Délmagyarország, 1950. december (7. évfolyam, 279-303. szám)
1950-12-03 / 281. szám
VAAÁRNÁP, ltM. DECEMBEB 1 11 A LEMEZGYÁR tJJRA ÉLÜZEM AKAR LENNI A közelmúltban tették közzé az illetékes szakminisztériumok élüzemeink névsorát. Hiába kerestünk «z«(k kőzött szegedieket, nem találtunk. Nem olvashattuk a FaLemezgyár nevét sem, pedig ez az üzemünk addig az „élüzem" megtisztelő címet viselte, s méltán lehettünk büszkék rá. Vájjon, mi lehet ennek az oka? Rosszul dolgozott a Lemezgyár, talán méltatlanná vált erre a megtiszteltetésre? Nem, ezt egyáltalán nem mondhatjuk. A Lemezgyár a harmadik negyedévben átlagosan 137 százalékra teljesítette havi operatív tervelőirányzatát, e ez bizony kiváló teljesítmény. Nincsenek tehát súlyos hibák a lemaradás mögött. Végeredményben az tőrtént, hogy egy másik rokonüzem még a Lemezgyárnál is jobb munkát végizett, t bizony — ha nem ie sokkal — de megelőzte. Természetet azonban* hogy ez még nem lehet elegendő magyarázat, ebben nem lehet megnyugodni csak úgy egyszerűen. Ée amikor azt mondjuk, hogy a Lemezgyár — bár nem lett élűzem — jó munkát végzett, azt is meg kell állapítani, hogy lobbat la végezhetett volna. Ez az utóbbi aztán teljes magyarázatot ad. megvilágítja az „élüzem" c(m elvesztésének az okát. Bizony, az elmúlt hónapok során kisebb visszaesés mutatkozott egyes területeken a Lemezgyárban. Ettanyhult a munkaverseny, csuodn az egyet felajánlások során nyert kampányszerűen nagyobb lendületet. Bár nem sokkal, de mégis ősökként az anyagkihasználás. Ezekhez még hozzájött az la, hogy kisebb zőkkenSk. kiesések mutatkoztak a néprevelőm unkában, s ez már elegendő volt ahhoz, hogy elmaradjon a még anebb, még jobb eredmény, ne következzék ba a várt fltemfl továbbfejlődés. így történhetett meg aztán, bogy nem Is olyen régen át kellett adni az ..élüzem'1 elmet. A lemczgyárl elvtársaik azonban nem keseredtek el. Tény ez, hogy Mb aaa* valami főt átadni az elsőséget másnak, de belátták az özemben, hogy « helye* és igaza&goa volt. Azután kőrülnéztek a aajá* portájukon, megvizsgálták munkájukat, hogy hol mutatkozik fogyatékosság. Nem nyugodtak bele az ólftzem-clm elvesztésébe. ..Újra élüzem akarunk lenni!'' „Kijavítjuk a hibákat!" ..Megmutatjuk, hogy még jobban is tudunk dolgom:I'' — Ez lett az általános hangulat az elsőség elvesztése után a Szegedi Falemezgyárban. Nagyon helyesen, nem következett be tehált csüggedés & lemaradás után. Az esemény szlnta figyelmeztetésszerű volt a lemezgyári elvtársak számára, hogv a fejlődéiben nincs megállás, korántsem lehetnek megelégedve az elért eredményekkel, mert bármelyik pillanatban megelőzheti őket más. Ez a felismerés aztán azt eredményezte, hogy a Lemezgyárban újult lendülettel Indult meg a munka. Miután kiértékelték az elmúlt idők tapasztalatait, új célkitűzéseket, még nagyobb feladatokat állítottak maguk elé. „Kiküszöbölünk a jövőben minden olyan körülményt, mely dolgozóinkat gátolja újabb eredmények elérésében, a termelés fokozásában, minőség megjavításában — mondotta Hajdú József elvtárs vállalatvezető. Többek között jobb szabályzást vezetünk be a gőzmegtakarítás érdekében. Pontosabb „fa-hosztolást" végzünk, precíz fürészeléssel elérjük, hogy a négy méteres rönköket teljesen kihasználjuk, hogy kijöjjön belőle pontosan a 3X133 centi méteres darab Ezáltal megjavul az anyagkjhasználds is. A dolgozókat fokozott mértékben segítjük, egyénileg is rámutatunk hibáikra. A műszaki dolgozók, á karbantartó részleg a jövöben tiz naponkint rendszeresen átvizsgálja a gépeket, nem pedig alkalomszerűen. A tipizálás továbbfejlesztésével elérjük, hogy továbbjavul a minőség,'' Ilyen és hasonló más intézkedésekkel kívánja továbbfejleszteni az üzemet a vállalatvezetőség. De újult erővel kezdett munkába a szakszervezeti bizottság is. Aktivizál uk az üzem dolgozót! temettette a szakszervezet tervelt Dudás Béla elvtárs, ÜB titkár — Néhány hónappal ezelőtt üzemünk dolgozóinak míg 80 százaléka vett részt csupán a szocialista munkaversenyben, s ez is egyik oka volt bizonyára annak, hogy nem lettünk újra élüzem. Ezentúl pontosan kiértékeljük, nyilvántartjuk és ellenőrizzük a munkaversenyt, tudatosítjuk az eredményeket. Átcsoportosítottuk a szakszervezeti bizalmi hálózatot, egyeseket leváltottunk, s megfelelőbbeket állítottunk be. A jövőben rendszeres heti értekezleten beszéljük meg velük a soronkövetkező tennbalókat, s gondoskodunk ideológiai továbbképzésükről is." Mindezek a tervek csak a pártszervezet irányításával és segítségével valósulhatnak meg. Ezért állította a pártvezetőség ls fokozott mértékben a munka homlokterébe a termelés kérdéseit. A pártszervezet az üzem motorja, utat mutat, segítséget nyújt az üzem dolgozóinak. n— Elsősorban a pártszervezeten, az üzem kommunista dolgozóin múlik, hogy élüzem leszünk-e újra vagy sem — Jelentette kt Dora elvtárs, á párttitkár. — Ezért újjászerveztük a népnevelőcsoportot és a pártbizalmiakat. Megjavítjuk az agitációs munkát, ml magunk, vezetőségi tagok Is jó példával járunk elöl ezen a téren. Behatóbban foglalkozunk a termelési kérdésekkel, taggyűlésein, ken Is alaposan megvitatjuk a felmerülő problémákat, Odahatnnk a pártblzalmlakon keresztül, hogy tagságunk mutasson példát a termelésben a többi dolgozónak. Alaposabban felhasználjuk a kritika és Önkritika fegyverét és fokozott mértékben felknroljuk a dolgozók alulról Jövö kezdeményezéseit." Nagy vonalakban fgy vázolta a párttitkár elvtárs a soroakövetkeeő legfontosabb tennivalókat, kiemelve még a továbbképzés fontosságát, a tanulás nagy jelentőséget. Az Özem népneveiAI la megjavítják munkájukat „Ajon igyekszem, hogy minél főbb sztahánoatstát, kiváló munkást neveljek — mondotta Dara József népnevelő, — tn magam <s to» v&bbblokoZom teljesítményemet, a minőséget ie Hgyelembtvéve. December 2l-re 320 százalékra emelem termeléeem. Nagyon szeretném, ha újra élüzem lehetnénk, olyan üzem. amelyik valóban élenjár a szocializmus építésében. Ezért serkentem és tanítom állandóan dolgozótársaim.'' Erdős János elvtárs pártbizalmi úgy érzi, hogy a bizalmiak ls tehetnek arrólj hogy az üzem elvesztette szakmájában az elsőséget. Ezért ő is megfogadta, hogy nagyon alapos, nagyon lelkiismeretes munkát végez a rábízott tagság körében. Azon igyekszik, hogy cso. portja tagjai a legjobbak közé kerüljenek, aktívan kivegyék részüket a pártmunkából, képezzék magukat elméletileg, hogy példái tudjanak mutatni, tanítani tudják a pártonkívüli dolgozókat. Mészáros Anna II. ifjúmunkás, de már sztahánovista. Egyénileg mindent megtett, hogy a Lemezgyár újra élüzem legyen, de csak a termelés vonalán. Most megfogadta, hogy a jövőben még nagyobb gondot fordít a munkamódszerátadásra, s mint DISz ttzosbizalmi minden erejével azem lesz, hogy ifjúmunkástársai is teljes szivükkel és odaadással dolgozzanak a termelés fokozásáért. a munka megjavításáért. De nemcsak a párt- és tömegszervezeti aktívák, párttagok, vállalatvezetőség tartja szívügyének az élüzem cím visszahódítását, hanem a pártonklvülick is. Jól mutatja ezt Mészáros Mihály pártonkívüli anyaghordó kijelentése: „Nagyban függ a. ml munkánktól ls a többi dolgozó teljesítménye, hfszen mi biztosítjuk a folyamatos anyagellátást. A jövőben még jobb, még gyorsabb munkát végzünk, hogy még szebb eredményeket érjünk el. Bizony sajnálom én it az élüzem jelvényt- e én is rajta leszek, hogy visszaszerezzük." Egyemberként határozták el a Lemezgyár dolgozói, hogy kiküszöbölik a „csorbát", újra a legjobbak közé tartoznak. Énnek minden előfeltétele megvan, de akkor nem szabad, hogy csökkenjen a lendület, lankadás álljon be a munkában, hanem a pártszervezet irányításával szívósan, tervszerűen kell küzdeni a siker érdekében. (K b.) Áruhalmozókat, feketézőket leplezett le a szegedi rendőrség Népünk •llenségei minden módon arra igyekszenek, hogy zavart keltsenek a dolgozók soraiban. Áruhalmozással, feketézéssel is arra törekszenek, hogy megzavarják közellátásunkat és elégedetlenséget keltsenek. Dolgozó népünk azonban leleplezi közellátásunk megzavaróit, rendőrségünk pedig erélyes kézzel sújt le ellenségeinkre. A szegedi rendőrségem csupán az elmúlt napon az áruhalmozók éa feketézők egész sorát vették őrizetbe. Szulejmán Abdul Hamid szegedi lakosnál például nagyobb mennyiségű cukrot találtak. A rendőrségre került a jobboldali magatartásáról ismert Klonkai András, volt Baross-Szövetségi tag is, aki annak ellenére, hogy saját őrletésű lisztje volt odahaza, amely teljes egészében fedezte fejadagszükségletüket, állandóan üzletből szerezte be liszt- és kenyérszükségletét.' Mindezek mellett ráadásul hazug rágalmakat terjesztett népi demokráciánkról. Nagy Lajos tápéi szikvizgyáros kulák is hasonlóképpen igyekezett megrövidíteni a dolgozókat. Klonkaihoz hasonlóan, mint önellátónak, neki is megvolt a fejadagja, de ezt tartalékolta és az üzletben vásárolt lisztet, kenyeret. Ezenfelül három, egyenként 200 kilós disznót vágott, amely jóval meghaladja négytagú családjának a zsír- és hússzükségletét Ifj. Kucska Ferenc, ószentiváni lakos Szegeden feketézett zsírral, Kotagán Mária feketeszéli és Balogh Ferenc, mórahalmi lakos pedig paprikát árusított. jóval magasabb uzsoraáron. Most mindannyian elnyerik méltó büntetésüket és az eljárás rövidesen megindul ellenük. SZOVJET ZENEEST az Apáthy Diákszállóban 'A' „Horizont'' szovjet könyv, és zeneműterjesztő szovjet lemezanyagának felhasználásával a DISz orvoskari szervezete előadást rendezett a szovjet zenéről pénteken este az Apáthy Diákszállóban. Az est keretében Király József egyet, gyakornok tartott előadást ,,A zene feladata a szocialista kultúrában'' címmel. A jelenlévő egyetemi hallgatók és a Diákszálló tagjai nagy érdeklődéssel hallgatták a bemutatott szovjet zeneműveket. Gválán is befeiezüdött a mélyszántás Gyála, szocialista község dolgozó parasztsága pénteken délben teljesen befejezte a mélyszántást. A termelési szerződés kötésénél is szocialista községhez méltóan jó példával járnak elől a többi község dolgozó parasztjai előtt, s a köz VÖRÖSMARTY-EST A SZEGEDI EGYETEMEN A Szegcdi Tudományegyetem Magyar Irodalmi Intézete Vörösmarty Mihály születése 150. évfordulója alkalmából műsoros estet rendezett. Ünnepi beszédet dr. Baróti Dezső egyetemi tanár mondott. Az egyetemi színjátszók: Hubert Sarolta, Fehér Gizella, Liszkay Tamás és Vass József a „Csongor és Tünde" egyes részleteit adták elő nagy sikerrel, majd Elek Albert, Ocskó Gizella és Varsányi Péter Vürösmarty-verseket szavalt. Liszt Ferenc Vörösmartyhoz írt „Hugary" cimű zenei költeményéből részleteket játszott Pesti Éva egyetemi hallgató. A PÁRTSZERVEZET SEGÍTSÉGÉVEL MEGJAVULT A TEXTILKOMBINÁT BÉKEBIZOTTSÁGAINAK MUNKAJA agitáció elégtelenségéről szóló megállapítása. A békebizottságok feladataik zömét szervezéssel akarták megoldani, nem látták be, hoev tervszerűen és szívósan folvtatott agitáció nélkül ez a szervezési mun. ka a levegőben lóg. A felvilágosító munka mellett mos fokozottan rátérnek a szemléltető agitációra, s külön felelősöket állítottak, akiknek feladata a békefalitáblák cikkeinek megszervezése, gondoskodás arról, hogy a békebizottságok 8 békeharc helyi, országos és világeseményeire, gyorsan reagáljanak. Bebizonyosodott a Textllkombinátban. hogy a békebizottságok titkárai részére az eddiginél fokozottabb segítséget kell nyújtani munkájuk végzésében. Ezért határozták el, hogy ezentúl kéthetenként a titkárok számára kisgyűléseket tartanak. Már az első ilyen gyűlés ls hatalmas segítséget jelentett ét eredményezte azt, hogy a békebizottságok munkájában jelentős fordulat állott be. Megszabadult ez a munka elsősorban a sötétben való böborkálástól, s az ötletszerűségtől. Igen érdekesek voltak a békebizottsági titkárok felszólalásai. Bálő Ferencné például elmondotta, hogy munkájához iránytűt kapott. Ez az xrántű Rákosi elvtárs beszéde, melyet fokozottan át kell tanulmányozni. szinte minden mondatát az agyunkba kell vésni, ha békeharcunkat magasabb színvonalra akarjuk emelni. Nagy tetszés fogadta Gödőlöi István felszólalását, aki elmondotta, hogy 72 éves, de munkájával rá akar szolgálni, hogy őt úgy ismerjék az üzemen belül Is, mint a békéért folyó küzdelem egyik élharcosát. Hűse János arról beszélt, hogy a békebizottsági titkároknak a termelő munkában is élen kell járni, s személyes példamutatással kell lelkesíteni a többi dolgozókat. Kiértékelték a Texti'.kombinát békebizottsági titkárai a II. Világbékekongressznson elhangzott felszólalásokat, a szovjet delegáció tagjainak beszédeit, Ándics elvtársnő szavait, s megállapították; mun. kájuk tengelyében kell állani annak a törekvésnek, hogy ezeket a tapasztalatokat, egeket a szempontokat konkrétizálják a saját üzemük te. rülttére, A pártsmerveast segítségével megjavították munkájukat a Textilkombinát békebizottságai, s jő úton vannak affelé, hogy ebben a gyönyörű üzemben is arra a színvonalra emeljék a békéért folytatott mindennapi harcot, ahogy azt joggal elvárja az üzem minden dolgozójától a 800 milliós béketábor minden tagja. TObbssőr irtunk már arról az egyre javuló munkáról, melyet az átszervezés óta a TextUkombinát pártszervezete végez. A pártszervezet megjavult munkája éreztette hálásét elsősorban a pirtélet fejlődésében, ami természetesen elválaszthatatlan a termelés kérdéseitől. A pártszervezet állandóan foglalkozik a termelési problémákkal, irányítja, szervezi a termelésért folytatott harcot, s jó felvilágosító munkával siet segítségére az esetleg elmaradó üzemrészeknek. A pártszervezet saját ereje nem lett volna elegendő a feladatok végrehajtására, s nem is lett volna helyes, ha a munkavégzésből kitárta volna a gyár pártonkívüli dolgozóit. Egyre erőteljesebben irányt vettek a meglévő pártonkívüli keretek mozgósítására, a termelésben, politikai munkában kitűnt pártonkfvüliek aktivizálására. A nemzetközi helyzet élesodése, az imperialisták sorozatos provokációi a harc élvonalába állították a békéért való küzdelmet, azt a munkát, mely a Textilkomblniion belül i$ folyik békénk megvédéséért, azoknak az eredményeknek megtartásáért, melyet elértek az üzem dolgozói. Az üzemi pártszervezet előtt Igen fontos feladatként állott a békebizottságok átszervezése, munkájuk megjavítása. A békebizottságok Ugyanis az üzemben alkalomszerűen dolgoztak, nem tudtak munkájuknak pontos szervezeti keretet adni, nem tudták munkájukat úgy végezni, hogy az üzemben a béke érdekében folytatott munka ie olyan tervszerű legyen, mint a termelés, vagy éppen maga a pártszervezet munkája. Rákosi elvtárs október 27-i beszéde ráébresztette úgy a pártszervezetet, mint a békebizottságokat, hogy a békekarc te. rületén az eddiginél sokkal lobb munkát kell végezni, módszeresen fel kell kutatni a hibákat és kl kell küszöbölni azokat A legelső hiányosság az volt, hogy a békebizottságok csak általánosaágban voltak m©g. Úgyszólván senki sem tudta pontosan, melyik üzemrészben, vagy az egész üzemben kik a tattal. Pontot níasort kellett feháJ összeállítani a békebizottságokról üzemrészenkin, hory meg lehessen állapítani ki, milyen tnunka elvégzésére alkalmas. A névsor összeállítása után azonnal kijött az első hiányosság, a békebizottságok elégtelen létszáma. Irányt vettek tehát arra. hogy 5-ről l-re emeljék a békebizottságok tagjainak létszámát. A békebizottságok eddigi munkáját megvizsgálva kiderült, hogy bizonyos mértékig erre a területre vonatkozik Rákosi elvtársnak az A GYÁLAI termelőcsoport tagjai rövidesen befejezik a huszonöt sertés részére épülő sertéséi munkálatait. Ez2el biztositség területére előirányzott föld- .Íák az egyre gyarapodó jószágterületre megkötötték a termelési: állományuk részére a férőhelyeazcrzőuést. | íbet. » NAPIREND 1950 december 3„ oasárnap. MOZI Szabadság 4, 6, 8: Kárhozottak összeesküvése. Korzó 4. 6. 8; Vo'.pone. Fáklya 4, 6, 8; Sportdicsöség. A Fáklya Moziban vasárnap délelőtt fél 11 órai kezdettel filmmatiné lest:. Bemutatásra kerül a Végzetes éjszakai című film, SZÍNHÁZ Vasárnap délután; Diplomaták. Blaha-bérlct. Vasárnap este: Diplomaták, „Shakespeate"-bérlet. Hétfő: Diplomaták, „Gorkij-bérlet. Állandó éjjel-nappali szolgálatot tartanak a következő gyógyszertárak; 13/72 sz., Klauzál-tér 9. 13/71 sz.. Pe'őfi S.-sugárút 41/b. 13/67 sz., Kossuth L.-sugárút 31. Este 8 óráig tart nyitva; 13/70 sz.. Újszeged. 13/68 sz., Kálvária-tér 7 13/63. számú Szent György-téri gyógyszertár reggel 9 órától este 7 óráig nyitva. 13/57. Kígyó-gyógyszertár. Klauzál-tér 3, reggel 8 órától es'te 0 óráig nyitva. A Földmüves-utcat gyógyszertár minden nap este 7 óráig tart szolgálatot A SZEGEDI Ecsetgyárban október, november és december hónapban 2550 forintot osztottak ki a dolgozók között szociális juttatás címén. A PETöFI-telepi DISz-szervezet ma. vasárnap 7 órakor saját helyiségében, az algyői-úti lejárónál műsoros estet rendez. A KÉSÁRUGYÁRBAN néhány nap múlva ünnepélyes keretek között osztanak ki 24 újító között 1800 forintot. A „TALPALATNYI FÖLD" című magyar film szegedi bemutatója alkalmával igen nagy sikert aratott és azóta is sűrűn beszélnek róla a dolgozók. Most a Korzó Mozi lehetővé teszi, hogy mindazok is megnézhessék, akiknek az első bemütató alkalmával erre esetleg nem volt módjuk. Ma. vasárnap dél. előtt 10 órai kezdettel egységes egyforintos helyérakka] játssza a filmet a Korzó Mozi. A VÁGÓHÍD dolgozói közül elfogadott és már bevezetett újításáért Fodor József 50 Csanyevácz Tamás 119. Szekszárdi István 50, Fekete József 50 és Felhő Miklós 525 forint jutalomban részesült. A VÁROSI KERTÉSZET dolgozói zenegépet vásárolnak, amelyet az üzem kultúrtermében helyeznek él. A rádiószemináriumon résztvevő dolgozók itt hallgatják meg majd az elődásokat. A RÖSZKEI gépállomás legjobb traktoristái — Magda József, Fehér István, Vörös Lajos, Márki Imre és Vörös Sándor — szép eredményeket értek el ez őszi szántási munkák végzésében. Magda József a hét elején már be is fejezte ezévi szántási tervét. A GYÜMÉRT dolgozói ünnepi békegyűlés keretében vették át a Magyar Dolgozók Pártja Szegedi Pártbizottsága selyemzászló ajándékát a békekölcsönjegyzés idején végzett jó munkájukért. A gyűlés keretében a dolgozók ígéretet tettek. hogy a jövőben még sokkal jobban kiveszik részüket mind a termelésből, mind a felvilágosító munkából.