Délmagyarország, 1950. július (7. évfolyam, 150-175. szám)

1950-07-29 / 174. szám

SZOMBAT, 1950. JULIUS 29. 3 Elsőnek csatlakozott Szegeden a Dohánygyár a vásárhelyi Magasépítési NV versenykihívásához Lelkes ünnepi hangulatban tették meg felajánlásaikat a dolgosok Ünnepi hangulat uralkodott pénteken a szegedi Dohánygyárban. Az üzemi hangszórók vidám mozgalmi indulókat sugároztak szét a gyár különböző munkatermeiben és közben egymásután jelentették be a dol­gozók kollektiven és egyénileg munkafelajánlásaikat. A Dohánygyár el. sőnek csatlakozott a hódmezővásárhelyi Magasépítő NV Alkotmányunk évfordulójára szóló versenyfelhívásához. A délelőtti órákban már valósággal lázban égett az egész üzem. A dolgozók egymással versengtek a versenyfelhíváshoz való csatlako­zásban. Elolvasták a versenyfelhívást A mozgalom úgy kezdődött, hogy Gazdag Dezső műszerész a kora reg. ge]i órákban, még az üzembe indu­lása előtt elolvasta az újságot, amelyből értesült a vásárhelyi Ma­gasépítési NV felhívásáról és arról, hogy vannak üzemek, ahol koreai műszakot szerveznek a dolgozók az imperialisták elleni tiltakozásuk kl. fejezésére és annak bizonyságául, hogy együtt érezzenek a hősiesen har­coló koreai néppel. Munkába érkéz, tekor azonnal JákrI Imréné elvtárs, nőhöz a III-as számú alapszervezet titkárához fordult és javasolta, fo­gadják el a versenykihívást és ná­luk is szervezzék meg a koreai mű­szakot. Jákriné elvtársnö az üzemi pártbizottsághoz továbbította a ja­vaslatot, amelyet az felkarolt és he­lyeselt. Ezután a III-as számú üzemi pártszervezetben az elvtársak első­nek szövegezték meg a versenyfelhí­váshoz való csatlakozásukat és egy­ben elhatározták, hogy külön is ver­senyre hívják ki a többi üzemrésze­keit. A III. ss. alapsserveset csatlakozik ­a „koreai műszak" is megszületik A versenyfelhívást Gazdag Dezső élmunkás olvasta be a mikrofonba Minden dolgozó felfigyelt erre a fel. hivásra, amely a következőképpel hangzott: „A III-as számú pártszervezet tag­jai, a gyártási osztály valamennyi dolgozójával együtt elfogadták a vá. eárhelyi Magasépítési NV versenyki. hívását, Alkotmányunk évfordulójá­nak megünneplésére. Felkérjük az üzemrészek pártszervezeteit és valc. mennyi dolgozóját, hogy • satlakoz­zanak a versenykihívás elfogadásá­hoz. Ugyancsak elhatároztuk, hogy augusztus hónapban minden csü­törtökön „Szabad Korea műszakot" tartunk. Tudatúban vagyunk an­nak, hogy amikor a koreai népet segítjük, a békénket erősítjük. Tud. juk, hogy a minisztertanács hatá­rozatának megvalósításával, mun­kafetajánlással, szocialista mnnka­vcrsennyel támogatjuk a békéért folytatott közös harcot. Vállaljuk, hogy az új normán­kat mielőbb túlszárnyaljuk. Várjuk a többi üzemrészek párt­szervezeteinek válaszát. Szabadság!" Alig hangzott el a III-as számú alapszervezet felhívása egymásután kérték az üzemrészek dolgozói, hogy jelentsék be az ő csatlakozá­sukat is. Pillanatok alatt öltött tes­tet a gondolat és a dolgozók közös elhatározásaképpen elsőnek orr, ál­talános kezelésnél dolgozó pártta­gok és pártonkíviiliek jelentetlek be csatlakozásukat Utánuk mindjárt az üzem ifjúmunkásai nevében je­lentette be Nacsa István Ifjumunkás, a DISz-szervezet csatlakozását. Az üzenii hangszórókon keresztül szer­teáradt az ifik fogadalma: „... mi is, hasonlóképpen a töb­bi dolgozókhoz megértettük a mi­nisztertanács határozatának jelen­tőségét. Termelékenységünket az •új normák szerint fokozzuk és mi is még nagyobb igyekezettel és jobb munkával a-on leszünk, hogy öl­eves tervünket sikeresen végrehajt­<stik. Megszilárdítjuk a munkafe­gyelmet. csökkentjük a selejtünket és a munkaidőt száz százalékosan kihasználjuk. A III-as számú alap­szervezet felhívását teljes egészében elfogadjuk és magunkévá tesszük." Az ifik bejelentése titán az l-es Számú alapszervezet és az üzem­i-ész üsszdolgozóitvak a csatlakozá­sa és munkafelajánlása következett, majd az iizemi MNDSz-szervezet nevében fogadta el a versenykihí­vást Berta Józsefné ügyvezető. — Legvégül a !I-es számú alapszer­vezet csatlakozott az üzemrész összdolgozóinak nevében az Alkot, talányunk elsőéves évfordulójára in­dított szocialista munkaverseny­hez. Minden dolgozó megteáz, felajánlását Alig telt el néhány óra és a tezegedi Dohánygyár összes dol­gozója vállalta a nemes ver­senyt. ujabb eredmények, ujabb sikerek elérése érdekében. Pél­dájuk magával ragadta az üzem adminisztratív, értelmiségi dol­ígozóit is, akik a déíben fél egy­kor megtartott röpgyüiésükön ugyancsak jelentős munkafel­ajánlásokat tettek az adminiszt­ráció megjavítása és gyorsabbá tétele érdekében. A kollektív munkafelajánlá­sok megtételekor a Dohánygyár dolgozói vállalták azt is, hogy egyénileg is megteszik munka­felajánlásukat még a szombati, de legkésőbb a hétfői napon. Ez is mutatja, hogy az a fellángo­lás, ami pénteken volt tapasz­talható a Dohánygyárban, nem pillanatokra szól csupán, hanem tartós jellegű. A dolgozók ala­posan ki akarják értékelni mun­kájukat és körültekintéssel akar­ják megtenni felajánlásaikat. Azok a dolgozók — akik erre már korábban készültek — már >r • pénteken is formába öntötték elhatározásukat és megtették munkafelajánlásaikat. Engi II­lésné, igen magas százalékos tel­jesítményt elérő dohánykeverő­nő is hamarosan jelentkezett munkafelajánlásával és a kö­vetkezőket jelentette ki: ,.Én, mint keverőnő látom, hogy jelenlegi normám igen laza. Ez igy tovább nem me­het, mert minden ösztönző hatását elveszti számomra ás károsan befolyásolja a szocia­lista termelőmunkát. A versenyfelhíváshoz csat­lakozom és Alkotmány unk év­fordulójára vállalom, hogy az újonnan megállapítandó igaz­ságos normámat is túlteljesí­tem, mert tudom, hogy csak a több, jobb termeléssel való­síthatják meg minél előbb ötéves tervünket." A Dohánygyárban újabb len­dületet kapott a munkaverseny. Alkotmányunk, mely a szebb, és jobb életet biztosítja a dolgozók számára, augusztus 20-án lesz egyesztendős. Dolgozóink erre a napra is ki akarják fejezni há­lájukat mindazokért az előnyö­kért, jogokért, amelyeket Nép­köztársaságunk biztosított szá­mukra. Nagy lelkesedéssel fo­gadták ési határozták el a koreai műszak bevezetését is és ez azt bizonyija, hogy a Dohánygyár dolgozói is készek harcolni a bé­kéért és megvetik a háborús ka­landorokat, az imperialista tá­madókat. Kövessék a szegedi üzemek i& a Dohánygyár példáját, csatla­kozzanak a hódmezővásárhelyi Magasépítési NV versenykihívá­sához és ünnepeljék ők is szocia­lista munkaversennyel fejlődé­sünk igen jelentős határkövének, Alkotmányunk megjelenésének elsőéves évfordulóját! Csongrád megyében 95.858 személy 460.845 forintot adományozott a koreai kórházvonat felszerelésére Lendületesen haladt Csongrád me-1 együttérzésüket a hős koreai nép­gyében a hős koreai nép győzel­mes harcait elősegítő kórházvonat­ra a gyűjtés a pénteki napon is. 'a gyűjtés megyei részeredményei az alábbiak: Szegeden a gyűjtésben részteett 31.200 személy összesen 229.241 fo­rinttal; Hódmezővásárhelyen 26.870 személy 57.374 forint 30 fillért adott össze: Makón 6254 személytől 32 ezer 934 forint 80 fillér gyűlt ösz­sze; Szentesen a gyüj'iésben • részt­vett 5132 személy 29.683 forinttal; Csongrádon 2041 személy adomá­nya 9100 foritot tesz ki. A csongrádmegyei járások rész­leteredményei: a szegedi járásban 11.151 fő adománya 42.040 Ft, a makói járásban 5174 személy adott 23.628 forint 40 fillért, a szentesi járásban 3977 személy adománya 18.286 Ft. a esongrádi járásban 2059 fő adományának összege 11658 forint. Csongrád megyében a koreai kór­házvonatra folytatott gyűjtésben ed­dig résztvett 95.858 személy, ado. mamának összege 460.845 forint 50 fillér. A gyűjtéssel kapcsolatban dolgo­zóink számos helyen megmutatták pel. A hódmezővásárhelyi Bejhát István 6 holdas kisparaszt ter­ménybeadási kötelezettségét 200 százalékra teljesítette. Amikor ga­bonáját beszállította a raktárba, ki­jelentette: Együttérzésemet akarom kife­jezni gyors terménybeadásommal a koreai szabadságharcosokkal. Ami­kor most gabonámat beadom, arra gondolok, hogy ezzel is hozzájáru­lok a koreai nép szabadságharcá­nak győzelméhez. Csanádpalotán Papp István nincs­telen szegényparaszt, amikor átadta felajánlott 10 forintjá'i, kijelentette: családja biztos jövőjéért is harcol­nak Koreában. Az ellenség is hallatja azonban hangját: Szegeden Csányi János volt vitéz kijelentette, hogy nem találja fontosnak az adakozást, mert az nem kórházi felszerelésre, hanem háborús célokra fordítják. Városla­nyán Kis Márton Lajosné kulákasz­szony 25 fillérrel akart hozzájá­rulni a gyűjtéshez. Dolgozó népünk leleplezte az el­lenség szóvivőit és még szorosabbra zárva sorait, lendületesebben foly­tatta a gyűjtést. Örömmel tekintek o normarendezés napja elé — irja Országh Barnabásné dohánygyári munkásnő Én pártonkívüli dolgozó vagyok. Örömmel ve'deni tudomásul a mi­nisztertanács határozatát a norma­rendezésről és alapbéremelésről. Most, hogy már csak pár nap vá­laszt el bennünket a normarendezés gyakorlati végrehajtásától, szere'i. nék én is hozzászólni a nyilvános­ság előtt ehhez a kérdéshez. Öröm­mel és bizakodással tekintek e nap elé, mert tudom, hogy nekünk dol­gozóknak még eddig mindig ja­vunkra vált, ha magunkévá te'itük a Párt kezdeményezését. Tudom, hogy a normarendezés egész szocia­lista népgazdaságunk arculatát meg­változtatja. A gyakorlat és elméle'í alapján megállapított eddigi nor­mák nem képezhették alapját egy igazságos és minden iparágra ara. ELEG VOLT az egyéni küszködésből Uj tagokkal bővülnek az egyre gazdagodó szegedi iermelőcsoporíok Dolgozó parasztságunk érdek­lődése egyre inkább * termelő­csoportok felé fordul. A csopor­tok eredményei arra ösztönzik az egyénileg gazdálkodó dolgozó pa­rasztokat. hogy az elavult mód­szerekkel folytatott egvéni gaz­dálkodás helyett a már rövid idő alatt is igen szépen bevált nagy­üzemi gazdálkodás útjára lépje­nek A termelőcsoportokba szin­te naponta jelentkeznek új tagok, akik látják az eredményeket és most ők is a szocialista mezőgaz. daság. a jobb élet útjára léptek. A baktói „Alkotmány*1 termelőcsoport udvarán nagv a sürgés-forgás. Ki-ki fogyasztja a maga ebédjét. Aki reggeltől dé­lig szorgalmasan dolgozik, bizony megéhezik. Horváth Kálmán meg. törli a bicskáját, majd kezébe veszi a munkaegységkömyvet és tanulmányozza. Még nehezen is­meri ki magát benne. Nem is csoda, alig pár napja lépett be a csoportba. Négy hét alatt már ő a hatodik, aki aláírta az Al­kotmány termelőcsoport belépési nyilatkozatát. Eddig feles kertje volt, abban dolgozott. Közben figyelte a csoportot és csakhamar rájött, hogy jobban boldogul, ha csatlakozik a csoporthoz. És csatlakozott is. Most itt van, nem fél már a nélkülözéstől, a kiszol­gáltatottságtól, mint akkor, ami­kor még a kulákoknál dolgozott. A termelőcsoport kertjében lé­vő hatalmas szalmakazlak is bi­zonyítják. hogy a csoport jövő­évi kenyere, vetőmagja már jó helyen van, de a dolgozók államá­val szembeni kötelességüknek is eleget tettek. Felesleg gabonáju­kat beszállították. Nem feledkezett meg a cso­port a földjéről az aratás után sem. A jószágnak takarmány kell, mégpedig lehetőleg olcsó. A legolcsóbb takarmány pedig a csalamádé. Vetett is belőle a cso­port 30 holdat. De vetett négy hold borsót és egy hold uborkát is, amit öntözni akarnak. Meg lehet ezt egyénileg valósítani?... Nem lehet. A aaegedi „Dúsan" termelőcsoport épülete előtt fehér piroscsíkos karókat látni a földben. Utat építenek, hogy a csoport tag­jainak ne kelljen sárban taposni, ha a városba jönnek, mennek, vagy áru/ szállítanak. A csoport irodahelyisé, gének falára táblát függesztettek ki. „Eredmény-tábla" — hirdeti a fel­irat. Eredmény is szépen van rajta. A csoporttagok sűrűn megnézik és elégedetten mennek tovább. Majd. nem minden nap újabb összeggel sza. porodik a csoport vagyona. Lássuk, mennyit tesz ki forintokban, mult év november 26. óta. Itt van a táblán ssépt gömbölyű, tintával irott betűkkel és számok­kal: összes bevétel: 127.367 forint. Ebből kertészetből: 43.338 forint, az OSzH.ba 21 ezer forintot tettek be. A tagság között eddig 44.557 forin­tot osztottak szét. Gazdasági célra fordítottunk 57.007 forintot. Törlesz. tésre, amit az államnak visszafizet, tek, 12.008 forint. Több. mint 400 mázsa beadott gabona pedig még nincs elszámolva. Szép eredmények ezek. Ráillenek az eredménytáblára. Keményen megdolgoztak érte, de meg is látszik az eredménye. Ezt az eredményt látják mások is és csak a napokban hároman jelentkeztek a csoportba való belépésre. A keeakéatelepi „Táncaiéra" termelőcscportban 99 darab ser­tés sétál a vízbe, a termelőcso­port büszkeségei. Még két és fél hónapig híznak, de most is van már közöttük olyan, amelyik kö­zel van a 150 kilóhoz. Vannak ki­sebbek is. 140 darab gyönyörű malac ugrándozik, veszekedik az élelemért a másik ólban. Jövőre ezekből is szép hízók lesznek és jelentős összeget kap értük a termelőesoport. A töltésen kívül három hold napraforgó zöldéi. A szára még zöld, de a magja már megérett, most szedik. Ki tudja elérni, hogy júliusban már éret­ten szedheti a napraforgót? Az, aki tervszerűen gazdálkodik, a termelőcsoportok. Látja ezt a fejlődést, erősödést más is. Az a hat új belépő is, akik már az őszi munkák megkezdésekor tag­jaivá válnak ennek az egyre erő­södő, fejlődő családnak, a Tán­csics termelőcsoportnak, amely már az első évben is bebizonyít­ja, hogy a közös termelés, közös munka eredményesebb, mint az egyéni küszködés. Az ujazegedi „Haladnau tcrmelőcsoportnak még csak 14 tagja van. de máris bebizonyítot­ták, hogy közös, szorgalmas mun. kával milyen kimagasló ered­ményt lehet elérni. 20 hold föl­dön 380 mázsa búza. Ennvit ter­melt a Haladás csoport. De nem is hagyta szóródni a szemet. A Haladás tszcs, dolgozói adták be elsőnek a gabonát az államnak. De nem egyedül ez a büszkesé­gük. Olyan dohánya senkinek sincs a határban, mint a termelő­csoportnak. Haragoszöld levelei­nek nem ártott a nap s több mint félméteresekre nőttek meg. Jövő. évi kenyerük már a raktárban van. Pénzük is van. Zöldségfélé­ből, gyümölcsből, dinnyéből már jelentős összeget árultak. Figye­lemmel is kísérik a csoport hala­dását, mert már eddig tízen je­lentkeztek a csoportba, de őszre előreláthatólag megduplázódik a csoport létszáma. Az új belépők így vélekednek: elég volt az egyéni küszködésből! Igy fejiődnek. izmosodnak ter­melőszövetkezeti csoportjaink és minden egyes eredmény, amelyet elérnek, újabb lépés a boldogulás, a jobb élet. a szocialista mező­gazdaság megteremtése felé. <m. 1.) nyos bérrendszer kialakulásának. Egyes munkahelyeken a becsületes, lörekvő munkás sem tudott komoly százalékszerű eredményeket elérni, azokhoz képest, akik laza normák mellett dolgoztak. Másrészt pedig a laza normájú dolgozók a valóság­ban nem értek el olyan eredmé­nyeket, mint amilyeneket százalé­kuk után gondott az ember. Meg kell mondani őszintén, hogy a kellő öntudat hiánya eredmé­nyezte azt, hogy mi is hosszú hó­napokon keresztül jutottunk olyan keresethez, ami nem áltt arányban az elvégzett munka értékével. A Párt gondossága és ébersége a nor­marendezéssel kiküszöböli a nép­gazdaságunkat tetemesen megvámo_ sító laza normarendszert. Kevés erő­relátás kell ahhöz, hogy megálla­píthassuk, a normák rendezésével az ipari munkásság az általa ter­melt termékeket olcsóbban tudja előállítani, így azok jelentékeny ár_ csökkenéssel kerülhetnek forgalom­ba. Ez eredményezni fogja a mi mindennapi szükségleteink köny­nyebb és olcsóbb beszerzését. Mi azonban nem állhatunk meg, várva a normarendezés eredményeit. Kötelességünk már most szervezni az új normák túlteljesítését és az új normák túlteljesítésében ön'mda­tosan részt kell vennünk. Uj sza­kasza kezdődik a normarendezéssel a munkaversenynek is. Most már reális alapon ki lehet értékelni a tel jesftéseke't s ez a reális értéken való kiértékelés hatalmas lendületet ad a versenynek. Minden becsületes, békét szerető és akaró munkásnak most fbkozo'r­tabb erővel kell a munka sorompó­jába állani, több, .jobb munkánk­kal kell erősítenünk népgazdasá­gunkat, újabb és újabb termelési eredményekkel kell csanást mérni a háborús uszítókra, a Koreában gyil­koló imperialista bitangokra. Országh Barnabásné Dohány-gyár. Afganisztán nem küld katonákat Koreába Az ENSz titkársága közli Ali Muhammed Kán, afga niszíáni külügyminiszter ,iú':­us 25-én kelt táviratát, amely szerint, az afganisztáni kor­mány nem küld katonát Ko­reába. A Terményforgalmi ,YF egy megyei éa négy járási vándorzászlót juttat a gabona­begyüjtéaben legjobb földműres­asiiretkesetnek A Terményforgalmi NV dolgozói elhatározták, hogy a Csongrád me­gyében legjobb földmüvesszöve-ike. zetnek egy megyei vándorzászlct. a négy város területén pedig egy-egy járási vándorzászlót adományoznak a gabonabegyüjtésben legjobb mun­kát végző földművesszövetkezeti boltoknak. Még ezideig eldöntetlen, hogy melyik földmüvesszövetkezeti gabonaraktár kapja meg elsőnek a vándorzászlót, mert fej-fej mellett baladnak a begyűjtésben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom