Délmagyarország, 1950. november (7. évfolyam, 255-278. szám)

1950-11-10 / 261. szám

PÉNTEK, 1930. NOVEMBER 10. 3 ÉREZTÜK A SZOVJET DOLGOZÓK NÉPÜNK IRÁNTI határtalan szeretetét Lacsán Mihályné elvtársnö, a „Megvédjük a békátt'-mozgalom szegedi bizottságának titkára beszél a Békekongresszuson szerzett élményeiről Ruháján ott csillog az élmunkásjelvény, a mellett zománcozott nemzetiszínű kis zászló, benne pedig csőrében olajágat tartó szárnyaló békegalambbal: a Magyar Békekongresszus. a béke harcos megvédésének jelvénye, Budapesten kapta ezt a jelvényt Lacsán Mihályné elvtársnö, a szegedi békeküldöttek ' egyike. Boldogan, büszkén viseli azóta és ha rápillant, még'lnhább eszébejutnak azok a gazdag élménvek. amelyeket ott a kongresszuson szerzett. — Már itt z szegedi állomáson is felemelő kép fogadott bennünket az. induláskor — meséli élményeit Lacsánné elvtársnő. — A kisereglett dolgozók szeretete vett körül bennünket s tudtuk, becsülettel kell őket képviselnünk a kongresszuson, tudtuk, értük is, minden dolgozótársunkért kell harcolnunk békénk biztosítása érdekében. Soha nem felejtem el azt a jelenetet, amikor itt O) állomáson egy asszonytársam hozzámfutott, rámboru't és könnyezve mondta: „Mondd meg elvtársnö Budapesten, hog" nem akarunk háborút. Az uramnak az egyik keze veszett cda az előző háborúban. Én mindenre Kész vagyok azért, hogy megakadályozzuk az zül, mindenkit egyaránt meghatott ez a felszólalás és még jobban megerősített a Szovjetunió iránt érzett szeretetünkben. — A sok-sok élmény között nehéz válogatni, nehéz különbséget tenni. Jóleső érzés volt együttlenni népünk küldötteivel, akik között üzemi dolgozók, termelőcsoporttagok, dolgozó parasztok, fiatalok, nők, férfiak, értelmiségiek, tudósok, művészek, dolgozó kisemberek, papok egyaránt voltak, A kongresszus befejező jelenetét talán soha sem fogom elfelejteni. Mindannyian mintha összebeszéltünk volna, mosolygó örömmel lengettük kongresszusi selyemkendőnket, amelyre egy üzemi dolgozó, egy paraszt, egy katona, egy DISzfiatal és egy úttörő alakját festették, mögöttük a budapesti Szabadság-szoborral. Népköztársaságunk címerével, oldalt gyárkéményekkel, traktorokkal és magyar népi motívumokkal övezve, i Lengettük kendőnket és éljeneztünk, tapsoltunk. A Szovjetuniót, Sztálin, Rákosi elvtársakat, Pártunkat éltettük s mintegy fogadalmat tettünk, amint kiáltottuk: „Harcolunk a békéért!" Lacsán Mihályné elvtársnö a többi kongresszusi küldöttekkel együtt ma már ismét munkahelyén van. A ,,Megvédjük a békéf'-mozgalom Szegedi Városi Bizottságának titkáraként dolgozik, Pártunk vezetésével irányítja a szegedi dolgozók békeharcát. A Békekongressizus méginkább megerősítette munkájában: keményen akar küzdeni azért, nehogy új háború zúduljon a dolgozókra és soha többé ne térhessen vissza az a világ, amelyben a munkások gyermekeinek — mint neki is kellett annakidején — már 12 éves korukban a tőkéseket kell szolgalmiak, ha pedig felnőnek és szólni mernek jogaikért, akkor rendőrkopók keresik őket. Lacsán Mihályné jól ismerte ezt az életet, része volt benne, ezért küzd minden becsületes dolgozótársával együtt, hogy megvédhessük békénket, erősíthessük a Szovjetunió által vezetett béke tábort. (1. z.) Obrascov elvtárs jelenléte, felszólalása volt. Először nem is tudtuk, hogy melyik n küldöttek közül Obrazcov elvtárs, mert mikor az elnökség tagjaival a terembe lépett, a szovjet emberre jellemző szerénységgel az emelvény leghátsó soraiban foglalt helyet. Csak a szünet után ült az első sorba, amikor külön megkérték erre. Ekkor tartotta meg arután felszólalását is, de még mielőtt megszólalt volna, az egész hatalmas sportcsarnokot betöltötte a többszáz főnyi küldött lelkes dörgő tapsa és éljenzése. Általa köszöntöttük a béketábor nagy vezetőjét, a Szovjetuniót és vezérünket, bölcs tanítónkat, Sztálin elvtársat. Szavait is szinte minden mondat után újabb és újabb taps szakította félbe. Valamennyi felszólaló közül ő kapta a legsűrűbb, a legtöbb és c leglelkesebb tapsot. — Én nem vagyok sírós természetű — folytatta Lacsán elvtársnő —, de nagyon meghatott a felszólalása és nem egyedüli voltam a teremben, akinek könny szökött a szemébe. Meghatott bennünket az a gondoskodás, amellyel a nagy Szovjetunió törődik velünk, magyar dolgozókkal is, hogy biztosítsa valamenynyiünk békés, alkotó munkáját. A szovjet nép határtalan szeretetét és barátságát éreztük a felszólalásból a magyar nép iránt. Sninte megLepő volt. amint nem is olvasta, hanem saját magától mondta Ernszt Antalné, Miohailich professzor, Bajor Gizi, Sefkó Olga küldöttek neveit, akik által a Rákosi Művek dolgozóinak. az egyetem diákjainak, a művészeti dolgozóknak, az úttörőknek küldte a moszkvai vSz;tálin"-gyár dolgozói, egyetemisták, művészek és úttörők üdvözletét. Akárkivel beszéltem a ®ékekongressnus résztvevői köminden eszközzel megvédik a békét Farkas Istvánné elvtársnö számolt be a Békekongresszusról az Első Szegedi Cipőgyárban t^J^cZSSSt £ Megfogadták a STPcefl' Cipőgyár fltttgozér: netét, de ezt a gondolatot vittük | magunkkal valamnnyien és ettől a gondolattól zengtek a vasúti kocsik, amint egész úton valamennyien felszabadult örömmel énekeltük: „A béketábor legyőzhetetlen, a béke útja biztos út.. Amint beszél Lacsánné elvtársnő. még most is az előnyomuló emlékek, pompás élmények, a béke harcos megvédésének elszántsága tüzesitik át szavait: — Az egyik legnagyobb élményem a szovjet küldött, A S»gedi Cipőgyárban Farka* IsWánné elvtársnö gyűlés kerekében tartott beszámolót a Békekongresszusról. A kultúrteremben 3 óra után telkesen .iöttek össze az üzem dolgozói, mert mindegyiküket érdekelte ez a beszámoló, hiszen mindegyikük szívügyének tekinti a béke megvédését. Amikor Farkas eMársnö megkezdte beszámolóját, már valamennyien elfoglalták helyüket és figyelmesen hallgatták az előadást. A terem csendjében csak Farkas elvtársnő szavai hallatszottak. Hangos tapssal és éljenzéssel telt meg azonban egyszerre a kuJ'iirte. rem, amikor Sztálin és Rákosi elvtársakról beszélt, de nyomban zúgó moraj váltotta fel az éljenzés*, amikor meghallották, hogy de Gasperi nem adú't útlevelet az olasz békcküidö*teknek. A haragot és gyűlöletet fejezte ki az a moraj a háborús uszítókkal szemben. Az iizem dolgozói szeretettel, örömmel hallgatták meg a szovjet, a roimán, a 1>olgár, a finn, a lengyel, az angol, a francia küldöttek üzenetét, amelyek mindegyike egyegy jele i< egyben annak a hatalmas és legyőzhetetlen erőnek, amelyet az egyre növekvő béketábor jelent. A beszámoló után Berta Józsefné elvtársnö szólalt fel. — Örömmel hallgattam ezt a beszámolót — mondotta. Igy mCginkább tudom, hogy nekem is, de az üzem v&lamennyi dolgozójának mi a kötelességünk a békéért vívott harcban. Jobban akarok dolgozni, még öntudcs'osabban kivenni részemet a munkából, hiszen minden egyes újabb százalék és minőségjavítás hatalmas csapás az imperialistákra. — Megértettem ebből a beszámolóból — jelentette ki ezután Gellért József elvtáns is —, hogy béke nélkül nincs munka, nincs fejlődés, nincs élet, nincs gyermekkacaj, csak pusztulás és halál. Az imperialistái, épülő és szépülő hazánkból üszkös romokat akarnak. Mi viszont fejlődni akarunk és fel akarjuk építeni a dunapentelei vasmüvet, a budapesti földalatti gyorsvasutat, élni akarunk és azt akarjuk, hogy gyermekeink örökké kacagjanak. Mi harcolni fogunk a békéért sorszámmal, de ha kell, fegyverrel is. Tervünket itt az üzemben is maradéktalanul teljesítjük. — Én hétcsaládos apa vagyok — szólalt még fel Sebők Bálinti — és büszke vagyok gyermekeimre. Van köztük sztahánovista és szakérettségis is. Életem gondtalan, nincs okom panaszra. Én ig többtermcléssel harcolok a békéért és ezu'án még jobban kiveszem részemet munkából. A beszámoló az Intornacionálé éneklésével ért véget, de a dolgozók még egy darabig ottmaradtak jsmet csoportokba verődve beszélgel'ek, beszélgetésük közben még jobb munkát Ígértek egymásnak és megfogadták; a békét minden esz közzel megvédik. AZ IRÓ HELYE A BÉKEHARCBAN Borisz Polevoj, a II. világbékekongresszus küldötte Tanulással, korrepetálással, s az elmaradottak iránti pajtási segítséggel készültünk november 7-re Kedves Szerkesztő Pajtások! Örömmel vette tudomásul úttörő csapatunk, hogy Népköztársaságunk november 7-ét nemzeti ünneppé nyilvánította. Mi, úttörők is átérezzük e nagy nap jelentőségét, mert ezen a napon született meg a szovjet nép és egyúttal a világ összes dolgozóinak számára a szabadság. A Szabad Népben és a Délmagyarországban nap mint nap olvastuk, hogy a magyar munkásosztály, a dolgozó parasztság és haladó értelmiség milyen értékes munkafelajánlásokat tett a Nagy Októberi Szocialista Forradalom méltó megünneplésére. Mi. a rókusi bázis-iskola úttörői ezeket a dolgozókat követve, szintén munkafelajánlásokat tettünk. Természetesen, ezek a mi legfőbb kötelességünk a jótanulással kapcsolatosak. A rajok között indítottunk versenyt a jótanulásért, a fegyelem megszilárdításáért. Felajánlásunkat szorgos munka, tanulás, korrepetálás, s az elmaradottak iránti pajtási segítség követte. De meg kell említenem még a szorgalmas beszélgetést is, úttörő pajtásaim részéről, amelyet a jövőbeli pajtásokkal folytattak, hogy már előre megismertessék őket az úttörő kemény, de nagyon szép életével. Igy készültünk mi, a szovjet pionírok munkája nyomán, az Októberi Szocialista Forradalom évfordulójára. Előre! GERA ANNA a rókusi bázis-iskola úttörő csapatának 1. raj tanácselnöke Ezekben a feszült napokban, mikor az amerikai imperialis'ák lángra lobbantották a háború tüzét Koreában, mint valami hatalmas feliartózhata lan áradat, terjed a béke híveinek mozgalma mind az öt világrészen át. Mikor a háborúról van szó, az egyszerű emberek száz és százmilliói kiáltják keményen és fenyegetően a világ összes nyelvén; :;em, nem és nem! Nekünk, újságíróknak, irodalmároknak, a sajtó munkásainak igen iontos szerepünk van a népeknek ebben a nagyméretű harcában. Sz'.álin elvtárs amikor a békéért íelytatott harc feladatait felsorolta, kijelentette; ,,Szükséges, hogy az államok irányi ó körei ég nyilvánossága az új háború propagandistáival szemben a béke megvédésére, nagyarányú ellenpropagandát szervezzenek meg, azért, hogy az új háború propagandistáinak egyetlen egy fellépése se maradjon alapos visszavágás nélkül a nyilvánosság is a sajtó részéről Szükséges azért, hogy így a háborús uszítókat még idejében leleplezzük és ne adjunk nekik arra módot, hogy a szólásszabadságot a béke ellen fordítsák. Előttünk, újságírók és írók előtt áll a béke megvédéséért folytatott Karc ezen fontos feladatainak megvalósítása. előttünk, akiknek módunkban áll nap mint nap az újságokon. a rádión keresztül az emberek millióival beszélgetést folytatni. Julius Fucsik mártírhalált halt hős cseh kartársunk mondotta, hogy az újságíró hivatása azért jó, azért szép, mert kezét az egész nép ütőerén taríhatja. Igen, ez így van. És mi. szovjet irodalmárok, most érezzük — miközben . kezünket nagy népünk ütőgrén tartjuk —• milyen nyugodtan és békésen ver hazánk hatalmas szíve, most, amikor a kapitalista országok a •,hidegháború'' kábulatában gyötrődnek. Mint újságíró, sokat utazgatok országszerte és szovjet emberek százaival, munkásokkal és katonákkal, fiatal ú'törókkel és őszhajú akadémikusokkal. egyszóval a legkülönbözőbb emberekkel akadok össze. A meleg baráti beszélgetések közben mindenhol azt tapasztalom, hogy ezeket az embereket magával ragadta az alkotó munka iránti lelkesedés, hogy mindnyájan elragadtatással beszélnek a természet átalakításának hatalmasarányú munkálatairól, örömmel hányják-vetik meg egymás között a kommunizmus építésének terveit. Mélyen elgondolkoznak ezek az emberek, a nyelvtudomány kérdésével foglalkozó zseniális sztálini cikkekről és lelkesen beszélnek ipitő gondolataikról, melyeket Sztálin elvtársnak ez a munkája szült bennük. Vidáman vitatkoznak ezek az emberek arról, hogy milyen nevet kéne adni egy-egy most születő szovjet „polgárnak", örülnek a házkörüli kertben növekvő fiatal almafák új hajtásainak és vitatkoznak — szinte a végtelenségig vitatkoznak — egy-egy új regényről. Nem lehetne felsorolni, hogy mi mindenről beszélgetnek és ábrándoznak a'szovjet emberek. De a szovjet ember szájából én még soha. de soha nem hallottam, hogy valamiféle hódító háború gondolatával foglalkozna, hogy szomszéd államok elleni merényletről beszélgetne. Ugy gondolom, ha valaki közülünk, szovjet emberek közül ilyesféle gondolatokkal foglalkozna, egyszerűen bolondnak tartanánk és sürgősen kórházba küldenénk, hogy otti kigyógyítsák elborult elméjét. A mi sajtónk és rádiónk kormányzatunk békeszere ő politikáját, népünk ábrándjait és gondolatait tükrözi vissza, telve az építés Ss alkotás vágyával, a békéért folyó harc lendületével. De nem így Amerika, Anglia, Franciaország, újságjai, nem így Törökország, Görögország, Jugoszlávia és a többi csatlós újságjai és rádiója. Ezek kétségtelen a • buisnessmenck'' akarat nélküli figurái. Ezek az újságok címeiktől a szerkesztő aláírásáig tele vannak a legaljasabb és legsötétebb háborús propagandával. Ezek a „tollas" banditák eladták lelküket — ha egyáltalán van nekik ilyen — az amerikai imperialistáknak, himnuszokat énekelnek teli torokkal az atombombáról, a hidrogénbombáról, különös előszeretettel firkálnak a baktérium.háfcorú borzalmairól és .előnyeiről'', megveszekedett örjöngésgel készít.'k a legkülönbözőbb és leggyalázatosabb módjait a háborúnak Pletykálkodással, rágalmakkal igyekeznek félrevezetni a népeket. szembefordítani őket a béke híveinek nagyszerű mozgalmával, ráuszítani a népeket a Szovjetunióra, a világbéke hatalmas, legyőzhetetlen bástyájára De a ncpek nem felejtenek. Élénken emlékeznek még arra, hogy ezeket a mocskos énekeke', különböző változatokban a második világháború előtt énekelgették a h tlerista bértollnokok. Ebben a háborús üvöltözésben semmi új sincs. Ha szakszerűen akarjuk magunkat kifejezni, azt kell mondanunk, tehetségtelen plagizátorok. A Hearstok, Makkormikok és az imperialisták egyéb leégett iró-,,attamánjai'' egyszerűen lekopírozták a fasiszta módszereket és a történelem szemétdombján kapirgálva teljes egészében megtalálták a rosszemlékű Göbbc's hagyatékát". Csak egy a hiba. az hogy ezek a háborús hisztéria ps tthózisáfcan őrjöngő firkászok eltelejtik, hogyan fejezte be Göbbels és a világháború gyujtogafói pályafutásukat. De mi nem felej ettük el. Én tudósító voitam a nürnbergi perek Idején. Lá'tam, amint a népek bírósága Ítéletet hozott és láttam kötélen lógni Ribbentropot, Kcitelt, Judeelt és még egynéhány cégéres fas sztáí . Dc a népek is jól emlékeznek a hi lerifet t hordák dicstelen pusztulására. Én mindenesetre a magam részéről bi-r zom abban, hogy újságom tudósítója lehetek majd valamelyik washingto-, ni, cs;kágói vagy esetleg philadelphiai ítélkezésnél, ahol a világ népeivel együtf maga az amerikai nép ítéli majd el azokat, akik most a koreai imperialista háború tüzébö' egy harmadik világháború tűzvészét akarják lángra lobbantani. A háborús propagandát szerintem az egész emberiség ellen elköveteti legsúlyosabb merényletnek kell nyiU vánítani és ezt a törvény szerint kell bünte'ni. M nt szovjet iroda', már, én részemről azt kívánom, hogy az imperialista nagyágyúk mellé — mint Winston Churchill, Mr. Brabdbason, Hohn Forszter Dulles, Omar Brandli és még a többiek — felvegyék az imperializmus sakáljait. a pletykames'ereket, a Lawrance-okat, a Drew Pirson-okat, a Jalcsin-féle török tollbanditákat, Mose Piadcl, a belgrádi törpét, akiről a jugoszlávok azt mondják, hogy a patkány és a kígyó gyalázatos keveréke. Ezeknek a háborús uzsítóknak a legközelebbi tárgyaláson imperial sta gazdáikkal együtt a vádlottak pad. ján a helyük. A mi nagy szocialista országunk írói, a szabad Kína cs a népi demokráciák irodalmárai, a békeharc nc. mes ügyének ak'ív harcosai, ennek az ügynek szentelik minden képességüket és tehetségüket. Dc a kapitalista országokban is — a legvadabb Gestapo-terror ellenére — o't látjuk a bckeharc szervezői és akliváj között a legjobb irodalmáro. kat. Büszkén ejtem itt ki Manoüs Glezosz ismert görög publicista nrvét, aki a békének, demokráciának és szabadságnak lánglelkű harcosa, Glezosz neve a német megszállás idején az eá®sz világon arról volt nevezetes, hogy bátran letépte a; ösi atropoliszról a német fasiszta zászlót és Glezost volt az. aki cikkeiben élesen tiltakozott, Görögországnak angol-amerikai támaszponttá alakítása ellen. És ő most börtönben senyved, halálos ítélettel. De, — elvtársak — Glezosz a mi sorainkban van. És szabadna-e megfeledkezni itt a hős békcharcos Haoward Fast nevéről, aki az amerikai börtönben éopen most töltö'te le büntetését. És ilyen irodalmár — a mi irodalmárunk — már sok van és egyre több lesz. Julius Fucsik. ak; a fasizmus és a háború elleni küzdelemben áldozta fel életét, utolsó riportját, melyet a börtönben közvetlen a kivégzése előtt írt. így fejezi be: ,,Emberek! Szerettelek benneteket. Legyetek éberek!'' — ezek a szavak ma élénkebbek és élesebbek, mint valaha. Ezekkel a szavakkal fordulok most minden becsületes, szabadságát szerető, külföldi újságíró, sajtómunkás és irodalmár felé, akik nem adtak el becsületüket és tollúkat, sem dollárért, sem fontért, sem dinárért. Legyetek éberek drága kartársaim. amikor a béke felett örködtök. Fáradhatatlanul leplezzétek le a háborús uszítók titkos és nyilt, de minden esetben elvetemült terveit, írásaitok minden erejí', szivetek minden tüzét, minden tehetségteket vessétek latba a békeharc nagy iigyécrt. A béke erői hatalmasabbak, mint a háború erői. A béka legyőzi a háborút. Legyőzi, mert a békéért folytatott harc élén a hatalmas. békoszere'ő szovjet nép áll. A béke legyőzi a háborút, mert a béke zászlóvivője az emberiség zseniális vezére és tanítója, Joszil Visszárionovfcs Sztálin. (LityCraiurnájá Gazjeta cikke