Délmagyarország, 1950. május (7. évfolyam, 101-124. szám)

1950-05-18 / 114. szám

CSÜTÖRTÖK. 1950. MÁJUS 18. 5 ^IFJÚMUNKÁSOK AZ EGYETEMENA SzIT-es fiatalok látogatták meg a szegedi Tudományegyetem bölcsészkarát és megbeszélték a továbbtanulás lehetőségeit Lenin elvtárs egyeteme: A KAZANI EGYETEM Szegeden is nagy érdeklődés mu­tatkozott meg az úgynevezett „nyílt hét" iránt, amelynek során munkásfiatalok, a középiskolák most végző diákjai látogatják meg a magasabb iskolákat, vagy az Egye­tem különböző intézeteit. Nagyszámú ifjúmunkás-csoport látogatta meg a napokban az Egye­tem bölcsészeti karát, s az újsze­gedi Ládagyár, Jutafonógyár. Gyu­fagyár, a Gyárépítő NV, a Népbol­tok és a Városháza SzIT-esei igen élénk figyelemmel nézték végig a bölcsészkar különböző intézeteit. Az ifjúmunkásokat több egyetemi tanár és az egyetemi ifjúság veze­tői, köztük a legkiválóbb munkás­származású hallgatók vezették és adtak felvilágosítást kérdése :kre. A nép egyeteme Különösen érdekes beszé'getés alakult ki a Neveléstudományi In­tézetben, ahol megtárgyalták, ho­gyan lehetne sikeresen megszervez­ni az egyetemi beiskolázás fontos feladatát, ezenkívül melyek a leg­sürgősebb pedagógiai feladatok most, Pártunk Központi Vezetősé­gének határozata után. — Sokan félnek még közülünk ifjúmunkások közül attól, _ mon­dotta Kocsis István, a Népbolt SzIT-es fiatalja — hogy nem elég alkalmasak a továbbtanulásra, nem bírják a tananyagot és lenézik őket az egyetemen. Kiss Lajos elvtárs, az egyetem egyik kiváló munkáshaligatója sie­tett nyomban a megnyugtatással: — Az egyetem szelleme ma már megvá'tozott. Bennünket munkás­hallgatókat nem néz le senki, sőt támogatnak bennünket. Én is a Párt segítségével, érettségi nélkül kerültem az egyetemre és azt ta­pasztaltam, hogy a mai egyetem nem ellensége a népnek, hanem a Párt iránymutatása nyomán a nép egyeteme. Az ellenség 17 ezer „oldala" Ezt a gondolatot Igyekezett meg­erősíteni Barek István elvtárs is, a bölcsészkar tanulmányi osztályá­nak vezetője. — A professzorok, az egyetem tudományos dolgozói, de a felsőbb­éves hallgatók is támogatják a munkáshallgatókat, — magyarázta — hogy tanulmányaikat sikerrel végezhessék el. A túlterhelés- amely a befurakodott osztályellenség fegy­vere volt, ma már Pártunk határo­zata után nem probléma. így pél­dául azelőtt húszezer oldal volt a kötelező tananyag az alapvizsgára és most ez háromezer oldalra csök­kent anélkül, hogy a tanu'mányi színvonal esett volna. Ezentúl azon­ban csak a lényeget kell megtanul­ni, amelyhez a Párt határozata előtt a befurakodott ellenség tette hozzá a 17 ezer oldalt, hogy a munkás- és szegényparaszt hallga­tók számára megnehezítse a vizs­gák letételét­— Mindannyian várjuk az egye­temre az ifjúmunkásokat, — jelen­tette ki dr. Tettamanti Béla elvtárs, egyetemi tanár is. — Pártunk cél­kitűzéseit, az ötéves tervet csak akkor tudjuk megvalósítani, ha az egyetemek és főiskolák minél több munkáskádert képeznek, akik szak­mai téren jól megállják helyüket. Ezt a feladatot most még fokozot­tabban szem előtt tartjuk a Párt Központi Vezetőségének határozata után. Örömmel és megnyugvással hall­gatták a felvilágosításokat az if­júmunkások, ak% sorra nézték vé­gig a pompásan felszerelt Orosz In­tézetet, a Földrajzi Intézetet, a Me­teorológiai Obszervatóriumot és a többi intézetet is. Papp Zoltán, a gyufagyári SzlT-szervezet tagia ve­tette fel, hogyan készü'nek az egye­temisták az Egységes Ifjúsági S^er vezet megalakítására. — Jobb és több tanulással ké­szülünk elsősorban, — válaszolta nyomban Sápi Ilona, a MEFESzbö'­csészkari propangad'stája. —- Mi, Is tettünk felajánlásokat a kongresz­szusra a tanulmányi eredmények javítása terén és minden erőnkkel igyekszünk ezeket a felajánlásokat teljesíteni. A mi feladatunk, hogv több, jobb tanulással járuljunk hoz­zá a szocializmus építéséhez. További kapcsolatok Igen tanulságos volt ez a látoga­tás nemcsak az ifjúmunkásoknak, hanem az egyetem dolgozóinak, az egyetem hallgatóinak is, mint azt a látogatás végén Király József de­monstrátor összefoglalta: — Rendszeresíteni szeretnénk ezeket a látogatásokat, — mondot­ta — mert ml, az egyetem tudomá­nyos dolgozói csak akkor tudjuk munkánkat igazán a haladás és a nép szolgálatába állítani, ha megis­merjük dolgozóink életét, problé­máit, s ha látjuk azt a példamuta­tó munkát, amelyet üzemi dolgo­zóink tanúsítanak, amikor munká­jukkal többet és jobbat termelve építik a szocializmust. A gyárak, üzemek és a tudományos é'et dol­gozóinak további, minél szorosabb együttműködésére törekszünk a jö­vőben is, ezzel együtt pedig arra, hogy minél több munkásfiatal ke­rülhessen az egyetemre. r/)eifiÍ3 munkakediwet a békéért» még boldogabb jövőért HALAD fl MUNKA MINDENFELÉ CSONGRÁD MEGYÉBEN Csongrád megye dolgozói napi munkájukkal, fokozódó munka­teljesítményükkel akarják bebizonyítani, hogy harcos, szilárd tagjai a nagy Szovjetunió által vezetett béketábornak. Ezt bizonyítják a megye gyáraiban, üzemeiben fokozódó munkateljesítmények és ennek bizonyí­téka az a mozgalmas kép is, amelyet szerte a határban láthatunk most a nSvényápo'.ási munkák idején. Különösen nagyjelentőségű ese­mény színhelye volt a napokban a deszki „Táncsics" termelőcsoport földje. Itt mutatták be ugyanis öt­letes és rendkívül hasznos újításu­kat a deszki gépállomás dolgozói. Kilenc lókapát kapcsoltak össze, hogy meggyorsítsák a kukorica, napraforgó, ricinus és gyapot eke­kapálását. 'A' termelöcsoport tagjai és a környék nagyszámban össze­gyűlt dolgozó parasztjai óriási ér­deklődéssel nézték, hogyan dolgozik a traktor után kapcsolt kilenc eke-, kapa. A traktorosok újításukkal há­rom é.s fél óra alatt fiz hold napraforgót ekrkapáztak meg a traktorral, s csak 21 kilo üzem­anyagot használlak fel. Ezzel 1410 százalékos teljesítményt értek cl és megállapították, hogy az át'.ag munkaidő holdanként 21 perc. Ezzel tehát egy nap alatt tudják elvégezni 12 lókapa munkáját. A deszki gépállo­más különben is igen ismert helye a megyének, hiszen itt tartották meg a megye gépállomásai­nak első újító érte­kezletét. A megye húsz gépállomá­sáról összesen 137 (raktorista, újító, újításfelelős jött össze, néhány napja, hogy kicserélje tapasztalatait és elmondják, milyen újításokkal, ésszerűsítésekkel harcolnak a ma­gasabb teljesítményekért, a dolgozó parasztság megsegítéséért. Az érte­kezlet rengeteg gyakorlati ered­ménnyel végződött és a résztvevők számtalan gazdag tapasztalattal tá­voztak Deszkröl. Szerte a megyében mindenütt jó ütemben halad a tavaszi ka­pásnövények kapálása, gyom­talanítása. A dolgozó kis- és középparasztok minden igyekezetükkel azon van­nak, hogy időben és jól végezzék el a szükséges növényápolási mun­kákat, hogy a több és jobb termést biztosítsák. A kis- és középparaszt­ság eredményei mellett azonban a kulákság földjén annál na­gyobb hanyagság tapasztalható mindenfelé. Igen szépen fejlödnek és jó termést ígérnek a szerződéses növényféleségek is, és dolgozó pa­rasztságunk most sajátmaga láthat­ja, milyen nagy előnyt jelent szá­mára, hogy annakidején egymással versenyezve kötötték meg a szerző­déseket. Különösen az ipari növé­nyek termesztése jelent igen jó jö­vedelmet számukra. Valamennyi szerződéses terüle­tet meg lehet különböztetni a többlektől. Szemre lehet látni például, hogy a Kossuth termelöcsoport 74 holdnyi szerződéses búzája nemcsak Csa­nádalbertin, hanem az egész kör­nyéken a legszebb. A versenyszellem fűt most át min­den dolgozó parasztot. A megye valamennyi állami gazdaságát a kiszombori állami gazdaság hívta ki növényápolási versenyre, de a pankotai állami gazdaság még kü­lön is párosversenyre hívta a na­pokban a makói állami gazdaság dolgozóit. A vásárhelyi Fürszt termelőcsoport most csatlakozott a juh­tenyésztési verseny­hez. a megye terme­löcsoport jainak leg­nagyobb része pedig már javában teljesí­ti azokat a foltételeket, amelyeket a fábiánscbcslyéni Kossuth termelő­Csoport felhívására vállalt a ver­seny során. A dolgozó parasztság versenyé­ben az üzemi dolgozók példamuta­tását követik. Kiemelkedő teljesít­ményekről érkezik hozzájuk hír a megye legkülönbözőbb részein dol­gozó ipari munkásoktól. Szentes határában közvetlenül is láthatják az ott dolgozó kőművesek nagysze­rű munkateljesítményeit, akik Zombori Antal sztahánovista kő­műves bemutatója alapján az Or­lov-féle szovjet falazási módszerrel építik a gépállomás épületét. 'A vásárhelyi műmalomban egyre in­kább utat tör a Vorosin-mozgalom, és a malom dolgozói határozatban fogadták meg, hogy munkahelyüket & legnagyobb rendben tartják, • _[ Nagylakon három iizem műszaki értel­misége dolgozik azon, hogy meg­gyorsítsák a vasúti kocsifordulót és túl­teljesítsék a szállí­tási tervet. Ennek érdekében a MÁV nagy­laki vasútállomásának, valamint a két nagyleki gyárnak műszaki értelmiségi dolgozói kompleksz­brigádot alakítottak. Nagylak dolgozói egyébkén: a napokban örömmel tapasztalhat­ták annak az elvnek gyakorlaü megvalósulását, amely szerint „legfőbb érték az ember". A ken­dergyár által fenntartott szülő­otthon után most a közeljövőben bölcsőde is nyilt a dolgozók gyermekei számára. A kis ágyak, matra­cok, ingecsJték. kabát­kák, és egyéb kellékek már ott várják a rak­tárban május 20-át, a bölcsőde megnyitásá­nak napját. A fejlődés, a jobb és több teljesítmények nyomán egy­re boldogabbá váló élet jelei mutatkoznak mindenfelé a me­gyében. Emelkédik a termelés, javul a minőség a gyárakban és üzemekben s mind szebb a ter­més kint a határban is. A me­gye dolgozó népe az ország va­lamennyi becsületes dolgozójával egvütt így mutatja meg. hogy helytáll, harcol nagy békefron­tunk magyarországi szakaszán. A kapu mellett hatalmas már­ványtábla hirdeti: „Itt tanult Vlagyimir Iljics Uljanov-Lenin 1887-ben." Az előcsarnokban Le­nin életnagyságú bronzszobra áll. Fél órával a tanítási idő meg­kezdése előtt a diákok nagyrésze már az épületben tartózkodik. Legtöbben a tágas, világos tan­termekben készülnek az órákra. A kazáni egyetem hallgatóinak elve: nem tanulhatnak rosszul ott, ahol Lenin tanult. Az egyik ablak mellett fiatal leány mé­lyed el a könyvben: Gulsity Rahmankulova, ma ő az előadó a talajbiológiai szemináriumon. — Tagja a Komszomol vezetőségé­nek is. Négy esztendeje mindig kitűnően vizsgázik. Amott magas, szemüveges, szőke fiatalember. Pavel Kurzin és két leány, Polina és Anja Szamarin. Mindhárom uljanov­szkiak. Tanulhatnának Szaratov­ban is, amely közelebb esik Ulja­novszkhoz, de a kazáni egyete­men tanult -. nagy földijük, Lenin és ez a tudat Kazánban minden órájukat ünnepélyessé teszi. Megélénkülnek a folyosók, a diákok beszélgetése csak akkor csendesedik el egy-egy pillanat­ra, amikor az érkező tanárokat köszöntik. Mikor a csengő megszólal, a folyosók elnéptelenednek. Fel­megyünk a második emeletre és benyitunk abba a tanterembe, amelyben 1887 december 4-én a 17 éves Lenin és barátai diák­gyűlést tartottak. Azt követelték a vezetőségtől, könnyítsék meg a tanulás feltételeit és távolítsák el az egyetemről Potapov tanfel­ügyelőt, a rendőrség spiclijét. Az egyetem vezetősége nem teljesí­tette a diákok követelését. A ta­nítás két teljes hónapon át szü­netelt. A gyűlés szerzőit, Lenin­nel az élen, letartóztatták és be­börtönözték. A börtönbüntetés kitöltése után Vlagyimir Iljieset Kokuskino faluba száműzték. Most a tanteremben előadás folyik a marxizmus dialektikus módszeréről. Az előadó Szuren Azduni tanársegéd. Szavait fi­gyelmesen hallgatják, közben szorgalmasan jegyeznek füze­teikbe a talajbiológiai kar elsőéves hallgatói. Vagy 12 nem­zetiséget képviselnek. Oroszok, tatárok, csuvasok, baskírok, uk­ránok, örmények és oszjétek ül­nek egymás mellett a padokban, nincs különbség köztük. Óra után Júlia Tumaseva, Ni­kolaj Popov. Ira Lvova és Irina Vlaszova — mind kitűnő tanuló — elmondják, hogy az egyetem hallgatóinak több mint 60 -zú­zaléka kitűnőre és jelesre vizsgá­zik. A legjobbak közül 72-en ré­szesülnek Sztálin-, Molotov-. Ki­rov-, Kalinin-, vagy Newton-ösz­töndíjban. Az egyetem múzeuma első ter­mének falait fényképek borítják, amelyek Lenin egyetemi évének forradalmi emlékeit ábrázolják. Üveglap alatt fekszik a szimbir­szki gimnáziumi, an szerzett ki­tüntetéses érettségi bizonyítván-/ és a jutalomként kapott arany­érem. A muzeism második terme az a szoba, mely­ben Lenin az orosz jog óráit hallgatta. Itt a pad is, amelyben ült. A kazáni egyetem több mint 145 éves múltra tekinthet vissza. Falai között tanul Lobacsevszkij, a kiváló matematikus és Szimo-­nov, az első orosz csillagász. Itt volt hallgató Lev Tolsztoj és az orosz irodalom többi nagysága közül Akszanov, Melnyikov.Pe. csorszkij, Panajev s Lazsecsnyi­kov. A szovjet hatalom évei alatt a kazáni egyetem már több mint 10 ezer kiválóan képzett szakembert bocsátott ki kapu. ján. A diákok a tanulást széles kör­ben folytatott társadalmi mun­kával kapcsolják össze. Rendsze. sen látogatják a Kazán környé­kén fekvő városokat és falvakat. A nagy Lenin emléknapján ha­gyományosan megrendezik a ka. zán-kokuskinoi 100 km-es síki. rándulást. Lenin első száműze. tési helyének kolhozparasztjai nagy szeretettel várják e napon a kazáni diákokat. Ha alakul meg a Fizikus Egyesület szegedi csoportja Ma, csütörtökön délután 5 órai kezdettel tartja alakuló ülését Szegeden a Magyar Fi­zikusok Egyesültének szegedi csoportja, az Egyetem Kísér­leti Fizikai Intézetének Dóm­tér 2c. SZÍ! NI alatti tantetrmé­ben. a A kazáni egyetem látképe Nagy érdeklődés ,Nemzetközi kérdések" iránt A nemzetközi kérdésekbeu való elengedhetetlenül szüksé­ges jártasságot segíti elő n most vasárnap meginduló „Nemzetközi kérdések" című előadássorozat. Az első elő­adást vasárnap délelőtt 10 óra­kor tartják meg a Korzó Mo­ziban. Előadó dr Ágoston György elvtárs, a Pedagógiai Főiskola igazgatója. Az elő­adás többek között foglalkozik a nemzetközi politikában ki­alakult új erőviszonyokkal ea az úi helyzet elemzésével. Az előadás után filmet vetítenek. Pártszervezeteink szervezzék meg a csoportos látogatást, hogy párttagjaink mellett o'-t legyenek a legjobb tömegszer­vezeti aktivisták és kiváló dol­gozók is. A belépődíj 50 fillért Ha este fél 8 órakor a politikai kabaré Szeged dolgozói igen nagv érdeklődéssel várták azt a po­litikai kabaréestet, melyet ma este fél 8 órai kezdettel ren­deznek meg a Fáklya Mozi­ban. A műsor keretében — mint már hírül adtuk — fel­Jlép Darvas Szilárd, Ascher Oszkár, Szabó Miklós és Péter [Györgyi. Igen változatos ösz­szeállításban Majakovszkij, Puskin, Karinthy, Móra Fe­renc, Gádor Béla müveiből ad­nak elő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom