Délmagyarország, 1949. november (6. évfolyam, 254-277. szám)
1949-11-09 / 259. szám
t Szerda, 1949 november 9. Rokoszovszkij lengyel nemzetvédelmi miniszter napiparancsq a lengyel hadsereghez Rokoszovszkij, Lengyelország marsallja, lengyel nemzetvédelmi miniszter hétfőn napiparanesot adott ki. Lengyelország elnöke ma megbízott a nemzetvédelmi miniszteri tisztséggel és átvettem a lengyel hadsereg parancsnokságát. A hadsereg és magam nevében elődömnek Zymierski marsallnak, további sikeres munkát kívánok azon az új helyen, ahová őt kinevezték _ mondja a napiparancs. — Katonák! Hosszú éveken keresztül feladatom volt, hogy a hősi szovjet hadsereg soraiban szolgáljam a dolgozó nép ügyét. A haza szabadságáért vívott győzelmes csatákban megedződve veszem át ma a lengyel hadsereg parancsnoki tisztét, eltelve a testvéri ragaszkodás és tisztelet érzésével a szovjet hadaereg iránt és őrt állva a testvéri népköztársaságok hadseregeivel a békéért, a demokráciáért és szocializmusért. — Tudatában vagyok azoknak g kötelességeknek, amelyeket az Ország és az elnck rámruházott fs tudatában vagyok a lengyel •emzet és a dolgozó lengyel nép iránti felelőségemnek Is. Ebből a népből születtem és mindenkor egész szívemből ehhez a néphez tartozónak éreztem magam. Tudatában vagyok annak a felelősségnek, amellyel a 'estvéri szovjet nemzet iránt tartozom, amely katonának és parancsnoknak nevelt. Ezeknek tudatában veszem át a rámruházott tisztséget azzal a szilárd eltökéltséggel, hogy minden erőmet hadseregünk és a lengyel védelmi erők továbbfejlesztésére és növelésére fogom fordítani A szovjet hadsereggel egyetemben, őrt állunk a béke felett, amelynek bajnoka és védelmezője a nagy Sztálin. — Ezennel megparancsolom a lengyel hadsereg katonáinak és tisztjeinek, hogy Lenino, Varsó, Qdansk, Budgiszyn és Berlin hóseinek példáját követve, hűségesen álljanak őrt a népi Lengyelország, annak függet lensége és szuverénitása felett, valamint határaikon, az OderaNyssa-vonalán és a Balti-tenge ren. Vonják szorosabbra azt a testvéri köteléket, amely a ha talmas szovjet hadsereghez és a népi demokráciák hadseregeihez fűz, mélyítsék el a politikai munkát és a katonai kiképzést, fejlesszák a hadsereg tudatos fegyelmét és elszakíthatatlan kötelékeit a dolgozó néppel, felszabadított hazánk urá val. FRUNZE SZÜLŐFÖLDJÉN Klrgizia dofgozól október 31-én ünnepelték meg a Bolsevik Párt, a szovjet állam és a Vörös Hadsereg kiváló férfla, Mihail Vaszilievics Frunze halála 24 éves évfordulóját. Az üzemekben, hivatalokban, kolhozokban előadásokat, beszédeket tartottak, melyek Frunze életéről és munkáásságáról szóltak. Nagy népsze rüségnek örvend a „Frunze múzeum". A múzeumban láthatók a nagy szovjet hadvezér egyéni holmijai és életével kapcsolatos okmányok. A kiállított anyag kitűnően tükrözi Frunze dicső életútját A múzeumba a közelmúltban új kiállítási tárgyak ér kezíek. A moszkvai szovjet főhadiszállására azürkeszemű, kendőt leánv állított be. Az októbert ég baljós volt éa hideg, a nedves tetőkön a kémények között junkerek mászkáltak, gép. fegyvereikkel leszedték a Szovjet-téren járkáló óvatlanokat. Semmivel sem tnáok használni a forradalomnak — mondotta a leány. — Szeretnek kireket hozni a fflhadi•aállásnak a junkerekföl. Hiszen harcolhatatfk, de fohasem volt meg puska a kezemWn. Ha adnak papírokat, értesüléseket szeraek. Az elvtárs, zsírozott Éurta bőrkabátjában, pisztollyal a derékszíján, álmatlan éjszakától meggyötört arccal merőn megnézte és Igy mólt: — Ha megcsal ben* Bünket, agyonlőjük, trti? Ha felfedezik, agyonlövik. — Tudom. — Mindent megfontolt? A leány megigazította a kendőt a fején. — Adjanak igazolványt, amivel mioden őrjáraton keresztülmehetek és papírokat, hogy katonatiszt lánya aagyok. Ellátták kell5 igazolványokkal és elment az Árbaton az Alekszandrovszkij-intézetbe. Minátn sarkon megmulatta a vörcskatonáknak az Igazolványát. A Známenkánál eldugta a vörös papírokat. A junkerek körülfogták és bevitték az intézetbe, az őrségre. — Ápolónő akarok lenni — mondotta. — Apám elesett a háborúban, a két fivérem a Donnál harcol a kozák egységekben. A kishúgommal vagyok. — Helyet, helyes SZERATIMOVICS: Szent Oroszországért folytatott harcunkban örülünk minden jóravaló honleány őszinte Segítségének. Maga pedig katonatiszt leánya. Bevezették az ebédlőbe. Teát hoztak. Az ügyeletes tiszt ezalatt igy szólt az előtte álló Junkerhez: — Sztyepanov, öltözz fel munkásnak. Evickélj át a Pokrovkába, itt a cim. Tudjál meg részleteket erről a lányról. Sztyepanov magára kapott egy kabátot, véres lyukkal a mellén, amelyet az imént vettek le egy megölt munkásról. Felvette a kabáthoz tartozó nadrágot is, a szakadozott tsizmát, fejébe csapta a sapkáját és elindult az esti szürkületben. A megadott címen esapzotthajú polgár fogadta és míg megadta a felvilágosítást, különösen ugrált a szeme: — Igen, lakik itt efféle. A kishúgáv&l. Burzsuj, hogy az ördög vinné el — És most hol a leány ? — Reggel óta aem látták. Bizonyosan letartóztatták. Valami vezérkari kapitány lánya a nyomorult.., Éjszaka a junkerek már bizalmaskodva, élénk kíváncsisággal vették körül a szürkeszemű lányt. Süteményt hoztak, cukorkákat. Az egyik vidáman kalimpálni kezdett a zongorán, a másik kissé térdethajtva, mókás mosollyal csokrot nyújtott át. Reggel itküldték a kórházba, sebesülteket kötözni. Ahogy végigment a fehér falak mentén, látott valamit: vörös kartoningben, hátraejtett fejjel fiatal munkás feküdt, tőnkrenyűtt talpú csizmája mocskos volt, balszeme alatt lyuk sötétlett. _ Kéml — vetette oda a junker, aki a leányt kísérte. — Rajtacsípték. Egész nap ett dolgozott a leány a köt5nőben, ügyesen, szelidcn és a sebesültek hálásan pillantottak sőtétszür. ke szemébe: — Köszönöm, nővérke. A második éjjelen kazakéredzkedett. Azt mondotta, a kishúgát, aki „odaát" van, feltétlenül látnia kell, cem tudja, mi van vele Két junkert akartak melléje adni kísérőnek. Elhárította. — Nos ahogy gondolja. Mehet. „Vörös ing, a balszeme alatt sötét lyuk., hátraejtett fej..." A leány maga mögött hagyta az intézetet. A vaksötétben csak önmagát tudta érzékelni közel és távol semmi, mintha egyedül volna a világon. Nem félt, csak nagy, belső feszültséget érzett. Min. den imbolygott és homályosan, zavarosan gomolygott körülötte. Az épületek, a falak, a fák. Vérvörösen ugráltak a villanyoszlopok, a vágányok a sötétben. És a sötétség is vérvörösen gomolygott. És véresen lobogtak az alacsonyan úszó feliegek. A leány nyugodtan lép, egyik kezében a fehérek igazolványát szorongatja, a másikban a vörösökét. Ami lyen ör megállítja, olyan igazolványt nyújt át. A főhadiszálláson figyelmesen hallgatták: nagyon értékes kireket hozott. Valamennyien nyájasan elbeszélgetlek vele és kikérdezték. A meggyötört arcú, kurta bőrkabátos elvtárs kedvesen rámosolygott: — Derék leány vagy, Csak azután vigyázz, •emmit se sejtsenek' A hajnali szürkületben, amikor a lövöldözés esendesedni kezdett, újra visszament az Arbatra. A kórházba szakadatlanul hordták a sebesülteket. A szmolenszki piac felől támadó junkereket visszaverték: sok embert vesztettek. A leány kialvatlan, elcsigázott arccal, egész nap ét éjjel is kötözött, igazgatta a pólyákat, vizet adott. A sebesültek hálás pillantásokkal kisérték. Hajnalban sapka nélkül, munkásruliában beront a körházba egv junker. Bőszült arccal ugrott a lcánv elé: — Ez volt az... a besúgói Ez árult elt A leány falfehéren hátrált, majd arcába szökött a vér és felkiáltott: — Tl megölitek a munkásokat, akik , , , akik a jobb sorsunkért harcolnak. Nekem . , . nekem nincs fegvverem ... hát igy öllek meg benneteketf Kivitték a fehér fal elé és két golyóval a szivében engedelmesen vágódott le a földre, ott, ahol minap még a ksrtoningee munkás kevert. Amíg el nem vitték, kimeredt szűike szemével szakadatlanul bámulta a szigorú, októberi eget. GY-LÜSZ, fl WALL-STREET MARXtSTflJA Ma már az egész világ •lőtt ismeretes, hogy milyen gyalázatos és szégyen/teljes szerepet játszott Tito és bandája as olmult évek történetében. Menekült jugoszláv kommunisták leleplezései egész borzalmasságában feltárták annak a bünszövetkesertnek feneketlen aljassár gát, mely a hősi jugoszláv nép nyakára telepedett. Milyen messze vagyunk már ottól, amikor ínég azt hittük, hogy Tito és társai „elhajlók", „harmadik utasok", akik eltévedtek a kapitalizmus és a szocializmus trilágméretekben folyó harcában. A Rajk-pör óta tisztán és világosan látjuk, hogy itt árulókról, a munkásmozgalomba beépített közönséges kémekről, pénzen megvásárolt amerikai ügynökökről van sző. Amerikai ügynök Tito. a nagyzási hóbortban szenvedő fiók-Mussolini; Amerika zsoldjában áll Rankovics. a csempész módjára határon átszökdöső, terrorista hóhér, az XJDB gaztetteinek és gyilkosságainak fő irányitója; a Wall-Street ügynöke Kardelj, Tito kétszínű helyettese, aki Amerikának tesz hűségnyilatkozatokat; Amerika pénzén ágál, uszít és csűricsavarja a tényeket Gyilasz, a Wall-Srreet „marxistája". Imperialista kapcsolataikat, melyek Allan Dullestől, az amerikai Office of Strategic Services nevű kémszervezet vezetőjétől Randolf ChurchilUg, az elsőszámú háborús uszító fiáig, az angol In'elligence Service ügynökéig, a francia Deuxiémt Bureautól a német Getaporg mindenfelé szorosan kiépültek, kezdetben azzal próbálták leplezni Jugoszlávia dolgozói előtt, hogy Tito „speciális jugoszláv úton" halad a szocializmus felé és „gazdagítja a marxizmust. A marzizmus „gazdagításának" elméletét Gyilasz, az ádáz szovjetellenes uszító, aki méltán viseli a Wall-Street marxistája nevet, úgy alkotta meg, hogy abba belefér Tito esztelen költekezése és a jugoszláv név szörnyű nyomora, az UDB risztek zsarnoksága és a becsületes marxisták üldözése, a szovjetellenesség és a volt fasiszta rendőrspiclik szolgálatba állítása. A gyilc-l elmélet annyira tág, hogy abba belefért még a sátoraljaújhelyi Horthy-börtönben senyvedő jugoszláv kommunisták árulójának, minden idők egyik leggyalázatosabb tömeg gyilkosának jugoszláv kémszol gála: ba való állítása is. Ismeretessé véét Gyilasa likvidátori szerepe a felszabadító háborúban is. A montenegrói partizánok hősi"s szabadságharca egyszer'4 balsikerek soroeattóvá vált, amikor a Jugoszláv KP képviseletében meg jelentek a fronton Pijade és Gyilasz. Gyilasz azzal próbál'a demoralizálni a partizánokat, hogy a Vörös Hadsereg már átlépte a jugoszláv határt * Bulgáriában is kitört a forradalom, tehát felesleges: i vált a partizánok további harca. Pijade hóhérmunkájától támogatva sikerült is ennek az „ideológusnak" szétzülleszteni a montenegrói partizán egységek jelentős részé'. A Tájékoztató Iroda megalakulásakor Gyilasz és Kardelj. beszámolva a JuKP „tevékenységéről", csöpögtek a Szovjetunió iránti hűség* nyilatkozatoktól. Ugyaruückor Gyilasz, amerikai gazdái parancsára már kidolgozta „csodálatos elméletét", mellyel igyekezett mindns idők leggaládabb népárulásd' kifelé és befelé egyaránt leplezni. Mi lován Gyilasz. a WattStreet „marxistája" éppen* olyan visszataszító figura, mint Tito és többi cinkosai, de nevetségeseégben valamennyit felülmúlja, éppen* úgy, mint Göbbels. aktt — úgy látszik eszményképének válasz'ott. De sorsa sen% lesz más. mint mesteréé. A jugoszláv nép rövidesen ép* penúgy el fogja taposni ezi az undorító férget, mmi ahogy Tito és többi cinktv sai sem kerülhetik el sorsukat —é'er. Lenin és Sztálin munkáit magyarnyelvű fordításban is kiadja a Román Munkáspárt A Bukarestben november elsőién kezdődött „Román-Szovjet Baráti Hét" keretében a Román Munkáspárt könyvkiadóvállalata Lenin és Sztálin több müvét magyarnyelvű fordításban is kiadja. Ezekből a soroz*, tokból a Párt néhányat némri nyelven ls megjelentet a romto niai németajkú lakosság részér e Az olasz dolgozók harca A KENYÉRÉRT Olaszország dolgozói filénk harcot folytatnak a termelés csökkenése, az elbocsátások, és a munkanélküliség növelés* ellen. A délolaazországi parasztok most érték el első sikereiket a földért vívott harcukban. Cattanzaro tartományban a földbirtokosok kénytelenek voltak beleegyezni, hogy 5.200 hektár parlagon lévő földet szétosszanak a földmívesszövetkezetek között és hogy a minimális napszámbórt 500 lírában fizessék. A calabriai megállapodás után a paraszt tömegek harca a fokiért Szicíliában ie felélénkült. Ax ipari munkásoknak az elbocsátások és a termelés csökkentése elleni harca során a pozzuclH Ansaldomflvek dolgozói elfoglalták a gyárat. A gyár még mindig a dolgozók ellenőrzése alatt van. Ugyanilyen okokból foglalták el a munkások Taranto városában a hajógyár egy, részét Scapa városában ax aszfaltbányák valamennyi dolgozója sztrájkba lépett, tiltakozásul az elbocsátások ellen. A tiltakozó mozgalomhoz csatlakoztak Vicenza városában a Marcotto nevű nagy textilgyár munkásai is. A vasmunkások szövetsége november 10-ére országos konferenciát hívott össze, amelyen a hajógyártás csökkentése ellen tiltakoataác. Több iparágban tárgyalások folynak a kollektív szerződét sek fellételeinek felülvizsgálásáról' is.