Délmagyarország, 1949. november (6. évfolyam, 254-277. szám)
1949-11-10 / 260. szám
4 Csütörtök. 1949 november 10. E LG RE a fókám fiát % még nagyobb sikerééit! Etiéhány nap múlva befejezódlk a Délmagyarország faj 6 a :pdnya. £/ pen ezért szük' ségcs, hogy megvizsgáljuk a pártszervezetek, népnevelök, falujárók eddigi munkáját a DélMagyarország terjesztésével kapcsolatban. Megállapítható általában, a pártszervezetek politikai kérdésként kezelik a sajtókampányt, ennek szellemében végzik munkájukat a népnevelők. 'A kampány keretében nagyjelentőségű jelNtágositó munkát folytatnak és elismerést érdemlően oldják meg feladatukat. kampány keretében, a pártszervezetek irányításával a legfőbb eredményeket a Tcxülkombinát, Hajójavító, a Magyar Kender varrodájának népnevelői érték el üzemükben, ők gyűjtötték a legtöbb uf előfizetőt. A kerületekben nagyszerű ere Iményckröl számoltak be rókas II., Rókus l/l. Belváros [ Vt. és Ufszerred pártszervezetének népnevelői. Miért értek el Ilyen kimagasló sikert? Mert teljem^r ékben megértet'ék a Páltsajtó fontosságát, helyesen és jól szervezték meg a tudatosítást. I le a fő eredmények mellett akad néhány olyan üzemi és kerületi pártszervezet, ahol egyáltalában nem tekintették politikai feladatnak a sajtókampányt. Ennek köwtkeztébcn nem szervezték meg a felvilágosító munkát és a népnevelők — a rossz Irányítás miatt — kevés, vagy semmi eredményről számolhattak be. Igy volt ez a Tiszamenti Fűrészek NV ujszegedi telepén, a Konzervgyárban, Kefegyárban, Késárugyárban és a Fodortelepen is. ^jf l a teendő a Délmagyarország sajtókampány hátralévő napfaiban? A pártszervezeteknek fokozni kell a lendületet és minden erőt mozgósltanioh a sajtókampány még eredményesebbé I b iére, még nagyobb sikeréért. Minden uj Délmagyarország olvasóval szelesül a dolgozók tudása, jobb munkát tudnak végezni, könnyebben építhetik a nép országát. A jeladat: előre a Délmagyarország sajtókampány még több és nagyobb sikeréért! „4 Pártot erősítjük miikor előfizetünk a D r-1 m a aytír országra !" — Elvtárs, Írjon be engem ls n Délmagyarország elöflzelinek sorába — mondta néhány nappal ezelőtt Gráz Ferenc elvtárs, a Dohánygyár egyik Irodai dolgozója, amikor a népnevelő őt ls felkereste. Miért fizetett elő? — l\ Szabad Nép mellett feltétlenül szfiks'gesnek tarlom azt. hogg az üzemek dolgozói és általában minden dolgozó elolvassa és előfizessen helyt lapunkra, a Délmagyarországra — nyilatkozik Gráz elvtárs. A Délmagyarországon keresztül megismerhetjük a helyi problémákat, más üzemek teljesítményeit, amelyet tapasztalatcserekónt is felhasználhatunk. Igy az üzemünkben előforduló hibákat alaposabban és időben tudjuk ki javítani. De a Párt vonalán ls sokat tanulhatunk a Délmagyarországból, mert rajta keresztül megkaphatjuk mindazt, ami mindennapos munkánk elvégzéséhez szükséges. Rajmond Kálmán elvtárs a sztahanovista mozgalmat ismertette meg a Délmagyarország hasábjain keresztül. — fl külpolitikától kezdve egészen a sportig mindent megtalálok a Délmagyarországban — mondja a munkapad mellett. — flzért fizettem elö, hogy tanulhassak belőle, fl Délmagyarországon keresztül megtudhatom azt, hogy kik a dolgozók ellenségei. az én ellenségeim, fl Délmagyarország olvasásán keresztül eredményesen tudom felvenni ellenük a harcot, mert ez a lap fegyver a dolgozók kezében. Minden sort elolvasok, de nekem különösen a sztahánovista mozgalomról, a szovjet dolgozókról szóló cikkek tetszenek legjobban. — Amióta ezeket olvasom, érzem, más lett a munkához való viszonyom. Ugyanakkor az ls késztetett arra, hogy a Délmagyarország előfizetője legyek, mert tudom, ha a párisaftót erősítem, a Pártot erősítem és ezzel jelentősen kiveszem részem abban a munkában, amelyikben minden becsületes dolgozónak részt kell vennie. KPUL, GAZDAGODIK, FEJLŐDIK AZ »A|.KOTMÁNY« T£RM£LŐCSOPCKT 8 a szovjcl pvr.:szíok példája nyomén akar még szebb ered' ménve'd elérni TI) ruháit, u jarroT ölt a "baktól ».\l'.olinány« tcrmclőszövctkezc'i csoport tanyája. Azi eihany.i'íolt, piszi os kulákfászek máris bat-á sáyos környezetei van töltve, borsó kaiiolt, pedig alig néhány hete,! van beles Józva, a hogy uj gazdái beköltöztek. Az most épül. darab hízódisznó. A hizőmar- [pozni — mondja Nagy Sándor, hák takarmányozásának meg- ' az intézőbizottság elnöke. — könnyítésére BilógWröket épi- j Tudjuk, hogy igy érhetjük el tenek. Kettő már kész, meg ls vágyunkat, amit nem is regünk egvllc Ianyaépület, — melynek tetőzetén a cserép már igen h'ányos, — szintén javítás alatt áll. és babszár véka alá: »Mintacsoiortnak lenharmadik ni Nagyszögeden.! Megalakulásunkkor már kaptunk részletes — Ez les* tájékoztatást, utimitatöt muna marhák szállodája Mnkhoz. Meghallgattuk, de ' akaor móg nem igen tudtunk hozzászólni. Akkor még Ismeretlen volt a termelőszövet»j kezeli élet számunkra. Most már a gyakorlati tapasztalataink — mutat az egyik istállóra Tcr— Kivasaljuk ezt is — mond-! hcs János. — Bevezetjük a víte Terhe* .Tárna, az in 'ér "Siz/vt.' zel, ccmentjászolt készítünk; »ág egvtk lagja. — A hét utol-' amelvből majd Uralnak is Ián már nem igen ismernek rá marhák. F.nnél modernebbet az erre'árók. ! még most nem tudunk építeni.. A külső szín csak elenvészö : ©ivat szeretnénk, amilyet a! vannak. Menetközben sok kérrés/e az énitkezésnek. Kilenc ' parasz'lküldöttség látott a Szov- "és merül fel, azért olvasunk, lakást hoztak már rendbe, hab. jetunléban: automatikus itató-|s tanulunk, hogy jól tudjunk ban már laknak, háromba hét- pz átmeneti fesz. mert megoldani minden proVémát, főn köröznek hO. Yn'-mennyv ( addig nem nyugszunk, inig meg 1 Várjuk a felülvizsgáló bizottsáérvülelrészbcn lázas miíika fo- nem valósi ljuH olyanná nem l°gy uira átbeszéíhes 4ük lyik, ( varázsoljuk az istállókat, mint minden fontos szervezeti kérdKömlivpckalanée* 'amilyenek a szovjet kolhozok- \ désünket ée fclvUáppsátást, megKomllveSKaiapscs, ^^ vannak. | oldást kapjunk felmerülő ptomaltarns kanál. I Nemrsak "a munkáért, hanem hlémátnkra is. 0JÍELES ll IRONTJAN A MAGYAR KENDERBEN MEGKEZDTÉK a hevederek gyártását 'A MAGYAR KENDERBEN nemrégen kezdte meg a munkál a hatalmas heveder szövőgép. £s ezzel az ujszegedi üzemben kezdetét vette a négybélré tegil, 11 milliméter vastag pamut s kender hevederek gyártása. Nemrégen az ilyenfajta hevedereket nagyobbára Svédországból szállították az országba. Ez jelentékeny összeg/te került népg azdaságunknak. Ma már a hevedereket az uf szegedi üzemben készítik. .». CSATTOG az óriási szövőgép vetélőfe, — a tengelyen egyre nagyobb és nagyobb les* s hevedertekercs. Jelzi ez. hogy a Magyar Kender dolgozói ujabb győzelmet arattak a termelés harci frontián. A két gép körül ketten szorgoskodnak: Farkas Mihály és Makra Mihály. — A SZÖVÉST egyéni versenyben végezzük — mondják büszkén —, mert azt akarjuk, hogy mielőbb befejezzük a hároméves tervet, nekikezdhessünk az ötévesnek... Hogy itt készíthetjük a hevedert, a felszabadító Szovjetuniónak, a Pártnak és Rákosi elvtársnak köszö nlietjf' A vut&hyfMHttikkat százs'zázatckig. UtfesUettéU (Üzemi tudósítónktól.) fl szegedi villanytelep üzemfenntartó brigádja a szegedi Kenderfonó, Lemezgyár, Magyar Kender és az Angol-Magyar Jutafonó üzemfenntartó brigádjaival áll versenyben. Az október havi kiértékelésnél a villanytelep üzemfenntartó brigádja érte el a legjobb eredményt, a versenyfeltételeket 100 százalékig teljesítették. 'Az üzemfenntartó brigádok közötti versenyt októberben a villanytelepiek nyerték meg. De persza a többá brigádok sem veszte© sefc. flz üzemfenntartó brigádok között tovább folyik a verseng, hogg elősegítsék 8 hároméves terv idő előtti befejezésé* és az ötéves terv mielőbbi megkezdését (Misán György PúnftDTPoru n £* na orosházi Ruhqboli rarosveisenyÍVF DOLGOZÓI KOZOIT A szegedi Férfi Ruhabolt NV. dolgozói követve az ipari munkások példáját, a hároméves terv sikeres befejezése, az ötéves terv megindítása érdekében párosversenyre hívták ki az orosházi Ruhabolt NV. dolgozóit A céljuk egy: — amint azt a versenyszerződésben meg is szövegezték — Pártunk is Rákoj elvtárs útmutatása ' alapján fl Szocialista kereskedelem naggydfejlesztése, melynek alapját fl hároméves tervvel leraktuk. í Az orosházi Ruhabolt dolgcn zói örömmd fogadták el a k»« hívást. Már meg is indult a verseny a két ruhabolt között, — egy célért. rt ítliílb £U(SCLHIC szÍHf%ti?4 — vándorkiállítás és Szövet-hét Szegeden Az »Alko'mánv« csoport tagjainak a már eddig megválósi malteros kanál, simító, mindenfajta kőműves-'a fanufárárt is lelkesednek az szers7ám van a csoport tagjai-; »AlkoImán.v« crOoort taiíai. ^JHHH nak kezében. Közfalak dőlnek Munkaidő u'án közös akarattal, tott és megvalósítás alatt álló és utak emelkednek. Egy bét közös munkával javították ki a munkájukon ktvűl meg nagyon Iftttt salát erejükből, munká- tanya egyik szobáját, amit most sok tervük van. November véJukb'I 22 fü'kés csarnokszerű ko-nfjaztató termet építettek. , . . r, i 'gére bevezetik a villanytt Ls. A o'vasoferemnek hasznainak. szán!i5st és w(ést p^pnel v5. Már az utolsó slmllá okat vég- Különös gonddal tanulmányoz- gézt ék, a villany bevezetés most zjk. Az nnvn' o ák kint legel- zák a lapok és esténként több- ujabb lépést jelent az éAlkotn"k az ős7.| szánkásra váró föf- szőr átlapozzák Tisóczki Sán- mány» csoport részére a géd-'m. De már nem sokáig fe- <p,r elvlárs. csengelel minta- pesjlés felé. A daráló, szecskág'llictoek, mert november 14-lg gazda, a Szovje'uuA'.lvan járt zó pépeket is villany haítja n doroz-mnl p'pál'omás I ak- . pnrasztt üldiőliség egyik tagjá- majd. Ez a pjépesjlés. párosulva Inra fe'o tfllja a volt kuláktu- ,jak n'i jegyzeteiből ícészült kis a csoport tagjainak fe'kea mimfajdonos mun' ákit hirdető gazt. füzelet. Ilonvan é« a szö-éjel kájával, majd pgjj-.-ban clőseA lonvé-z'o-ák az áfatál'o- ' kolko'ok parwztaftgat Hogyan véü nagy tervük mcgvalősumány efőhlrnóká. Hé!főn tiz ' dol o lk ? Ez érdek'l őket. ! fását, mín'nszövetkezetnek lenni A TÜKERT NV. nagysikerű „Miért fűtsünk szénnel?" vándorkiállítása Szegedre is megérkezik. November 11-től, november 16-ig bezárólag dfjtaJanul megtekinthető az Egyetem központi éoületének aulájában, 9—18 óráig. A kiállítás megtanítja a dolgozókat, hogyart kell helyesen és gazdaságosan fűteni, hogyan támogathatjuk az ötéves terv erdősítési célkitűzéseit azzal, hogy a széntüzelésre térünk át a fafűtésrőL A nemrég lezajlott selyemhét mintájára november 14—21-ig szövethetet rendeznek Szegeden, 11-én délután szővetkiállítás. \Zén szővetruha bemutató. Ugyanaz nap ette fél 8-kor a Hungária összes termeiben műsoros est a* üzemek kultúrgárdáinak és fl Szegedi Nemzeti Szinház művészeinek felléptével. Ezen a* esten tombola-játék lesz, melyen a Délmagyarország előfizetői vehetnek részt. A novemberi díjnyugta ellenében kapják meg ingyen a tombolaszámokat. Igen érdekes eseménye lesz még a szövethétnek a nagyszabású kiraka (verseny. / / ELŐRE PAJTÁS! I Üftörő felszerelésekért mr-' Cl SPORTSZER NV-hez Szeged, Kárász-ulea 14 szám telién is érkezik, ezt követőiéig harminc hizótnarha és száz — Az 3 példájuk nyomán Nagyszögeden, akarunk ml is haladni, s dol-j N. P. ..BELSPED ' Belföldi SráMifmányozási NV. városunkban kirendeltséget á 'itott fel. Kérjük a t. Szállító Közönséget, hogy mindennemű szállítási és tutfurozási Ilkáén bizalommal forduljon kirendel.ségünk vezetőjéhez. SZEGED, BAJCSY ZSILINSZKY-U. 17 — TELEFON: 36-44