Délmagyarország, 1950. május (7. évfolyam, 101-124. szám)
1950-05-19 / 115. szám
PÉNTEK. 1950. MÁJUS 19. vmmmmmmmmmmmmmmmm^^^^ 3 Párttagok és pártonkivüliek egyaránt nagy lelkesedéssel készülnek a május 28-iki szegedi Pártkonferenciára Élenjárnak a munkafelajánlásokban a Szegedi Kender dolgozói Az üzemi Pártbizottság versenyre hivta ki Szeged összes pártszervezetét tA szegedi dolgozók, párttagok' t's pártonkívüliek egyaránt nagy A'deklődéssel várják a szegedi pariké nferenciát. Mind több és több dolgozó ismeri fel ennek hatalmas jelentőségét, hasonlóan már az alapi zervezeti vezetőségek újjáválasztV'sa iránt tanúsított nagy érdeklődéshez. Világosan látják most a dolgoaók, hogy ez a pártkonferencia leSv* hivatva megválasztani azt a legfefl őbb politikai szervet, mely Szeged politikai és gazdasági életének legfelsőbb irányítója lesz, a szegedi pArtválasztmányt. A dolgozók megszerették a Pártot az elmúlt küzdelmes évek során és tudják azt. hogy mknden eredményt, jólétünket, egyre emelkedő életszínvonalunkat, dolgozó népünk ellenségeinek a felszámolását mind a Pártnak köszönhetik, öntudatosan és rendíthetetlenül kiővétik a Pártot, útmutatását a szocializmus építésében, a béke megvédésében. Szeged dolgozói most, a pártkonforencia közeledtére ismételten nemcsak szavakban, hanem tettekben is bebizonyítják a Párthoz való ragaszkodásukat, elsősorban munjtafelajánlások megtételével. Egyre többen tesznek hitet a szegedi üzemekben a Párt iránti szeretetüknek és újabb szocialista munkaverseny van kibontakozóban: így akarják a dolgozók köszönteni a szegedi pártkonferenciát. A szegedi üzemek közül különösen kiemelkedik a Szegedi Kenderfonógyár, amelynek dolgozói élenjárnak a munkafelajánlások megtételében a pártkonferencia tiszteletére. 'Az üzem dolgozói felejthetetlenné akarják tenni ezt a napot és munkafelajánlásaikon keresztül akarják bebizonyítani, hogy tudják, mit jelent számukra a Párt, mennyi mindent köszönhetnek Rákosi elvtársnak és Pártunknak a tekintetben is. hogy iránymutatásukkal a magyar nép ma már a szocializmust építheti. Tudják azt. hogy Pártunk segítségével megint újabb győzelmet értünk el, amikor Magyarországon is a közeli napokban bevezetik a tana "srendszert és ezen keresztül még jobban be lesz vonva a Párt iránymutatása mellett a dolgozó nép széles tömege az ország irányítá kába. Az első felajánlást az alapszervezetek tették. Mind a hat alapszer vezet felajánlotta — mivel eddig az üzemben nem volt kollektív új ságolvasás, — hogy ezentúl Pártunk központi és helyi sajtóján keresztül naponta rendszeresen ismertetni fogják a dolgozókkal az idő szerű kiil- és belpolitikai esemé nyeket. Szép felajánlásokat tettek az egyes üzemrészeit is, s ezek a fel ajánlások a második negyedévi terv teljesítésének a megrövidítésére vonatkoznak. A kötélgyár -dolgozói vállalták a II. negyedévi! tervnek 10 nap. pal előbbi befejezését, a vizesfonó dolgozói 5 nappal, a szárazfonó dolgozói 5 nappal, a gombolyí[jóban 6 nappal, az előfonó dolgozói 5 nappal, a kártoló dolgozói 5 nappal, a cérnázó dolgozói 6 nappal, a finomító dolgozói 5 nappal. A műszaki csoport dolgozói is felajánlásukon keresztül akarják bebizonyítani, hogy átérzik a nagy nap jelentőségét, éppen ezért felajánlották, hogy június l-re üzemükben selejt kiállítást rendeznek és ezen keresztül világítanak rá a dolgozóknak arra, hogy mii jelent az, ha valaki nem minőségi munkát végez. Az újítók is megtették felajánlásukat azzal, hogy olyan kötélbontó gépet állítanak be a termelésbe, amelynek segítségével a hulladék nyersanyag újból feldolgozhatóvá válik. Ez a mennyiség a hav'i nyersanyag ellátást 8 órára fedezi és az évi nyersanyag hányadban lVf—2 százalék emelkedést jelent. A munkaverseny iroda a következő felajánlásokat tette: Tekintettel arra, hogy az üzem területén most az egyéni teljesítmény százalékokról áttértek a darabbérezésre, a százalékos felajánlásokat 10 nap alatt átdolgozzák a darabbérezésnek megfelelően. Minden dolgozó munkapadjára kifiig gesztésre kerül majd egy szép kivitelezésű felajánlási lap, amelyen rajta lesz az illető felajánlása é ennek másodpéldányát pedig pontosan kartotékozva a versenyirodán Haszka Imréné elvtársnő a Szegedi Kender segédmesternője lett nultam, meggyőződtem róla, hogy az sem ördögi mesterség. Hegyes elvtárs, a gömbölyítő egyik mestere és a. többi mesterek is készséggel magyarázták meg a feladató* mat s most már a számadás körül sincs nehézség. Huszkáné elvtársnőt az üzem valamennyi dolgozója mindenben segíti, mert tudják, hogy bizalmuk nem lesz hiábavaló. Huszkáné eMársnönek fiatal létére is már nagy gyakorlati tudása van, ehhez már könnyű meg szerezni a műszaki isimeretet. Néhány hónap múlva a gyár legjobb segédméstere lesz. Dolgozó társainak átadja jót bevált munkamódszereit, tanítja őket, bebizonyítja, hogy már nyoma sincs annak az időnek, amikor a munkások rettegtek a mesterektől, ellenséget láttak bennük. Huszkáné elvtársnő egyébként az iizern egyik alapszervezetének a párttitkára is. Most nagy lehetőség nyílt számára, hogy még alaposabban tanulmányozza a termelésben és a tanulásban megmutatkozó hibákat. Bizalommal fordulhatnak hozzá a dolgozók, nyit sem engedem csökkenni sőt mindgnben támogatja őket. most meg fokozottabb lendülettel B látok a munkához, becsülettel aka- A hét folyamán sokan fordultak rom végrehajtani a rámbízot't újabb hozzá a dara.bbére®és kérdésével is. feladatokat, mert tudom, hogy ez- . Huszkáné elv'.ársnő minden kérdésre zel ismét kiváló szovjet példát kielégítő választ adott, s egv aivalósítunk meg. Bebizonyítom, hogv kalommal örömmel mondta el neki a szovjet nőkhöz hasonlóan én is Bánszki Andrásné a gombolyítóban: tudok olyan munkakörben dolgoz — Régen, sose merten: vohia ni, mint a férfiak. Huszkáné elvtárs- gondolni erre, hogy valamikormaid nő még azt is hozzáteszi: " magunk közül kerülnek ki meste— Bizony, az első napon még j rek, akik úgy segitenek majd nenagyqn nehezen ment a „metrikus" J künk, mint ahogy a szovje; dolgoszáimadás, de azót'a már sokat Va- zók segítik egymást. ötéves tervünk idő előtti megvalósítása, az előttünk álló nagy feladatok sikeres végrehajtása megköveteli a szegedi üzemek dolgozóitól is, hogy egyre fokozódó gyakorlati tudásuk mellett még nagyobb mértékben sajátítsák el a termelés műszaki folyamatának ismeretét is. — A Szegedi Kender dolgozói é< a műszaki vezetők *s megértették, hogy a szakmai továbbképzés tervünk sikeres végrehajtásának előfeltétele is- Nagy örömmel fogadták a Szegedi Kender dolgozói, hogy Huszka Imrénét, a precíz keresztorsózó üzemrészleg egyik kiváló munkásnőjét, a gömbölyítő osztály segédmesterévé nevezték ki. Huszkáné elvtársnő, az üzem legfiatalabb segédmestere, alig mult 20 éves, mégis az iizern legjobb dolgozói közé tartozik. Teljesítménye állandóan 140 százalék felett van. Ez az eredmény a precíz keresztot sózában kiváló teljesítménynek számít. Huszkáné elvtársnő boldogan mondja eh — Munkalendületemet egy pará fogják nyilvántartani, illetőleg kezelni. 'A' SzIT szervezethez tartozó ifjúmunkások felajánlásukban elvállalták, hogy a gyár előtti területet parkírozni fogják és a virágdiszítésekben is Fúrtunk szerepét kidomborítják. Mindezen felajánlások mellett meg indultak az üzemben az egyéni felajánlások is, amelyek nagy részben a termelékenység emelésére vonatkoznak. De több mint 50 termelésben élenjáró dolgozó a pártkonferencia tiszteletére azt is felajánlotta, hogy a termelésben lemaradt munkatársaiknak munkamódszerüket átadják . Az alapszervezetek és az egyes üzemrészek felajánlásain túlmenőleg az üzemi háromszög is megtette a maga felajánlását. Minden igyekezetükkel elősegítik a dolgozóknak azt a vállalását, hogy az 1950-re szóló tervüket a 47. bérhétre befejezzék. Magukévá téve a SzOT határozatát és tekintettel arra, hogy az üzemben több esetben fordultak elő norma-, bér- és OTI-csalások is, újból ellenőrzik az üzemet, hogy az esetleg még fel nem derített ilyen és hasonló hibákat is a felszínre hozzák. Az üzemi pártbizottság maga is felajánlással készül a pártkonferenciára és a dolgozók felajánlásainak a legmeszszebbmenő támogatása mellett versenyre hívja ki Szeged összes pártszervezetét. A felhívás szövege a következő: 1. Május 28-ig mindenütt munkába állítjuk az újonnan átszervezett tízes bizalmiakat, népne. velőket és reszortfelelősöket. 2. A termelő munkában lévő párttagokat teljes egészében beszervezzük a munkaversenybe. 3. Versenypontokat dolgozunk ki a szellemi munkavállalóknál és ezen keresztül elősegítjük, hogy ők is teljes egészében résztvegyenek a munkaverseny, ben. 5 4. Az üzemet a nap jelentőségéhez mérten feldíszítjük. Hisszük azt, hogy Szeged va. Jamennyi üzemi-, hivatali és kerületi pártszervezete és összes dolgozói üzemünk dolgozóihoz hasonlóan nagy lelkesedéssel készülnek a Szegedi Pártkonferen. ciára és így versenyfelhívásunkat elfogadva mutatjuk meg ragaszkodásunkat a Párthoz. Klein Sándor a Szegedi Kenderfonógyár Pártbizottságának titkára, Á szegedi pártszervezetek és Szeged dolgozói bizonyára követik a Szegedi Kenderfonó gyár példáját és csatlakoznak a versenyfelhíváshoz, erre máris biztató jelek vannak szegedi üzemekben és pártszervezetekben. Nemes versengéssel bizonyítják be a párttagok ós pártonkívüliek egy aránt. hogy megértették a pártkonferencia jelentőségét és ehhez merten teszik emlékezetessé és felejthetetlenné május 28-át. Megjelent a „Tiszatáj" A szegcdi írók, költők legújabb alkotásait ismerhetjük meg a „Tiszaláj" most megjelent, gazdag tartalmú számú bál. Lődi Ferenc, Békés Virág, Takács Tibor, Szabolcsi Gábor, Pákólicz István versei és Szokolay Károly versfordításai, valamint Somfai László, Szabolcsi Gábor, Seres József elbeszélései mellett széleskörű „Tükör" rovat és bőséges irodalmi tájékoztató egészíti ki a lapot. A „Tükör"-rovat ezalka' lommal több új regény kiértékelésén kívül megismertet Szeged kultúréletének eseményeivel is. AZ ÉLENJÁRÓ SZOVJET IPAR Minden szovjet polgárnak egyformán szívügye a szovjet ipar fejlődése. A szocialista termelés minden igényt a legmagasabb fokon elégít ki. Nemi ak hatalmas gépeket épít, vagy földterületek arculatát változtatja meg, hanem a kézművesség legfinomabb árnyalatait is műveli, szemet gyönyörködtető művészi faragványokat, vagy csillogó üvegkristályokat ad a szovjet polgár kezébe, de ugyanakkor felépíti a moszkvai felhőkarcolókat, vagy ÍL mbehelyezi a Turkszib vaa útat.'Csak a szocialista 'termelés képes az ipar ilyen széles, mindenre kiterjedő szükségleteit teljesen kielégíteni. Képünk a kitüntetett leningrádi ,,Kirov" elektromosgépgyárban készült, amint Vrubl eckij, Andrcmov és Gukov brigádban dolgozó szerelők egy hatalmas gép alkatrészeit szerelik össze. rA szovjet ipar óriási segítséget nyújt a dolgozó parasztságnak. Kubánban, a tyihorecki kolhoz földjén — mint képünk mutatja — modern vető géppel végzik a tavaszi munkákat. Ezek a gépek könnyítik meg a szovjet ember munkáját és teszik szebbé az életét. Május 25-én békenugygyülést turtunuk u szegedi dolgozók Mint ismeretes, a szegedi dolgozók is határtalan lelkesedéssel írták alá a stockholmi békefelhívást. mert tudják, hogv ezzel egv újabb elsöprő győzelmet aratnak a háborús uszítók felett s egy újabb gátat vetnek a háborúra törekvő ellenség bűnös szándéka előtt. Rövid idő alatt alakították megrí békevédelmi előkészítő, majd a békevédelmi bizottságokat, s most egv hatalmas békegyűlésre készülnek, melyet 25-én. csütörtökön a Széchenyi-téren tartanak meg. A békegyűlésen képviseltetik maglikat a szovjet, a lengyel és a francia szakszervezetek küldöttei is. A küldöttek közül többen beszédet is tartanak s méltatiák a magyar népnek a közös ellenség ellen folytato;t harcát. Erre az alkalomra az üzemek dolgozói mellett nagy létszámmal vonulnak fel az MNDSz. a Szabadságharcos Szövetség. a Magyar Szovjet Társaság, a SzIT, a KIOSz és valamennyi szegedi tömegszervezet tagsága is. Ujabb kiállás lesz ez a béke harcos megvédése mellett. Ismételten az ellenség arcába kiáltják a szegedi dolgozók, liogy kár a háborús törekvésért megvédjük eredményeinket, megvédjük békénket, továbbra is erősítjük a nagy Szovjetunió tal vezetett béketábort. MNDSx-HIREK 19-én délután 5 órakor a Petőfi 1. telep, a Petőfi II. telep és a Fodortelepi csoportok tagjai a saját székházukban gyülekezzenek a Komszomol kiállítás megtekintésére.