Délmagyarország, 1950. szeptember (7. évfolyam, 203-228. szám)

1950-09-20 / 219. szám

4 SZERDA, 195®. SZEPTEMBER Hegtartották a szegedi iskolákban a szülői munkaközösségek vezetőségválasztó üléseit •MC-ttőn tartották meg a szegedi általános ÓS körieptáköIákban a Szülői MifTíknközösségek vezetőség, választó {il£sc<t. Az üléseken min. denfllt jelen vöTtak az új iskola, évet kezdő fiatalok, fiúk és leá­nyok szülei, akik cz alkalommal » tantest ülettel közösen megismer, kedtok feladataikkal, megvitatták az előttük álló Iskolaév alatt elvég­zendő tennivalókat. A Móra Ferene-gimtiáelnmban NBklaí elvtárs, igazgató megnyi­tó beszédében hangsúlyosa a szü. lök. pedagógusdk és diákok együtt­működésének fontosságát. Rámuta­tott a múltbeli iskolapolitika ká­ros következményeire, igy például a kétirányú nevelésre. A résztve­vő szü'.ők mindannyian világosan megértették a szülői és az iskolai revriés teljes összhangjának jelen­tőségét. Méginkább felismerték a klerikális reakciő elteni harc fon­tosságát és azr.a.1 az elhatározással távoztak a Szülői Munkaközösség üléséről, hogy gyermekeiket népi demokráciánk szellemében, » Szov­jetunió és a Párt iránti szeretetre nevelik. Általános őépémft Technikum A szocialista nevelés problémái­val ismerkedtek meg a Gépészeti Technikum hallgatóinak szülei. Ez. zol kapcsolatosan elhatározták, hogy a legmesszebbmenőén támo­gatják a diákotthont, nehogy egyetlen munkás., vagy dolgozó pa­rasztszülő gyermeke !s lemorzso. lódjon. A« új vezetőségbe Csaman­gó Ferencnél elnökké. Agócs fst. vámtét és Stthelszkl Jánost pedig alelnökké választották meg. A Szü­lői Munkaközösség taglal között brigádok alakultak a diákotthon tá­mogatására, Sslllfrl-sngárutt általános Iskola Egyenruhás úttörő pajtás üdvö­zölte az új tanév kezdetén össze, gyiih résztvevőket a SaU'-érí. sugárúti általános iskolában tar­tott szülői munkaközösségi érte­kezleten. a felszólalások méltatták felszabadulásunk jelentőségét, azt, hogy ma a dolgozók gyermekei ke­rülnek az iskolák padjaiba. Az újonnan választott vezetőségi ta­gok: Vértesi Gyuláné, Bús János­né, Petróczki István ígéretet tct. tek, hogy szorgalmasan dolgoznak a gyermekek szocialista nevelése érdekében. A hozzászólók megfo­gadták, hogy öntudatos, szocialis­ta fegyelemre nevelik gyermekei­ket £s szorosan együttműködnek a nevelőkkel. fpiiőipari Technikum A Köztársasági Induló hangjai­val nyilt meg az Építőipari Tech­nikum szülői munkaközösségi ér­tekezlete. Az ifjúság Pz'mcs kultúr­műsorral kedveskedett a megjelen­teknek, majd a résztvevők egyhan­gúlag választották meg új vezető­ségüket. A szülők elhatározták, hogy önkéntes havi felajánlásokkal lárutnnk hozzá a tanulók nevelését elősegilő könyvtár bővítéséhez és a tanulók tanfelszereléséhez. A diákotthon igazgatójának bejelen­tése nagy örömet keltett a szü'ők körében. Az Építőipari Technikum­ban külön tanulószoba is alakult a diákotthon mellett, ahol 17 szakta­nár önkéntesen, iskolaidőn kiviil is instruálja, segitt tanulásában a Technikum hallgatóit. Métyás.fárl általános leányiskola Kétszázhúsz szülő vett részt az alsóvárosi általános leányiskola Srii'.ői Munkaközösségének vezető­ségválasztó értekezletén. Az ülésen kiértékelték az elmúlt év munkáját és a szülők megfogadták, hogy a jövőben még hatékonyabban támo­gatják a nevelés terén és anyagi, akban is a tanulóifjúságot. Meg­tárgyalták a Szülői Munkaközösség előtt álló célkitűzéseket, a reakció elleni harcot, az úttörőmozgalom hatékony támogatását, a 25 sze­mélyes ebédeltetéssel egybekötött tanulószoba létesítését. Elhatároz­ták ezenkívül segélykönyvtár, ol­vasókör létesítését és munkadél­utánok szervezését a szülök szá­mára. Az új vezetőség tagjaivá Ko­mócsin Antalnét, K'ss Szilvcszter­nét és Harmath Józsefnét válasz­tották meg. A szülői munkaközösségek új ve­zetőségi tagjai nagy feladatot vál­laltak. Munkájukkal elő kell segí­teniük a tanulóifjúság szocialista nevelését. Ennek érdekében min­den erejüket 'atba kell vetni, akti­vizálnak kell nz összes szülőkot. akik bizalmukat az új vezetőségi tagokba helyezték. Munkájuk azon­ban csak aigy lesz sikeres, ha min­denben és mindenkor követik a Pártot és egy pillanatra sem tér­nek le arról az útról, amelyet a Párt mutat számukra. Tanulással erősítem a béketábort Szakérettségire készülő ifjumunkás levele örömmel üdvözöllek benneteket nbból nz alkalomból, hogy most a tanulással lehetek méltó harcosa ha., ránk építésének. Most életem egy új állomásához értem el és Pártunk megint fényes bizonyítékát ndta ón­nak, hogy milyen nagy gondot for­df'i az ifjúság nevelésére 1945-ben a hfls Szovjet Hadsereg felszabadította hazánkat és ez ezt kövelö években bebizonyították a magyar dolgozók a Mngvar Dolgozók Pártja vezeté­sével, hogy a szovjet hösök hem hiába hullatták vérüket: méltókép­pen élni is tudunk a szabadsággal. Mi. magvar fiatalok Is sokat tnnul­tunk a hös KomszomoTtól, melynek tngjat nemcsak a harcban és a ter­melésben. de a tanulásban is élen­járnak. Pártunk vezetésével ihost ml Is a szovjet ifjúság nyomán aka­rónk haladni és tanulásunkkal is méltókká akarunk válni hozzájuk. Köszönöm az özemi Pártszerve­zetnek, a DISz-szervezetnek és az üzemi bizottságnak, hogy az üzem ben megtanultam a munkásosztály­hoz hűnek lenni és a munkát meg­szeretni. ígérem nektek: ahogy az üzemben megálltam a helyem, a ta­nulásban még jobban meg fogom állni, bogy Pártunk elismerését kl. érdemeljem és tanulással erősítsem a béketábort. Kérem, hogy a ter­melőmunkában ezek a gondolatok vezéreljenek benneteket és frv ösz­szefogva Vegyük erőssé, szebbé, vi­rágzóvá szocializmustépltő magyar hazánkat. Varga Mihály Május 1 Diákotthon mérnöki „D" osztály tanulója. A GORKU KÖNYVTÁR felszabadulásunk után létesült Buda. pesten, abból a célból, hogy a ma­gyar és a szovjet nép barátságának elmélyítéséért harcoljon, azáltal, hogy lehetővé teszi a magyar dolgozó nép számára a nagy Szovjetunió kö­zelebbi megismerését. Partunk segítségével és irány­mutatásával jelentős eredményeket ért el célfai megvalósításában és or­szágunk kultúréletének fontos té­nyezőjévé vált. Rövid idő alatt maga köré tömöri­felfe azokat a dolgozókat, akik ta­nulni akartak a Szovjetunió gazdag és értékes tapasztalataiból, melyek hasznosítását a felszabadító Szovjet Hadsereg életünk minden területén lehetővé fetife. A Gorkij Könyvtár körül tömörüllek mndazok, akik meg akarták ismerni a Szovjetunió harcait és épífőmankáfát, tudomá­nyának, kultúrájának és művészeti­nek gazdag kincsesházát. Az eltelt rövid idő alatt a könyv, tár állandóan fejlődött. Ma már 25.000 köfettel és gyönyörű olvasó­teremmel áll az olvasók rendelke­zésére. A könyvtár tartalmánál fogva ha­'almos nevelő erővel rendelkezik. Megtalálhatók benne Len'n, Sztálin összes művei és Pártunk nagy ve­zetőinek tanítása mellett az élenjáró szovjet tudomány, irodalom, művé­szetek, technika legkiválóbb írásai. A könyvtárban rendelkezésre állnak a szovjef Irók ukrán, magyar, ro­mán. francia, angol, német, olasz stb. nyelvekre lefordltoft művel. Az olvasótermek asztalain szovjet sajtótermékek olvashatók: a Práváa, az Izvesztija. a Trud. a Komszo­molszkája Právda. a Lityeralurnaja Gazefta s/6, napilapok Sz. Sz, Sz. R. Ha Sztrojke, Ogonyok. Ssmena, Rabolnyica, Pionyer stb. képes folyó, iratok. Doláádi Akagyemij Naak Sz. Sz. Sz, R. és egyéb tudományos folyo rátok teljes sorozatai A Gorkij Könyvtár nagy segítsé­get nyújf olvasói táborának az orosz nyelv megtanulásában. Ezév szep­temberében hatodik évi tanfolyamait indította el. Ezek a tanfolyamok nemcsak az orosz nyelv alapfokú ismereteit oktatják, hanem haladó, pedagógusképző, társalgási és fordí­tói tanfolyamok széles skálája kö­zül választhatja ki a tanuló azt, amely tudásának is céljainak leg. jobban megfelel. A tanfolyamok ve. zetéséf a Gorkij Könyvtár jólkép­zett pedagógusai végzik. A fanfolya. mok hallgatói száma évről-évre nö­vekszik. A Gorkij Könyvtár képes hiradó. kat szerkeszt, amelyek szemléltető módon mutatják be a szovjet gyá­rak. kolhozok munkáját, a szocialista munka hőseit, a szovjet film és a színházi életet. a képzőművészetek szebbnél-szebb alkotásait, a szovjet dolgozók, a szovjef gyermekek bol. dog életét, A Gorkij Könyvtár mellett ének­kar, balalajkarenekar, ftlmuetüő­terem is működik. A Gorkij Könyvtár a magyar és a szövet népek barátságának ápo. lása és elmélyífése érdekében kifej­tett tevékenységei tovább szélesíti. Ennek eredménye, hogy az ország legjelentősebb városaiban. közi ük Szegeden is, könyvtárakat léfeslt és ezáltaf teljesíti e városok dolgozói­nak többízben kifejezésre jutott kí­vánságát. Hasonló feladatokkal 'és eélklfű­résekkel kezdi meg tevékenységit Szegeden az október 1-én megnyi­tandó Gorkij Könyvtár. A Magyar Dolgozók Pártja Szegedi Pártbizoll. sága. a Magyar-Szovjet Társaság Szegedi titkársága és a város dol­gozói támogatásával a szegedi Gor­kij Könyvtár eredményes munkát végez majd. A !>*til(cs*tfoég. ÜZENI! Csókást Julla. Köszönjük levelét, nagyon helyesen fejtegette a minő­ségi munkával kapcsolatos kérdése­ket, azonban rlkke túlságosan elmé­leti jellegű. Arra kérjük, hogy a jö­vfiben a gyakorlati ételitől veti kon­krét példákkal és tettekkel támasz­Dalolva szép az élet A film arról szól, milyen szép, vi­dám és boldog as élef az új, népi demokratikus Magyarországon, Ezt a szép életet letzi még vidámabbá, még derűsebbé a tett*, n dal. Egyik nagyüzem dalárdája, nz .EzüitJant" 25 éves jubileumára készíti. Az egész üzem izgatottat! vár/a at előadást De „ fiatal, ön­tudatos munkások látják, hogy a dalárda nem felel meg a ma köve­telményeinek, műsora unalmas, el­avult. az előadott dalok semmikép­pen sem tükröz/t vissza a munkás­ság derűs, vidám, felszabadult éle­té/ és hangulatát. A dalárda harnu. gyu Réz Győző, Snlelt. hiti emőrr, aki nem füri „ kr likát és saját művészi életé/ csalhat alannak tört­je. A dalárdát nem tekinti másnak, hilnl saját egyéni érvényesülése eszközének, — nem győri saldl nagysága, ünnepelni. Ellenségé min­dennek. ami új és a kulf úri rovton való reakciós működésével károsan befolyásolja a termelést |s. Lakatos párttitkár és a Untai munkások, amikor látják, hogy Rét Győző semmiféle beleszólást nem fűr munkájába elhatározzák, új da­lárdát alapítanak, amely híven fogja szolgálni is visszatükrözni az 11/ idöh szelleméi Budapesfrői hív­nak karnagyot, egy zmeakadémioi növendékei, aki nemrégen maga is nz üzemben dolgozott. A fiatalok hozzáfogtak az „Uj hang" kórus megszervezéséhez. Lelkes hangalat­bon alakul kl az '1/ dnldráa öregek és fiatalok asszonyok és leányok, — ak kei Réz karnagy nem fartőit eddig „méltó"-nan arra. hogy a zói lelkertn bekapcsolódnak rész/vesz a budapesti Operaházban rendezett országos dalosversenyen. A filmben megismerkedünk a nagyüzem dolgozóival; Torma Feri­vel (Soós Imre), aki lelkes fiatal munkás, újításon dolgozik; LakafoS párt fit kárral, aki "Und " termelési, mind a kult ármunkában seglisérére Van n dolgozóknak; Zsókával (For­ral Violetta), az tizem napközi ott­honának vezetőjével, akinek édesapj régi mozgalmi ember volf és akii édesapja halála vtdn az üzem hat dolgozója fogado/l örökbe; Berta bácsival (Bihari Ferenc), a kitűnő öreg szakmunkással, „ki szívesen bocsátja tapasztalaiéit a tatátok rendelkezésire; Seregély bácsival (La/abár Kálmán), az öreg könyvelő­vel, aki szabad idejében állandóan bűvészmutatványon tőri a tejéi, amelyek sohasem sikerülnek A filmet a Belvárosi Mozi csütör. tökön mulatja be. kultúrmunkában résztvegyenek — jelentkeznek. A régi dalárda tagjai eleinte el­lenségesen fogadják és az öregek elleni támadásnak minősítik az uj kórus megalakulását, czvnban csak. hamar tudatossá válj/f elöf'ük, mennyivel több derűt, bnjtdrsiassú­got, felszabadultságot jelen) szú­mitkra at .,Uj hang"-on keresztül az új, mai dal Lassanként alpárid­nak az új dalárdába és Réz kar­nagy megszégyenítve hagyja el rom. bn'ó tevékenysége színhelyét. Az .,Uj hang" dalárda pedig — amely- ^ ^ be most már az üzem összes iudócKáTokti" az"!,Ujaómözgalniunk sza alá mondanivalóját, mert így sokkal hatékonyabb a cikk. Púplty Lajos. Tudósítását a hét Végén közöljük. Lindák Z uzsa. Tudósítása érté­kes. látszik, hogy nagy gonddal ké szült. Arra kérjük azonban az elv­társnőt. hogy a jövőben ne az elő­adó beszédét közötjé csupán, hanem főleg arról írjon, hogyan fogadták a dolgozók az előadást, kik és hogyan szóltak hozzá. Doktor Lajos. A* elvtárs tudósítá­sa jelentős kérdésekre rámutat ugyan üzemük szakszervezeti bizolt. ságának munkájával kapcsolatban, de nem fejtette ki ke!löképp"n azo­kat az eredményeket és hibákat, amelyekre Pártunk Politikai Bizott­ságának határoza'ta rámutatott. Berkes Istvánné. Beszámolóját a közeli napokban a „fel a béke vé­delmére" című rovatunkban közöl, jük Dnbrádt László, Pétcrtiázl F.mtt. 'A'z újításokkal kapcsolatban küldött hírei" című rovatunkban hamarosan közöljük. Kereskedelmi és Pénzügyi Dolgo­zók Szakszervezete. Ujítókiátiltásuk­ról „Ujitómozgalmunk hírei" című rovatunkban a közeljövőben foglal­kozunk. Erdőgazdasági üzemeinket a szovjet tapasztalatok felhasználásával oda kell fejleszteni, hogy épülő szocialista hazánk faszükségletét biztosítsák Befejeződött az erdészeti dolgozók első országos tanácskozása A SZEGEDI TUDOMÁNY­EGYETEM állam- és jogtudomá­nyi kara a Jogászszövetség sze­gedi csoportjával karöltve szep­tember 20-án, szerdán délután 4 órakor a Központi Egyetem aulá­jában ankétot rendez a jogi okta­tás reformjáról. Előadó: dr. Ka­tona Zoltánné, miniszteri főelőadó* a jogi teformbizöttság titkára. Minden érdeklődőt szívesen lát­nak. II O I N 4 I' ADCDCTTCCT a Hungáriában M<klÓH Kata én Szabó uilzixiz i i lo i M ilit ÓH, az Operaház tagjainak felléptével ESTE Szombaton kezdődött meg az er­dészeti dolgozók cisö országos ta­nácskozása. A tanácskozáson Erdei Ferenc földművelésügyi miniszter mondott beszédet, hangsúlyozva, hogy a Magyar Dolgozók Pártja napirendre tűzte erdőgazdálkodá­sunk kérdéseit és kitűzte azokat a feladatokat, amelyek végrehajtásával p.z er­dészet területén lerakhatjuk a szocialista gazdálkodás alapjait. Beszámolót Seregélyt József elv­társ, a földművelésügyi minisztéri­um erdészeit főosztályának vezetője tartott. Beszélt arról, hogyan táma­dott az ellenség az erdészet vona­lán is, s ismertette azokat a küz­delmeket, melyeket az erdészet dolgozói' folytattak az ellenség el­len. A jövőbeni feladatokról szőlva megállapította, hogy egyik főfeladat: fnállománynnk növelése. Hangsúlyozta, hogy az erdőtelepí­téseknél elsősorban a Szovjetunió példájára timaszkoáünk. Felhfvta a jelenlévők figyelmét. tudatosítani kell a dolgozó parasztság közölt, hogy az er­dősítés Igen kedvező mezőgaz­dasági termelésre is. A Szovjet­unióban járt parasztküldöltség tagjai személyesen meggyőződ­tek erről. Ismertette Seregélyi elvtárs azt a hatalmas beruházási tervet, mellyel kormányzatunk fellendíti a: erdé­szetet. A magas- és mélyépítésekre s az üzem! erdősítéseikre és a gépi berendezésekre fordított összeggel együtt közel 150 millió forintot fordít • kormány az erdészeti beruhá­zásokra A beszámoló után hozzászólások következtek. Az erdőgazdaságok je­lenlévő dolgozői beszéltek problé­máikról, eredményeikről. A vasár­nap) tanácskozáson felszólalt Bor­bás Lajos, a DÉFOSz főtitkára, ar­ról a fontos szerepről beszélt, me­lyet erdőgazdaságunk népgazdasá­gunkban betölt. Tisza József elvtárs, az MDP Központi Veze őségé Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Osztályának helyettes vezetője a Párt Központi Vezetősége nevében üdvözölte a ta­nácskozás résztvevőit. Felhívta a a figyelmet a soronkövetkező fel­adatokra. — Erdőgazdasági üzemein­ket •— mondotta — l'ártunk, Rákosi elviárs vezetésével, a Szovjetunió tapasztalatainak felhasználásával oda kell fej­leszteni, hogv épülő szocialista hazánk faszlikségletét biztosítsa. A vita befejezése után aí érte­kezlet résztvevői táviratban üdvöröl­ték Rákosi elvtársat. A táviratban megígérték, hogy az erdőgazdasá­gunk előtt álló megnövekedett fel­adatokat megoldják és arra töre­kednek. hogy munkahelyeikre vlsz­szatérve, társa'kkal a feladatok si­keres teljesítése és túlteljesítése ér­dekében versenyre kelnek. ..Anndl nagyobb lelkesedéssel és eltökélt, seggel vállaljuk ezt — hangozlatjá a távirat —. mert tudjuk, hogy munkánk eredménye magunk, csalá­dunk, hazánk és „ béke ügyét szol« gálja," A kulák tizenkilenc — a kupec egy híján husz Jellegzetes kulák-kupec ügyet tárgyalt a napokban szegedi me­gyej bírság Kalmár József 38 holdas szentesi kuláknak adótartozásai voltak, me­lyek fejében tőbhek között két ök­rét lefoglalták. A külák ezf a két ökröt ennek ellenére eladta Blejer Sándor szentesi kupecnek, aki az ökröket járlatlevél nélkül vette meg a kuláktől. Hogy a két ökröt eladhassa, rávette Balogh Sz. Sán­dorné szentesi dolgozó parasztot arra, hogy a leánya nevére az emlí­tett ' két ökörre járlatlevelet vált­son. Bleter ezzel a járlatlevéllel akarta a két ökröt az Állatforgal­mi Nemzeti Vállalatnak eladni. A manipulációt azonban lelep­lezték s az ügyben most hozott (té­letet a szegedi megyei bíróság. Bleier Sándort árdrágító visszaélé­sért és közoklrathamisitásért há­romévi börtönre. Kalmár Józsefet árdrágf'ó visszaélésért és sikkasz­tásért kétévi börtönre és 3000 forint pénzbüntetésre. Balogh Sz. Sándor­nét pedig négyhónapi fogházra ítélte. A tanulság ebből az. hogy dolgozó paraszt ne paktáljon kulákkal. ku­pecccl, ne hagyja magát, behálózni {ölük, mert ebből csak baj szárma­zik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom