Délmagyarország, 1950. június (7. évfolyam, 125-149. szám)
1950-06-18 / 139. szám
népünk forradajni hagyományainak, haladó kultúrájának ismeretere és tiszteletére, a dolgozók nemzetközi szolidaritására akarjuk nevelni a magyar ifjúságit. — Arra fogjuk nevelni ifjúságunkat, hogy gyűlölje a kizsákmányolás, az elnyomás, a szolgaság mindenféle formáját s ne Ismerjen kíméletet senki iránt, aki felszabadult népünket újra szolgaságba akarja taszítani. — Arra fogjuk nevelni ifjúságunkat, amire Lenin tanította a Komszomolt: „A Kommunista If júsági Szövetség csak akkor válhatlk mér óvá nevéhez, ha nevelő munkájának minden lépését összekapcsolja az általános harccal a kizsákmányolás ellen." — A munka és az élet örömére neveljük a fiatalságot, de elitéljük a laza.Agot, a kicsapongáet és azt akarjuk, hogy a férfi I és nő viszonyát is mélységes feI lolríac.Anrófv.vAre I lelőssógérzés ha'ározza meg„Arra törekszünk, hogy a dolgozó fiatalok ujabb százezreit Vonjuk be sorainkba« —• A Dolgozó Ifjúság Szövetsége tehát kommunista ifjúságot akar nevelni, olyan ifjúságot, amely minden erejét az ötéves terv végrehajtásának, a szocializmus építésének, a magyar nép hazája megvédésének szolgálatba állítja. Mindezeknek a feladatoknak elvégzésére erős szerveze re van szükségünk. SzUoa Lajos elvtárs ezután ismertette a kongresszusi felkészülés eredményeit és megállapította, hogy a DISz taglétszáma jelenleg az úttörő szervezet nélkül, félmillión felül van. — Arra -örekszünk — mondotta —, hogy a dolgozó ifjak és leányok ujabb százezreit von. juk be sorainkba. Részletezte a tagság feladatai'Rámutatott, hogy nemcsak a vezetőségnek. hanem a tagság széles rétegeinek is ak'iv munkát kell végezmiök. A DISz feladatai közé tartoznak még az úttörők támogatása és vezetése. — E feladatok megvalósításiért folytatott; harcunkban — mondotta befejezőben — büszkén valljuk magunkat a forradalmi magvar ifjúság örököseinek. A DISz Petőfi, Vasvári Irinyi, a márciusi ifjak harcait folytatja. A mi elődeink azok a nagyszerű fi..tal hősök, akiket a proletárforradalom és a Magyar Kommunista Párt negyedévszázados földalatti küzdelme ado t a nemzetinek és akik a munkásosz'ály, a dolgozó nép. a magyar ifjúsáv felszabadításáért életüket áldozták: Lőwy Sándor, Küián György, Ságvári Endre, Pataki István és társaik. Alakuló kongresszusunkon megfogadjuk, hogv igyekszünk méltók lenni és a magyar ifjúságot mel óvá nevelni halhatatalan emlékükhöz. — Büszkén valljuk magunkat a dicső szí álini-lenini Komszomol tanítványainak is. Alakuló kongresszusunkon megfogadjuk, hogy követni fogjuk a Komszomol példáját munkában, harcban, h ősi es s égben, áldozatvál 1 alésban Követni fogjuk abban ls, hogy Lenin és Sztálin szellemében neveljük ifjúságunkat, megingathata'.lanul haladunk azon az úton. amelyet a Magyar Dolgozók Pártja jelöl ki számunkra és a dolgozó magyar ifjúság százezre'! a szocialista építés hatalmas hadseregévé tesszük. — Népi demokráciánk, Pártvnk, nemre'ünk legdrágább kincsé. : a magyar if jóságot bízta szövetségünkre. Legvünik méltók erre a megtisztelő megblsás'Kádas István elvtárs: «/ ifiusági szövetségben szilárdan érvényesülni fog a munkásosztály munkásfiatalok, akik Élen jártak új szervezetünkért folytatott nagy harcunkban is. 120.000 öntudatos. Pártját szerető ifjúmunkás tett kongreazszusunk tiszteletére munkaf-.lajánlást. A termelési eredményekkel párhuzamosan erősöd.ek meg ifjúmunkás szervezeteink. Á munkásifjúság kemény harcokban hűséges barátja, odaadó segí ője, áldozatkész harcostársa a dolgozó paraszt és tanuló ifjúságnak. A munkásifjúság kell hogy szakada'lanul erősítse szövetségünk biz os alapját, a munkás és dolgozó paraszt és tanulóifjúság forradalmi szövetségé'. — A munkaversenyben élenjáró fiatalok tízezrei mellett nagyszámban találhatjuk üzemeinkben a hanyagul termelő fiatalokat, ső; bérosalókat is. Ennek elsősorban az az oka. hogy a munkásifjúság szervezetében nem érvényesült kellőképpen a Párt közvetlen vezetése. — Pártunk és dolgozó népünk ra. A Dolgozó Ifjúság Szövetsége megalakulásának ünnepi órájában szálljon kongresszusunk és az egész dolgozó ifjúság hálája és köszönete szeretett vezérünk" és tani'ónk felé, aki erős kézzel tartja kezében Lenin és Sztálin zásziláját és vezet bennünket a boldog jövő útján: Rákosi Mátyás elvtárs felé! Midőn Szűcs Lajos elvtárs befejezte referátumát, viharos lel kesedés zaja zúgott át a termen: a fiatalok leírhatatlan lelkesedéssel ünnepel ék n jptink szeretet vezérét, Rákosi Mátyás;, a Komszomolt, a dicső Bolsevik Pártot a világ dolgozóinak bölcs vezérét, a nagy Sz'álint. Több mint negyedórin át zúgtak, harsogtak a jelszavak, amelyek jegyében a magyar ifjúság új, egységes szervezete megkezdi működését. TBrfík Imre elrtárs, desxkl traktorlsta felszólalása Kurt Mária, komárommegyei SzIT-küldött, Gyopáros Imre gammagyári ifjúmunkás után Török Imre, a caongrádmegyei EPOSz-szervezet küldötte elmondotta, hogy amikor küldőttnek választották, visszagondolt az 6 és családja felszabadulás előtti nyomorgó, tengődő, sivár életére. Már tízéves korában el kellet't mennie a kulákhoz dolgozni. Szeretett volna tanulni, de nem volt pénzük rá A felszabadulás után T árt gyű lések és a Párt útján kapott brosúrák, füzetek, könyvek révén ébredt ön. tudatra. Különösen tetszettek neki a hős sziovjet ifjúságról szóJó írásművek. — Szerettem volna olyanná válni, mint a szovjet fiatalok — mondotta. — Ezekből a könyvekből isimertem meg a mezőgazdaság fejlődésének útját fa. Ekkor ha'ároztam el, hogy traktorista leszek. A deszki gépállomásra kerültem. Itt a párttitkár nagyon sokat foglalkozott velem teljesedett résri vágyam, tovább tanulhattam. Ennek az ói életnek, a Párt iránymutatásának köszönhetem, hogy a tavaszi munkák elvégzése terén 150 százalékot téliesítettem s ennek az alapján jelöltek küldöttnek. A közeljövőben etrvik leghőbb vágyam fog teljesülni: mezőgazdasági akadémiára mehetek. Kárnál Jolán, a borsodmeervei Diákszövetség küldötte és R pánszki József Ganz hajógyári küldött beszéde után Kádas I? ván. a SzIT országos fő'itkára tartotta meg beszédét. azt várja tőlünk, hogy példaképeinket, a hős komszomolistákat tettekkel kövessük. A Párt bízik bennünk. Ezt a bizalmat tolmácsolta Gerő elvtárs, a Párt legutóbbi központi vezetőségi ülésén, — Nekünk, ifjúmunkásoknak elsősorban a termelés .frontján, az ötéves terv sikeres végrehajtásáért folyó nagy munkaversenyben kell helytállanunk Neveljék az üzemi DISz-szervezetek a munkásfiatalokat, harcos forradalmi szellemben. Az ifjúmunkások legyenek Pártunk legjobb segítői, a bércsalók, norma! azifcfik, a munkaverseny tudatos akadályozóinak leleplezésében, el. szigetelésében. Ezért kell minden ifjúmunkásnak határozottan odaúni, aihol a papi reakció és a munkád ruhába öl.özött Peyerügynökök gyengíteni akarják népünk egységét, a békéért keményen küzdő milliók hatalmas táborát Mikor ezek ellen harcolunk, nagyszerű vívmányainkat, boldog életünket védelmezzük. — A munkásifjúság feladatait csak úgy tudja sikeresen elvégezni, ha elsajátítja a marxizmus-leninizmus tudományát. Ezért kell szervezeteinkben az oktató, felvilágosító munkát mindennapi feladattá tenni. — Elvtársak! Sorainkban új ifjúság nevelődik. Olyan munkásifjúság, amely tudja, hogy a szocializmus építése, a modern tudományok elsajátítása, a régi technikai és erkölcsi normák elé leni harc, egy-egy ökölcsapás a háborús uszítókra. A Párt hívó szavára így épí'jük és ha kell védjük meg fegyverrel épülő szo. cialista hazánkat. A mi megtisztelő kötelességünk az, hogy Rákosi Mátyás elvtárs vezetésével éljünk, harcoljunk, dolgozzunk a máért, a holnapért, a béke és a szocializmus győzelméért. A kongresszus távirata a DIVSz-hear terveik megvalósitásáEzután Horányi Béla, GyőrSopron-megyei államvédelmi határőr, Olaj Magda XIV. kerületi MINSz-titkár, és Jelenios József pedagógiai főiskolai hallgató szóltak a kongresszushoz. Gerak Piroska a szabolcsroegyei dolgozó parasz tfiatalok üdvözletét tolmácsolta. Wels Ottó, a budapesti Magasépítő NV sztahánovista ifjúmunkása felszólalása után a kongresszus résztvevői egyhangú lelkesedéssel elfogadtak azt a javaslatot, hogy a kongresszus intézzen táviratot a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség titkárságához. A távirat így hangzik: DEMOKRATIKUS IFJÚSÁGI VILÁGSZÖVETSÉGNEK, PA. RIS. „A Dolgozó Ifjúság Szövetségének I. kongresszusa forró testvéri üdvözletét küldi a Demokratikus Ifjúsági Világszövetségnek, amely egyesíti a világ tartós békéjéért, a tartós demokráciáért, a nemzeti függetlenségért és a jobb jövőjéért küzdő ifjúságát. Egy éve sincs még, hogy ha. zánk fővárosában, Budapesten a felejthetetlen Világifjusági Találkozó befejezésekor 60 millió ifjú hél^eharcost képviselő sokezer fiatal ajkán felhangzottak az eskü szavai: „Fogadjuk, hogy megvédjük a békét és meggátoljuk az imperialisták kísérletéi, hogy uj háborút robbantsanak ki." öt világrész országaiban nap, mint nap, ujabb milliók, közdik a fiatalok százezrei irják alá a stockholmi békefel hivást, bizonyságul annak, hogy a világ népei a Szovjetunió vezetésével meg. akadályozzák a háborús gyujtogatókat, az emberiség ellenségeit gyükos ban. Hazánk Ifjúsága a VIT-en elhangzott ünnepélyes esküjének tett eleget, amikor megteremtette a Dolgozó Ifjúság Szövetsé gét, az ifjú magyar békeharcosok egységes szervezetét. Egységbe tömörült ifjuságunk, hogy még eredményesebben védelmezze legdrágább kincsünket, az alkotó élet zálogát: a békét Egységbe tömörült, hogy még fokozottabban járuljon hozzá népünk és ifjuságunk jobb jövője, a szocializmus építéséhez. Ma boldog és vidám a mi életünk. Szocializmust épüŐ országunk biztosítja ifjuságunk számára a szabadságot, munkát, tanulást, pihenést és szórakozást. Szabad hazánk teremtő munkája nyomán ragyogó szocialista jövő &ll előttünk. A mi szabadságunk és jövőnk ügye egy a Szovjetunió vezetése alatt harcoló hatalmas béketábor ügyével, a békéért küzdő ifjúságának ügyével. Ifjuságunk a vif lág ifjúságának példaképe, a hős Komszomol példáját követve a béke harcosainak nemzetközi összefogása, testvérisége szeile. mében küzd a világ ifjúságának együttműködéséért, a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség egységéért. A dolgozó és tanuló magyar ifjúság a Magyar Dolgozók Pártja vezetésével uj, egységes milliós szervezetébe tömörülve még jobban fokozza erőfeszítéseit éelszántságát abban a harcban, amelyet a vflág népei, haladó ifjai folytatnak a békéért, a boldog, szabad holnapért! Dolgozó Ifjúság Szövetsége I. Kongresszusa." Ezután az elnök ebédszünetet rendelt el. — Mi, a mai napig külön szervezetben — szövetségeseinktől elválasztva dolgoztunk, hatar alan örömmel és lelkesedéssel készültünk fel új, egységes szervezetünk, a Dolgozó Ifjúság Szövetsége megalakítására. — Min Szűcs elvtárs referátumában elmondotta, az új ifjú. sági szöve'eégben sokkal szilárdabbon fog érvényesülni a mun. kásif.iúság vezető szerepe, mint a MINSz-ben. Uj szervezetünk legszebb, legforradalmibb hagyományai a munkásiíjúaág harcaival vannak összekötve. Legjobbjainkat. az illegalitásban dolgozó kommunista ifjúmunkásokat sem szenvedés, sem csendőrterror, sem börtön vagy bitó aem tudta meghátrálásra kényszeríteni. Ott vol ak a munkásfiatalok a Párt mögött az ellenforradalmi rendszer, a fasizmus és a reakció elleni küzdelemben. Résztyettek az ország újjáépítésében. Távirat a Béke Hitel Világkongresszusa Állandó Bizottságához Szünet után délután 3 órakor folytatódott a DISz.kongresszus első napja. Tamás Erzsébet javaslatot tett, hogy a kongresszus küldjön táviratot Párisba, a Béke Hivei Világkongresszusa Állandó Bizottságához. A távirat igy hangzik: BÉKE HIVEI VILÁGKONGRESSZUSA ALLANDÖ BIZOTTSÁGÁNAK, PARIS A" Magyar Népköztársaság dol. gozó és tanulóifjúságának nevében a Dolgozó Ifjúság Szövetsé* ge első kongresszusáról harcos üdvözletünket küldjük a Béka Hivei Világkongresszusa Állandó Bizottságának, a béke valameny* nyi hívének az egész világon. Ifjuságunk milliói békealáirásokkal is egységesen bizonyítót, ták, hogy a magyar ifjúság késs teljesíteni a budapesti Világifjusági Találkozón 84 nemzet fiataljaival együtt tett esküjét: elszántan, egységesen harcol a béke védelméért, a háborús gyújtogatok minden mesterkedése el. len. A magyar Ifjúság súlyos véráldozatokon, pusztulásokon keresztül ismerte meg a világháborúban az imperializmus szörnyű pusztító erőit. Es megismerte — hála a béke legfőbb őrének, nagy felszabaditónknak, a Szovjetuniónak — a teremtő béke örömeit is. Az épülő szocializmus megszüntette hazánkban a munka, nélküliséget, nyomort, éhezést, az ifjúság jövőjének kilátástalanságát. Szabadságot, munkát, növekvő jólétet, kuli urát, boldog életet adott nekünk, ragyogó fejlődési lehetőségeket, szocialista jövőt biztosit számunkra. Mi ezt az életet, a békés termelő munkát minden eszközzel készek vagyunk megvédeni. Mint legfél. tettebb kincsünket, őrizzük hazánk szabadságát és függetlenségét, az imperialista gyújtogatok és minden aljas ügynökségéve! szemben. Tudjuk, hogy a ml virágzó életünk, ragyogó lehetőségeink ügye egy és elválaszthatatlan a gyilkos amerikai imperializmus ellen való harcotok, a béke sze. rető emberiség ügyétől Uj, miiDós szervezetünk megteremtésével, az ifjú magyar békeharcosok sorainak egyesítésével még elszántabban sorakozunk fel a béke hivei, a Szovjetun ió-vezette hatalmas béketóbor harcáhoa, Követjük a nemzetközi békemoz. galom harci lobogóját, Ígérjük, hogy mindent megteszünk a világ haladó ifjúsága harcos összefogásának, a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség egységének erősítése érdekében. Éljen a béke hiveinek hatalmas, legyőzhetetlen tábora! Éljen minden népek békéjének legfőbb őre, reménysége, s harcának vezetője, a nagy Sztálin! Dolgozó Ifjúság Szövetsége I. Kongresszusa A fiatalok hosszantartó lelkes tapssal fejezték ki, hogy a távirat szövegével egyetértenek. Ezután Petrák Lajos, a Rákosi Müvek SzIT-tllkára lépett az emelvényre. Alig kezdte meg beszédét, hatalmas tapsvihar Jelezte, hogy Rákosi Mátyás lépett a terembe. „Éljen Rákosi, é'jen Rákosi!" — harsogott a kiáltás. Határtalan lelkesedéssel ünnepelték a küldöttek az ifjúság nagy barátját és tanítómesterét, Rákogl Mátyást. „Rákosi a vezérünk, szilárd lesz az egységünk!" _ kiáltották ütemesen. Hosszú percekig tartolt a forró ünneplés. Ezután Czukor Anna. Kossuth-díjas kőmüveslány felszólalása következett, maid az elnök bejelentette: — Ifjúságunk szeretett vezére, a mi drága Rákosi elvtársunk kíván szólani. Rákosi Mátyás elvtárs a DISz feladatairól Az ifjúság lelkes tapsa és éljenzése közben lépett Rákosi Mátyás elvtárs a mikrofon elé, hogy elmondja beszédét. Kedves ifjú barátaim! Kedves elvtársak! — kezdte beszédét Rákosi elvtárs. — Az egész magyar demokrácia s nem utolsó sorban Pártunk, a Magyar Dolgozók Pártja örömmel és lelkesedéssel üdvöz'l a Dolgozó Ifjúság Szövetségének egységes szerveztél Ennek a szervezetnek a létrejötte a mi országunkban új, fiatal, lendületes hadosz'oppal erősíti a szocializmust építők nagy táborát, azt a 800 milliós békefrontot, melynek élén felszabaditónk, a hatalmas Szovjetunió s mindannyiunk szeretett vezére, az ifjúság nagy barátja és nevelője, a bölcs Sztálin áll. (Éljen Sztá'ln! Hurrá! Tomboló lelkesedéssel felállva ünneplik a világ dolgozóinak nagy vezérét. Majd: „Sztálin, Rákosi!" visszhangzik percekig. Többen közbekiáltanak: Drága szeretett Sztálin elvtárs! — Hurrá!" — hangzik az ifjak ajkáról.) — A mi dolgozó ifjúságunkat eddig részben szervezetének lazasága akadályozta abban, hogy példaképének, a dicső Komszamolnak mintájára elvégezhesse feladatát: Párttunk vezetésével szervezze és egyesítse az egész serdülő nemzedéket, megkönnyítse az új nemzedék szocialista nevelését, a fiatal tartalékok kiképzését és mindenütt, munkában, tanulásban, fegyelemben példával járjon elől. Ez a szervezeti akadály a mostani kongresszussal elhárul s a magyar ifjúság most már széles fronton, akadálytalanul törhet előre azon az úton, amely a szocializmus nagy céljainak megvalósításához vezet. — Az ifjúsági egység megvalósításának egyik döntő ösz. szetevője volt az a felismerés, hogy a fiatalság legkülönbözőbb rétegei az utóbbi esztendők folyamán saját tapasztalataik alapján győződtek meg arról, hogy népi demokráciánk és benne nagy Pártunk, a Magyar Dolgozók Pártjának minden lépését a dolgozó nép szeretete és érdeke vezeti, hogy Pártunk ezeket az érdekeket nemcsak felismeri, de sikerrel küzd értük. E küzdelmek folyamán nemcsak egyik akadályt a másik után győzi le, de szétzúzza mindazokat a béklyókat, amelyek eddig a dolgozó ifjúság szabad fejlődését gátolták. Ezért csatlakozott egyre fokozódó lelkesedéssel Pártunk vezetőségéhez a magyar ifjúság, amelyet 5—6 esztendővel ezelőtt olyan ala-