Délmagyarország, 1950. december (7. évfolyam, 279-303. szám)
1950-12-05 / 282. szám
KEDD. '1!>50. DECEMBER 5 A SzOT teljes ülése lelkesedre fogadta meg Mákost elvtársnak, hogy régrehajtja a Politikai Bizottság határozatát 196 százalék átlag termelési teljesítményt ért el a bányászat Szombaton a SzOT székházában ülést tartott a Szakszervezetek Országos Tanácsa Harustyúk József elvtárs, a SzOT elnökének megnyitó szavai után Apró Anta] elvtárs, a SzOT főtitkára tartott beszámolót. — A SzOT elnöksége csszehivta a Szakszervezet Országos Tanácsának IV. teljes ülését, hogy megtárgyaljuk a szakszervezeti munka soronlévő feladatait. Pártunk Politikai Bizottságának, a szakszervezetek munkájával kapcsolatos határozatának végrehajtását és hogy megvitassuk, határozattá emeljük a szakszervezetek új alapszabályait — mondotta Apró elvtárs. — Nézzük meg a legfontosabb feladatot, a termelés, a munkaverseny kérdéseit, milyen eredményeket értünk el itt és milyen hibák vannak. Kétségtelen, hogy eredményeket értünk el — mondotta a továbbiakban többek között Apró elvtárs —, hogy a sztahanovisták százai cs ezrei kerültek felszínre. De kétségtelen az is, hogy voltak gátló körülmények is. Megemlítette még, hoigy a szakszervezetek nem segítették megfelelően a Sztahánov-mozgalmat, mert funkcionáriusai többségükben r.em ismerték a mozgalom jelentőségét. Általában jobban ki kell szélesíteni a szocialista versenyt. Különösen a gépesítésben elmaradt építőiparban és a bányászatban. Súlyt kell helyezni arra, h°gy a vállalásokban tett ígéreteket a dolgozókkal előzetesen megbeszéljék. Kétségtelen, hogy a bányászatban a termelés emelkedik és ha a bányász szakszervezet ) felülvizsgálja és megjavítja ' munkáját, nagyobb eredmé1 nyekre számíthatunk. — Népköztársaságunk Elnöki Tanácsa — mondotta — a SzOTra, illetőleg a szakszervezetekre bízta a társadalombiztosítást. Ezzel új vezetőszervet kapott a volt OTI, amelynek most már az a kötelessége. hogy fokozottan gondoskodjék a dolgozókról. — A szakszervezeti választások során — folytatta —, több mint százezer funkcionáriust kell megválasztani, hogy felfrissüljenek a műhelybizottságok és a bizalmihálózat. Enne* során legfőbb törekvés az lesz, hogy az új szervek megtisztuljanak a jobboldali szoc-demektől. A szakszervezetek új alapszabályaival foglalkozva, megállapította, a szakszervezetek feladata a nevelés, a vezetés, a gazdálkodás, a hazafiasságra, a szocialista tulajdon védelmére és munkafegyelemre nevelje a dolgozókat. A szakszervezetek erősítik a munkás-paraszt szövetséget, hívek a Szovjetunióhoz, hívek a proletárnemzetköziséghez. Az új alapszabály első fejezete világosan megmondja, hogy főfeladatának tekinti sok százezer szakszervezeti tagnak mozgósítását a szocia. lizmus építésére. Második fejezete a demokratikus jogok biztosításáról és a szakszervezeti tagok kötelességeiről intézkedik. Felszámolja a régi szociáldemokrata tradíciót, mely szerint a tagoknak csak jogaik vannak. A harmadik fejezet a demokratikus centralizmus elvét fekteti fel, a negyedik fejezet pedig meghatározza az országos tanács munkáját, amely 121 tagból áll és félévenként gyűlésezik. A választott szervek mellett ellenőrző bizottságokat hozunk létre. Külön szabályozzuk a fegyelmi bizottságok működését is. Megszűnik a főtitkári elnevezés és helyette elnök lesz. Pártunk Politikai Bizottságának határozata nyomán tovább javítjuk a szakszervezet munkáját. A szakszervezeti választásik Pártunk kongresszusa után lesznek. Arra törekszünk, hogy a dolgozók legjobbjai kerüljenek be a szakszervezetek vezetőségébe, mert csak így leszünk képesek. megoldani az előttünk álló nagy problémákat. Igy lehetünk hű segítőtársai a munkásosztály élcsapatának, nagy Pártunknak és szeretett vezérének, Rákosi Mátyás elvtársnak. Apró elvtárs kérte az országos tanácsot, hogy fogadja el a határozati javaslatot. A teljes ülés magáévá teszi a Béke Hívei It. Világkongresszusának a béke biztosításáról szóló határozatait és t lelkesen üdvözli az országgyűlésnek a Béke Ilivei II. Világkongresszusával kapcsolatos határozatát. Szükségesnek tartja, hogy országunkban a háborús propaganda törvényes úton,, mint bűncselekmény tiltassék el. A Szakszervezetek Országos Tanácsa — magáévá téve a Béke Hívei //. Világkongreszusának határozatát — követeli: X, cz atomfegyver és minden tömegpusztításra alkalmas bakteriológiai vagy más hadieszköz fellétlen betiltását és hogy háborús bűnösöknek minősítsék azokat, akik első ízben alkalmaznak ilyen fegyvereket; 2, hogy az ENSz — alapszabályainak megfelelően — a béke védelme érdekében haladéktalanul szün'esse be a koreai nép ellen folyó példátlan provokációs hadjáratot, amelyet az amerikai monopoltöke ügynöke, a koreai nép hókéra: McrArtiur vezet; 3, a vársói határozatok értelmében köve'eljük a lefegyverzést és a hadianyagok gyártásának korlátozását; 4, hogy a nagyhatalmak tanácskozása oldja meg a Némeiországgal és Japánnal kötendő békeszerződések kérdéseit, azzal a feltétellel, hogy a fasizmus> ai agreszsziv militarizmus minden maradványát ez országokban felszámolják; 5, mindennemű háborús hírverés betiltását az egész világon és olyan törvények hozását minden országban, cmglyek a háborús hírverést bünle endö cselekménynek minősítik. A Szakszervezetek Országos Tanácsa 1,700.000 szervezett dolgozó nevében szolidaritását fejezi ki a kapitalista országok kenyérért, békéért harcoló millióival, minden erejével támogatja a Szakszervezeti Világszövetséget és c.nnak soraiban minden eszközzel erősiti a szakszervezetek osztályharcos egységéért folyó harcot az egész világon. A Szakszervezetek Országos Tanácsa 1,700.000 szervezett dolgozó nevében lelkes üdvözletét küldi a Magyar Dolgozók Pártjának, dolgozó népünk szeretett vezérének, nagy tanítójának, Rákosi Mátyás elvtársnak, a békéért folyó harcunk vezetőjének és hálás szeretettel köszönti a béke őrét, a nagy Szovjetuniót, a békéért folyó harc lángeszű vezérét, Sztálin elvtársat! Szakszervezetek Országos Tanácsa. A román dolgozók lelkes hangulata és aktivitása jellemzi a választásokat A román dolgozók vasárnap választották képviselőiket a területi, városi, kerületi cs falusi népi tanácsokba. A választást lelkes hangulat és a választók aktivitása jellemzi. Mindenütt énekszó és éljenzés hangzott.A választók a népi demokrztikus kormányt és a román munkáspártot éltették. A választási bizottságoktól érkezett előzetes adatok szerint Bukarestben december 3-án déli 12 óráig a választók több mint 55 százaléka leszavazott. Délután 5 óráig több fővárosi kerületben a szavazásra jogosultaié 75 százaléka szavazott. Sok községben déli 12 óráig a szavazás már be is fejeződött. Igy volt Kolozsvár, Sibiu és sok más közigazgatási terület községeiben. Különösen nagy élénkség volt azokban a választókörzetekben, ahol a román munkáspárt és a román kormány vezetőit; Ghcorghiu Dejt. Petru Grozát. Anna Paukert, Vasile Lucát, Teohan Gheorgescut cs másokat jelöltek képviselővé. A koreai néphadsereg főparancsnokságának hadijelenlése A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néphadseregének főparancsnoksága december 3-án kiadott hadijelentésében közli, hogy a népi hadsereg valamenyr.yi arcvonalon folytatja sikeres hadi tevékenyságét az amerikai és a délkoreai csapatok ellen. Az Anzsutól (Ansziu) és Tokcson tói (Tokuszen) délre lévő térségben harc folyik az amerikai és a délkoreai csapatok ellen, amelyek igyekeznek feltartóztatni a néphadsereg támadását. A Hamintól északra lévő térségben a néphadsereg egységei sikeres hadi tevékenységet vívtak az amerikai egységek ellen. A keleti partvidéken, a délkoreai csapatok a néphadsereg egységeinek nyomása alatt a Kantontól északra lévő térségből megkezdték visszavonulásukat. II Szakszervezetek Országos Tanácsának IV. le! cs ülése vasárnap folytatta a szakszervezetek új alapszaüá ysinak tárgyalását A Szakszervezetek Országos Tanácsa vasárnap folytatta a IV. teljes ülését. Az üléson Havran István eivtárs, a Bányászszakszervezet főtitkára többek között a következőket mondotta: November 26-án a bányászok többtermeléssel köszönték meg Pártunknak és kormányzatunknak az irántuk tanúsított gondoskodást. Ezen a napon a szénbányászat dolgozói napi előirányzatukat átlagosan 196 százalékra teljesítették és ezzel a teljesítményükkel felülmúlták a multbani legnagyobb átlagos termelési eredményeket. Ezeken az ünnepi napokon a széntermelésben résztvettek a honvédséghez vagy gazdasági és egyéb funkciókba helyezett régi bányászok is, azok közül nem egy 200—300 százalékos teljesítményével járult hozzá az elért eredményekhez. Több felszólaló után Keinemann Péter a ceyloni szakszervezeti szövetség üzenetét tolmácsolta a magyar dolgozóknak. — ígérjük — mondotta többek között —, hogy minden lehetőt megteszünk annak érdekében, hogy a ceyloni dolgozók soha ne engedjék az imperialista háborús méregkeverőknek országunkat a magyar és a többi békeszerető nép elleni háború céljaira felhasználni. • Lánczos János az új alapszabályok elkészítésével kapcsolatban a dolgozók részéről beérkezett indítványokat és kívánságokat ismertette. A beérkezett javaslatok üdvözlik a szakszervezeti belső demokrácia megerősítését és lelkesen csatlakoztak az alapszabályokban foglaltakhoz. Bod Péter, a SzOT munkavédelmi osztályának vezetője a munkavédelmi kérdésekkel foglalkozott hozzászólásában. A munkavédelem területén — mondotta — jelenleg legfontosabb feladat a munkavédelmi bizottságok megszervezése. A szakszervezetek feladata, hogy komoly segítséget nyújtsanak a munkavédelmi technika fejlesztéséhez. Beszéde végén hangsúlyozta, hogy a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének és a minisztertanácsnak a határozata különlegesen sürgős feladattá teszi a szénbányászat munkavédelmének fejlesztését. A teljes ülés utolsó felszólalója Borbá3 Lajos elvtárs, a DÉFOSz főtitkára volt, elmondotta, hogy a rohamosan növekvő szocialista ipar hatalmas feladatok elé állítja a mezőgazdaságot is. Az elhangzóit felszólalásokra Apró Antal elvtárs, a SzOT főtitkára válaszolt, majd az ülés résztvevői üdvözlő táviratot intéztek Rákosi Mátyás • elvtárshoz: „Megfogadjuk, írják többek között, hogy Pártunk vezetésével kiszélesítjük a szocialista minmunkaversenyt az ötéves terv végrehajtásáért, emeljük a dolgozók politikai és kulturális színvonalát, küzdünk a dolgozók jóléte emeléséért, a tervgazdaság keretein belül. ígérjük Rákosi elvtársnak, hogy tovább harcolunk a Politikai Bizottság határozata maradéktalan végrehajtásáért. Pártunk vezetésével a szakszervezetekbe tömörült dolgozók egyemberként sorakoznak fel az imperialistáktól fenyegetett béke védelmében hazánk szabadsága és függetlensége biztosítására. Ezután a SzOT IV. teljes ülésének tagjai határozati javaslatot fogadtak el, majd a SzOT vezetőségébe választották Horn Rezsőt, a SzOT kul túrtitkárát és MoLnár Ferencet, a SzOT gazdasági titkárát. A Szakszervezetek Országos Tanácsának teljes ülése Harustyák Józsefnek, a SzOT elnökének zárószavai után az Internacionálé hangjaival ért véget. (írudavézdö elmondja... A RÁDIÓ ALAPFOKÚ POLITIKAI ISKOLÁJÁNAK PROGRAMJA: Alapfokú poltikai iskola (üzemi) csütörtökön, delcmbcr 7-én a Kossuth-rádión 15.40. „Hogyan éltek a dolgozók a Horthy-rendszerben" 1. rész. Alapfokú politikai iskola (területi és falusi) pénteken, december 8-án a Kossuth-rádión 18 órakor „Az ember származása". II. rész. Kedves Elvtársak! Egy honapja hangzott el még Rákosi elvtárs nagyjelentőségű beszéde, amelyben többek között rámutatott arra is, hogy ,.van közellátási nehézségeinknek olyan figyelemre-' méltó- oka, ami egészséges fejlődésünk elkerülhetetlen velejárója.' Ez az ok a kereső népesség számának és jövedelmének gyors növekedése. Az idén 250 ezerrel több a munkások és alkalmazottak száma, ezeknek túlnyomó többsége tavaly még nem volt kereső, hanem eltartott családtag. Ezenfelül a bérek és fizetések egy esztendő alatt 17 százalékkal emclked ek. Ez a két szám együttvéve ezt mutatja, hogy a munkások és alkalmazottak összességének jövedelme cz idén 35—40 százalékkal több. mint .tavaly volt,'' Rá. kosi elvtársnak szavait támasztom most alá mindennapi életünkből. A Kiskereskedelmi Vállalat 31-es árudájánck vagyok vezcöje már huzamosabb idő óta, így alkalmam volt figyelemmel kisérni árudánk forgalmának, a dolgozók igényeinek növekedését Mi volt egy évvel ezelőtt a helyzet árudánkban? Ami a legjobban szembetűnő: vevőinknek körülbelül 20 százaléka volt munkás. Havi forgalmunk átlag 52 ezer forint volt. 1949 decemberében például hetenként átlag 3 mázsa cukor, 3—4 mázsa liszt fogyott el. Cukorkát, konzervet, italárut és hentesárut csak a polgárság és a munkások egész kis száma vásárolt. Ezzel szemben cz 195C-es évben egyre növekedet' a munkások száma vásárlóink között. Ma már boldogan írhatok arról, hogy vevőinknek 70 százaléka munkás. S mit vásárolnak ezek? Ha valaki személyesen is kíváncsi rá. jöjjön be a reggeli és esti órákban árudenkba. Egymásnak adják a kilincset a munkások, s ki hentesárut. szalámit, töpöriőt, vajat, sajtot, ki gyümölcsöt, konzervet, édességeket vesz. A dolgozók nagyobbmérvü vásárlása körülbelül 5—6 hónappal ezelőtt kezdődött s ez a nyár,, majd az ősz folyamán egyre fokozódott. Hogy ne mondjak más1, a nyáron három hónán alatt csupán a reggeli és esti órákban 20 vagon gyümölcsöt adtunk cl. Nem emlékszem olyan évekre, hogy a dolgozók ilyen sok gyümölcsöt vásároltak volna. Több vásárlónktól megkérdez'em a n-tóron, hogy eltenni, vagy étkezésre veszi a gyümölcsöt, s válaszul azt kaptam: ,,Ma már megengedhe'cm magamnak és gyermekeimnek, hogy 1—2 kiló gyümölcsöt elfogyasszunk. Ez a fokozott gyümölcsvásárlás nem szűnt meg az őszi napokban sem, Nap-S jcinkban is átlag 4—5 mázsa almát, szőlőt és egyéb gyümölcsöt adunk el cgye'len nap. De egész nagymenynyiségű húsárut, konzervet, bort likőrt és cukorkafélét is vásárolnak dolgozóink. Amellett például naponta 400 liter tejet adunk el, főleg üzemi munkásoknak. Igen sokan vannak vevőink között a Tcxtilkombinálban, a Szegedi Kenderben, DÉM A-ban, Délmagyar ország Nyomdában dolgozó munkások. Levelemben szeretnék rámutatni még egy dologra Az u'óbbi időben az ellenség ismét igyekszik az élelmiszercikkek felvásárlásával nehézségeket okozni. Alig két hónappal ezelőtt heti 3 mázsa cukor fogyott el, ma viszon' 7—8 mázsa. És amíg két héttel ezelőtt például egy hét alatt 5—6 mázsa lisz'et vásároltak, ma ugyanezt a mennyiséget egy-két nap alatt felvásárolják. It' kérdezhetjük, vájjon ezt a megnövekedett mennyiséget mind a napi szükségle're vásárolják fel vevőink? Nem És most szeretnék rámutatni az ellenség aljas munkájára. Pénteken este tör'étit üzletünkben Mint minden nap, akkor is nagymennyiségű cukrot kaptunk központi raktárunkból. Vevőink egy része cukrot vasa. roll. Én is ezeké' rz embereket szolgáltam ki. A vevők között volt egy szatyros asszony is. aki mint kiderült. már több üzletet végigjárt és mindenünnen cukorral teli panirzsákkal téri vissza. Üzletünkben lepleztük le ezt a Törökné neveze'ű aszszonyt. cki a Hullám-utca 8. szóm clatt lévő lakásában már több kiló cukrot rak'ározott Dolgozóink is nem egy-két alkalommal beleesnek ezeknek az uszitóhnak az uszályába és — igaz, csak pillanatnyilag —. de hisznek nekik és sorba»állnck akkor, amikor mázsaszámra ott. van az üzletekben a kérdéses élelmicikk. Most levelemben felhívom a dolgozók figyelme', ne h'ggyjenek a reakció hazugságainak. de leplezzék le őket. mert ezek az ő és mindnyájunk ellenségei. Ne engedjük továbbra is működni ezeket a gazembereket. KURUCZ ÁRPÁD. Kiskereskedelmi Vállalat 31-es árudavezetöje. Versenyben a DEM A és a Szegedi Cipőgyár szabászai A DÉMA Cipőgyár szabászai a szocialista munkaverseny kiszélesitése érdekében versenyre hívták a Szegedi Cipőgyár szabászait. A verseny pontjaiban vállalták, hogy az egyéni teljesítmények megjavításával a jelenlegi 94.81 száza'ékos üzemátlagukat december 31-ig 101 százalékra emelik. Vállallak, hogy a százszázalékon aluli teljesítők teljesítményének megjavítására még jobban kiszélesítik a tapasztalatcserét és a munkamódszerátadást. Az anyagkihasználás terén is komoly felajánlásokat tet_ tele. Továbbá megígérték a DÉMA dolgozói, hogy az eredeti éves ter. vüket december 10-re befejezik, a 75 pont03 minőséget 80 pontra emelik. kiszélesítik a Vorosinmozgalmat. megszilárdítják a munkafegyelmet és az ipari áram felhasználásánál és általában a segédanyagoknál jelentős csökkentést érnek el. Ezt a versenykihívást a Szegedi Cipőgyár dolgozói örömmel fogadták el és a december 3l-ig tartó versenyben mindkét üzem dolgozói arra törekszenek, hogy .vállalásukat túlteljesítsék.