Délmagyarország, 1950. június (7. évfolyam, 125-149. szám)
1950-06-11 / 133. szám
Üdvözöljük a Magyar Dolgozók Pártja csongrádmegyei küldöttértekezletét vn. ÉVF. 183. SZÁM. ARA 50 FILLÉR VASÁRNAP, 1964. JÜNIUS IL A MEGYEI KÜLDÖTTÉRTEKEZLET ELE Irtat Váesi Sándor megyei titkár Megyénk kommunistaí, de hoz. zá tehetjük, megyénk összes dolgozói, nagy örömmel fogadták dolgozó népünk, a magyar kommunisták vezérének bírálatát Csongrád megye munkájával kapcsolatban. Rákösd elvtárs február 10-i beszéde megmutatta: hogyan neim szabad és hogyan kell működniük pártszerveze'einknek. A Központi Vezetőség február 10-i határozatára felfigyeltek a kommunisták és hozzáfogtak a . hiányosságok, a hibák kijavításához. Oldalakat lehetne írni arról, hogy rövid kőt hónap alatt hogyan erősödtek, nőttek, fejlődtek pártszervezeteink, hogyan lettek egyre öntudatosabbak, bátrabbak párttagjaink. Amikor taggyűléseinken kezdték megvitatni Rákosi elvtárs hatalmasjelentóségű beszédét, mely feltárta a Csongrád-megyei Pártbizotttág és az alapszervezetek helytelen munkamódszerét, akkor nem egy párttag mondta azt, hogy „Rákosi elvtárs éppen úgy láitja az i'teni munkát, az eredményeket, a hiányosságokat, mintha napról-napra itt élne közöttünk" S erre az volt a válasz: Igen, H él, tanítása, útmutatása itt van velünk a győzelemnél. itt van velünk a hibák kijavitásánál. Csongrád megye kommunistái mevér et.'ék Rákosi elvtárs beszédét. a Közpon'i Vezetőség lia tározatát éa hozzáfogtak annak végrehajtásához. Elmondhatjuk hogy iól hajtották végre Pártunk Központi Veze'őségének határozatát akkor, amikor r. basáskodó, a parancsolgató, tömegek véleményét semmibevevő vezetőség tagokaleváltották, amikor a nők s a fia alok méltó helyet kapták pártszervezeteink vezetőségében. A vezetőségválasztó taggyűlések mindenütt a kritika és önkritika szellemében folytak le, ahogy mondot ták az elvtársak, egy ilyen taggyűlés felért egy ké'hetes pártiskolávaL Igen. Sokat tanultunk egy-egy ilyen taggyűlésen. Megtanultuk a bírálatönbírálait alkalmazását. Ebinek a jegyében zajlottak le Csongrád megyében a vezetőségválasz'áeck. De ennek jegyében zajlottak le a városi, járási pár'.értekezletek is. Csongrád megye pártszervezetei, amikor a küldötteket megválasztották a városi, járási pártértekezle re, azzal bocsátották útra őke1, hogy segitsenek a városi, a járási pártbizottságoknak megoldani az előttük álló fett Ja tokát. A városi, járási küldőt'értekezletek, amikor megválasztották a megyei küldötteket, ugyan-e szellemben küld'ék el őkeL A küldöttek megértették a megyei küldöttértekezlet jelentőségé; és még egyszer alaposan áttanulmányozzák Rákosi elvtárs beszédét, hogy kritikájukkal elősegítoék a Megyei Pár bizottság további jó munkáját. De nemcsak a küldöttek készülteik a me. gyei küldöttértekezletre, hanem a dolgozók is. A hódmezővásárhelyi Kötöttárugyár NV-ben a kommunisták újabb nagyszerű lendületet adva a munkaversenynek, készülnek a megyei pártén ekezletre. Példamutatásuk magával ragadi'a a pártonkívüli dolgozók a4 is, akik felismerték, hogy a Párt számukra az életet, a boldog szocialista jövőt jelen i. A Kötöttárugyár NV-ben pár óra alatt 69 kommunista és pártonkívüli dolgozó vállalta, hogv túlszárnyalja eddigi teljesítményét. Például Imre Ernőné eddigi 110 százalékos átlagteljesítményét 20 százalékkal szárnyalja túl. Mühelyi Jánosné 105 százalékról 135 százalékra emeli teljesítményét. Juhász Ernőné vállalta, hogy 70 darab pullóver helyett ezután 80 darabot szab ki. De a példák tömegét lehelne felsorolni, ami azt hizanyíija, hogy a Párt kapcsolata a dolgozó tömegekkel igen komoly mértékben javult. A megyei küldöttértekezlet feladata az, hogy számot adjon kétéves fejlődésünkről, illetve a megyei MKP—SzDP egyesülési konferenciája ót'a eltelt időről. A Megyei Pártbizottságnak számot kell adnia arról, hogyan végezte eddig a munkáját, hogyan hajította végre Pártunk Központi Vezetőségének határozatait, különös tekintettel a február 10-i határozatra. Be kell számolnia arról, hogyan hajtottuk végre megyénkben a hároméves tervet, hogyan vittük véghez az ötéves ttrv első negyedévének túlteljesítését. Számot kell adnia arról is. hogyan fejlődtek termelőszövetkezeti csoportjaink, hogyan emelkedett életszínvonalunk és hogyan nőtt megyénk dolgozóinak politikai és kulturális öntudata. Fel kell, hogy tárja a megyei küldöttértekezlet az elkövetett hibákat, hiányosságokat, fel kell. hogy tárja küldő tértekez1 etünk a Megyei Pártbizottság jó, vagy rossz politikai munkáját is, meg kell, hogy szabja ? Megyei Pártbizottság számára aelkövetkezendő feladatok a/S Rákosi elvtárs február 10-i beszédében többek között azt mondotta: ,.Párlünk együtt nőtt a feladatokkal, a népi demokrácia sikerei elsősorban Pártunk sikerei is. Ezek a sikerek igazolják, hogy Pártunk egészséges, jól fejlődik, s meg tudja oldani mindazokat a feladatokat, amelyekeit a történelem, a szocializmus épülésével kapcsolatban eléje állított." Pártunk Csongrád megyében és országunkban is együtt nőtt a feladatokkal. Ha csak rövid négy hónap tükrében nézzük ez;, al.uor is megállapíthatjuk, hogy megyénk dolgozói a kommunisták vezetésével megoldják feladataikat. Ékesen bizonyítják ezt az április 4-i muhkafelajánlások, az ötéves terv első negyedévének sikeres túlteljesítése és a május elsejei felajánlások. Nemcsak az iparban, hanem a mezőgazdaságban is, de elsősorban a termelőszövetkezeti csoportjainkban, gépállomásainkon, komoly lendületet vett a munkaverseny. Hogy megyénk dolgozói mennyire szeretik a Pártot, a demokráciát, mutatja ezt az a tény is, hogy egy emberként kiálltak a stockholmi békekonferencia határozatai mellé, s egy emberként írták alá Pártunk hívó szavára a békeíveket. Ezzel mintegy megpecsételték elhatározásukat a béke, a demokrácia, a szocializmus megvédésére. De nemcsak aláírták, hanem munkájukban bizonyítják megyénk dolgozói, hogy bókében akarják építeni a szocialista Magyarországot. Bizonyítja ezt Lászó Agos on, a makói MÁV-műhely kovácsa, aki 354 százalékot ért el, Vas András kovács, aki 322 százalékot ént el, a szegedi Tex tilkombinátnál Hegyi Ilona, akinek tervteljesítése 103 százalék és már július 15-i tervét' teljesíti, vagy Nagy Mária, akinek tervteljesílése 125 százalék és már július 16-i tervét teljesíti. A szegedi Magasépítő NV-nél Fürj József ács 456 százalékra, Brátsi Ferenc ács 352 százalékra teljesít. A csongrádi Bú'iorüzem NV-nél ifj. Serege Pál 201 százalékra, Bárányi Pál 207 százalékra teljesít. A darebbérezés bevezetése újabb Iendütatet adott vensenymozgalmunknak. Igy ért el a vásárhelyi Magasépítő NV szentesi munkáién Veükó István segédmunkás 238 százalékot, 7aka József ács 173 százalékot. vagv az egyta ha tagú segédmunkás-brigád 182 százaié, kos teljesítményt. Terjed, széleedik a verseny mezőgazdaságunkban is. A hódmezővásárhelyi AMG-nél Héjjá József traktorista egyéni vers-nyben 179 százalékot ért el. De meg kell említeni Tóth Katalin*1, Oroszlány Mihályt, Gyufki MiháV, akik 130—170 százalékig teljesítik előirányzatukat. A pankotai állami gazdaságban Dávid Viktória kukoricakapálásban 231 százalékot. Szabó Erzsébet. Nagy Sándor, Fabula Hona, Hctér.yi Mária és a többiek 177 százalékot értek el. A makói Úttörő és Dózisa tazes. munkacsapatai a szénakaszálásban 230 százalékos eredményt értek el. A deszki Táncsics tszcs, dolgozói közül Fodor Benjámin 200, Bíró Etel és Daróczi Pál egyénileg 190 százalékra teljesítette normáját. A hódmezővásárhelyi Ságvári tszcs. Micsurin brigádja 281 százalék/* 1 ért el. Nem könnyű abbahagyni a nevek további felsorolását, azok neveinek megemlítését, akik tettekkel b'zonyít'ák Pár'ttnk demokráciánk. szocializmusunk mellett való kiállásukat. Az egyénileg dolgozó paraeztiág is a kété/es növénvfejksztési terv szellemében végzi munkáját Megyénk munkásai, pa rasztjai, értalnrségú, tudós professzorai tudják, hogy minden eredmény, melyet elérnek, a Szovjetunió, á Dagy Sz'áün vezette béketábor erősítésé; eredményezi. De megbocsáthatatlan liibá' követnénk el, ha eaa* ezeket látnánk meg es nem látnánk a még mindig meglévő hibákat és hiányosságokat. Pártunk Központi Vezetősége május 31-i ülésén feltárta a hiányosságokat, Gerő elvtárs, értékelve népgazdaságunk fejlődését, rámutatott még a meglévő hibák-a Igy a tervfegyelem lazaságára, a normacsalásokra, a icob'/iddi szociáldemokrata elemek aknamunkájára. Központi Veze őségünk döntően hangsúlyozza ki — amit Gerő elvtárs beszédében igy fejezett ki: — „A szocializmus ípi'ésének törvénye a dolgozok életszínvonalának emelkedése, de ez csak olyan mértékben és attól függően követW'k be, magának a szocialista építésnek és további előrehaladásunknak veszélyeztetése nélkül, amilyen mértékben maguk a dolgozók és á1;alában Pártunk tagjai különcsen eredményesebben munkálkodnik, emelik a termelést és termelékenységet, csökkentik az önköltséget." A t irmelés állandó emelése tehát szocialista építésünknek alapja. Ezért sokkal nagyobb munkafegyelmet, sokkal nagyobb felelősséget' kell tanúsítania elsősorban mindem kommunistának, de népi demokráciánk minden dolgozójónak ls, a szocializmus építésében Ezeknek a feladatoknak megvnlósi'ásához a kulcsot a Párt szervező, felvilágosító és irányító szerepe adja. Az osztályharc fontos frontszakaszát! képezi a termelékenység emelkedéséért indított harc és az osztályharcnak ezen a fromtszakaszán elsősorban a kommunis'áknak kell helytállaniok, példát mutatniok. Megyénk kommunistáinak veze'éeével következetesen kell helytállni a béke védelmének hazai frontszakaszán. Küzdeni kell papról-napra, óráról-órára az imperializmus, a reakció belső ügynökei ellen. Ezen a területen is világosan megszabta feladatunkat Pártunk Központi Vezetősége. Révai elvtárs beszédében kihangsúlyozta, hogy az ellenség .a klerikális reakció békeellenes és háborús uszí tókat szolgáló aknamunkája élesen kifejezésre jutott a magyar püspöki kar legutóbbi nyilatkozatában, melljel A japán kommunista képviselők nyilatkozatban jelentették kit Minden erővel harcolnak a losida-kormány politikája ellen A tokiói rendőrség behatolt a Japán Kommunista Párt több szervezetének irodájába és sok röpiratot kobortak el. Osakaban letartóztatták a Kommunista Párt szervezetének elnökét. Letartóztatást parancsot adtak ki az állami és községi alkalmazottak szakszervezetének fö. titkára ellen is. A japán egyetemi diákszövetség a kormány elleni tiltakozásul június 20-ra általános sztrákjra hívta fel tagjait. A tokió-jokohamaí autógyár dolgozói — tiltakozásul a reakciós kormány mesterkedése ellen — sztrájkba léptek. A japán képviselőház kommunista tagjai kijelentették, hogy továbbra is minden erővel harcolnak az ellen, hogy Josida miniszterelnök politikája az országot gyarmati sorba süllyessze és katonai hídfővé tegye az imperialisták támadó háborúja számára. Hangsúlyozták, hogy küzdeni fognak a kormánynak a Japán Kommunis'ta Párt törvényen kívül helyezését célzó minden kísérlete ellen. a békemozgalom, a békeívek aláírása ellen fordult". Megyénk területén, végnélkül sorolhatnánk a békeívek aláírásának megtagadásával , háborús uszítókként, leleplezett papok, kulákok névsorát. Különösen döntően húz'a alá Központi Vezetőségünk a kommunisták magatartását a klerikális reakció ellen vívó ti harcban. Nagy feladatok állanak előtt tünk. Közeli dátumú feladat az ifjúság hatalmas, milliós tömegszervezetének megteremtése, amely a Párt vezetésével, mint: a Pártnak leghűségesebb tartaléka, válik a szocializmus építésének rohamcsapatiává. < Feladatunk tehát van bőven, de meg tudjuk oldani a fe1adatokatl. Meg — mert olyan Pártunk van, mint a Magyar Dolgozók Pártja, melynek vezére Rákosi elvtára. Megyei küldöttértekezletünk meg kell, hogy szabja a Megyei Pártbizottság munkáját, meg kell, hogy szabja politikai, gazdasági, kulturált feladatait A megyei küldöttértekezlet: meg fogja választani a Megyei Pártválasztmányt, amely válasz'rnánynak feladata az lesz, hogy biztosítsa a Párt határozatainak végrehajtását. TudDunik kell, hogy az új választmány a megye legfelsőbb szerve, megyénk pártéletének legfőbb irányítója, megyénk dolgozóinak vezetője lesz. A Megyei Pán* választmány megválasztása tehát nemcsak a párttagok, hanem a pártonkívüliek számára is rendkívüli fontosságú. Döntően függ ettől az értekezlettől az, hogy Csongrád megye dolgozói meg tudnak-e felelni azoknak a hatalmas követelményeknek, melyeket a szocializmus építése, az ötéves terv, az osz 'ályharc állít aléjük. Ezért tekint ma megyénk minden kommunistája, minden dolgozója a Hódmezővásárhelyen, tanácskozó megyei küldöttértekezlet munkája elé, ment ebben a tanácskozásban új, még nagyobb. még hatalmasabb sikerek forrását látja. Az a forró szeretet, amely a békeivek aláírásakor megnyilvánult megyénk dolgozóiban, a békefront hazai frontszakaszának vezetőereje, a Párt és Rákosi elvtárs iránt, mutatja, hogy a szocializmus építésének minden, napi munkájában mind egységesebbé kovácsolódik. Népünk egységének kikovácsolója Pártunk volt. Ez az az erő, amely képes, arra, hogy győzelemre vigye népünk nagy ügyét. A csongrádmegyei küldöttértekezlet tanácskozása a szocializmus felé vezető ut jelentős állomása lesz me. gyénk dolgozóinak életében, amely megszabja legközelebbi feladatainkat, elsősorban a pártépitésben, a szocializmus építésében. Csongrád megye kommunistáinak megyei tanácskozása igy válik megyénk dolgozóinak nagy örömünnepévé, fejlődésünknek nagy fordulókövévé, uj sikerek kiinduló pontjává. Ennek a felelősségteljes szerepnek tudatában tanácskoznak megyénk pártszer. vezeteinek küldöttei ma és ez a tanácskozás még erősebbé, még hatalmasabbá, még ütőképesebbé kovácsolja a mi nagy s legyőzhetetlen Pártunkat. Felsorakoztatja a dolgozókat forrón szere4 tett vezérünk, Rákosi elvtára mögé.