Délmagyarország, 1950. július (7. évfolyam, 150-175. szám)
1950-07-27 / 172. szám
2 CSÜTÖRTÖK, 1980. JULIUS 27, Egyetlen nap alatt több mint ötvenezer forint ujabb felajánlás A koreai szabadságharcosok megsegítésére mér 223.664 torint gyűlt össze Szegeden A szegedi dolgozók állandó lelkesedéssel vesznek részt a koreai szabadságharcosok megsegítéséért folyó gyűjtésben. Üzenekben, hivatalokban, pártszervezetekben valamennyi dolgozó i. lömmel teszi meg felajánlását, líöpgyűléseken. ebédidő alatt, munka után a dolgozók maguk keresik fel a bétaebizottságok tagjait és egymással versenyezve jegyzik fel a ékeívre a koreai szabadságharcosok tábori kórházára szánt összegeket. A Dohánygyárban a dogozók eddig 3938 forintojt gyűjtöttek össze. Németh Istvánné elvtársnő például férjével együtt összesen 150 forintot jegyzett. — Szívesen adok erre a célra — mondotta, miközben az öszsreget és a nevét az ívre írta — árnál is inkább, mert határtalanul gyűlölöm » háborús gyújtogató imperialistákat. akik védtelen öregeket. gyermekeket, hombárnak. Ar.t akarom, hogv a koreaiak < nrca minél hamarabb sikeresen ' átérjen és ezzel az imperiat.ták megtanulják, hogy mi: a béke tábor fiai, nem akarunk háborút, meg akarjuk védeni a békét. Kecskeméti Sándorné is örömmé] jegyzett be 100 forintot s elmondotta. hogv szívesen adja ezt az összeget, mert tudja, a koreai nép szabadrágharca a mi ügyünk is. Neki is három gyermeke van és mélyen át tudia érezni a koreai anyák helyzetét. A Szegedi Jutafonócvárban 1273 forintot gyűjtöttek össze a dolgozók hogy kifejezésre juttassák együttérzésüket a harctéren küzdő koreai dolgozókkal. — Miértünk is harcolnak a koreai néphadsereg katonái — jelentette ki Lehotai Istvánné fonónő a körülötte állóknak, miközben husz forintot jegyzett. — Éppen ezért minden becsületes dolgozónak kötelessége támogatni ezt a harcot. A mi békénk csak ugy lesz tartós és szilárd, ha minél több helyen emelkedik a magasba a szabadságszerető népek ötágú vörös csillaga. Hasonló lelkesedéssel jeevez. tek a MÁV szegedi területéhez a gyűjtés eredménye. tartozó dolgozók. 18.378 forintot gyűjtöttek össze. A Szegedi Kenderfonógyárban 5047 forintot ad. tak össze a dolgozók a szerdai napig. A Texlilkombinát dolgozói már túljegyezték a 1' ezer forintot. A Magyar Kender 8982, a Ruházati NV 4298, a Rostkikészitő NV dolgozói 400 forintot jegyeztek. A Vizmütelep dolgozói eddig 1800 forintot gyűjtöttek össze. A Városháza dolgozói 2004, a Pick Szalámigyár dolgozói 651, a Vágóhíd dolgozói 761, a kecskéstekpi pártszervezet pedig 235 forintot gyűjtött eddig össze. A Szegedi Dohánykisárusok Szövetségének tagjai havi jövedelmük két százalékát ajánlották fel. Eddig több. mint 1500 forintot gyűjtöttek és a gyűjtés még mindig toiyi i: A szerda estig beérkezett jelentések szerint 223.664 forintra eme.kcdett az az összeg, amelyet a szegedi dolgozók ajánlottak fei a koreaiak megsegítésére. így tehát csak egyetlen nap alatt 55.223 forinttal szaporodott Á nagylaki dolgozó parasztok meggyőződtek, hogyan iobb dolgozni Válogatón a földeáki Ihízxa enoporinál En sem akarom megenni a jövőmet A szegedi dolgozók megértik a normarendezés jelentőségét Egyre inkább (iszlíba jönnek a normarendezés kérdésével a szegedi dolgozók. Világosan felismerik a r-inisztertanács határozatának jelen, llségét népgazdaságunk fejlődése rcmpontjából. De látják a szegedi dolgozók azt Is, hogy saját egyéni érdekük, szocialista fejlődésünk szempontjából is újabb komoly előrehaladási jelent a normarendezés. A dolgozók megnyilatkozásai, levelei ós kijelentései mutatják, hogy a minisztertanács határozata helyeslésre és megértésre talált. Molnár Lajos festő, a Vágóhíd dolgozója például kijelentette: ,Jfelyeslem és azt hiszem minden öntudatos dolgozó helyesli a normák rendezését, mert jövőnk építésének egyik alapja a jó és igazságos bérezés. Azért is szükséges a normarendezés, hogy a jogtalan kereset forrása. a jaza nor. ma eltűnjék és ezzel együtt a bércsalások is" Radványí József, a Villamosvasút egyik dolgozója elmondotta: a laza normák sokszor azt eredményezték, hogy selejtes áruk készültek. A kevésbbé öntudatos dolgozók csak ária törekedtek, hogy minél többet keressenek, nem törőd'tek a Minőséggel. Banga Lajos, ugyancsak a Villamosvasút dolgozója a következőket mondotta: „Nagyon jó lesz a normarendezés, mert most legalább mindenki munkája után részesül igazságos bérezésben, nem vesznek fel egyesek indokolatlanul nagyobb béreket. Nálunk is előfordult, hogy nem azt vették számításba a bérezésnél, milyen értékű munkát végzett a dol. gozó, hanem például azt, hogy mióta dolgozik a vállalatnál." Varga Sándor is helyesli a normarendezést s eközben az ellenséges veszélyről beszél: — A normarendezés jó a dolgozóknak, a fejlődést szolgálja, tehát Ttfbb mint 10 vagon gabonát gyűjtöttek be Balástyán Balástyán is szépen halad a begyűjtés. Egymást érik a földmüvesszöveíkezet raktára előtt a kocsik kora reggeltől késő estig. A hét valamennyi napján a késő esti órákig folyt a gabora á vétele. A szövetkezet egyik raktárában már több mint 10 vagon gabona gyűlt be. Ebből már több vagonnal el is szállítói tak. hogy helyet adjanak a további beérkeze t gabonának. Balogh Antal az ellenség megkísérli, hogy ellene hangolja a dolgozókat. Ezért legyünk mi éberek és leplezzük le azokat a személyeket, akik fejlődésünket gátolni és megzavarni igyekszenek. A dojgozók levelei is mind azt tükrözik vissza, hogy a miniszterta. nács határozata megértésre talál!. Sánta Józsefné. a Szegedi Kender dolgozójának leveléből is kitűnik ez. ö a kővetkezőket irta; „Már másfél évvel ezelőtt is volt normarendezés s tudjuk, azóta milyen sokat fejlődtünk a termelés terén. Túlszárnyaltuk a normákat és bizony elmondhatjuk, hogy ami ah. kor jó volt, az nem lehet jó ma, mert az elavult és régi. A mi üzemünk példája is mutatja, hogy helyes volt a minisztertanács határo. zata a normarendezéssel kapcsolatban, mert nálunk is megtörtént, hogy egyes dolgozók már háromszorosan is túlteljesitették normáikat Ez pe. dig a normák lazaságát bizonyítja• Természetesen nem szabad lebecsülni azokat a dolgozókat akik ilyen magas százalékot értek el, mert sokan észszerüsitéssel, jobb munka, módszerek alkalmazásával érték el eredményüket. Azonban éppen a fej. lödés megköveteli, hogy az észszerű. sitésekkel, vagy újításokkal nxegvál. tozott új viszonyok közepette tel. számoljuk a régit, az elavultat. Azonban ezek a dolgozók az új norma mellett is szép eredményeket ér. nek majd el. A normarendezés újabb ösztönző erővel hat ránk. örömmel fogadjuk a normarendezést, mert tudjuk, hogy az saját érdekünkben történik." Ugyancsak a Szegedi Kenderből Juhász Mihály a következőképpen vélekedik: „En sem akarom megenni a jövőmet. Éppen ezért örülök nagyon a minisztertanács határozatának, a norma felülvizsgálásának, az alap. bérek felemelésének. En is tudom, hogy egy társadalom sem fogyaszthat többet, mint amennyit termelt. Mi pedig az elmúlt hónapokban többet kerestünk, mint amenynyit termeltünk, azért, mert elavult volt a norma s mellette játszi könnyedséggel tudtuk teljesíteni, mondhatni félkézzel, a sokszor igen magas százalékot. Ennek meg keli szűnni, ez a nii sa. ját érdekünk. Azért is örülök a minisztertanács határozatának, mert Igy komo. lyabbá válik a munkaverseny is, igazságosabb lesz a bérezés és ujabb jelentős lépést teszünk fejlődésünkben." Elmondhatjuk, hogy ma már a normarendezés jelentőségét és előnyeit csaknem minden dolgozó megértette. Azokat a dolgozókat pedig, akik nem értették meg a normarendezés szükségességét, jó felvilágosító munkával meg kell győzni. Azonban arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy az ellenség támadni igyekszik ezen a területen is. Ezért éberen figyeljünk minden ellenséges megnyilatkozásra és art gyökerében fojtsuk el. Nagylakon époen úgy. mint Csongrád megye bármely községében az egyénileg dolgozó kisés középparasztok árgus szemekkel figyelték, milyen eredményt érnek el, mire viszik ezévben a termelőszövetkezeti csoportok. Voltak, akik kimutatták az érdeklődést, látogatást tettek a szomszédos község termelőcsoportjainál. legtöbben azonban hallgatólagosan lesték, figyelték, mit hoz az idei terméseredmény. Mióta a cséplőgépekből folyik a búza és kézzelfoghatóan bebizonyítható az eredmény, sokan azok is döntöttek, akik eddig ingadoztak, várakozó álláspontra helyezkedtek a termelőcsoportba való lépéssel kapcsolatban. A közelmúltban már nem egy dolgozó kis- és középparaszt jelentette ki Nagylakon, hogv termelőcsoportot akarnak alakítani. Akik eddig csak a dűlőutakon lesték a csoportok életét, ma már látni akarják saját' szemükkel azt, amit egyesek beszélnek a termelőcsoport életéről, munkájáról és annak gyümölcséről. A kora délelőtti órákban gyülekeztek vasárnap Nagylakon férfiak, asszonyok, öregek, fiatalok egyaránt. Lesték jön-e az autó. amelyet ígértek nekik, hogy elszállítja őket FOldeáhra a Dózsa esoportho% látogatóba. A várakozás nem volt eredménytelen. Megjelent az autó. Először úgy tűnt, fel se férnek. De helyet szorítottak egymásnak, mert senki sem akart lemaradni. Földeákon már várták a látogatókat, szeretettel fogadták a csoportban mindannyiukat. Rövid üdvözlések után összeborátkoztak a termelőcsoportbeliekkel az egyénileg-^ dolgozó parasztok. Olyanok is, akik már elhatározták, hogy belépnek, vagy új csoportot alakítanak s olyanok, akik a csoportlátogatás eredményétől, a csoportban látottaktól tették függővé a döntést, belépnek-e vagy még várnak. A kíváncsi kis csoport nagy ámulattal tapasztalta, látta, mit eredményezett ezévben a szövetkezeti gazdálkodás. Elgyönyörködtek a veteményes kertben, megtekintették az állatállományt és megcsodálták a szép, tiszta istállókat, a jól táplált állatokat. Vass Sámuel 15 holdas nagylaki bérlő szólalt meg elsőnek az ámulattól és kérdezte meg, honnan kapták az állatokat, maguk adták-e be, vagy a% állam Juttatta részükre. — Egy részét mi adtuk, a másikat az államtól kaptuk — felelték a csoporttagok kórusban. A kérdés fonala nem szakadt meg. Vass Sámuel tovább érdeklődött. — Kaptak-e azokért a lovakert, állatokért valamin, amit maguk adtak be a csoport, ba? — Hogyne kaptunk volna. Az állat értékének negyedrészét készpénzben, a többit pedig törlesztésben kapjuk meg a csoporttól — felelték. Többen a munkaegységgel való számolásra voltak kíváncsiak. Ezeknek Kirtyák János csoporttag — aki 8 hold földdel lépett be „z elmúlt évben — adta meg a választ. Magának hány munkaegysége van eddig? — vette ki a többiek szájából a szót a látogató csoport egyik fiatalabb tagia. — Eddig 200, de még lesz 100 vagy 150 — válaszolt Kirtyák János. S még azt is hozzátette, hogy egy munkaegységre az előzetes számítás szerint pénzben 30 forint jut. De ennél inkább több, mint kevesebb lesz majd az erv munkaegységre eső összeg. Sokan saját keresetükhöz hasonlítgatták Kirtyák János keresetét s nem sokáig kellett törni a fejüket, hogv melyik a jobb: Egyedül kínlódni, avagy összefogva közösen gazdálkodni. Délután 4 óra volt, mikor ismét Nagylak felé indult az autó. Ekkor már valamennyien egy , gondolaton voltak, tot alakítanak. ök is csoporCsongrád megye Tanácsa Végrehajtó Bizottsága határozata a terménybegyiijtés meggyorsítására 4. Csongrád megye Tanácsa Végrehajtó Bizottsága szerdán rendkívüli ülést tartott A Végrehajtó Bizottság megállapította, hoev Csongrád megyében a begyűjtési versenv nem kielégítő lendülettel folyik, aminek egyik oka az. hogy az i.letékes hatóságok és szervek kiengedték kezükből a tudatosító és felvilágosító munka irányítását, másrészről Dedig nem vették fel kellő eréllyel a harcot a kulákság és egyéb ellenséges elemek rémhírterjesztésével szemben. — Mindennek az eredménye az, hogv a megyében az eddig elcsépelt gabona mennyiségének csak mintegy 10 százaléka került begyűjtésre. Csongrád me»ve Tanácsa Végrehajtó Bizottságé, e hiányosság megállapítása után szükségesnek tartotta a versenv további vitelének azonnali megerősítését, a tudatosító és felvilágosító munka szervezett és folyamatos igénybevevését, valamint a kulákság elleni harc fokozását. A Végrehajtó Bizottság ülése ürömmel üdvözölte Szegvár és Mindszent községek dolgozó parasztságának nagyjelentőségű, hazafias kezdeményezését a begyűjtéssel kapcsolatban. Az ülés részletesen foglalkozott Szegvár és Mindszent községek versenykihívásával és a versenymozgalom kiszélesítése érdekében az alábbi határozatokat hozta: | A községi, városi Népfront Bizottságok jó szervezési munkával érjék el illetve 15-ig a cséplést mindenütt befejezik. O Isongrád megve Taná* csa Végrehajtó Bizottsága felhívja a helyi Népfront Bizottságokat, hogy tudatosítsák Szegvár és Mindszent, község dolgozó parasztságának nagyjelentőségű versenyfelhívását. A helyi Népfront Bizottságok július 30án (vasárnap) szervezzenek gyűléseket. amelyeken a község dol. gozó parasztsága csatlakozik Szegvár és Mindszent községek versenyfelhívásához. 2 Csongrád megve Taná" csa Végrehajtó Bizottsága vándorzászlót ad a legjobb termelőszövetkezeti csoportnak, állami gazdaságnak. gépállomásnak. amelyek munkájukat példamutatóan, határidő előtt elsőnek végzik el. A Végrehajtó Bizottság ugyancsak vándorzászlót ad annak a községnek, vagy városnak. amelvnek dolgozói augusztus 20-a előtt ?t cséplést, a gabonabegyüjtést és a tarlóhántást befejezik. Csongrád megve Tanácsa Végrehajtó Bizottsága oklevéllel tünteti ki azokat a dolgozó parasztokat, akik az aratás cséplés, gabonabegyüjtés és tarlóhántás munkálatait példamutatóan végezték és ezeket a munkálatokat határidő előtt befejezték. Csongrád megye Tanácsa Végrehajtó Bizottsága végül az alábbi felhívással fordult a niegye dolgozói felé: CSONGRÁD MEGYE DOLGOZÓ PARASZTJAI! Rajtatok áll. hogv megyénk dolgozói által forrón szeretett Rákosi Mátyásnak és a Magyar Népköztársaság kormán váriak elsőnek jelenthessük, hogy Csongrád megve dolgozó parasztsága hazafias kötelességének eleget tett és a terménybegvüjtést 160 százalékosan teljesítette Előre a gabonabegvüitési versenv sikeréért! Fejezzük be augusztus 20-ára, Alkotmányunk napjára a gabonabeadást! Egyesülnek a szatymazi „Petőfi"és „Szabad Föld" termelőcsoportok (Tudósítónktól.) Közös értekezletet tartottak Szatymazon a Petőfi és Szabad Fö'd termelőcsoportok. A csoportok vezetősége beszámolt az eddigi munkákról, majd összehasonlították, kiértékelték egymás eredményeit. Megállapítot. ták, hogy jóval szebb eredményt értek cl, mint az elmúlt években, ntikor egyénileg gazdálkodtak. De arra is rájöttek, hogy az eddigi sikert még fokozni tudják, ha méginkább megvetik alapját a nagyüzemi gazdálkodásnak- Ezért elhatábiztosítsák eat. hogy augusztus rozták, hogy egyesítik a két csoportot. Az egyénileg dolgozó kisés középparasztok felvi'-ágj'.ítására a termelőszövetkezeti mozgalomba va'ó bevonására pedig felvilágosító, tudatosító gyűléseket tartanak vasárnaponként. Ennek keretében beszámolnak eredményeikről, ismertetik a belépni szándékozókkal, valamennyi kívülálló dolgozóval a nagyüzemi gazdálkodás előnyeit és eredményeit, bemutatják csoportjukat, az elért eredményeket és a csoporton belüli életet. ff rzzegh Istvánná.