Délmagyarország, 1950. október (7. évfolyam, 229-254. szám)

1950-10-01 / 229. szám

8 TASABNAF, 1M0. OgrÚBOt I. ELMONDJUK, HOGY AZ IMPERIALISTÁK a mi békénket is veszélyeztetik A Szegedi Kender falujárói falun is győzelemre viszik a békekölcsönjegyzést A Békekölcsön jegyzéséből példamutatóan veszik ki részüket az üz&. mek dolgozói. Amig óráról-órára szaporodnak a jegyzett forintok, az üzemekben jobban megfeszül a termelő, alkotó kar izma, a mell büszkébben dagad a munkásing alatt, a kéz erösebben fogja az esztergapad hajtókarát, a kalapács, a szekerce nyelét. így válaszolunk az imperialisták támadásaira, a reakció rémhíreire, a szervezett sorbanállásra, az áruhalmozásra, A dolgozók becsülettel teljesítik a nép kormányának felhívását, nemcsak aláírásukkal, hanem forintjaikkal is leszavaznak a béke mellett. Az üzemek dolgozóinak példáját követik a dolgozó parasztok is. Amint az eddigi eredmények is Igazolják, ők is lelkesen veszik ki részüket a Békekölcsön jegyzéséből. A munkásosztály, mint mindig, úgy most la dolgozó parasztságunk segítségére siet. A népnevelők ezrei Indulnak ma szrrte a megyében ki a községekbe, falvakra. hogy megmagyarázzák dolgozó parasztságunknak a Békekölcsön jelentőségét. A falujárócsoportok felkésaflltek a munkára. Elhatározták; falun is győzelemre viszik a békekölcsönjegyzést. Sok hónap, vagy sok év közös harca edzette meg őket. Tizenöt-húsz jó elvtárs, a hétköznapi — az aprómunkák — hősei, öntudatosan néznek a mai nap elé. A csoportok felelősei még az ..utolsó stmitásokat'' végzik az előkészületeknél. hogy korán reggel indulhassanak. Rózsa János elvtárs, a Szegedi Kender dolgozója, régi falujáró. 29 éve dolgozik a gyárban és a termelésből jól kiveszi réezét. Még el sem hallgatott a menekülő fasiszta hadsereg fegyverropogása, Rózsa elvtárs 1944 októberében belépett a Magyar Kommunista Pártba. Negyvenöt januárjában falujáró lett. Sándorfalva, Domaszék. Homokpuszta. Szatymaz, Felsöközpont meg a többi szegedkörnyéki község parasztsága hamarosan megismerte Rózsa elvtársékat. — A házak, az iskolák helyreálltával kezdtük — mondja. — Megjavítottuk a szerszámokat, a kerítéseket, beüvegeztük az ablakokat, eltüntettük a háború nyomait. Esőben, hóban, nyári kánikulában hétről-hétre jártuk a falvakat. A nagy harcok idején egy héten ötször-hatszor is kimentünk, tanácsot, felvilágosítást adtunk' a dolgozó parasztoknak. Akkor sok dolgozó paraszt nem látta, hogy össze kell fognunk ét közös célért. Sokszor néztek ránk ferde szemmel. De néhány hét múlva már tudtuk, hogy a kommunisták nemcsak beszélni, hanem dolgozni, segíteni is tudnak. Ez állította először mellénk a dolgozó parasztokat. Látták, hogy a kormány intézkedései a javukat szolgálják, látták, hogy a Párt jól vezet. Mert a munka közben a szó is szaporán hullott. A választások, a begyűjtés, a mélyszántás jelentőségét mind megmagyaráztuk. Persze, ez nem ment könnyen. Az apácák rendszeresen jártak házról-házra és lázítottak ellenünk. A kulákságnak sem tetszettünk. Nem egyszer megtörtént,, hogy megmarkolták az inget a mellemen azok, akik ellenségei a mi ügyünknek. „Könnyen beszélnek maguk, hisz gyárban dolgoznak" — mondták, megpróbálták félrevezetni a dolgozó parasztokat. De azok nekünk hittek és mi sem hátráltunk meg soha. Most újra népnevelő munkára indultunk. Várostanyára megyünk. Nagy segítség már nekünk a termelőszövetkezeti csoA dolgozó parasztság boldog jövőjének útját mutatja portokban dolgozó parasztság. Falun nekik kell példát mutálni a Jegyzésben, rájuk néz most minden egyénileg gazdálkodó paraszt. „Lássuk, mit csinálnak, mennyit jegyeznek a tszcs-sek" — mondják. Es a tszcs-sek, meg a gépállomások lesznek megint a legjobb agitációs anyag. Elmondjuk, milyen sok pénzt áldoz az állam a dolgozó parasztok támogatására. Az a rengeteg traktor, cséplőgép, kombájn, a tenyészállatok, a víz, villany, telefon, rádió bevezetése, a bekötő utak, az uj iskolák, orvoslakások építése, az ösztöndijak az iskolákban — mind az ő érdeküket is szolgálják. Erre kell a pénz az államnak. Elmondjuk, hogy az imperialisták nemcsak Koreában akarnak partra szállni, hanem a mi békés életünket is veszélyeztetik. Ezért kell erős, jól felszerelt, verhetetlen néphadsereg. Es ha kérdik falun, hegy én jegyeztem-e — folytatja Rózsa elvtárs — büszkén mutatom meg nekik az én igazolásomat: 1000 forintot jegyeztem. Király lí. Józsefné eMársnö, & Szegedi Kender falujárófelelőse. 6 ls több mint négy éve végzi ezt a nehéz, fáradtságos, de szép és eredményes munkát, a falujárást. Sokat beszéltek, sokat dolgoztak, de az eredmény nem maradt el. Ma a dolgozó parasztság egyre jobban felismeri a helvos utal, egyre többen lépnek be a tszcs-kbe. — Holnap Mórahalomra megyünk — mondja Király elvtársnö és tudjuk, hogy a dolgozó parasztság a béke mellett szavaz, hiszen láthatják a gyönyörű Textilkombinátot, a Rákosi-hidat, a kibővített villamosjáratot, a társadalombiztosítás kiterjesztését a mezőgazda, sági dolgozókra, a hatalmas, nyomasztó adók eltörlését és azt a sok előnyt, amit Népköztársaságunk mindnyájunk számára nyújt. De ahhoz, hogy építeni, fejlődni tudjunk — béke kell. Emlékszünk még a bombázásokra és nem akarjuk mégegyszer azt az életet. Ha felkészülünk a harcra, az imperialisták nem mernek megtámadni bennünket. És megvédjük a békét bármilyen ellenséggel szemben Király n. Józsefné és Rózsa Já. nos elvtársak sok tizezer falujáró társukkal együtt felkészültek a nép. nevelő munkára. Ez a harc a nép Jobblétét, « béke erősítését szolgálja. Ötven forintot jegyeztem A fizetésem pénzben heti 13 forint, ez csak látszólag kevés. Mint lak(£ toslanuló, tanoncotíhonban lakom, ahol reggelit, vacsorát és teljes ellátást kapok. Ezért havonta Hx forintot fizetek. Az otthonban a vezetők gondoskodnak szakmai továbbképzésemről, ideológiai fejlődésemről Gazdag könyvtár áll rendelkezésemre, amelyen keresztül még külön is képezhetem magamat. Most lakatostanuló vagyok és érzem — ment jó szakemberek foglalkoznak velem — én is jó szakmunkás leszek. Most 17 éves vagyok. Mielőtt idejöttem volna a téglagyárba, négyévet béreskedtem egy kuláknál. Olyan sorsom volt nekem is. mint a többi béreseknek. Istállóban aludtam, 'rongyokkal takaróztam és látástól-vakulásijf kellett dolgoznom. A négy év alatt nem tudom, hogy ettem-e a hutákkal egy asztalnál tizenötször. Ugy vetették elém a kosztot, ahogy a kutyáknak szokták Most azonban egészen megváltozott a helyzet In vagyok a jó szakemberek között és nem is esik terhemre a munka. Készséggel magyarázzák meg, ha valamit nem értek és dolgozótársaim jó szakembert akarnak belőlem nevelni. Ugy érzem, nem csalódom, amikor azt mondom, hogy ez számomra nagy ajándék népi demokratikus kormányzatunktól. Ha visszagondolok az elmúlt időkre, milyen volt a régi inasélet, akkor önkéntelenül is öhölbeszorul a kezem. Pokol volt a felszabadulás előtt az ipari tanuló élete. Az imperialisták látják eredményeinket és éppen ezért kovácsolják oljtari eszeveszetten a harmadik világháború terveit. El akarják venni a szabadságunkat, jogainkat. Azt akarják, hogy még nagyobb rabságban éljünk, mint azelőtt. Mi viszont nem akarjuk. Én i$ meg vagyok elégedve eddigi sorsommal, mert érzem, hogy életszinvonalunk állandóan emelkedik. Nekem így jó, mert embernek érzem magamat. Szabad, független embernek, aki már nem cselédeskedik a kuláknál. ötven forintommal ezt akarom támogatni és a jegyzett összeggel elősegíteni fejlődésünket és azt akarom, hogy soha főbbé ne jöjjön vissza az. ami volt, hanem békében építhessük szocialista hazánkat. Vörös Ferenc, a Keramit Téglagyár géplakatos tanulója. LEGNAGYOBB KINCSÜNK A BÉKE Lelkesen tesz Hitet e béke mellett Szeged demokratikus papsága teni akkor, amikor nemsoUU ra megválasztjuk a tanácsokat a részemre a legnagyobb öröm. hoev híveimmel egytltt lehetek részese ennek a választásnak, I Lehetne sorolni hosszan ezeket a megnyilvánulásokat, amelyekből kicsendül aí öröm, amit a papság afölött érez. hogy létrejött a megegyezés az állam és az egyház között. Persze csak azok a papok örülnek ennek, akik igazán őszintén akarták ls ezt a megegyezést. Ezek örülnek annak, hogy tevéikenyen szolgálhatják a béke ügyét. De nem minden pap híve őszintén a békének. Bánhidi László, alsóvárosi plébános például jegyzett 100 forintot. Megkérdeztük tőle. mint többi paptársától, miért jegyzett, mire dölyfösen kijelentette, hogy számára, aki filozófiát tanult, teológiát végzett, 1 primitív ©z a kérdéi. 1 Elmondotta még. hogy Jártak rála, megkérték, hogy jegyezzen s 6 jegyzett. Csak azt nem mondotta el, amit az alsóvárosi dolgozók elvártak tőle. hogy híve « békének. . i, Értelmiségünk legjobbjai. « tudomány élenjárói, nem tartották primitívnek azt a kérdést, hogy „Te miért jegyeztél Békekölcsönt?" — csak az alsóvárosi plébános. Nem tartották, mert békét akarnak és szeretik a dolgozó népet. De nem mondotta el ünczédl László móravárosi plébános sem, hogy miért jegyzett 100 forint Békekölcsönt. Á békekölcsönjegyzéskor egy szót gem szólt, bebizonyítva ezzel, hogy nála a száz forint jegyzése csupán üres képmutatás, álcázás. Nem volt egyetlen szava sem a békéről, amely pedig a katolikus hívőiknek is legfőbb ügye, nem ítélte el az imperialisták aljas támadásait. IncziédS plébános ezteel bebizonyította. hogy nem a nép papja, Szeged demokratikus papjai már eddig is tettekkel bizonyították, hogy részt kérnek a szocializmus építéséből, tevékenyen akarnak hozzájárulni a béke megvédéséhez. A hívők neve mellé jegyezték oda a nevüket ők is a Békekölcsönt gyűjtő ívekre, kijelentve, hogy az ő ügyük is az, ami a dolgozó nép ügye. Ujsizeged plébánosa. Ugi Géza, 300 forintot jegyzett s ezeket mondotta: — Nekünk legdrágább kincsünk a béke. Ezt kell segítenünk. védenünk minden tettünkkel. Krisztus annakidején korbácsot ragadott, hogy elűzze a kufárkodókat, üzéreket, ma minden dolgozó a munkát ragadja meg, forintjaival segíti elő a békés építést, hogy elűzzük azokat a kufárokat, akik embermilliói vérével akarnak üzérkedni. Ebben a törekvésben szívvel-lélekkel segít az a pap, aki a dolgozó néppel tart. Szerény tégla a béke erős várában ez az én 300 forintára, de hiszem, hogy erős tégla. így besizél Fülöp István római katolikus lelkész is. 100 forintot jegyzett, mert keresetéből el kell tartania idős édesanyját is. — Szívesen adtam — mondotta —, mert tudom, hogy a békés épiőmmnka úgy a saját, mint a híveim számára új, minden eddiginél boldogabb országot teremt. Molnár Anitái, a Petőfi-telep papja így nyilatkozik: — Naponta látjuk magunk körül azt az építőmunkát, melyhez fogható még soha nem volt ebben az országban. Hidak, gyárak épülnék, munkáslakások, földalatti gyorsvasútak. Ezek mindmind békét hirdetnek. Építeni csak békében tudjunk s e®t a békét akarom én ls erősíteni az államnak kölcsönadott forintjaimmal. Ezt a békét akartuk erősíA szegedi „Dózsa" termelőcsoport versenyfelhívása A szegedi Dózsa termelőcsoport békebizottsága a napokban gyűlést tartott, ahol elhatározták, hogy versenyre hivják ki a szegedi járás valamennyi termelőszövetkezeti csoportjának békebizottságát az őszi munkák időelőtti elvégzésére. A békebizottság azonnal meg ls határozta a versenypontokat. Az őszi gabonák vetését október hatodikára befejezik, az őszi mélyszántást pedig október lőre. A termelőcsoport vállalja még, hogy az őszi mezőgazdasági munkák időbeni elvégzésének jelentőségét tudatosítják a c»x port tagjai az egyénileg gazdálkodók felé is. A' Dózsa termelőcsoport felhívja a járás összes termelőcsoportját, hogy csatlakozzanak versenykihívásukhoz. II U Szabad Föld'' CSÉPI JÓSZEF: A BŐRKABÁT Tél utóján, úgy tavasz kezdetén, különösen az Oncsa-'telepi viskók lakói mindig rendkívül nehezen várták „Szent György-nap" érkezését, Ugy érezték ilyenkor, mintha messiás jönne a földra. vagy legalább is az „Ur angyala" suhogtatná meg hosszú lángnyelvekből készült kardját az alacsony házikók fölöft, s végetvetne annak a nyomorúságnak és Ínségnek, amely ilyenkor már mint félelmetes üresség, semmiség töltötte meg a penészes kamrákat, padlásokat. ahonnét már az egerek is régen elköltöztek, mivel nem akartak éhen pusztulni. Ugy érezték ilyenkor a falusi szegényparasztok, mintha Szent György-nap egy „mindenben bővelkedő paradicsomot" hozna számukra, melyben mint mondani szokták a „nyomtató lónak nincs bekötve a szája." Na, de ez így még legendának is rossz. Mert a valóságban egész másként volt. Szent György-napon az uraság, meg ahogy akkor mondották. a nagygazdák fogadták a soron levő szezonmunka idejére a cselédeket, szőlőkapásokat és a nyári pásztorokat. Már az ezt megelőző hónapokban, hetekben mindenki igyekezett magának kiszemelni egyegy nagygazdát, vagy uraságot. Már Szen't György-napra, a fogadás idejére igyekezett magát mindenki oda beprotezsálni, hogy mégis valami munkaalkalmat biztosítson magának. Mert hát „a szegény ember is ember, annak is élővel kell élni" — mondották sokan, ilyen időtájban. Ezen a tavaszon is előfordult, hogy több lett az eszkimó, mint a fóka. Ezt ugyan az Oncsa-telepi szegényparasztok úgy mondták, ha „kutyát ütök, akkor is szegény ember akad a botomra." Akinek nem jutott valamilyen „becsületbeli" dolgánál fogva ilyen nagy gazda, vagy uraság, az kiment arra a dombra, ahol a Szent Györgynapján a cselédfogadást tartották. Hátha akadna valaki, aki mégis megvásárolná az eladó munkaerőt. Ha mást nem, legalább kosztot ad, így történt, hogy ezen a nevezetes napon, mivel odahaza a kenyér is kifordult a héjjából, a kis Katona Jóskát is kivezette édesanyja erre a „kenyérváró dombra", talán valaki tudná már Jóskát is valamire használni, hiszen nyári pásztornak már éppen jó lenne — gondolta, — Jóska módfelett örült ennek a dolognak —, mert aki egyszer ide kimehetett, arról már azt mondták az ismerősök, hogy „fölszakadt" már a földtől, meghogy „leesett már a tojáshéj a hátáról —, megél a maga kenyerén is." — Ezekbői úgy érezte Jóska, hogy most már ő is emberszámba meg, ö is meg tudja keresni a maga kenyerét. Ezzel levette a terhet a szülei válláról. Künn a „Kenyérváró dombon" megálltak a nagy villámsújtotta nyárfa tövében, s várták, hogy valaki majd csak megkérdezi, mivégről is jöttek ide. Körülöttük jólöltözött emberek görbe bottal, lóhajtó ostorral a kezükben sétálgatlak. üzleti ügyekből kifolyólag szitkozódtak, neveigéitek, alkudoztak, egyszóval mindenkinek volt valami „fontos" elfoglaltsága azen az esztendős ünnepen. A sétáló „vevők" csak néha ejtettek Jóskára egy sunyi pillanatot, de nem szóltak semmit. Ilyes valamit mormogtak magukban: „Vékonypénzű legény ez még nagyon, biztosan nem ér ennek az élete egy hajító fát sem." Jóska ezeket nem hallotta, de ta. Ián jobb is. Közben egyre türelmetlenebbül várlak, majd csak jön valaki, akinek szüksége lenne rája. De nem jött. Jóska izgatottan figyelte a körülötte lévőket. — Talán az a bőrkabátos, az talán éppen idejön.,. de szép kabátja van neki ... annak biztosan sok pénze lehet — gondolta Jóska. — Ha többet nem, de öt pengőt úgy is adna egy hónapra. Ha megmutatom neki mit tudok, még tizet sem sajnálna. A bőrkabá'ios közelebb jött, de Jóskáékra még csak rá sem nézett. Az előbb még a kis Jóska-gyerek f

iil sokat várt tőle. de amint ;tt az arcába, valami iszogta el. Félni kezdett tőle, rkabátja tetszett már neki. szemekkel nézte rajta a gombokat, még a napfény is visszaverődött róla, látszott, hogy még nemrég adta ki a szabó a kezéből. Jóska tétován állt anyja mellett, percekig nem szóltak egymáshoz, végülis a gyfcek szakította meg a csendet, MefA akarta vigasztalni édesanyját, hallhatóan ezt mondta: — Ha nagy leszek, nekem is lesz ilyen. — Anyja nem akarla azt mondani, hogy ez lehetetlenség. Valami vigasztalót szeretett volna mondani, de nem jött szó az ajkára, csak annyit mondott; '— Gyerünk haza fiam. rossz emberek ezek, nem adnálak én sl kezükbe, mégha egy bőrkabátot adnának, akkor sem. Éppen indulni készültek, amikor • bőrkabátos feléjük fordult, köszönés nélkül vetette oda a kérdést — Mondja csak, mit kérne ezért a gyerekért.., Katonáné akadozva mondotta: — Havi nyolc pengőt uram. Ügyes gyerek ez, ha megfogadja, még akár. juhásznak is használhatja. — Még be sem fejezte Katonáné mondanivalóját. gúnyosan Vágo'tt közbe a jövevény: '— Mit, micsodát! Még négy is sok ezért a pipaszárlábú gyerekért. Olyan ez mintha csak egy szál' bél volna benne, örülhetne ha kosztot adnék neki, nemhogy még nyolc pengőt is, Há'i hogy képzeli? — Ezeket a szavakat Jóska már nem is figyelte, tehetetlen gyűlöletet érzett magában az új gazda iránt, még a tekintetét is levette dagadt képéről. Csak bőrkabátját figyelte tovább, még most is akadozott a szó a torkán: „Majd ha megnövök." A bőrkabátos alkudozni kezdett« közben köréje seregle'itek ismerősei is. akik egyre ócsárolták az „árut", cifra jelzőket mondtak, nevetgéltek. Végül is mégis megtörtént a vásár. Anyja megegyezett a bőrkabátossal, havi öt pengőben. Ebből egy pengőt foglalónak adtak. Félóra múlva már indult is Jóskával a kocsi. Édesanyja egyedül ment haza, a kocsiútról hosszan nézett Jóska után. Integetett, de Jóska nem igen törődött vele, csak gazdája bőrkabátjában gyönyörködölt, s azon gondolkozott, öt pengőjével havonta mennyi időt kellene ázol-