Délmagyarország, 1949. november (6. évfolyam, 254-277. szám)

1949-11-13 / 263. szám

Vasárnap. 1949 november IS. A •szocialista munkaverseny kérdéoairől beszéli Apró Antal elvtárs a szakszervezetek összvezeiőségi ülésén X Szakszervezetek vezetőségei i A verseny-csatlakozással kap­e nteken délután zsúfolásig meg. csolatban Apró Antal rámuta­Itötték a Sportcsarnokot, ' tott: előfodult olyan eset, ami­kegy meghallgassák, Apró Antal kor 15—20, vagy 50 dolgozó el­Mvtárs, a SzOT fótitkárának be. jaámotóiát. — A Tervhivatal legutóbbi ki­mutatása azt bizonyítja — kezd­te beszédét Apró elvtárs —v hogy az 1949-es harmadik évne­gyedben gyáriparunk teljesítet­te a tervet, sót az egyes ipar­ágak Jelentós mértékben túltel. festtették azt. Ez azt bizonyítja határozta, hogy az üzemük csat­lakozik a munkaversenyhez, a nélkül, hogy a dolgozóleat meg­kérdezték volna. Ez a legdurvább megsértése a dolgozóknak, a legdurvább visszaélés a demo­kratikus jogokkal. Másutt az ÜB. nem hajlandó kiadni a Sztá­lin munkaversenyre kiadott em­léklapot, csak akkor, ha a vál­fcogy a munka lendülete Jelentós Ialt kötelezettségeket előbb tel­jesítik. Ez ellenkezik a Szakta­nács összes határozataival a versenyszervezésre vonatkozó­mírtékben fokozódott, emelke­dett a munka termelékenysége. Iparunk 109.9 százalékra teljesí­tette a tervelőirányzatot, vagy­is egy év latt 41.8 százalékkal an. Voltak egyes helyek, ahol azt akarták, hogy a dolgozók emelkedett ipari termelésünk. A túlórázzanak anélkül, hogy ezért mezőgazdaság is kitett magáért, j fizetést kapnának. Megállapítha Az őszi betakarítás mindenütt tó, hogy ezekben a gyárakban rendben folyt le. Mezőgazdasági az ÜB. elszakadt a tömegektől. <cemelvényeink legtöbb terüle- 'eV versenyt szervezni nem le­ien sokkal Jobbak az előző esz- Ilet- A versenyszervezést decen. -4endeinél. — A kapitalista országokban mindjobban kibontakozik a vál­*ág és közel negyvenmillió már k munkanélküliek száma. Bi­zonytalanság, kétségbeesés, éhe­•és vár a kapitalista országok •roletáriátusára. Nálunk pedig xx élelmiszerek egész soránál Ürcsökkenést hajtottak végre és fcz árindex mutatja, hogv jelen­Sós mértékű az olcsóbbodás. Az éietsz.nvonal-emelkedéssel Vapcsolatban Apró Antal meg­említette a dolgozók százezreit, Akik szabadságukat a Mátrában, x Mecsekben, a Kékesen tölthet, lék, továbbá az állami áruházak forgalmát, ahol a vásárlók szá­mának hatalmas emelkedését bi. •onyitja a bevételek ötvenszáza­lékos emelkedése. Az egyéni •ersenymozgalom eredményei és hibái — Az egyéni verseny terén Xstv Imdfile1 mntalkozik — Mondotta — A nagybudapcsti •ártválasztmány határozata óta 8 termelés emelkedik. Az egyéni versenyzők tízezrei csatlakoztak A munkav»erscnyhez. Ezután Apró Antal rámuta­tott néhány mutatkozó hibára és kijavításának módjára. — A legveszélyesebb jelenség — mondotta — amivel találko­ruuk, a verseny elbürokratizálá­la. Nem szabad három, vagy • négy feladatnál több pontból ál­ló egyéni verscnyvállalásokat követelni, mert ezzel akadályoz­nak x verseny kibontakozását tralizálni kell üzemrészekre, műhelyekre. Törvénnyé kell ten­ni a szakszervezeti mozgalom­ban, hogy a versenyt elsősorban a bizalmiak szervezik, a mfl­helybizottságok és az üzemi bi­zottság irányításával, az üzem műszaki vezetőinek bekapcsolá­sával. — Különösen nagy lendületet kapott — folytatta Apró Antal — az egyéni verseny. A Szov­jetunió sztahánovista küldöttei megtanították a magyar dolgo­zókat új munkamódszerekre. Ma már joggal mondhatjuk, hogy nekünk is vannak Jelentős szám­ban dolgozóink, akik olyan re­kordteljesitményeket érnek el, melyekhez hasonlót Magyaror­szágon nem ismertek. Apró Antal ezután felsorolta az iparban, a vasútnál, a bányá­szatban a nagy eredményeket el­ért dolgozók és brigádok neveit. Ezután hangsú yozta, hogy meg kell szüntetni a ma még iW-ott jelentkező értelmiségei­lones hangulatot, majd a mü­heiybizotisági választásokról szólva kijelentette, hogy a mű­helybizottsági választással bsfe­jeaaük az ipari szervezetek lét. ;téx>3ását és az ötéves terv meg­keodése előtt minden átszerve­zési feladatot végié kell hogy hajtsunk. Ilyen feladat a mű­aeaki csoportok megszervezése, ameyre vonatkozóan a SzOT­nak külön határozata van. — Bztosak vagyunk abban, hogy e magyar szakszerveze tét pártunk központi vezetősége és Bátkosi Mátvás elvtárs irányítá­sával fel tudják számolni mun­kájukban a fogyatékosságot. Ta­nulva a Szovjetunió tapasztala­taiból. képesek lesznek a szo­cialista munkaversenyben a dolgozók százezreinek mozgósí­káaára — fejezte be beszédét. Franciaországban a rendőrkutyák jobban élnek mmt az emberek Franciaországban a „rossz köz­biztonságra való tekintettel", rendőrkutya csapatokat létesítet­tek — trja a „Francé Nouvelle" A valóságban ezeket a kutyákat majd a jogaikat követelő mun­kások ellen fogják felhasználni, öt kutya fenntartása évenkint 1,099.000 frankba kerül, vagyis egy kutyára havonta 18.316 frank esik Ez nem kevesebb, mint egy átlagmunkás havi keresete. A kutyák lakása 53.000 frankba ke­rttí, ami elég szép összeg a négy­lábúak számára. Nagyon sok ember nem tudná megfizetni. Végül egy kutya napi ellátása 64 frankba kerül, egy munkás átlagos kiadása pedig 53 frank naponkint. KQnfeLciöiparuafeíMJ tíiiriBiü ipsri varrfgéj&t kMttt a kevfctaniéttl Ruházati iparunk előtt hatalanaa fejlődés áll. Az ötéves terv végéig 12 konfekciógyárunk épül Az új üzemek vidéken létesül­nek. A többi között új gyermekfehérnemű-, férfiruhaüzem is lé­tesül. Az új üzemeket a lehető legnagyobb mértékben gépesítik A Szovjetunióból máris 250 első eodü, modern ipari varrógépet kaptunk, amelyeket egyik, most épülő új ruhagyárunkban helyes­nek üzembe. E alaicíi a ntt»i?y»r kfcMötség a Nemzetitöéi Tanácsának Széljegyzetek ÉSZAKOLASZORSZAGBAN 8 gazdáknak nagy gondot okoz a ccioiádó-bogár hirtelen ei.erjedése. A colorádó-bogarar kat a Marshall-terv keretében érkezett burgonyaszá-lítmányok­kai együtt hurcolták be Olaszországba. A Marshall-terv áldá­sos hatása mindenesetre különfélrképpen érződik az európai or­szágokban. Ausztria az egész ország lakosságának 50 évre e e­gondő borotvapengét kapott, Franciaország gyermekjátékszert. Olaszország pedig — colorádó-bogarat. Valamennyi Marshall-terves ország szüntelen nyomát alatt lesz, hogy gazdasági életét a „köve* elményeknek" megfe­lelően alakíisa át — jelentette be cinikusan Hoffman. a Mar­shall-terv vezérigazgatója. A „követelmények*' jelen esetben annyit tesznek, mint az illető országok gazdasági életének tel­jes és feltétlen alárendelése az amerikai monopoltőke érdekei­nek. Jelenti tehát a további gyárleállításokat, hogy az amerikai árunak ne legyen konkurrenciája az európai gyarmatokon. Mi-­lyen jó, hogy mi nem kértünk a Marshall-tervből. FRANCOT. » fasiszta spanyol Führert az egyik portugM egyetem díszdoktorává vá asztot a. Nem irigyeljük a derék egyetemet, hiszen doktorai között szer.pel már Salazar. a por­tugál dik'átor is. Ajánljuk díszdoktornak erre az egyetemre még Titót is, hogy a rablógyilkosok gyülekezete teljes legyen. Azaz, falén bocsánatot ksli kérnünk a rablógyilkosoktól... Egymillió mezőgazdasági munkanélküli van Olaszország­ban. Körülbelül ugyanannyi hold föld van ugyanakikor a Vati­kánnak, Olaszország legnagyobb földbir'okosának a kezén. A többi olasz nagybirtokost nem is számítva. ANGOL-KIN AI ÉRTEKEZLET lesz Londonban, mely Bek célja, hogy nvegerőritsék a bará'i szálakat Anglia és a Kí­nai Népköztársaság között. A „munkáspárti" kormány külügy miniszere. Bevin, viszont nem meri elismerni az új Kínát, —< bár Anglia minden érdeke ezt köv:telné — mer'' • ^-tongtooá gazdái meg'i'tofták neki az e!i;meré*t. Visinszkij az Amerikai-Szovjet Társaság ünnepi ebédjén Az Amerikai Szovjet Társa­ság országos tanácsa a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 32. és a Szovjetunió, valamint az Egyesült Államok között a dip­lomáciai kapcsolatok megterem­tésének 6. évfordulója alkalmá­ból Newyorkban ünnepi ebédet adott. Az ebéden ezer ember vett részt. A vendégek kitörö lelkesedés­sel üdvözölték a felszólalókat, lakik a békéért foytatott harc f<* Ikozása mellett szálltak sfkra ée ; hangsúlyozták a szovjet.amer> kai barátság szükségességét Al ünnepi szónok, Visinszkij elvtárs, a Szovjetunió külügyminisztert volt, aki beszédében kiemelt* hogy a Szovjetunió a békú ' zászlóvivője, az egész emberiség 'jóléte és boldogsága érdekebeu minden eszközzel továbbra is » béke ügyét szolgálja. Á Szovjetunió ifiusega lelkesen ünnepe fe a nemzetközi ifiusógi napot A szovjet ifjúság tőmeggyülé- Moszkvában a szovjet ifjúság A szovjet ifjúság tőmeggyülé sekkel és ünnepi estékkel emlé­kezett meg a nemzetközi ifjúság napjáról. A szovjet ország munkásai, kolhozparasztjai, diákjai és ta­nulói a világ haladó ifjúságával együtt bizonyságát adták lángoló törekvésüknek, hogy fáradhatat­lanul küzdenek a békéért, a de­mokráciáért és az emberiség jobb jövőjéért. Moszkvában a szovjet ifjúság antifasiszta bizottságának telim ülésén kívül a város valamennyi kerületébea az üzemekben és im tézményekben is rendeztek gy# léseket. A leningrádi ifjúság különla gesen lelkes hangulatban emlcka zett meg a nemzetközi ifjúság napról. A Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség Tanácsa november Irodagépek jarltása, karbantartása, eladá­• t vétele, kellékek az Irodagép Ériékesítő N. V. Hmde'taéfioél Szén ed. Széchenyi-tér 7. 3 I tt.ta ) •' <0-II 1 ' 1 N-12 1 • t 1 -i 1 1 (-2 1 1 -3 1 1 3-41 «-ri Ml 1 7-8 I 1 n " Vasár. " 3 «ÍT | A isi Hétfő < 1 Kané (add » K. Akai Szerda 6 Hona CsRL > 7 3a. éa X. Pintek S Cecil Szombat 9 Voren JUIIU8 31 aap .-.•> -a Falinaptár és órarendes eíSjegyzési naptár cégbenyemássa' •löjeflyezhetöDáMAGYAR NY0MDABAN Szeged, Kárász-u 9, Smntax Petgfi-a I, Vásárhely Aadrássy-u. ^fité Szegedi ül. 15-én összeül Moszkvában, hogy megvitassa a nemzetközi demok­ratikus nőmozgalom időszerű kérdéseit. A tanácsülésen hattagú magyar küldöttség vesz részt. A küldöttséget Jóboru Magda, az MNDSz főtitkára vezeti, tagjai: Fdy Boris, Sdrtl Rózsi, Benke Valéria, Szabó Piroska, és Mes­ter Erzsébet, az MNDSz veze­tőségi tagjai. A nftgyar kfl'dött. ség pénteken éjjel indult el Mosz KVÁBA. 3 „Tanrszet uímm mmM" legalább V. száma (Szele az Bő és Mén m-m számo' be, temetteti a halad tudomány fe!fede?éseit Ara: 1*20 forint.

Next

/
Oldalképek
Tartalom