Délmagyarország, 1950. október (7. évfolyam, 229-254. szám)

1950-10-22 / 247. szám

Magyar nük! Magyar anyák! HarcoljM a békéért, gyermekeltek boldog íövö;éért! Szavazzatok a Népfrontra! Megerősödött dolgozó népünk öntudata — megérett arra, hogy teljeseit átvegye a hatalom gyakorlását rvolgozó aépilnk egységesen, ü egyemberként' halad a szo. elalizmus felé veze,\ő úton. Ez az út nem könnyű, szótalan, nehéz csatát kell megvívjunk napról­napra a belső és kük\ő ellenséggel és a maradisággal szemben. Küz­denünk kell a termelés? vonalán az akadályok ellen, amelyük fejlődé. Bünket gátolják. E harcot csak úgy tudtuk eddig is és úgy tud­juk a jövőben is sikereken meg­vívni, ha sziklaszilárdan követjük Pártunkat, s annak útmutatásait. Szocializmus felé vezeftő útunk egyik jelentős állomása az októbei 22.i tanácsválasztás is. Ez alka­lommal is, mint általában minden Sorsdöntő, jelentős esemény előtt. Pártunk szeretett vezére, Rákosi elvtárs utat mutatott számunkra. Rákosi elvtáranak a Szabad Nép­ben megjelent cikke minden dol­gozó számára világosan megma. gyarázta a tanácsválasztások je­lentőségét. Az iránymutató cikk ha­talmas visszhangot keltett dolgo­zóink körében. Ezt bizonyítja a sok megnyilvánulás között özv. Heuberger Jánosné, a DÉMA ci­pőgyár dolgozójának levele is. „örömmel és büszkeséggel ol­vastam a Szabad Nép vasárnapi vezércikkét, amélyet Rákosi elv. társ írt a tanácsválasztásokról —­írja levelében. — Újra tapasztal­hattam. hogy arra, amit Rákosi elvtárs mond, építeni lehet, mint a kősziklára. Különösen örülök an­nak, hogy a tanács jelöltjei között nagy számmal vannak a dolgpzó nők, mert ez a tény is megerősíti népi demokráciánktól kapott egyen. jogúságunkat, szabadságunkat." • „Az utolsó hónapok eseményei már sorozatosan, mint előre vetett árnyékok mutatták, hogy dojgozo népünk lelkesen, egységesen áll a népi demokrácia mögött" — írja cikkében Rákosi elvtárs. A tények sorozata bizonyítja ezt Szegeden is. Amint Rákosi elvtárs mon­dotta, a normarendezés is egyik fokmérője volt dolgozó népünk hű­ségének, szocialista öntudatának. És a szegedi tapasztalatok azt mutatják, hogy a szocializmus épí­tése iránti szeretet, a boldog jö­vőbe vetett hit mélyen gyökerezik dolgozóink szivében. A szegedi dolgozók is megértették, hogy a normarendezés a saját érdekeiket, népgazdaságunk megerősödését, békénk, függetlenségünk megóvá­sát segíti elő. A normarendezés után a dolgozók egyemberként in­dultak rohamra az új norma meg­döntéséért, a termelés további fo­kozásáért. Csak így válhatott le­hetségessé, hogy üzemeink ^ egy­mással versenyezve ajánlhatták fel a termelés jelentős fokozását, a minőség fokozott megjavítását, az önköltség és a selejt csökkentését Rákosi elvtárs kiszabadulásának tizedik és az Októberi Forradalom 33. évfordulójára. . Textilkombinát dolgozói pél­A dául december 13.ra, az AVESz dolgozói október 30-ra, a Szegedi Cipőgyár dolgozói Sztálin elvtárs születésnapjára, december 21.re vállalták, hogy befejezik ez. évi tervelőirányzatukat. Ezeket s a hozzájuk hasonló nagyszerű fel­ajánlásokat a dolgozók odaadó lel­kesedése hatja át ötéves tervünk, a szocializmus építése iránt. Ez lelkesítette a sok-sok ezer dolgozó közül például Széli II. Jánosné és Ábrahám Vincéné kártolókat, a Szegedi Kender dolgozóit arra, hogy november 7-re már az 1951. es év első felének tervelőirányza­tát hajtják végre. A népi demo. krácia iránti hűség serkenti a szegedi Gázüzemben Varga István brigádjának tagjait is arra, hogy határidő előtt, november 7-re fe­jezzék be előirányzott munkájukat. Pártunk és Népköztársaságunk iránti hűségről azonban nemcsak ipari dolgozóink tettek tanúbizony., rágot. Dolgozó parasztságunk is megmutatta, hogy rendületlenül halad a szocializmus felé vezető úton, követi és magáévá teszi Pár­tunk útmutatását. Bizonyítja ezt a szegedi dolgozó parasztok oda­adó, lelkes részvétele a gabona-, begyűjtésben, de; szépen megmu­tatja az a tény ils, hogy mind töb-,' ben és többen lécnek rá a társast gazdálkodás, a fcb'lődés útjára. Az elmúlt hetekben bárom újabb ter­melőszövetkezeti csoport alakúit, Alsóvároson, Újszegeden és Bak­iéban. Igen sok egyénileg gaz<Hál. kodó paraszt lépetik be a már meg­lévő .termelőcsoportokba is. Sze­ged dolgozó parasztsága a vállalt határidő előtt négy nappal teljesí. tette Őszi vetéstervét száz száza­lékra a búzánál és rozsnál s közel 130 százalékra az árpánál. Jó ütember halad az őszi mélyszántás is. Mit jelentenek mindezek a té­nyek? Látszólag egyszerű, .statisz­tikai adatot, azonban igen sokat megmagyaráznak. Ezek a dolgozó parasztok, azzial, hogy beléptek, vagy megalakították a termelőcso­portot, szakítottak eddigi életük­kel. Uj útra léptek, letértek a ré­giről, arról, amelyet már ismertek, s amelyem maguk is évekig, apáik, nagyapáik* elődeik pedig évszáza­dokon át jártak. Forradalmi, sors­döntő lépé$ volt ez dolgozó paraszt­jaink életiben, amelyet igen Bok mérlegelés, megfontolás előzött meg. Csak ua Pártunkba, népi de­mokráciánkba vetett rendíthetetlen bizalom volt képes arra késztetni dolgozó parasztjainkat, hogy sza­kítsanak eddigi életmódjukkal, s rátérjenek a jobbra. [Ne még mindezeknél is Szeb. ^ ben mutatja dolgozó népünk odaadását a békekölcsönjegyzés eredménye. Az a Bok-sokmillió fo­rint, amelyet a szegedi dolgozók legszélesebb rétegei jegyeztek, ko. moly áldozatot jelent a dolgozók családjainak életében. És mégis az üzemi munkások, dolgozó parasz­tok, értelmiségiek, kiskereskedők, kisiparosok, nemre és korra való tekintet nélkül, örömmel, lelkesen vettek részt a békekölcsönjegyzés­ben. Szívesen vettek részt nem. csak azért, mert tudták, hogy en­nél jobb helyre nem fektethetik pénzüket — hiszen Népköztársasá­gunk százszorosan visszafizeti a kölcsönt —, hanem- azért is, mert ezzel újabb hitet kívántak tenni népi demokráciánk mellett, meg akarták mutatni, hogy Pártunk vezetésével készek, harcolni minden erejükkel a békéért, eddigi ered ményeink megóvásáért, boldog jö­vőnk biztosításáért. Gyorsabb és nagyobbarányú volt a békekölcsön­jegyzés még a tavalyi tervkölcsön. jegyzésnél is. De nem is lehpt ezen csodálkozni. A tervkölcsön­jegyzés óta eltelt esztendő minden egyes 'napja, órája, újra és újra arról győzte meg a dolgozók ez­reit, hogy érdemes áldozatot vál­lalni. érdemes Pártunk vezetésé­vel harcolni a jövőnkért. Az elmúlt esztendő alatt meg­javult dolgozó népünk életszínvo. nala. Uj gyárak, új munkaalkal­mak létesültek. Az elért hatalmas eredmények még azokat a dolgo­zókat is fellelkesítették, akik ko­rábban talán közönyösek voltak a harc iránt. Természetesen dolgo­zóink öntudatának megerősödésé­ben döntő szerepet játszott az is, hogy megjavult a népnevelő, fel. világosító munka. r\e nem szabad egy pillanatra ** sem lebecsülnünk azt a spon­tán, újra és újra megnyilvánuló szeretetet és. lelkesedést, amelyei dolgozó népünk tanúsít a Párt, Népköztársaságunk iránt. Nem szabad arról sem elfeledkeznünk, hogy az imperialisták egyre foko­zódó agressziója, háborús készü. lődése is nagyban hozzájárult dol­gozóink öntudatának növeléséhez. Ma már nemigen van olyan dol­gozó, aki ne látná, hogy az impe rialista halálgyárosok boldog éle­tünkre, függetlenségünkre, sza­badságunkra törnek. S ez a tudat nem félelmet, nem kétségbeesést váltott ki dolgozóinkból, hanem izzó gyűlöletet, határtalan harci elszántságot. Kétségbeesésre csak az imperialistáknak van okuk, akik láthatják, hogy napról-napra erő­södik a béke tábora, közte a mi hazánk, a Magyar Népköztársa­ság is. A Textilkombinát dolgozói­nak 480, a Szegedi Kender dolgo. zóinak 443, vagy a többi szegedi üzem, hivatal, kereskedelmi válla­lat és a mezőgazdasági dolgozóit többszáz forintos jegyzésátlaga újabb intő figyelmeztetés volt az imperialisták számára. Ezek a számok „megálljt" kiáltanak a ha­lálgyárosok felé, azt kiáltják: „Bűnös, gaz terveiteket nem tud. játok keresztülvinni, megakadá­lyozzák a békéért küzdő ember­milliók!" Dolgozóink harcos béke. akaratát bizonyította az az egy­séges összefogás is, amellyel a szabadságáért küzdő hős koreai nép megsegítésére siettek. Ellen­állhatatlan erő, őszinte, mély érzés ma már dolgozóink szivében a nemzetközi proletár szolidaritás. I |j nép él ma már az új h&zá. ban. Ez a nép a Szovjetunió támogatásával és Pártunk vezeté­sével sziklaszilárdan halad a szo­cializmus felé. Igy valósulhattak meg azok a ragyogó, hatalmas ter­vek, melyek népgazdaságunk fej. lesztéaét, megerősítését szolgál­ták. Igy születhettek azok a ki­váló eredmények, melyeket a sze. gedi dolgozók elértek a termelés frontján. A mély gyökereket eresz tett, hatalmas méretekben kibon­takozó szocialista munkaverseny, a mind újabb és újabb munkafel­ajánlások arról tanúskodnak, hogy dolgzóink mind fokozottabb mér. tékben felismerik ötéves tervünk jelentőségét. Egyre nő azoknak a dolgozóknak a száma Szegeden, akik büszkén és örömmel' jelentik: befejezték ezévi tervelőirányzatu­kat. Tudják, rajtuk áll: milyen gyorsan tudjuk megvalósítani, fel­építeni hazánkban a szocializmust. Ezért törekednek minden erejük, kel, odaadásukkal a termelés foko­zására és megjavítására. Ezért vá­lik lehetségessé, hogy újabb és még nagyszerűbb célokat tűzhetünk ki magunk elé. Megérettek a dolgozók arra hogy teljesen átvegyék a hatalom gyakorlását hazánkban a tanácso­kon keresztül. Uj emberek formá­lódtak ki az elmúlt esztendők so­rán. Nem kétséges, hogy ez az öntudatban megerősödött, Pártunk útmutatását követő dolgozó nép a tanácsválasztásokon is újabb hitet tesz Pártunk és Népköztársasá. gunk mellett. Azonban nem sza­bad elbizakodnunk. Az ellenség fegyvereit csörgeti. Lehet kisebb és nagyobb csapást merni az el­lenségre. Igyekezzünk a nagyobbat rájukmérni. Mutassuk meg a tani. csok lelkes megválasztásával, hogy egységesek, összeforraltak vá­gyunk a harcban, Pártunk köve­tesében, a szocializmus építésében. Legyen a tanácsválasztások napja újabb hatalmas győzelem az impe­rialisták és csatlósaik felett. Lássa az egész világ, hogy dolgozóink rendületlenül harcolnak a nagy Szovjetunió vezetésével a békéért, s erről az útról semmi sem tudja letéríteni őket. November 7. a munkaverseny ufabb győzelmi állomása Lobogózzuk fel mai örömünnepünkön a házakat A tanácsválasztás napja nagy iimiepet jelent a magyar dolgozó nép s igy a szegedi dolgozók szá­mára is. A Városi Tanács végre­hajtó bizottsága éppen ezért felhív­ja A szegedi dolgozók figyelmét, hogy a nagyjelentőségű ünnepre való tekintettel lobogózzák, díszít­sék fel a házakat, hogy. külsőségei­ben is kifejezésre juttassuk, milyen nagy ünnepet jelent számunkra a aiaj nap. Szeged dolgozói már heteik óta készülnék a tanácsválasztá­sokra, arra a napra, amelyen dol­gozó népünk végérvényesen, tel­jesen birtokába veszi a hatalom gyakorlását. Erre a nagy ünnep­re való készülődés közben azon­ban nem feledkeztek meg a dol­gozók egyéb más nagyjelentősé­gű esemnyekről, évfordulóról sem. Az elmúlt héten ujabb nagy­szerű munkafelajánlási mozga­lom bontakozott ki a szegedi üze. mekben. Ezeket az újabb munka­vállalásokat a dolgozók novem­ber 7-re, az Októberi Szocialista Forradalom 33-ik évfordulójának megünneplésére tették. A szocialista munkaverseny ujabb kiszélesítése és fokozódó lendülete kapcsolódik és kiegé­szíti a november 2-i munkavál­lalásokat. A közelmúltban hang­zott el a szegedi Textilkombinát dolgozóinak versenyfelhívása, amelyben felhívták a többi üze­mek dolgozóit, hogy november 2-át, azt a napot, melyen szere­tett Rákosi elvtársunk a nagy Szovjetunió segitsége révén ki­szabadult a fasiszták börtönéből, méltóképpen megünnepeljük. Sze. ged dolgozói egyemberként csat­lakoztak ehhez a felhíváshoz és ennek során ujabb nagyszerű célokat tűztek ki magtik elé a termelés frontján. De nemcsak, hogy kitűzték, hanem azonnal hozzá is kezdtek a megvalósítá­sához. Az elmúlt héten már igen sok dolgozó teljesítette novem­ber 2-re vállait felajánlását. A tanácsvólasztásokra való ünnepi készülődés közepette na­ponta százával tettek ígéretet a dolgozók, hogy többet, jobbat termelnek november 7-re. Ha megnézzük a szegedi üzemek munkafel'ajánlásait, láthatjuk, hogy ezek igen nagyjelentősé, güek, jól átgondolt, komoly cél­kitűzéseket tartalmaznak. Igy például a Szegedi Kender dolgo­zói vállalták, hogy ezévi jóváha­gyott eredeti tervüket november 7-re befejezik. Emellett felaján­lottak jelentős anyagmegtakari­tást, az átlagos teljesítményszá­zalék fokozását, a munkaverseny további kifejlesztését. A Textil­kombinát dolgozói korábbi ver­senyfelhívásukhoz viszonyítva még két nappal megrövidítik ez­évi tervelőirányzatuk teljesíté­sét. A Tiszamenti fűrészek sze­gedi telepének dolgozói üzemré­szenként ajánlották fel, hogy de. cember 10-ére befejezik évi terv­előirányzatukat. Elüzemünkben, a szegedi Faliemezgyárban min­denegyes dolgozó tett jelentős munkafelajánlást. Igy lehetővé vált, hogy az üzem november 7­re évi tervét forint értékben 102 százalékra teljesítse, operatív tervét pedig mennyiségileg is minden részletében december 18­ra befejezze. Az ujszegedi Lá­dagyár november 7-re teljesiti évi tervét, a szegedi Bőrgyár dol­gozói pedig egyénenként több százalékkal növelik termelésüket. Jelentős felajánlásokat tették még a Ruházati üzem, a Gáz­üzem, a Magyar Kender dolgo­zói. Legutóbb a DEMA cipőgyár, a Faludi-malom, és a szegedi paprikafeldolgozó telep üzemi háromszöge jelentett igen szép munkafelajánlást. Érdemes szemügyre venni ezeket, mert a vállalások pont­jai híven tükrözik vissza az üze­mi dolgozók lelkesedését. A DÉ­MA cipőgyárban például az elő­'rányzott napi 673 páros terme­léssel szemben november 7-éig minden nap 800 párat készítenek, ami. több mint 118 százalékos •ervteljesitést jelent. Felajánlot­ták a dolgozók, hogv minden gyártmányuk elsőrendű minősé­gű lesz. az üzemi átlagot öt szá­zalékkal emelik, két újítás beve­zetésével pedig közel ötezer fo­rint megtakarítást érnek el no­vember 7-éig. Nem sokk-rí ma­~ad le a Faiudi-malom dol-m<zái­••ak felajánlása sem. Itt a Vözel­-urítba-n csatlakoztak q budooes­'1 Gizella-malom országos ver­senykihívásához. s ékkor vállal­ták. hogy 2.2 százalékos további megtakarítást érnek el az őrlés­nél. Már ez magábanvéve is nagy­szerű munkavállalás és az év vé­géig több mint 400 mázsa meg­takarítást jelent. Most november 7-én még újabb egytized százalé­kos vállalást tettek a dolgozók, ami újabb 20 métermázsa meg­takarítást jelent közel háromezer forint értékben, népgazdaságunk számára. A szegedi paprikafel­dolgozó telep dolgozód is szépei} kitettek magukért. Vállalták, hogy negyedéves tervelőirányza­tokat három százalékkal túltelje­sítik. November 7-éig az elő­irányzott 131 tonna szénfogyasa­tást 86 tonnára csökkentik, ami sokezer forint anyagmegtakarí­tást jelent. Vállalták továbbá, hogv november 7-éig mintegy nvolcezer forint értékben csök­kentik a porlási veszteséget. —• Ezeknek a célkitűzéseknek alátá­masztására a hasító és csipedő csoportok négy-ötSBÓzalékce mun­kafel ajánl ás t tettek. Lehetne még sok példát fel­hozni, amelyek bizonyítják, no­vember 7.e újabb győzelmekre, újabb eredményekre serkenti dolgozóinkat a termelés terüle­tén. Megkapó a november 7-1 mun­kafelajánlásoknál az az eTÜnte­tű lelkesedés, melvet dolgozóink a szegedi üzemekben csaknem mindenütt tanúsítanak. Anélkül, hogv különösebb szervező munka előzte volna meg. tömegesen tet­ték m unk af el a iá.n l ás a ike» ­dolgozók üzemi értekezleteken, röpgyűléseken. amelyeken ismer­tették november 7-e jelentőségét. Ennek oka elsősorban az, hogy a tanácsválasztások és a béke­kölcsönjegyzés előkészítését szol­gáló agitáció gazdagodva a régi tapaszt ala tóikkal, ma már töibb irányba is kiterjedt s népnevelő­ink rámutattak a termelés foko­zásának jelentőségére is. A má­sik főoka volt, hogy ma már dol­gozóink mindennapi életének egyik alkotó tényezőjévé vált a szocialista munkaverseny. A dol­gozók ma már világosan látják a verseny fontosságát és nagy­szerű hatását, tudják, hogy mél­tóbban, szebben nem tudnának megemlékezni nagv ünnepeinkről, emlékezetes évfordulóinkról, mint. a munkaversenv kiszélesí­tésével. a termelés fokozásával és megjavításával. Természetesen nem szabad azt hinnünk, hogy most már kevésbbé fontos a szer­vező munka, amelyet a munka­vállalások és teljesitésük érde­kében kell végezni. Oda kell hat­nunk. hogy rögzítsük eredménye­inket. állandósítsuk dolgozóink körében ezt a hangulatot. Igy vá­lik lehetségessé, hogy a munka­verseny lendülete nem csökken, hanem szocializmusunk építése, ötéves tervünk sikere érdekében állandóan fokozódik. Ha az üeml póriszerveretele irányításával tömegszervezeteink és vállalatvezetőségeiink állandó­an napirenden tartják a munka­versenv kérdését, röpgvű léseken, egyéni agitácickon. fa! iui sápo­kon, villámokon, versenvhiradó­kon és hangszórókon keresztül állandóan foglalkoznak vele és összekapcsollak az időszerű fel. adatokkal, aikkor a felajánlások valóra válnak, megnövekszik üz«. műnk termelékenysége, mée* több anyagot takarítunk meg. e*öVk»n az önköltség, csökken a hulladék ér,' a selejt, javul a termett ánik minősége a ez végsőfokon r-(nd jr\ p nrp.—p p.adpc.pf eredménveTi. etyfcftwttí békéért ví­vott harcunk sikerét. Hnromlwnonos ápolónőképző tanfolyam indul Á dolgozó parasztfiatalok a mali­ban nem jutottak iskolába és nem lehetett belőlük művelt ember. Ma azonban a dolgozók gyerme­kei előtt nyitva ál] minden kapu. Épp ezért újabb 3 hónapos ápoló­nőképző tanfolyamot indit a Vö­röskereszt Budapesten. Jelentkezhetnek 18—32 év kö­zötti egészséges nők. A jelenti '' október 27-ig adiák be önélctrr kat és egy tömegszervezet irton ajánlását Hódmezővásárhely, Szám tó Kovács János-utca 41 szám alá.

Next

/
Oldalképek
Tartalom