Délmagyarország, 1950. február (7. évfolyam, 27-50. szám)

1950-02-28 / 50. szám

6 Kedd, 1950. február 28. Nagy érdeklődéssel hallgatták Dorozsma, Szőreg és Oeszk község dolgozó parasztjai a képviselői beszámolókat Vasárnap Dorozsmán és Szőre. gen tarlott képviselői beszámo­lt Vigh Istvánná elvtáxsnő, or­szággyűlési képviselő. Dorozs­mán a mozi helyiségében mint­egy 500 dolgozó paraszt gyűlt egybe, hogy meghallgassák Vigh­né elvtársnő beszámolóját, meg­vitassák, megbeszéljék vele napi problémáikat. Vigluié elvtársnő beszámolt mindazokról az eredményekről, amelyeket a Szovjetunió támo­gatásával, Pártunk irányításával értünik el. A beszámolót többiz­ben hosszú tapssal szakították meg a jelenlévők. Ünnepelték a Pártot, Rákosi elvtársat és a Szovjetuniót. A beszámoló után 15 dolgozó paraszt szólalt fel. Örőmilket fejezték ki. hogy kép­viselőjük eljött közéjük és meg­beszélte velük ügyes-bajos dol­gaikat, problémáikat. ígéretet tettek, hogy a jövőben fokozot­tabb munkával dolgoznak az öt­éves terv megvalósításáért. Szőregen is zsúfolásig megtöl­tötték a dolgozó parasztok a földművesszövetkezet vendéglő­jének nagytermét. Vighné elv­társnő beszédében rámutatott ar­ra, mennyire megváltozott népi demokráciánkban a nemzetiségek helyzete. Idézte a Magyar Nép­köztársaság Alkotmányának 49. paragrafusát, amely szerint: ,,A Magyar Népköztársaság polgárai a törvény előtt egyenlők és egyenlő jogokat élveznek. A pol­gárok bármilyen hátrányos meg­különböztetését nemek, felekeze­tek, nemzetiségek szerint a tör­vény szigorúan tiltja. A Magyar A szovjet filmgyártás 1936• ban készült kitűnő alkotását mu­tat la be szombaton a Korzó mo­si a szegedi dolgozóknak. A film „hősei" a kóborló, céltalanul éló otthontalan cigányok. Évszáza­dokkal ezelőtt megalkotott tör­vények, társadalmi rend szerint élnek, s a vajda, mint kiskirály uralkodik rajtuk. A cárok nem törődlek a cigányokkal, mint ahogy nem törődtek azzal a sok nemzetiséggel sem, melyek Orosz­országban éltek. A kivert, ki­semmizett emberek lerongyolód va, éhezve járták a poros or­szágutakat, s nem látták, de nem is láthatták a kivezető utat. Az Októberi Forradalom után aso ^an a sztálvni nemzetiségi politika minden nemzetiségnek biztosította a szabad, emberi életet. A hatalmát féltő vajda so­káig visszatartotta a cigányokat attól, hogy beilleszkedjenek cu új, a dolgozók rendjébe. Egyre többen'és többen látták azonban az utat, amelyen haladniok kell, egyre több cigányban erősödött meg a tudat: nincs célja a kó­borlásnak, más emberek élnek és vezetnek az országban, olya­nok, akik minden dolgozó jobb életéért küzdenek. Saját sze­mükkel győződnek meg az egyik szovjet kolhoz munkájáról. a kolhozparasztok vidám életéről. Először csak egy, aztán mind többen értik meg, hogy a föld társas megművelése hozza Szá­mukra is a nyugodt, boldog éle­tet. A kolhozban, megkapják a régóta áhított otthont, boldog, életerős emberek dolgoznak együtt, s Szabadok lesznek. „Sza­badság! Mosf érzem először, mii jelent szabadnék lenni!" — mondja az egyik cigány, mikor kolhoztag lesz. Természetesen sok akadályba ütköznek, sokat botladoznak, hi­szen véghez kell vinniök társa­dalmi rendjükben a forradalmat, gyökeresen meg kell változniok. Á Tcolhoztagok testvérként fo­gadják őket, segítik munkájuk­ban, segítik megvívni azt a har­cot, melyet a régi rend megrög­zött védője, a vajda ellen foly­tatnak. S a harc eredménye nem lehet, kétséges: a cigányok szét­rombolják a korhadt hagyomá­nyokcet, s megtalálják helyükei a kolhozban. A filyi pompásan mutatja be a cigánytáboron belül az új, boldog életért küzdő és a mult üres formáihoz ragaszkodó két párt harcát. A cigányok szoká­sai, életmódjuk pompásan ele­venednek meg a kitűnő színészek alakításain keresztül, s adnak bizonyságot arról, hogy a fejlő dést néhány diktátor nem tudja megakadályozni. A film végén a vajda kivételével mindannyian belátják, hogy a Sztálin vezette szovjet nép mellett, azzal közö­sen találhatják meg azt a bol­dog, emberi éle'et, amelyre min­ién dolgozó méltó. ' Népköztársaság a területén élő minden nemzetiség számára biz­tosítja az anyanyelvén való okta­tásnak és nemzeti kulturája ápo­lásának lehetőségét." Külön szólott a délszláv nem­zetiségűekhez. Beszélt Tito és cinkosainak árulásáról. Hangsú­lyozta, hogy a magyar kormány a magyar nép, a legmesszebbme. nő jogokat biztosítja a nemzeti­ségek számára, nem úgy mint Titóék Jugoszláviájában, ahol a nemzetiségek a legnagyobb el­nyomás alatt élnek. A magyar nép kéz a kézben akar haladni a nemzetiségekkel az ötéves terv, a szocializmus megvalósításáért. — Beszédéhez igen sokan szóltak hozzá. Meg­hitt, családias beszélgetés kere­tében mondották el a gzőregi dolgozók kívánságalkat, kérései­ket. Deszken Hajdú Jánosné or­szággyűlési képviselő tartott be­számolót a község dolgozóinak. Ismertette a kül- és belpolitikai eseményeket, foglalkozott Ráko­si elvtársnak a Központi Vezető, ség ülésén mondott beszédével. Hangsúlyozta, hogy magáévá kel] tenni minden deszki dolgozónak és elsősorban a pártszervezetek­nek Rákosi elvtárs útmutatásait. Beszélt az ébeTség kérdéséről, a hároméves terv síkeres befejezé­séről. Ismertette az ötéves terv­nek Deszk községre vonatkozó részét, majd beszélt a gépállomá­sok gazdasági és politikai jelen­tőségéről. Beszámolója után a megjelent dolgozó parasztok hosszan ünne­pelték a Pártot, Rákosi elvtár­sat és a Szovjetuniót. A hozzászólásokban Kovács István kérte, hogv a csanádme­gyei földhivatal által a közel­múltban kiutalt házhelyeket mi­előbb osszák ki. Ugyanezt kérte Dobó Gergely is. Sebő Mária népművelési felügyelő kérte, hogy az ötéves tervben előirány­zott kultúrházat mielőbb épít­sék fel, mert a deszki dolgozó pa­rasztok érdeklődése napról-napra fokozódik a kultúra iránt és Deszken jelenleg nincsen olyan kultúrterem, ahol nagyobb össze­jöveteleket tarthatnának. Hajdú Jánosné elvtársnő vé­gül válaszolt a hozzászólásokra. Hangsúlyozta, munkájában azon igyekszik, hogv teljesüljön a deszki dolgozó parasztok kérése. Levél a „Bolsevik Párt utja46 előadássorozatról Vasárnap délelőtt tartották meg a Belvárosi Maziban a Bol­sevik Pá-rt útja" előadássorozat negyedik részét. Kelemen Ferenc elvfárs előadásában ismertette az 19ÖS-ös forradalom utáni hely­zetet, a cárizmus fokozódó elnyomását. Beszámolt azokról a ke­mény harcokról, amelyeket a bolsevikok folytattak n mensevikek­kel és „ Párt egyéb ellenségeivel szemben. Elmondotta, hogyan üztélc ki a bolsevikok a pártból a amensevikeket és hogyan alapítot­ták meg az önálló marxista pártol. Az előadás után bemutatták az „És felkelt a nap" cimű szov­jet fűmet. Ifj. Király Imre, a Délmagyar­ors-zági Közraktárak dolgozója az előadással kapcsolatban levélben a következőket írja: — A „Bolsevik Párt útja" című előadássorozat negyedik részo ueryanolyon oktatóan hatott rám, mint az, előbbi három előadás. Most már még világosabban lá­tom. milyen keveset számított a cári burzsoáziának egy-egy mun­kás élete. Látfam milyen zsarno­ki kéjjel vették tudomásul a tő­kések, ha egy gép biztonsági fel­szerelés hiányában, kioltotta egy munkás életét. Ez a vad., fékte­len kizsákmányolás és kegyetlen­kedés méginkább fokozta a dolgo­zókban azt a hatalmas harci len­dületet, amellyel harcba mentek szabadságukért. Lenin elvtárs tanításai alapján kifejlődött és egyre erősödött a Bolseviok Pártja, amely egvre. na­gyobb gyűlölettel és harci lendü­lettel fordult a kizsákmányolók felé. Ez a mozgalom vitte győze® lemre a Naery Októberi Forradal­mat. amely elsöpörte a nép ke­gyetlen zsarnokait. És ebben A küzdelemben mindenkor ott lát® hatjuk a fáradhatatlan nagtf harcost, Sztálin elvtársat, aki példát mutatott a bolsevikoknak^ Ezen az előadáson keresztül még világosabban látom, meny­nyire fontos elméleti és gyakor­lati tudásunk, fejlesztése. Fontos azért, hogy Sztálin elvtárs tanít® ványa. Rákosi elvtárs útmutatá­sai alapján mi is mielőbb elér­hessük mindazokat az eredmé® nyeket, amelyeket példaképünk, a nagy Szovjetúnió kivívott­Március 10-én Szegedre érkezik a szovjet Pjatnyickij-művészegyüttes 'Á szegedi dolgozók nagy örömmel fogadjók a hírt, hogy már* clus 10-én Szegedre érkezik a szovjet Pjatnyickij művész* együttes. A szegedi (Dolgozóknak már nem egyszer alkalmuk volt megismerkedni a szovjet művészek, előadásai nyomán a haladéi szocialista kultúrával és művészeltel. Ezért is várják olyan nagtl érdeklődéssel a március 10-i nagyjelentőségű kulturális eseményt, A Pjatnyickij művészegyüttes szereplése hatalmas élményt je­lent majd a szegedi dolgozók számára. A szovjet művészek ezer$ az előadáson keresztül is példát mutatnak majd a szegedi dolgo­zóknak a szocialista kultúra kidlokításában. Hatalmas sikert aratott a MINSz szovjet matinéja X MINSz szegedi bizottsága vasárnap délelőtt a Magyar­Szovjet Barátság Hónapja kere­tében ünnepi szovjet matinét rendezett a szegedli Nemzeti Színházban. Az előadást Sárvári György elvtárs, a MINSz szege­di titkára nyitotta meg. A megnyitó beszéd után a szegedi ifjúmunkások, diákok, úttörők változatos, színes kultúr­műsorral szórakoztatták a szín­házat zsúfolásig megtöltő közön­séget. Minden egyes műsorszám hatalmas sikert aratott, bebréo® nyitva, hogy a szegedi ifjúság lelkes és eredményes munkát végez kulturális téren. A sze® gedi fiatalok bebizonyították ezen az előadáson is, hogy hívek a magyar-szovjet barátság szel® leméhez és azon az úton halad­nak, amely a szocialista kultúra; kialakításához vezet. Az előadásról lapunk holnap! számában részletes beszámolót közlünik. Megvitatták Rákosi elvtárs beszédét a Gépipari gimnázium tanutói (Tudósítónktól). A szegedi Gép­Ipari G'nmázium Dlákszövetségl vezetősége iskolai vezetőségi ülé­sén meg vitet ta és kiértékelte Rá­kosi Mátyás elvtársnak az MDP Közponft Vezetősége február 10-i ülésén elmondott iránytniutaó be­szédét. A beszédnek különösen az ifjúság problémáival foglalkozó ré­szét vitat iák mag mélyrehatóan. A vezetőségi ülés után osztálygyülé­seken is kiértékelték a beszédei. Ennek alapján mind a vezetőség, mind a tagság nagy lelkesedéssel fogadta az egységes Ifjúsági szer­vezet megvalósításának bejelenté­sé-, mert ezzel végleg megszűnik a magyar ifjúság rétegeződése. leom­lanak azok a válaszfalak, amelyek eddig a különböző munkaterületen foglalkozó ifjakat elválasztották egymástól. Ez ismét hatalmas csa­pást jelenj a reakció még meglévő maradék erői számára. A reakciós, népelnyomó Horthy-rendszer nem hogy összehozta volna az ifjúsá­got hanem minél nagyobb válasz­falat Igyekezett közéjük állítani. Ezzel is azt a kapitalista felfogást igyekezett érvény,espenl, hogy ez erőket. így az ifjúságot is szét kell forgácsolni, nehogy azok összefogá­sa elsöpörje kizsákmányoló rend­szerünket. A szocializmus építésében igen fontos felad3it. hogy az összes dol­gozókat. s így Ifjúságot is egy táborba tömörítsük. A békeszerető, demokratikus erők így tudják még nagyobb mértékben kivenni részű ket a rájuk váró feladatokból, még hathatósabban be tudnak kap­csolódni a munkaveraenybe. a bri­gádmozgnlomba. A Gépipari Gimnázium Ifjúsága a levelek tömegében köszöni meg Rákosi Mátyás elvtársnak az egy­séges ifjúsági szervezet megalaku­lását és az egységes ifjúsági lap, a „Szabad Ifjúság" megjelenését. A diákok túlnyomó többsége megren­deli a lapot, ezzel ls kifejezzék azt az elhatározásukat. hogy szilárdan állanak szocializmust épdtő népj demokráciánk mellett. Egyben megígérik Rákosi Má­tyás elvtársnak és a Pártnak, hogy hálájuk jeléül az egységes Ifjúsági szerveze ért. még fokozottabb mér­tékben teljesítik kötelességeiket és a szállni felajánláskor elért szép eredményeiket még tovább fokoz­zák. így akarnak mél ó társai len­ni a sztahánovista Ifjúmunkások­nak. akikkel most már együtt, egy szervezetben dolgozhatnak, a bol­dog, szocialista Magyarország épí léséért. Dr. Varga Miklós tanárv. Könyvjutalmat toplak a legjobb tilmpropagindíSták A Művészeti Dolgozók Szak­szervezetének helyiségében hétfőn este 8 órakor ünnepélyes kenetek között kapták meg jutalmukat azok az üzemi és közületi fi'mr propagandisták, akik a szovjet filmek népszerűsítése terén a legjobb eredményeket érték el. A szép és értékes könyvjutalmakat a Nagyszegedi Pártbizottság kép­viseletében Csiszár elvtárs osa­totfa ki ifj. Szurmai Endre, Keszthelyi László és Wi'heim De­zső elvtársaknak. NÁZÁRET VAROSÁBAN a rend­őrség sortüzet zúdított tüntető arab munkanélküliekre és két munkást megsebesített. Négy tüntetőt, kőz tük az arab munkaszervezet titká­rát letartóztatták. Kiosztották a Kefegyárban a Szakszervezeti Tanács díszokleveleit (Tudósítónktól.) A Szegedi Ke­fegyár NV-ben szakszervezett napot tartottak. Meleg ünneplésben része­sítették a dolgozók a Kefegyár őt legjobb eredményt elért dolgozójáé, Petróczki István párttitkár elv­társ megnyitó beszéde után László István elvtárs, újítófelelós tartotta meg ünnepi beszédét, amelyben a szovjet sztahánovisták hősi munká­járól beszélt és követendő példa­ként állította őket a Kefegyár dol­gozói elé. Az ünnepi beszéd után Petróczki István elvtárs átadta a Szakszerve­zett Tanács díszoklevelét Ördög Fe­renc ecsetkötő, Kása Erzsébet szőr­tisztttó ifjúmunkás, Zalahegyi Ist­vánná, Barna Jánosné szurkoló és Horváth Ferenc faesztergályos elv­társaknak, ment a termelésben ki­váló munkát végeztek. A kitüntetettek valamennyien fo­gadalmat tettek, hogy munkájukat ezután még öntudatosabban végzik ötéves tervünk mielőbbi befejezése érdekébdr. Doktor Lajos. ülést tartott a Történelmi Társulat Vasárnap Pach Zsigmond, Kos­suth-díjas tudós elnöklésével tartotta ülését Szegeden az Ady­téri egyetemen a Történelmi Tár­sulat délialföldi csoportja. Pach Zsigmond rámutatott arra, hogy ötéves tervünk szempontjából is igen nagyjelentőségű, hogy ezen­túl vidéken is fokozottabban be­kapcsolódnak a történelemkuta­tásba­Végh Joachim elvtárs főisko­lai tanár a társulat célkitűzéseit ismertette. Hangsúlyozta, hogy a Párt programnyilatkozatának özei­lemében történelemkutatásunk­naík is a dolgozó né^t kelj segí­tenie. Bejelentette, hogy a legkö­zelebbi alkalommal, március 19­én. vasárnap Gerőmé Fazekas Er­zsébet elvtársnő a párizsi kom­münről tart előadást. Igen nagy érdeklődéssel kísérfí n hallgatóság dr Ember Győzői elvtára, Kossuth-dfjas tudós elő® adását, „Oláh István Idvégzésd Orosházán 1803-ban" címmel. Az előadásból erőteljesen kidomboro® dott, hogy a 48-as törvények nem elégítették ki a dolgozó pa­rasztságot. nem elégítették ki földigényeit és ez erősen hátrál­tatták a szabadságharcot. Oltvaj Ferenc makói levéltáros hozzászólásában hangsúlyozta, hogy a levéltárakban még igen sok érdekes anyag vár feldolgo® zásna, amelyek megvilágítják a dolgozó parasztság bekapcsolódá­sát az 1848-as mozgalomba. A Történelmi Társulat előadóülés® több értékes hozzászólással ért véget. Megfogadták Rá'<osi elvtárs utmuiaiását a Texlilnagyfceresto­delmi NV dolgozói (Tudósítónktól.) A szegedi Tex­tilnagykereskedelmi NV dolgozó: szombaton megvitatták Rákosi elv­társ legutóbbi beszédét. A dolgozók hozzászólásaikban feltárták azokat a hibákat, amelyek eddig munkájukban megmutatkoz­tak. A beszéd áttanulmányozása után valamennyien megígérték, hogy a jövőben ideológiailag még jobban képezik magukat, ugyanak­kor a szakmai tudást sem hanya­golják el, hogy öntudatos munká­jukkal, nagyobb és szebb eredmé­nyekkel járuljanak hozzá az ötéves terv sikeréhez. Holczer Éva. A halálkatlan motorosai Szegeden Világvárosi sportszenzáció érkezett Szegedre. A halál­katlan motorosai, akik bekötött szemmel, eleresztett kor­mánnyal, halált megvető bátorsággal száguldanak a hét mé­ter magas függőleges sírna falon. Előadásaikat szerdától né­hány napon át tartják a Fáklya (Széchenyi) mozi mellett a gyermekudvarban. Délelőtt 10 órától este 8 óráig folytatóla­gosan fél óránként. Belépődíj 2 forint. (x)

Next

/
Oldalképek
Tartalom