Délmagyarország, 1950. június (7. évfolyam, 125-149. szám)

1950-06-18 / 139. szám

. 11 VASÁRNAP, 1050. JÚNIUS IS. Munkáslevelezők, akik eredményesen segítik a „SZABAD KÉP" munkáját A Szovje'unió bolsevik sajtó­jának példájára a népi demokra­tikus országok pártlapjai is arra törekszenek, hogy gyakorlatuk­ban megvalósítsák azt a lenini tanítást, miszerint a kommunista sajtó csak ugy tudja feladatait maradéktalanul teljesíteni, ha munkáját a gyári, tiban, földeken és hivatalokban dolgozó olvasók ezrei és tízezrei támogatják, ak­tív közreműködésükkel. Román, csehszlovák, lengyel bolgár és albán testvérpárjaink központi lapjai egyre erősebbjn támaszkodnak munkájukban a munkás levelezőkre, akiknek moz­galma hovatovább ezekben az országokban is tömegmozgalom­má válik. Olyan tömegmozga­lommá, melv a szocializmus épí­tésének minden területén alkal­mazza, meghono. íja, elfogadtat­ja a következetes építőszándéku kritika módszerét, hogy általa segitse a Pártot, a népi demokra­tikus ország ha'almi szerveit a hibák és hiányosságok kiküzöbö­lésében. Nálunk Magyarországon is egyre szélesebben bontakozik ki a munkáslevelezők mozgalma. Pártunk központi lapjának, a Szabad Népnek, hétről-hétre, a dolgozók ezred írják meg bírá­latukat és észrevételeiket a ter­melés legfontosabb kérdéseiről, a darabbér bevezetésének gyakor­lati tapasztalatairól, munkavcr­aenyről és a versenyszerződések megkötéséről, a bércsalások és munkafegyelem-lazitás elleni harcról, a tervteljesítésről, a pártszervezetek, üzemi bizottsá­gok, bizalmiak szerepéről; jó és rossz tapasztalatairól, a hibák­ról és jó eredményekről. Cjongrád megye területéről Is számos dolgozó ismerte fel a munkáslevelezés agv jelentősé­gét és segíti elö a Szabad Nép­nek küldött leveleivel Pártunk központi lapjának és általa Köz­ponti Vezetőségünknek munká­ját. Ilyen levelezők: Papp Ist­ván Szeged, Magyar Kender, Du­dás Ferenc Szeged, Keramit Tég­lagyár, Tó.h Erzsébet Szeged Magyar Kender, Zsebők János Szeged, Egyenruh ipari NV, Ko­csis Anna Szegedi Textilkombi­nát, lakik: Kiskundorozsma Kosuth L. u. 42 és mások, akik Csongrádimegye levelezői közül a legjobban látják el önként vállalt munkájukat és rendsze­resen eljuttatják a Szabad Nép szerkesztőségébe a párttagok és pártonkívüli tömegek hangját. Pártunk Központi Vezetősége nagyrabecsüli a munkáslevele­zők tevékenységét és ezért a Me­gyei és Városi Pártbizottságok üzemi pártszervezetek vezetősé­geinek feladatává teszi, hogy biz'oaí'sák a levelező mozgalom teljes szabadságát, ismertessék népnevelők által munkálcvele­zés jelentőségét, akadályozzák meg, hogy bárkit, bárhol bármi­lyen módon is korlátozzanak ab­ban, hogy teljesen szabadon, füg­getlenül megírhassa véleményét a Párt központi lapjának. Párt­szervezeteinknek kell érvényt szerezniök annak az elvnek, hogv a munkáslevelezők csak a szer­kesztőségnek és rajta keresztül a Párt vezetőségének tartoznak felelősséggel állításaikért. A Szabod Nép szerkesztősége la messzemenően ér ékeli a munkáslevelezők munkáját, egy­re gyakrabban közli az erre al­kalmas leveleket, felhasználja Írásaiban a levelezőkből kapott s a valóságnak megfelelő adato­kat. Helyes és szükséges ezért hogy a megye dolgozói az üze­mekből. hivatalokból állami gaz­daságokból, gépállomásokról és termelőszövetkezeti csoportokból, tömegszervezetekjből és intézmé­nyekből továbbra ia egyre na­gyobb számmal keressék fel le­veleikkel a központi pártlapot, beszámolóikkal támogassák mun­káját, erősítsék a tömegekhez fűződő szétezakíthatatlm kapcso­latát. Szeged ifjúságának hálája a szovjet hősök iránt A DISz kongresszus megnyitá­sának tiszteletére a szegedi fia­talok a Széchenyi-téren ünnep­séget rendeztek. Megkoszorúzták a szovjet hősök emlékműveit és köszönetet mondtak azoknak a szovjet hősöknek, akik vérük és saját életük árán segítették elő a magyar fiatalokat a mai nú­pig, amikor a hős lenini Kom­szomolhoz hasonló egységes szer­veze be tömörülhetnek. Utána késő estig tartó szines kultúrműsort mutattak be. kü­lönösen nagy sikerrel szerepelt a honvédség népi tánccsoportja, melynek tagjai „Puskatáncot", ezenkívül az 1848-as szabadság­harc idejéből való toborzótánect mutattak be. Különösen nagy tetszést váltott ki a nézők között a Pamutipari NV tánccsoportjá­val közösen bemutatott magyar népi táncszám. Az előadás után késő éjtszakáig tartó ultcabálon vetlek részt a megjelentek. Nagyszabású előkészületek a Fegyveres Testületek hangversenyére A Fegyveres Testületek együttes szegedi hangverse­nyének előkészületei már nagyban folynak. A rendőrség már felépítette az újszegedi színpadon azt a hatalmas emelvényt, amelyen a 150 tagú zenekar helyezkedik el. Az Államvédelmi Hatóság zene­kara és az Országos Pénzügy őri Zenekar már június 22-én Szegedre érkezik, hogy né­hányszor összpróbát tartson. A szegedi üzemek dolgozói nagy érdeklődéssel várják a hangversenyt. A jegyek árusí­tását az IBUSz ée a Muzsika NV a mai nappal már meg is kezdi. Üzemek, hivatalok és tömegszervezetek együttes vá sárlásánál, — de legalább tíz darabnál — elővételben 30 szá­zalék kedvezményt ad a ren­dezőség. A hangversenyt június 24­én és 25 én délután fél 5 óra­kor rendezik meg, s előrelát­hatóan a Fegyveres Testületek együttes zenekara nagy zenei élményt szerez a szegedi dol­gozóknak. U|itási és jubileumi jutalmat oszlo.tak ki a Gázgyárban A Szegedi Gázmű KV. dolgozói re'ii napol tartottak. 'A' szakszerve­zeti napot tátották. A szakszerve­zeti nap keretében Varga Lajos elv. társ az üzem vezetője ünnepélyes keretek között adta át Selymes Im­re elvtársnak 25 éves jó munkája jutalmául, egyhavi fizetését, 660 fo­rintot. Szanka Béla elvtárs a re­torta-ajtók zárásánál bevezetett újí­tásáért 503 forintot kapott. A jutalmazottak meghatottan mondtak köszönetet a Pártnak és Rákosi elvtársnak és Ígéretet tet­tek arra, hogy munkájukat ezután még becsületesebben végzik azért, hogy többíermeléssel, termelékeny­ségük emelésével még jobban elő­segítsék az egész dolgozó nép ügyét. Ennél nagyobb kitüntetés még nem ért Az Úttörő Mozgalom megala­kulásakor — amikor Rákicsi pajtás számunkra, tanulók szá­mára is megjelölte az utat — lá.tam csak meg, hogy milyen hatalmas feladatok állnak előt­tiünk, úttörők előtt Az úttörők­nek munkában, tanulásban egy­aránt élen kell járni és jó pél­dát kell mutatnia többi tanuló­társa előtt, mert úttörőnek len­ni nagy meg.iszeltetés és kitün­tetés. Éppen ezért boldogan dolgo­zom a mozgalomban, merti ma már a munka dicsőség — bol­dogságunk és boldogulásunk for­rása. Ugyanigv látom a tanulást is és éppen eeért igyekeztem, hogy a legjobb eredményt tud­jam elérni. De nem csak azvol; a lényeg, hogy csak én érjek el jé eredményt, A tanulási idő alatt arra törekedtem, hogy töb­bi társaimat is segítsem, mert az országnak sok müveit ember­főre van szüksége. Pártunk és népi demokráciánk megadta a lehe'őséget, hogy az Úttörők jól végzett munkájuk után az ország legszebb helyein nyaralhassanak és szórakozhas­sanak. A Párt éie.ünk lüktető ereje motorja. Elmondhatjuk, hogy gondtalan és vidám gyermek­éveink vanmak felszabadulásunk óta. A Szovjetuniónak és a Párt. nak köszönhetjük azt is, hogy úttörőmozgalmunk ma már nem­csak a városcfcban, de a legel­dugottabb falvakbn is él, fejlő­dik. Mi, úttörőik Is lelkesen készü­lünk az egységesítő kongresz­szusra, amely harcos kézfogása lesz a munkás, a paraszt és a tanuló fiataloknak. Harcos egy­séggé válunk a Párt irányítása mellett és a Párt oldalán mara­déktalanul hajtjuk majd végre azokat a feladatokat, amelyek a szocializmus építésében az ifjú­ságra várnak. A Párt és mozgalmunk veze­tősége megígérte, hogy azok az úttörők, akik jó munkát végez­nek. egyhónapos külföldi tanul­mányútra mennek a népi de­mokráciák országaiba. És tu­dom azt hogy Pártunk ígérete valósággá Is válik. A felszaba­dulástól a földreformig a jó fo­rinttól egészen napjainkig min­den példa erről tanúskodik. Szegedről két úttörő megy kül­földre, egy fiupajtás és én. En­nél nagyobb öröm, ennél na­gyobb kitüntetés még soha nam ért az életben. Ezelő't a grófok és az urak gyermekei tehették csak meg, hogy külföldre men­tenek. A dolgozók gyermekei Ilyesmiről nem is álmodhattak. Már előre tervezem, hogyan fogom eltöfleni időmét külföl­dön. Minden percem arra hasz­nálom fel, hogy tanuljak. Meg­nézem, hogyan dolgoznak ott az u: törők, itthon átadom az ott tanultakat és 'tapasztaltakat hogy ezáltal még jobban fejlődjók mozigalmunk s még méltóbb tag­jai lehessünk a Dolgozó Ifjúság Szövetségének. A jövő tanévben pedig még jobb munkával, még nagyobb szorgalommal köszönöm meg a Pártnak, a magyar nép vezéré­nek, az úttörők igazi barát, jának, segi őjének és példa­képünknek, Rákosi pajtáspak, hogy számunkra gond alan életet biztosított és országunkat bizto­san irányítja a szocializmus mi­előbbi megvalósítása felé. Előre! Strack Anna, a Mátyás téri iskola VII. osz1. növendéke. 4 Pártoktatás Hátában jövő vasárnap, június 25-én dél­előtt 10 órai kezdettel Boldócz­kl elvtárs, a Központi Előadó Iroda tagja tart előadást „El­hajlások a parasztpolitikában és annak gyökerei" címmel. Az előadáson résztvehetnek egyéni tanulók, esti Iskolások és a pártszervezetek vezetőségi tag­jak Fe vonulási útvonal a lunius 21-i if usági békenagygyülésre A szerdal ifjúsági békenagygyűlésre a felvonuló csoportok a város hat Irányából Indulnak ki és a Klauzál-térre vonulnak fel. In­dulás: 1. Rókus állomástól. 2. Szegedi Állomástól. 3. Újszegedről. 4. Fodortclepről. 5. Tisza-malom clőL 6. a Kálvária-úti vámháztól. Az I. számú útvonal a dorozs­mai elágazástól, Kossuth Lajos-su­gárút, Korzó Mozi előtt, be a Klau­zál-térre. Indulás 4 órakor a Le­mezgyártól. Jutafonó 4 óra 30 perc­kor csatlakozik. Rókusi állomás, villamosvasút, Konzervgyár, Ross­man gyár, Fűtőház 4.45 perckor, a Gázgyár, Dohánygyár, Vinter Kefe­gyár 5 órakor a Nagykőrú't sarkán csatlakozik a Rókusi MDP I. II. és III szervezetéhez. 'A'z Anna-kútnál a MÁV ÜV, tűzoltók csatlakozása a rókusi pályaudvarnál arccal a Ko»­suth Lajos-sugárút felé a jelzett időpontokban történik, hogy a csat­lakozáskor indulni lehessen. II. számú útvonal. Alsóváros, Sárkány-utca, Földműves-utca, Má­tyás-tér, Szent Ferenc-utca, Április 4-útja, 'A'radi vértanúk-tere. Jókai­u., Lenin-útcán be a Klauzál-térre. Indulás d. u. 4 óra. Induláskor a Sárkány-utca és a Földműves-utca sarkánál gyülekezés. Az Alsóváros I. II. szervezet a menetet a Má­tyás-tér sarkánál várja 4 óra 30 perckor. A Szent Ferenc-utcán arc­cal az Április 4-útja felé, MÁV Fű­tőház, Tisza pályaudvar, MÁV for­galom, Paprikafeldolgozó özem, nyugdíjasok. 4 órakor az Április 4 útja elején lévő kapunál a Délma­gvar pártszervezet, a Belváros V. VI.. OTI, Apáthy-kollégium, kollé­giumok, pedagógiai főiskola, egye­temi pártszervezetek, Vízmfltelep, Ipariskola csatlakozik. A menet éle 5 órakor az alsóvá­rosival találkozik, megindul a Jó­kai-utcán, Lenin-utcán keresztül a Klauzál-térre. III. számú útvonal. Temesvári­kőrút, Szőregi-út, hfdon keresztül a Klauzál-tér. Indulás 4 óra 30 perckor. Itt jönnek: AVI, Kertészet, József-telepi MDP, a Szőregi-út sa roknál csatlakoznak 4 óra 30 perc­kor: Újszeged: Gőzfűrész és Láda­gvár, Magyar Kender, Ruházati NV, Rostkikészítő NV, újszegedi MDP, a hídnál pedig a KISOSz csatlako­zik fel. Beérkezés a Klauzál-térre 5 óra 20 perckor. IV. számú útvonal. 'Algyői or­szágút, Visárhelyi-sugárút, Szent György-utca, Sztálin-sétány, Vörös­marty-utca, Klauzál-tér. Indulás 4 órakor az algyői országútról, Uj­pctőfi-telepről. f Innen indulnak: Uj-Petőfi-'telep MDP I. szervezet, Tölgyes-utcai sa­rok 4 óra 30 perckor, csatlakozik a fodortelepi MDP pártszervezet, Felsővárosi I„ H. Posta. 5 órakor a Sztálin-kőrútnál a Belváros I. II., HL és az Igazságügy szervezet fel­csatlakozása után 5 óra 30 perckor beérkeznek a Klauzál-'iérre. Ugyan­csak a IV-es útvonalhoz tartoznak: Ó-Petőfi-telepi vámház. Felsőtisza­part, Sztálin-körút, Dózsa György­utca, Arany János-utca, Horváth Mihály-utca, Széchenyi-'iér, felmen­nek a postáig és a Kelemen-utca felől érkeznek a Klauzál-térre. In­dulás a vámháztól 4 órakor. In­dulnak: Ó-Petőfi-telepi MDP I., II., Kotrótelep, Tiszamenti fűrészek szegedi telepe 4 óra 30 perckor a Római-kőrútnál csatlakozik a Fel­sővárosi Cipőgyár, Orion bőrgyár, a Pick szalámigyár, 5 Arakor a Felső tiszapart és a Sztálin-kőrút kereszteződésénél csatlakozik hoz­zájuk a Pénzűgylgazgatóság, ntána a KIOSz és az MSzT. V. számú útvonal. Kecskés-telep, Petőfi Sándor-sugárút, Dugonics­tér, Lenin-u'ica. Indulás 4 órakor Kecskés-telepről. Itt jönnek a kecs­késtelepi MDP. 4 óra 15-kor csat­lakoznak a Vágóhid, 4 óra 30 p. kor a Tisza malom, Faludi malom, 4 óra 40 perckor a Szivárvány-utca saroknál Móraváros I. 4 óra 50 perckor a Petőfi-sugárút és a Nagy­körút sarkánál Móraváros I.. DÉ­MA cipőgyár, Szabadságharcos Szö. vétség. A menet a felcsatlakozás u'ián a Dugonics-téren keresztül a Lenin-utcába megy. Beér 5 órára a Klauzál-térre. VI. számú útvonal. Kálvária-tér, K&lvária-út, Dugonics-tér, Bajcsy­Zs.-utca, Kigvó-utcán keresztül be a Klauzál-térre Indulás Kálvária­térről 4 óra 35. Itt jönnek: Kerá­mla Végiagyár. Textilkombinát, a Gyárépítési NV., az MDP három­hónapos iskola, Késárúgyár NV. Gyufagyár, Honvédkórház, 4 óra 45 perckor a Kálvária-utca és a Nagykörút sarkánál a szegedi Ken­derfonó, SzOT iskola és a Börtön csatlakozik. 5 órakor a Sztálin-kőr­úton csatlakoznak a szakszerveze­tek. Az MNDSz és az OKISz. a Klauzál-térra beérkeznek 5 óra 20 perckor. A csoportok úgy induljanak, hogy 5 óra 30 percre beérjenek a Klau­zál-térre, teháv a gyülekezések leg­későbbi időpontja 4 óra legyen Az ifjúmunkásoknak, üzemi, ke­rületi és tanuló ifjúság (úttörők is) a DPSz székház előtt gyülekezze­nek pontosan 5 órakor. (Sztálin­sétány 7.) Nyári munkaveTsenyi indiioii a deszki gépállomás A defízki gépállomás a tava­szi munkaverseny során első le' t a gépállomások között Cson­gTád megyében. Most az ara áei, cséplési és termén ybegyüjtési munkák idején ismét elsők akar­nak lenni. Ezért a gépállomás va­lamennyi dolgozója legutóbbi üzemi értekezle'én Csongrád me­gye valamennyi gépállomásának dolgozóját cséplési versenyre hív­ta ki. A gépállomás dolgozói résrfe­tesen kidolgozták a versenyfel­hívás pontjait és megküldték .a megye minden gépállomásának. A többi között vállalják a ver­senyfelhívásban. hogy a meg­határozott cséplési előíráshoz viszonyítva a 11 gépre eső 250 vagon helyött 379 vagonnal csé­pelnek el, ami 150 százalékos teljesítménynek felel meg. A cséplést a minisztertanács ha­tározatában megjelölt augusztus 31-i határidő helyett már au­gusz;us 15-re befejezik. A gé pek teljes kihasználása érdeké­ben az újítóbrigád araíógépösaze­kapcsolót készít, hogy egy erő­géppel két aratógépet is működ­tethessenek. A nappal learatott területen mindig még aznap éj­jel elvégzik a tarlóhántást. A terüle'ükhöz tartozó összes cso portnál a hordás- az aratást kö vető 14 napon belül elvégzik. A cséplőgépeiknél a szemvesz teséget 0.5 százalék alá csökken­tik és. teljesen megszüntetik a szem törést. Megindí.ják a Korn­belnyikova-mozgahnat a gépállo­máson és ennek szellemében vál­lalják, hogy minden hónap első napján az elmúlt hónapban meg­takarított üzemanyaggal dolgoz nak. A versenyfelhívás még több fonltos pontot tartalmaz a nyári munkák gyors és gazdaságos el­végzése érdekében. Mindezek mellett messzemenő politikai fel­világosító munkát is vállalnak, mind a dolgozó parasztság, mind pedig a cséplőmunkások között. Versenyfelhívásukban egyúttal megfogadják, hogy az aratás, cséplés, terménybegyüjtés nagy munkája idején még fokozottabb éberséget tanúsítanak.' Fenyvesi József Ruházati Bolt NV, Illéssy Józsefné Egyetem, TÜZÉP kirakó brigád, Győri Imre Dohánygyár. A békéről beküldőit soraikat egy nagyobb cikkbe dol­goztuk bele. Rövidesen leközöljük. Süalacsek Lászlóné Magyar Kente der, Péterházi Emil Jutagyár. Be­küldött soraikat anyagtorlódás mi­att sajnos nem áll módunkban kö­zölni. Egyébként ügyes, jól megfo­gott írások voltak_ Kérjük, írjanak szorgalmasan. Kérjük az alább felsorolt elvtár­sakat, hogy hétfőn es-te 6 órára fontos megbeszélés végett szerkesz­tőségünkben feltétlenül jelenjenek meg: Kemenesi Jánosné elvtársnő DÉMA, Korom József elvtárs Rich­weisz Vasöntöde, Nóvák Ferenc elv. társ Szetex, Soós István elvtárs Konzervgyár, S;abó József elvtárs Vágóhíd, Tesléry Jánosné elvtársnő Téglagyár. Kamasz Lajos elvtárs Népbolt NV, Koha Róbertné elvtárs, nő Városi Kertészet, Bosnyákovics Dezső elvtárs Szegedi Kender, Széli Erzsébet elvtársnő Első Szegedi Ci­pő, Nagy Imre elvtárs Villamos­vasút.

Next

/
Oldalképek
Tartalom