Délmagyarország, 1950. szeptember (7. évfolyam, 203-228. szám)

1950-09-01 / 203. szám

6 "PÉNTEK, 1ÍI50. SZEPTEMBER I. DISz feladata az MHK sikere érdekében 1950 szeptember 1-évol ország­szerte beindulnak az MHK II idő­szak próbázásai, Hn visszatekintünk az I időszak edzéseire és próbázásaira, nkkor azt láthatjuk, hogy voltak eredmé­nyeink. do voltak hiányosságaink is Szegedi viszonylatban az ifjúság 7j"/o-a próbázott le a benevezetlek kőzöl. Mi volt ennek nz oka? El­sősorban az. hogy a DISz sporlfe­lelősök nem érlelték meg teljes mértékben az MIIK-mozgalom Je­lenlöségét és ezáltal nem ismertei, ték kellő mértékben a DlSz-tagok* kai a mozgalom fontosságát. Má­sodszor. hogy az üzemben az üb. sporlfclelős nem müködfldtt szoro­san egyiilt a DISz sporlfclelőssel, sőt volt olyan üzeni is, ahol a DISz sporlfelelőst akadályozta munkájában. Pl a Postánál, ahol az (ib. sportfeleiős a fiatalokat, akiknek megvolt a két edzése, nem engedte nddig próbára, amig az öregek Is próbaképcsek nem lesz­nek, A hllták mellett azonban voltak eredményeink is, A legtöbb üzemben a sportfelelő­sök aránylag jól végezték a fel­adatokat Ennek tudható be, hogy ha nem is 100. de 75 százalékban lepróbáztak a benevezettek. Ebben a tekintetben Is vollnk kiemelkedő üzemek. Pl. Magyar Kender, ahol tOt százalékban teljesítették vál­lalt kötelezettségüket a benevezök és ahol mind az üb., mind a DISz sportfeleiős jól dolgozott. Lepróbá­zott 100 százalékban n Késárugyár NV is és Jól folytak a próbák a szegedi Kendcrfonógvárhan is Az MHK II időszakában a hibá­kat és hiányosságokat a lehető leg­jobban ki kell küszöbölni. Ennek első feltétele, hogy a snortfelelősök szem előli tartsák Pártunk célkitűzéseit a sport terén is és ezt végre is hajtsák. Más elő­feltétele. hogy a DISz sport felelő­sök sokkal hathatósabban foglal­kozzanak az MHK-val. a Szovjet­únió GTO-niozgalmával, hogy az MHK-mozgalmat. amely szocializ­musunk egyik előresegílője, való­ban annak is tekintsék és ezt to­vább is vigyék a tömegek felé, Harmadik előfeltétele, hogy az üb. sportfelelősök és a DISz sportfele­lősök együttműködése n lehelő leg­jobb legyen, hogy az MHK-mozga­lom menete semmi akadályba ne ütközzön Az MIIK-mozgalom II időszaká­ban a munka jó beindulásának egyik biztosítéka lesz az 1950 szep­tember 28-i ünnepélyes MHK-pró. banap. Erre a napra minden üzem a lehelő legjobban felkészül 'és er­re a napra készülnek a DISz.fiata­lok is. 'A'z edzéseket már minden üzemben megkezdték. Ennek a napnak a megmozdulá­sa bizonyítéka lesz annak, hogy a munka hogyan fog megjavulni a II. időszakban Bizonyítéka lesz an­nak, liogy a dolgozók és a DISz­fiatatok minden erejükkel részi akarnak venni abban, hogy minél előbb meg tudjuk valósítani a szo. cialisla tömegsportol A DISz-fialaloknak szemelőtt kell tartaniok azokat a feladatokat, amiket Pártunk a DISz alnkuló kongresszusán a fiatalság elé állí­tott. Ezekből a feladatokból követ­kezik nz is, hogy fiatalságunk a Komszomolhoz hasonlóan, akliv elö­segilője legven szocialista tömeg­sportunk kifejlesztésének, A IMSz-fialaloknak. mint aho­gyan Pártunk feladatul eléje állí­totta, élen kell járni, példát kell mutatnia a termelésben és ugyan­akkor a sportban is, DISz Városi Bizottság. DlSZ-HiREK Értesítjük alapzervezeteinket, hogy a szeptember havi bélyegek a DISz gazdasági osztályon átvehe­tők. MSZl-HlREK A Magyar-Szovjet Társaság Bel. város II. szervezete szombaton este fél 8 órai kezdettel műsoro3 estet rendez. (Kölcsey-utca 6, vo't Pró­féta-étterem.) MNDSZ- HÍREK Az Alsóvárosi csoport szeptem­ber 2-án este 7 órai kezdettel az alsóvárosi kultúrházban műsorral egybekötött zászlóavató ünnepélyt rendez. Szakszervezeti hirek A Vegyipari Munkások Szakszer­vezete szeptember 5-én délután 5 órakor központi e'-őadóval taggyű­lést tart Lázasan folynak az előkészületek az MHK második időszakát megnyitó ünnepségekre Befejeződött Szesed területén a napraforgó begyűjtése A cséplési munkák elvégzé­se után dolgozó parasztságunk rövid időn belül százszáznlók­ban cjvégezto a tarlóhántásí munkálatokat ís. Ezzel azon­ban nz őszi mezőgazdasági munkáknak csak a fele feje­ződött be. Az őszi betakarítási munkálatok várják a szorgos kezeke'. Ez a munka sem maradhat el, s tarfsa szem előtt minden dolgozó paraszt. hogy a burgonyát szentember 16-ig, a kukoricát pedig szep­tember 23-ig kell betakar'tani. A burgonya betakarítása ed­dig 90 százalékban, a kukori­ca hetakarítását pedig 50 szá­zalékban végezték el Szeged területén. Az olajosmagvak betakarítása még folyik, a napraforgó begyűjtését azon­ban százszázalékban elvégez­ték. FELHÍVÁS! A Népgazdasági Tanács hatá­rozata értelmében a munkaadó­kat — ideértve a háztulajdono­sokat és háztartási alkalmazot­takat foglalkoztatókat is — a ne­kik megküldött tervkölcsönköt­vények kiosztásáért és azok el­számolásáért felelősség terheli. A sorsolás közeli időpontjára tokintettel nyomatékosan fel­hívjuk a munkaadókat, hogy a kölívények kiosztásának megtör­téntét igazoló elismervényt saját és munkavállalóik aláírásával el­látva hozzánk legkésőbb szep­tember 2-án déli 12 óráig fel­tétlenül küldjék meg. Országos Takarékpénztár Szegedi Fiókja Széchenyi-tér 7. A SZEGEDI Állami Zenekonzer­vatór'um igazgatóság" fe'hivja a tanulók és szülők figyelmet, hogy 1953—1951 iskolai évben 1—IV. osz­tályú zenei gimnáziumot indítanak cl. Jelentkezés batárideje szeptem­ber 5 Bővebb felvilágosítást az is­kola icazcatósáeánál x KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. — Mindazon rokonokn"k. Jóbarátok­nak éi ismerősöknek, akik felejthe­tetlen jó férjem, Zaviza Lajos te. metísén résztvetlek, ezúton mon­dok hálás köszönetet. DELMAGYARORSZAG politikai napilap Felelős szerkesztő és kiadó: ZOMBORI JÁNOS, Szerkesztő RODAY PÁL. Szerkesztőség: Szeged. Jókal-u. 4. Telefon: 35 35 és 30 03 Éjjeli szerkesztőségi telefon este 8 tói: 34 38. Kiadóhivatal: Szeged. Lenin u. 6. Telefon: 31 10. és 35 00 'Az « *zel jelzőit közlemények dl lazullak. Délr.egyarország Nyomda, Szeged. Feleíö3 vezető; Prjskin Sándor FEL1IIV As Felhívjuk az összes tömegszer­vezetek figyelmét, hogv lapunkba szánt hirdetéseiket minden nap (szombrrt kivételével) délután legkésőbb 3 óráig szombaton déli 12-ig adják le. A későbben beküldött hirdetéseket nem tud­juk másnapi Ionunkban leközölni. Csak a szerkesztőségben leadott tömcgszervezet' hireket közöljük lapunkban (Jókai-utca 4 sz.). x A VÁROSI TANÁCS végre­haltó bizottsága felhívja a város lakosságának figyelmét arra, hogy az ideiglenes és végleges névjegy­zék közszemlére tételéről falraga­szok útján tájékoztatta Szeged dol­gozóit. A falragasz tartalmazza a közszemle pontos ideiét és helyét­Tartsa mindenki kötelességének, hogy meggvőződjék róla, tzerepel-e a névjegyzékben és tekintse meg a Városházén és szavazókörzetek hí. vatalos helyiségeiben kitett név­jegyzéket. Munkaerőtartalékok H.vatala hirei Jelentkezzenek vidéki munkára kőművesek, ácsok és vasbeton sze­relők. NAPIREND MOZI Belvárosi: (6, 8) Diadalmai Péter Korzó: (6. 8) Tűz. Fák'.ya: (6, 8) Szovjet hiradó, — Umfi hiradó, — Bátrak sportja, — Gyermekotthonok, — Éve'ő füvek­• Éjjel-nappal szolgálatot tart a Klauzál-tér és Aradi-utca sarkán lévő Megváltó, a Kossuth Lajos­sugárút 31. szám alatt lévő Kossuth Gyógyszertár NV és a „Szbadaág" Gyógyszertár NV a Petőfi Sándor­sugárut és a Moszkvai-körut sar­kán. • Az Egyetemi Könyvtár folyó hó 28 lói kezdve ismét minden nap — kivéve a munkaszüneli napokat — délelőtt 8 órától este 7 óráig van nvilva Könvvkölcsönzés minden nap délelőtt 8 órától délulán I óráig. A Somogyi-könyvtár nyitva dél­előtt 9.:ól délután 2-ig. • Szolgálatos gyógyszertárak: Borbély örök b Ugry I.t Sztálin­körút 20. Telefon; 35—02 Leskó Vilmos: Újszeged, Vedres-utca 1. Telefon: 40—37 Nagy őrök k. dr. Hangay; Április 4.-útja 31. Tele­fon: 35-13. Zakar S örök. k Málhé Mihály: Valéria-iér 1. • APRÓHIRDETÉSEKET a ki­adóhivatal legkésőbb délután 5 óráig vesz fel. m Időjárás jelentés. Délkeleti, délire forduló szél Változó felhőzet. Né­hány helyen — főleg nyugaton — záporeső, esetleg zivatar. 'A' hőmér­séklet kissé emelkedik. Vízállásjelentés. A Tisza igen ala­csony vízállással végig apad Vizé­nek hőmérséklete Szegednél 25 fok. Mai vizállások: Tiszabecs —97 (5), Tokaj —131 (4), Szolnok —190 (5), Csongrád —279 (5). Szeged —188 (5) A Maros Makónál —46 cm. Vasárnap rendezik meg az uj­sze-cii ligetben az MHK má­sodik időszakának szegedi meg­nyitó ünnepségét. Az ünnepség során az MHK próbázásokon kí­vül élsportolók sportbemutatója és kulturmüsor is szerepel. Mind az üzemi, mind 'tömegszer­vezeti vonalon lázasan folynak az előkészületek, szorgalmasan edzenek a dolgozók és készülnek a p- 'házasokra. Különösen azok az üzemek készülnek nagy igye­kezettel a második időszak pró­bázásaira, amelyek az első idő­szakban százszázalékos ered­ményt értik el. Újszegeden va­sárnap egész nap három pályán zajlanak le az ünnepi próbázá­sok, ezenkívül még úszópróbák is lesznek az ujszegedi verseny­uszodában. Két válogatott játékost Az MLSz szerdán az SzSzMTE részére leigazolta Esztergomi Lászlói;, a Ganz TE középcsatá­rát és Reiter Ferencet, a Ganz TE fedezetét Esztergomi jó zikumu. 190 cm magas és 2ö éves, többszörös főiskolai vá'oga­tott. Reiter középtermetű, 21 éves, többszörös országos ifjúsá­gi válogaltott játékos. A két lab­A rendőrségi dolgzók egész hé­ten szorgalmas edzésekkel ké­szülnek a vasárnapi próbákra. Az edzéseken jó példával járnak elől a szegedi Dózsa sportolói. Az edzéseket reggelenként 7 órától 10 óráig tartotlták a héten a Hunyadi-téri pályán. A rendőr­ségi dolgozók százas tömegei, f tűzoltókkal együtt vasárnap kc-arewel a rendőrzenekar hang­ja1 mellett vonulnak fel és még az ünnepségek előtt leteszik a próbákalt. A szegedi vasutas dolgozók is szorgalmas edzésekkel készülnek a vasárnapi próbákra a Vasutas­stadionban. Vasárnap reggel mintegy öt-hatszáz vasutas dol­gozó vonul fel a Vasutas-zene­kar ' anejai mellett. c igazolt le az SzSzMTE darugó remélhetőleg hamarosan helyet kap a csapatban és előse­gíti az SzSzMTE együttesét az NB I-ben maradásért vívott küz­delemben. Bánáti sérüléséből felgyógyult, a héten már edzésben van és va­sárnapra már valószínűleg he­lyet kap a csapatban. Szegcdi ifjúsági úszók sikerei Vásárhrtyen Hódmezővásárhelyen megren­dezett Szeged—Vásárhely ifjúsá­gi úszóversenyen a szegedi úszók kitűnően szerepeltek. Egy ver­senyszám kivételével minden ver­senyt megnyertek. 50 m. mell (12 éven aluli fiu) 1. Bonyhádi Sz. SzMTE 54. 50 m. gyermek gyors 1. Varga SzSzMTE 35, 50 m. gyermek mell 1. Vajtai SzSzMTE 42.6. 100 m. fiu gyors 1. Lu­gosi SzSzMTE 1.13. 100 m. fiu mell 1. Dobai SzSzMTE 1.33. 100 m. ifi gyors 1. Fazekas Sz. SzMTE 1.10.6. 50 m. gyors (32 éven aluli) 1. Pap Hmvásárhely 41.2. Vízilabda HSzSzMTE ifj. 3.2. Félidő 3.1 barátságos. ; APROHIRDETESEK; | _FOGLALKOZÁS. | GYERMEKSZERETÖ mindenest, le­hel idősebb asszony is; azonnalra felveszünk Cím a kiadóban. MINDENES bejárónőt keresek azon­nalra Cím a kiadóban. 3782 GYERMEKSZERETÖ fiatal leányt felvennék két gyermek melíé. Jel­ige „Gyermekszerető". 3763 I ADÁS-VÉTEL I NYILT TÉR* Feleségemtől, szül. Szabó Júlia különváltan élek, érte semmi fele­lősséget nem vállalok. Ratkay Zoltán­#E rovatban közöltekért len a szerkesztőség sem a kiadóhivatal felelősséget nem vállal Befejeződött a kerületi ifjúsági teniszezők edzőtáborozása Szegeden végetért az alföldi kerület ifjúsági edzőtáborozása. A táborozáson tizenhárom fiu és tizenkét leány vett részt. A fia­tal versenyzők Tóth Imre szövet­ségi edző keze alatt sokat fej­lődtek. Az ifjúsági tábor részt­vevői között megrendezett fiu egyéni teniszversenyt Honlty (Sze­gedi Lok.). a női versenyt Sza­bó Anna (Szegedi Lok.) nyerték meg. FINOMSZESZ, essencia, celophán, szalicil befőzéshez- Meinl fiókban. Lenin-utca 6. BELVÁROSI MOZI == TELEFON: 40-25 Szerdáié Diadalmas Péter A Nagy Péter c.film folytatása KORZO MOZ' . • TELEFONi 33-44 ===== Szeptember l-ig, nén'ckis: 1 Ű % Széchenyi Ffl KLYfl filmszínház ! TELEFON: 34 77 Szeptember 3-ig. vasárnapig! 1, Szovjet hiradó. 2 Umfi hír­adó. 3 Bátrak sportja. 4. Gyer­mekotthonok. 5. Évelő füvek. Előadások kezdete hétköznap " és 8-kor, vasár, és ünnepnap 4, 6 és 8 órakor Pénztárnvitás délelőtt 11 — 12 lg. délután egy órával az elő adás kezdete előd. lói zárható, klíojástalan íróasztalokat vesz a DéimaQyarorssájg kiadó hi r a tata KERÉKPÁR varrógép, írógép (avf­tása szakszerűen Rádió OKA utal­ványra. kerékpárgumik. alkatészek kaphatók Kelemennél. Kelemen-utca 11 szám LEGSZEBB bizsulériák. dísztárgyak legolcsóbban Divatos gyöngyfűzés) vállalok Ólomkristály! veszek. Sze­lemé. Kelemen-u 7. sz. BORKABAT (avltás vízhatlan fes. léssel szakszerűen késziil Csordás bőrruhakészilö mesternél Szent Miklós ulca 7. Felsővárosi temp­lom móaött 2748 TANGÓHARMONIKA 32 basszussal I (Galolta) eladó. Megtekinthető 12— t-ig Kigvó-utca I. III. em 14 KIFOGÁSTALAN Íróasztal eladó Megtekinthelő 5-ig Ságvári Endre­ulca 3 sz. (volt Gyertyámos-utca). 3+1 rádió világvevő eladó- Szé­chenyi-tér 8 szám I em 10 ajtó. Megtekinthető 3-tól 6-ig. 3767 KÉTSZÁRNYÚ üvegajtó és redőnyös 0 rámás új ablak eladó Érdeklőd­ni Kereszt-utca 13 3759 I A te A « ELCSÉMELNKM kétszobás komfor­tos lakásom egyszobás hasonlóra vagy szoba-konyha speizosra. Le­het Újszegeden is. „Főbérlet" jel­i ne BÚTOROZOTT szoba két diáknak teljes ellátással, vagy 2 felnőttnek ugyanúgy, vagy ellátás nélkül ki. adó Cserzy Mihály u. 31/a, Sarok­ház, KÉTSZOBÁS újszegcdi lakás-ért Fel­sővároson egyszobásai költségmeglé­rítéssel adok. Cím a kiadóban. 3776 DIÁKLÁNY vagy dolgozó nő lakást és esetleg ellátást kaphat. Móra-ut­ca 12. emelel 4/a. 3775 KÉT férfi, vagy nő részére bútoro. zott szoba kiadó. Jósika-utca 35 sz. I emelet. 3766 KETTŐ szobás lakás a SzIIIérl.su­gárútnál köllségmcgtérftésscl átadó. ,,'A'zonnal" jeligére. 3760 tr.YRASZTHY feslékkereskedés át­helyezte üzletéi Sztálin.körút 49, a Püspök bazár épületbe, Mérey ki. (érővel szemben KARŐRAK megkopott tokját csú­nya számlapját tökéletesen felújí­tom Fischer órásmester, Klauzál, tér 3. SZOBATÁRSNAK egy-k'ét diáklcányt keresünk központi fekvésű komfor­tos lakásomba. Érdeklődni lehet Révai-utca 5 szám, földszint 2 sz­alatt 9—17 óráig. SCHNEIDER Magda névreszóló di­ákszövetségi tagsági könyvet talál­tak. Igazolt tulajdonosa álveheti a kiadóban ÁLLÓ órát, aki nézte jöjjön, elvi­heti. Szent Miklós-ulca 12. 3777 ELVESZETT hélfőn az újszegedi hídfőnél fekete pénztárca. A meg­találó az iratokat küldje el a beje­lentőn lévő cfmre. 3769 ZONGORÁN gyakorolni lehet Baj. csy-Zsilinszky-utca 15, I. em. L Megbeszélés 5—6-ig. 3771 1 OKTATÁS 1 GAL Ferencné gyorsíróiskolájában: Klauzál-tér 3. a beiratások az új tanévre megkezdődtek. 8689 MAJOR gyorsíró iskola új tan­évét szeptember 10-én megnyitja. Beiratkozás megkezdődött. Bocskai­utca 4. 2472 KEZDŐ gyors, és géplró-íanfolya. mok kezdődnek szeptember 5 én dr Rosenbergné gyorsíróiskoláiéban, Sztálin-sétány t. Múzeummal szem­ben. KATONA Lászlóné gyorsíró és géD_ tróiskolájába IKölcsey.utca 10) az ÚJ tanévre a beiratkozások megkez­dődtek. 3074 MAYER Lujza iskolájában új gyors­írási. gépírási, helyesírási tanfo­lyamok kezdődnek. Kazinczy.utca 6 •377.8

Next

/
Oldalképek
Tartalom