Délmagyarország, 1950. december (7. évfolyam, 279-303. szám)

1950-12-13 / 289. szám

2 NZLUDA, 1950. DECEMBER 18, Koreában összeomlott az amerikai banditák nagyravágyó terve Kim Ir Szen elvtára beszéde Phenjan felszabadulása alkalmából Kim-lr-Szen tábornok, a Ko­reai Népi Demokratikus Köztár­saság miniszterelnöke és a ko­reai néphadsereg főparancsnoka Phenjan felszabadítása alkalmá­ból beszédet intézett a néphez, amelyben többek között a követ­kezőket mondotta: A koreai néphadsereg főpa­rancsnokságának vezetésével, a hősies néphadsereg heves támadásai, az ellenség arc­vonalai mögött tevékenyke­dő partizénharcosok és a hős kínai népi önkéntesek felsza­badították Phenjant — hazánk ötezer éves történel­behatolnak az ellenség arcvona­la mögé, megkezdték támadásai­kat az ellenség ellen a 38. szé­lességi foktól délre fekvő terü­let minden részében. Igy összeomlottak az ameri­kai banditák nagyravágyó tervei, akik be akarták kebe­lezni hazánkat és úgyneve­zett gyors háborúban meg akarták hódítani népünket. A néphadsereg átmeneti visz­szavonulásának célja az volt, hogy heves ellentámadásokkal megsemmisítsük, felszámoljuk és kiűzzük az ellenséget szülőföl­dünkről és igy kivívjuk a győ­mi múlttal rendelkező ős fővá­rosát, amely az új népi Korea demokráciájának erős támasz­pontja, az amerikai imperialista támadók átmeneti megszállása és az áruló Li-Szin-Man-klikk ural­ma alól. A dicső koreai néphadsereg a partizánokkal és a hős kínai né­pi önkéntesekkel vállvetve most majdnem teljesen felszabadította a 3N. szélességi foktól északra fekvő területet és az ettől délre fekvő terület egy részét is, most déli irányban nyomul előre, ül­dözve a rendszertelenül vissza­vonuló ellenséget és továbbra is nagyszabású megsemmisítő har­cokat viv. Hős népi partizán­jaink egységei, melyek mélyen zelmet hazánk nagy felszabadító háborújában. Korea népe sohasem adta meg magát az ellenségnek, még a visszavonulás legnehe­zebb időszakában sem, hanem egységesen sorakozott fel a Köztársaság kormánya mellé és kifejezésre juttatta szilárd elszántságát és tettekkel is bizo­nyította, hogy harcol a haza és a nép végső győzelméért. Az egész koreai nép szilárd el­szántsága jutott kifejezésre a né­pi partizánmozgalomban, mely Észak- és Délkorea minden sar­kában kifejlődött és abban az önzetlen támogatásban, amiben az egész nép részesíti a néphad­sereget és a kínai népi önkénte­seket. A nép erői kimeríthetetlenek — mondotta Kim-lr-Szen —, ez a kimeríthetetlen erő mindig győzedelmeskedik. A koreai nép szilárdan bízik a végső győzelemben és ki­meríthetetlen erejét a nagy szovjet nép, a kínai nép, a népi demokráciák népeinek és az egész világ békeszerető emberiségének szolidaritásá­ból meríti. Az ellenség még mindig azt tervezi, hogy visszatérhet, hogy megvalósítsa szörnyű célját. Tud­nunk kell, hogy bár a végső győ­zelem a miénk, még nehézségek állnak előttünk. A végső győzel­met csak a nehézségek leküzdé­sével, kemény harcokkal és áldo­zatokkal vívhatjuk k'. Hogy le­győzzük hazánk ellenségét és hogy a végső győzelmet elérjük, nem hagyhatunk a vissza­vonuló ellenségnek sem egy lélegzetvételnyi szünetet, sem lehetőséget arra, hogy új vé­delmi vonalakat építsen ki, sem időt arra, hogy újjászer­vezze csapatait. Ezért a hűs néphadseregnek gyorsabb támadásokat kell vég­rehajtania, a partizánoknak ak­tívabb tevékenységet kell kifej­teftiök a 38. szélességi foktól délre. A felszabadított területeken a népnek fenn kell tartania a ren­det, a lehetőség szerint helyre kell állítania a károkat, házakat és la1 'helyeket kell építenie. Egé z Korea népének még szo­rosabban kell tömörülnie a Ko­reai Népi Demokratikus Köztár­saság kormánya köré, a győze­lem felé kell haladnia hazánk felszabadításáért folytatott há­borúban és ítélkeznie kell halá­los ellenségeinknek, az amerikai támadók és az áruló Li-Szin­Man-k!:kk felett, akik olyan sok súlyos csapást zúdítottak né­pünkre. Jugoszláviában 400 órát kell dolgozni egy méter szövetért Ijesztő méretű eiüocsá ások a zágrábi üzemekben A Nova Borba címií lap egy zágrábi munkás levelét közli, aki beszámol a jugoszláviai helyzetről. Zágrábban — irja — rosszabb a helyzet, mrnt volt. Uj élelmiszerjc­gyeket adtak ki. amire természete­sen kevesebb élelmiszer jár. A kenyérellátást hivatalosan tíz százalékkal csökkentették. Ez a va­lóságban sokkal több. mert ami­dőn az. élclmiszerjegyeket becserél­ték, különböző mesterkedésekkel hosszabb ideig egyáltalában nem adlak kenyeret a dolgozóknak. Az ellátás egyre rosszabb, az üz­letek még üresebbek, mint egy hó­nappal ezelőtt voltak. Most már úgyszólván semmit sem lehet kap­ni. Cigaretta sincs már. "A'z embe­rek hosszú sorokban állnak a do­hánytőzsdék előtt, hogy legalább egy-két darab cigarettát kapjanak. Az emberek teljesen lerongyolód­tak. Télikabátra, vagv új ruhára még csak gondolni sem lehet, meri egy mélcr szövet 4—5 ezer dinár­ba keriil, egy átlagmunkás órabére pedig 12 dinár, úgyhogy még a legszükségesebbre sem telik belőle. Tilöck a legkülönbözőbb rendele­tekkel állandóan csökkentik a fize­téseket és a béreket. A zágrábiak már minden eladha­tó tárgyukat értékesítették, hogy élelmiszert vásárolhassanak maguk­nak. A dolgozó tömegek harca egyre nyíltabbá válik. A Tilo-fasiszták ezért a tömeges letartóztatásokhoz folyamodtuk. Az utóbbi időben több ezer emberi tartóztatlak le Horvát­országban. A titóista „pártot" és szakszerve­zeteket különleges bizottságok vizs­gálják meg. Leváltottak már a hc_ lvi és járási népbizottságok csak­nem összes funkcionáriusait. Növe­kedik a munkanélküliség is. 'Zág­rábban szeptember elseje óta több mint 30 ezer munkást és alkalma­zottal bocsátottak el. 'A Tito banditák nem tudják meg. állítani a jugoszláv népek egyre nö­vekvő forradalmi mozgalmát — fe­jeződik be a zágrábi munkás leve­le. A Zeri-i Popullit a titóista Gos­taponak, az UDB-nek az Albánia ellen irányuló ellenséges tevékeny­ségében követelt bűnös módszerei­ről ír. A cikk elmondja, hogv az UDB eleinte alattomban működött, ma azonban már közvetlen és nyílt támadásokat intéz nz Albán Nép­köztársaság ellen. A határállomásokra a Gestapo módszereiben jártas UDB-ügynökö­ket osztottak be, akik a határokon széleskörű provokációkat folytai­nak, hogy ilyen módon lehetővé te­gyék a határátlépést banditáik szá­mára. Ezek a fegyveres banditák bűnös feladatokra kapnak megbí­zást és a határig katonai kísérettel is ellátják őket. Sztálin generalisszimusz és Zapotoeky csehszlovák miniszterelnök táviratváltása a baráti szerződés évfordulója alkalmából Antonin Zapotoeky, csehszlovák miniszterelnök táviratot intézett I. V. Sztálin gencralisszlmuszhoz. A táviratban a Csehszlovák Köztársaság és a Szovjetunió kö­zötti barátsági, kölcsönös segélynyújtási és együttműködési szerződés aláírásának hetedik évfordulója alkalmából, az egész csehszlovákkor, mány, valamennyi cseh és szlovák nevében szívélyes üdvözletét tol­mácsolja. Sztálin elvtárs, a Szovjetunió minisztertanácsának elnöke, vá­lasztávlratában új sikereket kíván a Csehszlovákia és a Szovjetunió közötti kapcsolat lovábbi megszilárdításában. Klemcnt Gottwald elvtárs, a Csehszlovák Köztársaság elnöke levelet intézett Nyikolaj Mihajlovics Svernyik elvtárshoz, a Szovjet­unió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnökéhez. Villám Siroky elvtárs, mlniszterelnökhelyettes és külügyminisz­ter. Andrej Visinszkij elvtárs, szovjet külügyminisztert üdvözölte táv­iratilag. A román kormányküldöttség a Filharmóniai Társaság hangversenyén A hangversenyen megjelentek a Magyar-Román Barátsági Hétre Budapestre érkezett román kor­mányküldöttség tagjai Mezinces­cu vezetésével. A Magyar-Román Barátsági Hét keretében a Filharmóniai Társaság zenekarát hétfőn este Konstantin Silvestri román kar­nagy vezényelte az Operaházban. A koreai néphadsereg főparancsnokságának hadijelentése A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néphadseregének fő­parancsnoksága jelenti december 11-én, hogy a néphadsereg csapatai és a kínai önkéntesek egyes front, szakaszokon Pheiijentól délre és délkeletre 50—70 kilométerrel nyo­multak előre. Az arcvonal keleti szakaszán a néphadsereg egységei és a kínai önkéntesek felszabadították az el­lenségtől a Hamhintól keletre fek­vő partvidéket. Összehívják a román nagy nemzetgyűlést A nagy nemzetgyűlés elnökségének rendeletére a nagy nem­zetgyűlés kilencedik rendes ülésszakát 1950. december 14-ére hívják Ös3ze. A török hivatalnokok nem politizálhatnak A török parlament különleges bizottsága elfogadott egy tör­vényjavaslatot, amely megtiltja, hogy a török polgári tisztviselők bárminő politkai tevékenységet fejtsenek ki. A francia nép a küldöttségek százaival tiltakozik a bosszúra éhes nácik új rafelf egy vérzésé ellen Karácsonyi szünet december 23-tól január 2-ig tart az általános és középiskolákban, a dolgozók általános és közép­iskolai tanfolyamán, valamint az ipari tanulóiskolákban. A szü­netet megelőző utolsó tanítási nap december 22-e, a szünetet követő első tanítási nap január 3-a. Az óvodákban csak decem­ber 25-én, 26-án és január l-én szünetel a foglalkoztatás. A Francia Kommunista Párt szajnamegyei szervezetének felhí­vására hétfő délután 4 órától kezd. ve százszámra járultak a küldött­ségek a köztársasági elnök palotá­jához, hogy tiltakozzanak Nyugat­Németország felfegyverzése és az új Wermacht felállitása ellen. A gyárakban, a műhelyekben és I az irodákban legtöbb helyen fig.ve ­! meztető munkabeszüntetésekre, röp. j gyűlésekre került sor, amelyeken j megbélyegezték a bosszúra éhes nácik felfegyverzését. Az elnöki palota körüli utcákban már a kora délutáni órákban ha­talmas rendőri készültség őrködött. Öt óra felé az elnöki negyed ut­cáit valósággal elborította az egy­re növekvő, megállás nélkül érkező emberáradat. Közben újabb rendőri megerősí­tések érkeznek, amelyek különösen arra vigyáznak, hogy'az amerikai követség felé vezető utat elzárják. Egyszerre többezer torokból felhar­san a Marseillaise, a tömeg egyre sűrűbb az elnöki palota körűt. A rendőrség megkísérli feloszlatását, de egy tartalékos tiszt, volt front­harcos. társai vállára felkapaszkod­va kiáltja: „Ne nyúljatok Páris népéhez, amely Nyugat-Németor­szág felfegyverzése ellen tiltako­zik!" A rendőrség végül is utat enged a küldöttségnek. A tüntetés csak az esti órákban ért végett. A béketüntetök „Nem adunk fegyvereket a náciknak — békét akarunk — emlékezz Orado­urra" kiáltásokkal, bosszú sorok­ban, felvonultak a Madeleine-térre. az Opera elé és a nagykörutakon. I It a rendőrség megkísérelte a fel­vonulók fe'nszlatását és összetű­zésekre került sor. Az önálló műhelyszámadás bevezetése terén kitűnt dolgozók megjutalmazása A Népgazdasági Tanács má­jusban határozatot hozott a vál­lalatokon belüli önálló műhely­számadási rendszer bevezetésére. Azokat a könnyűipari vállala­tokat. amelyek a határozat meg* valósítása terén a legjobb mun­kát végezték, Kiss Árpád elv­társ. könnyűipari miniszter meg­jutalmazta. — A műhelyszámadás beveze­tése — hangsúlyozta a miniszter — a vállalati munka megjavítá­sának igen fontos eszköze. A mühelyenkint kimutatott terv­teljesítési eredmények, tervsze­rűbbé teszik a vállalatvezetőség munkáját, fokozzák a műhelyek fele­el­vezetőinek és dolgozóinak lősségéizetét. A könnyűipari miniszter mondta: a Magyar Pamutiparnál például az ezer egyságvetés költ­sége 2.5 fillérre, a fonodái egy­ségköltség pedig 0.42 százalék­kal csökkent. Az Újpesti Bőr­gyár csaknem 850.000 forint megtakarítást ért el augusztus óta. Az önálló mühelyelszámolás fokozott mértékben való beveze­téséhez — mondotta végül — az eddiginél még jobban kell hasz­nosítanunk a Szovjetunió gaz­dag tapasztalatait. A görög kormány rendeletekkel is fokozza a dolgozók nyomorát Az athéni minisztertanács az utóbbi időben több törvényjavasla­tot fogadott el, amelyek a görög munkásokat eddig még soha nem ismert nyomorúságra és éhségre kárhoztatják. A kormány megtil­totta a munkabérek bárminő eme. lését, ugyanakkor rendeleti úton meghosszabbította a munkaidőt. A legutóbbi két hónap folyamán az árak 28—30 százalékkal emel­kedtek. A minisztertanács Debrecenben mezőgazdasági szaktanárképző intézet szervezését rendelte el A földművelésügyi miniszter­pályázatot hirdet a mezőgaz­dasági szaktanárképzésben való részvételre. Jelentkezhetnek mindazok h szakemberek, akik 40. életévük?! még nem töltötték be, az agrár­tudományi egyetemen, illetőleg korábban megszűnt felsőfokú mezőgazdasági oktatási intézmé­nyek egyikén képesítést nyertek. Az intézet hallgatói részére la­kást, ellátást és munkahelyükön kapott fizetésük és családi álla­potuk figyelembevételével meg­felelő ösztöndíjat biztosít. Az intézet hallgatói a tanulmá­nyi idő befejeztével mezőgazda­sági szaktanári képesítést nyer­nek és ennek alapján kapnak ki­nevezést mezőgazdasági szakok­tatási intézményekhez. Jelent­kezni lehet Budapesten a földmü­velésügyi minisztérium szakokta­tási főosztálya, személyzeti fő­osztályán, jelentkezési határidő 1950 december 22,

Next

/
Oldalképek
Tartalom