Délmagyarország, 1950. május (7. évfolyam, 101-124. szám)
1950-05-28 / 123. szám
VASÁRNAP, 19M. MÁJUS 28. 3 B Magyar Népköztársaság minisztertanácsának határozata az aratás, cséplés és terménybegyiiités végrehajtásáról Mezőgazdaságunk előtt, egész dolgozó parasztságunk, állami gazdaságaink, állami gépállomásaink dolgozói és termelőszövetkezeteánk tagjai előtt a legnagyobb jelentőségű munka az aratás, a cséplés és terménybegyiijtés elvégzése áll. Ennek a munkának időben való elvégzése jelenti dolgozó népünk kenyerének biztosítását és ötéves tervünk elsőévi teljesítését a mezőgazdaságban. Az őszi és tavaszi jó munka és kedvező időjárás eredményeként dolgozó parasztságunk kenyérmagvakban bőséges termést takarít be. Kenyérgabona-vetéseink szalmái fejlettek és nagyok. Háromszorosa a tavalyinak, ami azt jelenti, hogy az aratási, behordási és oséplésí munkákat sokkal jobban kell megszervezni. mint a mult évek során. Ezért időben kell gondoskodni a munkaerőszükséglet biztosításáról, a behordáshoz szükséges igaerő megszervezéséről, az Ö6Zszes felhasználható gépi erő beállításáról. Mint minden munka a mezőgazdaságban, az aratás, a cséplés és a begyűjtés is még fokozottabb harci feladat. Számítani kell a munkák során a kuláktámadásokra, arra, hogy a kulákság mesterkedéseivel gátoLni igyekszik a munkák időben való jó elvégzését. Ezért egész dolgozó parasztságunk gondos, odaadó, éber munkája tudja csak biztosítani, hogy egész évi nehéz munkájuk jó eredményét betakaríthassák dolgozó parasztságunk és egész népünk javára. Az aratás, cséplés és terménybegyüj'és eredményes végrehajtásának megszervezése érdekében, a minisztertanács a következő határozatot hozta: J. Aratás és cséplés A minisntertanács felhívja a dolgozó parasztságot, az állami gazdaságok és gépállomások dolgozóit, a termelőszövetkezeti csoportok tagjait, hogy az aratási és cséplésd munkák jó végrehajtása érdekében a növénytermelés fejlesztéséről hozott minisztertanácsi határozat alapján az aratást búzában viaszérésben, rozsnál teljes érés előtt, őszi árpánál, tavaszi árpánál, valamint zabnál sárga érésben végezzék el, hogy a szemveszteség minél kisebb legyen. A learatott száraz gabonát az aratás befejezése u'án minél gyorsabban hordják össze aaztagok.ba, elkerülve ezzel a csírásodást, egyben elősegítve a gyorsabb cséplést. Törekedjenek orra, hogy a cséplést közös szérűn végezzék a cséplőgépek jobb kihasználása, az üzemanyagmegtakarítás. továbbá a vontatási időveszteség s a tűzveszély csökkentése érdekében. Az ara'ás és cséplés elvégzésénél, továbbá a szérűk őriztetésénél tanúsítsanak fokozott éberséget és akadályozzák meg a kulákság kártokozó tevékenységét. A minisztertanács felkéri a falusi tömegszervezeteket, elsősorban a DEFOSz-t. MNDSz-t és EPOSz-t, hogy felvilágosító munkával. valamint a munkálatok helyes megszervezésével tegyék a falusi dolgozók tömegmozgalmává a minisztertanács határozatának végrehajtását. A minisz'ertanács felhívja az állami szerveket, elsősorban a földművelésügyi, valamint a belkereskedelmi igazgatási szerveket, továbbá az állami gazdaságok és gépállomások irányító szerveinek vezetőit: szervezzék meg a munka tervszerű lebonyolítását, hogy a gabona cséplése az állami gazd -Ságokban és termelőszövetkezeti csoportokban augusztus 20. napjáig, egyéni gazdaságokban augusztus 31. napjáig befejeződjék. 1. Aa aratási és cséplést munkaerősaükséglet biztosítósa A) A minisztertanács felkéri a DEFOSz-t, hogy: a) az aratómunkások leszerzodtetését legkésőbb június 5. napjáig, a csépiért munkacsapatok megszervezését és leszerződtessél legkésőbb június 15. napjáig végeztesse el, megszervezve egyidejűleg az egyes viszonylatokban mutatkozó munkaerőtöbblet, illetve hiány kiegyenlítését. b) ellenőriztesse a szerződéses feltételek betartását, és az élelmezéssel szerződött munkások megfelelő ellátását, továbbá a csépiési balesetbiz osítások időben való megkötését. c) ellenőriztesse az arató-, valamint a cséplő munkásrész szerződés szerinti természetbeni kiadását. B) A földművelésügyi miniszter rendelettel írja elő, bogy azok az egyéni gazdaságok, amelyek az aratást az 1949. évben részben vagy egészben aratómunkásokkal végezték, továbbá azok, akiknél az aratás időben való elvégzése nincs biztosítva, legkésőbb június 5. napjáig kötelesek megfelelő számú aratómunkást szerződtetni. A miniszter június 10. napjáig a DEFOSz-al együtitműködve, ellenőrizze a munkaerőszükséglet biztosításának végrehajtását. C) A belkereskedelmi miniszter gondoskodjék arról, hogy az állami gazdaságokban dolgozó aratómunkások, továbbá az állami gazdaságokban és gépállomásoknál dolgozó cséplőmunikások, akik munkabérüket pénzben kapják, kenyérgabonafejadagjukat a földművesszövetkezetektől költségmentesen, mégpedig métermázsánként a búzát 80 forintos, a rozsot 60 forintos áron azonnal megvásárolhassák. Egyidejűleg szerveztesse meg a földművesszövetkezetek utján a gabon*!kereseteknek a dolgozók lakóhelyére történő átutalását, 2. Aa aratógépek és cséplőgépek üzemben tartása A) A minisztertanács kötelezi ?.z állami gazdaságok és gépállomások vezetőit és felhívja a termelőszövetkezeti csoportokat és termelőszövetkezeteket, hogy az aratógépeket legkésőbb június 10 napjáig hozzál: üzemképes állapotba. B) A földművelésügyi miniszter ellenőriztesse az aratógépek megjavítását és gondoskodjék arról, hogy az állami gazdaságok gabonavetésüknek legalább 50 százalékát, a termelőszövetkezeti csoportok (termelőszövetkezetek) pedig legalább 20 százalékát aratógéppel arassák le. C) A minisztertanács kötelezi a Cséplőgépek üzemiben tartóit, hogy a használható cséplőgépeket, valamint azok meghajtására szolgáló erőgépeiket minél előbb hozzák cséplésre alkalmas állapotba, hogy a szemveszteség és szemtörés a legkisebb méretű legyen. Az üzembentartók kötelesek cséplőgépüket a csépiési idény tartama alatt üzemben tartani éf a megállapított rész ellenében cséplést végezni. D) A földművelésügyi miniszter a cséplőgépjavításokat folyamatosan vizsgáltassa felül és gondoskodjék arról, hogy legkésőbb június 10. napjáig minden üzemképessé tehető cséplőgép kijavítása megtörténjék. E) A nehézipari miniszter gondoskodjék arról, hogy a legyártott és raktáron lévő új cséplőgépeket folyamatosan átadják a gépállomásoknak. F) A földművelésügyi miniszter és az érdekelt miniszterek gondoskodjanak arról, hogy az arató- és cséplőgépalkatrész utánpótlását, valamint az aratógépek zsinegellátását június 1. napjáig megszervezzék. 3. A* aratás és cséplés üzemanyagellátása A) A nehézipari miniszter gondoskodjék arról, hogy az aratási és csépiési üzemanytagszükséglet az igénylések ütemének megfelelően rendelkezésre álljon és" átadásra kerüljön. B) A belkereskedelmi miniszter gondoskodjék arról, hogy a megfelelő elosztó és tároló helyek feltöltése legkésőbb június 15. napjáig megtörténjék, az előirányzott bővítési munkálatok legkésőbb június 1 napjáig befejeződjenek és az így nyert elosztók és tárolók üzemképes álapotban szintén feltöltésre kerüljenek. A lerakatokban — kizárólag mezőgazdasági célra — megfelelő mennyiségű üzemanyagot kell tartalékolni, mely más célra nem használható fel. C) A földművelésügyi miniszter gondoskodjék arról, hogy az állami gazdaságok és gépállomások tárolóhelyeiket legkésőbb június 20-ig töltsék fel. Egyben kötelezze a magántulajdonban lévő gépek üzembentartóit,' hogy üzemanyagszükségleteiket legkésőbb június 20-ig feltétlenül . biztosítsák. D) Az üzem anyagellátás meggyorsítása érdekében a nehézipari miniszter gondoskodjék arról, hogy az üzemanyag hordószükséglete ez előírt határidők alatt legyirtassék és azok átadása megtörténjék. E) A közlekedés és posfaügyi miniszter a tartályok kocsifordülóját a szállítási főidényben (július 1—szeptember 20. között) legalább hat napra csökkentse le. A nehézipari miniszter és a belkereskedelmi miniszter pedig ehhez mérten szerveztesse meg az üzemanyagok be- és kirakását stb. 4. Aa aratás és cséplés lebonyolítása A) A földművelésügyi miniszter gondoskodjék arról, hogy: a) az állami gazdaságokban az aratást brigádokra osz'ott területeken a brigádvezető vezetésével és felelőssége mellett végezzék. b) a gépállomások, az állami gazdaságok dolgozói és a termelőszövetkezeti csoportok (termelőszövetkezetek) tagjai az aratás során fejlesszék tovább munkaszervezetüket, a brigádok a2 aratást területükön külön végezzék el, a terméseredményt brigádonként külön mérjék le, hogy ezáltal a jutalmazásra és kitüntetésre irányadó feltételek megállapíthatók legyenek. B) A belkereskedelmi miniszter június 1 napjáig rendelje el, hogy: a) a gabonát csépelni kizárólag cséplőgéppel és csak száraz állapotban szabad. Kévekötő vagy zsupszalma előállításához kézierővel való cséplést a hatóság indokolt esetbem engedélyezhet. b) cséplésnél kötelező az osztályozó henger használata. A kicsépelt gabonából két százaléknál több ocsu. űz ocsuban pedig két százaléknál több ép, fejlett gabonaszem nem lehet. Ha a kicsépelt gabona ezt a tisztasági fokot nem éri el, osztályozóhengeren újból át kell tisztítani. c) a cséplés elvégzését mind mennyiségi, mind minőségi szempontból ellenőriztetni kell. A DEFOSz minden gépen jelöljön ki ellenőrt, az ott dolgozó munkacsapat közül, míg a felülvizsgálatot 20—20 cséplőgépenként a belkereskedelmi miniszter által kijelölt körzeti ellenőrök végezzék. A csépiési ellenőrök kijelölésének határideje június -5 napja, a körzeti ellenőröké pedig június 20. napja. Az állami gazdaságok és gépállomások a csépiési ellenőröket cséplőgépükhöz maguk jelölik ki. C) A földművelésügyi miniszter és a belkereskedelmi miniszter gondoskodjék arról, hogy: a) a cséplőgép felhasználási terveket megyei szerveik a DEFOSz-al együttműködve legkésőbb június 10. napjáig -vizsgálják felül és a cséplőgépek területi beosztását (rajonirozását) végleg állapítsák meg. b) a termelőszövetkezeti csoportok (termelőszövetkezetek) gabonatermésének elcsépléséhez — ahol ez megoldható — külön gépet állítsanak be és külön felhasználási tervet készítsenek c) géphiány esetén pótlásról a mezőgazdasági igazgatóság a gépállomások útján gondoskodjék. Szükség esetén a mezőgazdasági igazgatóság bármely cséplőgép üzembentartóját kötelezheti arra, hogy cséplőgépével más helység területén is végezzen cséplést. Az állami gazdaságok gépeit, ha a termést elcsépelték, szükség esetén, használatra át kell adni a gépállomásoknak. d) a közös szérűkön a borsó, b'borhere, repce, ősri árpa és rozs cséplését a búza aratásának bevárása nélkül kezdjék meg. e) június 20. napjáig — szigorú szemveszteségi norma előírása mellett — a cséplőszekrények sokfélesége alapján az üzem óránkénti teljesí. ményt normarendelettel szabályozzák. f) a cséplés! jelentésszolgálat június 1. napjáig úgy szervezessék meg, hogy abból mind a számszerűség, mind az egyéb irányadó tényezők hetenként pontosan kiértékelhetők legyenek. D) A belügyminiszter június 20. napjáig szervezze meg a közös szérűk őriztetését és gondoskodjék a tűzrendészet! előírások maradéktalan betartásáról. E) Az Országos Tervhivatal elnöke a csépiési részt június 1. napjáig rendelettel állapi'ja meg. II, Termény-begyűjtés A minisztertanács felhívja az egész dolgozó parasztságot, az állami gazdaságok vezetőit és összes dolgozóját, a termelőszövetkezeti csoportok és termelőszövetkezetek tagjait és a földművessaövetkezeteket, hogy az ötéves terv megvalósításának előmozdítására terményraktáraikat és tárolásra használt egyéb helyiségeiket az új'termés betakarítása előtt gondosan tisztogassák ki, pusztítsák el a raktári kártevőket és elsősorban akadályozzák meg a raktári zsizsik elterjedését. A mult évi felesleges terményeiket június 15. napjáig adják el a terménybegyüjtő szerveknek. Mind a szerződéssel termelt, mind a beadási kötelezettség teljesítésére szükséges, mind pedig az önként eladásra szánt terményeiket — közvetlenül a cséplőgéptől, de legkésőbb a cséplést követő néhány napon belül — szállítsák be a terménybegyűjtő raktárba. Az állami gazdaságok és terménybegyüjtő csoportok (termelőszövetkezetek) járjanak élen a terménybeadások mintaszerű teljesítésében. Munka- és igaerővel támogassák a terménybegyüjtő szerveket a termények tovább szállításának gyors és folyamatos lebonyolításában. Fokozott éberséggel kísérjék figyelemmel a szövetkezeti és állami terményraktárak őrzését, leplezzék le és akadályozzák meg a terménybeadás szabotálására bujtogató reakciós hírveréseket. A minisztertanács felkéri a falusi tömegszervezeteket, elsősorban a DÉFOSz-t, MNDSz-t és EPOSz-t, hogy felvilágosító munkájukkal és a begyüj'ési verseny jó megszervezésével tegyék a falusi dolgozók tömegmozgalmává a minisztertanács határozatainak végrehajtását. A minisztertanács felhívja az állami szervek, elsősorban a belkereskedelmi igazgatás szerveinek, továbbá a megyei tanácsok végrehajtó bizottságának vezetőit: úgy szervezzék meg a munkát, hogy a terménybegyüjtés zömében szeptember 1. napjáig, túlnyomó részében pedig szeptember 30. napjáig lebonyolódjék. A belkereskedelmi miniszter gondoskodjék a falvak áruellátásáról, hogy a mezőgazdasági dolgozók növekvő életszínvonaluk s kul'urális szükségleteik kielégítésére az ipari termelés bőséges választékához juthassanak. I. A termények gyors beadásának jutalmaaása A belkereskedelmi miniszter a pénzügyminiszterrel és az Országos Tervhivatal elnökével egyetértésben gondoskodjék arról, hogy: a) a terménybegyüjtők az augusztus 12. napjáig, ületőleg a termelési szerződésekben előírt határidőkig az ,A', ,B' és 'C, vételi jegyre beadott búza, rozs, kétszeres, árpa és zab után a megállapított termelői árakon kívül métermázsánként 4 forint ju'rtmat fizessenek ki. A szeptember 2. napjáig az ,A', ,B' és ,C' vételi jegyre beadott búza. rezs, kétszeres, árpa és zab után a jutalom métermázsánként 2 forint. b) további jutalomban részesüljenek azok a dolgozó parasztok, akik gabonafeleslegeiket július 8. napjáig a földművesszövetkezeteknél szállítási szerződésekkel lekötik és azt október 1. napjáig teljesítik. A jutalom ez esetben métermázsánként 6 forint, amely összeg az előző a) pontban megszabott gyors beadási jutalmat is magában foglalja,. 2. Aa állami terménybegyüjtés végrehajtása A) A belkereskedelmi miniszter gondoskodjék arról, hogy a terménybeadás teljesítéséről, valamint a termény forgalom szabályozásáról szóló rendeletek legkésőbb június 15. napjáig megjelenjenek. Egyidejűleg intézkedjenek aziránt, hogy az ú. n. terménybeadási lap, valamint az ú. n. gabonalap kézbesítése a termelők részére július 1. napjáig befejezést nyerjen. A munkálatokat határidőre elvégző községi (városi) nyilvántartó munkaerőket teljesítményükhöz mérten kell dijazni. B) A minisztertanács felkéri a SZÖVOSz-t, szervezze meg azt, hogy a földművesszövetkezeti begyüjtöhálózat legkésőbb július 1. napjáig maradéktalanul készüljön fel a terménybegyüjtés lebonyolítására. A begyűjtési tervszámokat szövetkezetenként kell megállapítani és szövetkezetenként kell gondoskodni arról, hogy a begyűjtésre kerülő gabona zavartalan, gyors átvétele biztosítva legyen. C) A belkereskedelmi miniszter gondoskodjék arról, hogy az állami gazdaságok és a harmadiktípusú termelőszövetkezet csoportok, valamint az önálló termelőszövetkezetek gabonájának átvételét a Terményforgalmi Egyesülés kezelésében lévő, szállítási és forgalmi szempontból jól fekvő raktárak bonyolí'sák le. D) A terményraktárak befogadóképességének további növelése érdekében a belkereskedelmi miniszter gonloskodjék a termény raktározására alkalmas és használaton kívül álló építmények minél nagyobbarányú megjavításáról és felhasználásáról. Egyidejűleg állapíttassa meg azt, hogy az állami gazdaságok és a termelőszövetkezeti csoportok (termelőszövetkezetek) férőhelyeit saját termésük mennyiben tölti meg és hol nyílik lehetőség állami készletek átmeneti tárolására. Általában tervszerű előkészítéssel biztosítani kell a terményraktározásra alkalmas férőhelyek leggazdaságosabb kihasználást. Ugyanakkor ügyelni kell arra is, hogy az őszi minőségi vetőmagvakat a tavaszi minőségi vetőmagvaktól felfóilenül elkülönítve, a tavaszi búzát, bükkönyféléket és bíborherét ugyancsak külön tárolják. E) A belügyminiszter június 1. napjáig szervei útján állapíttassa meg a szükségraktárakként igénybevehető helyiségeket és azok befogadóképességét. F) A könnyűipari miniszter gondoskodjék arról, hogy az üzemen kívül helyeze't malmok könnyen leszerelhető berendezéseit július 1. napjáig eltávolítsák és így azok helyiségei raktározásra alkalmassá váljanak. G) A belkereskedelmi miniszter és a könnyűipari miniszter 1