Délmagyarország, 1950. október (7. évfolyam, 229-254. szám)

1950-10-13 / 239. szám

VII. ÉVF. 289. SZAM. ÁRA 50 FILLÉR PÉNTEK, 1950. OKTÓBER 13. - Október 15-én minden szavazókörben megalakulnak a szavazatszedő bizottságok Befejezték az ö»%i szántás-vetést • ° gyálaréti dolgozó parasztok Aki helyt akar állni a békéért: a Népfrontra szavaz! Szeged dolgozói közel 60 ezres tömegben hallgatták Pártunk választási nagygyűlésén Révai József elvtárs beszédét és lelkesen tüntettek ötéves tervünk, békénk megvédéie, a tanácsválasztások sikere mellett Szeged dolgozói csütörtök dél­után óriási tömegben, ritkán látott hatalmas lelkesedéssel vonultak lel a Széehenyi-térrCf hogy részt.vr­gyenek Pártunk választási nagy­gyűlésén s meghallgassák Révai József elvtárs, az MDP főtitkár­helyettese. népművelési miniszter beszédét. A felvonulások már a koradélutáni órákban megkezdőd­tek, A Széchenyi-teret környező utcák közel másfél órán keresztül csak úgy ontották az ünnepségre igyekező, daloló, vidám tömeget. Az üzemek dolgozói, közöttük a Textilkombinát, a Szegedi Ken­derfonógyár, a Magyar Kender, a Dohánygyár dolgozói szinte való­ságos zászlóerdők alatt jöttek. A fejek fölé emelkedő díszes transz­parenseken olvashattuk: ,,A ta­nácsok megválasztásával erősít­jük a béketábort!" A Texfilkombi­nát dolgozói ezt írták egyik táb­lájukra: ,,A tanácsokkal még job­ban erősödik a dolgozók állama." A felvonuló csoportokban itt Is­ott is újból és újból felzúgott: „Bé­két akarunk — Népfrontra sza­vazunk!" — „tljen a Párt!" A Magyar Kender Ifjúmunkásai, ai ütem népi tánccsoportjának tagjai friss népi táncszámokkal telték az amágyls hangulatos és rendkívül lélkes felvonulást még szirtesebbé. A Lenin-utcán végeláthatatlan sarokban vonultak fel a dolgozók ts a menst teljes szélességében betöltötte az utcát. Mozgalmi da­lokkal közeledtek a Széchenyi-tér felt a Paprika NV dolgozót Is is majdnem minden dolgozó kezében egy jelszavas táblával, amelyeken követelték a békét, Odvözölték a tanácsválasztási. A Rostkikészltö NV dolgozóinak kezében hatalmas transzparens, amelyen eg olvas­ható; „Le az Imperialistákkal, a háborús gyujtogatókkal!" A so­rokból vörös és nemzetiszínű zászló emelkedett a magasba és vidáman hangzott az ének: „Zúgva száll, mint ° győzelmi zászló, . .'* Az OKISz kötelékébe tartozó hét kisipari szövetkezet dolgozói is vi. dámon vonultak fel. Az egyik dol­gozó nő kesében magasra emelke­dik a tábla; Magyar nők, harcol­jatok a békéért", a másikon: ,,El a kezekkel Koreától!" felírás ol­vasható, A Szegedi Kendergyár dolgozói Lenin, Sztálin és Rákosi elvtársak hatalmas képeit vitték a sor elején. Közvetlen a képek mögött az üzem szabadságharcosai egyenruhában vonultak tel. A Sze. gedi Kender dolgozói a SzETEX dolgozóit követték és minden kéz­ben egyegy vörös zászlót lenge­tett a szél. Ugyanezt láthattuk a Tigza és Faludi malom dolgozói­nál is. A DÉMA Cipőgyár dolgo­zói számos táblával vonultak fel, amelyeken a béke megvédése és a tandcsvdlasztdsok mellett tettek hitet. Hasonlóképpen táblákkal, zdsz. lókkal vonultak fel a Késárugyár, a Klinikák, a Víz- és Csatornamü­vek dolgozói is. Hangos énekszó­val vonultak fel az egyetem, főis­kola és a különböző iskolák fiatal­lal, az üzemi munkásifjúság pedig mindenütt az üzem dolgozóinak élén haladt derűs arccal, zászlók­kal, Lenin, Sztálin és Rákosi elv­társak képeivel, A felvonuló fő­meg vidám éneklése szinte elnyom­ta a felszerelt hangszórók hang­ját ét boldogan, büszkén töltötte be a Széchenyi-teret; „Elvtárs, Sztálin nevével.. JT A gyűlés kezdetére már nemcsak a Széchenyi-téren, de végig „ Le­nlirutcán, sőt a tér külső részein és a környező utcákban is a dolgo­zók sokasága szorongott egymás mellett, mintegy 60 ezer főnyi tö­megben, A gyűlést a rendőrzene­kar nyitotta meg a Himnusszal, majd Benkó Miklós elvtárs, a Sze. gedi Nemzefi Színház igazgatója szavalta el megkapó eróvel leik Zoltán: „Uj hazát építünk" című versét. A gyűlés résztvevőit és Révai József elvtársat Zombori János elvtárs, a Szegedi Pártbizottság titkára üdvözölte. Megnyitójában beszámolt arról, hogy Szeged dol­gozói a békekölcsönjegyzés elő­irányzott összegét 43 százalékkal jegyezték túl, — Ez az egységes megnyilvánu­lás — mondotta —, amely a béke­kölcsőnjegyzésnél megmutatkozott, volóságos népszavazás Pártunk, népi demokráciánk eddigi ered­ményei melleit, a dolgozó nép egységes, elszánt akaratát fejezi ki a béke megvédése mellett. Vá­laszt adotf Szeged népe ezzel a háborúra spekuláló imperialisták­nak, népünk ellenségeinek. Nem kétséges, hogy a tanácsválasztás napján méginkább kifejezésre jut dolgozó népünk szoros egysége, Zombori elvtárs megnyitója után felhangzó tapsok és éljenzések is bizonyították, hogy Szeged dolgo­zói ezt a szoros egységet akarják majd kifejezésre juttatni a tanács­választások napján. Még hosszan éltették Sztálin és Rákosi elvtár­sakat, majd Révai József elvtárs, az MDP főtitkárhelyettese, nép­művelési miniszter kezdte meg be. izédét. Pártunk szoros egységben halad a magyar nép minden becsületes, épito elemével — Tíz nap múlva, október 22­én — kezdte beszédét Révai Jó­zsef elvtárs — dolgozó népünk milliói megválasztják a másutt képviselőit a községi és városi, a járási és megyei tanácsokba. Körülbelül 220.000 tanácstagot választ körülbelül hatmillió vá­lasztó polgár, ami azt jelenti, hogy minden 30 választópolgárra jut egy tanácstag. — A tanácsok helyi képviselő­testülete úgyszólván községi, vá. rosi, megyei, járási parlamentek. A régi rendszer képviselőtestüle­tei abban különböztek a taná­csoktól. hogv azokban a do+ozó t ép képviselői legfeljebb mint hírmondóik, mint bólogatójánosok voltak ott. A tanácsok tagja! kizárólag a dolgozó nép képviselőibői fognak állni, munkásokból, parasztokból, értelmiségiek­ből. kisemberekből, nem pe­dig virilistákból, a reakciós kormányzat kinevezett kiszól, gálóiból, a vagyonosak kép­! viselőiből. A továbbiakban Révai József elvtárs jellemezte a régi sóhiva­t tűszerű reakciós képviselőtestü­letei; működését.. A tanácsokkal megszűnik a helyi képviselőtes­tü'et^k és a központi igazgatás kettőssége — mondotta. — Az­i 'őtt a bíró. a po'gármeser. az a "ispán fölött ott állt ?. jegyző, a főszolgabíró, a főispán. A helyi emberek terveztek, a reakciós központi kormányzat emberei végezitek. A tanácsok végrehajtó bizottságai és elnökei viszont nemcsak a helyi önkormányza­tok. hanem egyben a központi kormányzat megbízottai lesznek — A régi képviselőtesiü'etek­ben a gazdagok képviselői ültek akik a képviselőtestületi tagsá­got. a községet, a várost, a me­gyét fejőstehénnek és húsosfa­zéknak tekintették. A tanácsok tagjai megbíza­tásukat a nép szolgálatának tekintik és kell. hogv tekint, sék. húg lesznek n dolgozók húsából, vér » véréből, nem­csak ülésezniük kell. hanem dolgozniok. intézniük a dol­gozók mindennapi, kis és nagy ügyes-bajos dolgait. Nem bízaíáik és nem bizhatják kizárólag a hivatali gépezetre az ügyek intézését, hanem maguk­nak kell cselekvően résztvenniök az ügyek intézésében. A régi képviselőtestületekben a tagok fütyültek választóikra. Ha meg voltak választva, kap­csolatuk választóikkal megszűnt. A tanácsok megválasztásával a tanácstagok és a nép kapcsolata nem szűnik meg és nem szabad, hogy megszűnjék. Alkotmányunk maga gondoskodik róla. hogy a nép állandóan figyelje, bírália. ellenőrizze saját képviselőinek munkáját és nézzen jól a kör­mükre. becsületesen, jól. a nép érdekében dolgoznak-e ? Nem hiába írja elő a m'. Alkot­mányunk. hogv a képviselők kö­telesek rendszeresen beszámolni választóiknak Rajta leszünk hogv ez a beszámolói kötelezett­ség ne maradjon papíron! Nem hiába írja elő a mi Al­kotmányunk. hogv azokat * képviselőkei. tanácstagokat, akik nem jól dolgoznak, ncin a nép érdekeit szolgálják, vissza lehet hívni. Rajta le­szünk. hogv Alkotmányunk­nak cz a pontja se maradion papíron! — Épp ebben van biztosítéka, hogv a tanácsok az ügyintézést ne bízzák rá egyszerűen a hiva­talra. hanem magát a hiva:ali gépezetet is gyors és jó munka ra noszogassák. Amikor a tanácsválasztások al­kalmából a Népfrontról. Nép­front-jelöltekről és listáiéról be­szélünk. akkor ez nem üre3 szó beszéd. A mi Pártunk vállalja a ve zetés. az irányítás szerepét. Ezt a szerepet nem kiváltság­nak. hanem kötelességnek te. kinti, de a vezetésnél é« irá­nyításnál többre nem tart igényt. A mi Pártunk szoros egységben akar haladni a magvar nép min­den becsülete®, építő, hazafias elemével. A Népfrontba beletartozik minden dolgozó magyar Beszéljenek a számok' A ?20 ezer tanácstagjelöltből csak a ki­sebbség kommunista, a többség: 140 ezer jelölt, nem kommunista A 220 ezer tanácstagjelölt több­sége dolgozó paraszt, termelőszö­vetkezeti tag. szegényparaszt, középparaszt egyaránt. Ez is bi­zonyítja. how vezető munkás­osztálvunuk. Pártunk mekkora gonddal őrködik azon. hogy a do'­gozó paraszitság megkapja az őt megillető részt a közügyek irá­nyításában. A tanácstagnak jelölt dolgozó parasztok közül a túlnyomó több­ség egyéni gazdálkodó. Mi támo­gatjuk minden erővel a termelő, szövetkezeti mozgalmat, da ez nem jelenti, hogv a termelőszö­vetkezeti tagok kedvéért, megfe­ledkezzünk az egyénileg gazdál­kodó dolgozó parasztokról és megtagadjuk tőlük azt a súlvt és szerepet, ami az államügyek in­tézésében jár nekik. A tsnácstagielöltek között sokezer dolgozó kisember van: kisiparos, kiskereskedő és értelmiségi dolgo­zó. jeléül annak, hogy a Nép­front alapja ugyan a mun­kás és parasztszövetség, de beletartozik minden dolgozó magyar. Hadd említsem meg végül, hogy a tanácstagjelöléseknél is azt tartottuk szem előtt, hogv az igazi és komolv demokráciának meg kell valósítar--- az elvet: szabad utat a nőknek és — if jú­ságnak. A népi demokrácia hadsereget a béke és a honvédelem hadserege Révai József elvtárs ezután ar­ról beszélt. ho"v a helyi taná­csok választása olvan világpoliti­kai helyzetben történik, melyben egvre élesedik "z -1 len tét a béke erői és a háború erői között. Az imperialisták a koregii háborút világháborúvá akarják kiszélesí­teni — mondotta. — Az ameri­kai hadsereg koreai vérengzése azonban nem erősítette az impe­rialista háború® gyújtogatok tá­borát. de erősítette a béke tábo­rát vüágszo-te. A fasiszta MacArthurok az amerikai hadseregre szé­gyent és gyalázatot hoztak és nem dicsőséget. — Népek gyűlölete és megvetése ezzel a vérengző, asszonyokat és gyermekeket gyilkoló bandá­val szembe- nagyobb, mint valaha. Ezeken választásokon arról van szó. hogv félreérthetetlen hatá­rozottsággal kinyilvánítsuk aka­• tunikát és elszántságunkat a béke védelmére. A magyar nép a tanácsválggztásokon is méltó vi­li szt fog adni a békéjére és füg­getlenségére törő imperialista uszítóknak. Ezután azokról az arcátlan rá­galmakról beszélt amelyeket az imperialisták Magyarországra szórnak. A nyugati sajtó — köz­tük a Vatikán hangia — nyomor­ról. bezárt templomokról, kétség­beesett emberekről mesélnek or­szágunkkal kapcsolatban. — E butasággal és arcátlan­sággal nem kellene sckat törőd­nünk. ha nem tudnánk, hogv mö­götte az úgynevezett ..hideg há. ború" van — folytatta —. a ..hideg háborút" vedig a ..meleg háborútól" csak egv lépés választi» el. ha nepi vagyunk résen. Résen lenni annyit ielen1 mint erősnek lenni. Erősnek lenni annyit jelent, mint képesnek és el­szántnak lenni az önvédelem­re. Elszántnak + képesnek lenni az önvédelemre, nem utolsó sorban annvit, jelent, mint erős hadsereget szer­vezni. A békéért nem siránkozni, hanem helytállni kell. A népi demokrá­cia hadserege a béke és a hon­védelem hadserege. Vér a dolgozó nép véréből, hús a húsából. Pa­rancsnoki kara énpúgy. mint le­génysége a dolgozó nép fiaiból áll. Hazaszeretet •> magvar nép­hadsereg szeretete nélkül ma el­képzelhetetlen. Nem hazafi az, aki nem érti meg. hogy ezért a hadseregért kötelességünk meg. hozni minden áldozatot, övez-1 munkásságunk és parasztságunk figyehne és szeretete ezt a mi hadseregünket. Nem szabad elfelejtenünk, hogv a hadsereg ereie nemcsak ön­magában rejlik hanem az ország ereiében, n nép egy­ségében A tanácsválasztás, r.ak meg kell mutatnia, hogv ebben az értelemben is erő­sek vagyunk. A következőkben Révai elvtárs rámutatott, hogv erőnket a kö­zelmúltban a gabonabegyüités si­kere. a normarendezés sikere, a Békekölcsön sikere is bebizonyí­totta. — A gabonabegyüités — a külső és a belső ellenség minden próbálkozása ellenére — teljes mértékben biztosította kenyér­ellátásunkat és lehetővé teszi, hogy a belső fo—vasztásoken túl jusson exportra is. a normális gazdálkodás simára feltétlenül szükséges készletek, tartalékok biztosítására is. Bizonyítéka ez annak, hogv a munkásság és a dolgozó parasztság szövetsége szilárd és megbonthatatlan. Erőnk jeleit a normarendezés, a békekölcsön­Jegyzés, a megegyezés a katolikus egyházzal — A normarendezést — a jobboldali szociáldemokraták minden aknamunkája és a külföldi imperialista uszítók minden erőlködése ellenére — nagyszerű munkásosztályunk megértése, helyeslése és tel­jes támogatása mellett vég­rehajtottuk. A normarendezés következtében nőtt a termeié®1, nőtt a termelé­kenység. és a termelékenységgel együtt újra emelkednek a bérek. A nehézipar termelése júliusról augusztusra 2.054.000 forint ér­tékről 2.257.000 forintra nőtt. te­hát közel 10 százalékkal emelke­dett. A könnyűioarban a terme­lés értéke augusztusban 14.3 sTá zalékkal volt magasabb a júliusi termelésnél. A nehéziparban a júliusi 684 forintról 729 forintra emelkedett, a könnyűiparban 1403 forintról 1548 forintra. — Augusztusban a nehézipar­tan az átlagteljesítmény 115.1 százaléka volt a normáknak. A könnyűiparban 110.2 százaléka. Ez azt jelenti, hogv a normarendezés következ­tében beállott átmeneti bér­csökkenés után — úgy. aho­gyan előre megmondottuk — a bérek már úira növekvőben vannak. 1950 első negyedében a nehéz iparban 760 forint volt a havi átlagkereset, a második negyed­évben 789 forint. 1950 júliusában 770 forintra esett vissza, au­gusztusban azonban már úira nőni kezdett és <l?rte a 774 fo­rint havi áilagke*°setet- A bér Újra és tovább fog emelkedni, de a teljesítménynek megfelelően, ami egyaránt érdeke az államnak és munkásnak. A Békekölcsön is-— a külső és a belső ellenség minden ás­kálódása és uszítása ellenére — népünk egységét. Népköztársa­ságunk ereiét bizonyította. Né­pünk a Békekölcsönre több. mint egyharmadával jegyzett többe1, mint tavaly. Népköztársaságunk ereiét bi­zonyította az a megegyezés is. amelyet a katolikus egy­ház és kormányunk kötött. Azck. akik a katolikus egyház vezető köreiben holmi belső vagv külső katasztrófára, vagv váltó, zásra számítottak, belátták, hogv nincs mire számítaniok. A kato­Ük us egyházzal kötött megálla­podás további komo'v tényezőie lehet a dolgozó népünk egysége megszilárdításának és lesz is ab­ban az "-etben. a megálla­podást komolyan veszik, nem pe. dig taktikai, időtnyerő lépésnek tekintik. Kormányunk és pártunk be-

Next

/
Oldalképek
Tartalom