Délmagyarország, 1950. március (7. évfolyam, 51-76. szám)

1950-03-31 / 76. szám

Megnyílt a budapesti Mezőgazdasági Kiállítás Nagy eredményekkel köszöntik felszabadulásunk ötödik évfordulóját a Gyár építési NV szegedi dolgozói VII ÉVF. 76. SZAM. ara 50 fillér PÉNTEK, 1950. MÁRCIUS 31. A dolgozó nők helytállnak a munka frontján Mi, dolgozó nők, talán még soha nem émeztiik, nem láttuk olyan világosan, hogy mit jelen­tett számunkra 1945 április 4-e, hazánk felszabadulásának napja — mint most, 1950 tavaszán Éle­tünk napról-napra szebbé és könnyebbé válik és ezt mind a nagy Szovjetuniónak köszönhet­jük. Különösen nekünk, dolgozó nőknek, az életében hozta talán a legnagyobb változást a felsza­badulás. Egyenjogú, szabad éle­tet élünk, április 4-e felszabadí­tott bennünket az elnyomás alól. Mi, szegedi dolgozó nők, tuda­tában vagyunk április 4-e nagy . jelentőségének. Ez & tudat lelke­sítette fel dolgozó asszonyainkat és leányainkat, hogy munkafel­aiánlásokkal, a termelés fokozá­sával, egységes nősaövetségünk erősítésével fejezzük ki forró sze­retetünket és hálánkat a nagy Szovjetunió iránt, és mutassuk meg azt, hogy mi is ki akarjuk venni részünket a szocializmus építéséből, a béke megvédéséből, az imperialista háborús gyújto­gatok elleni harcból. Felszabadulásunk ötödik év­fordulójának megünneplésére ké. szülődő dolgozó asszonyok és leá­nyok nagy eredményeket értek el a termelés frontján. Jelentős mértékben fokozták az MNDSz üzemi csoportok dolgozó női azo­kat a teljesítményeket, melyek­kel a Nemzetközi Nőnapot, már­cius 8-át ünnepelték. A dolgozó nők újabb százai kapcsolódtak be a szocialista munkavarsenybe, újabb ós újabb női brigádok ala­kultak a szegedi üzemekben Már a? április 4-i munkafelajánlások számadatai is megmutatják, hogy a dolgozó nőknek egyre erősödik az öntudata s egye jobban felsorakoznak a Szovjet­unió-vezette béketáborba és a Párt irányítása mellett a szocia­lizmus építésére. Több mint két ezer szegedi dolgozó nő vállalta április 4-ére, hogy termelését fo­kozza, a minőséget megjavítja, önköltséget, selejtet csökkenti. A Magyar Kenderben az ápri­lis 4-i felajánlások során az egyéni versenyben résztvevő dol­gozó nők száma körülbelül 900­ra emelkedett. Igen sok dolgozó nő többgépes munkamódszerre tért át a szövőben, az oraőzóban pedig többen vállalták 30 orsó helyett a 60 kezelését, s közben lényegesen túlteljesítették mun­kavállalásaikat. Az egyik üzemi iroda nő dolgozói is teljesítették felajánlásukat és beteg munka­társuknak munkakörét teljesen ellátták anélkül, hogy má3t be kellett volna állítani. A Kistext dorozsmai üzemében Kónya Erzsébet szövőnő vállalta, hogy 120 százalékra emeli telje­sítményét, azonban már elérte a 195 százalékot is. Pesti Ju'ia is túlteljesítette felajánlását. Ö azt vállalta, hogv felszabadulásunk ötödik évfordulóiára befejezi az április 8-i tervelőirányzatát, ez­zel szemben már április utolsó napjainak tervét hajtja végre. A Lemezgyárban az MNDSz rőnevelői ánrilis 4-ének közeled­tére fokozták agitációs munkáju­kat, Kcvács Ferencné, Sánta Györgyné és ülés Jolán brigád­iának tagjai vállalták, hogv ter­melésüket 110 százr.lékra fokoz­zák, de már a 131 százalékot is e'érték. A Jutafonówárban a munkavállalások teljesítése so­rán Juhász Ferencné 124 száza­lékról már több mint 150 száza­lékra fokoz'a munkája termelé­kenységét. A DÉMA cipőgyár egvi'k dol­gozóa szonva. Farkas Józsefné 117 százalékot teljesített az ápri­lis 4-i munkr.feb jánJások előtt. Ma már azonban a vállalt 125 százalék helyett 144 százalékos teljesítményt is elért. A Textilkombinát előfonójábar Balogh Jánosné és Széli Rózsa a nyújtón négv géoről hatra tértek át, Albert Mária, Bugyi Mária és Ézsiás Katalin pedig hat és fél százalékkal teljesítették túl előirányzott tervüket. A gyűrűs­fonóban Dékány Mária öt száza­lékkal teljesítette túl tervét. A „Magyar-Szovjet Barátság" nő. brigád a felajánlások teljesítése közben — miközben áttértek a gépeknél a kétoldalon végzet! munkáról a háromra — közel tíz százalékkal csökkentették selejt­jüket. A Gyufagyárban Gémei Mária brigádja 89 százalékos hulladékcsökkentést ért el, egy másik nőbrigád pedig 105 száza­lékról több mint 111 százalékra emelte termelését. De nemcsak a termelés foko­zásában nyilvánul meg a dolgozó nők lelkesedése és készülődése április 4 méltó megünneplésére, hanam a minőság javulásában is A munkavállalások teljesítése so rán minden üzemben emelkedik n dolgozó nők termelésének minő­sége. Emellett nagyobb gondo fordítanak dolgozó asszonyaink és leányaink a munka/helyükre és a munkaeszközökre is. Az Első Szegedi Cipőgyár MNDSz-asszo­r.yai felajánlásuk óta tisztán­tartják gépeiket, munkatermüket A kerületi MNDSz-csonortok asszonyai fokozták felvilágosító munkájukat, egymással verseng ve toboroznak újabb és újabb tagokat. ** A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége március 8-i levelében köszönetet mond a munkás és dolgozó parasztasszo nyoknak azért a segítségért, .me­lyet az ország újjáépítésében é­a hároméves terv teljesítésében, a belső és külső ellenség elleni harcban, a szocialista építő mun ­kában nyújtanak". Ez a köszönet, amelyet nagy vezetőnktől, a Magyar- Dolgozók Pártjától kaptunk, arra kötelez fcennünkeft, hogy méltók legyünk erre a dicséretre, még jobban dol gozzunk és vegyünk részt az or­szág építő munkájában. Az üzemi MNDSz-szervezetek feladata hogy továbbra is és még foko­zottabb mértékben vezessék és szervezzék a dolgozó nőket a pártszervezet útmutatása mellett a termelékenység fokozása érde kében. Az április 4-i felajánlások melyeket a dolgozó nők azzal az Ígérettel tettek, hogv az elért eredményt állandósítják és to­vább fokozzák, megmutatták dol giozó asszonyaink és leányaink lelkes építeniokarását. A munikavállalasckat nagy rész­ben már teljesítették is a dolgo­zó nők és az elért eredmények igazolják, hogy nagy lehetőségek vannak a munkaverseny kiszéle­sítésében, a Sz ahánov-mozgnlom további fejlesztésében a nők vo­nalán is. Az elért sikereken nem szabad megpihenni, hiszen előt tünk, dolgozó nők előtt még igen nagy feladatok állnak. Az MNDSz-asszonyok mutassanak pé'dé/t kezdeményezésükkel Mi, szegedi dolgozó nők, rs fo gedjuk meg újra, felszabadulá­sunk ötödik évfordulójára, hogv még szüárdabban állunk a bók frontján és követjük nagy példa­képünket, a hazánkat felszabadító dicsőséges Szovjetuniót. Pártunk és Rákosi elvtárs vezetésével Hétfőn este Rákosi Mátyás elvtárs beszél as operahási felszabadulási ünnepségen A felszabadulás ötödik év- órakor a Magyar Népköztár- tonai díszszemle lesz a Hősök fordulójának budapesti ün­nepségeit április 2-án, vasár­nap délelőtt 11 órakor a ve esési szovjet hősi emlékmű megkoszorúzása vezeti be. Va­sárnap délután 4 órakor kerül sor a Szabadság-téri hála-szo. bor leleplezésére. Április 3-án délelőtt ünnepélyesen meg­koszorúzzák a szovjet bősi emlékművet. Hétfőn este 7 saság kormánya díszelőadást rendez az Operában, amelyen az ünnepi beszédet Rákosi Mátyás elvtárs, miniszterel­nökbe! yettes, a Magyar Dol­gozók Pártja főtitkára mond­ja. A díszelőadáson felszólal­nak a felszabadulás 5. évfor­dulója alkalmából rendezett ünnepségeken résztvevő > kül­földi delegációk vezetői. Áp­rilis 4-én, kedden reggel ka­terén, amelyet Budapest dol­gozó népének tömeg felvon u*-" lása követ. Délután a város különböző részein népünnepé­lyeket tartanak, este 7 órakor a Magyar Népköztársaság kormánya az ünnep alkalmá­ból fogadást rendez. A felsza­badulás 5. évfordulójának ün­nepségei' a Gellért-hegyen rendezett zászlóbevonással és tűzijátékkal érnek véget. Cotleferroban ujabb halottja van a Scelba-pribékek brutalitásának A Scelba „rendőrség" szerdán vad erőszakkal lépett fel a róma­környéki colleferroi vasgyár mun­kásai ellen. A munkások az üzemet megszállták, hogy ilymódon tilta­kozzanak az üzem tervezett bezá­rása ellen. A rendőrök erőszakos támadása köveTkeztében egy mun­kás meghalt, heten pedig megsebe­sültek. 44 embert letartóztattak. jfi. római és rómakörnyéki fém­minden erőnkkel azor. leszünk hogy munkánkkal elősegítsük a szocializmus mielőbbi megvalósí tását. Márki Andrásné munkások egyórás sztrájkkal tilta­koztak a Scelba-rendőrség újabb brutális támadása ellen. A térni acélgyár igazgatósága el­bocsátott 24 munkást, közöttük az üzemi bizottság néhány tagját, mert résztvettek a március 22-i általános sztrájkban. A vállalkozók törvény­ellenes intézkedésére Térni város valamennyi dolgozója kedden 15 perces általános sztrájkkal vála­szolt, Cagliari városában szerdán négy­órás általános sztrájkot jelentettek be a mezőgazdasági dolgozók szak­szervezete tartományi bizottsága tit­kárának letartóztatása elleni tilta­kozásul. Calabriában a parasztok és földmunkások a rendőrségi meg­torló intézkedések ellenére tovább folytatják a parlagon heverő föl­desúri földek elfoglalását. A Szovjetunió Tudományos fikodémiáiának levele a Magyar Tudományos akadémiához A Magyar Tudományos Akadé­mai levelet Intézett a Szovjetunió Tudományos Akadémiájához, amely ben értesítette a Magyar Tudomá­nyos Akadémja átszervezéséről. A evélre a Siovjetunió Tudományos Akadémiájától a következő válasz érkezett: A Szovjetunió Tudományos Akadémiájának elnöksége köszö­netét fejezi ki levelükért. Öröm­mel szereztünk tudomást arról, hogy a Magyar Népköztársaság Tudományos Akadémiája azt a nemes célt tűzte ki maga elé. hogy elősegíti Magyarországon az új, szocialista társadalom fel­építését. , A Szovjetunió Tudományos Akadémiája — ereje és lehetősé­gei határain belül —- mindig örömmel les.: segítségére * baráti Magyar Tudományos Akadémiá­nak és azt a meggyőződését fe­jezi ki, hogv a két akadémia tu­dományos kapcsolatai szüntelenül növekedni és erősödni fognak. A Szovietunió Tudományos Akadémiája könyvtárain keresz­tül nagyszabású csereakciót foly. tat Magyarország tudományos intézeteivel. Az 1949. év folya­mán Magyarországra 2894 könyv­tári egységei küldtünk 26 hely­re, köztük a Magvar Tudomá­nyos Akadémia könyvtárába is. Kérjük, hogy a könyvcserével kapcsolatos minden kérdésben közvetlenül a Szovjetunió Tudo­mányos Akadémiája elnökségé­hez forduljanak és mi lehetősé, geinkhez képest teljesíteni fog­juk kívánságaikat. Önöknek és a Magyar Tudo­mányos Akadémia minden mun­katársának további sikereket kí­vánunk hazájuk javára végzett tudományos munkájukban. A Szovjetunió Tudományos Akadémiájának •fogadása a Moszkvában tartózkodó magyar tudósok tiszteletére Március 27-én a Szovjetunió Tu­dományos Akadémiáján fogadást rendeztek a Moszkvában tartózko­dó magyar tudósok, Alexits György akadémikus, a Magyar Népköztár­saság Tudományos Akadémiájának főtitkára, Straub Brúnó, a Magyar Tudományos Akadémia elnökségi tagja és Győrfíy Barna, a Buda­pesti Agrobiológiai Intézet vezetője tiszteletére. Szergej Vavilov, a Szovjetunió Tudományos Akadé­miájának elnöke és a fogadáson megjelent neves szovjet tudósok, Volgin, Oparin, Varga, Petrovszkij akadémikusok és mások melegen üdvözölték a magyar vendégeket. Vavilou akadémikus a magyar tudósok kérésére részletesen ismer­tette a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának szervezeti felépíté­sét, a tudományos kutatások meg­szervezését, a szovjet tudományos káderek nevelését és a tudósok kapcsolatait a termeléssel. Vavilov akadémikus a szovjet tudósoknak azt a kívánságát fejezte ki, hogy szorosan, termékenyen együttmű­ködjenek a magyar tudósokkal és támogassák őlíst az új Magyaror­szág tudományos munkájának meg­szervezésében. — Az elmúlt évben — mondotta Vavilov — a Szovjetunió Tudomá­nyos Akadémiája több mint három és félezer tudományos könyvet és folyiratot küldött Magyarországra. Alexist György megköszönte a meleg fogadtatást. Kijelentette, hogy MNDSz szegedi szervező titkára a magyar tudósok élnek azzal a nagy támogatással, amelyben őket a Szovjetunió Tudományos Akadé­miája részesiti, majd azt a kíván­ságát fejezte ki, hogy még jobban elmélyítsék a tudományos kapcso­latokat a Szovjetunió és Magyaror­szág között. A magyar vendégek a Szovjet­unió Tudományos Akadémiája tu­dományos kutatóintézeteinek és la­boratóriumainak tanulmányozására érkeztek a Szovjetunióba. Már fulius 25-a tervét is teljesítette Szikla Imre diósgyőri előrajzoló A Diósgyőri Kohászatj NV. mű­szaki értelmiségi dolgozói közű1 Szikla Imre, aki harmadik lett az ország legjobb elörajzolój között, legutóbb heti állagában 250 száza­lékra teljesítette előirányzatát, leg­u'ohó napi eredménye pedig már 289 százalék Sziklai Imre újítá­sokkal növelte teljesítményét: Rgyes rajzok elkészítéséhez készüléket szerkesztett, igy egyszerűbbé és könnyebbé tette munkáját. Sziklai az e'őrajzolásban kiváló munka­módszerátadó is. Munkamódszer átvevői közül Nagy Bertalan 213, Bajzák Albert 185, Bayer Borbála 180 és Nagy Margit 175 százalékos átlagot ért el a mult héten. Prágában hatalmas békegyülésen kezdődik a csehsz ovákiai nőszervezetek egyesítő kongresszusa A csehszlovákiai nőszerve- ibéke fenntartására irányuló zetek március 31-e és április/egységes küzdelemre mozgo­2-a között tartják meg Prá­gában egyesítő kongresszusu kat, amelyen 1.500 küldött vesz részt. A kongresszuson a Szovjetunió és a népi demo kráciák nőszövetségei, vala­mint sok nyugati ország hala­dó nőszervezetei is képvisel­tetik magukat. A kongresszuson megala­kul Csehszlovákia egységes nőszövetsége, amely a világ­sítja majd az ország minden asszonyát és leányát. A kongresszus első napján hatalmasarányú békegy ülésen a résztvevőkhöz beszédet in téznek a szovjet, a bolgár, az olasz és a spanyol nők kikül döttej is. Az egyesítő kon­gresszuson résztvesznek az MNDSz képviselői is. A ma­gyar küldöttség vezetője Döb­rentei Károlyné.

Next

/
Oldalképek
Tartalom