tanítja Rákosi elvtárs. A magyar műszaki értelmiségi dolgozók számtalan példával bizonyították már eddig is, hogy többségükben felismerték a tanítás mély értelmét. A kongresszusi versenyben a műszaki vezetők legjobbjai ismét példát mutatnak, vállt-vállhoz vetve jó bajtársként küzdenek együtt a fizikai dolgozókkal, segítik, tanítják az elmaradókat, biztosítják a munka kedvező technikai feltételeit és a terv, a közösség érdekeit szemelőtt tartva megkövetelik a fegyelmezett, pontos munkát is. A Magyar Kender dolgozói szinte kivétel nélkül ismerik H. "Tóth István művezetőt. Szeretik és becsülik, nemcsak azért, mert kiváló mestere a szakmának, hanem azért is, mert tudják, hogy nvnden tekintetben szilárdan helytáll azon a poszton, ahova a Párt állította. Most is, amikor a gyár dolgozói lelkes versennyel készülődnek Pártunk Kongresszusára, II- Tóth István nagy gondot fordít arra, hogy a szövődé dolgozói te'iesífeni tudják felajánlásaikat. Pártunk Kongresszusára a szövőüzemrész dolgozói felajánlották, hogy 3 százalékkal túlteljesítik első negyedévi tervüket és 3—4 százalékkal csökkentik a selejtet. H. Tóth István nagy gondot fordít arra, hogy a gépek gyors megjavításával csökkentsék a gépállási időt és a dolgozók selejtnélküli árut termelhessenek. Igy a kongresszusi verseny nagyszerű lendületében, a szövődé eddigi eredményeiben jelentős része van II. Tóth Istvánnak. A dolgozók kezdeményezéseire, alkotó tehetségére támaszkodva készített tervet s a dolgozók ennek alapján tették meg felajánlásaikat II. Tóth István minden szövőnővel megbeszélte, hogy a vállalást valóban tudja-e teljesíteniA vállalások teljesítésének biztosítása során II. Tóth Istvánra hárult a legnagyobb feladat. Az üzemvezetéssel karöltve neki kell biztosítania a munka műszaki eiöfe.té'.e'eit, II. Tóth István mindent meg is tesz ennek érdekében. Mindenütt ott van, ahol segítség sízükségas. Ha látja, hogy valaki lemarad a termelésben, azonnal felfigyel erre a jelenségre és hasznos magyarázataival, sőt jó felvilágosító munkával kiküszöböli a lemaradást. Ennek is köszönhető, hogy a szövődé dolgozói már eddig is átlagban 4 százalékkal emelték teljesítményüket- II- Tóth István gondot fordít a selejt csökkentésére. Ha valahol nagyobb selejtmennyiség mutatkozik, megvizsgálja a gépet és már nem egyszer ez segített a selejt csökkentésében. II. Tóth István munkájával és magatartásával egyaránt példát mutat, hogyan vezeti győzelemre a jó művezető, műhelye dolgozóinak szocialista kötelezettségvállalását. A Lemezgyár művezetői felajánlották Pártunk Kongresszusának tiszteletére, hogy a 100 százalékon alul tel,esítök számát 12 százalékról 2 százalékra csökkentik. Ezt a felajánlást részben már teljesítették. Az erdeményhez nagy mértékben hozzájárult Mitser József művezető kitartó és jó munkája- Műhelyében 12 százalékról 1 százalékra szorította le a 100 százalékon alul teljesítők számát. A szélezőné] például, ahol mindig 86, 88 százalékot teljesítettek, Szabó István cs Gombos Mátyás művezetők próbálták ki a gépet, hátha ez az oka az alacsony teljesítménynek, ö'k a jó mozdulatokkal és munkabeosztással 107 százolékos eredményt értek el. A szélezőnél dolgozó munkásoknak munka után megmagyarázták, hogy hogyan lehet gyorsan beállítani a fűrészeket és hogyan kell a kocsit úgy a gép mellé helyezni, hogy abból egy fordulattal k'emelhetik a hatalmas darab lemezeket. Eddig a fűrész beállításával és a lemezek felszedésével igen sok időt veszítettek. A munkások átvették a művezetők munkamódszerét és máris sokkal jobb teljesítményt, 95, 100 százalékot érnek el. Ezek a művezetők megmutatják, hogy a fizikai dolgozók segítségével és lelkes jó munkájukkal milyen jelentős és szép eredményeket tudnak elérni. Szani István építésvezető a Magasépítési Vállalat 140-os építkezését irányítja- Munkájában mindig érezte a Párt segítségét és erre k váló munkával és helyes vezetéssel válaszol. A Pártkongresszus tiszteletére felajánlotta, hogy március 15-e helyett március 9-re befejezi jelenlegi munkáját. Szani elvtársat nem egyszer látni a doigozók között, ahogy magyaráz és a helyes, a gyorsabb mozdulatokat mutatja. Az Árendás-brigád például sziahánov-módszerekkel dolgozik és a mult héten 180 százalékos eredményi ért el. Hogy a sztahánov-módszert kidolgozzák, ahhoz nagyban hozzásegített Szani elvtárs műszaki magyarázataival és a jó mozdulatok bemutatásával. Lelkesen és öntudatosan harcol Szani István a verseny, az ötéves terv sikeréárt, hogy a Pártkongresszusig eredményes és jó munkájával ünnepelje az építkezés többi dolgozójával együtt. Népi demokráciánk, Pártunk megbecsüli a termelés parancsnokainak lelkes, odaadó munkáját. A kongresszusi munkaverseny, feszített tervek teljesítéséért folyó harc újabb nagy lehetőség arra, hogy a műszakiak még inkább kiérdemeljék ezt a nagy és megtisztelő megbecsülést. Kövecse hát minden műszaki, értelmiségi dolgozó a legjobbak példáját. Tudásuk teljes latbavetésével küzdjék le a nehézségeket, segítsék elő dolgozóink lelkes, alkotó kezdeményezéseinek megvalósulását, szocialista iparunk újabb hatalmas győzelmeit. (M. M.) A DéSmagyarország Nyomda AV-nái a pénteki békemnszakhan kimagasló eredményeket értek el a dolgozók (Tudósítónktól) A Délmagyar, ország Nyomda dolgozói január 26án, pénteken tartott „békemű, szakban" kimagasló eredményeikkel tettek tanúságot Rmellett, hogy a termelés állandó fokozásával akarják békénket biztosítani. A gépteremben Fehér Istvánné kelült az élre 117 százalékos eredményével, valamint Hack János, aki 114 százalékot ért el. A könyvkötészetben Huszár Győzőné 160 százalékos, Mitrov Jánosré pedig 140 százalékos eredményükkel mu. tntnak követendő példát. Nyári József kéziszedő 127 százalékra emelte teljesítményét és szorosan felzárkózott mögé Kiss Rudolf 126 százalékkal. A gépszedők kö. zölt kitűnt Gabnai János 174 százalékos és Teleki István 157 Százalékos eredménnyel. De nem akar lemaradni Kassai Tibor — az öntöde dolgozója — sem, aki 143 százalékra emelte teljesítményét. Ezek az eredmények megmutatják minden dolgozónak, hogy lelkes munkával és eddigi eredményeink folytonos növelésével tudjuk megfékezni az imperialista agresszorokat. Tóth X. József Eredmények,hinnyossngok a Seprőgyár kongresszusi versenyében A Seprőgyár ÁV kisseprő üzemrészében a Pártkongresszus tiezteletére kimagasló felajánlást tett Bányai Péter és Szűcs Ferenc. Bányai Péter vállalta, hogy naponta 230 darab kissöprút késrít pl. ezzel s'emben napi átlagteljesítménye 283 darab. Szűcs Ferenc 230 darabot ajánlóit fel, s már naponta 280—300 darab kissöprűt készit. A kis3öprűkészitő üzemrész már eddig 20- -25 százalékkal túlteljesítette felajánlását. A nagyseprűüzemrész a mult héten lemaradt. Ennek a lemaradásnak Csonka István rossz teljesítménye volt az oka. Csonka István önkritikát gyakorolt és Ígérte, hogy ezután minden erejével igyekszik termelését növelni. Tréretét val<Wváltorta. lelkiismeretesebben, még jobb minőségbon munkálják meg. A megyeközpont részérő] komoly kézzel kell hozzányúlni a hibák kiküszöböléséhez és biztosítani kell, hogy a gyakorlati oktatáson résztvevő női munkaerők munkaruhát kapjanak. A tavaszi munkák megkezdésénél ezeket a kívülálló hallgatókat, mint állandó munkaerőt, mindenütt felveszik a gépállomásokra. A további munkákban is gépállomásaink azzal a jelszóval vigyék a a harcot a női munkaerők megszervezésében, hogy: „Minél több nőt a traktorra, a béke tankjára." Gépállomásaink pártszervezetei. a kívülálló dolgozó parasztság érezze át annak a jelentőségét, hogy a mezőgazdaság rohamos fejlődésében szükség van arra, hogy minél nagyobb területet géppel műveljünk meg, szükség van arra, hogy ezeket a gépeket a kapa helyeít a dolgozó parasztfiatalok, leányok és férfiak vezessék. Jelentkezzék minél több munkás- és parasztlány a gépállomásokon és a már ott dolgozó nőkkel együtt vegyék ki közösen részüket a termelő munkából, a falusi osztályharc győzelméért, békénk megvédéséért. Hrebik József