Délmagyarország, 1950. április (7. évfolyam, 77-100. szám)

1950-04-13 / 85. szám

Csütörtök. 1959. április 13. 3 Kövessék a szegedi dolgosok a Dohánygyár „Magyar-Szovjet Társaság" 300-as brigádjának példáját 'A szegedi Dohánygyár néhány nappal ezelőtt, — mint megírtuk — az elsők között csat­lakoztak az ujszegedi Magyar Ken­der megyei versenyfelhívásához. A felhívás elfogadása után nagy len­dülettel láttak az üzem dolgozói a vállalt versenypontok végrehajtá­sához. Ök sem akarnak lemaradni ebben a nemes versengésben. s már ezen a versenyen keresztül akarják a szocialista munka nagy ünnepét, május elsejét előkészíteni, s méltóképpen megünnepelni. A Dohánygyár dolgozói ez alka­lommal nemc-ak több és jobb mun­kával akarják ismételten megkö­szönni a szovjet népnek és Pár­tunknak azt a nagy segítséget, mellyel lehetővé tették számukra, dolgozói hogy ma már ötéves tervüket tel­jesíthetik, hanem mnnkafelajánláso­kon keresztül még mélyebbé és szorosabbá akarják tenni a ma­gyar és a szovjet barátságot. Igen megtisztelő nevet választottak Komócsin Balázsné és Engi I'lés­né elvtársnők február 15-én alakí­tották meg ebben az üzemben az első szegedi 200-as brigádot. Ko­mócsin Balázsné és Enginé elvtárs­nő teljesítménye már akkor elérte a 235 százalékot, de a következő betekben már 297 százalékra eme! ték teljesítményüket. Március hó­nap első hetében újabb eredménye­ket értek ej a termelés frontján, A Villanytelep három gépkocsivezetője csatlakozott A TÍZEZER KILOMÉTERES MOZGALOMHOZ (Tudósítónktól.) A Gáz- és Villanytelep dolgozói április 4-e után most a másik nagy ünnep, az ötödik Szabad Május 1 mél­tó megünneplésere készülnek. Tudják, hogy ezt a napot is csak munkafelaj ánláss al. termel éke uy­ségük fokozásává,1 ünnepelhetik meg méltóképpen. A „Vörös Október" lakatos­brigád tíz százalékot, Farkas László a falu villamosításánál tíz, Puszta János elvtárs és Már­ton Mihály öt százalék több ter­melést ajánlottak fel. A gázfűtő­ház dolgozói minőségi felaján­lást tettek. Megígérték, hogy május 1 méltó megünneplésére a 3580 kalóriás gázt 3600 kalória értékre emelik. De ugyanakkor értékes fel­ajánlást tett a Gázgyár dolgozói­nak 38, a villanyszerelő brigádok 50 százaléka. Május 1 méltó megünneplésé­re Százi István, Tuksa István és Bopkó József gépkocsivezető elv. társak csatlakoztak a százezer kilométeres mozgalomhoz, hogy ezzel is kimutassák szeretetüket a Szovjetunió, Sztálin elvtárs, a Párt és Rákosi elvtárs iránt. Misán György 332 százalékot teljesítettek, de fo­kozódó teljesítményük növekedése még most sem állt meg. Április negyedikére már 379 százalékot ér­tek el. Komócsinná elvtársnő másik társával' együtt most célul tűzte ki, bogy az április negyediki eredmé­nyek megtartása és továbbemelése érdekében mega'akítják a Dohány­gyár első 300-as brigádját, amely nemcsak ebben az üzemben, de sze­gedi viszonylatban ís az első nagy­szerű kezdeményezés, mert eddig még egyetlen szegedi üzemben sem volt 300-as brigád. Ennek a bri­gádnak tagjai kéréssel fordultak a Magyar-Szovjet Társaság szegedi titkárságához, hogy szeretnék, ha brigádjuk felvehetné. a „Magyar­Szovjet Társaság" nevet, s ígéretet tettek arra, hogv ezt a nevet még több és jobbminőségű munkával háiá'ják meg. ...aki minden támogatást megad... Mostani eredményeik megtartá­sán és továbbfokozásán kersztü! akarják még erösebbé és szilárdabbá fenni a magyar-szovjet barátságot, amely lehetővé tette számukra, hogy ma már saját üzemeikben dolgoz­hatnak, s ötéves tervük teljesíté­sén keresztül a szocializmust épít­hetik. A Délmagyarország Nyomda NV dolgozói is csatlakoztak a Magyar Kender versenyfelhívásához Minőségi brigádokat alakítottak az üzem dolgozói A Délmagyarország Nyomda NV dolgozó üzemi értekezletü­kön nasw lelkesedéssel csatlakoz­tak a Magyar Kender verseny­felhívásához, amelynek cé'ja a munkaverseny további kiszé'esi­tése, május elseje méltó meg­ünneplése és ezen keresztül az ötéves terv első évének sikeres megvalósítása. Az üzem dolgozói örömmel üd­vözölték a bejelentést, hogy az üzem a februári tervteljesííés­ben 137 százalékkal, országos vi­szonylatban a negyedik helyre került. Az üzemi értekezleten nagy lelkesedéssel fogadták el az .... ... .... üzem dolgozói a .Szabad Győr" j fogadtak, hogy ujabb minőségi Nyomda NV-hez intézett ver- brigádok alakításával _ jaruln'ilc tartási költség tíz százalékkal való csökkentését. Vállalták ezenkívül, hogy a versenybenállók létszámát az üzem összdolgozóihoz viszonyít­va 80 százalókkal emelik. A bri­gádok számát május elsejére tíz. re növelik. Az üzem dolgozói felszólalá­saikban rámutattak a munka­verseny fokozásának jelentőfé­gére és nagy lelkesedéssel fogad­ták el a versenyfeltételeket. Haok János elvtárs bejelen­tette. hogy a gépteremben meg­alakították az „Arocal a minő­ség felé" ifjúsági minőségi bri­gádot. Az üzem dolgozói meg­Bürokráciaellenes kiállítás nyílik pénteken Pénteken délben értékes kiál­lítást nyit meg a pénzügyminisz­térium szakszervezeti csoportja, a pénzügyigazgatóság épületében „Harc a bürokrácia ellen" cím­mel. A kiállítás anyagát maguk a pénzügyi dolgozók állították ö=z­sze, amelyek a bürokrácia és a bürokrácia elleni harcra vonat­kozó dokumentumokat mutatják be a kiállítást megtekintők előtt. A kiállítást vasárnap este 9 óráig tekinthetik meg Szeged dolgozói. Önköltségcsökkentéssel készül a TÜZÉP május 1 megünneplésére (Tudósítónktól.) A TÜZÉP NV 12/1. számú Ti?za-pályaudvari telepének 15 ta-gú brigádja vál­lalta, hogy május 1 méltó meg­ünneplésére fokozza az önkölt­ségcsökkentést és azonkívül a kirakodásnál gondosan ügyel • arra. hogy a szenet ne törje ösz­sze, hogy jóminőségű 6zén ke­rüljön a dolgozókhoz. A brigád tagjai máris bebizo­nyították, hogy felajánlásukat végre is akarják hajtani. A húsvéti ünnepekben vállalták, hogy a beérkező szén és tűzifa vagonokat kirakják olyan rövid idő alatt, hogy azok fekbérmen­tesek legyenek. A brigád tagjai vasárnap húsz vagon, hétfőn pedig kilenc vagon szenet, raklak ki rövid idő alatt, amellyel 1110 forint önköltségcsökkentést ér­tek el. Ugyanakkor megígérték, hogy ezt a teljesítményüket nemcsak május l-ig, hanem továbbra is megtartják, sőt fokozzák ötéves tervünk mielőbbi sikeres végre­hajtásának érdekében. Újvári Nándorné A Szovjetunió állandó segítségével uiiáépült hajóparkunk öt évvel a felszabadulás után a Szovjetunió hathatós és meg­értő támogatásával a Magyar Dolgozók Pártja ösztönző kezde­ményezésért és a- öntudatos ma. gyar dolgozók kollektív és a szo­cialista munkaverseny szellemé­ben végzett munkája eredménye­képpen, a magyar hajózás soha nem tapasztalt fejlődésnek len­dült. 1945-ben a magyar hajó­park nagyrészt aknától vagy bombától találva feküdt a Duna medrében, másik ré;zét a fasisz­ták Ausztria és Németország an­gol-amerikai megszállási övezeté­be hurcolták. Szovjet mérnökök és műszaki csapatok segítségével és irányí­tásával i. magyar hajós dolgozók a ki-ebb. könnyebben hozzáférhe­tő egységeket kiemelték. 1946 tavaszán a Magyar-Szov­jet Hajózási Rt. alapításával 23 hajót kaptunk a Szovjetuniótól, amellyel mái komoly kül- és bel­forgaímat bonyolítottunk le. A fasiszták által nyugatra hur­colt és az imperialisták által jogtalanul visszatartott hajókat csak a Szovjetunió erélyes és ha­tározott diplomáciai segítségé­vel kaptuk vissza. 1946 őszén pe­dig a Szovjetunió kormányától újabb 46 hajót kaptunk, amelye­ket a háború folyamán hadizsák­mányként lefoglaltak és így a nemzetközi jog szerint a Szov­jetuniót illették meg. Nagy segítséget jelentett szá­munkra a Szovjet hajósok mun­kamódszerének átadása is, mely­lyel hajóink teljesítőképességét fokozottabb mértékben ki tudtuk használni A teljesen lerombolt, majd a Szovjetunió segítségével újjáépült hajóparkunk ma már teljes kapacitással végzi felada­tát. Komócsin Balázsné és Engi II­lésné elvtársnők ezalkalommal fel­hívással fordulnak a szegedi üze­mek valamennyi dolgozója felé, hogy kövessék példájukat, mert ma már ötéves tervünk egyre növekvő követelményeinek megfelelően nem­csak erdményeinket kell állandóan növelni, de fokozni kell szeretetün­ket a baráti szovjet nép iránt is, aki minden támogatást megad szá­munkra. 1 „Május 1" brigád Ehhez a nagyszerű felhíváshoz csatlakoztak Gyöngyi Ferencné és Vastag Ferencné elvtársnők, a szin­tén most megalakult második 200-as brigád tagjai is. Ez a brigád a „Május 1." nevet vitte fel. A név hű kifejezője a május elsejére tett eddigi lázas előkészületeknek. Vas­tag elvtársnő brigádja a második 200-as brigád volt szegedi viszony­latban. Már február hónap végén is 315 százalékot teljesítettek s ez a teljesítmény április 4-re 399 szá­zalékra emelkedett. Munkafelaján­lásukat írásban jelentették be az üzem vezetőségénél: „Május elseje méltó megünneplé­sére. Vállaljuk, hogy új 300-as bri­gádot alakítunk, állandóan többet teljesítünk 300 százaléknál, tovább­ra is megtartjuk a minőség terén elért eddigi eredményeinket s egy­ben kérjük, hogy brigádunk a Má­jus 1. neve viselhesse." Csak feljebb... Győngyiné elvársnö munka köz­ben mondja el; — Brigádunk meg­alakítása után most az a célunk, hogy május elsejére, vagy később 400-as brigáddá alakulhassunk át így akarjuk megköszönni a szovjet dolgozók és Pártunk nagy segítsé­gét, mellyel lehetővé tette számunk­ra, bogy most már az ötödik al­kalommal ünnepelhetjük szabadon és boldogan május elsejét. A bálabontó részlegben dolgozik az üzem legjobb tíztagú 200-as bri­gádja, a „Vörös Október" csoport. Ennek a brigádnak eddig már va­lamennyi tagja megtette munkafel­ajánlását május elsejére. Különösen kitűnt ezen a vonalon Katona Fe­rencné, aki vállalta, hogy 210 szá­zalékát rövid időn belül 235 száza­lékra emeli. De nem maradtak c mögötte a brigád többi tagjai sem. Vass Tamásné elvtársnő 220 száza­lékra vállalta teljesítménye emelé­sét. Most ők is magukévá tették a „Magyar-Szovjet Társaság" brigádja felhívását és mindenben követik példájukat és most nekik is egyet­len vágyuk, hogy minél előbb meg­alakíthassák Szeged legnagyobb 300-as brigádját. ?enyf elhívást is. Az üzem do'go­zói a versenyfeltételekben vál­lalták. hogy az előirányzott ter­vet 125 százalékra teljesítik, öt százalékka1 emelik az egy órára eső termelési értéket. A lap­munka kiértékeléséné! figyelem­be veszik a szedett sorok mannví­ségét, a lap minőségét, az idő.-e való megjelenést, valamint az értelemzavaró és egyéb sajtó­hibák kiküszöbölését. Vállalták, a készítmények nyomdahibamen­tes kivitelezését, a rontott mun­kák teljes kiküszöbölését, a gé­pek és anyagok szakszerű elhe­lyezését, a munkák minőségének emelését, az üzem teljes tisztin­tartását, valamint az üzemfenn­hezzá a minőség emeléséhez. Tóth József a szedők részéről bejelentette, hogy ők is minősé­gi brigádot alakítanak. Bejelen­tette továbbá azt is. hogy ő is bekapcsolódik az egyéni verseny­zők sorába, mert jobb munkájá­val hozzá akar járulni a szocia­lista munkaverseny kiszélesítésé, hez. Végül az üzem dolgozói nagy lelkesedéssel fogadták az üzemi bizottságnak azt a bqpjentésé!:, hogy a Tisza-parton ücmíőt léte­sítenek, hogy az üzem dolgozói nyári szabadidejüket itt kelleme­sen tölthessék el. A dolgozók nagy örömmel üdvözölték az üze­mi bizottság javaslatát. Az ország legnevesebb tudósai vesznek részt a „Korányi Sándor" vándorgyűlésen Országos jelentőségű esemény szin-1 helye lesz pénteken és szombaton a belklinika tanterme. Az ország leg­nevesebb kórklinikusili és kórélet­tannal foglalkozó kutatói gyűlnek össze, hogy megvitassák az ciöttük álló feladatokat, kícseráÜfk ta­pasztalataikat. Hatalmas jelentősé­get ad a gyűlésnek az a tény, hogv a Szovjetuniót kivéve, a világon ez a legelső kórélettani kongresszus Ezt a tényt figyelembevéve, nagy lelkesedéssel készülnek a szegedi belklinika dolgozói a „Korányi Sándor" vándorgyűlésre. Gyönyörű­en feldísztíették képekkel, jelmonda­tokkal a belklinika epületét. Az egyik falrészleten egy Pavlov-idézet olvasható: „A tények a tudós leve­gője, tények nélkül az elmélet med­dő fáradozás!" A könyvtárteremben egy Gorkij-idézet beszél a vándor­gyűlés céljáról: „Az emberi élet értelme az alkotás!" Nem véletlen, hogy a gyűlésszer­vezők példaképüknek a szovjet tudo­mányt választották, annak az or­szágnak a tudományát, mely a vi­lágon egyedülálló eredményeket vallhat magáénak, azzal, hogy mun­kája minden vonalán, fgy a kuta­tásban is összekapcsolta az elméle­tet a gyakorlattal. A gyűlésen körülbelül 80—100 tu­dós vesz részt. Valószínűen részt­vesz a gyűlésen Ratkó Anna elv­társnő népjóléti miniszter, érkezését jelentette be Weil Emil elvtárs, az Orvos-egészségügyi Szakszervezet főtitkára s a szakszervezet küldött­sége. Résztvesz a gyűlése Rusznyák István Kossuth-díjas professzor. Babits Antal s az ország több élen­járó tudósa. A Szegedi Tudomány­egyetem részéről Ivánovics Huszák István és ifj. Issekutz Béla tarta­nak előadást, a belklinika pedig Hetényi professzor vezetésével két előadással szerepel a kongresszu­son. A vendégeket ma este az állomá­son ünnepélyesen fogadják. VASARNAP NVILIK SZEGEDEN „A SZOVJET GRAFIKA" KIÁLLÍTÁS Vasárnap nyitják meg ünne­pélyes kereteik között a Magyar­Szovjet Társaság székházának kiálOítástermében „A szovjet gra­fika' című kiállítást. A 150 rajz rézkarc, metszet áttanulmányo­zása felejthetetlen élmény lesz minden szegedi dolgozó számára. Minden mű egy-egy világhírű szovjet grafikus alkotása. A ki­állított képek, metszetek Andra­jev N., Kibnik E., Vaszüjev P„ Finogenov K., M. Kuprianov, P Krülov, M. Szokolov és a több viüághíitű szbvjet művész aUko­A kiállítás darabjainak meg tekintése lehetővé teszi a szege dii dolgozók számára, hogy fo galmat alkossanak a szovjet művészet alkotásának tematikai gazdagságáról. Átlag 12 százalékkai teljesítették tul a tervet a Textilkombinát dolgozéi (Tudósítónktól.) A Szegedi Textilkombinát dolgozói, meg­értve Pártunk útmutatását, ter­melékenységüket állandóan eme­lik, hogy ők is becsületesen ve­gyék ki részüket ötéves tervünk mielőbbi sikeres befejezéséből. A kitűnő, új szovjet gépekkel megbarátkozva, vidáman végzik munkájukat és a március havi kiértékelésnél az üzem vezetősége megállapította, hogy előirányzott tervüket átlagosan 12 százalék­kal teljesítették túl. Ebben külö­nösen sok része van Csányi Má­riának, Ceglédi Eszternek, Kaku­szi Annának és Szécsi Erzsébet­nek, akik valamennyiéin ifjúmun­kások és a termelésben élenjár­nak. Ugyanakkor szép eredménjt ért el Albert Mária, Szilágyi Im­réné és Bugyi Mária is, aki 8 és fél százalékkal teljesítette túl márciusi tervét. De nemcsak a termelésben, ha­nem szabadidejükben a kultúr­munkából is kiveszik részüket a dolgozók. A ^emrégen megala. kult énekkap-'nagy sikerrel sze­repelt a fiatal tánccsoporttal együtt április negyedikén. Tóth Vera.

Next

/
Oldalképek
Tartalom